Az odafigyelés minősége

Szerző:

Fordította:

Felhasználás feltételei:

cc-by-nc-sa

Az odafigyelés az irányító képességek (indriják) egyike, amely a sikeres meditációt biztosítja. Ha nem értjük meg teljességében, és nem gyakoroljuk teljességében, sok időt fogunk elpazarolni a meditáció során. Most elmagyarázom az odafigyelés minőségét.

A belső „kapuőr“ felállítása

Az odafigyelésre szeretek azzal a hasonlattal élni, hogy olyan, mint egy ajtóban vagy kapuban álló őr. Az odafigyelés leírására a Buddha használta a kapuőr hasonlatát (AN 7.63), mivel az odafigyelés nem csak azt jelenti, hogy észreveszünk dolgokat, éberek vagyunk, vagy teljes mértékben tudatában vagyunk, mi történik a körülöttünk. Van az odafigyelésnek egy olyan oldala is, amely a tudatosságot bizonyos területekre irányítja, emlékszik az utasításokra, és [azoknak megfelelően] válaszlépéseket tesz. Például, tegyük fel, hogy tehetős ember vagy, a palotádat egy kapuőr vigyázza. Egy este, mielőtt elmész a buddhista templomba meditációt gyakorolni, meghagyod a kapuőrnek, hogy figyeljen oda a betörőkre. Amikor hazaérsz, hirtelen eltűnik belőled minden szerető kedvesség, mert azt látod, hogy kirabolták a házadat.

– Nem megmondtam, hogy figyelj oda?! — üvöltesz a kapuőrrel.

– De hát én odafigyeltem! — szabadkozik a kapuőr. - Figyelemmel kísértem a betörőket, amint behatoltak a házba, és semmi sem terelte el a figyelmemet, amikor kisétáltak a digitális TV-ddel és a szuper-modern hifi-berendezéseddel. Tökéletesen odafigyelve néztem őket, ahogy számtalanszor bejönnek, és nem kalandoztak el a gondolataim akkor sem, amikor észleltem, hogy az összes antik bútoroddal és felbecsülhetetlen értékű ékszereddel együtt elhagyják a házat.

Örülnél neki, ha így értelmezné a kapuőr az odafigyelést? A bölcs kapuőr tudja, hogy az odafigyelés több, mint a puszta figyelem. A bölcs kapuőr emlékszik az utasításokra, és gondosan betartja azokat. Amikor látja, hogy egy tolvaj akar bejutni a házba, tudja, hogy vagy meg kell állítania a betörőt vagy hívni a rendőrséget. Ugyanígy, a bölcs meditálónak is többet kell tennie, mint pusztán figyelemmel kísérni mindazt, ami bekerül a tudatába és kikerül onnan. A bölcs meditálónak emlékeznie kell az utasításokra, és azok alapján gondosan cselekednie. Például, a Buddha a Nemes Nyolctagú Ösvény 6. tagjaként a „helyes erőfeszítés“ utasítást adta. Amikor a bölcs meditálók az odafigyelést gyakorolva észreveszik, hogy egy nem-üdvös állapot akar „betörni“, akkor megpróbálják megállítani a tudati szennyeződést, vagy ha a nem-üdvös állapot mégiscsak besurran, megpróbálják kitenni a szűrét. A nem-üdvös állapotok — mint például a nemi vágy vagy a düh — olyanok mint a betörők, a hízelgő szavú csalók, akik megfosztanak bennünket a békénktől, bölcsességünktől és boldogságunktól. Tehát, az odafigyelésnek ez a két oldala van: odafigyelés arra, amit észlelünk, és odafigyelés arra, hogy felidézzük magunkban az utasításokat.

A buddhista szuttákban ugyanazt a páli „szati“ szót használják mind az odafigyelésre, mind az emlékezésre. Az az ember, aki képes alaposan odafigyelni, jó emlékező-tehetséggel is rendelkezik, mert a két dolog elválaszthatatlan egymástól. Ha odafigyelünk arra, amit csinálunk, ha teljes mértékben tudatában vagyunk annak, amit teszünk, ez a figyelem emléknyomot hoz létre a tudatunkban. Például, tegyük fel, hogy veszélyben vagy. Tegyük fel, hogy nagyon közel kerülsz ahhoz, hogy komoly autóbaleset érjen. A veszély miatt a figyelmed hihetetlenül felerősödik és kiéleződik. És a lehetséges baleset kiváltotta éles figyelem hatására nagyon könnyen és nagyon tisztán fogsz visszaemlékezni a helyzetre. Sőt, amikor aznap este hazamész aludni, lehet, hogy képtelen leszel megfeledkezni róla. Valószínűleg újra és újra visszatér majd. Ez jól mutatja a figyelem és az emlékezet közöttiösszefüggést. Minél nagyobb figyelmet fordítasz arra, amit csinálsz, annál jobban fogsz emlékezni rá. Ismét, a két dolog, a figyelem és az emlékezet, egymástól elválaszthatatlan.

Ha vannak kapuőreink, akik kifejlesztették magukban a figyelmet, figyelmet fognak fordítani az utasításokra, amiket nekik adunk. Ha teljes mértékben odafigyelnek az utasításokra, amiket nekik adunk, később emlékezni fognak rájuk, és gondosan követve azokat fognak cselekedni. Ez az, ahogyan az odafigyelést gyakorolni kell. Mindig, teljes mértékben odafigyelve, egyértelmű utasításokat kell adnunk önmagunknak, hogy azután emlékezzünk rá, mit is kell csinálnunk. A mesternek az is feladata, hogy egyértelmű utasításokkal segítsen nekünk a tudatunk irányításában. Ezért tanítom ezeket a nagyon egyértelmű szinteket: 1. szint, 2. szint, 3. szint, stb. Akkor tudunk a „kapuőreinknek“ egyértelmű utasításokat adni, ha felépítjük a meditáció tanulásának folyamatát, ha minden szintet egyértelműen leírunk.

A „kapuőr“ utasítása

A meditáció elején, amikor az 1. szintet elkezded, emlékeztesd magad arra, hogy van benned egy „kapuőr“ — ő az, aki figyelemmel kísérheti, hogy mi történik, és megválaszthatja, hogy mire fordítja a figyelmét. Mondj a kapuőrnek valami olyasmit, hogy: „Itt az ideje, hogy tudatában legyek a jelen pillanatnak. Itt az ideje, hogy tudatában legyek a jelen pillanatnak. Itt az ideje, hogy tudatában legyek a jelen pillanatnak.“ Háromszor mondd ezt a kapuőrnek. Jól tudod, hogy ha el kell ismételned valamit, sokkal nagyobb az esélye, hogy emlékezni fogsz rá. Lehet, hogy amikor iskolás voltál, százszor is le kellett írnod azt a szót, aminek elrontottad a helyesírását. És utána soha többé nem rontottad el. Ez azért van, mert amikor megismétlünk valamit, az nagyobb erőfeszítésbe kerül. Nehezebb megtenni. Kicsit jobban meg kell erőltetni a tudatot, és jobban oda kell rá figyelni. Amit könnyű megcsinálni, arra nem kell igazán odafigyelni. Nehezítsd meg tehát a saját dolgodat azzal, hogy megismétled az ilyen utasításokat, mint: „Tudatában leszek a jelen pillanatnak. Tudatában leszek a jelen pillanatnak. Tudatában leszek a jelen pillanatnak.“ Ezt is mondd magadnak háromszor.

A kapuőr esetében — épp úgy, mint bármelyik más szolgánál vagy beosztottnál — nem kell szinte másodpercenként ismételgetni ugyanazt az utasítást. Ha ezzel a módszerrel fejleszted magadban az odafigyelést, csak add ki az utasítást a kapuőrnek háromszor az elején, és hagyd, hogy hadd végezze a feladatát. Bízz a kapuőrben, hogy tudja, mi a dolga.

Olyan módon irányítsd a kapuőrt, ahogyan egy taxisofőrt utasítanál. Egyszerűen csak mondd meg neki, hová akarsz menni, aztán dőlj hátra, lazíts, és élvezd az utazást. Bízz a sofőrben, hogy tudja, mi a dolga. Képzeld el, mi történne akkor, ha szinte másodpercenként rászólnál a taxisofőrre, hogy „Menjen lassabban…Menjen gyorsabban…Itt forduljon balra…Most váltson hármasba…Nézzen a tükörbe, jóember…Maradjon a bal oldalon …“ Párszáz méter után a taxisofőr fellázadna, bedühödne, és kidobna a taxijából. Ha a meditálók szinte másodpercenként utasítgatják a kapuőreiket, nem csoda, hogy a tudatuk fellázad, és megtagadja az együttműködést.

Tehát csak hagyd, hogy a tudat végezze a jelen pillanatban levés feladatát. Ne avatkozz közbe újra és újra. Adj egyértelmű utasításokat a tudatnak, aztán engedd el, és figyeld. Ha ezzel a módszerrel teremted meg magadban az odafigyelést, azt fogod tapasztalni, hogy a te tudatod is olyan, mint mindenki más tudata. Azaz, ha egyértelmű utasításokat kap, azt teszi, amit mondtak neki. Természetesen, időnként el fog követni hibákat. Néha nem fog azonnal ráállni a jelen pillanatra. Vagy rááll a jelen pillanatra, aztán ismét elkalandozik. De az utasítások, amiket adtál neki, biztosítják, hogy amikor elkalandozik a múltba vagy a jövőbe, lesz valami, ami emlékezteti. Az emlékezet felidézi az utasításokat, és az odafigyelés visszairányítja a figyelmet a jelen pillanatra. Számodra — a szemlélőnek — ez olyasmi, ami magától történik. Nem kell elhatároznod, hogy megteszed. Magától megtörténik, mert az odafigyelést úgy utasítottuk, mint a kapuőrt — és egyetlen utasítás megteszi a magáét. Nem kell több utasítást adnod. Csak nézd a kapuőrt, ahogy végzi a feladatát. Ez az, amikor megbízunk a tudatban, ismerjük a tudatot, ismerjük a természetét, és felhasználjuk azt.

Arra biztatlak, hogy próbálgasd a tudatodat, ismerd meg a benne rejlő lehetőségeket. Az egyik első dolog, amit akkor mondtak nekem, amikor diákként először voltam meditációs elvonuláson, az, hogy nem kell beállítani az órát ahhoz, hogy reggel fel tudjunk kelni. (Úgy emlékszem, azon az elvonuláson reggel öt órakor volt az ébresztő — laza elvonulás volt.) A Mester azt mondta, hogy csak találd ki, mikor akarsz felébredni, és este, mielőtt lefekszel aludni, mondd magadnak azt, hogy „Öt előtt öt perccel fogok felkelni.“ (Ez öt perccel az előtt volt, hogy valaki megkondította a harangot.) „Ne állítsátok be az óráitokat.“ Ekkor próbáltam ki ezt először. Minden reggel működött. Amikor aludni mentem, nagyon figyelmesen és egyértelműen azt mondtam magamnak: „Öt előtt öt perccel fogok felkelni.“ Nem kellett az órámra néznem, és azt kérdeznem, „Már öt perc múlva öt óra van?“, egyszerűen bízhattam a tudatomban, és amikor felébredtem, kinyitottam a szemem, és ránéztem az órára, öt perccel öt előttöt mutatott — plusz-mínusz két perc. Lenyűgöző a tudat működése. Nem tudom, hogyan csinálta, hogyan emlékezett, de megtette. Pontosan ugyanígy működik, ha egyértelmű utasításokat adsz, ha beprogramozod a tudatodat: „Itt az ideje a jelen pillanat figyelésének.“ „Legyél a jelen pillanatban.“ „Legyél a jelen pillanatban.“ Ez minden, amit tenned kell. És utána hagyhatod, hogy a tudat tegye a dolgát.

Amikor utasításokat adsz a kapuőrödnek, fontos, hogy ne csak azt tudd, hogy mit kell tenned, hanem azt is, hogy mit kell elkerülnöd — más szóval, hogy ismerd az út veszélyeit. A cél mellett fontos ismerni a veszélyeket is, mert ez teszi képessé a kapuőrt arra, hogy felismerje, ki az, aki bemehet, és ki az, aki nem. Nagyon egyértelműen el kell tudni különíteni a két féle „embert“. Nem elég, ha van egy listánk azokról, akik bemehetnek. Ha a kapuőrnek nincs listája arról, hogy ki nem mehet be, nagyon könnyen hibát követhet el.

A kapuőr az 1. szinten

A meditáció szintjei közül az elsőn, a Jelen Pillanat Tudatosítása során a cél — hogy kit eresztünk be — egyszerűen bármi lehet, ami az adott pillanatban megjelenik. Egy madár dala. Egy távoli teherautó hangja. A szél susogása. Lehet valakinek a köhögése vagy egy ajtó becsapódása. Mindegy. Ha valami olyan, ami most történik, akkor része a jelen pillanat tudatosításának. Lehet a légzés. Lehet egy szamádhi nimitta. Lehet egy dzshána. Ez mind a jelen pillanat része. Tehát ismerd fel, mi az, amit beengedhetsz, és fogadd örömmel azt. Itt is nagyon pontosan tudnunk kell, mi az, amit nem engedhetünk be. Mik veszélyeztetik a jelen pillanat tudatosítását? Itt a múltra vagy a jövőre vonatkozó bármilyen gondolat, észlelt dolog vagy nézet jelenti a veszélyt. Azaz bármilyen hátra- vagy előretekintés. Nagyon fontos, hogy ismerjük ezeket a veszélyeket, és egyértelműen ki is mondjuk őket. Néha, amikor megfogalmazom az elhatározásomat, beleveszem magát a veszélyt is. „Tudatában leszek a jelen pillanatnak, és nem fogok elkalandozni a múlt és a jövő felé. Tudatában leszek a jelen pillanatnak, de figyelmen kívül hagyom a múltat és a jövőt. Tudatában leszek a jelen pillanatnak, és figyelmen kívül hagyom a múltat és a jövőt.“ Ha ezt mondjuk magunknak, és utasítást adunk a kapuőrnek mind a veszélyekről, mind pedig a célokról, ezzel elősegítjük a figyelem működését. Ilyenkor az történik, hogy amikor megjelennek a veszélyek, amelyek ezt a szintet fenyegetik, a figyelem tudja, hogy „ez nem az, amit tennem kell“. És az odafigyelés félreteszi a múltra vagy jövőre vonatkozó gondolatot vagy észleletet. Ez az, ami történik. Mint ahogy állítottam, ilyen a tudat természete, ha megfelelően beprogramozzuk.

A kapuőr az 2. szinten

A második szinten, amelyet a Jelen Pillanat Néma Tudatosításának nevezünk, a cél a csend megélése a jelen pillanatban, a veszély pedig a belső párbeszéd, a belső gondolatok. Tehát meg kell mondanunk a tudatnak, hogy ez az, amit el kell kerülnie, ez az ellenség, ez a veszély. Ennek a szintnek az elején nagyon egyértelműen mondd a tudatnak a következőt: „Némán tudatában leszek a jelen pillanatnak, és félreteszek minden belső párbeszédet. Némán tudatában leszek a jelen pillanatnak, és félreteszek minden belső párbeszédet. Némán tudatában leszek a jelen pillanatnak, és félreteszek minden belső párbeszédet.“ Ily módon létrehozod az odafigyelést. Mivel egyértelmű utasítást adtál neki, esélyt adsz neki, hogy munkába álljon.

A kapuőr az 3. szinten

A harmadik szinten — amelynek neve a Légzés Néma Tudatosítása a Jelen Pillanatban — a tudatot háromszor utasítjuk, hogy legyen tudatában a lélegzésnek a jelen pillanatban. „Tudatában leszek a légzésnek a jelen pillanatban, és félreteszek minden más észleletet és gondolatot.“ Mik a veszélyek? Minden, ami nem a légzés, tehát: külső hangok, a testben megjelenő érzetek, az emberek köhögése, bármi másra vonatkozó gondolatok, ebédre vagy vacsorára, vagy akármire. A légzésen kívül minden veszélyt jelent. Tehát azt mondjuk magunknak: „Tudatában leszek a légzésnek a jelen pillanatban, és félreteszek minden más észleletet és gondolatot. Tudatában leszek a légzésnek a jelen pillanatban, és félreteszek minden más észleletet és gondolatot. Tudatában leszek a légzésnek a jelen pillanatban, és félreteszek minden más észleletet és gondolatot.“ Ismét, mivel teljesen egyértelműen megmondtuk a tudatnak, hogy mit tegyen és mit ne, azt fogjuk találni, hogy magára hagyhatjuk a tudatot, hogy tegye a dolgát. Mi meg csak figyeljük. Amikor megjelenik egy olyan gondolat, amely nem a légzés, mondjuk, amikor észleljük a fűnyíró hangját kintről, a tudat rögtön tudni fogja, hogy ez nem az, amit tennie kell, és magától elfordul ettől. A tudatot odafigyelésre neveljük. Lenyűgöző egy jól nevelt tudat működését figyelni. Azt teszi, amit mondtak neki, anélkül, hogy újra rá kellene szólni. Mivel egyszer már figyelmeztették, emlékszik az utasításokra. Tudja, mit tesz, és a meditáció egyenletessé válik, és erőfeszítés-mentesnek tűnik.

Azonban a meditáció erőfeszítéssel jár. Erőt fektetünk bele, de a megfelelő pillanatokban, olyankor, amikor a beavatkozás valóban gyümölcsöző. Pontosan úgy, ahogy fát nevel az ember. Vannak olyan időszakok, amikor erőfeszítéseket teszünk, máskor pedig hagyjuk, hogy maguktól menjenek a dolgok. Az ember elülteti a magot a földbe. Azután megöntözi és megtrágyázza. De az idő nagy részében, amikor fát nevelünk, csak annyi a feladatunk, hogy figyelemmel tartsuk a növényt, és gondoskodjunk róla, hogy semmi ne zavarja meg a fejlődését. A magban benne rejlenek az utasítások, csak esélyt kell neki adni a kibontakozásra. Ugyanígy, ne avatkozz bele folyton a tudat működésébe. Ne unszold, ne bökdösd, ne utasítgasd folyamatosan, mert különben egy idő után fel fog lázadni. „Hagyj békén. Próbálom tenni a dolgomat, nem látod? Menj már az utamból.“, mondja a tudat. És ha sürgősen nem hagyod magára a tudatot, lőttek a meditációdnak!

A kapuőr az 4. szinten

A meditáció negyedik szintjén, amelyet úgy nevezünk, hogy a Légzés Tartós és Tökéletes Figyelése, a figyelmet arra kell felszólítani, hogy minden pillanatban kísérje figyelemmel az egész légzési folyamatot, és ne hagyja, hogy más dolgok megzavarják a légzésnek ezt az egyenletes, folyamatos tudatosítását. „Folyamatosan tudatában leszek az egész légzésnek, és egyszerűen minden pillanatban figyelmen kívül hagyom, bármi is merüljön fel a légzésen kívül. Folyamatosan tudatában leszek az egész légzésnek, és minden pillanatban figyelmen kívül hagyok minden mást. Folyamatosan tudatában leszek az egész légzésnek, és minden pillanatban figyelmen kívül hagyom, bármi más merül is fel.“ Ha gondosan és egyértelműen utasítod a tudatot, esélyt adsz az figyelemnek. Csak az elején kell elmondanod magadnak az üzenetet háromszor, és várni, hogy mi történik.

Ha a figyelmed a nagyon feledékeny fajták közé tartozik, más szóval, ha azon veszed észre magad pár perccel azután, hogy kiadtad magadnak ezeket a parancsokat, hogy „a Jó Ég tudja merre“ kalandozol, ennek két lehetséges oka van. Az egyik, hogy nem elég gondosan vagy egyértelműen adtad ki magadnak az utasításokat arra vonatkozólag, hogy mit kell tenned; a másik, hogy a figyelmed tényleg nagyon erőtlen. Ha tényleg nagyon nem tudsz odafigyelni, ismételd meg az utasításokat három-négy percenként. Semmi szükség rá, hogy tíz-tizenöt másodpercenként ismételgesd őket. Ha ilyen gyakran ismételgeted őket, az megzavarja a meditáció folyamatát, és így esélyt sem adsz a meditációnak a kibontakozásra, ami végül nyugtalansághoz és kétségbeeséshez vezet.

Nagyon figyelmesen add ki magadnak a parancsokat, és meglátod, emlékezni fogsz rájuk. És így apránként kifejleszted magadban az odafigyelést. Rá fogsz jönni, hogy ez a dolog, amit odafigyelésnek hívunk, azzal kezdődik, hogy hatalmas területet kell tudatosítanunk: a jelen pillanatot. Rengeteg olyan dolog van, aminek tudatában lehetsz a jelen pillanatban. Később ezt fejlesztjük, és finomítjuk apránként. Ahelyett, hogy valami tetszőleges dolog lenne, ami a jelen pillanat része, később a jelen pillanatban megtalálható hangtalan dolog lesz, és félretesszük mindazt, ami a belső párbeszédhez és a gondolatokhoz tartozik. Ezután ahelyett, hogy csak a jelen pillanat csendje lenne, félreteszünk mindent, ami nem a légzés néma tudatossága a jelen pillanatban, csak a belégzés és a kilégzés marad. Majd mindent félreteszünk, ami nem tartozik a légzés teljes tudatosságához, tehát a belégzés kezdetétől a belégzés végéig, és a kilégzés kezdetétől a kilégzés végéig [tartó folyamathoz].

Szamádhi — Egyetlen dologra összpontosított fenntartott figyelem

A harmadik és negyedik szint között, tehát a légzés tudatosítása és a légzés fenntartott tudatossága között, az a különbség, hogy a légzés tudatosítása esetében csak minden egyes ki- és belégzés egy-egy szakaszára kell felfigyelned. Amint észrevetted a belégzés egy szakaszát, a tudat elkalandozhat másfelé, de időben „haza“ kell találnia, hogy még elérje a következő kilégzést. Amint meglátta, hogy a lélegzet távozik, ismét útnak indulhat, hogy más dolgokat is megnézzen, egész addig, míg haza nem kell sietnie, hogy ne szalassza el a belégzést. A figyelem még más helyekre is elkóborolhat. Még mindig van mozgástere. Hozzá van kötve a lélegzethez, de hosszú pórázon. Ezen a harmadik szinten a légzésen kívül más dolgokra is irányulhat a figyelmed. A légzés fenntartott tudatossága esetében azonban teljes mértékben a légzésre kell összpontosítanod a figyelmedet, és semmi másnak nem lehetsz tudatában. Ezért fontos annyira a negyedik szint ebben a meditációban. Ez az, ahol igazából megragadod a meditáció tárgyát. Folyamatos odafigyelést biztosít számodra. A figyelem itt a létezés csak egy kis területére korlátozódik, a légzésedre. Ez az, amit a figyelemmel teszünk. Keretek közé szorítjuk. Ahelyett, hogy hagynánk, hogy mindenfelé elkószáljon, egy pontra irányítjuk. És a figyelem ennek a beállításnak köszönhetően kezd egyre inkább megerősödni. Ez olyan, mint amikor nagyítót használunk arra, hogy tüzet gyújtsunk. Ez az erők összpontosítása egyetlen pontra. Ezt a képességet, hogy fenntartjuk az odafigyelést, fenntartjuk a tudatosságot és fenntartjuk a figyelmet, szamádhinak nevezik. A szamádhi jó meghatározása a következő: „Egyetlen dologra összpontosított figyelem“. Szükségtelen „koncentráció“-nak nevezni, mert a koncentrációból annyi minden hiányzik, ami igazán fontos abban, amit a szamádhi jelent.

A szamádhi az a képesség, hogy a figyelmünket összpontosítani tudjuk egyetlen dologra, és ezt a hétköznapokban számos ember meg is teszi. Vegyünk például egy sebészt, aki műtétet végez. Beszéltem sebészekkel, és azt mesélik, hogy néha órákat töltenek egyetlen operáció végrehajtásával. Egész idő alatt talpon vannak, de azt mondják, soha nem érzik magukat fáradtnak, mert megállás nélkül figyelemmel kell tartaniuk a késük vagy szikéjük hegyét. Ha nem tennék, a beteg esetleg meghalna. Egyetlen kis hiba, a figyelem egyetlen kihagyása, és a beteg meghal. Őket pedig beperelik vagy elveszítik az állásukat, mert megölték a beteget. Az operációkat végző sebészek nagy szamádhival rendelkeznek. Folyamatosan arra figyelnek, amit csinálnak. Ott állva, nem érzik a fájdalmat a lábukban, mert minden figyelmük a késük hegyére összpontosul. A sebészek azért juthatnak a szamádhi állapotába, mert teljes mértékben jelen kell lenniük minden pillanatban. Kezdetben ez nehéz, de amint hozzászoktak, igazából nagyon kellemessé válik. A világon csak egyetlen dolog foglalkoztatja őket — a műtétnek az a része, ami éppen akkor történik. Ez a példa fontos dolgot tanít a szamádhiról. A tanítás a következő: ha valami igazán fontos, meg tudod csinálni.

A meditációs tárgyban rejlő veszélyek

Szeretem úgy tanítani a szamádhit, hogy arra biztatom a tanulót, hogy ne csak a meditációs tárgy fontosságát hangsúlyozza ki minden szinten, hanem — mint ahogy korábban mondtam — párosítsa ezt a fontosságot a meditációs tárgy veszélyeivel szembeni óvatossággal. Mindegyik szint esetében ismerd a veszélyeket, az adott szint célját fenyegető ellenséget. Tehát az első szinten az ellenség a múlt és a jövő. A második szinten a belső párbeszéd. A harmadik szinten a légzésen kívüli dolgok észrevétele. Bármi is legyen az ellenség, nézd meg, hogy beazonosítható-e mint a meditáció azon szintjének veszélyforrása.

Például ha az ellenség a gondolkodó tudat, a veszély a dédelgetett gondolat, amely felkúszik rád, és fogságba ejt, mint egy óriáskígyó. Ha már rád tekeredett a kígyó, elvesztél. Emlékezz vissza az 5. fejezetben bemutatott kígyós hasonlatra1, és légy felkészülve a veszélyre. Mint ahogy mondtam abban a fejezetben, ha az elmúlt hónapokban meglehetősen sok hibapontot szereztél a jogosítványodba trafipaxos fényképek miatt, akkor felismered, hogy a trafipax Nagy Veszélyt jelent számodra. Ez azt jelenti, hogy amikor vezetsz, nagyon odafigyelsz a sebesség-korlátozásokra. Ha valami veszélyt jelent számodra, akkor nagyon odafigyelsz rá. Bármi is legyen az, ami a meditáció során megfoszt a sikertől, azonosítsd. Azonosítsd, hogy szintről szintre mi jelenti számodra a legfőbb veszélyt.

Például, tegyük fel, hogy magadban elismételed háromszor, hogy „Némán tudatában leszek a jelen pillanatnak, és nem fogok belebonyolódni a gondolkodásba.“ A végén lehet, hogy még pontosítani akarod a dolgot, és hozzáteszed: „A ‘kígyó’, amire különösen ügyelnem kell, az étellel kapcsolatos gondolatok.“ Bármi is legyen a te ‘kígyód’, figyeld éberen. Óvakodj tőle. Ha az elején utasítást adsz magadnak, hogy mi a te ‘kígyód’, és az utasítást egyértelműen, elszántan adod magadnak, azt fogod tapasztalni, hogy a figyelem az egész meditáció alatt éberen lesi a sikeredet fenyegető veszélyt.

A meditáció során fellépő számos probléma nem a meditáció kezdeti szakaszából ered. Valamikor félidő táján kúsznak be a meditációdba. A következő kis módszert szeretem adni az új meditálóknak. Azt mondom nekik: „Egyszerűen csak lélegezz be és ki háromszor, és figyeld minden lélegzetedet. Csak három lélegzetet, semmi többet.“ A legtöbb új meditáló ezt bármiféle gond nélkül meg tudja csinálni. Meg tudnak figyelni három lélegzetet — belégzés, kilégzés, belégzés, kilégzés, belégzés, kilégzés — teljes tudatossággal. Majd azt mondom: „Most tegyétek meg ugyanezt, de nem három, hanem háromszáz lélegzettel. Csináljátok egy teljes órán át.“ Természetesen, ezt nem tudják megtenni. Három lélegzettel miért tudjuk megcsinálni, és háromszázzal miért nem? Azért, mert úgy indulunk, hogy nincs semmi gondunk, oda tudunk teljesen figyelni, de aztán nem tudjuk fenntartani a figyelmet. Ezek a ‘kígyók’, ezek a gondok, általában már azután kúsznak be, hogy elkezdtük a meditálást. Amikor elkezded a meditációt, az egész nagyon világos. Mégis, amikor a harang megszólal, azt kérdezed: „Hú, mivel is telt ez az óra?“. Szundítottál, vagy csak rengeteg különféle dolgon gondolkodtál. Elkezded a légzés figyelésével, és ott fejezed be, hogy a tengeren túli nyaralásodról ábrándozol. Valahogyan, valahol bejöttek a ‘kígyók’. Vagy ha jobban tetszik, lefényképezett a trafipax. Tehát meg kell beszélned önmagaddal, hogy mi a fő gondod, és rá kell állnod lelkileg, hogy tegyél is ellene valamit.

Ha már elég hosszú ideje meditálsz, ismered a gondjaidat, hogy mik azok a dolgok, amikre tényleg oda kell figyelned. Lelkileg állítsd rá magad azzal, hogy azt mondod: „Vigyázz ezzel“. Például, ha a [belső] parancs[olgatás] jelenti a nagy gondot számodra, mondd azt: „Várd figyelemmel“. Tényleg várd figyelemmel. És akkor, miközben meditálsz, azt fogod tapasztalni, hogy már előre észreveszed, mikor fog [magadnak kiadott] parancs következni. Kikerülöd a ‘kígyót’, mielőtt rád tudna tekeredni. Rálépsz a fékre, mielőtt a trafipax fényképezőgépe villanna. Azért kerülted el, mert láttad, ahogy közeledett feléd. Ez az, amikor a figyelem kezd egészen ‘bejönni’, és nagyon élessé és nagyon hatékonnyá válni. Megtanuljuk elkerülni a veszélyeket. Egyértelmű utasításokat adtunk, elkerültük a veszélyeket, és a meditáció igazán elmélyül. Ekkor lesz az odafigyelés a meditációt irányító képesség. Egy dolog meghatározni, hogy mi az odafigyelés, de itt következnek a világos utasítások, hogy hogyan figyelj oda, hogyan hozd létre a figyelmet, hogyan programozd magad, hogy teljes mértékben figyelmes legyél.

Az erő felkeltése

Természetesen, az odafigyeléshez szükséges másik tényező az energia. Ezeknek a szinteknek mindegyikén szükségünk van erőre, hogy ismerjük az erő felkeltésének módját: hogy megtanulunk mindent abba beletenni, amit éppen csinálunk. Ne tarts vissza semmit a következő pillanatra. Ez az egyik hiba, amit az emberek elkövetnek — különösen a tudati energia esetében. Azt gondolják, hogy „Ha most nagyon megerőltetetem magam, és rengeteg energiát fektetek ebbe a pillanatba, semennyim sem marad a következő pillanatra“. A tudatnál ez nem így működik. Az erőt valójában mi ébresztjük fel. Az erőt mi hozzuk létre. Minél több energiát adsz bele ebbe a pillanatba, annál több erőd lesz a következő pillanatban, és még annál is több az azt követőben.

A tudati energiával valójában felhalmozod az erődet. A fizikai energiával épp az ellenkezője a helyzet. Csak egy bizonyos mennyiségűvel rendelkezel belőle, csak egy bizonyos fizikai energia-készlettel. Tehát, ha valamennyit most felhasználsz belőle, akkor későbbre nem sok marad. A tudati energia esetében a készlet határtalan, és ha sok energiát fektetsz abba a dologba, amit éppen csinálsz, azt fogod tapasztalni, hogy a következő percben, öt percben, egy órában, vagy bármikor nagyon éber és nagyon figyelmes leszel. Ki vagy hegyezve a dolgokra, mert felhalmoztad az erődet. Ezért mondogatta Ácsán Cshá, a Mesterem, hogy bármit is csinálsz, száz százalékos erőfeszítéssel tegyed. Ha ülő meditációt végzel, fordítsd az erődet száz százalékig az ülésre. Ha sétálsz, sétálj száz százalékosan. Ha pihensz, tegyél száz százaléknyi energiát a pihenésbe. Aludj a lehető legtökéletesebben. Bármit is csinálsz, tedd száz százalékos erőfeszítéssel. Azt fogod tapasztalni, hogy így erőt halmozol fel magadban. Éber vagy, élettel teli. Ellenben, ha azt gondolod, hogy „Ó, én nem akarok erőt pazarolni erre az ülésre“, akkor eltompulsz. Nem sok élvezet lesz benne számodra.

Még abba is fektess energiát, ahogyan eszel. Nézd meg, mennyi mindent meg tudsz figyelni abból, amit éppen csinálsz. És akkor jobban fogod élvezni is! Milyen veszély fenyegeti az odafigyelést evés közben? Legtöbbször a más felé kalandozó gondolatok. És olyankor még azt sem tudjuk, mit teszünk a szánkba. Nem csoda, hogy annyi ember szenved emésztési zavarban! Bármi is legyen az, amit éppen csinálsz, legyél tudatában, hogy mi az, amit csinálnod kell. Tedd bele minden erődet. Tudd, hogy mik a veszélyei, és kerüld el azokat.

A lámpák felkapcsolása

Ha kifejlesztjük magunkban a figyelmet, és a figyelem nagyon élessé válik, rájövünk, hogy egészen addig egy nagyon homályos világban éltünk, ahol nem volt túl sok fény. Ahogy egyre jobban és jobban odafigyelünk, az olyan, mintha valaki felkapcsolná a lámpát a szobában, vagy amikor kisüt a nap, és megvilágítja a környezetünket. Ezért van az, hogy az odafigyelés gyakorlása nagyon örömteli élmény. Nagyon kellemes odafigyelni, mert annyival többet látunk meg a körülöttünk lévő dolgokból. Ez olyan, mintha reflektorfénybe állítanánk a valóságot. A valóság megnyílik számunkra. Nem csak a színeket látjuk — látjuk a formákat és a felületeket is. Mindent meglátunk. És minden csodálatosnak és gyönyörűnek tűnik. Ezért van az, hogy amikor a figyelem igazán kezd megerősödni, nagyon sok boldogságot és örömöt okoz.

Azok az emberek, akik nem figyelnek oda, akik tompák, akik a tompaságot ápolják magukban, akik sokat alszanak, depresszióba esnek. Egy szürke világban élnek. Néhány éve Angliában jártam. Mindig novemberben, decemberben vagy januárban utazom oda, és olyan szomorú akkor ott minden, mert minden annyira szürke. A nap messze északon jár, mert tél van. Csak reggel kilenc-tíz körül kezd világos lenni. Délután három-négy órakor pedig ismét sötét van. Minden nagyon egyhangúvá válik, gyakran az felhők is mind szürkék, és az ember áll abban a szemerkélő esőben, és az összes épület is szürkének látszik. Az utca szürke. Az felnézünk az égre, az is szürke. Tetőtől talpig szürkeség. Megnézzük az ott élő embereket. Mit viselnek? Szürke öltönyt és szürke kabátot. Ránézünk az arckifejezésükre: az is szürke. És mi a neve a teának, amit isznak? Earl Grey, vagyis Szürke Gróf. Haha! Minden szürke. Nagyon szürke, és szomorú és lehangoló. Ilyen az a személy is, aki csak nagyon kis figyelemmel rendelkezik. Olyan, mintha valamiféle Londonban élne, az örök télben. Csak szürkeség és szomorúság él a tudatban. Nincsen semmi, ami világítana. Nincsen energia. Nem lehet túl sok mindent látni.

Tehát, ha az ember nagyon odafigyel, az olyan, mintha kimenne egy csodálatos napfényben fürdő kertbe. Erőt adó, gyönyörű. Itt nagyon sok energia és boldogság található. Ha kifejlesztjük magunkban a figyelmet, a tudatnak ezt a fényességét, és utána a világnak egy kis részletére irányítjuk, akkor az adott dolog természetének legmélyére láthatunk. Csodálatos és lenyűgöző megtapasztalni a fényes és összpontosított tudatosságot! Sokkal több szépséget látunk meg, mint amit valaha is el tudtunk képzelni.

Tehát ez hasznos hasonlat az odafigyelés leírására: a tudat lámpáinak felkapcsolása. Egyre inkább tudatába kerülünk a dolgoknak, mert ahelyett, hogy hagynánk a figyelmet mindenfelé elkalandozni, tartósan egy dologra irányítjuk azt. Ekkor az történik, hogy az odafigyelés megvilágítja a tárgyat, és erőt halmoz fel önmaga számára. Elkezdünk igazán a dolgok mélyére „látni“, ami csodálatos!

A „bölcsességizmok“ fejlesztése

Ez a gyakorlat a „bölcsességizmokat“ fejleszti. Vegyél egy akármilyen tárgyat. Mindegy, hogy az egy kis légy, ami éppen a szerzetesi ruhádon mászik, vagy egy levél a kinti bokron, vagy bármi más. Csak állj vagy ülj ott, és nézd azt az egyetlen levelet. Hagyd, hogy a figyelem megvilágítsa azt, egészen amíg az arra az egyetlen levélre fordított figyelem annyira felerősödik, hogy észreveszed azt a sok-sok mindent, ami azon az egyetlen levélen történik. Ez nem csak egy levél, egy egész kis világ! Ekkor érted majd meg az odafigyelés hatalmát. Amikor ott tudjuk tartani a figyelmünket egyetlen dolgon, megtapasztalhatjuk, a figyelem hogyan világítja be a tárgyát, és mennyi szépséget kölcsönöz neki. Egyre inkább lenyűgöz bennünket, hogy menni mindent megláthatunk! Mennyi érdekesség, mennyi csoda, mennyi áhitat van abban a picike levélben! Ez az, ahol elkezdjük próbára tenni a figyelmünket. Elkezdünk játszani a figyelem erejével, amely örömteli és a dolgok mélyére hatol. De ha, miközben a levelet nézed, elkezdesz azon tűnődni, hogy mi lesz vacsorára, akkor nem fogsz tisztán a mélyére látni. Vagy ha elkezdesz a levél mélyére nézni, de elhatalmasodik rajtad az unalom, és belesüllyedsz a lustaságba és tunyaságba, vagy ha azon aggódsz, hogy „Az emberek engem néznek? Talán furának tartanak?“, akkor ezek a zavaró gondolatok megtörik a varázslatot, és véget vetnek a fenntartott figyelemnek. Azonban ha egy dolgon tudod tartani a figyelmedet, ami nem más, mint amit az odafigyelés és meditáció gyakorlása során itt tanulsz, elképesztő, hogy mi mindent fogsz meglátni a világban. A világ kinyílik számodra, és gyönyörűvé, magával ragadóvá és csodálatossá válik. És ez még csak a kinti világ!

Ha kifejlesztjük azt a képességet magunkban, hogy folyamatosan oda tudunk figyelni, hogy hosszú időszakokra egy tárgyon tudjuk tartani a figyelmet, ez megteremti azt a képességet, hogy bölcsességgel elmélyedjünk valamiben, hogy a dolog természetének mélyére lássunk. Ha egyike vagy azoknak, akik a létezés valamilyen mély igazságát önmaguk akarják felfedezni, ha nem akarod elfogadni azokat könyvekből vagy mesterektől csak azért, mert megbízol bennük, ha te magad akarsz utánajárni, akkor ez a módja az utánajárásnak. Ez az, ahogy megvilágosodási élményeket lehet szerezni. Kifejleszted magadban ezt az erős odafigyelést, és ráirányítod a bölcsesség valamelyik érdekes és gazdag forrására — leginkább a tudatra. Ha a figyelmedet ott tudod tartani a tudaton, és a mélyére tudsz hatolni, akkor a legmélyebb bölcsesség egész kincseskamráját találod ott, tele felbecsülhetetlen értékű ékszerekkel.

Tehát az eddigieket összegezve, ez az odafigyelés módszere: meghatározzuk, hogy mi az, hogyan kell fejleszteni, és leginkább, hogy a meditáció különféle szintjein hogyan hozzuk létre. Adj magadnak egyértelmű utasításokat, és tudd, mit kell tenned. Ha egyértelmű parancsokat adsz magadnak, nyugodtan hátradőlhetsz, és figyelheted, ahogy a tudat teszi a dolgát, a feladatodra szorít téged — lenyűgöző. Ez minden, amit tenned kell.

A „cselekvő“ elengedése

Néha úgy magyaráztam el ezt a fajta meditációt, hogy ez a „cselekvő“ elengedése, és ez meglehetősen összezavart néhány embert. Mit jelent az, hogy „a cselekvő elengedése“? Én a következőket értem alatta. Egy kis darabig, amikor itt az ideje, mi végezzük a cselekvést, majd elengedjük, és hagyjuk, hogy magától történjen. Apránként el tudjuk engedni a „cselekvőt“. El tudjuk engedni az összes belső párbeszédet, az összes belső parancsolgatást (ami a gondolkodó tudat körülbelül kilencven százalékát lefoglalja), hogy mindig utasítgatjuk magunkat, rászólunk magunkra, hogy mit tegyünk, és megtoroljuk, ha hibáztunk. Gondolkodás, gondolkodás, gondolkodás, gondolkodás, gondolkodás! Ez jelenti a legnagyobb gondot a meditálók számára, és a következő módon győzhető le. Helye van a gondolkodásnak minden szint elején, amikor egyértelmű utasításokat adunk magunknak. Ezután elengedhetjük magunkat, mert azt látjuk, hogy a tudat teszi a dolgát. Megértjük, felfogjuk, hogy nem kell semmi többet mondanunk. Csendben lehetünk.

Az odafigyelés különböző szintjei

Ahogy a meditációnk fejlődik, nem csak a figyelem által átfogott terület szűkül be egyre inkább, hanem az odafigyelés mértéke is egyre inkább megnő, és egyre élesebbé válik. Az egyik csodálatos dolog az a meditációban, hogy amint egyre élesebbé tesszük a figyelmet, észrevesszük, hogy az odafigyelésnek különböző szintjei vannak. Ez az utolsó dolog, amit az odafigyeléssel kapcsolatban itt szeretnék bemutatni, a figyelem különböző szintjei.

Azt találjuk, hogy a mindennapi életben használt figyelem igazából elég tompa, és ezért a bölcsesség szempontjából haszontalan. Szinte alig van benne élesség vagy mélység. Amikor elkezdünk meditációt gyakorolni, sokkal élesebbé, sokkal élénkebbé válunk. Élesebb és élénkebb alatt azt értem, hogy a létezés nagyon finom területein ott tudjuk tartani a figyelmünket, és ez az odafigyelés egyben nagyon fényes is. Azonban ahogy egyre mélyebb és mélyebb meditációt tudunk megvalósítani, azt tapasztaljuk, hogy a figyelmünket még ennél is finomabbá, élénkebbé és élesebbé kell tennünk. Amikor a meditáló kifejleszti magában ezeket a szinteket, nagyon gyakran előfordul, hogy ezzel egy időben elveszíti a figyelem középpontját. Például, ha a légzés az illető tárgya, akkor elveszíti a légzést, és az emberek gyakran kérdezik, hogy miért van ez így. Mi történt itt? Az történt, hogy a légzés puhává és finommá vált, miközben a figyelem még mindig túl durva. Nem volt képes lépést tartani a légzés változásával. Ha ez történt, vissza kell térni az előző szintre. Ez bármikor megtörténhet, különösen amikor a negyedik szinten a figyelmet folyamatosan, teljes mértékben a légzésre irányítjuk.

Néha eltűnik a légzés, és felbukkan egy nimitta, de nem tudjuk megtartani ezt a nimittát. Ez azért van, mert a nimitta megtartásához nagyon kifinomult figyelem szükséges, és ezt a finom odafigyelést még nem fejlesztettük ki magunkban. Tehát vissza kell menni a nimitta felbukkanása előtti szintre. Teljes tudatossággal térj vissza a csodálatos légzéshez, amely durvább tárgy, mint a nimitta, és engedd, hogy a figyelmed ezen a tárgyon fejlődjön tovább. De ha a figyelmed már teljes mértékben kibontakozott mire az ötödik szintre érsz, amikor a nimitta felbukkan, oda tudsz majd figyelni a finomabb tárgyra is. Azt fogod tapasztalni, hogy amint egyre élesebben és élénkebben oda tudsz figyelni, még a legfinomabb tárgyakon is ott tudod tartani a figyelmedet. De előbb meg kell tanulnod, hogyan tarthatod fenn a figyelmedet a durvább tárgyakon. Az odafigyelés minden újabb szintje minőségi változást is hoz, a figyelem mindig élénkebb és élesebb, mint az előző szinten. Hogy visszatérjünk az odafigyelés sebészes hasonlatához, az a fajta figyelem, amely a nimitta megtartásához szükséges, olyan, mint az az ügyesség, amelyre a sebésznek szüksége van egy agyműtét elvégzéséhez. Az a figyelem, ami a légzés megtartásához szükséges viszont olyan, mint az az ügyesség, amely a krumplihámozáshoz szükséges. Egy finomabb szinten egészen más fajta kidolgozottságra van igény. Ha a krumplihámozásról azonnal az agysebészetre váltunk, nagy galibát fogunk okozni. Ugyanez történik, ha túl gyorsan térünk át a légzésről a szamádhi nimittára. Elveszítjük. Nem leszünk képesek megtartani.

A fejlődés során megtapasztalhatod a rendíthetetlen figyelmet. Azt az odafigyelést, amely csak egyetlen dologra irányul, nagyon tisztán, nagyon élesen. Egyáltalán nem mozdul el. A Buddha azt mondta, hogy ez a tetőpontját a negyedik dzshánában éri el. Ez az odafigyelés csúcsa, ahol teljes mértékben egykedvűek vagyunk. Csak egyetlen dolognak vagyunk teljes mértékben tudatában, tökéletesen tudatában, rendíthetetlenül. Ez az, amilyen erőssé a figyelem csak válhat. Ha megismered ezt a fajta figyelmet, rájössz, hogy milyen nevetséges azt gondolni, hogy az ember megvilágosodhat a dzshánák nélkül. E nélkül az erős figyelem nélkül nem juthatunk hatalmas bölcsességhez. Tehát így elkezdjük önmagunk számára felfedezni, mi is lehet az odafigyelés, és milyen fajta odafigyelésre van szükség ahhoz, hogy megvilágosodjunk. Az erővel teli odafigyelés szintjei — nem pedig a durvák — azok, amelyek a dolgok természetének legmélyére hatolnak.

Amint láthatod, a figyelemnek számos különféle szintje van, és az odafigyelés nem csak egy kis dolog, amely megtalálható a mindennapi életben, és ami ugyanaz a mély meditációban. Ismerd fel, hogy a meditációnak számos fokozata van erősség, finomság és mélység szerint. Sokféle kés van: tompák és élesek, krumplihámozásra és agyműtétre valók. Éppen úgy, mint figyelem.

Ez volt annak kifejtése, hogy mit jelent az odafigyelés a buddhizmusban, a buddhista meditációban. Ismerd meg, hogyan kell kifejleszteni, hogyan kell élessé és élénké tenni, és végül hogy hogyan teremtheted meg azt a figyelmet, amit arra használhatsz, hogy a tudatod természetének mélyére áss, és felfedezd az állandótlanság, szenvedés és nem-én (aniccsa, dukkha, anattá) csodálatos kincseit. Lenyűgöző. Ha azt mondod, a buddhizmus „hatalmas kincsei“, az emberek azt fogják gondolni: „Ezek nem is kincsek. Hogy lehetne kincs a szenvedés? Hogy lehetne kincs az állandótlanság? Hogy lehetne kincs a nem-én? Mi valami igazán gyönyörűt és felemelőt akarunk, például szépséget, transzcendenciát, kozmikus tudatosságot vagy minden létező végső lényegét.“

Ezért nem találják meg a kincseket az emberek. Mert nem tudják, mit keresnek.


  1. Ez a beszéd egy – online nem létező – könyv részlete. (M.V.) 

Felhasználás feltételei:

cc-by-nc-sa

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.