[…]
És hogyan van a szerzetes birtokában a figyelemnek és az éberségnek? Amikor megy valahova és visszajön, éberen teszi azt. Amikor valamire néz és elnéz arról… amikor lehajol és kiterjeszti végtagjait… amikor viseli felső ruháját, alsó ruháját és kolduló csészéjét… amikor eszik, iszik, rág és ízlel… amikor vizel és ürít… amikor sétál, áll, ül, elalszik, felébred, beszél és csendben van, éberen teszi azt. Így van a szerzetes birtokában a fegyelemnek és az éberségnek.
És hogyan elégedett egy szerzetes? Mint a madár, amelyik akárhova megy, csupán a szárnyai terhével repül; ugyanúgy a szerzetes is elégedett egy rend ruhájával és annyi élelemmel, amely éhségét csillapítja. Bárhova megy, csak a legszükségesebbeket viszi magával. Így elégedett a szerzetes.
Megáldva az erények e nemes összességével, az érzékei feletti nemes uralkodással, a nemes figyelemmel és éberséggel továbbá a nemes megelégedettséggel, keres egy biztonságos helyet, ahol időzhet: egy erdőt, egy fa árnyát, egy hegyet, egy völgyet, egy barlangot, egy temetőt, egy őserdőt, egy helyet a szabad ég alatt vagy egy szénakazlat. Étkezés után visszatérve alamizsnagyűjtő körútjáról leül, keresztbe teszi lábát, kiegyenesíti testét és feléleszti figyelmét.
Elhagyva a világ iránti sóvárgást, olyan tudatosságot alakít ki, amely mentes a sóvárgástól. Megtisztítja a tudatát a sóvárgástól. Elhagyva a rosszakaratot és dühöt, olyan tudatosságot alakít ki, ami mentes a rosszakarattól, az összes érző lény jólétére törekszik. Megtisztítja a tudatát a rosszakarattól és a dühtől. Elhagyva a restséget és álmosságot, olyan tudatosságot alakít ki, amely mentes a restségtől és az álmosságtól, figyelmes, éber, észleli a fényt. Megtisztítja tudatát a restségtől és álmosságtól. Elhagyva a nyugtalanságot és aggodalmat, zavartalanul időzik, tudata belülről lecsendesedett. Megtisztítja a tudatát a nyugtalanságtól és aggodalomtól. Elhagyva a bizonytalanságot, a bizonytalanság felett uralkodva időzik, zavarodottság nélkül, nem kételkedve saját tudati képességeiben. Megtisztítja a tudatát a bizonytalanságtól.
Tegyük fel, hogy egy ember kölcsönt vesz fel és befekteti egy üzletbe. Üzlete sikeres lesz. Visszafizeti régi adósságait, és még egy kis haszon is marad, amit a felesége támogatására fordít. Felmerül benne: „Korábban felvettem egy kölcsönt, befektettem egy üzletbe, az üzlet sikeres lett, visszafizettem a régi adósságomat, és még egy kis haszon is maradt, amit a feleségem támogatására fordítottam.“ Ezek okán örömöt és boldogságot érez.
Tegyük fel, hogy egy ember rosszul lesz. Nagy fájdalmai vannak, és komolyan megbetegedik. Nem talál örömet az étkezésben és erőtlen a teste. Ahogy múlik az idő, egyszer csak felépül a betegségből, kedvét leli az étkezésben és teste megerősödik. Felmerül benne: „Korábban beteg voltam… Most már felépültem a betegségből. Kedvemet lelem az étkezésben és testem megerősödött.“ Ezek okán örömöt és boldogságot érez.
Most tegyük fel, hogy egy embert börtönbe zártak. Ahogy múlik az idő, egyszer csak megszabadul béklyóiból, épen és egészségesen, megtartva összes tulajdonát. Felmerül benne: „Korábban börtönben voltam, most már megszabadultam béklyóimtól, ép vagyok és egészséges, megtartottam összes tulajdonomat.“ Ezek okán örömöt és boldogságot érez.
Most tegyük fel, hogy egy ember rabszolga, alávetve másoknak, nem a maga ura, nem mehet oda, ahova akar. Ahogy múlik az idő, egyszer csak felszabadul rabszolgaságból, a maga ura lesz, nem lesz alávetve másoknak, szabad, oda mehet, ahova akar. Felmerül benne: „Azelőtt rabszolga voltam… Most már felszabadultam a rabszolgaságból, a magam ura vagyok, nem vagyok alávetve másoknak, oda mehetek, ahova akarok.“ Ezek okán örömöt és boldogságot érez.
Most tegyük fel, hogy egy ember pénzt és árut szállít, elhagyatott vidéken keresztül utazik. Ahogy múlik az idő, egyszer csak kiér az elhagyatott vidékről, ép és egészséges, megtartotta összes tulajdonát. Felmerül benne: „Azelőtt pénzt és árut szállítottam, elhagyatott vidéken keresztül utazva. Most kiértem az elhagyatott vidékről, ép vagyok és egészséges, megtartottam összes tulajdonom.“ Ezek okán örömöt és boldogságot érez.
Ugyanúgy, amikor ezt az öt akadályt nem hagyta el, a szerzetes úgy tekint rájuk, mint adósságra, betegségre, börtönre, rabszolgaságra, elhagyatott vidéken átvezető útra. Mihelyst ezt az öt akadályt elhagyja magában, a szerzetes úgy tekint rájuk, mint adósság nélküliségre, jó egészségre, börtönből kiszabadulásra, szabadságra, biztonságos helyre. Látva, hogy ezeket az akadályokat elhagyta, örvendezik. Örvendezvén elragadtatottá válik. Elragadtatván teste nyugodttá válik. Testét elnyugtatván örömet érzékel. Örömet érezvén tudata összpontosul.
Elfordulva az érzékiségtől, elfordulva a nem megfelelő tudattartalmaktól, belép az első elmélyülésbe: [itt] az elfordulásból származó boldog elragadtatás még szándékos gondolatokkal és mérlegeléssel társul. Átitatja és feltölti testét az elfordulásból származó boldog elragadtatással. Ahogy egy képzett fürdőmester vagy fürdőmester-segéd fürdőport önt egy sárgaréz kádba, összegyúrja újra és újra vizet fröcskölvén rá, úgy, hogy a fürdőlabda – bár kívül-belül jól át van itatva nedvességgel – nem csöpög mégsem, ugyanígy a szerzetes átitatja teljes testét az elfordulásból származó boldog elragadtatással.
Ez az otthontalan élet gyümölcse, [amely] itt és most látható, még kiválóbb és fenségesebb, mint a korábbiak.
Továbbá, a szándékos gondolatok és mérlegelés elcsendesítésével, belép és megmarad a második elmélyülés állapotában: [itt] az összeszedettségből származó boldog elragadtatás, a tudat egyesítése szándékos gondolatok és mérlegelés nélkül – belső bizonyosság [születik]. Átitatja és feltölti testét az összeszedettségből származó boldog elragadtatással. Úgy, mint egy tó, amelyben forrásvíz tör fel, amelyet nem táplál semmi keletről, nyugatról, északról vagy délről, és amelyet az ég bőséges záporokkal öntöz újra és újra, és így a hűvös forrás, amely a tóban tör fel átitatja és feltölti azt hűvös vizével, nem hagyván a tóban olyan részt, amely ne lenne átitatva és feltöltve a hűvös vizekkel, ugyanígy a szerzetes átitatja testét az összeszedettségből származó boldog elragadtatással. Nincs semmi a testében, ami ne lenne átitatva az összeszedettségből származó boldog elragadtatással.
Ez szintén a otthontalan élet gyümölcse, [amely] itt és most látható, még kiválóbb és fenségesebb, mint a korábbiak.
Továbbá, az elragadtatás elhalványulásával, egykedvű, tudatos és éber marad, és testével érzékeli az örömöt. Belép és megmarad a harmadik elmélyülésben, amelyről a Bölcsek kijelentik: egykedvű, tudatos és megingathatatlan. Átitatja és feltölti testét az elragadtatás elhalványulásából származó öröm. Csakúgy, mint a lótusszal borított tó, amelyben néhány lótuszvirág a vízben születvén és növekedvén, megmarad alámerülve, és virágzik, anélkül, hogy kiemelkedne a vízből, úgy, hogy át van itatva hűs vízzel gyökerétől a virág csúcsáig, és nincs olyan része a lótuszoknak, amely ne lenne átitatva a hűs vízzel, ugyanígy a szerzetes átitatja testét az elragadtatás elhalványulásából származó örömmel. Nincs semmi a testében, ami ne lenne átitatva az elragadtatás elhalványulásából származó örömmel.
Ez szintén a otthontalan élet gyümölcse, [amely] itt és most látható, még kiválóbb és fenségesebb, mint a korábbiak.
Továbbá, elhagyván az örömöt és feszültséget – épp úgy, ahogy korábban eltűnt a lelkesültség és szorongás – belép és megmarad a negyedik elmélyülésben: a tiszta egykedvűségben és tudatosságban, öröm és feszültség nélkül. Ül, átitatva testét tiszta, fénylő éberséggel. Csakúgy, mint egy ember, aki fejétől talpáig fehér ruhába burkolózik úgy, hogy nincs olyan testrésze, amelyet a fehér ruha ne takarna; ugyanígy ül a szerzetes, átitatva testét tiszta, fénylő éberséggel. Nincs semmi a testében, amelyet ne itatna át a tiszta, fénylő éberség.
Ez szintén a otthontalan élet gyümölcse, nagy király, [amely] itt és most látható, még kiválóbb és fenségesebb, mint a korábbiak.
A tudatát, ami összeszedett, megtisztult és fényes, feddhetetlen, mentes a tökéletlenségektől, rugalmas, alakítható és rendíthetetlen, a bölcsességre és az éleslátásra irányítja. Észreveszi, hogy: „Ez a testem, ami formával rendelkezik, a négy elsődleges elemből áll, anyától és apától született, rizzsel és zabkásával tápláltam, állandótlanságnak van alávetve, kopásnak, nyomásnak, pusztulásnak és szétoszlásnak. A tudatosságom pedig ezen támaszkodik, ehhez kapcsolódik.“ Csakúgy, mintha lenne egy gyönyörű berill drágakő, nyolc oldalú, jól csiszolt, tiszta, áttetsző, tökéletes minden tekintetben, és a közepén áthúznánk egy kék, sárga, vörös, fehér vagy barna fonalat.
Egy ember pedig, aki jó látással rendelkezik, a kezében tartaná és ezen elmélkedne: „Ez egy gyönyörű berill drágakő, nyolc oldalú, jól csiszolt, tiszta, áttetsző, tökéletes minden tekintetben, és ez itt, ami átmegy a közepén egy kék, sárga, vörös, fehér vagy barna fonál.“ Ehhez hasonlóan a szerzetes a tudatát, ami összeszedett, megtisztult és fényes, feddhetetlen, mentes a tökéletlenségektől, rugalmas, alakítható és rendíthetetlen, a bölcsességre és az éleslátásra irányítja. Észreveszi, hogy: „Ez a testem, ami formával rendelkezik, a négy elsődleges elemből áll, anyától és apától született, rizzsel és zabkásával tápláltam, állandótlanságnak van alávetve, kopásnak, nyomásnak, pusztulásnak és szétoszlásnak. A tudatosságom pedig ezen támaszkodik, ehhez kapcsolódik.“
Ez szintén az otthontalan élet gyümölcse, nagy király, [amely] itt és most látható, még kiválóbb és fenségesebb, mint a korábbiak.
A tudatát, ami összeszedett, megtisztult és fényes, feddhetetlen, mentes a tökéletlenségektől, rugalmas, alakítható és rendíthetetlen, egy tudat alkotta test létrehozására irányítja. Ezzel a testtel létrehoz egy újabb testet, ami formával rendelkezik, a tudat által létrehozott, teljes minden részében, képességei nem alacsonyabb rendűek [az eredeti testhez képest]. Éppen úgy [hozza létre], mint amikor egy ember kihúz egy nyílvesszőt a tokjából.
Felmerül benne: „Ez a tok, ez a vessző. A tok egy dolog, a vessző egy másik, de a vesszőt a tokból húztam ki.“ Vagy amikor egy ember kihúz egy kardot a hüvelyéből.
Felmerül benne: „Ez a kard, ez a hüvely. A kard egy dolog, a hüvely egy másik, de a kardot a hüvelyből húztam ki“ Vagy amikor egy ember kihúz egy kígyót a levedlett bőréből.
Felmerül benne: „Ez a kígyó, ez a levedlett bőre. A kígyó egy dolog, a levedlett bőr egy másik, de a kígyót a levedlett bőréből húztam ki.“ Ehhez hasonlóan a szerzetes a tudatát, ami összeszedett, megtisztult és fényes, feddhetetlen, mentes a tökéletlenségektől, rugalmas, alakítható és rendíthetetlen, egy tudat alkotta test létrehozására irányítja. Ezzel a testtel létrehoz egy újabb testet, ami formával rendelkezik, a tudat által létrehozott, teljes minden részében, képességei nem alacsonyabb rendűek.
Ez szintén az otthontalan élet gyümölcse, nagy király, [amely] itt és most látható, még kiválóbb és fenségesebb, mint a korábbiak.
A tudatát, ami összeszedett, megtisztult és fényes, feddhetetlen, mentes a tökéletlenségektől, rugalmas, alakítható és rendíthetetlen, a természetfeletti képességekre irányítja. Sokféle természetfeletti képességet gyakorol. Egy lévén megsokszorozódik, számos lévén eggyé válik. Megjelenik és eltűnik. Szabadon átmegy falakon, bástyákon és hegyeken, mintha üres terek lennének. Alámerül és kibukkan a földből, mintha az víz lenne. Jár a vízen anélkül, hogy nedves lenne, mintha az száraz talaj lenne. Keresztbe tett lábbal ülve repül az égen, mintha szárnyakkal rendelkező madár lenne. Akkora ereje van, hogy a kezével megfogja és megsimítja akár a napot és a holdat is. Befolyást gyakorol a testével olyan távolságra, mint a Brahma-világok.
Csakúgy, ahogy egy képzett fazekas vagy segédje képes a megfelelően előkészített agyagból olyan edényt létrehozni, amilyet csak akar, vagy egy képzett elefántcsont-faragó vagy segédje képes a megfelelően előkészített elefántcsontból olyan eszközt faragni, amilyet csak akar, vagy egy képzett aranyműves vagy segédje képes a megfelelően előkészített aranyból olyan tárgyat létrehozni, amilyet csak akar – ehhez hasonlóan a szerzetes a tudatát, ami összeszedett, megtisztult és fényes, feddhetetlen, mentes a tökéletlenségektől, rugalmas, alakítható és rendíthetetlen, a természetfeletti képességekre irányítja… Befolyást gyakorol a testével olyan távolságra, mint a Brahma-világok.
Ez szintén az otthontalan élet gyümölcse, nagy király, [amely] itt és most látható, még kiválóbb és fenségesebb, mint a korábbiak.
A tudatát, ami összeszedett, megtisztult és fényes, feddhetetlen, mentes a tökéletlenségektől, rugalmas, alakítható és rendíthetetlen, az isteni fülre irányítja. Hallja – az isteni fülnek köszönhetően, ami tisztább és élesebb, mint az emberi – mind az emberi, mind az isteni hangot, legyen az közel vagy távol.
Csakúgy, mint amikor egy ember országúton halad keresztül és hallja üstdobok, kis dobok, kagylókürtök, cimbalmok és tamtamok hangját. Felmerül benne: „Ez az üstdobok hangja, ez a kis dobok hangja, ez a kagylókürtök hangja, ez a cimbalmok hangja és ez a tamtamok hangja“. Ehhez hasonlóan a szerzetes a tudatát, ami összeszedett, megtisztult és fényes, feddhetetlen, mentes a tökéletlenségektől, rugalmas, alakítható és rendíthetetlen, az isteni fülre irányítja. Hallja – az isteni fülnek köszönhetően, ami tisztább és élesebb, mint az emberi – mind az emberi, mind az isteni hangot, legyen az közel vagy távol.
Ez szintén az otthontalan élet gyümölcse, nagy király, [amely] itt és most látható, még kiválóbb és fenségesebb, mint a korábbiak.
A tudatát, ami összeszedett, megtisztult és fényes, feddhetetlen, mentes a tökéletlenségektől, rugalmas, alakítható és rendíthetetlen, arra irányítja, hogy érzékelje más lények tudatát. Ismeri más lények tudatát, bekeríti más egyéniségek tudatát saját tudatosságával. A szenvedéllyel telt tudatot szenvedéllyel teltnek látja, a szenvedély nélküli tudatot szenvedély nélkülinek látja. A gyűlölettel telt tudatot gyűlölettel teltnek látja, a gyűlölet nélküli tudatot gyűlölet nélkülinek látja. A megfékezett tudatot megfékezettnek látja, a szétszórt tudatot szétszórtnak.
A határtalan tudatot határtalannak látja, a behatárolt tudatot behatároltnak látja.
A felülmúlható tudatot felülmúlhatónak látja, és a felülmúlhatatlan tudatot felülmúlhatatlannak.
Az összeszedett tudatot összeszedettnek látja, és a nem összeszedett tudatot nem összeszedettnek.
Az megszabadult tudatot megszabadultnak látja, és a nem megszabadult tudatot nem megszabadultnak.
Csakúgy, mint amikor egy fiatal férfi vagy nő szépen feldíszítve vizsgálja az arcképe visszaverődését egy tükörben vagy egy tiszta vízzel telt tálban, és tudni szeretné, hogy szépsége tökéletes-e. Ehhez hasonlóan a szerzetes a tudatát, ami összeszedett, megtisztult és fényes, feddhetetlen, mentes a tökéletlenségektől, rugalmas, alakítható és rendíthetetlen, arra irányítja, hogy érzékelje más lények tudatát. Ismeri más lények tudatát, körbefogja más személyek tudatát saját tudatosságával.
A szenvedéllyel telt tudatot szenvedéllyel teltnek látja, a szenvedély nélküli tudatot szenvedély nélkülinek látja… A megszabadult tudatot megszabadultnak látja, és a nem megszabadult tudatot nem megszabadultnak.
Ez szintén az otthontalan élet gyümölcse, nagy király, [amely] itt és most látható, még kiválóbb és fenségesebb, mint a korábbiak.
A tudatát, ami összeszedett, megtisztult és fényes, feddhetetlen, mentes a tökéletlenségektől, rugalmas, alakítható és rendíthetetlen, arra irányítja, hogy visszaemlékezzen előző életeire. Visszaemlékszik számos előző életére, egy születésre, két születésre, három születésre, négy születésre, öt, születésre, tíz születésre, húsz születésre, harminc születésre, negyven születésre, ötven születésre, száz születésre, ezer születésre, százezer születésre, kozmikus összehúzódások számos korszakára, kozmikus kiterjedések számos korszakára, kozmikus összehúzódások és kiterjedések számos korszakára. „Ott [akkor] ez volt a nevem, ebbe a nemzetségbe tartoztam, ez volt a testi megjelenésem. Ez volt az ételem, ez volt a tapasztalatom az örömről és fájdalomról, és ez volt az életem vége. Elhagyván azt az állapotot itt testesültem újra. Itt meg ez volt a nevem, ebbe a nemzetségbe tartoztam, ez volt a testi megjelenésem. Ez volt az ételem, ez volt a tapasztalatom örömről és fájdalomról, és ez volt az életem vége. Elhagyván azt az állapotot itt testesültem újra“.
Így visszaemlékszik számos előző életére, azok módjaira és részleteire. Csakúgy, mint amikor egy ember elmegy a falujából egy másik faluba, aztán abból a faluból egy újabb faluba, aztán abból a faluból vissza a szülőfalujába. A gondolat felmerül benne: „Elmentem szülőfalumból abba a faluba, amott. Ott így álltam, így ültem, így beszéltem és így hallgattam. Abból a faluból visszajöttem, haza.“ Ehhez hasonlóan a szerzetes a tudatát, ami összeszedett, megtisztult és fényes, feddhetetlen, mentes a tökéletlenségektől, rugalmas, alakítható és rendíthetetlen, arra irányítja, hogy visszaemlékezzen előző életeire. Visszaemlékszik számos előző életére… azok módjaira és részleteire.
Ez szintén az otthontalan élet gyümölcse, nagy király, [amely] itt és most látható, még kiválóbb és fenségesebb, mint a korábbiak.
A tudatát, ami összeszedett, megtisztult és fényes, feddhetetlen, mentes a tökéletlenségektől, rugalmas, alakítható és rendíthetetlen, arra irányítja, hogy érzékelje a jelenségek elmúlását és megjelenését. Látja – az isteni szemnek köszönhetően, ami tisztább és élesebb, mint az emberi – a lények elmúlását és megjelenését. Észreveszi, a kammájának köszönhetően, melyik alsóbbrendű és felsőbbrendű, szép és csúnya, szerencsés és szerencsétlen. Ezek a lények – akik helytelen életvitellel, beszéddel és tudatossággal rendelkeztek, akik becsmérelték a nemes személyeket, helytelen nézeteket vallottak, és a helytelen nézetek hatására helytelenül cselekedtek – a test megszűnte után, a halál után, a nélkülözők világában jelennek meg, rossz helyen, az alsóbb birodalmakban, a pokolban.
De ezek a lények – akik helyes életvitellel, beszéddel és tudatossággal rendelkeznek, akik nem becsmérelték a nemes személyeket, helyes nézeteket vallottak és a helyes nézetek hatása helyesen cselekedtek – a test megszűnte után, a halál után, jó helyen jelennek meg, a mennyei birodalmakban. Így látja – az isteni szemnek köszönhetően, ami tisztább és élesebb, mint az emberi – a lények elmúlását és megjelenését. Észreveszi, hogy a kammájának köszönhetően, melyik alsóbbrendű és felsőbbrendű, szép és csúnya, szerencsés és szerencsétlen.
Csakúgy, mint amikor van egy magas épület a főtéren, és egy jó látással rendelkező ember, aki a tetején áll látja, ahogy az emberek belépnek házaikba és elhagyják azokat, sétálnak az úton és ülnek a főtéren. Az a gondolat merül fel benne: „Ezek az emberek belépnek házaikba és elhagyják azokat, sétálnak az úton és ülnek a főtéren.“ Ehhez hasonlóan a szerzetes a tudatát, ami összeszedett, megtisztult és fényes, feddhetetlen, mentes a tökéletlenségektől, rugalmas, alakítható és rendíthetetlen, arra irányítja, hogy érzékelje a lények elmúlását és megjelenését. Látja – az isteni szemnek köszönhetően, ami tisztább és élesebb, mint az emberi – a lények elmúlását és megjelenését. Észreveszi, hogy a kammájának köszönhetően, melyik alsóbbrendű és felsőbbrendű, szép és csúnya, szerencsés és szerencsétlen…
Ez szintén az otthontalan élet gyümölcse, nagy király, [amely] itt és most látható, még kiválóbb és fenségesebb, mint a korábbiak.
A tudatát, ami összeszedett, megtisztult és fényes, feddhetetlen, mentes a tökéletlenségektől, rugalmas, alakítható és rendíthetetlen, arra irányítja, hogy véget vessen a tudati szennyeződéseknek. A valóságnak megfelelően megérti: „Ez a feszültség, ez a feszültség oka, ez a feszültség megszüntetése, ez a feszültség megszüntetéséhez vezető út. Ezek a tudati szennyeződések, ez a tudati szennyeződések oka, ez a tudati szennyeződések megszüntetése, ez a tudati szennyeződések megszüntetéséhez vezető út.“
A szíve, így tudván, így látván, felszabadult az érzékiség szennyeződésétől, a létezés szennyeződésétől, a tudatlanság zavarától. A felszabadulással létrejön a tudás: „felszabadult“. Megérti: „ A születés véget ért, az egész élet beteljesült, a feladat végrehajtatott. Nincsen más, amit ezért a világért tehet.“
Csakúgy, mint amikor van egy tiszta és áttetsző vízzel telt medence egy szurdokvölgyben, ahol egy ember a parton állva lát kagylókat, hordalékot és kavicsokat és szintúgy lát egy halrajt, ami hol úszik, hol megpihen. Felmerül benne: „Ez a víz tiszta és áttetsző. Ezek itt kagylók, hordalék, és kavicsok és ez itt egy halraj, ami hol úszik, hol megpihen. Ehhez hasonlóan a szerzetes a tudatát, ami összeszedett, megtisztult és fényes, feddhetetlen, mentes a tökéletlenségektől, rugalmas, alakítható és rendíthetetlen, arra irányítja, hogy véget vessen a tudati szennyeződéseknek. A valóságnak megfelelően megérti: „Ez a feszültség, ez a feszültség oka, ez a feszültség megszüntetése, ez a feszültség megszüntetéséhez vezető út. Ezek a tudati szennyeződések, ez a tudati szennyeződések oka, ez a tudati szennyeződések megszüntetése, ez a tudati szennyeződések megszüntetéséhez vezető út.“
A szíve, így tudván, így látván, felszabadult az érzékiség szennyeződésétől, a létezés szennyeződésétől, a tudatlanság szennyeződésétől. A felszabadulással létrejön a tudás, „felszabadult“. Megérti: „A születés véget ért, az egész élet beteljesült, a feladat végrehajtatott. Nincsen más, amit ezért a világért tehet.“
Ez szintén az otthontalan élet gyümölcse, nagy király, [amely] itt és most látható, még kiválóbb és fenségesebb, mint a korábbiak – és még magasztosabb. Nincs ennél magasabb rendű és magasztosabb gyümölcse az otthontalan életnek.
Amikor ez elhangzott, Adzsátaszattu király azt mondta a Magasztosnak:
– Nagyszerű, Uram, nagyszerű! Csakúgy, mintha valaki visszafordítaná a felfordultat, feltárná, ami rejtett volt, megmutatná az utat az eltévedtnek, vagy mintha lámpát tartana a sötétben, hogy akinek van szeme, lássa a formákat, ugyanúgy a Magasztos – sokrétű okfejtésével – rávilágított a Dhammára. Menedéket veszek a Magasztosban, a Dhammában és a szerzetesek közösségében. Fogadjon el a Magasztos világi követőjének, aki hozzá folyamodik oltalomért, a mai naptól élete végéig.
A bűn legyőzött engem, uram, esztelen voltam és oly zavart és olyan képzetlen, hogy megöltem atyámat, egy igaz embert, egy igaz királyt, saját hatalmam érdekében. Kérem a Magasztost, hogy fogadja el ennek a bűnnek a megvallását, hogy uralkodhassak magamon a jövőben.
– Igen, nagy király, a bűn legyőzött téged, esztelen voltál és oly zavart és olyan képzetlen, hogy megölted atyádat, egy igaz embert, egy igaz királyt, saját hatalmad érdekében. De mivel felismered bűnödet és a Dhammával összhangban lévő jó útra térsz, elfogadjuk vallomásodat. A bűn felismerése és a Dhammával összhangban lévő jó útra térés, valamint önmérséklet tanúsítása a jövőben, az a Dhammában és a szerzetesi fegyelemben való növekedés forrása.
Amikor ez elhangzott, Adzsátaszattu király azt mondta a Magasztosnak:
– Nos, uram, most búcsúzom, sok a dolgom, nagy a felelősségem.
– Tedd, nagy király, azt, amiről azt gondolod, hogy eljött az ideje.
Így Adzsátaszattu király – örvendezve a Magasztos szavain – felkelt ülőhelyéről, leborult a Magasztos előtt, és miután körbejárta, távozott. Nem sokkal miután Adzsátaszattu király távozott, a Magasztos így szólt a szerzetesekhez:
– A király megsebzett, szerzetesek, a király akadályoztatva van. Ha nem ölte volna meg az apját, az igaz embert, az igaz királyt, a portalan, folttalan Dhamma felfénylett volna neki itt egy ültő helyében.
Ezek voltak a Magasztos szavai. A szerzetesek megelégedettséggel és örömmel hallgatták a Magasztos szavait.