Share this with Google Plus Share this with Facebook Share this with Twitter Email this Share with other...

Szerző: Ácsán Vadzsíró
Fordította: Gambhíró
Forrás: Seeing the Way Volume 2, Aruna Publications, 2011
Eredeti mű címe: Asubha Meditation

Aszubha Meditáció

Szeretnék néhány gondolatban szólni az aszubha kammatthána gyakorlásának fejlesztéséről, amit gyakran úgy fordítanak, mint ‘vizsgálódás a nem-vonzó jelleg felett.’ A kolostorban a bevett gyakorlatok része, hogy rendszeresen kántáljuk az aszubha idézeteket. Ez különösen a szamanák, az érzéki lemondásban élők számára ajánlott, de mindenkit szeretnék arra bátorítani, hogy foglalkozzon a témával. Ebben, és néhány más gyakorlatban lehetőségem volt Ácsán Cshától – akitől a bhikkhu avatást is kaptam – szemtől-szembe utasításokat kapnom. Ez egy határozottan hasznos vizsgálódás. Azonban, ahogy minden más gyakorlat esetében is, gyakori ismétlésre és alkalmazásra van szükség ahhoz, hogy hatásos legyen.

Gyakori, hogy az emberek nem kifejezetten akarnak aszubha meditációt gyakorolni; pedig ez egy erőteljes és hatásos eszköz. Ahogy elkezdjük fontolgatni ezt a témát, érdemes megemlíteni, hogy a hagyomány szerint ezt a gyakorlatot a metta-bhávanával együtt kell végezni, vagyis a szerető-kedvességgel teli szíven való meditáció fejlesztésével.

Az aszubha kammatthána arról szól, hogy a dolgokat egy kiegyensúlyozott nézőpontból úgy lássuk, ahogy azok valójában vannak. A meditáció olyan formát ölt, ami egy ellenszert, kontrasztot nyújt ahhoz képest, ahogy szokás szerint látjuk a dolgokat. Általában a testet úgy látjuk, mint egy egyetlen darabból álló egészet; ránézünk az emberekre és egy gombócban látjuk őket. Többnyire nem tűnik fel nekünk, hogy a test, amit látunk, tulajdonképpen sok kis kapcsolódó, egymáshoz kötődő darabból áll össze.

Amikor ránézünk egy testre, az öt külső, azonnal megfigyelhető dolgot látjuk. Ezek az aszubha gyakorlás egy hangsúlyos részét képezik, és a szerzetesek avatásában (a pabbaddzsá szertartásban, a lemondó életbe való ‘előremenetelben’) is lényeges szerepet kapnak. A javaslat az, hogy tanuljuk meg külön-külön elképzelni, felidézni a szívünkben és elménkben a testnek ezt az öt elemét: a fejen lévő hajat, a testen lévő szőrt, a körmöket, a fogakat és a bőrt.

A pabbaddzsá szertartás alatt az avatást adó tanító azzal vezeti be a jelöltet ebbe a meditációba, hogy az öt tárgyat oda-vissza elismételteti vele páli nyelven: készá, lómá, nakhá, dantá, tacso; majd tacso, dantá, nakhá, lómá, készá. Sajnos egyesek számára ennek a gyakorlása ezzel az egy alkalommal be is zárul, és többet eszükbe se jut. Azonban óriási haszna és jótékony hatása van e gyakorlat fejlesztésének.

A haj. Az emberek általában nagy ügyet csinálnak a hajukból és mások hajából – sok energiát fektetnek bele és azonosulnak vele. Amikor ránézünk valakire, a figyelmünk kialakult szokása miatt az egyész testet úgy látjuk, mint ami össze van gyúrva és egy személyt alkot. Amikor rágondolunk valakire, egy képet idézünk fel az egész emberről, szinte mint egy fényképet. De ha csak egy halom hajat látnánk, vajon az is felidézné bennünk az adott személy képét? Gondolkodj el ezen, a haj mikor szűnik meg a személy részének lenni?

Mondhatjuk, hogy ilyen módon tekinteni a test különböző részeire egy elég nyilvánvaló dolog, de milyen gyakran jut eszünkbe, hogy ez az, ahogy ezek valójában vannak? Vagy nem az a helyzet, hogy szívesebben tesszük félre ennek a tudatát, és inkább valami vonzóbb dologgal kötjük le magunkat? És mégis, a kedvesség kifejezése az, ha nem azonosítjuk a hajat a személlyel; ha nem tesszük mássá, többé, mint ami: csak haj, csak fejszőr.

A testszőrhöz soroljuk az arcszőrt, és a többi, ritkán látható szőrös részeket, amelyekről mind rendszeresen hullik a szőr, és fennakad a kagylólyukak rácsain, ráragad a szappanra, mindenfelé hullik a fürdőszobában és néha a lakás más részeiben. Mikor a tiéd, és mikor nem a tiéd? A testeden lévő szőrből mennyit, és meddig nevezhetsz igazán hozzád tartozónak?

Hasonlóan a körmökkel is – amikor levágod a körmöd, hol van az a pont, amikor megszűnik hozzád tartozni? Szoktál arra figyelni, hogy mit teszel vele, és ha levágott körmöket látsz valahol, megállsz egy kicsit, hogy jobban megnézd? Vagy úgy gondolsz rá, hogy csak az ujjaidon lévő szép darabok azok, ami te vagy?

A fogaknál közelebb általában nem jutunk ahhoz, hogy csontvázat lássunk. Amikor ránézünk valaki fogaira, tulajdonképpen a csontvázát látjuk. Az emberek néha félnek a csontvázaktól, vagy felkavarja őket a látvány, de azt mindannyian fel tudjuk ismerni, hogy a fogak a csontváz látható részei. Ez olyasmi, ami felett vizsgálódhatunk amikor a saját, vagy más emberek fogait látjuk.

És a bőr, természetesen, ami a test legnagyobb szerve, és egyúttal az a darab, ami az összes többi részt eltakarja: az izmokat, a húst, a hájat és az ezek alatt tekergőző, rángatózó, nyálkás darabokat; a belső szerveket és beleket. A bőr is egy olyan rész, amire nem kifejezetten szívesen gondolunk, ha azt a többitől elválasztott darabként látjuk. Viszont megfigyelhetjük a bőr erősségét, amikor önmagában, egy darabban van, és emlékezhetünk, hogy ez a testnek egy része. Érdekes a „saját” testünket bőr nélkül látni vagy elképzelni. Ezt horzsolások vagy más sérülések alkalmával láthatjuk.

És ez az öt csak az, ami látható: a haj, a testszőr, a körmök, a fogak, és a bőr. Természetesen az a gyakorlat, amit a Buddha javasolt, ennél teljesebb, és magában foglalja az összes többi részt is – a húst, inakat, csontokat, tüdőt, szívet, lépet, májat, beleket és más belsőségeket – mindent.

Ácsán Cshá azt a megközelítést javasolta, hogy tegyük ezt a gyakorlatot a sétáló meditációnk részévé, de sok más módon is lehet használni. Ahogy azt sokan már jól tudjátok, a hagyomány a bölcsesség, a pannyá fejlesztésére kifejezetten ajánlja a sétáló meditációt. Ácsán Cshá azt tanácsolta az aszubha kammatthána gyakorlásához, hogy sétáló meditáció közben, a kijelölt ösvény egyik végéhez érve képzeljük el, hogy elválasztjuk és ledobjuk a test különböző részeit – és hagyjuk ezeket a ledobott halmokat az ösvény két végénél. Ez arra szolgál, hogy ne vegyük a testet és annak részeit olyan személyesen.

Azt mondják, a kedvességből ered az, ha visszaadjuk a természetnek ezt a testet, amit magunkkal hurcolunk. A test kilenc lyukból folyton szivárog, és ahogy szivárog, minden ami hozzáér, mint például a ruhák, az persze bemocskolódik. Ezért mossuk a ruháinkat – vagy legalábbis remélem, hogy mindenki mossa – és tartjuk a dolgokat tisztán. A rovarok és más állatok teste is bemocskolja a dolgokat amikhez hozzáérnek. Az anyag, ami kipréselődik a testből – a fülből, a szemből, az orrból (gondolj a zsebkendőkre), a szájból – kiszivárog és mocskot hagy. És mi lesz az étellel, amikor bekerül a szájba?

Aztán ott vannak a bőr pórusai, sok millió pórus, és azok is mind szivárognak. A test állandóan szivárog: izzadságot, zsírt, trutyit és minden mást produkál, közben pedig mindent összemocskol. Természetesen, ha úgy nézzük, a tény, hogy mindezt képes fenntartani és közben ilyen jól működni, az egy bámulatos dolog. Tartsd észben, hogy az aszubha meditációnak nem az a célja, hogy feszültséget vagy negatív érzéseket keltsen. Amikor ezt gyakorlom, engem a béke érzése tölt el; az a nyugodt érzés, hogy a dolgok így vannak.

Ez a gyakorlat azért javasolt mindenki számára, és nem csak a lemondó életet élők számára, mert minden test ugyanolyan. Az én testem semmiben sem különbözik bármilyen más testtől: mindannyian osztozunk ebben a helyzetben, hogy mindenfelé szivárog és folyik a testünk, és piszkot hagyunk a dolgokon amikhez hozzáérünk.

Valóban, a testnek sok csodálatra méltó tulajdonsága van, de abban is találhatunk felemelő erőt, ha gyakran gondolunk a kevésbé vonzó tulajdonságaira. Ez a vizsgálódás ahhoz vezet, hogy készek leszünk visszaadni a természetnek ami a természethez tartozik, és ahhoz, hogy nem vesszük a testünket olyan személyesen. Ez csak az, ahogy a dolgok vannak: bámulatosak, és csupán a természet részei.

A gyakorlás arról szól, hogy megtanuljunk váltani abból a látásmódból, hogy a test egy egész személy, egy olyan látásmódba, ami máshogy látja a dolgokat, és ugyancsak valóságos – egy új fajta tudatosság. Nincs ebben semmi hamis vagy kitalált. Ez egyszerűen csak egy olyan irányból nézi a dolgokat, amire esetleg nem kifejezetten szeretünk gondolni, mert olyan érzéseket kelt bennünk, amitől kényelmetlen helyzetben érezzük magunkat.

Viszont a Buddha, és az évek során más tanítók is arra bátorítottak minket, hogy maradjunk ebben a tudatosságban, és lássuk a testet úgy, mint ami csupán egy darabokból álló gyűjtemény. Haj, testszőr, körmök, fogak, bőr, hús, inak, csontok, csontvelő, lép, tüdő, szív, vese, ezek a nagyobb darabok. Belek, belsőségek, emésztetlen étel, ürülék, epe, vér, izzadtság és könnyek, háj, zsír. Furcsa anyagok is, mint az ízületi nedvek, a szinoviális folyadék, és végül az agy és a vizelet. Ezt mind magunkkal hurcoljuk, és különféle célokra használjuk. Ahogy az egész működik, az már varázslatnak tűnik, de ez egyszerűen csak az, ahogy van. Csak ennyi az egész. Akkora jelentőséget tulajdonítunk neki, annyi izgalmat társítunk hozzá, és mivel már régóta ragaszkodunk ahhoz, hogy ilyen világi módon nézzünk rá, sok ismétlésre van szükség, mielőtt a szemléletünket megalapoznánk egy másik fajta látásmódban, az aszubhára való tudatosságban.

Amikor ezt a gyakorlatot fejlesztik, vannak, akik a test egy bizonyos részét választják ki, és újra meg újra azt figyelik. Azt hiszem az egyik szerzetes a csontokra figyel – újra meg újra felidézi a csontokat – ránéz az emberekre és a csontvázukat figyeli, és így amikor meglát valakit, az elme először nem vesz észre mást, csak a csontvázat.

Mi az, amit először észreveszel, amikor meglátsz valakit? Általában az egészre gondolunk, és nevet adunk neki. Persze, ez a test, amit én hurcolok mindenhova, is csak olyan, mint bárki más teste. Észre lehet venni, miként öregszik fokról-fokra, egyik évről a másikra, zacskós lesz a bőre, már nem működik olyan jól, és egyre inkább szétesik. Látni, ahogy itt-ott elkezd lógni egy kicsit, egyre jobban ráncosodik, veszít a feszességéből.

Arra is szánhatsz időt, hogy észre vedd azt, amikor a test hozzáér a körülötte lévő dolgokhoz, és amikor valami leválik róla. Állj meg egy pillanatra, és figyeld meg, hogy a test, ahogy az végigmegy az életen, közben a dolgokat egy kicsit piszkosabbá teszi; mert egyszerűen ez a természete. Próbálhatsz sok energiát abba fektetni, hogy mindent tisztán tarts, de tisztítás közben is valami szivárog, és valami mást bemocskol. Így vizsgálni a testet békét ad. Lehet, hogy nem kifejezetten izgalmas, de én már régóta nagyon érdekesnek találom.

Emlékezz, hogy a gyakorlásunk alatt a szándékunk alapja végig a jóindulat, a kedvesség, a könnyedség és boldogság érzete kell legyen, a feltételektől és körülményektől függetlenül. Mennyi fájdalom és feszültség van az életedben, ami abból ered, hogy milyen módon nézel a testedre, hogy milyen az énképed? Figyeld meg a hajlamot arra, hogy azonosuljunk a testtel és azzal, amit gondolunk róla – túl magas, túl alacsony, túl kövér, túl vékony, nincs eléggé lebarnulva. Ezzel mind hibát vétünk, ez a szemlélet valamilyen irányú torzulása. A testet más módon is lehet látni, ami ennél békésebb. Csak ennyi az egész: haj, testszőr, körmök, fogak, bőr. Amikor ezeket a részeket külön-külön szemléljük, a test személyisége elpárolog, és ez békés – legalábbis számomra mindenképp. A test csak ennyi; semmi másnak nem kell lennie. Így működik, ez úgy vonatkozik rá, mint az összes állat testére is. Minden más állat, a poratkáktól kezdve az elefántokig és bálnákig, a legkisebbtől a legnagyobbig, ugyanezeket a fajta dolgokat teszik és hasonló alapvető elemekből állnak; mind mozognak, kapcsolatba jönnek a környezetükkel és nyomokat hagynak maguk után.

Lehet, hogy úgy érzed, nem igazán akarsz aszubha kammatthánát gyakorolni. Magam is emlékszem olyan esetekre, amikor szívesebben kerültem egyes javasolt gyakorlatokat. Viszont tisztán látni a nem-kedvelést vagy nem-akarást arra, hogy egy adott gyakorlatot végezzünk, önmagában is a felismerések egy forrása lehet. Tudatában lenni az ellenállás érzetének, belátáshoz vezethet; annak a belátásához, hogy kedvelni vagy nem kedvelni valamit is csak egy újabb szokás.

Azok, akik látják a lemondás gyakorlásának értékét, az aszubha kammatthána fejlesztésében sok örömet találhatnak, és számukra ez nagy segítséget jelenthet. De azért újra meg szeretném említeni, hogy ez a gyakorlat nem csak azoknak való, akik „teljes állásban” lemondásban élnek.

Egyszer egy elvonulást vezettem, körülbelül hatvan résztvevővel. Ez az Egyesült Államokban volt Ácsán Punnadhammóval, aki az Ontario állambeli Arrow River Erdei Remeteségből jött oda. Ő vetette fel, hogy aszubha kammatthánát tanítsak. Azt hiszem lehet, hogy csak ugratni akart, de én attól még belementem. Az elvonuláson résztvevőknek azt az útmutatást adtam, amit Ácsán Cshától kaptam, és felvetettem nekik, hogy ha akarják, próbálják meg.

Később, jöttek a visszajelzések – lehet, hogy csak nem akartak negatív visszajelzést adni, de mindenki, aki beszámolt a tapasztalatairól azt mondta, hogy hatalmas segítség volt. Az emberek megjegyezték, hogy nagyszerű gyakorlatnak találták azt, hogy szétszedjék a testük képét, ne vegyék azt olyan komolyan, és eldobják azt. Én is gyakran élveztem ezt, és nagyon hatásosnak találtam – az érzést, hogy elhagyom a darabokat, amikre általában úgy gondolok, hogy én az vagyok; és elképzelni őket úgy, mint ami csak egy halom cucc a földön. A test csak egy halom cucc – egy zárt bőrzsák, teli visszataszító dolgokkal. Tulajdonképpen nincs is lezárva rendesen, mert szivárog. Igazán értékes ezt így vizsgálni.

Bármilyen felébredés, amit valaha is megtapasztalhatunk, az ezen a testen belül lesz. Nem valahol máshol lesz, úgyhogy jobb, ha használjuk azt, amink van, amivel együtt élünk, és megtanulunk rugalmasnak és élettel telinek lenni, a dolgokat máshogy látni, mint ami pusztán a szokásainkból eredő látásmód. Ehhez arra van szükség, hogy gyakoroljuk a megvilágosodott életmódot. Tehát arra bátorítok mindenkit, hogy gyakorolja a megvilágosodásnak ezt az oldalát – a dolgokat különálló részekként látni, és nem az egész látszatával lekötni magunkat. Arra figyelni, hogy ezek darabok, amik össze vannak rakva, és nem arra, hogy ezek a darabok milyen formában vannak összerakva.

Ha az aszubha kammatthánát a helyes módon gyakoroljuk, én bízom abban, hogy egy jótékony kiábrándulás érzéséhez, nibbidához fog vezetni, ami felszabadító. A nibbidá szót undornak is lehet fordítani, és vannak, akik számára ez azt a jelentést hordozza, hogy emiatt ez valahogy rossz. De azt vedd figyelembe, hogy az undorító az ízletes ellentéte, és arra utal, amikor a dolgok elvesztik az ízüket, megszűnnek mámorítónak vagy vonzónak lenni, nem tudnak többé horogra csalni és maguk felé húzni. Amikor a dolgok többé már nem ízletesek, sokkal felengedettebben viszonyulunk hozzájuk. Ez a felengedés, könnyedség, ez a békesség annak a jele, hogy a gyakorlás működik.

Legyen ennek megtapasztalása az aszubha kammatthána gyakorlásod eredménye.

Kategória: Meditáció

Copyright by Aruna Publications, 2011
Felhasználás feltételei: image: CC-BY-NC-SA
Frissítve: June 14, 2012, at 08:29 AM


Váljon minden lény javára.

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 2.5 Magyarország Licenc feltételeinek megfelelően szabadon felhasználható.