Sétáló Meditáció

Felkészülés a sétáló meditációra

A hely, ahol a Buddha gyakorolta a sétáló meditációt Bodhgájánál a megvilágosodása után, még ma is létezik. Az ösvény, amit használt, tizenhét lépés hosszú volt. Manapság az Erdei Szangha szerzetesei többnyire sokkal hosszabb sétáló ösvényt jelölnek ki maguknak, akár harminc lépés hosszút is. A kezdők lehet, hogy a harminc lépést egy kicsit túl hosszúnak találnak, mert az éberségük még nem elég fejlett. Mire az ösvény végére érsz, az elme „bejárta a világot oda-vissza.“ Emlékezz, hogy a séta egy stimuláló testhelyzet, és kezdetben az elme hajlamos elég gyakran elkóborolni. Általában jobb egy rövidebb ösvénnyel kezdeni; tizenöt lépés egy jó hossz.

Ha odakint akarsz sétáló meditációt gyakorolni, találj egy elkülönült helyet, ami kissé körülzárt. Az ember figyelmét elvonja, ha egy nyitott helyen sétál ahol szét lehet látni, és az elmét a táj kezdi el foglalkoztatni. Egy zártabb hely különösen alkalmas az elmélkedésre hajlamos személyiségeknek, akik könnyen elkezdenek mindenféléről gondolkodni, mert ez segít elcsendesíteni az elmét (Vsm 3.103). Ha az ösvényt körülveszi valami, az segít befelé irányítani az elmét, önmagad és a béke felé.

Amikor kiválasztottál egy megfelelő ösvényt, állj meg az egyik végén. Állj egyenesen. Fogd össze a kezed magad előtt, jobb kézfej a bal kézfejen. Ne sétálj a kezeddel a hátad mögött. Emlékszem egy meditációs tanítóra, aki meglátogatta a kolostort. Amikor meglátta az egyik vendéget, aki a kezét a háta mögött összefogva sétált fel-alá az ösvényen, megjegyezte: „Ez az ember nem sétáló meditációt gyakorol, hanem fel-alá bóklászik!“ Azért tette ezt a megjegyzést, mert a kezekkel a hát mögött nem volt elég tiszta elhatározottság a testtartásban az elme összpontosítására a sétáló meditációra ahhoz, hogy meg lehessen különböztetni a puszta sétálástól.

A gyakorlat első része, hogy fejlesszük a szamádhit, és ehhez összpontosított erőfeszítésre van szükség. A szamádhi páli nyelven az elme összpontosítását jelenti, az egypontú figyelem kifejlesztését az éberség és koncentráció fokról-fokra jobb elsajátításával. Az elme összpontosításához az embernek szorgalmasnak és elhatározottnak kell lennie. Ez mindenekelőtt egy bizonyos fokú testi és mentális összeszedettséget igényel. Az ember azzal kezdi megalapozni a figyelmét, hogy a kezeit összefogja maga előtt. A testtartás összeszedettsége segít az elme összeszedettségében. Miután így felvettük a testtartást, álljunk nyugodtan és fordítsuk a tudatos figyelmünket a testre. Majd emeljük a kezünket anydzsalíba (a tenyereket összetéve a szív fölé emeljük), ami a tisztelet jelzi, és csukott szemmel vizsgálódjunk néhány percig a Buddha, a Dhamma és a Szangha tulajdonságai felett.

A meditációs ösvényen vizsgálódhatsz azon, hogy menedéket vettél a Buddhában – Ő, aki tud és lát, a bölcs, a felébredett, a teljesen megvilágosodott. Elmélkedj a szívedben néhány percig a Buddha tulajdonságai felett. Azután idézd fel a Dhammát – az Igazságot, aminek felismerésére törekszel. Végül, idézd fel a Szanghát – kifejezetten azokat a teljesen megvilágosodott embereket, akik felismerték az igazságot a meditáció fejlesztésén keresztül. Ezután engedd le a kezed magad elé, és határozd el magadban, hogy milyen hosszú ideig fogsz sétáló meditációt gyakorolni, legyen az fél óra, egy óra, vagy több. Bármilyen hosszú időt is határozz el, tartsd magad hozzá; a meditációnak ebben a kezdeti szakaszában az elméről így gondoskodunk energikus lendülettel, inspirációval és magabiztossággal.

Fontos emlékezni arra, hogy a tekintetünket tartsuk lesütve, magunk előtt úgy másfél méternyire. Ne nézelődj mindenfelé, ezzel-azzal elvonva a figyelmed. Tartsd a tudatosságot azokon az érzéseken, amik a talpaknál keletkeznek egyik lépésről a másikra, így egy kifinomult figyelmet fejleszthetsz ki, és tudatában lehetsz a sétának – miközben sétálsz.

Egy meditációs tárgy kiválasztása

A Buddha negyven különböző meditációs tárgyról tanított (Vsm 3.104), melyek közül sokat a sétáló meditáció közben is lehet használni. Egyes tárgyak azonban alkalmasabbak, mint mások. Ezek közül itt számosat meg fogok említeni, kezdve azokkal, amik a leggyakrabban használtak.

Tudatosnak lenni a sétáló testtartásra

Ezzel a módszerrel, járás közben irányítsd a figyelmed egészét a talpaidra, a különféle érzetekre és benyomásokra, ahogy azok keletkeznek és elmúlnak. Ez azt feltételezi, hogy mezítláb sétálsz, ahogy a legtöbb szerzetes. Használhatsz egy vékony talpú cipőt, ha szükséges.

Ahogy elkezdesz sétálni, az érzés változni fog. Ahogy felemeled a lábad, majd újra leteszed, és az kapcsolatba kerül az ösvénnyel, egy új érzés keletkezik. Legyél tudatos erre az érzésre, ahogy azt a talpadon keresztül megtapasztalod. A láb újra felemelkedik, és figyeld meg magadban az új érzést, ahogyan az létrejön. Miközben felemeled és lehelyezed egyik lábat a másik után, legyél tudatában a tapasztalt érzeteknek. Minden új lépéssel bizonyos új érzéseket tapasztalsz, és régi érzések megszűnnek. Ezeknek éberen tudatában kell lennünk. Minden lépéssel egy új érzést tapasztalunk – érzések keletkeznek, érzések múlnak el; érzések keletkeznek, érzések múlnak el. Ezzel a módszerrel magára a járásra irányítjuk az éberséget, minden egyes megtett lépésre, és a megtapasztalt védanára, ami háromféle lehet: kellemes, kellemetlen, vagy semleges érzés.

Bármelyik fajta védaná keletkezik a talpaknál, tudatában vagyunk annak. Amikor állunk, érezzük az érzéseket, amik a talpak a talajjal való érintkezéséből jönnek létre. Ez az érintkezés fájdalmat, hőt vagy más érzeteket is produkálhat. Éber figyelmünket ezekre az érzésekre irányítjuk, teljesen tudatában vagyunk azoknak. Amikor lépésre emeljük az egyik lábat, az érzés azonnal megváltozik, amint a talp és a talaj érintkezése megszűnik. Amikor újra letesszük azt a lábat, megint egy új érzés jön létre, ahogy a talp megérinti a talajt. Járás közben, az érzések állandóan változnak, és újak jönnek létre. Éberen megfigyeljük az érzések keletkezését és elmúlását, ahogy a talpak felemelkednek a földről, vagy megérintik azt. Ilyen módon teljes figyelmünket csak a járás közben keletkező érzéseken tartjuk.

Észrevetted valaha igazán, mit érzel a talpaddal járás közben? Az érzések mindig ott vannak, mikor ide vagy oda megyünk, de hajlamosak vagyunk átsiklani az élet ilyen apró részletein. Amikor sétálunk, hajlamosak vagyunk fejben valahol máshol járni. A sétáló meditáció annak egy módja, hogy leegyszerűsítsük azt, amit éppen csinálunk, miközben csináljuk. Az elmét visszahozzuk az ‘itt és most’-ba, járás közben egyek vagyunk a járással. Leegyszerűsítünk mindent, elcsendesítve az elmét pusztán azzal, hogy tudatosak vagyunk az érzésekre, ahogy azok keletkeznek és elmúlnak.

Milyen gyorsan kell sétálni? Ácsán Cshá mindenkinek a maga természetes ütemét javasolta, nem túl gyorsan, nem túl lassan. Ha gyorsan sétálsz, és nehéz az érzések keletkezésére és elmúlására összpontosítani, lehet, hogy jobb lenne lassítanod egy kicsit. Másrészről, vannak, akiknek fel kell gyorsítaniuk a tempójukat. Az adott személytől függ. Meg kell találnod a saját ütemed: bármi, ami neked működik. Eleinte kezdheted lassan, aztán fokozatosan gyorsabban, amíg el nem érsz a normális ütemedhez.

Ha az éberséged gyenge (vagyis az elméd gyakran elkóborol), akkor sétálj nagyon lassan, addig amíg meg nem tudsz maradni a jelen pillanatban minden lépésnél. Kezdd azzal, hogy megalapozod az éberséget az ösvény elején. Amikor az ösvény közepére érsz, tedd fel magadban a kérdést: „Hol jár az elmém? A talpak érzéseire figyel? Tudatában vagyok azoknak az itt és most történő érintkezésből eredő érzéseknek a jelen pillanatban?“ Ha az elme elkóborolt, hozd vissza a talp érzéseihez, és folytasd a sétáló meditációt.

Amikor az ösvény végére érsz, fordulj meg lassan, és alapozd meg újra az éberséged. Mire figyel az elme? Tudatában van a talpaknál keletkező érzéseknek? Vagy elkóborolt? Az elme hajlamos mindenfelé elkóborolni, és különféle gondolatokat hajszolni: feszültség, félelem, boldogság, bánat, aggodalmak, kétségek, élvezetes dolgok, idegesség és egyéb gondolatok jöhetnek elő. Ha észreveszed, hogy nem vagy éber a meditáció tárgyára, alapozd meg újra az érzéseket, irányítsd a járásra, és akkor elkezdhetsz visszasétálni.

Amikor az ösvény közepére érsz, jegyezd meg magadnak: „Most az ösvény közepén vagyok,“ és ellenőrizd, hogy az elme a meditációs tárgyon van-e. Majd, amikor végül az ösvény végére érsz, ellenőrizd: „Hol jár az elme?“ Sétálj így oda-vissza, éber tudatossággal az érzésekre, amik keletkeznek és elmúlnak. Séta közben, folyamatosan újra-alapozhatod a figyelmed – visszahozva az elmét a jelenbe, befelé irányítva azt, tudatossá válni, éberen az érzésekre, ahogy azok pillanatról pillanatra keletkeznek és elmúlnak.

Miközben fenntartjuk az éberséget a talpon érzett benyomásokra és érzésekre, észrevehetjük, hogy az elme kezd egyre kevésbé szétszórt lenni. Ekkor már kevésbé hajlik arra, hogy kifelé forduljon, és a körülöttünk történő dolgokat kövesse. Egyre nyugodtabbak leszünk. Az elme leülepszik és közben elcsendesül, a sétáló testtartás kezd túl erős tevékenységgé válni az ilyen minőségű elme számára, és egyszerűen csak mozdulatlan akarsz lenni. Nem kell tovább sétálnod, állj meg egyenesen, és engedd, hogy az elme megtapasztalja ezt a nyugalmat és csendet. Ezt passzaddhinak nevezik, ez a Megvilágosodás Hét Tényezőjének egyike.

Az elme ilyenkor nagyon kifinomulttá tud válni, és tulajdonképpen lehetetlen folytatni a sétáló meditációt. A sétához a mozgásra irányuló mentális szándékra van szükség. Ehhez az elméd ilyenkor túlságosan el van mélyülve a meditáció tárgyában, úgyhogy hagyd abba a sétáló meditációt, és folytasd a gyakorlást álló testtartásban. A meditáció az elmével való munkáról szól, nem egy bizonyos testtartásról. A testtartás csupán egy eszköz, ami alkalmas az elmével való munka hatékonyságának növelésére.

Az összpontosítás és nyugalom együtt működik az éberséggel. Ez a három tényező, valamint az energikus erőbefektetés, a Dhamma vizsgálata, az öröm, és az egyenletesség teszik ki a Megvilágosodás Hét Tényezőjét. Amikor meditáció közben az elme nyugodt, ebből a nyugalomból az áradó öröm és boldogság érzése fog keletkezni. A Buddha azt mondta, hogy a béke öröme a legnagyobb boldogság (MN 1.454). Az összpontosított elme ezt a boldogságot tapasztalja meg. Ezt a békét meg lehet tapasztalni a saját életünkben.

Ha egyszer már jól kifejlesztettük a sétáló meditáció gyakorlatát a formális módon, akkor használni tudjuk azt a hétköznapi életünkben is, miközben ide-oda megyünk: amikor elsétálunk a boltba, ha az egyik szobából a másikba, vagy éppen a mosdóba megyünk. Tudatosak lehetünk a járásra, egyszerűen eggyé válunk magával a járás folyamatával. Az elménk nyugodt és békés lehet. Ez egy jó módja annak, hogy összpontosítást és nyugalmat gyakoroljunk napi életünk során.

Az ülő meditációból a sétáló ösvényre

Ha ülő meditáció közben, az elme békéssé válik egy bizonyos meditációs tárggyal való gyakorlástól, akkor használd ugyanazt a tárgyat sétáló meditáció közben is. Azonban a kifinomultabb tárgyak, mint a lélegzet esetében, először az elme nyugalmát kell stabillá tenni. Ha elkezded a sétáló meditációt, és megpróbálod a figyelmed a lélegzeten tartani amikor az elme még nem nyugodt, azt nehéz lesz fenntartani. A lélegzet egy meglehetősen kifinomult tárgy. Általában jobb egy durvább tárggyal kezdeni a meditációt, mint például a talpon keletkező érzések.

Sok meditációs tárgy van, amik jól alkalmazhatóak az ülő, és a sétáló testtartásban egyaránt. Ilyen például a Négy Mennyei Gondolat (brahma-vihára): a szerető-kedvesség (mettá), az együttérzés (karuná), a nagyra értékelő öröm (muditá) és az egyenletesség (upékkhá). Miközben oda-vissza járkálsz, ébressz magadban kiterjedt, mindent átfogó szerető-kedvességgel teli gondolatokat: „Legyen minden ember és élőlény boldog, legyenek békések, szabaduljanak meg minden szenvedéstől.“ Használhatod a sétáló testtartást az ülő testtartást kiegészítő gyakorlatként, és gyakorolhatsz ugyanazzal a meditációs tárggyal, csak más-más testtartásban.

A mantrák használata

Ha sétáló meditáció közben úgy érzed, hogy kezdesz elálmosodni, tedd az elmét aktívabbá, ahelyett, hogy a nyugalmat próbálnád mélyíteni. Ébreszd fel és összpontosítsd jobban egy olyan mantrával, mint a Buddho. A szó jelentése „az, ami tudatos az Igazságra.“ Ismételd a Buddho szót magadban, újra és újra. Sokan ezt úgy gyakorolják, hogy a Bud-dho szótagokat a be- és kilégzés ütemével összhangban ismétlik. Belégzés: Bud-, kilégzés: -dho, és így tovább.

Ha az elme továbbra is szétszórt, felgyorsíthatod az ismétlés ütemét (a légzéstől függetlenül is), illetve gyorsabban is sétálhatsz. Ahogy fel-alá sétálsz, ismételd Buddho, Buddho, Buddho. Így az elme hamarosan összeszedettebbé válik.

Ácsán Mun, a híres meditációs tanító, egyszer Észak Thaiföld hegyi törzsei között járt, és habár a helyiek semmit sem tudtak a meditációról vagy az azt gyakorló szerzetesekről, ettől függetlenül nagyon érdeklődőek voltak. Látták őt fel-alá járkálni az ösvényen, és elkezdték hosszú sorban követni. Amikor Ácsán Mun az ösvény végére ért és megfordult, az egész falu ott állt előtte! Azt hitték, hogy azért járkál fel-alá az ösvényen lesütött szemmel, mert keres valamit. „Mit keres, Tiszteletreméltó?“ – kérdezték. „Segíthetünk megtalálni?“ Erre ő azt felelte: „A Buddhót keresem, a Buddhát ami a szívben van. Segíthettek megtalálni úgy, hogy fel-alá járkáltok a saját ösvényeteken, és a Buddhát keresitek.“

Ezt az egyszerű és gyönyörű útmutatást követve sok falusi el is kezdett meditálni, és Ácsán Mun később azt mondta, hogy nagyszerű eredményeket értek el.

Vizsgálni azt, ahogy a dolgok vannak

A Dhamma vizsgálata (dhamma-vicsaja) a Megvilágosodás Hét Tényezőjének egyike. A Tanítások és a természet törvényei feletti szemlélődés egy olyan meditáció, amit a meditációs ösvényen sétálva is lehet használni. Ez nem azt jelenti, hogy magunkban spekulálunk mindenféléről ami eszünkbe jut. Ehelyett a hangsúly a Dhamma, az Igazság folyamatos megfigyelésén van.

Az állandótlanság vizsgálata

Az ember vizsgálhatja az állandótlanságot például úgy, hogy megfigyeli a változás folyamatát a különböző dolgokon, és afölött szemlélődik, hogy minden dolog ki van téve a változásnak. Minden amit átélünk, keletkezésen és elmúláson megy keresztül, és ennek az éles észrevételét fejlesztjük. Az ‘élet’ az állandó keletkezés és elmúlás folyamata; minden feltételektől függő tapasztalatra érvényes a természetnek e törvénye. Látjuk, hogy minden változik, minden elégtelen, és minden éntelen. Az ember vizsgálhatja a természet eme alapvető jellegzetességeit a meditációs ösvényen sétálva.

A nagylelkűség és erény felidézése

A Buddha folyamatosan hangsúlyozta a nagylelkűség (Iti 26) és az erény (SN 5.254) fontosságát. Sétáló meditáció közben vizsgálódhatunk a saját erényes vagy nagylelkű tetteinkről: kérdezd meg magadtól „Ma milyen jó dolgokat tettem?“ Éltem egyszer egy meditációs tanítóval, aki gyakran mondta, hogy az egyik ok, ami miatt a meditáló emberek nem találnak békét magukban az, hogy a nap folyamán nem teremtettek elég jóságot a tetteikkel.

A jóság alátámasztja a nyugalmat, alapot teremt a békéhez. Ha tettünk nap közben kedvességből eredő dolgokat – egy kedves szó, egy jótett, nagylelkűek vagy együtt érzőek voltunk – akkor az elme örömöt és boldogságot fog tapasztalni. Ezek a jótettek és a boldogság ami belőlük származik, szükséges tényezők az összpontosításhoz és békéhez. A jóság és nagylelkűség ereje boldogsághoz vezet, és ez egy olyan jótékony boldogság, ami a koncentráció és bölcsesség alapját alkotja.

A saját jó tetteink felidézése egy megfelelő meditációs tárgy olyankor is, amikor az elme nyugtalan, feszült, haragos vagy ideges. Ha nem találsz békét magadban, idézd fel azokat a tetteidet, amik kedvességből eredtek. Ennek nem az ember egójának erősítése a célja, hanem a jóság és erényesség erejének felismerése. A kedvességből, erényből és nagylelkűségből eredő tettek örömet ébresztenek az elmében, és ez is a Megvilágosodás Tényezőinek egyike (SN 5.68). Emlékezni a nagylelkűségre; vizsgálódni, milyen jó hatásai vannak, amikor az ember ad valamit; felidézni a magunkban található erényt; elmélkedni az ártalmatlanság és az őszinteség tisztaságáról; a szexuális kapcsolatok helyes kezeléséről; az igazmondásról; az összezavartság elkerüléséről a részegítő italok és anyagoktól való tartózkodással; ezeknek a felidézése alkalmas meditációs tárgy a sétáló meditációhoz.

Felidézni a test természetét

Meditálhatunk a halálon is, vagy a test nem-szép jellegén, a különféle aszubha vizsgálódásokon: a bomlás különböző szakaszaiban lévő hullákon. Elképzelhetjük, hogy szétszedjük a testünket, mint ahogy egy orvostan hallgató felvágja a testet. Ha „lehámozzuk“ a bőrt, „láthatjuk“ mi van alatta: a hús rétegei, az inak, a csontok, a belső szervek. Képzeletben kivehetjük a belső szerveket, és egyenként vizsgálgathatjuk őket, az alakjukat, rugalmasságukat, színüket, felszíni mintáikat megfigyelve. Miből áll a test? Milyen részei vannak? Ez én vagyok? Ez állandó? Lehet ezt tényleg ‘én’-nek nevezni?

A test csak a természet egy része, mint egy fa vagy egy felhő – semmi különbség nincs. Az alapvető problémát a testhez való ragaszkodásunk jelenti; az elme örömét leli az ‘én’ testemben; örömét leli mások testében. Ez vagyok ‘én.’ Ez a lényegem. Ez hozzám tartozik. Megkérdőjelezhetjük a testhez való ragaszkodásunkat úgy, hogy megvizsgáljuk és szemléljük azt.

Használhatjuk a testünk csontjait, mint meditációs tárgyat. Sétáló meditáció közben elképzelhetünk egy csontot, ahogy az kifehéredik a napon, széttörik és visszatér a föld elemhez. A csont kalcium, amit a testünk a növényi és állati táplálékból vesz fel: a földből jön. A szerves vegyületek csonttá állnak össze, és a csont végül visszatér a földbe.

A kalcium csak kalcium; nincs semmi olyan tulajdonsága, ami az ‘én’ kalciumommá, vagy másvalaki kalciumává tenné. A föld visszatér a földbe, és minden elem lebomlik a természetes alkotórészeire. Ez nem ‘én’ vagyok; ezt nincs okunk ‘én’-nek nevezni. Meditáció közben lebonthatjuk magunk előtt a csontot alkotóelemeire, és visszaadhatjuk azokat a földnek. Aztán újra felvesszük a csontot, újra lebontjuk, és így folytatjuk amíg tiszta belátás nem ébred bennünk a dolog természetéről.

Ha a test felett meditálsz, és még nem bontottad le teljesen, és raktad újra össze a meditációs tárgyat a négy elemre,¹ akkor a meditációs feladat még nincs befejezve. A mentális gyakorlat még nem teljes; a munka nincs kész. Folytasd a gyakorlást és a sétát. Sétálj fel és alá, szemlélődj a tárgy felett, amíg képes nem vagy megalapozni az elme látásmódját abban, hogy lássa az aszubhát a szubhában, hogy lássa a nem-szép, nem-örömteli, nem-vonzó jelleget abban, amiről feltesszük, hogy gyönyörű, örömteli és vonzó. Lebontjuk a testet, és visszafordítjuk azt a természetes alkotóelemeire annak érdekében, hogy úgy lássuk, ahogy az a valóság szerint van.

Az elmét a természet vizsgálatára képezzük, és ez bölcsességhez vezet. Azzal, hogy gyakran ismételjük ezeket a gyakorlatokat, lebontva a testet a négy elemre: földre, levegőre, tűzre és vízre, az elme belátja és megérti, hogy ez nem az, ami ‘én’ vagyok, ez nem az ‘enyém,’ hanem éntelen. Az elme ragaszkodik ahhoz a nézőponthoz, hogy a test egy ‘én.’ Ezért megkérdőjelezzük ezt a ragaszkodást, nem fogadjuk el vakon, mert ez a ragaszkodás az, ami minden szenvedésünket okozza.

További vizsgálódások

Egy másik meditációs tárgy, amit a Buddha javasolt, a béke és a béke természete feletti szemlélődés (Vsm 197). Javasolta ezen kívül a Megvilágosodás tulajdonságain való meditációt is. Egy másik lehetőség, hogy az ember a meditációs ösvényen sétálva felidézi a Buddha tulajdonságait, a Dhamma tulajdonságait, vagy a Szangha tulajdonságait. A mennyekben létező lényeket, a dévákat is felidézhetjük, és a tulajdonságokat, amik ahhoz szükségesek, hogy valaki azokon a létsíkokon szülessen újra (Vsm 3.105).

A vizsgálódás bölcs használata

Rengeteg meditációs tárgy van, ami a Buddha által tanított meditáció köréhez tartozik. Érdemes jól megfontolni, milyen meditációs tárgyat választunk egy adott helyzetben. Használj egy élénkítő hatású meditációs tárgyat, amikor az elmének élénkítésre van szüksége, és használj egy nyugtató hatású tárgyat, amikor arra van szükség.

Bármilyen meditációs tárgy esetében ügyelj arra, hogy az elmét ne hagyd belemenni a spekulatív gondolatokba, és mindenfelé kóborolni – ez könnyen megesik. Kifejezetten ébernek kell lennünk arra, hogy az ösvény elején, közepén és végén ellenőrizzük magunkat: „A meditációs tárgyra figyelek éppen, vagy valami máson jár az eszem?“ Ha fel-le járkálsz az ösvényen négy órán keresztül, de egész idő alatt csak egyetlen percig voltál éber és tudatos, akkor csak egy percet meditáltál.

Emlékezz, hogy nem az számít, mennyi időt töltünk formális meditációval, hanem az, hogy milyen minőségű volt a figyelmünk azalatt. Ha sétálsz, és az elme elkóborol valamerre, akkor nem meditálsz. Nem meditálsz abban az értelemben, amire a Buddha utalt a meditáció szóval. A megőrzött buddhista szutták erre a bhávaná szót használják, ami képzést, szellemi fejlődést jelent (AN 3.125-127). Nem a meditáció mennyisége, hanem az elme minősége az, ami a legfontosabb tényező.

Zárószó

A buddhizmus történelme alatt sok férfi és nő ért el belátást, bölcsességet és megvilágosodást a meditációs ösvényen sétálva, elmerülten az Igazság vizsgálatában. Az Erdei Szangha hagyományai szerint, az életünk minden részét úgy kezeljük, ami a meditáció gyakorlására ad lehetőséget. A meditáció nem korlátozódik csupán arra az időre, amit a meditációs ösvényen vagy ülőpárnán töltünk. Az élet minden eseménye alkalmat ad a valóság vizsgálatára. Arra törekszünk, hogy megértsük a valóságot azzal, hogy tudatosak vagyunk a dolgokra úgy, ahogy azok vannak: keletkeznek és elmúlnak.

A sétáló meditáció tárgyalásával remélem sikerült nyújtanom valamit, ami bővíteni fogja a meditációs technikáid repertoárját. A sétáló meditáció olyasmi, amit egyaránt használhatsz aktív napi életed közben, és formális meditációként is. A sétáló meditáció egy eszköz az elme fejlesztésére, munkát ad az elmének, amin dolgozhat. Ha problémáid vannak az álmossággal, ne csak ülj és szunnyadozz; kelj fel és fogd az elmét munkára. Ez a kammatthána: az elme alapvető munkája.

Az Erdei Szangha egyik hagyománya, hogy amikor egy meditációs tanító meglátogat egy kolostort, az egyik első dolga az, hogy a szerzetesek meditációs ösvényeihez megy, és megnézi mennyire vannak azok kitaposva. Ha az ösvények jó kopottak, azt annak jeléül veszi, hogy az egy jó kolostor.

Legyen jól kitaposva a meditációs ösvényed.