Fordította: Csornai Katalin (info)

DN 6, PTS D I 150
Share this with Google Plus Share this with Facebook Share this with Twitter Email this Share with other...

DN 6 Mahāli Sutta

Maháliról

Így hallottam. A Magasztos éppen Vészáliban időzött, a Nagy Erdő-béli vihárában1. Ez idő tájt igen sok kószalai és a magadhai bráhmin tartózkodott Vészáliban különböző megbízatások ügyében. S íme, hallják, amint ezt beszélik:

„A remete Gótama, a Sákják fia, ki a Sákják nemzetségét elhagyta volt, Vészáliban, a Nagy Erdő vihárájában tartózkodik. S eme Magasztos Úrról ily jó dolgokat mondanak: »Eme Magasztos Úr arhat, tökéletesen megvilágosodott buddha, tökéletes a tudásban és tökéletes a tettekben, boldogulást hozó, világok ismerője, az emberek megzabolázásának tökéletes mestere, isteni és emberi lények tanítója, buddha, bölcsességgel áldott«. Saját tapasztalása által megszerzett tudása révén hirdeti, milyen is eme istenekkel, márákkal, brahmákkal teli világ, eme remetékkel, bráhminokkal, hercegeikkel és népeikkel teli világ. Olyan dhammát tanít, mely mind szellemét, mind tanait tekintve jó a keletkezésében jó a folyamában és jó az elmúlásában, s feltárja a teljesen tökéletes, alaposan megtisztult, szent élet mibenlétét. Jó bizony, valóban jó ilyen szent színe elé járulni.”

Elmentek hát a kószalai és a magadhai bráhmin küldöttek a Nagy Erdőbe, a vihárába. Akkoriban a tiszteletreméltó Nágita volt a Magasztos kísérője. Odamentek tehát a tiszteletreméltó Nágitához s mondták:

– Tiszteletreméltó Nágita, hol találjuk most a tiszteletreméltó Gótamát? Beszélni szeretnénk vele.

– Barátaim, most nem alkalmas az idő, hogy beszéljetek a Magasztossal. Elvonult meditálni.

De a bráhminok csak leültek oldalt, s azt mondották:

– Eltávozunk, de előbb megvárjuk, hogy beszélhessünk a magasztos Gótamával.

Ekkor érkezett a vihárához Otthaddha, a liccshhavi2 egy nagyobb társasággal. Köszöntötte a tiszteletreméltó Nágitát, oldalt lépett, majd így szólt:

– Hol találjuk a magasztos szentet, az arhatot, a tökéletesen megvilágosodott buddhát? Beszélni szeretnénk vele.

– Maháli3, most nem alkalmas az idő, hogy beszéljetek a Magasztossal. Elvonult meditálni.

De Otthaddha csak leült oldalt és azt mondotta:

– Eltávozom, de előbb megvárom, hogy beszélhessek a Magasztossal, az arhattal, a tökéletesen megvilágosodott buddhával.

Akkor Szíha4, a szerzetesjelölt a tiszteletreméltó Nágita elé járult, oldalt lépett, majd így szólt:

– Tiszteletreméltó Kasszapa5, ez a sok kószalai és magadhai bráhmin küldött azért jött, hogy beszéljen a Magasztossal, és Otthaddha, a liccshavi is azért jött el eme nagyszámú társaság kíséretében, hogy beszéljen a Magasztossal. Helyes volna, tiszteletreméltó Kasszapa, ha megengednénk ezeknek az embereknek, hogy beszélhessenek vele.

– Nos, Szíha, akkor jelentsd be őket a Magasztosnál.

– Igen, tiszteletreméltó uram – válaszolta Szíha, majd odament a Magasztoshoz, köszöntötte, és így szólt:

– Uram, ezek a kószalai és magadhai bráhmin küldöttek azért jöttek, hogy beszéljenek a Magasztossal, és Otthaddha, a liccshavi is ugyancsak ezért jött el, nagyszámú társaság kíséretében. Helyes volna, ha a Magasztos a színe elé bocsátaná ezeket az embereket.

– Nos, Szíha, akkor készíts egy ülőhelyet a kunyhó árnyékában.

– Igen, uram – mondotta Szíha, és úgy tett.

Akkor a Magasztos kijött a hajlékából, s leült az odakészített helyre.

A bráhminok a Magasztos elé járultak, s illendő köszöntés után oldalt helyet foglaltak. Otthaddha azonban, miután tisztelettel meghajolt a Magasztos előtt és helyet foglalt oldalt, így szólt:

– Uram, Szunakkhatta6, a liccshavi nemrégiben odajött hozzám, és azt mondta:

„Hamarosan három éve lesz annak, hogy a Magasztos követője vagyok. Voltak már meditációs látomásaim, kellemes, örömteli, boldogító látomások, de kellemes, örömteli, boldogító meditációs hangokat nem hallottam.” Uram, léteznek-e azok a meditációs hangok, amelyet Szunakkhatta nem hall meg, vagy sem?

– Léteznek, Maháli.

– Akkor mi az oka annak, uram, hogy Szunakkhatta nem hallja őket?

– Maháli, van úgy, hogy a szerzetes kelet felé fordulva egyhegyű szamádhiba7 merül és kellemes, örömteli, boldogító látomást tapasztal, … de hangokat nem hall. Az egyhegyű szamádhiban látomásokat tapasztal, de hangokat nem hall. Miért van ez így? Mert az ilyen szamádhi csak a látomások megtapasztalásához vezet el, a hangok megtapasztalásához azonban nem.

Van úgy, hogy a szerzetes dél, nyugat, észak felé fordulva egyhegyű szamádhiba merül, így felfelé, lefelé és keresztirányban tapasztalja meg a látomásokat, de hangokat nem hall. Miért van ez így? Mert az ilyen szamádhi csak a látomások megtapasztalásához vezet el, a hangok megtapasztalásához azonban nem.

Van úgy, Maháli, hogy a szerzetes kelet felé fordulva … hallomásokat tapasztal, de látásélményben nem részesül …

Van úgy, hogy a szerzetes dél, nyugat, észak felé fordulva, felfelé, lefelé és keresztirányban hallomásokat tapasztal, de látásélményben nem részesül …

Van úgy, Maháli, hogy a szerzetes kelet felé fordulva kéthegyű meditációba merül, így látomásként is tapasztalja a kellemest, örömtelit és boldogítót, és hallomásként is. Miért van ez így? Mert ez a kéthegyű szamádhi elvezet a látomások és a hallomások megtapasztalásához is.

Van úgy, hogy a szerzetes dél, nyugat, észak felé fordulva, felfelé, lefelé és keresztirányban tapasztalja meg a látomásokat is és a hallomásokat is. … Ez hát az oka, hogy Szunakkhatta csak látomásokat tapasztal, hangokat azonban nem hall8.

– Ezek szerint, uram, a szerzetesek a Magasztos útmutatása alatt azért élnek tiszta életet, hogy ilyen szamádhi–állapotot érjenek el?

– Nem, Maháli, más miatt, ennél magasabb és tökéletesebb dolgok miatt élnek a szerzetesek a vezetésem alatt tiszta életet.

– Mik azok, uram?

– Maháli, van olyan szerzetes, aki – miután a három béklyó (képzetétől) megszabadította magát – folyamba-lépetté válik, nem köti semmilyen fogadalom, biztosan lépdel a megvilágosodás ösvényén. Az olyan szerzetes, aki megszabadította magát a három béklyó (képzetétől), és le is csökkentette magában a vágyakozást, az ellenszenvet és a nem-tudást – egyszer-visszatérővé válik: egyszer még visszatér, s akkor szünteti meg a szenvedést. Az olyan szerzetes, aki megszabadította magát az öt alárendelő béklyótól9, „kényszer nélküli testet” ölt10, ahonnan nem kell visszatérnie – úgy nyeri el a megvilágosodást. Van olyan szerzetes is, aki a vágyak kioltása révén még ebben az életében eléri a szenvektől mentes, tiszta tudatállapotot, a megszabadulást, melyet a saját belátásából megvalósított bölcsesség révén ér el. Ezen magasabb és tökéletesebb dolog miatt élnek a szerzetesek a vezetésem alatt tiszta életet.

– Uram! Van-e útja, van-e szere ezen dolgok megvalósításának?

– Van út, Maháli, van módszer.

– Mi az az út? Mi az a módszer?

– A nemes nyolcrétű ösvény. Ez pedig: a helyes belátás, a helyes döntés, a helyes beszéd, a helyes magatartás, a helyes életmód, a helyes törekvés, a helyes figyelem, a helyes elmélyedés. Íme az út, íme a szer, amely által e dolgok megvalósíthatók.

Egyszer, Maháli, amikor Kószambiban, a Ghószita ligetben időztem, két vándor, Mandissza és Dzsálija, a facsészés remete tanítványai odajöttek hozzám, köszöntöttek s oldalt leültek. Aztán azt kérdezték:

„Hogy van ez, Gótama barátunk, azonos-e a lélek11 és a test, vagy két külön dolog?”

„Nos, barátaim, figyelmezzetek jól, s elmondom nektek.”

„Úgy lesz” – válaszolták, én pedig folytattam:

„Barátaim, a Tathágata belép a világba. Arhat, tökéletesen megvilágosodott buddha, tökéletes a tudásban és tökéletes a tettekben, boldogulást hozó, világok ismerője, az emberek megzabolázásának tökéletes mestere, isteni és emberi lények tanítója, buddha, bölcsességgel áldott. Saját tapasztalása által megszerzett tudása révén hirdeti, milyen is eme istenekkel, márákkal, brahmákkal teli világ, hercegeikkel és népeikkel teli világ. Olyan dhammát tanít, mely mind szellemét, mind tanait tekintve jó a keletkezésében jó a folyamában és jó az elmúlásában, s feltárja a teljesen tökéletes, alaposan megtisztult, szent élet mibenlétét.

A tanítvány elindul az erény gyakorlásának útján (2. szutta, 41–63 szakasz). Saját erényéből kifolyólag semmiben nem lát veszélyt. Azt a bűntől mentes örömérzetet tapasztalja meg magában, amely ebből a nemes erényből fakad. Ily módon tökéletes az erényben. (mint a 2. szutta, 64–74. szakaszaiban) … Miután így megszabadult az érzékek általi vágyaktól, megszabadult a káros állapotoktól, belép az első dhjánába, s ott elidőz … úgy fedi be, itatja át testét ebből a megszabadulásból születő örömmel és boldogsággal, hogy nincsen egyetlen porcikája sem, melyet ne járna át. Nos, ki így lát és így tud, mondhatjuk-e annak esetében: »A lélek és a test azonos«, vagy: »A lélek és a test két külön dolog«? Nem mondhatjuk, barátaim12. Én pedig ily módon tudok, és ily módon látok, és nem mondom azt, hogy a lélek azonos a testtel, sem azt, hogy különvaló tőle.

Ugyanígy a második … , a harmadik …, a negyedik dhjánában (mint a 2. szutta, 77–82. szakasz).

A tudat az élményre fordul. Nos, ki így lát és így tud, mondhatjuk-e annak esetében: »A lélek és a test azonos«, vagy: »A lélek és a test két külön dolog«? Nem mondhatjuk, barátaim.

Tudja: ettől a ponttól már nincs semmi tovább. Nos, ki így lát és így tud, mondhatjuk-e annak esetében: »A lélek és a test azonos«, vagy: »A lélek és a test két külön dolog«? Nem mondhatjuk, barátaim. Én pedig ily módon tudok, és ily módon látok, és nem mondom azt, hogy a lélek azonos a testtel, sem azt, hogy különvaló tőle.”

Így beszélt a Magasztos, és Otthaddha, a liccshavi örvendezett a szavain.


  1. A vihára az első időkben csak egy fedett és szellős kunyhó volt, mely nyári szállás gyanánt szolgált a vándorló szerzeteseknek. Később, amint a buddhizmus intézményesült, és megalakultak a nagyobb kolostorok, akkor már ezeket hívták vihárának. (Cs.K.)  ↩

  2. Liccshavi: azokat a ksatrijákat hívták így, akik Vészáliban megalakították a Liccshavi köztársaságot. Sákjamuni első követői közé tartoztak. (Cs.K.)  ↩

  3. Maháli: a vezetékneve (gotta), ugyanúgy, amiként a Buddha vezetékneve a Gótama. RD egy neveket magyarázó jegyzetében kifejti, hogy (az ilyen, vezetéknéven történő megszólítás) udvarias megszólításnak számít.  ↩

  4. Szíha: tehetséges fiatalember, akinek véleményét az idősebbek és rangosabbak is fontosnak tartották.  ↩

  5. Ez Nágita vezetékneve volt, vö. 3. jegyzet.  ↩

  6. Szunakkhattáról bővebben lásd DN 24.  ↩

  7. A koncentráció bizonyos fajtája.  ↩

  8. Figyelmet érdemel a viszonylag lényegtelen részek elviselhetetlenül gyakori ismétlése, annak ellenére is, hogy a mű stílusa megköveteli az ismétlést. Ez a később keletkezett szutták esetében jellegzetes, és esetleg arra mutathat, hogy ez a szutta későbbi változat.  ↩

  9. Ez az öt akadály: az előző 3 és a tompaság-tudnyaság és az aggodalom-nyugtalanság.  ↩

  10. Opapátika: különleges értelemben használatos kifejezés a vissza-nem-térőre (anágámi).  ↩

  11. Dzsíva: „életerő’’.  ↩

  12. Vö. DN 1.3.10. Némely kéziratban (MSS) úgy szerepel: „Mondhatjuk, barátaim”.  ↩

Így készült:
Fordította: Csornai Katalin
Forrás: , páli
Szerzői jogok: Csornai Katalin, 2009
Felhasználás feltételei: image: CC-BY-NC-SA
Frissítve: September 20, 2011, at 11:38 AM


Váljon minden lény javára.

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 2.5 Magyarország Licenc feltételeinek megfelelően szabadon felhasználható.