(146) Lehet nevetés, vidámság, ha minden, minden lángban áll?
Ha mindent vak homály burkol, mécsest miért nem gyújtotok?
(147) Nézd: ez a test csak festett kép, nyomorúságok halmaza,
betegség gyötri, gond gyötri, nem él soká, megsemmisül.
(148) Vézna, betegségek fészke, törékeny ez a gyenge test,
szétfoszló, hitvány rothadék. Az élet vége a halál.
(149) Örülhet-e, ha elnézi e galambfehér csontokat,
szétszóródva, mint ősszel a mezőn az üres tökhajat?
(150) Ez a vár csontból épült fel, tapasztéka a vér s a hús,
lakója vénség és halál, önhittség, gőg és csalfaság.
(151) Megfakul lassan a királyi hintó,
megvénül, sorvad az emberi test is.
Csak igaz ember igaza nem évül,
melyre igaz az igazat tanítja.
(152) A keveset tanult ember úgy vénül meg, mint az ökör:
csak a húsa gyarapodik, értelme nem gyarapodik.
(153) Számtalan születésen át futottam, és kerestem, de
nem találtam az Építőt. Kín minden újraszületés.
(154) Házépítő, megláttalak! Házad nem építed tovább!
Széttörtek a gerendáid, a tartó oszlopod ledőlt.
Megszűnt a Lét indítéka, a szívemből eltűnt a Szomj.
(155) Aki nem gyűjtött magának Igaz Kincset fiatalon,
később majd búslakodhat, mint száraz tó partján vén daru.
(156) Aki nem gyűjtött magának Igaz Kincset fiatalon,
mint petyhüdt íj heverhet majd, siratva az elmúltakat.