Hogyan bánjunk a fájdalommal?

Ülő meditáció

Az ülő meditációban egy idő után fájdalom és zsibbadásérzet jelenik meg. Ezek az érzetek lehetnek a viszketés, elgémberedés, feszültség és egyes testrészek könnyűnek vagy nehéznek érzése. Ezeket az érzéseket mind meditációs tárgynak (védaná) tekintjük. Ma arról fogunk beszélni, hogyan kezeljük ezeket.¹

Védaná

A fájdalom védaná az érzések vagy érzetek egy fajtája. Azonban az érzéseknek különböző típusai vannak: kellemes, kellemetlen vagy semleges. A fájdalom: kellemetlen érzés. Az érzés a védaná, a pszichofizikai jelenségek megállás nélküli működésének részfolyamata. Akkor jön létre, ha a szem, a fül, az orr, a nyelv, a test vagy a tudat kapcsolatba kerül a nekik megfelelő érzéktárgyakkal. Egyszerűen: hatféle módon érzékelünk - a látás, hallás, szaglás, ízlelés, érintés és a gondolkodás útján. A védaná, legyen akár kellemes, kellemetlen vagy semleges, valaminek a tapasztalata, aminek tudatában vagy. A pszichológia nyelvén szólva, a kognitív (megismerési) folyamat része. Több mint pusztán érzékelési állapot.

Nem kezdjük a meditációt a kellemes vagy a semleges érzések feletti szemlélődéssel, mert a legtöbb esetben ezek nem annyira tiszta, egyértelmű érzések, mint a fájdalom. Nem kezdünk egy nehezebben felismerhető tárggyal. A fájdalomhoz képest a kellemes érzés sokkal kevésbé (könnyen) megismerhető, a semleges pedig az egyik legkevésbé észrevehető egy kezdő számára. Ezért beszélünk a fájdalomról, mivel majdnem minden meditáció alkalmával találkozunk vele. Hogy miként kezeljük a feszültséget, zsibbadtságot és a többi kellemetlen érzést, esetleg a semleges érzéseket, arról lesz szó az alábbiakban.

A fájdalom, amikor jelentkezik, rendkívül fontos üzenetet közöl számunkra. Ha elfogadjuk és annak fogjuk fel a kapott üzenetet, ami, képesek leszünk bölccsé válni. Ha nem, akkor hajlamosak leszünk türelmetlenné válni vagy megpróbáljuk határozottan elutasítani. Nincs elég bátorságunk megfigyelni, még kevésbé természetét feltárni.

Megszemélyesített fájdalom

Úgy a fizikai, mint a mentális fájdalomnak mindig van oka. Minden, ami történik egy folyamat része. Ülés közben fájdalom keletkezhet a lábainkban, a hátunkban, vállainkban vagy a nyakunkban. Amikor létrejön, rendszerint azonosítjuk a fájdalmat önmagunkkal. Megszokásból gondolkozni, sőt ítélkezni kezdünk magunk fölött. Azt mondjuk „fájdalmam van“, ahelyett hogy azt mondanánk „van fájdalom“. Mivel hozzá vagyunk szokva, hogy így reagáljunk, ezt a megközelítést teljesen normálisnak és jogosnak tartjuk. Az első megjegyzés, hogy „fájdalmam van“ szubjektív, egy beszennyezett nézet következménye. A második kifejezés „van fájdalom“ sokkal tárgyilagosabban mérlegel. Sokkal pontosabb azt mondani „van fájdalom“. Nincs én, amivel azonosítanánk a fájdalmat. Abban a kijelentésben, hogy „fájdalmam van, fáj a fülem, sajognak a vállaim“ már megszemélyesítjük a fájdalmat.

Tavaly novemberben egy konferenciát tartottak az Észak-londoni Elfekvőben, „Hogyan bánjunk a fájdalommal“ címmel. Meghívtak, hogy adjak elő egy rövid tanulmányt. Ebben azt állítottam, hogy a fájdalom akkor növekszik, ha azonosítjuk azt önmagunkkal. Az emberek nem értették ezt az álláspontot. Voltak akik azt állították, hogy a fájdalom egy személyes tapasztalat. „Amikor nekem fáj…“, mondták, „…te nem érzed. Ez személyes.“ Tapasztalati szempontból személyes. Ha gyomorproblémáim vannak, fájdalmat érzek. Te nem. Ez személyes, már ami az érzékelést érinti.

Mégis, a fájdalom közös, minden lény számára. Nehezen lehetne perszonalizálni. Épp így, az emberi jogok mindannyiunkhoz tartoznak, nem tudnánk megszemélyesíteni, hogy egy bizonyos emberhez, vagy csoporthoz tartoznak. Az életet a maga teljességében szemlélve, létezik-e bármilyen „én“, amivel azonosulhatnánk? Az azonosítás az érzékelésen keresztül a tudatban kreált valami. A mód, ahogyan önmagunkat, és a körülöttünk lévő dolgokat érzékeljük. Az érzékelés azonban változik, ezért ellentmondásos egy állandó ént állítani. Fel kell ismerni a nem-ént, hogy elválasszuk magunkat a fájdalomtól.

Az öt léthalmaz

A Buddha kétféle jelenségként vizsgálta az életet: fizikai és mentális. Pusztán e kettőként. A fizikai állapotnak nincs arra képessége hogy érezzen vagy tapasztaljon, a mentális állapot az, amelyik ezt teszi. Ha a lábujjaid végétől kezdve végigvizsgálod magad, csak ez a két állapot létezik. Ezt tovább osztályozhatjuk, az öt léthalmazzá, ha a mentális jelenségeket négy részre bontjuk, nevezetesen: érzés, észlelés, tudatosság és egyéb mentális képződmények (hozzávetőleg ötven van belőlük)². Annak a személynek, akit konvencionálisan Dr. Kyaw Thinn-ként határozunk meg, ugyanaz az öt tulajdonsága van, mint annak a személynek, akit U Dhammasami-ként ismerünk. Ez a hasonlóság sokkal nyilvánvalóbb lesz holnap, amikor a test személytelenségén való meditáció technikájáról fogunk beszélni.

Ez azt jelenti, hogy az érzés egy bizonyos ok miatt keletkezik, és amint ez az ok eltűnik, az érzés is megszűnik. Fájdalom keletkezik, mivel sokáig ülünk, sokáig állunk vagy mert a vérkeringés lelassul. Ez az ok. A fizikai és mentális jelenségek léte a fájdalomhoz vezet. Ezek összetartoznak, egy csomagban vannak. Ezért mondjuk hogy khandha, ami azt jelenti, hogy “halmaz”, és ami azokat a dolgokat jelzi, amelyek egy csoportban, együtt működnek. Ebből a csomagból talán szívesen kidobnád a fájdalmat, válogatni szeretnél, azt akarod, hogy csak kellemes érzéseid legyenek. Ez ellentmond a természetnek.

A fájdalomnak különféle fajtái vannak, amelyek különféle okokra vezethetők vissza, mint kemény munka, mentális feszültség, sérülés vagy éppen a kamma. A Buddha azt mondta az Udána egyik szövegében, hogy ha az ember a belátás-meditáció segítségével éberen keresztülgy a fájdalmon, eléget néhány rossz kammát.

Az Én és az Egó kialakulása

Mi hozzuk létre az „ént“ az öt léthalmazból. Mi teremtünk illúziót a valóságból. Az érzés csak érzés, nem „én“, sem az „enyém“. Épp úgy, mint ahogy az U Dhammasami pusztán egy név, amit a közmegegyezés adott. Amikor én kisfiú voltam, úgy hívtak, hogy Sai Kham Mai. Mára ez a név eltűnt. Ha kapnék egy új nevet, a jelenlegi név, U Dhammasami eltűnne. Ha ezek a valóságban léteznek, miért kell eltűnniük? Ahogy ez a megszemélyesítés, az U Dhammasami megjelenik, úgy fejlődik ki az egó is – én, nekem, enyém. Mi teremtjük az „ént“, mint az öt léthalmaz megszemélyesítését. Ami létezik, az az öt léthalmaz, ami nem, az pedig az „én“. Ez az „én“ pusztán egy név, amit a konvenció adott az öt léthalmaznak.

Sajnos, függünk ezektől a konvencióktól. Ezért van, hogy amikor fájdalom keletkezik, ahelyett hogy elfogadnák ezt az érzést fájdalomnak, azonosítjuk önmagunkkal. Így sokszorozza meg az egó a fájdalmat. Amikor viszketést érzünk az arcunkban, spontán válaszunk rá a bosszúság. Ez a bosszúság tesz nyugtalanná.

Ha a vipasszaná-meditáció segítségével irányítjuk a tudatunkat, képessé válunk a viszketést, mint pusztán viszkető érzést vizsgálni, nem megszemélyesíteni, hogy „én viszketek vagy (nekem) viszkető érzésem van.“ Ha egyszer képzetté válunk ebben, a viszketés is elviselhetővé válik, a fájdalom úgyszintén. Ha már egy ideje gyakoroljuk a meditációt, a fájdalom magától csökkenhet. Vagy ha netán folytatódik, és mi annak fogadjuk el, ami, ahelyett hogy megszemélyesítenénk, a fájdalom nem fokozódik, megmarad annak, ami. Nem szaporítjuk a fájdalmat.

Kiterjesztett fájdalom

A páli nyelvben, ha megnövelünk, kiterjesztünk egy dolgot, azt úgy hívják papancsa, ami szó szerint elnyújtott fájdalmat jelent. Amikor a jelenségek ezen ötféle valóságára „énként“ tekintesz (ditthi – helytelen szemlélet), ragaszkodni kezdesz hozzá (tanhá – ragaszkodás). Ez a helytelen hozzáállás és a ragaszkodás azok a tényezők, amelyek kiterjesztik szenvedéssé azt, ami tényszerűen fájdalom.

A modern pszichológiában a „nárcizmus“ kifejezést feleltethetnénk meg a buddhista papancsa (szanszkrit prapancsa) fogalomnak, a „kiterjesztő tényezők“-nek, nevezetesen a ragaszkodásnak (tanhá), önérzetnek (mána) és helytelen hozzáállásnak (ditthi). E három kiterjesztő tényező jelenlétében az öt léthalmazt identitásnak tekintjük, ahelyett, hogy az öt léthalmazt objektíven annak tekintenénk, amik, az „én“ megteremtése nélkül. Így helytelen érzékelés alakult ki. Ez a problémához való helytelen hozzáállás, akár [abban a tekntetben is], ahogyan a fájdalmat az életben kezeljük.

Vegyük például a fejeden a hajat. Amíg a hajad a fejeden van, szereted, gondosan ápolod. De abban a pillanatban, hogy lenyírva a padlón hever, nem tekinted többé a saját hajadnak. Már nem érdekel mi történik vele. Másodpercek alatt megváltozott az érzékelésed. A haj egy tárgy. A haj természete nem változott. Ami változott, az érzékelésed, az, hogy mit nevezel a hajadnak. Tehát a helytelen érzékelés az egyik összetevő, ami megnöveli a fájdalmat, amit tapasztalunk.

A Buddha és az arahantok az általuk tapasztalt fájdalmat pusztán tárgynak tekintik, objektíven szemlélik. Ezért, habár létezik fizikai fájdalom, nem kapcsolódik hozzá mentális fájdalom. A mentális fájdalom olyan valami, amit mi teremtünk a fizikai fájdalom jelentkezése után. Nem csoda, hogy olyan hatalmas a fájdalom. A fizikai fájdalom tetejére mentális fájdalmat pakolunk, megkétszerezzük, megháromszorozzuk azt. Amikor véletlenül megbotlunk és megütjük a lábunkat, azt mondjuk „jaj de fáj szegény lábam.“ Ahelyett, hogy a fájdalomnak szentelnénk a figyelmünket, a lábunkat figyeljük. Következésképpen azonnal növekedni fog a fájdalom. Mint amikor vásárolsz valamit, és kapsz mellé még egyet ingyen, sőt néha még többet is.

Ezért nagyon fontos, hogy helyes hozzáállással rendelkezzünk. Amikor meditálunk, a fájdalmat mint fájdalmat kell tudomásul vennünk. Csak annyit mondj „fájdalom, fájdalom és fájdalom“, ne azt, hogy „nekem fáj“. A „nekem fáj“ a hamisan kreált identitás kielégítésére szolgál. Ilyenkor rosszul bánsz a fájdalommal.

Az „én“ hamis identitásához való ragaszkodás a tanhá. Ez szintén kiterjeszti a fájdalmat. Addig, amíg önmagunkat mint „én“ határozzuk meg, addig önérzetet (mána) fejlesztünk. Büszke vagy arra az identitásra, amit hamisan teremtettél. Bármivel meg lehet bántani, amit mondanak rád. Úgy véled a büszkeséged sérült, a büszkeség, ami a helytelen érzékelésből született. Képtelen vagy objektíven tekinteni arra, amit rád mondanak. A tanhá és a mána az ítélőképességet is megtépázzák, segítenek kiterjeszteni a szenvedés különböző fajtáit.

Amikor meditálunk, megpróbáljuk a tárgyat mint tárgyat szemlélni. Természetesen ez nem jön létre azonnal a meditációnk alatt. Úgy fogunk rá tekinteni, mint amihez hozzá vagyunk szokva. Mégis megpróbáljuk a dolgokat annak tekinteni, amik. A bánatot bánatnak, az iszonyt iszonynak, az izgatottságot izgatottságnak, a viszketést viszketésnek, a hajat hajnak. Ahogy a fejedet borító hajra is másként tekintesz miután levágták és ott hever a padlón, vagy kidobták a szemetesbe, ez az észlelés is személyes, manipulatív, nem objektív. Azon vagyunk, hogy megszabaduljunk azoktól az észlelésektől, amelyek folyton becsapnak bennünket. Hogy megszabaduljunk tőlük, az első, hogy a helytelen észlelést annak ismerjük fel, ami. A dolgokat úgy látni, ahogy azok vannak, ez a meditáció végső célja.

A fájdalomhoz való helyes hozzáállás

A fájdalom mindenki számára nyilvánvaló. Nem érdekli a bőrszín, a nemzetiség, a nem, a szociális, vagy akadémiai státusz. Senkit sem kímél. A fájdalom a valóságban létezik. Nem változtatja természetét. Ez szenvedés. Ez az, amiről a Buddha beszélt. Ez a szenvedés igazsága. A fájdalom az élet része. A vipasszaná-meditáció segítségével, amit tennünk kell, hogy nem futunk el a fájdalom elől, hanem szembenézünk vele. Nem utasítjuk el, hanem elfogadjuk.

Az élet sosincs távol a fájdalomtól. Az életünk fájdalommal kezdődik. Amint kibújunk anyánk méhéből, sírunk, mert a bába kezének érintése fájdalmas egy újszülött számára. A bába olyan gyengéd próbál lenni, amennyire csak lehetséges, de ez mégsem elegendő egy gyermeknek, aki először találja szemben magát a külvilággal. Ennek ellenére az anya boldog, mikor először hallja felsírni gyermekét. Senki sem tud semmit tenni, csak a baba képes hozzáigazítani magát a szituációhoz. Fel kell nőnie, hogy együtt tudjon élni vele. Mikor egy kicsit idősebb lett, pár órával később, ráhangolódik a fájdalomra, nem sír többé ugyanazért. Nekünk is fel kell nőnünk bölcsességben, hogy szembenézhessünk a nagyobb fájdalmakkal, még akár a mentális fájdalmakkal is.

Meg kell találnunk a módot arra, hogy harmóniába kerüljünk a fájdalom néhány fajtájával, módot arra, hogy elfogadjuk, hogy tanulhassunk tőle. Ez nem azt jelenti, hogy a fájdalom minden fajtájával együtt kellene élnünk. Teljesen rendben van fájdalomcsillapítót szedni, hogy enyhítsünk egy rendkívüli fájdalmat. Viszont azt a fájdalmat, ami nagyon is a hétköznapi élet jellegzetessége, el kell fogadni, figyelni kell, és tanulni belőle.

Egyet pillanat, amit együtt töltesz a fájdalommal, a föld legbölcsebb emberévé tehet, ha van elegendő türelmed és éberséged közvetlenül tanulni belőle. Akár meditálsz, akár nem, ha egy óránál többet ülsz, valamiféle fájdalmat fogsz tapasztalni. Testünk képes fájdalmat produkálni, és ez mindig így lesz. Nagyon fontos, hogy ne zavaró dolognak, hanem meditációs tárgynak tekintsük a fájdalmat. A vipasszaná-meditáció egy mindent magában foglaló technika, ami mindent meditációs tárgynak tekint.

A türelem kifejlesztése a fájdalom segítségével

A fájdalommal való foglalkozás segíteni fog a türelem, a tudat egy másfajta alapminőségének kifejlesztésében. A meditáció időtartama alatt készítsd fel a tudatodat arra, hogy szembenézzen [a fájdalommal], és tanulni tudjon a fájdalomtól! Ne akard gyakran változtatni a testtartásod, mert elszalasztod a nagyszerű lehetőséget, hogy tanulj valamit a fájdalomtól! A legnagyszerűbb páli kommentátor, Tiszteletreméltó Buddhagósza, híres munkájában a Viszuddhimaggában, a Megtisztulás ösvényében azt mondja, hogy a [csak] fájdalom elleplezhető a testtartás váltogatásával. Légy eltökélt abban, hogy megismered az összes fájdalomra adott reakciódat, úgymint irtózás, türelmetlenség, kielégítetlenség, harag, nyugtalanság, kiábrándultság és összezavarodottság! Csak ha foglalkozunk a türelmetlenséggel és megpróbáljuk megérteni, akkor leszünk képesek kifejleszteni a türelmet. A türelem és a türelmetlenség két mentális állapot, amelyek kizárják egymást. A türelmetlenség tudatosítása vezet a megismeréshez. E megértés birtokában tudjuk gyökeresen kitépni. A türelmetlenség nem olyasmi, amit ki tudsz dobni a kukába, mert nem szereted. Fel kell ismerni és meg kell érteni, mielőtt ténylegesen eltávolítjuk.

A gyakorlás (meditáció) egy bizonyos szintjén megjelenő erős fájdalom azt mutatja, hogy a szemlélődés jelentős fejlődést ért el. Éles fájdalom, [akár olyan,] mintha késsel szurkálnák a testet, is tapasztalható lehet. Ha az ember abbahagyja a szemlélődést, az érzékelés talán eltűnik, és visszatér, amikor folytatja. Ekkor különösen fontos, hogy egy tanító szoros felügyelete alatt gyakoroljunk, hogy minden fejlődési szintet meg tudjunk beszélni és világosan meg tudjunk érteni. Ezek az érzések törvényszerű, hogy jelen legyenek a testben, de eltűnnek, amikor a szemlélődés nem elég fejlett a megfigyelésükhöz. Sose habozz szembenézni az ilyen kellemetlen érzésekkel! Csak menj tovább bátran és határozottan, amíg túllépsz rajtuk!

Egyszer majd ezek az erős reakciók elmúlnak, mialatt az éberség tovább fejlődik, és a kevésbé nyilvánvaló érzések, mint az öröm (píti), a boldogság-érzet (szukha) és a semleges érzések (upekkhá) kerülnek előtérbe. Ez csak azon a ponton tapasztalható, amikor a tudat kellőképpen független az érzékszervi kapcsolattól (számisza). Vannak, akik azt állítják ezen a szinten, hogy legyőzték a fájdalmat (védaná). Az erős fájdalom talán már nincs jelen, de az érzések egyéb fajtái még megvannak. Az ember méltóságteljesnek tűnik, mert a fájdalom már nem kínozza . Ilyenkor már nagyon-nagyon hosszú ideig képes ülni, anélkül hogy fájdalmat tapasztalna. Azonban a kellemes érzéseket is muszáj az éberség erős figyelme alatt tartani, azért, hogy megértsük valódi természetüket.

Megérteni

Minden érzéssel, kellemessel, kellemetlennel vagy semlegessel egyformán kell bánni, bármiféle ítélkezés nélkül! Ítélkezésmentesnek lenni, a vipasszaná-meditáció egyik alapja. Érthető, hogy kellemes vagy legfeljebb semleges érzést szeretnénk tapasztalni, de semmiképpen sem kellemetlent. Ez a megrögzött elvárás zárja el a tudatunkat attól, hogy meg tudjuk vizsgálni az olyan kellemetlen érzéseket, mint a fájdalom vagy az izgalom. Így válik a tudat ítélkezővé és merevvé, ahelyett hogy szabad és rugalmas lenne.

Nem értettük meg az érzéseket, amíg nem ugyanúgy bánunk velük, és nem vizsgáljuk ösztönösen úgy őket, mint egy másik tárgyat. Az érzések megismerésének a keletkezésükre irányuló közvetlen tapasztalásból kell fakadniuk. Ha nem tesszük, nem fogjuk tudni megragadni az érzések valódi természetét, képtelenek leszünk fenntartani az örömteli érzést. Ugyanígy képtelenek leszünk arra, hogy a kellemetlen érzés újbóli megjelenését elkerüljük. Ez pusztán azért van, mert nem vagyunk urai az érzéseinknek.

Ezért az észleléseket pusztán a megfigyelés révén kell osztályoznunk, ahogy a tudósok gyűjtenek adatokat, hogy megértsenek egy anyagot, mindenféle előzetes következtetés nélkül, bármi is legyen majd a végeredmény.

Talán már ismerjük a szentiratokból, hogy az érzések állandótlanok. Azonban nem szabad úgy belemerülnünk az éppen felkélő fájdalom megfigyelésébe, hogy a tudatunk befolyásolja azt. Ezen a módon nem szabad előítéletet alkotnunk a végeredmény tekintetében, mielőtt szembenéztünk volna vele! Minden előre gyártott vélemény, még ha igaz is, megakadályozza az embert abban, hogy az egész képet lássa, nem segít abban, hogy a tudat rugalmassá váljon.

A fájdalom az Első Nemes Igazságban

„Bhikkhuk! A szenvedés igazságát, ebben az esetben a fájdalmat, teljesen fel kell ismernetek, el kell fogadnotok és meg kell értenetek! Ilyen tanítás nem volt hallható eleddig. Meglátva, felismerve, teljesen elfogadva és megértve, a szemek kinyíltak, belátás, bölcsesség, tudás és világosság kélt fel.“ Ezt a kinyilatkoztatást tette a Buddha, az első prédikációjában.

Teljesen elfogadta a fájdalmat, úgy ahogy volt, és megbizonyosodott, hogy ez egy alapvető igazság, nincs mögötte teremtő. A maga módján működik, és senki sem kényszeríti ránk. Ez az anattá tanítása. Az ember nem várhatja el a fájdalomtól, hogy ne legyen fájdalom. A fájdalom csupán fájdalom, semmi más. A fájdalom természete kínzó, gyötrelmes és kényelmetlen. Ez a szenvedés. A Buddha annak látta, ami. Többé már nem reagált rá, amikor szembetalálkozott vele.

Az életünk, jelen esetben a fájdalom megtapasztalása, az, amit a buddhizmus az első nemes igazságként tanít. Nem szökhetünk el ez elől az igazság elől. Lehetetlen elmenni mellette. A mód, hogy megszabaduljunk tőle, a tudatosítása, felismerése és megértése. Ha egyszer megértjük, és képesek leszünk elfogadni, a fájdalom is kisebbnek fog tűnni. Képesek leszünk arra, hogy jobban megbirkózzunk vele. Ezen a szinten a fájdalom a számos különböző meditációs tárgyak egyikévé válik. Az erős fájdalom fenn fogja tartani a tiszta figyelmet, de többé már nem lesz elviselhetetlen. A buddhista módszer a fájdalom kezelésére nem az elmenekülés, hanem az, hogy szembenézünk vele. Természetesen a Buddha sem lenne ellene, hogy fájdalomcsillapítót vegyél be, ha fizikailag erős fájdalmat érzel, mint ahogy erről már volt szó korábban. A Buddha abban próbál segíteni neked, hogy ne teremts még több fájdalmat abból, amit már úgyis tapasztalsz.

A fájdalom kezelése a meditáció alatt

Most beszéljünk arról, hogyan bánjunk a fájdalommal meditáció közben. A legfontosabb, hogy legalább két meditációs tárgyad legyen. Ha csak egy van (pl. a fájdalom), a fájdalom könnyen eluralkodik a tudatodon, és ennek következtében lehet hogy izgatottá, csalódottá stb. válsz. Hogy szilárd tudattal figyelhesd meg a fájdalmat, két meditációs tárgyra van szükséged. A ki- és belégzést választhatod elsődleges tárgynak. Amikor fájdalom keletkezik, (vagy akár zsibbadás, viszketés vagy feszültség), meg kell figyelned a fájdalmat három vagy négy alkalommal, majd hagyni! Ezután lehetőleg térj vissza a figyelem elsődleges tárgyához, a be- és kilégzéshez.

Ez idő alatt a fájdalom lehet, hogy csökken, de az is lehet, hogy erősödik. Amennyiben erősödik, térj vissza a fájdalomhoz, és figyeld meg újra – fájdalom, fájdalom, fájdalom - háromszor vagy négyszer, majd hagyd el, és térj vissza a légzéshez. Fantasztikus dolog, ha képesek vagyunk arra, hogy a fájdalmat objektíven figyeljük, akár egy filmet! Nagyon klassz! Nincs szükség arra, hogy hangsúlyozzam, mennyire nagyszerűen, mennyire boldogan kéne érzed magad, ha nem fáj semmid. De képzeld csak el, mennyire nagyszerű, amikor képes vagy kiállni a fájdalmat, dolgozni vele, fenntartani a szilárdságodat, nyugodtnak, békésnek és higgadtnak maradni akkor, amikor fájdalom keletkezik. Mennyire nagyszerű az, ha képes vagy a fájdalmat pusztán figyelni!

Ha a fájdalom tovább erősödik, meg kell hogy látogasd harmadszor is, és ekkor egy kicsit tovább kell időznöd nála. Ne hagyd ott azonnal, maradj vele és vizsgáld meg, összpontosítsd a figyelmed arra a bizonyos helyre, ahol a fájdalom jelentkezik! Ezután a fájdalom lehet, hogy csökken, de lehet hogy erősödik, ha nem tartod ellenőrzésed alatt. Ha csökken, térj vissza az elsődleges tárgyhoz. Amennyiben erősödik, maradj vele, vizsgáld tovább, kitartással! Ha a fájdalom elviselhetetlenné válik, meg is változtathatod a testtartásodat, hogy enyhítsd. Győződj meg róla, hogy tényleg csak akkor mozdulsz meg, ha valóban elviselhetetlen, és nem a fájdalom elutasítása miatt!

Ha képesek vagyunk megállítani vagy erősíteni a fájdalmat, akkor az anattá (éntelenség) tanítása nem állja meg a helyét. A Buddha, második beszédében ezt mondta: „Nem tudod megváltoztatni a fájdalom természetét. Nem tudsz változtatni a boldogság, vagy boldogtalanság természetén.“ Ezek természetesek, és pusztán természetük szerint működnek, nem pedig az ember kívánsága szerint. Ezt hívják anattának. Tehát próbálj meg dolgozni a fájdalmon, megfigyelni a fájdalmat. A fájdalom természete épp olyan, mint bármilyen más tárgy természete. Ha behatóan megfigyeljük a fájdalmat, belátást és megértést fog adni számunkra. A fájdalomra úgy tekints, mint egy meditációs tárgyra! Szilárdan határozd el, hogy megfigyeled és alaposan megvizsgálod!

Kérdések és válaszok

Kérdés: Melyik szinten avatkozik be, ha a fájdalom elviselhetetlenné válik meditáció közben?

Válasz: A fájdalom megfigyelésének, és a légzés figyeléséhez való visszatérésnek a harmadik köre után, ha a fájdalom erősödik, és elviselhetetlenné válik, megváltoztathatod a testtartásodat. De mielőtt megtennéd, meg kell figyelned a változtatásra irányuló szándékod: szándék, szándék, szándék, és amikor megváltoztatod a tartásod lassan, figyeld meg a változás minden fázisát: mozgás, mozgás, mozgás, emelés, emelés, emelés, lehelyezés, lehelyezés, lehelyezés, érintés, érintés, érintés, és így tovább! Ha fellép az enyhülés érzése, figyeld meg azt is alaposan! Ezután lassan térj vissza a légzéshez! Meditáción kívül is meg tudod figyelni a fájdalmat tudatossággal, anélkül hogy megszemélyesítenéd, vagy azonosítanád azt önmagaddal. Ezután megteheted a szükséges lépéseket, amelyek enyhítik a fájdalmat.

Kérdés: Létezhet két gondolat egy időben?

Válasz: Amíg a koncentrációd (szamádhi) gyenge, addig érezheted úgy, hogy két, vagy több gondolat, vagy érzés van egyszerre. De ez valójában nem igaz.

Kérdés: Ez azért van, mert ha a koncentrációnk erős, akkor a tudatunk képes teljesen összpontosulni csupán egyetlen tárgyon?

Válasz: A meditációban három szint van – egy tanuló, egy irányító és egy megszabadító szint. Először meg kell tapasztalnunk, mi megy végbe a fájdalom alatt, és meg kell tanulnunk elfogadni azt. Megtanulod, hogyan legyél inkább elfogadó, mintsem elutasító. Aztán, ha már elfogadóvá váltál a fájdalommal szemben, elkezdheted kezelni. Most jött el az ellenőrzés ideje. Elfordítod a tudatodat más dolgok felé.

Amikor a Burmai Shan Államból, Taunggyiből származó Dhammayatana Sayadawgyin sérvműtétet kellett végrehajtani, elutasította az altatást. A sebészek nem merték megoperálni altatás nélkül. Megkérdezték Dr. Aung Khin Hsint-t, aki akkor az egészségügyi osztály főigazgatója volt, hogy mit tegyenek. Ő ismerte a Sayadaw-t. Azt mondta a sebészeknek, ha a beteg aláírja hogy megtagadja az érzéstelenítést, akkor meg kell műteniük. Feljegyzés is készült a Taunggyi-i Sao Sam Toon Kórházban arról, hogy a Sayadawgyi érzéstelenítés nélkül esett át az operáción. Lehetséges ellenőrzésünk alatt tartani a fájdalmat egy másik tárgy segítségével. Van aki zene segítségével tartja ellenőrzés alatt. A vipasszanában a fájdalom megfigyelése van előtérben, még akkor is, ha a tudat, pusztán az egyik meditációs tárgyként tekint rá. Ha az összpontosítás erejét arra használod, hogy a tudatod elfordítsd a fájdalomról, lehet, hogy komoly megkönnyebbülést eredményez, de a fájdalom megértését nem. A vipasszána-meditáció a fájdalmat eszközként használja, hogy elérje a szenvedéstől való megszabadulást.

Emlékezz, hogy a születésünk pillanatától a halálunkig a fájdalom mindig velünk lesz. A kérdés csak az „mikor tűnik fel“ és hogy „képesek leszünk-e kontrollálni“. A fájdalom szerves része az életünknek.

Néhány meditáló helytelen felfogással rendelkezik. Azért próbálnak meditálni a fájdalmon, hogy eltüntessék. Az a nézet, hogy a meditáció biztosan megszabadít a fájdalomtól, teljesen elhibázott. A meditáció célja és törekvése nem a fájdalomtól való megszabadulás. A fájdalom a Dhamma. Arra ösztönöz téged, hogy gyere és nézd meg magad, milyen is ő. Jönni és nézni (éhi-passzikó), ez a Dhamma természete.

Kérdés: Keresnünk kell a szenvedés igazságát, a dukkha szaccsát miközben meditálunk?

Válasz: Amit megpróbálunk, az ennek az igazságnak a megértése. Nem muszáj keresnünk. A meditáció minden tárgya a szenvedés igazsága. Amit szükséges, hogy lássunk. Már itt van. Ahogy azt előbb már kifejtettem, a gyakorlás kifejezéseivel élve, az éberség (szati), és a tiszta megértés (szampadzsannya) a cél. Tudatában lenni a fájdalomnak, annak megértéséhez vezet. Továbbmegyek, tudatában lenni az okoknak, a fájdalom megszűnéséhez vezet. Tehát kezdesz többet megérteni a fájdalomból. Úgy fogod megérteni, mint dukkha szaccsát, a szenvedés igazságát. Amit teszünk, a fájdalom megfigyelése és elfogadása, bármiféle ítélkezés vagy okoskodás nélkül. Szemléljük, megfigyeljük, azután megvizsgáljuk. Nem filozofálunk azon, hogy mi a fájdalom, hanem közvetlenül megtapasztaljuk, hogy a fájdalom közvetlen megismerésére tegyünk szert.