(334) Aki nem gondolja meg életét,
befonja a szomja, mint iszalag.
Létből létbe vetődik át, mint
fáról fára gyümölcsért a majom.
(335) Akit a halálos mérgű, vad Szomj maga alá tipor,
abban a szenvedés terjed, akár eső után a gyom.
(336) Aki képes erőt venni a Szomjon, szívós ellenén,
a bánat lepereg róla, mint lótusz szirmáról a víz.
(337) Ezért tanácsolom nektek, akik szerzetbe gyűltetek:
ássátok ki a Szomj tövét, mint földből bírana-gumót,
hogy ne törhessen el Mára, mint nádszálat az áradás.
(338) A fát kivágják, de ha bennmarad töve,
szívós gyökérből a fa újra csak kihajt.
Amíg a Szomj gyökerestől kiirtva nincs,
a szenvedés újra meg újra visszatér.
(339) Akit élvek felé húzó harminchat áradat sodor,1
a tévelygőt elragadják a szenvedély hullámai.
(340) Az ár mindenfelé árad. A folyondár mindent befon.
Ha látod, hogy kihajt, tövét az ész késével messed el.
(341) Örömök, gyönyörűségek felé
ragadja a vágyuk az embereket.
Míg e kívánság köti lelküket,
születésnek s a halának rabjai.
(342) A szegény, szomj-hajszolt emberek
futkosnak, akár űzött nyulak.
Kötelék hurkolja a lelküket,
soruk újra meg újra szenvedés.
(343) A szegény, szomj-hajszolt emberek
futkosnak, akár űzött nyulak.
Ha nyugalomra vágyik a szerzetes,
a szivéből a Szomjat oltsa ki.
(344) Aki vágytól szabadul, s új vágyra gyúl:
a bozótból kikerülve vadonba fut.
Nézzétek, e férfi mit művel:
szabadult börtönből, s visszaszalad.2
(345) Mondják: nem vasból, kötelekből, fából
készített bilincs a letörhetetlen,
hanem a gyermek, feleség vagy ékszer
bénító csábja a legyőzhetetlen.
(346) Mondják a bölcsek: e bilincs erősebb,
lehúz, és nem bírsz kibújni belőle.
Akit nem csábít a gyönyör, a vágyak,
az széttöri, s távozik a magányba.
(347) A szenvedélyek új létbe sodornak,
ahogy a pók fut maga-fonta hálón.
Hogyha e láncot eltépik a bölcsek,
vágy s bánat nélkül járják be az utat.
(348) Szakíts a jövővel, a múlttal is,
kelj át túlpartra a lét folyamán!
Ha szíved mindentől megszabadult,
nem vár rád több születés, halál.
(349) Akit egyre gyötörnek a kételyek,
az örömvágy, az emésztő szenvedély,
abban a Szomj mindegyre nő,
szorosabbra húzza bilincseit.
(350) Akiben lecsitulnak a kételyek,
és átlátja a világ nyomorát,
az szétszakítja, összetöri,
lerázza Mára bilincseit.
(351) Célhoz ért, semmitől se fél, akiből már kihalt a Szomj.
A lét nyilait széttörte, s ez az utolsó élete.
(352) Kiben kihúnyt Szomj s birokvágy, érti a szavak lényegét,
betűk s mondatok sorrendjét felfogja értelmük szerint,
az nagy ember, az nagy tudós, annak utolsó teste ez.
(353) Mindent legyőztem, felismertem mindent,
lepergett rólam a világ hatalma,
elhagytam mindent, el az élet szomját,
tanító nélkül, a saját erőmből.
(354) A Tan adása győz más adományon.
A Tan íze győz valamennyi ízen.
A Tan öröme más örömökön győz.
A Szomj kihúnyta győz a szenvedésen.
(355) Az élvvágy balgát tönkretesz, túlpartra tartót nem zavar.
Az élvre vágyó önmagát pusztítja el, nem másokat.
(356) A vetésben csapás a gyom, az emberben a szenvedély.
Bő termés jutalmazza azt, kiből a szenvedély kihalt.
(357) A vetésben csapás a gyom, az emberben a gyűlölet.
Bő termés jutalmazza azt, kiből a gyűlölet kihalt.
(358) A vetésben csapás a gyom, az emberben a balgaság.
Bő termés jutalmazza azt, kiből a balgaság kihalt.
(359) A vetésben csapás a gyom, az emberben csapás a vágy.
Bő termés jutalmazza azt, akiből minden vágy kihalt.
A hat áradat, folyam, a hat érzékszerven keresztül áramló harminchat, “mindenhová elérő” folyama. A hat folyam:
szomjśóvárgás (taṇhā)
nézetek (diṭṭhi)
önteltség (māna)
szennyeződés (kilesa)
eltorzulás (vipallāsa)
nem-tudás (avijjā) ↩Eredetiben szójáték a vana „erdő“ és „kívánság“ szó kettős értelmével. ↩