Share this with Google Plus Share this with Facebook Share this with Twitter Email this Share with other...

Szerző: Bhikkhu Bódhi
Fordította: Fenyvesi Róbert
Forrás: Love and Compassion
Eredeti mű címe: Love and Compassion

Szeretet és Együttérzés

A szeretet és az együttérzés emberi mivoltunkhoz tartozó lényegi minőségek, és együttesen azoknak a készségeknek tekinthetjük ezeket, amelyek leginkább megkülönböztetnek minket az állatoktól, eltekintve attól, hogy az állatok néha sokkal több kedvességet mutatnak egymás, és az emberek iránt, mint mi magunk. A Buddha tanításaiban a szeretetet és az együttérzést az etika alapjának, és a helyes beszéd és a helyes cselekedet fontos feltételének tekintik. Mindkettő olyan tulajdonság, ami meditációval fejleszthető. A buddhista szövegek a szeretetet és az együttérzést brahmavihárának, isteni lakhelyeknek nevezik, mivel ezek nyilvánítják ki a bennünk rejlő istenséget, még ha emberi testben tartózkodunk is. A buddhizmusban a szeretet és az együttérzést bölcsességgel, a dolgok valódi természetébe való belátással kell kiegyensúlyozni, ami önmagában is képes örökre eltüntetni azokat a tudati szennyeződéseket amelyek a szamszárához, a születés és halál körforgásához láncolnak minket. A szeretet és az együttérzés meditációs gyakorlása az olyan szorongást keltő érzésektől tisztítanak meg minket, mint a neheztelés, a rosszindulat, a harag vagy az érzéketlen közöny, amelyek szenvedést okoznak nekünk és másoknak egyaránt. Közösségi harmóniát hoznak létre, és lerombolják azokat a falakat, amelyek az ego börtönébe zárnak bennünket. A szeretet és az együttérzés fejlesztésével szívünk kinyílik, és mérhetetlen jószándékot sugároz mindenki felé, akivel találkozunk.

A népszerű buddhizmusban a szeretetről és az együttérzésről néha úgy beszélnek, mintha közel szinonimák lennének, a buddhista filozófiai szövegek azonban ezt a két tulajdonságot különböző szavakkal írják le, ahol mindkettőnek megvan a saját, külön jelentése. A páliban, a máig fennmaradt legrégibb buddhista szövegek nyelvében ezeket mettának és karunának hívják, amelyeket én külön-külön „szerető-kedvességnek” illetve „együttérzésnek” szoktam fordítani. Noha nagyon szoros kapcsolatban állnak egymással, egy enyhe, hangsúlybéli eltérés mégis megkülönbözteti őket. A Viszuddhimagga, az ötödik századi meditációs értekezés a szerető-kedvességet, a lények jól-létének kívánságaként értelmezi, míg az együttérzést a beleérzés egy olyan érzeteként, ami akkor jön létre, amikor mások szenvedését úgy érezzük, mintha az a sajátunk lenne (IX. fejezet, §§93–94). A szerető-kedvesség a rossz szándék és a gyűlölet ellentéte, míg az együttérzés a kegyetlenségnek és az erőszaknak. A szerető-kedvesség embere nem hordoz magában rossz szándékot és neheztelést mások iránt. Az együttérző ember nem kívánja mások bántódását. Az ilyen emberek szíve megindul mások szenvedései láttán, és cselekvésre készteti a szenvedésük megszüntetése érdekében.

A szerető-kedvességet az együttérzés alapjának is szokták tekinteni, mivel ha empátiát akarunk érezni a szenvedők iránt, először őszintén a jólétüket kell kívánnunk, és pontosan ez a szerető-kedvesség feladata. Ez a mások iránti szeretet érzése, ami arra késztet minket, hogy foglalkozzunk a boldogságukkal és a szenvedésükkel. Tehát, amikor szenvedéssel találkoznak, mi magunkénak érezzük a fájdalmukat, és törekszünk a fájdalmuk enyhítésére.

A buddhizmus szerint a szerető-kedvesség és az együttérzés alkalmas módszerek arra, hogy felébredetté, és fokozatosan erősebbé váljunk. Egyfajta szándékos tudat-tréningként fejleszthetőek. A cél természetesen az, hogy a szeretet és az együttérzés természetessé váljanak, spontánná, mindent felölelővé, viszont a kezdetben sajátos technikákra kell támaszkodnunk, hogy kicseréljük a berögzült tudati hajlamainkat, amelyek az ego érzetében gyökereznek, ezekre az önzetlen erényekre. Sokféleképpen hasonlíthatjuk a tudatot a testez. Ahogy egy atléta is rendszeresen fejleszti azokat a készségeit, amelyek elengedhetetlenek a sikerhez a sportágában, úgy annak az embernek is, aki szeretetteli és együttérző akar lenni, rendszeresen dolgoznia kell rajta, akár naponta, hogy kifejlessze ezeket a tulajdonságokat. A buddhizmus szerint a tudat rendesen meg van terhelve a régi szokások hulladékával, de mindemellett egy meghökkentően rugalmas eszköz is, amit folyamatos gyakorlással képesek vagyunk formálni. A buddhista hagyomány kínál is különféle stratégiákat a szerető-kedvesség és az együttérzés kifejlesztésére. Mivel a szerető-kedvességnek szélesebb az alkalmazási területe, és mivel általában meditációs tréningként is ezt fejlesztjük ki először, most én is ennek a kifejtésével kezdem. Ezután fogok rátérni az együttérzés kifejlesztésére. Ami ezeket a módszereket különösen hatékonnyá teszi, az az, hogy noha a buddhista meditációs hagyományból erednek, nem feltétlenül kötődnek mereven a buddhista tanításokhoz. Ezért gyakorolhatja ezeket bármilyen vallás követője, és akár még nem vallásos ember is; széles körben alkalmazható bárki számára, aki még kedvesebb és együttérzőbb akar lenni, még ha ez a szándék nem vallásos hitben gyökerezik is.

Ahogy a Théraváda buddhizmus hagyománya kidolgozta, a szerető-kedvesség kifejlesztésére irányuló módszer két összetevőt tartalmaz, a címzetteket és egy formulát. A címzettek azok az emberek, akik felé irányítjuk a szerető-kedvességet. A formula egy mondatsor, ami kiváltja a szerető-kedvesség érzését. A formula címzettekre való alkalmazásával képesek leszünk felkelteni és fokozatosan megerősíteni a szerető-kedvességet.

A szerető-kedvesség címzettjei különböző kategóriákba vannak osztva, amelyeket egy meghatározott sorrend szerint váltogatunk. A Viszuddhimagga (IX. fej., §11) a következő típusokat határozza meg: önmagunk; egy számunkra kedves, általunk tisztelt személy, mint például egy tanító vagy jótevő; egy drága, szeretett barát; egy érzelmileg számunkra közömbös személy; majd egy ellenség. A fenti típusoknak megfelelően kiválasztott embereknek jelenleg is élőknek kell lenniük, mivel nem kívánhatjuk egy olyan ember jólétét, aki már meghalt. Azt is mondják, hogy nem szabad olyan személyt választanunk, akivel szerelmi, vagy szexuális kapcsolatunk van, vagy aki iránt vágyódunk érzelmileg, illetve testileg. Az ilyen esetekben megvan a kockázata annak, hogy összekeverjük ezeket a szenvedélyes érzelmeket a szerető-kedvesség kifejlesztésének eredményével.

A formula egy mondatsor, amit ismétlődően pörgetünk a tudatunkban azért, hogy felkeltsük a szerető-kedvességet. A szerető-kedvesség meditáció során azt az alapformulát fogom tanítani, amit a magam részéről a leghasznosabbnak tartok. Azonban a formula nem egy rögzített, merev valami, hanem mindenki által megváltoztatható, a saját igényei szerint. Én a következő formulát fogom használni, ahol az X a címzettet jelenti: „Legyen X egészséges! Lelje meg X a békét! X valósítsa meg minden helyes célját!” Ezt a formulát irányítjuk minden címzettként kiválasztott ember felé.

A buddhista meditációs kézikönyvek azt javasolják, hogy a szerető-kedvesség fejlesztését önmagunkon kezdjük, mivel ha azt akarjuk, hogy igazi szerető-kedvességet hozzunk létre mások irányába, hogy valós figyelmet kelthessünk magunkban mások jóléte és boldogsága iránt, először őszinte szeretetet kell éreznünk önmagunk felé. Amikor felismerjük magunkban azt a mély késztetést, hogy saját lényünk legyen jól és legyen boldog, könnyűszerrel megérthetjük, hogy minden élőlény ugyanezt akarja magának. Az ilyen azonosságérzet mások irányába való kiterjesztése által képesek vagyunk érezni a vágyukat saját jólétük és boldogságuk iránt.

A szerető-kedvesség meditáció gyakorlásához kényelmes meditációs tartásban kell ülnöd, lehet keresztbe tett lábakkal a földön egy párnán, vagy ha ezt nehéznek találod, akár egy egyenes támlájú széken. Tartsd a tested egyenesen, de ne túl feszesen, mereven. Helyezd a kezeidet az öledbe, a jobb kezet a bal fölé, úgy hogy a hüvelykujjak könnyedén érintsék egymást, szemeid enyhén hunyd be. Ezután „lelki szemeid” előtt keltsd fel saját arcod képét amint mosolyog, boldog. Ismételgesd képzeletben a magad iránti kívánságod: „Legyek egészséges! Leljem meg a békét! Valósítsam meg minden helyes célomat!” Ne pusztán mechanikus formulaként használd a szavakat, hanem minden mondatban próbáld meg is idézni az adott szavaknak megfelelő érzést. Ismételd a formulát annyiszor, hogy képes legyél egy lágy és meleg érzést kelteni a szívedben, igazi vágyat jóléted és boldogságod iránt.

Miután pár percig magadon alkalmaztad a formulát, fordulj a sorban következő ember, a szeretett és tisztelt személy felé, aki lehet akár egy tanító, egy mentor, egy idősebb barát vagy egy jótevő. Idézd fel ennek a személynek a képét lelki szemeid előtt amint mosolyog, boldog, és gondolatban ismételgesd a formulát: „Legyen ez a jó ember egészséges! Lelje meg a békét! Valósítsa meg minden helyes célját ez a jó ember!” Fuss át a formulán párszor, és most is próbáld felkelteni magadban a szerető-kedvesség lágy és meleg érzését az illető iránt. Ezután, pár kör elteltével válts át a következőre, a kedves, szeretett barátra, vagy egy közeli rokonra, újra fuss át a formulán néhányszor és próbáld meg felkelteni szívedben a szerető-kedvesség lágy és meleg érzését.

A legtöbb esetben ennek a törekvésnek a sikere türelmes gyakorlást igényel. Rendszerint kezdetben képtelenek vagyunk őszinte szerető-kedvességet létrehozni. A legtöbb amit ilyenkor tehetünk, hogy szívünket megnyitjuk az igazi szerető-kedvesség előtt. Majd a formulát tovább használva végül felkel a valódi szerető kedvesség. A gyakorlás abban áll a formula szavaival kapcsolatos gondolatokat illetően, hogy tényleg kezdjük el érezni a szavak által jelölt kívánságot. Ez nem egyfajta önhipnózis, mint egyesek gondolják. A helyes gyakorlás azt jelenti, hogy mindent éberen teszünk, teljesen tudatában vagyunk annak, amit épp csinálunk. A gyakorlás fokozatos tréning, és fokozatos megvalósítás, ami időt, türelmet és erőfeszítést igényel. Az őszinte szerető-kedvesség kifejlesztését, hasonlíthatjuk a teához szükséges víz felforralásához. Ha feltesszük a vizet a tűzhelyre, de egy-két perc után elzárjuk, sosem lesz forró vizünk. Hogy teát készíthessünk, türelmesen meg kell várnunk, amíg a víz felforr.

Kezdőknek azt szoktam javasolni, hogy néhány hétig, napi húsz-harminc percig csak az első három emberrel dolgozzanak. Csak miután ezekkel a személyekkel „sikereket” értek el, melyet a szívben érezhető lágyság és melegség jelez, forduljanak a „közömbös személy" felé. Ez egy olyan ember, akivel rendszeresen találkozol, de még sincs személyes kapcsolatod vele. Lehet ez egy szomszéd, egy postai vagy banki alkalmazott vagy egy távoli kollégád a munkahelyeden. Normálisan ezekre az emberekre közömbösen tekintünk, vagy legfeljebb minimális emberi szimpátiával. Az őszinte szerető-kedvesség felkeltése érdekében speciális erőfeszítést kell tennünk, át kell helyeznünk magunkat az adott ember bőrébe, hogy ezáltal gyakoroljuk az empátiát, az együttérzést, azaz a személlyel való azonosulást.

Néhány hétig így dolgozhatsz az első négy emberrel, amíg képes leszel mindannyiuk iránt meleg és gyengéd törődést kelteni magadban. Ettől a ponttól képes leszel az ellenséges személy felé is fordulni. Különösen elővigyázatosnak kell lenned, hogy ne táplálj negatív gondolatokat az ellenséged iránt. Amennyiben az ilyen gondolatok mégis rendszeresen felbukkannának, akkor tedd félre ezt a személyt, és térj vissza az első négyhez. Csak később vedd elő újra az ellenséget. Hogy megtörd az ellenállásod ezzel az emberrel kapcsolatban, alkalmazd azt a szemlélődést, amit a közömbös személynél használtál, de számos más módon is feldolgozhatod. Addig gyakorolj ezzel az emberrel újra és újra, amíg képessé nem válsz őszinte, szívből jövő törődést érezni jóléte és boldogsága iránt.

Ezután a szint után szaladj végig az emberek során, önmagadtól kezdve az ellenségig újra és újra amíg a szerető-kedvesség meleg, szívből jövő érzését nem érzed mindannyiuk iránt. Az ideális az, ha képessé válsz szeretetet érezni az emberek különböző kategóriái iránt egyformán, bármiféle megkülönböztetés nélkül. Ezt a szintet hívják „az akadályok megszüntetésének” (Viszuddhimagga, IX. fej. §§40–43).

Ezen túl fekszik a szerető-kedvesség kiterjesztése, amit itt csak röviden fejtek ki. A szerető-kedvességet először a földkerekségen elterülő földrészeken élő összes emberre terjesszük ki, ekképpen: „Legyenek azok az emberek egészségesek! Leljék meg a békét! Valósítsák meg minden helyes céljukat!” Kezdd a lakhelyedtől, otthonodtól vagy lakóházadtól. Ezután terjeszd ki a szerető-kedvességet mindenkire a környékeden, ezután mindenkire az államodban, majd mindenkire Észak Amerikában. Ezután vegyél sorra minden kontinenst: Észak-Amerikát, Dél-Amerikát, Európát, Afrikát, Ázsiát, Ausztráliát és a Csendes–óceáni szigetvilágot, majd egyidőben az egész bolygót. Ezután, a klasszikus buddhista kozmológiára alapozva, kiterjesztjük a szerető-kedvességet az élőlények különböző osztályaira, minden létbirodalomban: az istenségekre, az emberekre, az állatokra, a boldogtalan szellemekre és a pokollakókra. Végül egyszerre terjesztjük ki a szerető-kedvességet minden érző lényre, a világegyetem minden létbirodalmában.

Amikor az embernek sikerült kifejleszteni a szerető-kedvességet, akkor nekifoghat az együttérzés kifejlesztésének. A klasszikus buddhista kommentárok úgy tartják, hogy mielőtt az ember az együttérzés feletti meditációba fogna, tökéletesen el kell sajátítania a szerető-kedvesség meditációját. Én azonban túl merevnek tartom ezt az álláspontot. Úgy gondolom, hogy miután sikerült stabilizálni az őszinte szerető-kedvesség meleg érzését, elkezdheted gyakorolni az együttérzés feletti meditációt. Még ha az érzés nem is túl erős, egy pozitív hozzáállást azért ki fogsz alakítani az együttérzés irányába. Ahogy folytatod a gyakorlást, együttérzésed fokozatosan egyre erősebbé válik. Gyakorlás, fejlődés és beteljesítés, ez a buddhista meditáció három kulcsszava.

Az együttérzés jellegében enyhén különbözik a szerető-kedvességtől, más az „íze”, más az „érzéstónusa”. Aki mind a kettőt gyakorolja, az képes egyértelműen érezni ezt a különbséget. Úgy különböznek, mint a vanília- és a mandulafagyi, amelyek ugyanúgy néznek ki, csak épp az ízük különböző. Az együttérzés kifejezetten a szenvedők iránti empátia érzését jelenti. Ezért az együttérzés fejlesztésében, mint meditációs feladatban, az embernek a szenvedőkre kell fókuszálnia.

Az együttérzés-meditációban a címzettek azok az emberek, akik szenvedésnek vannak kitéve. A kiválasztott címzettnek nem szabad olyan embernek lennie, akit jól ismerünk, ebben az esetben jobb ha nem választunk közeli barátot vagy rokont, mert feszültséget, nyugtalanságot válthat ki. Mivel már előzőleg már gyakoroltuk a szerető-kedvesség meditációt, már felkeltettük magunkban az összes élőlény jóléte és boldogsága iránti kívánságot. Tehát képesek vagyunk egy teljesen idegen szenvedő felé fordulni.

Személyesen én azt javaslom, hogy egy szerencsétlen körülmények közé vetett gyereket válassz. Az együttérzés fejlesztése érdekében a magam részéről gyakran szemlélődök olyan híreken, amiket olvastam, a sri lankai anyáról, aki elvesztette mindkét gyermekét, amikor a szigetre lecsapott a cunami 2004 végén. Az anya a házban volt, a gyerekek kint játszottak a ház előtt. Aztán jöttek a hullámok és elsodorták a gyerekeket, az anyát a gyász kínjai között hagyva. Választhatsz mást is, gondolhatsz egy olyan afrikai gyerekre is, aki elvesztette AIDS-es szüleit és most a nagyszülők nevelik.

Vagy egy elhagyott utcagyerekre Indiában vagy Brazíliában, amint élelmet koldul, és esélye sincs arra, hogy iskolába járjon, és otthonra, szerető családi kapcsolatra leljen. Érezd úgy, hogy az a gyerek a sajátod, osztozz a szenvedésében, és fejlessz ki egy erős kívánságot magadban, hogy szűnjenek meg a gyerek szenvedései.

Formulaként használhatod ezt az egyszerű mondatot: „Szabaduljon meg ez az ember a szenvedéstől, szabaduljon meg ez az ember a nyomorúságtól!” Összpontosíts az általa tapasztalt szenvedésre, azonosulj mélyen vele, és fejlessz ki egy őszinte kívánságot magadban, hogy érjenek véget a szenvedései. Tégy így újra és újra, míg az együttérzés meg nem rázza, meg nem remegteti a szíved. Amikor vesszük a bátorságot, és közvetlenül bepillantunk a világ szenvedésébe, és nem hátrálunk meg, nem fordulunk el türelmetlenül, gyakran összetörik a szívünk. Ha így történik, hadd legyen! Csak ülj tovább és fogadd el, ahogy az együttérzés elönti, elárasztja a szívedet. Ahogy egyre inkább megbarátkozol ezzel az érzéssel, a tudatod is fokozatosan le fog nyugodni, és képes leszel az együttérzést és a nyugalmat kiegyensúlyozni.

Hogy kiterjeszd az együttérzést, most válassz néhány embert, akik különféle szenvedésnek vannak alávetve. Választhatsz olyan eseteket, amiknek tanúja voltál, vagy olyanokat, amiket újságban olvastál, vagy amit a hírekben hallottál. Azonban kezdetben nem kell nagy csoportokat választanod, hanem csak négy–öt embert. Például gondolhatsz arra az afgán földművesre, aki elvesztette a feleségét és a lányát egy Predator robotrepülégép támadásában; a kambodzsai tinédzserre, akinek felrobbantak a lábai egy taposóaknán, és aki minden nap élelmet koldul; a szecsuáni anyára Kínában, aki elvesztette a gyermekeit, amikor az iskolát elpusztította egy földrengés; az asszonyra Sierra Leonéban, akit elraboltak, és gyermeket szült fogvatartójától; a nigeri asszonyra, akinek csont és bőr az összes gyereke.

Mindegyik esetben fejleszd ki az azonosulás elmélyült érzését, érezd, hogy egy vagy velük. Haladj rajtuk körbe-körbe, az elsőtől az utolsóig, így tovább újra és újra, amíg az együttérzés megindítja a szívedet. Ha nehéznek találod az együttérzés felkeltését, gondolj az adott személyre, mint a rokonodra. Ha egy idősebb embert választottál, gondold azt, hogy ő az anyád vagy az apád. Ha korodbelit választottál, gondolj rá mint fivéredre vagy nővéredre. Ha sokkal fiatalabb személyt válaszoltál, úgy gondolj rá, mintha a fiad vagy lányod lenne.

Amikor az együttérzés már lágyan áramlik, folytasd, hogy megerősítsd. Ezután tudod kiterjeszteni, ahogy azt a szerető-kedvességgel tetted. Képes vagy kiterjeszteni az összes kontinensre: sugározd az együttérzést egy kontinens összes lakójára, addig, amíg határozottan nem érzed a sugárzást. Ezután térj át a következő földrészre. Ezután vedd sorra a különböző létbirodalmakat, arra gondolva, hogy a lényeket minden birodalomban, az annak megfelelő sajátos szenvedés sújtja. Az istenek nem látják azt a tényt, hogy alacsonyabb létbirodalomba zuhanjanak; az emberek az éhségtől, a háborúktól, a nyomortól, a kizsákmányolástól, a nyugtalanságtól, a depressziótól szenvednek; az állatok a rettegéstől, az éhségtől, az erőszaktól; a boldogtalan szellemek csillapíthatatlan éhségtől és szomjúságtól szenvednek; a pokollakók pedig pokoli kínoktól. Mindannyian alá vannak vetve az öregedésnek és a halálnak. Végül terjeszd ki az együttérzésedet minden lényre, minden létbirodalomra az egész világegyetemre mind a tíz irányban.

A buddhizmus erőssége, a szerető-kedvesség és az együttérzés kifejlesztésére irányuló erőteljes meditációs módszerek. Valamennyi világvallás magasztalja a szeretetet és az együttérzést, ám a buddhizmus pontos, lépésről lépésre megvalósítható módszert is kínál e nagyszerű erények felkeltésére és fejlesztésére. A szeretet és az együttérzés ilyen nagyra értékelése miatt lehet, hogy azok, akik hagyományos buddhista országokban tesznek látogatást, a helyieket melegszívűnek, kedvesnek és barátságosnak találják.

Mindazonáltal azt hiszem, hogy a hagyományos buddhizmusnak van egy kritikusan gyenge pontja. Nem hangsúlyozza eléggé a szeretet és az együttérzés kifejezését olyan konkrét tettekben, amelyek egy sokkal igazságosabb és egyenlőbb társadalmi rend kialakítását tűzik ki célul, azt támogatják. Mi buddhisták a szeretetet és az együttérzést hajlamosak vagyunk magasztos tudatállapotnak tartani, amit azért értékelünk, mert segítenek legyőzni az olyan negatív egyéni tulajdonságainkat, mint a harag, a gyűlölet, a rosszindulat és a gonoszság. Véleményem szerint, ami talán egy kicsit provokatívnak tűnhet, a hagyományos buddhizmus nem igazán törődik a szeretet és az együttérzés mobilizálásának szükségességével, amelyek egy igazságos társadalom és egy harmonikus világra való törekvés eszközei lehetnének. Míg a keresztények élénk érdeklődést mutatnak az iránt, hogy megtanulják a buddhizmustól, hogyan élhetnek szemlélődő életet, úgy érzem, hogy a buddhizmusnak is sok tanulnivalója van a kereszténységtől, hogyan fejezhetné ki a szeretetet és az együttérzést a gyakorlatban.

Ha a szeretet meditációs gyakorlata tényleg elülteti a szívünkben a mások iránti őszinte gondoskodást, akkor tennünk kell valami jót mások boldogulása érdekében. Ha tényleg rendelkezünk a lények iránti együttérzéssel, dolgoznunk kell a szenvedéseik csökkentésén. Tegyük fel, egy nap hazatérünk, és azt látjuk hogy házunkban tűz ütött ki. Tudván, hogy gyerekeink bent vannak, nem maradnánk odakint, így gondolkodva: „Ó, bárcsak megmenekülnének a gyermekeim a házból!” Épp ellenkezőleg, azt tennénk, ami a megmenekülésüket leginkább szolgálja, és nem nyugodnánk addig, amíg biztosak nem lennénk abban, hogy gyermekeink biztonságban vannak. Hasonlóképpen, úgy kell gondolnunk az egész emberiségre, mint saját gyermekeinkre, akiket különféle szenvedés kínoz, és megteszünk minden tőlünk telhetőt, hogy enyhülést hozzunk nekik.

Az ideális buddhista gyakorlásban, nézetem szerint, az ember egyesíti a belső meditatív fejlődést a kifelé, a világ felé irányuló cselekedettel. Amikor a szeretetet és az együttérzést meditációs gyakorlatként fejlesztjük, szívünkben hatalmas erőt keltünk, ami képes lesz kirobbanni, és jelentős átalakulást okozni, sokak hasznára válni. A szívünkben rejlő szeretetnek és együttérzésnek azonban meg kell találni azokat a csatornákat, amelyeken keresztül kiáradhat, és konkrét tettekben ölthet formát. Szeretetünk kifejeződését nem bízhatjuk a véletlenre vagy a nyers érzelmek szeszélyére. Hogy a szeretet a változások közvetlen kiváltója legyen, meg kell vizsgálnunk azokat a lehetőségeket, amelyek alkalmasak mások segítésére. Ezután választanunk kell egy mozgalmat, vagy egy jó okot, ami felébreszti a szenvedélyünket, és a szolgálatra ösztönöz minket.

2008 közepén néhány tanítványommal megkerestük a módját annak, hogy aktív kifejezést adjunk a szeretet és az együttérzés buddhista elképzeléseinek, és eldöntöttük, hogy megalakítunk egy szervezetet, amit a világon található nyomor enyhítésének szenteltünk. Formálisan is megalapítottuk a szervezetet, amit Buddhist Global Relief (BGR)-nek neveztünk. 2008 júniusában eldöntöttük, hogy kifejezetten a globális éhezés problémájára fogunk összpontosítani. A Buddha az éhezést a legrosszabb betegségnek, az élelem adományát pedig „az élet ajándékának” nevezte. A világon élő 6,5 milliárd ember közül több mint egy milliárdot sújt a tartós éhezés és az alultápláltság, és közel 2,5 milliárd ember él a szükségesnél szűkösebb étrenden. Évente tízmillió ember hal éhen, több mint a felük gyerek. Ez azt jelenti, hogy évente rendszeresen meghal öt-hatmillió gyermek az éhségtől, vagy az éhezés következtében fellépő betegségektől, minden ötödik, hatodik másodpercben egy.

Felismertük, hogy a globális éhezés problémája túl széleskörű ahhoz, hogy egyedül harcoljunk ellene, ám az együttérzés hívása arra indított, hogy kivegyük a részünket szélesebb értelemben vett buddhista közösségek megsegítésében. Működésünk első évében elindítottunk három kísérleti projectet Burmában, Sri Lankán és Vietnámban: élelmiszersegélyeket adtunk kitelepített embereknek Sri Lanka északi területén; élelmiszerutalványokat osztottunk kambodzsai fiatal lányoknak és a családjaiknak, hogy a gyereklányok iskolába tudjanak járni; iskolai egyenruhával és egyéb tanszerekkel láttunk el észak indiai alacsony kasztba tartozó gyermekeket; és Nigerben, a Helen Keller Inernationallal együttműködve élelmiszer-kiegészítőket adtunk kisgyerekeknek, várandós nőknek és szoptatós anyáknak. Szervezetünk teljesen önkéntes alapon működik, így költségeink minimálisak, és a felajánlások 95%-a közvetlenül a projektekre fordítódik.

Veszélyekkel és zavarodottsággal teli korunkban a szellemi és társadalmi mozgalmak nem tudnak már megmaradni elszigetelten a saját területükön, mind áttörték már a merev határokat. Korunk legnagyobb szociális megrázkódtatásai – a globális felmelegedés, a széleskörű nyomor, a háborúk, az etnikai konfliktusok, az emberi jogok megsértése, az állatokkal való kegyetlen bánásmód – mind az emberi lélek magvában lévő mély válságból származnak. Az emberiséget sújtó fekélyek begyógyítása valami sokkal hatásosabbat igényel, mint nemzetközi tanulmányok készítését és technológiai innovációt. A tartós válasznak etikai és szellemi természetűnek kell lennie. Az egyetlen megoldást, ami tényleg képes működni, az alapoknál kell keresni, az emberi tudat mélységében. Leginkább a bölcsesség világméretű felébredésére van szükségünk, ami megtestesíti az igazság időtlen törvényeit, és a határtalan szeretetet és együttérzést, ami minden érző lényre kiterjed. Azonban korunk válságait gyógyítandó, a szeretetnek és az együttérzésnek nem csak a magasztos spirituális elképzelésekként kell szolgálnia. Ösztönzővé kell válnia, ami cselekvésre késztet minket, hogy fáradhatatlanul munkálkodjunk mások szenvedésének megszüntetése, és hosszútávú jólétük és boldogságuk megteremtése érdekében.

Kategória: Meditáció

Copyright by Fenyvesi Róbert, 2010
Felhasználás feltételei: image: CC-BY-NC-SA
Frissítve: May 30, 2012, at 10:54 AM


Váljon minden lény javára.

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 2.5 Magyarország Licenc feltételeinek megfelelően szabadon felhasználható.