(320) Lehull rólam minden sértés,
ahogyan az elefántról
csatában a kilőtt nyilak;
ó a többség milyen gonosz!
(321) Csak betörve viszik harcba,
reá csak ekkor ül király;
némán tűr a legkiválóbb,
mert már betörte önmagát.
(322) Nemde jó a betört öszvér,
akárcsak a jó szindh lovak,
s a nagy harci elefántok;
de ki magát legyőzte: jobb!
(323) Velük a Be-nem-járt-vidék
sohasem lesz elérhető,
csak ki magát leigázta,
győzelmével az éri el.
(324) Az elefántot nehéz féken tartani,
mikor a halántékán büdös lé csurog;
a fogságban enni egy falatot se kér,
csak a vadon lebeg előtte szüntelen.
(325) Ébren is alvó, bágyatag, nagyétkű,
gabonán felhizlalt kövér malacként
tudatlan görgeti magát előre,
újra meg újra születvén a bárgyú.
(326) Elmém azelőtt szertelen bolyongott,
amerre csak a vágyai vezették,
de ma már szilárdan tartom kezemben,
mint elefántot hurokkal a hajtó.
(327) Leljetek örömet a fáradhatatlan éberségben!
Vigyázzatok, elmétek minden erejével törekedjetek!
Hisz olyanok vagytok, mint a sárba süppedt elefánt.
De húzzátok ki magatokat a sárból!
(328) Ha megértő, erényes életet élő,
bölcs társra lel, járja vele az útját
elragadtatott elméjű összeszedettségben
legyőzve minden veszélyt!
(329) Ha nem talál megértő, erényes életet élő, bölcs társra,
folytassa egyedül az útját, mint az a király, aki miután
legyőzte az ellenséget, lemondott annak országáról,
vagy mint a vadonban egyedül kószáló elefánt!
(330) Nem kell az ostoba társasága, jobb egyedül élni.
Az ember kevés vággyal járja magában az útját,
mint a vadonban magányosan kószáló elefánt!
(331) Boldog, aki a bajban is talál barátot,
Boldog, aki – bármi okból – megelégedett.
A halálban is boldog az erényes élet,
boldog, akinek megszűnt minden szenvedése.
(332) E Földön anyának lenni jó,
és jó apának lenni is,
és jó a remete magánya,
és jó a bráhmanának is.
(333) Boldog, ki végig jó marad,
boldog, mert benne él a hit,
boldog, mert mindent megismer,
boldog, mert nincsen benne bűn.