GYIK - Gyakran ismételt kérdések a buddhizmusról

Az évek során kérdések tucatjait kaptam olyan emberektől, akik válaszokat kerestek a buddhizmussal kapcsolatos alapvető kérdéseikre. A leggyakrabban felmerült kérdésekre találhatók itt a válaszaim. A válaszok a saját véleményemet és értelmezésemet tükrözik, és semmiképpen nem jelentik a „hivatalos“ théraváda buddhista álláspontot. Remélem, hogy ezek a válaszok, a csatlakozó linkekkel, a szuttákra és egyéb szövegekre történő hivatkozásokkal együtt hasznos segítséget jelentenek abban, hogy elvezessenek a saját válaszaid megtalálásához.

Buddhista tan és terminológia

Mi a théraváda buddhizmus?

A buddhizmus vallás vagy filozófia?

A Buddha a tanításait egyszerűen Dhamma-Vinajának nevezte – „a tan és fegyelem“ –, de az évszázadok során az emberek különféle módokon próbálták kategorizálni a tanításokat, hogy beilleszthessék a már meglévő kulturális, – életmód –, filozófiai és vallási gondolatkörök keretei közé. A buddhizmus egy etikai rendszer – egy életút –, amely nagyon specifikus célhoz vezet, és mind vallásként, mind filozófiaként értelmezhető.

A buddhizmus filozófia

Mint a legtöbb filozófia, a buddhizmus is megkísérli, hogy áttekintse az emberi létezés komplexitását, olyan módon, ami biztosíthat minket arról, hogy az Univerzumban működnek bizonyos vezérlő elvek. A Buddha a Négy Nemes Igazságban foglalja össze a sorsunkat: van szenvedés, a szenvedésnek van oka, a szenvedés megszüntethető, és létezik a szenvedés megszüntetéséhez vezető út. A karmáról¹ szóló tanítások logikailag konzisztens, teljes körű leírását adják az ok-okozati rendszernek. Még a buddhista kozmológia is, amely első látásra erőltetettnek tűnhet, a karma törvényének logikai kiterjesztése. A Dhamma szerint mély és megingathatatlan logikai rend hatja át a világot.

A buddhizmus nem filozófia

A legtöbb filozófiai rendszertől eltérően, amelyek elméletekre támaszkodnak és következtetéssel jutnak el a logikus igazságokhoz, a buddhizmus az egyén személyes tapasztalatainak közvetlen megfigyelésére támaszkodik, valamint bizonyos képességeinek megerősítésére annak érdekében, hogy az igazi megértést és bölcsességet elérhesse. A céltalan spekulációnak nincs helye a buddhista gyakorlatban. A buddhizmusról szóló előadások meghallgatása, könyvek olvasása, a hallottak, olvasottak megvitatása nagyon fontos az alapkoncepció megértéséhez, de a buddhizmus lényegét soha nem lehet ilyen módszerekkel megismerni. A Dhamma nem a gondolatoknak az intellektus gyönyörködtetésére szánt absztrakt rendszere; a Dhamma egy útiterv, amelyet használni kell, és amelynek az a legfontosabb célja, hogy a gyakorlót elvezesse a végső célhoz: a nibbánához.

A buddhizmus vallás

A világ nagy vallásainak központjában egy transzcendens ideál áll, amely körül az adott vallás tantételei forognak. A buddhizmusban ez az igazság a nirvána, a szenvedés és stressz megszűntetésének lehetősége, a tökéletes transzcendencia igazsága, amely egyedülállóan különbözik mindentől, amit a mindennapokban az érzékszerveinkkel tapasztalhatunk. A nirvána a buddhizmus sine qua non-ja, vezérlő csillaga és végső célja, amely felé a Buddha összes tanítása mutat. Mivel a buddhizmus egy ilyen emelkedett transzcendens ideált céloz meg, ezért mondhatjuk róla, hogy vallás.

A buddhizmus nem vallás

A buddhizmus határozottan különbözik a világ más nagy vallásaitól abban, hogy nem fohászkodik istenségekhez, Teremtőhöz vagy legfőbb lényhez, nincs Szentlélek, vagy mindentudó és szerető Isten, akihez megváltásért könyöröghetünk.²

Helyettük a buddhizmus arra szólít fel minket, hogy a magunk erejéből emelkedjünk fel: fejlesszük a tisztánlátásunkat, amire azért van szükségünk, hogy meg tudjuk különbözetni azokat a tulajdonságainkat, amelyek ártalmasak, azoktól, amelyek valóban nemesek és jók, és hogy megtanuljuk, hogyan fejleszthetjük a jó tulajdonságokat és hagyhatjuk magunk mögött a rosszakat. Ez az út vezet a buddhizmus legmagasabb tökéletességéhez: a nirvánához. Még maga a Buddha sem juttathat el minket ehhez a célhoz; nekünk magunknak kell elvégezni a munkát, ami az út bejárásához szükséges:

„Önmagatokban keressetek tehát világosságot, Ánanda, önmagatokban keressetek menedéket, más menedék nélkül. A Tanban keressetek világosságot, a Tanban keressetek menedéket, más menedék nélkül.“ – DN 16

Nem-teista jellege ellenére a buddhizmus megkíván bizonyos fajta hitet. Ez nem vakhit, vagy kritikátlan elfogadása a Buddha szavainak úgy, ahogy azok a szentírásokban megjelennek. Helyettük ez a hit a szaddhá, az a meggyőződés, ami akkor jön létre, amikor valaki menedéket vesz a Három Drágaságban; hajlandóság, hogy bízzunk abban, hogy a Dhamma, ha szorgalmasan gyakoroljuk, elvezet azokhoz az eredményekhez, amelyeket a Buddha ígért.

A szaddhá a tanítások provizórikus elfogadása, amit a gyakorlások során mindig kritikusan felülvizsgálunk, és amit a gyakorló növekvő tisztánlátása tart egyensúlyban. Sok buddhista kifejezi és megerősíti ezt a hitet olyan hagyományos vallási gyakorlatokkal, mint a meghajlás egy Buddha-szobor előtt, vagy a korai páli szövegekből származó szakaszok recitálása. Annak ellenére, hogy ezek a tevékenységek látszólag hasonlítanak a teista vallások rítusaira, ezek mégsem imák, vagy könyörgések a megváltásért a transzcendens Másikhoz. Sokkal inkább az alázat hasznos és inspiráló gesztusai ezek; tiszteletadás a Három Drágaság mindent felülmúló nemességének és értékének.

Vissza a kérdésekhez

A vipasszaná ugyanaz, mint a théraváda?

Nem. A páli vipassanā (vipasszaná) szónak – gyakran belátásnak fordítják – sokféle jelentése van. Az első annak a felszabadító intuitív megértésnek a felvillanására utal, ami a buddhista meditációs gyakorlat tetőpontját jellemzi.³ A páli értekezésekben a vipasszaná utal arra is, hogy az elme képes tisztán látni azt, ahogyan az események kibontakoznak a jelen pillanatban. Ilyen értelemben ez egy képesség, amelyet a gyakorló a meditatív eszközök és technikák széles skálájának felhasználásával fejleszt. A gyakorlás segítségével ez a képesség eljuttathatja a meditálót a felszabadító belátás küszöbére.⁴ A harmadik jelentése, amely az utóbbi években különösen népszerűvé vált Nyugaton: a Vipasszaná (rendszerint nagy kezdőbetűvel) egy meditációs rendszerre utal – vipasszaná bhávaná vagy „belátás meditáció“ – ami a Szatipatthána Szutta (MN 10, DN 22) egyik értelmezésén alapszik, a Buddha tömör útmutatóján az éberség (szati) fejlesztéséhez.⁵

A népszerű Vipasszaná mozgalom⁶ követői gyakran idézik a Szatipatthána Szuttát, mint a Buddha tanításainak lényegét; néhányan egyenesen azt állítják, hogy azok az útmutatások, amelyeket tartalmaz, az egyedül szükségesek a felszabadító belátás eléréséhez. A théraváda buddhizmus ezzel szemben a Páli Kánon beszédeinek ezreit öleli fel, amelyek mindegyike a Buddha tanításainak különböző aspektusait világítja meg. A théravádában minden beszéd összefügg az összes többivel, egymásra hivatkoznak, egymást támogatják és egymástól függenek; még egy olyan fontos értekezést is, mint a Szatipatthána Szutta egy öltésnek tekintenek a Buddha tanításainak gazdagon hímzett kárpitján.

Bár sok tanítvány mindent megtalál a Vipasszanában, amit akar, néhányukban feltámad a gyanú, hogy valami alapvető mégis hiányzik. Ez a reakció aligha meglepő, hiszen a Satipatthana beszéd maga olyan viszonylag képzett tanítványok számára lett előadva, akik már eléggé gyakorlottak és jártasak voltak a Dhamma gyakorlásában.

Szerencsére ezek a hiányzó részletek mind megtalálhatók a Páli Kánonban. A Kánonban megtaláljuk a Buddha tanítását a nagylelkűségről és erényről, arról a két pillérről, amire minden spirituális gyakorlat felépül. A tanításai a Buddha, Dhamma és Szangha egységéről a szaddhá (hit, meggyőződés) fejlesztését erősítik meg, ami erős hajtóerőt ad a Dhamma gyakorlat fenntartásához hosszú idővel azután is, hogy a meditációs elvonulásról hazatértünk. A kánonban tanításokat találunk az érzéki vágyak hátrányairól és a lemondásról; a Nyolcrétű Ösvény minden ágáról, olyanokat is beleértve, amelyek ritkán kerülnek terítékre a szervezett Vipasszaná elvonulásokon: a helyes beszéd, a helyes megélhetés, helyes erőfeszítés és helyes koncentráció (jhāna, dzshána). És még ennél is sokkal többről van szó.

A théravádában a felszabadító belátáshoz vezető út nem koncentrálódik egy egyszerű meditációs technikára vagy a folyamatos éberségre, a folyamatosan fenntartott figyelemre. A Felébredéshez vezető út teli van meglepő kanyarokkal és fordulatokkal, de szerencsére a Buddha átadta nekünk a használni való eszközök széles választékát és a készséget a tanulásra. Ezek segítenek abban, hogy biztonságban tehessük meg az utazást.

Vissza a kérdésekhez

Ha mind újraszületünk, amikor meghalunk, akkor hogyan magyarázza a buddhizmus a Föld növekvő népességét?

A buddhista kozmológia szerint, ha egy élőlény⁷ eltávozik, akkor a létezés harmincegy különféle létsíkján, vagy birodalmában születik újra, amelyek közül az emberi létbirodalom csak egy. A humán populáció növekedése csak azt jelzi, hogy az élőlények más létsíkokról az emberi birodalomban születtek újra, gyorsabb ütemben, mint ahogyan az emberek meghalnak. Hasonlóképpen az emberek számának csökkenése azt jelentené, hogy ők haláluk után más létsíkokon születnek újra (vagy végleg elhagyják a szamszárát) gyorsabb ütemben, mint ahogy más élőlények emberként születnek újra. Ezek a népességmozgások megszámlálhatatlan korszakon keresztül zajlanak, és csak nagyon kicsi kozmikus jelentőséggel bírnak.

Vissza a kérdésekhez

Ha nincs én, akkor ki világosodik meg, …mi születik újra, …miért van az, hogy…?

A Páli kánonban sehol nem jelenti ki kategorikusan a Buddha, korlátozás vagy magyarázat nélkül, hogy „Nincs én.“⁸ Így azok a kérdések, amik úgy kezdődnek, hogy „ha nincs én…“, már önmagukban is félrevezetőek, a kérdező reménytelen összezavarodásához vezetnek – „a tévhitek útvesztőjéhez“ (MN 2). Legjobb az ilyen kérdéseket mindenestől mellőzni a sokkal gyümölcsözőbb kérdések érdekében.⁹

Lásd még: Ácsán Brahmavamszó: Anattá (Nem-én)

Vissza a kérdésekhez

Gyakran hallom mostanában buddhista körökben a szangha szót. Mit jelent pontosan?

A páli szangha (saṅgha) szó szerinti jelentése „csoport“, vagy „gyülekezet“, de amikor a szuttákban fordul elő, akkor két nagyon sajátos csoport valamelyikére utal: az egyik a buddhista szerzetesek és apácák közössége, a másik olyan emberek közössége, akik megvalósították a Felébredésnek legalább az első fokozatát. Az utóbbi évtizedekben a szónak egy újabb használata is elterjedt Nyugaton, aminek, úgy tűnik, semmilyen alapja sincs a klasszikus théraváda buddhista tanításokban: a szangha szót használják meditációs csoportok, vagy bármilyen spirituális közösség megnevezésére is.¹⁰ A szónak ez utóbbi jelentésben való használata ártalmatlannak tűnhet, mégis elvezethet – és gyakran el is vezet – a Buddha tanításai egyik alappillérének, a Három Drágaságban történő menedékvételnek a teljes félreértéséhez. Az a cselekedet, amikor valaki menedéket készül venni a Buddhában, Dhammában, Szanghában¹¹, fordulópontot jelent az egyén spirituális fejlődésében, a valódi kezdete a Buddha útján való utazásnak. Elősegíti a helyes viszonyulást a buddhista gyakorlathoz, mert erősíti a helyes nézet kialakítását, és folyamatosan emlékeztet mind a gyakorlat céljára, mind a cél eléréséhez használatos eszközökre. Ezért döntő fontosságú, hogy tisztán és pontosan értsük a menedékvétel jelentését, nehogy olyan útra tévedjünk, ami teljesen eltér attól, amire a Buddha gondolt.

Amikor menedéket veszünk a Szanghában, akkor figyelmüket a Nemes Személyek (arija-szangha) ideális közösségére irányítjuk – azokra a szerzetesekre, apácákra, laikus nővérekre és testvérekre, akik a saját szorgos erőfeszítéseikkel sikeresen hajtották végre a Buddha utasításait, és elérték, legalább egy szempillantásra, a nirvána páratlan boldogságát. Ha ez az az irány, amerre mi is szeretnénk haladni, akkor ők azok az egyének, akikhez menedékért kell fordulnunk:

„A Magasztos tanítványainak Szanghája, akik helyesen gyakoroltak… akik lényegre törően gyakoroltak… akik módszeresen gyakoroltak… akik mesterien gyakoroltak – más szavakkal [a nemes tanítványok] négy típusa, ha párban nézzük őket, és a nyolc, ha egyes típusoknak tekintjük őket – ők a Magasztos tanítványainak Szanghája: méltók az ajándékokra, méltók a vendégszeretetre, méltók a felajánlásokra, méltók az elismerésre, a kiválóság egyedülálló példája a világ számára.“ – MN 7

De a menedék keresése nem áll itt meg. Arra is fel lettünk szólítva, hogy forduljunk menedékért a szerzetesi közösséghez (bhikkhu-szangha). Hála annak, hogy ez az intézmény 2600 éve töretlenül fennáll, olyan szerencsében van részünk, hogy hallgathatjuk a tanításokat. A szerzetesi közösség élő példája emlékeztet miket a nagylelkűség, a becsületes élet, a lemondás mérhetetlen értékére – röviden arra emlékeztet, hogy valóban lehetséges olyan életet élni, amely minden szempontból összhangban van a Buddha tanításaival. Valójában természetesen nem minden szerzetes és apáca felel meg a Buddha magas szintű előírásainak. Ez az oka annak, hogy a Szangha intézményéhez fordulunk menedékért, és nem az egyes tagokhoz. Ez az a Szangha, amelyhez a világiak a Buddha ideje óta menedékért fordulnak:

„Menedéket veszek a Magasztosban, a Dhammában és a szerzetesek közösségében. Fogadjon el a Magasztos világi követőjének, aki hozzá folyamodik oltalomért, a mai naptól élete végéig.“

– DN 2, MN 72, SN 51.15, AN 4.184 stb.

Ezek tehát azok a kivételes embercsoportok – az arija-szangha és a bhikkhu-szangha – amelyek a Három Drágaságot és a Menedéket meghatározzák; a felszólítás szerint ezekhez a csoportokhoz kell menedékért fordulnunk, nem pedig valamilyen bizonytalanul körvonalazott, hasonló gondolkodású Dhamma-kedvelő közösséghez vagy meditációs csoporthoz. Melyik csoportban bíznál meg jobban?

Ennek az ellentmondásnak a feloldása érdekében néhány szerző különféle alternatívákat ajánlott a szangha szóra, hogy a Dhamma-barátok társaságait és közösségeit körülírja.¹² De én még mindig nem értem, miért kell idecitálnunk a páli nyelvet egyáltalán. Tényleg kell egy meditációs csoportnak valami különleges elnevezés? Miért nem hívják egyszerűen „meditációs csoportnak“?

A szangha fontos kifejezés, gazdag és pontos jelentéssel. Valami olyan igazán rendkívülit és csodálatosat jelent, ami folyamatosan emlékeztet minket azokra a kimagasló lehetőségekre, amit az Út ajánl. Használjuk jól.

Vissza a kérdésekhez

Mi a különbség egy buddha és egy arahant között?

Az arahantság és a buddhaság elérése ugyanazt jelenti: a haláltalanság (Nibbána) elérését és a szenvedés alapvető okának, a szennyeződéseknek teljes és visszavonhatatlan megsemmisítését. Buddha az, aki saját maga (újra-) felismeri a Dhammát, arahant az, aki [egy buddha] tanításait átviszi a gyakorlatba, és lépésről lépésre követi.

Íme, a Buddha válasza erre a kérdésre:

[A Buddha:]

– Tehát mi a különbség, mi az eltérés, milyen megkülönböztető tényezők vannak egy teljesen önmagától-felébredett és egy belátást által megszabadult szerzetes között?

[A szerzetesek:]

– Számunkra, urunk, a tanításoknak a Magasztos a forrása, a vezetője és bírája. Jó lenne, ha a Magasztos saját maga fejtené ki ennek a kijelentésnek a magyarázatát. Ha a Magasztostól hallják, akkor a szerzetesek emlékezni fognak rá.

– Ebben az esetben, szerzetesek, hallgassátok, és jól figyeljetek. Beszélni fogok.

– Úgy lesz, ahogy mondja, urunk – válaszolták a szerzetesek.

A Magasztos ezt mondta:

– A Tathágata – az érdemes, a teljesen önmagától felébredett – az, aki irányt mutat az útnak, amely (azelőtt) iránytalan volt, aki létrehozza az utat, amely (azelőtt) létrehozatlan volt, aki rámutat az útra, amelyre (azelőtt) nem volt rámutatva. Tudja az utat, érti az utat, jártas az út ismeretében. És a tanítványai is követik az utat, majd elsajátítják az utat.

Ez a különbség, ez az eltérés, ez a megkülönböztető tényező egy teljesen önmagától-felébredett és egy belátást által megszabadult szerzetes között. — SN 22.58

Vissza a kérdésekhez

Voltak más buddhák is?

Mit jelent a ‘magányos buddha’ (paccséka-buddha)?

Kicsoda Maitréja (Mettejja)?

A théraváda hagyomány szerint sok buddha fordult már meg a világban a számtalan világkorszak során.¹³ Minden korszakban, miután a világot már hosszú idő óta borítja a spirituális sötétség leple, végül születik egy olyan valaki, aki saját erejéből újra felfedezi a Felébredéshez vezető, rég elfeledett utat, és megszabadítja magát egyszer és mindenkorra az újraszületések körforgásából, ezáltal arahanttá (‘érdemes’, aki teljesen megvalósította a Felébredést) válva. Ha egy ilyen lény nem rendelkezik a páramík (a jellem, a személyiség tökéletessége) kívánatos fejlettségével, akkor nem lesz képes arra, hogy a felfedezését megossza másokkal, őt „csendes“ vagy „magányos buddhának“ (paccséka-buddhának) nevezik. Ha pedig a tökéletes jellemvonásai (páramí) teljesen kifejlődtek, akkor képes arra, hogy átadja a mondanivalóját (szászana) a világnak, és egyszerűen buddhának nevezik.

Egy buddha követői közül egyesek maguk is arahanttá válhatnak, de nem buddhák, mert szükségük volt egy buddhára, hogy megmutassa nekik az utat a Felébredéshez. (Minden buddha és paccséka-buddha arahant, de nem minden arahant buddha, vagy paccséka-buddha.) Nem számít, mennyire széles körben terjed el a szászana, előbb-utóbb beleroskad az aniccsá (állandótlanság) kérlelhetetlen törvényszerűségébe és eltűnik az emlékezetből. A világ újra sötétségbe merül, és megismétlődik a világkorszak-hosszúságú ciklus.

A legutóbbi buddha Sziddhattha Gótama (szanszkritul Sziddhártha Gautama) néven született Indiában, az i e. hatodik században. Ő az, akire általában utalunk, amikor azt mondjuk ‘a Buddha’¹⁴

A következő buddha, akinek a megjelenése várható: Maitréja (páli nyelven Mettejja), egy bódhiszattva, aki jelenleg a Tusita mennyországokban tartózkodik. A hagyomány szerint valamikor a nagyon távoli jövőben, amikor a Buddha tanításai feledésbe merülnek, Mettejja emberként fog újraszületni, újra felfedezi a Négy Nemes Igazságot, és ismét tanítja a Nemes Nyolcrétű Ösvényt. Bár fontos szerepe van néhány mahájána buddhista iskola hagyományaiban, ahol a követők hozzá folyamodnak, hogy kedvező újraszületéshez vagy üdvösséghez segítse őket¹⁵, a théravádában nem jelentős a szerepe. Azt hiszem, az egész Tipitaka csak egyszer említi, a DN 26 Az oroszlán üvöltése a Tan-kerék megforgatásakor szuttában:

[a Buddha:]

– És abban az időben, amikor az emberek élete nyolcvanezer év hosszúságú lesz, feltűnik majd a világban egy Szent Úr, egy arahant, egy teljesen megvilágosodott buddha, akinek a neve Mettejja, felruházva bölcsességgel és erkölcsös életvitellel, jó úton járó, a világok Ismerője, a megszelidítendők hasonlíthatatlan Szelidítője, istenek és emberek Tanítója, megvilágosodott és magasztos, mint most én.\

• A Buddha hosszú beszédei (korábbi címén: Így hallottam) (ford. Maurice Walsh, Boston: Wisdom Publications, 1987, p 403f.)

Az a kedves fickó a nagy pocakkal, aki a kínai és japán művészetben feltűnik – és akinek a képmásai számtalan nyugati otthonban díszítik a kertet vagy a nappalit – nem más, mint Budai (ejtsd Pu-Taj, japánul Hotai v. Hotei), egy bódhiszattva, akiről gyakran mondják, hogy ő Maitréja egy korábbi életében.¹⁶

Vissza a kérdésekhez

Buddhizmus a mindennapokban

Hogyan találhatok olyan embereket, akikkel együtt tanulmányozhatom a Dhammát és gyakorolhatom a meditációt?

– Kérdezősködj!

– Nézd át az újságokat¹⁷, böngéssz az interneten (pl. buddhizmus.lap.hu), keress Dhamma-központokat, meditációs csoportokat.

– Nézz szét a környékbeli egyetemeken, kollégiumokban, közösségi intézményekben: van-e buddhista csoportjuk vagy klubjuk? Menj el egyetemi társalgókba, kávézókba, könyvtárba, könyvesboltba stb. – ezeken a helyeken találhatsz kiadványokat, felhívásokat a kampusz eseményeiről.

– Olvasd el a helyi vagy közeli könyvesboltok, natúrboltok, „New Age“ boltok szórólapjait.

– Indíts el magad egy Dhamma-tanuló csoportot otthon. Tegyél ki róla hirdetéseket az előző pontban felsorolt helyeken (előtte kérj rá engedélyt!). Egy darabig valószínűleg te leszel a csoport egyetlen tagja, de légy türelmes.

– Nézd át a telefonkönyvet (Arany Oldalak), keress benne egyházakat, templomokat (Thai templom? Vietnami templom?), vagy keress a „Meditáció“ szónál. Még ha nem is pontosan azt találod meg, amit keresel, találhatsz valakit, aki segít és ötleteket ad ahhoz, hogy kit keress pontosan. Akár egy hindu kolostor, akár egy Benedek-rendi rendház lakójának lehet valamilyen javaslata.

– Egyre több kórház, klinika ajánl stresszt csökkentő programokat, amelyek a buddhista hagyományokból származó meditációs technikák egyszerűsített formáit alkalmazzák. Azok a személyek, akik ezeket a programokat irányítják, szintén tudhatnak róla, hogy van-e a közelben buddhista meditációs csoport, vagy Dhamma-központ.

– Írj egy buddhista kolostor, Dhamma-központ címére, és kérj tőlük javaslatokat, tanácsokat.

– Kérdezősködj!

Vissza a kérdésekhez

Nincs a közelben meditációs központ, és más Dhamma-gyakorlók sem. Tanulmányozhatom magam a Dhammát?

Biztos vagy benne, hogy semmilyen meditációs központ, vagy csoport nincs a közelben? Még olyan helyeken is, ahol más vallási hagyományok a meghatározók, lehet néhány ember, aki csendben és feltűnés nélkül gyakorolja a Dhammát. Némi türelmes nyomozómunkával megtalálhatod őket (lásd az előző „Hogyan találhatok olyan embereket, akikkel együtt tanulmányozhatom a Dhammát és gyakorolhatom a meditációt?“ pontot).

De ha tényleg egyedül vagy, akkor se ess kétségbe. Bár óriási segítség a gyakorlásodhoz, ha egy támogató közösség tagja vagy, vagy hasonló gondolkodású Dhamma-társaid vannak, azért egyedül is tudsz haladni:

Tartsd be a szabályokat

Az erkölcsös életvitel – a buddhizmusban az öt szabály néven – a spirituális haladás abszolút alapköve. Ismerd meg jól az öt szabályt, és tegyél meg mindent, hogy betartsd őket. Figyeld meg, melyeket tudod a legnehezebben betartani, és milyen helyzetekben válsz hajlamossá, hogy megszegd őket. Módosítsd a viselkedésedet ennek megfelelően. Ha megszegsz egy szabályt, szedd össze magad, gondold át alaposan, hogy miért nem sikerült betartanod, és határozd el, hogy nem hagyod, hogy még egyszer előforduljon. Tekintsd kihívásnak a szabályokat, de légy türelmes: az erkölcsösség tökéletesítése egy életen át tartó gyakorlat. (Lásd még: „A szabályok gyógyító ereje.“)

Gondosan válaszd meg a munkahelyedet

A Buddha felhívta rá a figyelmet, hogy hajlamosak vagyunk átvenni azoknak az embereknek a tulajdonságait, akikkel együtt vagyunk – akár jó, akár rossz tulajdonságokról legyen szó (lásd Iti 3.34). Ha odafigyelünk arra, hogy a jó tulajdonságokat fejlesszük magunkban, akkor nagyon fontos, hogy a lehető legtöbb időt jó emberek táraságában töltsük, és tartsuk távol magunkat azoktól, akik kevesebb fontosságot tulajdonítanak a szabályoknak és a bölcsességnek. De tartsuk észben, hogy a buddhistáknak nincs monopóliuma a jellem kiválóságára; az élet minden területén nagyon sok olyan emberrel lehet találkozni, akik olyan elismerésre méltó tulajdonságokkal rendelkeznek, mint a nagylelkűség, türelem, kedvesség, őszinteség és mások. Ismerkedj meg ezekkel az emberekkel, és figyeld meg, mit tanulhatsz tőlük arról, hogy a jóságot hogyan fejlesztheted magadban.

Olvass, olvass, olvass

Manapság megszámlálhatatlanul sok, a buddhizmusról szóló könyv és kiadvány, lemásolt Dhamma beszéd, lefordított szutta stb. áll rendelkezésre nyomtatott formában és az interneten. Néhány közülük nagyszerű, néhány pedig szemét; megtanulni elválasztani egyiket a másiktól már önmagában is a Dhamma-tanulás egyik nagyon fontos szempontja. A Buddha saját tesztje a hitelességről felbecsülhetetlen segítség az ocsú és a tiszta búza elválasztásához. (lásd AN 8.53 és a Tanulási útmutató Recognizing the Dhamma (A Dhamma felismerése)).

Íme, néhány szempont a kezdéshez:

– A szutták. Néhány javaslat arról, hogy hogyan olvassuk a szuttákat – és hogy melyeket olvassuk – a Hogyan olvassam a szuttákat? esszében található.

– Tanulási útmutatók¹⁸. Ezek az összeállítások a szuttákról azért készültek, hogy segítsék az egyes témakörök csoportos, vagy egyéni tanulmányozását.

– Mik a jó kezdő olvasmányok a buddhizmusról?

Vegyél részt szervezett oktatásban

Ha csak lehetséges, jelentkezz egy bevezető meditációs csoportba, vagy elvonulásra, amit egy tapasztalt oktató vezet. Még ha nagyon messze is kell utaznod érte, ez bőségesen megtérülhet abban, hogy elegendő hasznos tanácsot kapsz ahhoz, hogy utána hosszú ideig jól végezd a gyakorlásodat és tanulmányaidat.

Ha nincs is alkalmas baráti közösséged, még mindig felteheted magadnak a megfelelő kérdéseket – olyan kérdéseket, amelyek elmélyítik benned a Dhamma megértését¹⁹. Ki volt a Buddha? Mit valósított meg? Mi a buddhista gyakorlat célja? Mi a megvilágosodás? Miért az erkölcsösség a Buddha tanításainak alapja? Mi a meditáció célja? Mi a bölcsesség? Becsületesen követem-e az utat, amit a Buddha fektetett le? Mi a hit szerepe? Ha az ezekhez hasonló kérdéseket elevenen tartod a szívedben, akkor nyomon vagy.

Vissza a kérdésekhez

Buddhista akarok lenni. Hogyan kezdjek hozzá?

Egy megtévesztően egyszerű cselekedettel kezdődik: azzal az elköteleződéssel, hogy menedéket veszel a Három Drágaságban, elfogadod a Buddhát, a Dhammát és a Szanghát spirituális útmutatóként.²⁰

Ettől az elköteleződéstől lehet valakit „buddhistának“ nevezni. De a menedék keresése egyben hajlandóságot is jelent arra – ha kezdetben ez csak provizórikus is –, hogy elfogadjuk a Buddha tanításának sarokkövét, a karma törvényét. A karma törvénye általános alapelv, amelynek értelmében, ha ostobán cselekszünk és rossz erkölcsi döntéseket hozunk, akkor el kell szenvednünk ennek a következményeit; ha pedig bölcsen választunk, és a nemes ideáloknak megfelelően cselekszünk, akkor élvezzük ennek előnyeit.²¹ Más szavakkal, a boldogságunk végső soron a döntéseink, választásaink és cselekedeteink minőségétől függ, és így egyedül csak mi magunk vagyunk felelősek a boldogságunkért. Ezért a menedék keresése utáni első cselekedetünk az kell, hogy legyen, hogy elhatározzuk az öt szabály betartását – az életnek azt az öt alapelvét, ami segíthet nekünk elkerülni, hogy nagyon ostoba döntéseket hozzunk. Itt kezdődik a buddhista gyakorlat.

Nincs szükség semmilyen nyilvános szertartásra, vagy „beavatásra“ ahhoz, hogy valaki buddhista legyen. A buddhizmusban nincsenek olyan szertartások, mint a kereszténységben a keresztelés, vagy konfirmálás. Nem kell másképp öltöznöd, vagy jelvényt viselned „Buddhista lettem“ felirattal. A Dhamma gyakorlása magánügy, rajtad kívül senkinek nem kell tudnia róla. Sok buddhista nagyon fontosnak tartja, hogy időről időre formális módon is megújítsa elköteleződését a Három Drágaság és a szabályok iránt, egy jó barátot, meditációs tanítót vagy a szerzetesi közösség (Szangha) egy tagját hívva tanúnak ehhez. A buddhista szerzetesek számára kedves feladat a menedékvétel és a fogadalomtétel szertartásainak megtartása a világiak számára.

Sok ember számára nehéz a Dhamma iránti elkötelezettséget egymagukban fenntartani, hasonló gondolkodású társak, barátok nélkül. (Nehéz lehet úgy ragaszkodni a szabályokhoz, ha olyan emberekkel vagyunk körülvéve, akik nem tartják ártalmasnak a hazudozást, vagy néhanapján egy kis romantikus félrelépést, vagy az éjszakán át tartó italozást.) Szükség lehet némi türelmes nyomozómunkára, hogy az ilyen támogatást megtaláld (lásd fentebb, a „Hogyan találhatok olyan embereket, akikkel együtt tanulmányozhatom a Dhammát és gyakorolhatom a meditációt?“ pontot).

Az első lépések megtétele után a magad módján, a saját tempódban folytathatod az utadat a buddhista ösvényen. Bár egyedül is nagyon sokat tanulhatsz a Dhammáról, a megértésed ugrásszerűen nő, ha találsz egy jó tanítót – olyat, akiben megbízol és tiszteled, aki betartja a szabályokat, és aki érti és érthetően tudja tanítani a Dhammát.²² A Dhamma megértéséhez további segítséget jelenthet: a szabályok megértésének elmélyítése; a szutták tanulmányozása;²³ szerzetesek és apácák (a Szangha) és hagyományaik megismerése; ha rááll a füled arra, hogy meg tudd különböztetni napjaink népszerű és pillanatnyilag igaznak hangzó spirituális tanításait a Buddha gondolataitól;²⁴ a meditáció tanulása. Az, hogy hogyan haladsz, csak tőled függ, de az alap: tanuld meg, mit tanított a Buddha és ezt tedd át a gyakorlatba olyan jól, amennyire csak tudod.

Ha valaha is arra a következtetésre jutnál, hogy a Buddha tanításai nem neked szólnak, bármikor elhagyhatod ezt az utat, és megtalálhatod a magad útját. Nincs szertartás a Buddha tanításaitól való megválásra. Csak tartsd észben: a boldogságod a saját kezedben van.

Vissza a kérdésekhez

Buddhista esküvőt szeretnék. Hogyan szervezzem meg?

A théraváda buddhizmus világában a házasságkötés egy polgári szerződés, nem spirituális, vagy vallási egyesülés. Ezért nincs szabvány buddhista liturgia rá. Választhattok bármilyen szöveget, vagy szemelvényt, amit te és jövendőbelid inspirálónak tartotok. Az esküvő kiváló alkalom arra, hogy formálisan megújítsd elköteleződésedet a Három Drágaság és az öt szabály iránt. Buddhista országokban az ifjú pár röviddel az esküvő előtt vagy után ellátogathat a helyi kolostorba, hogy élelmiszert ajánljanak fel a szerzetesi közösségnek, hogy együtt skandálják a menedékeket és a szabályokat, kapjanak némi Dhamma-útmutatást és esetleg áldást egy-két szerzetestől. Ha nem tudtok ilyen látogatást tenni, kialakíthattok egy saját menedékvételi és fogadalomtételi szertartást (a szokásos szertartás rendjét követve). Esetleg meggondolhatjátok az Öt dolog, amiről gyakran kell elmélkedni kántálását, a Mahá-mangala Szuttát vagy bármilyen idézetet, ami inspirálóan hat rátok.

Vissza a kérdésekhez

Mi volt a Buddha álláspontja a válásról?

A théraváda buddhizmusban a válás (akárcsak a házasságkötés), sokkal inkább polgári, civil esemény, mint vallási, spirituális kérdés. Nem is tudok olyan szuttáról, ahol a Buddha valamilyen véleményt nyilvánítana a válásról. Mindazonáltal a Buddha tett néhány javaslatot arra, hogy hogyan viselkedjenek a házastársak, amíg házasok (lásd a DN 31-es szuttát).²⁵

Vissza a kérdésekhez

Mi volt a Buddha álláspontja a szexuális orientációról, a nemi identitásról?

Annak alapján, amiket a szuttákban olvastam, a Buddhának nem volt olyan kijelentése, hogy a szexuális orientációnak vagy a nemi identitásnak bármilyen hatása lenne a spirituális gyakorlatra. A buddhizmusban a morális élet alapját adó öt szabály arra ösztönöz, hogy tartózkodjunk a „szexuális kicsapongástól“, ez olyan szexuális aktivitásra utal, ami nem két, egymás iránt hosszú távra elköteleződött személy között jön létre. „Orientációról“ nincs szó.

Viszont a Buddha erős szavakat használt, amikor a szexualitásról/érzékiségről beszélt általában, mert ezek ez emberi vágy és ragaszkodás legerősebb kifejeződései. És a vágy – ez a második Nemes Igazság – a kiváltó oka az emberi szenvedésnek. A Buddha nagyon világosan beszélt: ha igazán törődsz a hosszú távú boldogságoddal, akkor érdemes mélyen elgondolkodnod azon, hogy bármi olyan – szexuális vagy nem szexuális – tevékenység iránt elkötelezed-e magad, ami táplálja benned a vágyat:

„Járjon bár fájdalommal,
el kell hagynod
az érzéki vágyakat,
ha a fogságtól mentes
jövőre törekszel.
Éberen,
teljesen megszabadult tudattal
érintsd a megszabadulást most itt is,
ott is.
Egy bölcsesség-megszerző
beteljesítve a szent életet,
úgy mondják, elment a világ végéig
elment
a túlsó partra.“

– Iti 4.10

Érdemes megjegyezni, hogy a Buddha határozottan ellenezte, hogy a követői – férfiak és nők – túl sokat foglalkozzanak a szexuális identitásukkal (AN 7.48). Bár ebben a bizonyos szuttában heteroszexuálisokról beszélt, de az üzenet mindannyiunkra vonatkozik.

Vissza a kérdésekhez

Mi volt a Buddha álláspontja az abortuszról?

A gyakorló buddhisták úgy tekintenek az öt szabályra, mint a spirituális előrehaladáshoz szükséges erkölcsös élet alapjára. A szabályok közül az első azt mondja: „tartózkodik az élőlények elpusztításától“. Mivel a théraváda buddhizmus a fogamzást tekinti az emberi élet kezdetének,²⁶ a magzat megölése egy emberi lény megölését jelenti, így az abortusz határozottan összeegyeztethetetlen az első szabállyal.

Arra, hogy a Buddha milyen komolyan vette az abortusz kérdését, a Vinajában találunk utalást, amely a buddhista szerzetesek életvitelét és feladatait szabályozza. A Vinaja szerint, ha egy bhikkhu vagy bhikkhuni (szerzetes vagy apáca) elősegítené egy abortusz végrehajtását, vagy ha egy nő abortuszt végeztetne el az ő javaslatuk alapján, akkor azt a szerzetest vagy apácát azonnal ki kell zárni a Szanghából, mert megszegte a szerzetesi élet négy legfőbb szabályának egyikét.²⁷

Vissza a kérdésekhez

Hogyan tanítsam a buddhizmust a gyerekeimnek?

A Buddha tanácsa a szülők számára egyértelmű: segítsd a gyerekeidet, hogy nagylelkű, becsületes, felelősségteljes, képzett, önálló felnőttekké váljanak [lásd DN 31 és Snp 2.4]. Az, hogy valaki tanítja a buddhizmust a gyerekének, nem azt jelenti, hogy hosszú előadásokat tart neki a függő keletkezésről, vagy arra kényszeríti, hogy megtanulja a Buddha felsorolásait a nyolcrétű erről, a tíz arról, vagy a tizenhét amarról. Egyszerűen azt jelenti, hogy átadja neki az alapvető ismereteket, amelyekre ahhoz van szüksége, hogy megtalálja az igazi boldogságot. A többi majd jön magától.

A legfontosabb lecke, amit a szülők átadhatnak a gyerekeiknek az, hogy minden cselekedet következményekkel jár. Minden pillanat elénk tár egy lehetőséget, és tőlünk függ, hogy kiválasszuk, hogyan akarunk gondolkodni, beszélni, vagy cselekedni. Ezekkel a választásokkal egyben a boldogságunkról is határozunk. Ez a karma lényege, az ok és okozat alaptörvénye, ami a Dhamma alapja. Történetesen ez az üzenete a néhány feljegyzett tanítás egyikének is azok közül, amelyeket a Buddha egyetlen gyermekének, Ráhulának adott.²⁸

Ez a szutta (MN 61) néhány nagyon fontos útmutatást tartalmaz a szülők számára arról, hogy hogyan tanítsák a Dhammát fiatal gyerekeknek – mind a tanítandó tartalmat, mind az ehhez alkalmas módszert illetően. Ebben a szuttában a Buddha megdorgálja a hétéves Ráhulát egy kisebb hazugság miatt. A Buddha tanítása világos és egyszerű: utal a helyes beszédre, és segít Ráhulának, hogy a becsületesség alapelveihez tartsa magát. A Buddha módszere több szempontból is említésre érdemes. Az első: egy egyszerű eszköz (ebben az esetben egy vízmerő kanál) felhasználásával, ügyes hasonlatokkal teszi érthetővé mondanivalóját, olyan színes, a korhoz igazított nyelvezettel, amit Ráhula könnyen megérthet. A második: a Buddha nem tart terjedelmes, elvont előadást a karma törvényéről, ehelyett a tanítást az éppen aktuális témára fókuszálja: a cselekedeteidet gondosan válaszd meg. A harmadik: bár az öt szabály valóban az erkölcsös viselkedés fundamentuma, a Buddha nem említi itt meg őket – valószínűleg azért, mert egyes szabályok (a szexualitásra és kábító/bódító szerek használatára vonatkozók) egyszerűen nem vonatkoznak a legtöbb hétévesre. (Lehet, hogy a Buddhának sokkal több mondanivalója lett a szabályokról, mire Ráhula tizenéves lett.) A negyedik: a Buddha végig bevonja Ráhulát a tanításba azzal, hogy egyszerű kérdéseket tesz fel neki; nem száraz, unalmas előadást tart. És végül:

A Buddha kihasználja a lehetőséget, amit az adott „tanítási pillanat“ nyújt, arra, hogy mélyebb területeket is érintsen, és elmagyarázza Ráhulának, milyen fontos egy cselekedet fölött szemlélődni – legyen az testi, szóbeli, vagy gondolati cselekedet –, a cselekedet előtt, közben és után. A Buddha Ráhula kis botlását így sokkal szélesebb kontextusba helyezi, olyan tanítássá alakítja át, amelynek mélyebb, tartós jelentősége van.

Bár legtöbbünk, akik szülők vagyunk, csak álmodozhatunk arról, hogy olyan tudatosan és hatékonyan tanítsuk a gyerekeinket, ahogyan a Buddha tette, azért tanulhatunk a példájából. De mielőtt ezt a példát tettekre fordítjuk, van egy kritikus pont, amit észre kell vennünk: a Buddha fiának adott tanításait olyan valaki adta, aki valóban tudta, hogy miről beszél; Ráhula tanítója olyan valaki volt, aki igazán gyakorolta, amit hirdetett, egy valódi példakép. Tehát az üzenet világos: ha szeretnénk a gyerekeinknek tanítani a Dhammát, akkor jól tesszük, ha előtte megbizonyosodunk róla, hogy mi magunk azt gyakoroljuk. Ha az olyan jó tulajdonságok nagyszerűségét dicsőítjük, mint a nagylelkűség, igazmondás és türelem, de a gyerekeink azt látják, hogy zsugorik vagyunk, meghallják, hogy hazudunk, vagy látják, hogy kijövünk a sodrunkból, akkor a tanításunk elvész. Természetesen nem kell, hogy tökéletesek legyünk a Dhamma gyakorlásában ahhoz, hogy a gyerekeinket tanítsuk, de ahhoz, hogy legyen valamilyen hatása, a gyerekeinknek saját maguknak kell tudniuk meggyőződni arról, hogy mi magunk kitartóan törekszünk rá, hogy ezeket a tanításokat a gyakorlatban megvalósítsuk. És ha a saját példánkkal tudjuk őket ösztönözni, és átadni nekik azokat az ismereteket, amelyekre szükségük van, hogy a Dhammával összhangban éljenek, akkor igazán különleges ajándékot adunk nekik:

A bölcs azt reméli, hogy a gyermeknek
magasabb, vagy hasonló születése lesz,
nem egy az
alacsonyabb születések közül való,
ami szégyen a családra.
Ezek a gyermekek a világban,
világi követők,
erényekben és hitben tökéletesek,
nagylelkűek, fukarságtól mentesek,
minden társaságban tündökölnek,
mint a hold,
amikor nem takarja felhő.

– Iti 3.25

Ha olyan könyvet keresel, amit kisebb gyereknek (vagy vele együtt) olvasnál, ajánlom a színesen illusztrált Dzsátaka sorozatot²⁹, és a Dharma Publishing kifestőkönyveit. Ezek a könyvek (a „Dzsátaka Mesék sorozat“) a Buddha előző életeiről szóló történeteket mondanak el, és nagyon sok lehetőséget kínálnak arra, hogy az alapvető erkölcsi elveket megbeszéljük a gyerekekkel. Elsősorban tízévesnél fiatalabb gyerekeknek valók.³⁰

Vissza a kérdésekhez

A buddhisták vegetáriánusok?

Vannak, akik igen, vannak, akik nem. Théraváda szempontból nézve az, hogy valaki eszik húst, vagy nem, egyéni döntés kérdése. Sok buddhista (és persze nem buddhista is) azért hagyja el a húsevést, mert szem előtt tartja más élőlények jólétét. De a vegetarianizmus nem követelmény ahhoz, hogy valaki követhesse a Buddha útját.

Bár az öt szabály, ami az etikus viselkedés alaptörvénye minden gyakorló buddhista számára, felhívja a követőket, hogy tartózkodjanak a szándékos öléstől, ez nem vonatkozik olyan állatok húsának fogyasztására, amelyek már nem élnek.

A théraváda szerzeteseknek határozottan meg van tiltva bizonyos állatok húsának fogyasztása, de ennek az oka nem vezethető közvetlenül vissza az ölésre vonatkozó szabályra.³¹ A szerzetesek követhetik a vegetarianizmust, nem kell megenniük a húst, amit a koldulócsészéjükbe helyeznek, de mivel a világi támogatók nagylelkűségétől függenek³² (akik maguk is lehetnek vegetáriánusok, vagy nem), ezért illetlenségnek tekintik, ha külön igényeket támasztanak az étellel kapcsolatban.

A világnak azon a részein (ideértve Dél-Ázsia nagy területeit), ahol a vegetarianizmus szokatlan, és nagyon sok étel készül hús- vagy hallevessel, a vegetáriánus szerzetesek hamar szembekerülnek a kérdéssel: húst enni vagy éhezni.³³

Ölésben részt venni az ételért: határozottan ellentmond az első szabálynak, és kerülendő. Ez magába foglalja a vadászatot, halfogást, mészáros munkát, az élő kagylók gőzben párolását, az élő nyers osztriga fogyasztását stb.

És mi a helyzet azzal, ha megkérek valakit, hogy fogjon és öljön meg egy állatot nekem? A tanítások ebben a kérdésben félreérthetetlenek: soha nem kérhetünk meg valakit szándékosan, hogy öljön értünk. Nem rendelhetünk például egy étterem étlapjáról frissen főtt homárt. A Dhammapada tömören összegzi ezt az álláspontot:

„Élete mindenkinek kedves, az ütéstől mindenki fél.
Saját magára gondolva, ne öljön, s ne ölessen mást.“

– Dhp 130

És mi a helyzet az olyan állat húsának megvásárlásával, amit valaki más ölt meg? Megfelel ez a könyörületesség és nem-bántás buddhista elvének, ami a helyes elhatározás sarokköve? Itt a dolgok egy kicsit bonyolulttá válnak, és a szutták csak homályos útmutatást adnak. A Buddha meghatározása szerint, amit a világi személyek helyes megélhetéséről adott, az öt tiltott foglalkozás egyike a „hússal foglalkozó üzleti tevékenység“ (AN 5.177). Bár nem mondja meg pontosan, hogy ez a tilalom kiterjed-e ránk is, a hentes vevőire és ügyfeleire, ez mégis kellemetlenül közel visz minket a helytelen cselekvéshez.

Összefoglalva, amit a szutták mondanak: úgy tűnik, tiszta lelkiismerettel el lehet fogadni, meg lehet főzni és enni olyan húst, amit valaki más ajánlott fel, vagy ami olyan állattól származik, amely természetes okok miatt pusztult el. De ami a hús megvásárlását illeti, bizonytalan vagyok. Erre nincs egyértelmű válasz.

Mindannyian vétkesek vagy bűnrészesek vagyunk valamilyen módon és valamilyen mértékben más élőlények életének veszélyeztetésében vagy elpusztításában. Lehetünk húsevők, abszolút vegetáriánusok vagy a kettő között, függetlenül attól, hogy milyen figyelmesen válogatjuk meg a táplálékunkat, valahol az élelmiszertermelés hosszú láncolatában előfordult az ölés. Mindegy, mennyire óvatosan lépkedünk, minden lépésünknél számtalan rovar és más apró élőlény kerül véletlenül a lábunk alá. Egyszerűen ilyen a világunk természete. Csak amikor végleg megszabadulunk a születés és halál körforgásából, amikor a nibbána – a Haláltalanság – végső szabadságába lépünk, akkor moshatjuk tisztára a szívünket, egyszer és mindenkorra, az öléstől és a haláltól. Annak érdekében, hogy erre a fennkölt célra törekedjünk, a Buddha realista tanácsot adott: nem kérte, hogy legyünk vegetáriánusok; azt kérte, hogy tartsuk be a szabályokat. Sokunk számára ez éppen elég nagy kihívás. Ezzel kezdjük.

Vissza a kérdésekhez

Élnek-e most köztünk megvilágosodott emberek? Hogyan tudom megállapítani valakiről, hogy tényleg megvilágosodott-e?

Nem lennék buddhista, ha nem gondolnám, hogy a megvilágosodás elérhető. A Buddha maga tapasztalta, hogy ameddig vannak olyan emberek, akik helyesen gyakorolnak, a nemes nyolcrétű ösvénynek megfelelően, addig folytatódik a megvilágosodott lények jelenléte a világban (DN 16). A megvilágosodás valóságának még jobb bizonyítéka a Buddha tanításainak „fokozatos“ jellege. A szuttákban a Buddha újra és újra beszél arról a sok jutalomról, amelyekben azok részesülnek, már jóval a nirvána elérése előtt, akik követik az Ösvényt: beszél a boldogságról, ami a nagylelkűség fejlesztéséből következik; a boldogságról, ami az erényes életvitelből következik; a boldogságról, ami a szerető kedvesség (mettá) kifejlesztéséből következik; a boldogságról, ami a meditáció gyakorlásából és a nyugodt elme hiánytalan gyönyörteliségéből következik; a boldogságról, ami az elme szenvedésteli állapotainak elhagyásából következik és így tovább. A Dhamma gyakorlásával magad is megtapasztalhatod ezeket különféle mértékben. Ha már magad is személyes tapasztalatoddal ellenőriztél néhányat a Buddha tanításai közül, akkor egyre könnyebbé válik számodra elfogadni azt a lehetőséget, hogy a többi tanítások is megvalósíthatók – közéjük értve azt a rendkívüli állítását, hogy a megvilágosodás elérhető számunkra.

Valószínűleg akkor teszünk legjobban, ha nem spekulálunk túl sokat mások megvilágosodásának mértékéről, egyszerűen azért, mert saját káprázataink és tudati szennyeződéseink elhomályosítják az éleslátásunkat, eltorzítják értékítéletünket mások megvalósítási szintjének vagy hiányosságának a megítélésében. Sokkal jobban töltjük akkor az időt, ha befelé nézünk, és azt kérdezzük: „Megvilágosodott vagyok? Véget vetettem a szenvedésnek és a stressznek?“ Ha a válasz nemleges, akkor még sok tennivalónk van.

Mindamellett van néhány kérdés, amelyet érdemes feltenni valaki más tisztaságával kapcsolatban, különösen akkor, ha arról döntesz, hogy elfogadd vagy ne azt a személyt tanítódnak: „Igazán boldognak látszik ez a személy? A szabályok szerint él? Érvényes és megalapozott a Dhamma-értelmezése? Tanulhatok tőle valóban értékeset?“ Hosszú, szoros kapcsolatra van szükség valakivel ahhoz, hogy elkezdhess megbízható válaszokat találni ezekre a kérdésekre (AN 4.192). De ha találsz valakit, aki rendelkezik ezeknek a jó tulajdonságoknak a ritka együttesével, akkor maradj mellette: rendelkezik azzal a tartós értékkel, hogy tanítani tud téged.

Végül egy egyszerű szabály, amit hasznosnak találtam: ha valaki olyasfélét állít, hogy megvilágosodott (vagy erre utaló célzásokat tesz), akkor valószínűleg nem az – legalábbis nem abban az értelemben, ahogy a Buddha értette.³⁴

Vissza a kérdésekhez

Hol találhatok egy teljes példányt a Páli Kánonból (Tipitaka)?

Mielőtt a Tipitaka egy saját példányának beszerzésén gondolkodni kezdesz, figyelmeztetlek: a Páli Kánon hatalmas; egy teljes példány birtoklása komoly elköteleződést jelent. A Pali Text Society Tipitaka-kiadása (angol fordítás) több mint 12.000 oldalas, kb. ötven kötet, és kétméternyi helyet tölt meg a könyvespolcon, az ára pedig 2.000 $ (400.000 Ft) körül van. Ezen felül a Tipitaka néhány könyve nem is kapható angol fordításban, így ha mindenképpen el kell olvasnod a teljes Tipitakát, akkor muszáj lesz megtanulnod a páli nyelvet. A PTS már több mint száz éve a Tipitaka páli és angol nyelvű változatainak vezető kiadója, de számos fordításuk mára nagyon idejétmúlttá vált. A Kánon sok részének lényegesen jobb fordításai is vannak más kiadóktól. Íme, a javaslataim a Tipitaka-fordításokra, amelyekből egy hasznos – bár nem teljes – változat összeállítható³⁵:

I. Vinaya Pitaka. The Book of the Discipline, I.B. Horner, trans. (Oxford: Pali Text Society, 1993) [6 kötet]. - Online³⁶ A bhikkhukra és bhikkhunikra vonatkozó - a Vinaya Pitakában fellelhető - szabályok tanulmányozása céljából érdemes elolvasni (online) Thanissaro Bhikkhu: The Buddhist Monastic Code, Volume I: The Patimokkha Training Rules Translated and Explained and The Buddhist Monastic Code, Volume II: The Khandhaka Training Rules Translated and Explained.

II. Sutta Pitaka. Kitűnő antológia válogatott szuttákkal és szövegekkel az öt Nikayából: Handful of Leaves, Thanissaro Bhikkhu, trans. (Santa Cruz: Sati Center for Buddhist Studies, 2003) [4 kötet] – Online: Vol. 1, Vol. 2.

III. Abhidhamma Pitaka. Az Abhidhamma filozófia lényegét az Abhidhamma hét könyve közül az első és az utolsó tartalmazza; kutatók és hallgatók is csak ritkán merülnek bele a középső öt könyv sötét vizeibe.

Elektronikus kiadások:

A Tipitakának számos, csak páli nyelvű változata (latin és egyéb betűs változat) kapható on-line³⁷, és CD-ROM-on. Amennyire tudom, az Access to Insight tartalmazza a legnagyobb online gyűjteményt az angol nyelvű Tipitaka szövegekből.

Magyar nyelven:

Vinaja Pitaka:
Pátimokkha - A vallomás szavai A korai buddhizmus szerzetesi szabályzata, Farkas László ford., TKBF, 2004.

Abhidhamma Pitaka kommentár:
Anuruddhācariya: A Felsőbb Tan Foglalata Abhidhammatasaṅgaha, Porosz Tibor ford., TKBF, 2002.

Vissza a kérdésekhez

Egyebek

Milyen viszonyban van a ‘dána’ (a nagylelkűség, adakozás erénye) és az adománygyűjtő tevékenység?

Nincs köztük semmilyen kapcsolat – legalábbis nem kellene, hogy legyen. Sajnos, az utóbbi években a dána eszméjét mintha számos nyugati buddhista szervezet felvette volna, mint egy újabb adománygyűjtő fogást, a jó szívünkre apellálva. Hányszor olvashatunk adománygyűjtő leveleket buddhista szervezetektől, amelyek a szokásos bevezetővel kezdődnek: „A dána, vagy nagylelkűség az ősi hagyomány, mely több mint 2500 éven keresztül fenntartotta a Buddha tanításait…“? Hányszor láttunk hosszú „kívánságlistákat“ ezekben a levelekben, amelyek részletezik, hogy milyen anyagi javakra van szükség? És hányszor hallottuk meditációs központokban, hogy mennyi a „javasolt adomány“, amit a tanításaikért kérnek? Véleményem szerint a buddhista ügyek anyagi támogatásának megszerzésére irányuló ilyen jellegű vitéz erőfeszítések csak elnyomják a dána igazi szellemét: a nagylelkű cselekvés könnyed, szívből jövő, spontán előtörését, ami a Buddha tanításainak legmélyén rejlik.

Az adás minden fajtája kétségtelenül jó. A Buddha arra biztat minket, hogy nagylelkűen adjunk, akárhányszor segítséget kér valaki (Dhp 224). És még a legkisebb ajándéknak is óriási értéke van, ha nagylelkű szívvel adjuk: „Még ha valaki csak a táljában, vagy csészéjében lévő maradékot öblíti is bele a pocsolyába, vagy tavacskába a faluban, azt gondolva ‘Lehet, hogy az itt élő állat táplálékhoz jut belőle’, az is lehet érdem forrása“ (AN 3.57). De az adás valódi jutalma erősen függ a légkörtől, amelyben az adás történik. Az adónak és a fogadónak – a donornak és a szervezetnek – egyenlő a felelőssége abban, hogy kialakítsák azt a légkört, amely a nagylelkűséget segíti. Ha mindketten komolyan elkötelezettek abban, hogy a Buddha tanításait a gyakorlatban megvalósítsák, akkor jól teszik, ha szem előtt tartják a következőket:

Először: az adás jó hatásai megsokszorozódhatnak az adó személy motivációinak tisztaságától függően. A fél szívvel adott ajándék mérsékelt jutalommal jár minden érintett számára, míg egy őszinte nagylelkűséggel adott ajándék, „nem keresve saját nyereségünket, nem gondolva a velejáróra [jutalomra]“, sokkal nagyobb értékű (AN 7.49). Ha úgy adunk, hogy arra gondolunk, kapunk valamit cserébe attól, akinek adtuk – tagsági előnyök, méltatás, egy könyv, egy meditációs kurzus stb. – akkor becsapjuk magunkat, gyengítjük nagylelkűségünk erejét. A buddhista szervezeteknek sokkal jobban meg kellene gondolniuk az ajándékok viszonzását ilyenfajta ellenszolgáltatásokkal.

Másodszor: a Buddha nem biztat arra minket, hogy ajándékokat kérjünk. Gyakorlatilag éppen az ellenkezőjét mondja: arra bátorít, hogy éljünk meg abból a kevésből, amink van (AN 4.28). A kevéssel-megelégedés végighangzik a Buddha tanításaiban. Véleményem szerint az adománygyűjtők hosszú „kívánságlistája“ az igényelt tételekkel az elégedetlenséget közvetíti, ami nehezen egyeztethető össze ezzel a tanítással. Az adományozók legtöbbször örömüket lelik az adásban, ha tudják, hogy az ajándékuk – legyen az bármilyen szerény – őszinte megbecsülésre talál annál, aki kapja. Ha csak kis ajándékot tudok adni, akkor is érdekel, hogy megbecsülik-e – vagy legalább észreveszik-e – egy olyan szervezetnél, amelyiknek nagyon ambiciózus adománygyűjtő céljai vannak, vagy hosszú listája a szükséges költséges dolgokkal. Egy szervezet sokkal hatékonyabban népszerűsítheti a Buddha tanításait és támogatói körében is nagyobb bizalmat válthat ki, ha szerényebbre fogja az igényeit és ritkábban kér.

Harmadszor: az ajándékot fogadó tisztasága szintén számít (SN 3.24). Amikor erényes embereknek adunk – akik legalábbis az öt szabályhoz ragaszkodnak – akkor nem csak elismerjük, hogy ők az erkölcsi tisztaság (sila) fejlesztésén munkálkodnak, de a magunk elhatározását is erősítjük. Az erényes emberek részére történő adományozás olyan karmikus erő, amelynek a jótékony hatásai sokkal tovább terjednek az ajándékozás pillanatánál. A nagylelkűség és az erkölcsi tisztaság mélyen összefüggenek: ha megtanuljuk, hogyan gyakoroljuk helyesen nagylelkű impulzusainkat és akkor adunk, amikor az ajándék a legtöbb gyümölcsöt hozza, akkor teszünk a legtöbbet mindkettőért. Akár adjuk, akár fogadjuk az ajándékot, úgy vesszük a legnagyobb hasznát a nagylelkűségnek, ha komolyan vesszük az erényességet.

Végül egy kérés a kezdő buddhista csoportokhoz, szervezetekhez: kérem, legyenek nagyon-nagyon türelmesek, és álljanak ellen a kísértésnek, hogy növeljék a szervezetük nagyságát. Egy buddhista szervezet sikere sohasem mérhető a hagyományos kereskedelmi mérőszámokkal: a tagok száma, letöltések száma, a megtartott kurzusok száma, a bevétel nagysága stb. A sikere csak azzal mérhető, hogy mennyire jól valósítja meg a Buddha tanításait. Ha jó munkát végez, ami erősen gyökerezik az erkölcsi tisztaság elvében, akkor az emberek, akik felismerik az erényességet ha találkoznak vele, mindenképpen észreveszik itt is, és inspirációt kapnak arra, hogy határtalan nagylelkűséggel segítsenek. Egy szervezet, amely képes ezt megtenni, a lehető legközvetlenebb úton adja át a nagylelkűség felbecsülhetetlen értékű hagyományát, ami a Dhamma szíve és lelke – a legnagyobb ajándék mind közül (Dhp 354).

Vissza a kérdésekhez

Van valami rossz a Dhamma-könyvek árusításában? Mi abban a haszon, ha ingyen kerülnek továbbadásra?

Semmilyen alapjában rossz nincs a Dhamma-könyvek árusításában. Tényleg nagyon sok, a piacon működő kiadó tesz értékes szolgálatot azzal, hogy kiváló minőségű Dhamma-könyveket készít, amelyeket könnyebb a könyvesboltokban megtalálni, mint ezeknek a könyveknek a magánkiadásban megjelent, ingyenes rokonait. De ez a könnyű hozzáférhetőség sokba kerül. Egy kereskedelmi kiadó, aki a piacról él, ki van téve azoknak a szerkesztői döntéseknek, amik arról szólnak, hogy melyik könyv lesz kapós és melyik nem. Ennek a nyomásnak gyakran egy olyan könyv az eredménye, amely a Dhamma egy felhígított változatát tartalmazza; olyan Dhammát, ami vidáman, felemelően és kellemesen hangzik, de amiből hiányzik az igazság metsző éle. Nem valószínű például, hogy az emberek elárasztanák a könyvesboltokat és kiürítenék a pénztárcájukat, hogy elolvashassák a Buddha kritikus tanításait a lemondásról, az érzékiség hátrányairól, vagy annak az elmélkedésnek az értékéről, amelyben a test nem vonzó jelenségként jelenik meg. Sajnos, nagyon kicsi az a piac, amelyik hajlandó ilyen igazságokért pénzt adni.

De van egy másik, mélyebb oka is annak, hogy miért kell kétszer is meggondolni a Dhamma-könyvek árusítását. A Buddha kora óta hagyomány, hogy a tanításokat ingyen adják tovább, szabadon kerülnek a tanítótól a tanítványhoz, baráttól baráthoz. A tanítások megfizethetetlenek, évszázadokon áthaladva kerültek hozzánk a nagylelkűség megszakítatlan áramlatában – ami a Buddha összes tanításainak legalapvetőbb része. A hagyomány az ingyenes Dhamma-könyvek közzétételével folytatódik. Az áramlat a szerzőnél kezdődik, és folytatódik azokon keresztül, akik időt szánnak a szerkesztésre, tördelésre és a könyv nyomtatására; azokon az adományozókon keresztül, akik a nyomtatást támogatják és azokon keresztül, akik a könyvek terjesztésével és szállításával foglalkoznak. Ha olyan szerencsében van részed, hogy hozzájutsz egy könyvhöz, amelyik a nagylelkűségnek ebben az áramlatában keletkezett, máris megtanulsz egy fontos leckét a Dhammából, még mielőtt a könyvet kinyitnád. Ha egy ismeretlen valaki árcédulát tesz a Dhamma-könyvre, akkor nem csak fizetned kell érte, de még valamivel kevesebbet is kapsz cserébe: egy könyvet kapsz, ami a Dhammáról szól, ahelyett, hogy olyan könyvet kapnál, ami már önmagában példázza a Dhammát működés közben. Mit gondolsz, melyik értékesebb?

Figyelj erre legközelebb, amikor azon kapod magad, hogy pénzt adsz a Dhammáért – legyen az egy könyv, egy audió-szalag, CD-ROM, Dhamma-beszélgetés, meditációs csoport vagy elvonulás. A régi mondás itt is érvényes: caveat emptor – azaz: a vevő legyen óvatos.

Vissza a kérdésekhez