AN 8.53 / A IV 280

Saṅkhitta Gotamiyovāda Sutta

Gótamínak

Fordította:

További változatok:

Tipiṭaka / Bhikkhu Sujāto / Bhikkhu Ṭhānissaro

Így készült:

Fordítota: Vriendelijke

Forrás: AN 8.53, Thanissaro Bhikkhu, angol

Szerzői jogok: Vriendelijke, 2011

Felhasználás feltételei: cc-by-nc-sa

Így hallottam. Egy alkalommal a Magasztos Vészáliban tartózkodott, a Csúcsos Tetejű Csarnokban, a Nagy Erdőben.

Akkor Mahápadzsápatí Gótamí elment a Magasztoshoz. Miután megérkezett és meghajolt előtte, megállt mellette, majd így szólt hozzá:

– Jó lenne, uram, ha a Magasztos rövid tanítást adna nekem a Dhammáról, és ha így a Magasztostól hallhatnék tanítást a Dhammáról, egyedül élve elvonulhatnék, éberen, lelkesen és elszántan.

– Gótamí, a tulajdonságok, amelyeket úgy ismerhetsz, hogy ‘Ezek a tulajdonságok szenvedélyhez vezetnek és nem szenvedélymentességhez, béklyókhoz vezetnek és nem szabadsághoz, felhalmozáshoz és nem elengedéshez, hivalkodáshoz és nem szerénységhez, elégedetlenséghez és nem elégedettséghez, belebonyolódáshoz és nem visszavonultsághoz, lustasághoz és nem szívós kitartáshoz, nehézkességhez és nem az ettől való mentességhez’, ezekről határozottan megállapíthatod: ‘Ez nem a Dhamma, ez nem a Vinaja, ezek nem a Tanító útmutatásai.’

Másrészről a tulajdonságok, amelyeket úgy ismerhetsz, hogy ‘Ezek a tulajdonságok szenvedélymentességhez vezetnek és nem szenvedélyhez, szabadsághoz és nem béklyókhoz, elengedéshez és nem felhalmozáshoz, szerénységhez és nem hivalkodáshoz, elégedettséghez és nem elégedetlenséghez, visszavonultsághoz és nem belebonyolódáshoz, szívós kitartáshoz és nem lustasághoz, a nehézkességtől való mentességhez és nem a nehézkességhez’, ezekről a tanításokról határozottan megállapíthatod, hogy ‘Ez a Dhamma, ez a Vinaja, ez a Tanító útmutatása.’“

Ezt mondta a Magasztos, eleget téve Mahápadzsápatí Gótamí kérésének, aki nagy örömét lelte szavai hallgatásában.

Így készült:

Fordítota: Vriendelijke

Forrás: AN 8.53, Thanissaro Bhikkhu, angol

Szerzői jogok: Vriendelijke, 2011

Felhasználás feltételei: cc-by-nc-sa

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.