Fordította: Fenyvesi Róbert (info)

DN 9, PTS D I 178
Share this with Google Plus Share this with Facebook Share this with Twitter Email this Share with other...

DN 9 Poṭṭhapāda Sutta

Potthapádának

Így hallottam. Egyszer a Magasztos Szávatthíban, a Dzséta-ligetben, Anáthapindika kertjében tartózkodott. Ekkortájt Potthapáda, a vándor háromszáz követőt kitevő népes táborával együtt a Malliká királyné egy-pavilonos parkjában álló tinduka-fa közelében lévő vitacsarnokban vert tanyát. A Magasztos kora reggel felöltötte köntösét, fogta csészéjét és felső köpenyét, és elindult Szávatthíba alamizsnáért. Ekkor ez a gondolat ötlött fel benne: „Mivel még túl korán van, hogy Szávatthíba menjek alamizsnáért, miért ne mennék a Malliká királyné egy-pavilonos parkjában álló tinduka-fa közelében lévő vitacsarnokba, hogy találkozzak Potthapádával, a vándorral?” Így hát a Malliká királyné egy-pavilonos parkjában álló tinduka-fa közelében lévő vitacsarnokba ment.

Ekkor Potthapáda, a vándor népes követőtábora társaságában ült, s nagy zajt és lármát csapva sokféle állatias témáról vitáztak, úgymint: királyokról, haramiákról és udvari elöljárókról, hadseregekről, riadalomról és csatákról, ételről, italról, ruhákról, bútorokról, ékszerekről és illatszerekről, rokonokról, szekerekről, falvakról és várakról, városokról és vidékekről, asszonyokról és hősökről, utcai és piaci pletykákról, halottakról szóló mesékről, és kis színes történetekről, a világ és a tenger teremtéséről és arról, hogy mi létezik és mi nem. Amikor Potthapáda, a vándor meglátta a Magasztost a távolban közeledni, így csitította követőit:

– Maradjunk csendben, jóurak! Ne csapjunk semmi zajt! Itt jön Gótama remete. Ő a csendet kedveli, nyugodt mondatokkal beszél. Talán, ha észreveszi csendes társaságunkat, lehet, hogy méltónak talál minket arra, hogy csatlakozzék hozzánk.

Így hát a vándorok elcsendesültek.

Amikor a Magasztos megérkezett Potthapádához, a vándor így szólította meg:

– Jöjj, Magasztos! Légy üdvözölve, Magasztos! Jó rég volt már, hogy a Magasztos erre járt. Ülj le, Magasztos! Már előkészítettük az ülőhelyed.

Így hát a Magasztos leült a számára odakészített helyre. Potthapáda mellé ült egy alacsonyabb ülőhelyre. Ahogy ott ült, a Magasztos így szólt hozzá:

– Milyen téma megvitatására gyűltetek itt össze? Melyik téma megvitatása közben zavartalak meg benneteket?

Mindezekre Potthapáda így válaszolt:

– Nem érdekes uram, nem érdekes, hogy milyen téma megvitatására gyűltünk itt össze. Ráér a Magasztos azzal később foglalkozni. Az elmúlt pár nap leforgása alatt egy vita alakult ki az itt, a vitacsarnokban összegyűlt és helyet foglalt számos szekta papjai és remetéi között, mégpedig az észlelés végső megszűnéséről: „Hogyan szűnik meg végleg az észlelés?”

Ezzel kapcsolatban vannak, akik azt mondták, hogy: „Egy személy észlelése ok nélkül, értelmetlenül jön létre és szűnik meg. Amikor létrejön, az ember észlelő. Amikor megszűnik, az ember nem–észlelő1.” Így írta le az egyik csoport az észlelés végső megszűnését.

Azonban mások azt mondták, hogy: „Nem, ez nem így van. Az észlelés a személy énje, ami jön és megy [születésről születésre vándorolva]. Amikor jön, az ember észlelő. Amikor megy, az ember nem–észlelő.” Így írta le a másik csoport az észlelés végső megszűnését.

Azonban mások azt mondták, hogy: „Nem, ez nem így van, mivel vannak olyan papok és remeték, akik hatalmas erővel, komoly hatalommal rendelkeznek. Ők húzzák-vonják ki és be a személybe az észlelést. Amikor behúzzák azt, az ember észlelő. Amikor kivonják azt, az ember nem–észlelő.” Így írta le egy másik csoport az észlelés végső megszűnését.

Azonban mások azt mondták, hogy: „Nem, ez nem így van, mivel vannak olyan istenek, dévák, akik hatalmas erővel, komoly hatalommal rendelkeznek. Ők húzzák-vonják ki és be a személybe az észlelést. Amikor behúzzák azt, az ember észlelő. Amikor kivonják azt, az ember nem–észlelő.” Így írta le ez a másik csoport az észlelés végső megszűnését.

Ekkor eszembe jutott a Magasztos: „Óh, a Magasztos! Óh, a Jól Távozott biztosan jól képzett ezekben a témákban.” A Magasztos képzett és járatos az észlelés végső megszűnésének mikéntjében. Szóval mi, uram, mi az észlelés végső megszűnése?

– Ebben a tekintetben Potthapáda, azok a papok és remeték, akik azt állítják, hogy a személy észlelése ok nélkül, értelmetlenül jön létre és szűnik meg, tévednek már az elejétől fogva. Miért? Mert a személy érzékelése okkal, nem értelmetlenül jön létre és szűnik meg. Gyakorlással az egyik észlelés létrejön, és gyakorlással egy másik észlelés megszűnik. És mi ez a gyakorlás?

Van, amikor egy Tathágata jelenik meg a világban, kiváló és tényleg ön–ébredett. [ahogy a DN 2-ben]
… Így tökéletesítheti magát egy szerzetes az erényekben…

Felismeri, hogy mind az öt akadályt megszüntette, ezáltal örömtelivé válik. Örömteli, ezáltal lelkesültté válik. Lelkesült, ezáltal teste elnyugszik. Teste elnyugtával érzékeny lesz a gyönyörre. Gyönyört érezve tudata összpontosítottá válik.

Teljesen elfordul az érzéki örömöktől, elfordul a haszontalan tudati minőségektől, így a szerzetes belép az első dzshánába és ott időzik: elragadtatás és öröm fakad e lemondásból, amit gondolkodás és fogalomalkotás kísér. A korábbi érzéki észlelése megszűnik, és akkor a ’lemondásból fakadó elragadtatás és öröm’ kifinomult valóságának észlelése lesz jelen. Akkor az ember a ’lemondásból fakadó elragadtatás és öröm’ kifinomult valóságának észlelője. Így ilyen gyakorlással az egyik észlelés létrejön, és ilyen gyakorlással a másik észlelés megszűnik.

Ezután a gondolkodás és fogalomalkotás elnyugtával a szerzetes belép a második dzshánába, és ott időzik: elragadtatás és öröm fakad e nyugalomból, a tudatosság egyesítése, ami mentes a gondolkodástól és a fogalomalkotástól, egy belső bizonyosság. A korábbi, a ’lemondásból fakadó elragadtatás és öröm’ észlelése megszűnik, és akkor az ’összpontosításból fakadó elragadtatás és öröm’ kifinomult valóságának észlelése lesz jelen. Akkor az ember az ’összpontosításból fakadó elragadtatás és öröm’ kifinomult valóságának észlelője. Így ilyen gyakorlással az egyik észlelés létrejön, és ilyen gyakorlással a másik észlelés megszűnik.

Ezután az elragadtatottság elhalványultával nyugodt, éber és figyelmes marad, és örömöt érez a testében. Belép a harmadik dzshánába és ott időzik, amit az érdemesek így jellemeznek: „nyugodt és éber, kellemes állapotban időzik”. A korábbi, az ’összpontosításból fakadó elragadtatás és öröm’ kifinomult valóságának észlelése megszűnik, és akkor a ’nyugalom’ kifinomult valóságának észlelése lesz jelen. Akkor az ember a ’nyugalom’ kifinomult valóságának észlelője. Így ilyen gyakorlással az egyik észlelés létrejön, és ilyen gyakorlással a másik észlelés megszűnik.

Ezután, a gyönyör és a fájdalom elmúlásával, és mivel a lelkesültség és az aggodalom már korábban eltűntek, a szerzetes belép a negyedik dzshánába és ott időzik: ami tisztán nyugalom és éberség, ’sem kellemes, sem fájdalmas’. A korábbi, a ’nyugalom’ kifinomult valóságának észlelése megszűnik, és akkor a ’sem kellemes, sem fájdalmas’ kifinomult valóságának az észlelése lesz jelen. Akkor az ember a ’sem kellemes, sem fájdalmas’ kifinomult valóságának észlelője. Így ilyen gyakorlással az egyik észlelés létrejön, és ilyen gyakorlással a másik észlelés megszűnik.

Ezután, a [fizikai] formák észlelésének teljes meghaladásával, az ellenállás észlelésének eltűnésével, nem törődve a sokféleség észlelésével, a ’végtelen teret’ [észlelve] a szerzetes belép a ’végtelen tér dimenziójába’, és ott időzik. A korábbi, a ’sem kellemes, sem fájdalmas’ kifinomult valóságának észlelése megszűnik, és akkor a ’végtelen tér dimenziója’ kifinomult valóságának az észlelése lesz jelen. Akkor az ember a ’végtelen tér dimenziója’ kifinomult valóságának észlelője. Így ilyen gyakorlással az egyik észlelés létrejön, és ilyen gyakorlással a másik észlelés megszűnik.

Ezután, a ’végtelen tér dimenziójának’ teljes meghaladásával a ’határtalan tudatosságot’ [észlelve] a szerzetes belép a ’határtalan tudatosság dimenziójába’, és ott időzik. A korábbi, a ’végtelen tér dimenziója’ kifinomult valóságának észlelése megszűnik, és akkor a ’határtalan tudatosság dimenziója’ kifinomult valóságának az észlelése lesz jelen. Akkor az ember a ’határtalan tudatosság dimenziója’ kifinomult valóságának észlelője. Így ilyen gyakorlással az egyik észlelés létrejön, és ilyen gyakorlással a másik észlelés megszűnik.

Ezután, a ’határtalan tudatosság dimenziójának’ teljes meghaladásával, [ezt gondolva] „Ez a semmi”, a szerzetes belép a ’semmi dimenziójába’, és ott időzik. A korábbi, a ’határtalan tudatosság dimenziója’ kifinomult valóságának észlelése megszűnik, és akkor a ’semmi dimenziója’ kifinomult valóságának az észlelése lesz jelen. Akkor az ember a ’semmi dimenziója’ kifinomult valóságának észlelője. Így ilyen gyakorlással az egyik észlelés létrejön, és ilyen gyakorlással a másik észlelés megszűnik2.

Most, amikor a szerzetes önmaga észlelője, akkor ott és úgy, lépésről lépésre megérinti az észlelés csúcsát. Ahogy az észlelés csúcsán időzik, ez a gondolat ötlik fel benne: „A gondolkodás rossz számomra. A nem-gondolkodás sokkal jobb. Ha gondolkodnék és akarnék, ez az én–észlelés megszűnne, és egy durvább észlelés jönne létre. Mi lenne, ha nem gondolkodnék és nem akarnék?”3 Így tehát nem gondolkodik, és nem akar, és mivel nem gondolkodik és nem akar, az észlelés megszűnik4, és a másik, a durvább észlelés nem jön létre. Megérinti a megszűnést. Ez, Potthapáda, ahogyan a figyelmesen5, lépésről lépésre eléri az észlelés végső megszűnését.

Szóval mit gondolsz, Potthapáda, halottál az észlelés végső megszűnésének az ilyen figyelmes, lépésről lépésre történő eléréséről?

– Nem, uram. Jól értettem-e, hogy a Magasztos így tanította a Dhammát: „Amikor a szerzetes önmaga észlelője, akkor ott és úgy, lépésről lépésre megérinti az észlelés csúcsát. Ahogy az észlelés csúcsán időzik, ez a gondolat ötlik fel benne: ‘A gondolkodás rossz számomra. A nem-gondolkodás sokkal jobb. Ha gondolkodnék és akarnék, ez az én–észlelés megszűnne, és egy durvább észlelés jönne létre. Mi lenne, ha nem gondolkodnék és nem akarnék?’ Így tehát nem gondolkodik és nem akar, és mivel nem gondolkodik és nem akar, az észlelés megszűnik, és a másik, a durvább észlelés nem jön létre. Megérinti a megszűnést. Ez, Potthapáda, ahogyan a figyelmesen, lépésről lépésre eléri az észlelés végső megszűnését.”?

– Így igaz, Potthapáda.

– Akkor, uram, a Magasztos az észlelésnek egyetlen csúcsáról beszélt, vagy az észlelés számos csúcsáról?

– Potthapáda, az észlelés egyetlen csúcsáról és az észlelés számos csúcsáról beszéltem.

– És hogyan írja le a Magasztos az észlelés egyetlen csúcsát és az észlelés számos csúcsát?

– Ha az ember valamilyen módon megérinti a megszűnést, Potthapáda, az a mód az, amit az észlelés csúcsának neveztem6. Így írom le az észlelés egyetlen csúcsát és az észlelés számos csúcsát.

– Azonban, uram, az észlelés kél fel előbb, a tudás csak azután; vagy a tudás kél fel előbb, az észlelés csak azután; vagy az észlelés és a tudás egyszerre kélnek fel?

– Potthapáda, az észlelés kél fel előbb, a tudás csak azután. A tudás az észlelés keletkezéséből jön létre. Az ember felismeri: „Ennek a függvényében7 keletkezett a tudásom.” Ennek az okfejtésnek a mentén képes felismerni az ember, hogy az észlelés kél fel előbb, a tudás csak azután, és hogy a tudás az észlelés keletkezéséből jön létre.

– Azonban, uram, az észlelés az ember énje, vagy az észlelés is egy dolog, míg az én is egy másik dolog?

– Milyen én létezéséről beszélsz, Potthapáda?

– Egy szilárd én létezéséről beszélek, ami alakkal bír, amit a négy nagy alapelem alkot (föld, víz, tűz és szél), amit fizikai étellel táplálunk.

– Akkor, Potthapáda, az énednek szilárdnak kéne lennie, alakkal bírónak, amit a négy nagy alapelem alkot, és amit fizikai étellel táplálsz. Ebben az esetben számodra az észlelés egy dolog, míg az én egy másik dolog. Ennek az okfejtésnek a mentén az ember azt képes felismerni, hogy az észlelés egy dolog, míg az én egy másik dolog: ha az ember ennél a szilárd énnél marad – ami alakkal bír, amit a négy nagy alapelem alkot, és amit fizikai étellel táplál – akkor abban a személyben az egyik észlelés létrejön, a másik megszűnik. Ennek az okfejtésnek a mentén az ember azt képes felismerni, hogy az észlelés egy dolog, míg az én egy másik dolog.

– Akkor, uram, a tudat által alkotott énről beszélek, ami minden részében teljes, ami [érzékszervi] képességeit illetően semmivel sem rosszabb8 [az előzőnél].

– Akkor, Potthapáda, az énednek a tudat által alkottnak kéne lennie, ami minden részében teljes, ami képességeit illetően semmivel sem rosszabb. Ebben az esetben számodra az észlelés egy dolog, míg az én egy másik dolog. Ennek az okfejtésnek a mentén az ember azt képes felismerni, hogy az észlelés egy dolog, míg az én egy másik dolog: ha az ember ennél a tudat által alkotott énnél marad – ami minden részében teljes, ami képességeit illetően semmivel sem rosszabb – akkor abban a személyben az egyik észlelés létrejön, a másik megszűnik. Ennek az okfejtésnek a mentén az ember azt képes felismerni, hogy az észlelés egy dolog, míg az én egy másik dolog.

– Akkor, uram, egy észlelés által alkotott forma nélküli énről beszélek.

– Akkor, Potthapáda, az énednek észlelés által alkotott forma nélkülinek kéne lennie. Ebben az esetben számodra az észlelés egy dolog, míg az én egy másik dolog. Ennek az okfejtésnek a mentén az ember azt képes felismerni, hogy az észlelés egy dolog, míg az én egy másik dolog: ha az ember ennél az észlelés által alkotott forma nélküli énnél marad, akkor abban a személyben az egyik észlelés létrejön, a másik megszűnik. Ennek az okfejtésnek a mentén az ember azt képes felismerni, hogy az észlelés egy dolog, míg az én egy másik dolog.

– Megtudhatnám-e azt, uram, hogy az észlelés-e az ember énje, vagy az észlelés is egy dolog, míg az én egy másik dolog?

– Potthapáda, mivel más nézetekkel, más gyakorlással, más örömökkel, más célokkal, más tanítókkal rendelkezel, nehezen tudhatod meg azt, hogy az észlelés-e az ember énje, vagy az észlelés is egy dolog, míg az én egy másik dolog.

– Rendben, uram, mivel más nézetekkel, más gyakorlással, más örömökel, más célokkal, más tanítókkal rendelkezek, így nehezen tudhatom meg azt, hogy az észlelés-e az ember énje, vagy az észlelés is egy dolog, míg az én egy másik dolog, akkor az-e a helyzet, hogy a világegyetem örök, hogy csak ez az egy igaz, minden más [nézet] helytelen?

– Potthapáda, sosem tanítottam arról, hogy a világegyetem örök, hogy csak ez az egy igaz, hogy minden más helytelen.

– Akkor a világegyetem nem örök, csak ez az igaz, minden más helytelen?

– Potthapáda, sosem tanítottam arról, hogy a világegyetem nem örök, hogy csak ez az egy igaz, hogy minden más helytelen.

– Akkor az a helyzet, hogy a világegyetem véges […]; végtelen […]; a test és a lélek azonos […]; a test egy dolog, míg a lélek egy másik dolog […]; hogy létezik a Tathágata a halál után […]; nem létezik a Tathágata a halál után […]; létezik is meg nem is a Tathágata a halál után […]; sem létezik, sem nem-létezik a Tathágata a halál után, hogy csak ez az egy igaz, minden más helytelen?

– Potthapáda. Sosem tanítottam arról, […] hogy a Tathágata sem létezik, sem nem-létezik a halál után, hogy csak ez az egy igaz, minden más helytelen.

– De miért nem tanított a Magasztos ezekről a dolgokról?

– Mert ezek a kérdések haszontalanok a végső cél elérését tekintve, haszontalanok a Dhammát illetően, nem a szent élet alapjai. Nem vezetnek a megszabaduláshoz, a szenvedélymentességhez, a megszűnéshez, a nyugalomhoz, a közvetlen tudáshoz, az ön–ébredéshez, a kialváshoz. Ezért nem tanítottam ezekről a dolgokról.

– Akkor miről tanított a Magasztos?

– Azt tanítottam, hogy: „Ez a szenvedés” […]; „Ez a szenvedés eredete” […]; „Ez a szenvedés megszűnése” […]; „Ez az az út, aminek a gyakorolása a szenvedés megszűnéséhez vezet.”

– És miért ezeket a dolgokat tanította a Magasztos?

– Mert ezek hasznosak a végső cél elérését tekintve, hasznosak a Dhammát illetően, ezek a szent élet alapjai. Ezek vezetnek a megszabaduláshoz, a szenvedélymentességhez, a megszűnéshez, a nyugalomhoz, a közvetlen tudáshoz, az ön–ébredéshez, a kialváshoz. Ezért tanítottam ezeket.

– Úgy van, Magasztos, úgy van, Jól Távozott. Nos, itt az ideje, hogy a Magasztos azt tegye, amit jónak lát.

Erre a Magasztos felállt az ülőhelyéről és távozott.

Nem sokkal a távozása után a vándorok ilyen gúnyos megjegyzésekkel illették, így csúfolták Potthapádát mindenünnen: „Szóval úgy állunk, hogy akármit is mondott Gótama remete, Potthapáda úr ekképp örvedezett minden szavának: ’Úgy van, Magasztos, úgy van, Jól Távozott.’ De mi nem sokat értettünk abból, amit Gótama remete tanított az olyan kategorikus tanításokat illetően, mint hogy: végtelen-e a világegyetem, vagy véges-e a világegyetem […]; hogy a Tathágata sem létezik, sem nem-létezik a halál után.”

Ezek után Potthapáda, a vándor így válaszolt a vándoroknak:

– Én sem sokat értettem abból, amit Gótama remete tanított, az olyan kategorikus tanításokat illetően, mint hogy: végtelen-e a világegyetem, vagy véges-e a világegyetem […]; hogy a Tathágata sem létezik, sem nem-létezik a halál után.

Mindazonáltal Gótama remete feltárt egy őszinte, igazi és következetes gyakorlást, ami a Dhammán alapszik, összhangban van a Dhammával. És amikor ilyen őszinte, igazi és következetes gyakorlást – ami a Dhammán alapszik, összhangban van a Dhammával – fejt ki, akkor egy ilyen értelmes ember mint én, miért is ne örvendezhetne Gótama remete jól mondott szavainak?

Két-három nappal ezután Csitta, az elefántszelídítő fia és Potthapáda, a vándor a Magasztoshoz mentek. Megérkezvén, Csitta leborult a Magasztos előtt, majd leült mellé, míg Potthapáda, a vándor udvarias szavakkal üdvözölte a Magasztost. Miután így barátságosan és udvariasan üdvözölték egymást, leült mellé. Ahogy ott ült, így szólt a Magasztoshoz:

– Másnap, nem sokal azután, hogy a Magasztos távozott, a vándorok ilyen gúnyos megjegyzések kíséretében csúfoltak engem mindenünnen: „Szóval úgy állunk, hogy akármit is mondott Gótama remete, Potthapáda úr ekképp örvedezett minden szavának: ’Úgy van, Magasztos, úgy van, Jól Távozott.’ De mi nem sokat értettünk abból, amit Gótama remete tanított egyik olyan kategorikus tanítást illetően sem, mint hogy: végtelen-e a világegyetem, vagy véges-e a világegyetem […]; hogy a Tathágata sem létezik, sem nem-létezik a halál után.”

Ezek után így válaszoltam a vándoroknak: „Én sem értettem sokat abból, amit Gótama remete tanított egyik olyan kategorikus tanítást illetően sem, mint hogy: végtelen-e a világegyetem, vagy véges-e a világegyetem […]; hogy a Tathágata sem létezik, sem nem-létezik a halál után. Mindazonáltal Gótama remete feltárt egy őszinte, igazi és következetes gyakorlást, ami a Dhammán alapszik, összhangban van a Dhammával. És amikor ilyen őszinte, igazi és következetes gyakorlást – ami a Dhammán alapszik, összhangban van a Dhammával – fejt ki, akkor egy ilyen értelmes ember mint én, miért is ne örvendezhetne Gótama remete jól mondott szavainak?”

– Potthapáda, azok a vándorok vakok, nincs szemük a látásra. Közülük csak neked van szemed a látásra. Azok közül a tanítások közül, amelyeket tanítottam és hirdettem, voltak bizonyosak9 és nem bizonyosak. És melyek azok a tanítások, amelyeket nem bizonyos tanításként tanítottam és hirdettem? [Azt az állítást, hogy] „A világegyetem örök”, mint nem bizonyos tanítást tanítottam és hirdettem. [Azt az állítást, hogy] „A világegyetem nem örök” […]; „A világegyetem véges” […]; „A világegyetem végtelen” […]; „A test és a lélek azonos” […]; „A test egy dolog, míg a lélek egy másik dolog” […]; „Létezik a Tathágata a halál után” […]; ’Nem létezik a Tathágata a halál után […]; „Létezik is meg nem is a Tathágata a halál után” […]; „Sem létezik, sem nem-létezik a Tathágata a halál után”, mint nem bizonyos tanítást tanítottam és hirdettem. És miért tanítottam és hirdettem ezeket a tanításokat nem bizonyosként? Mert ezek nem hasznosak a végső cél elérése érdekében, nem hasznosak a Dhammát illetően, nem alapjai a szent életnek. Ezek nem vezetnek a megszabaduláshoz, a szenvedélymentességhez, a megszűnéshez, a nyugalomhoz, a közvetlen tudáshoz, az ön–ébredéshez, a kialváshoz. Ezért tanítottam és hirdettem ezeket a tanításokat nem bizonyosként.

És melyek azok a tanítások, amelyeket bizonyosként tanítottam? [Azt az állítást, hogy] „Ez a szenvedés” bizonyos tanításként tanítottam és hirdettem. [Azt az állítást, hogy] „Ez a szenvedés eredete” […]; „Ez a szenvedés megszűnése” […]; „Ez az az út, aminek a gyakorolása a szenvedés megszűnéséhez vezet” bizonyos tanításként tanítottam és hirdettem. És miért tanítottam és hirdettem ezeket a tanításokat bizonyosként? Mert ezek hasznosak a végső cél elérése érdekében, hasznosak a Dhammát illetően, ezek a szent élet alapjai. Ezek vezetnek a megszabaduláshoz, a szenvedélymentességhez, a megszűnéshez, a nyugalomhoz, a közvetlen tudáshoz, az ön–ébredéshez, a kialváshoz. Ezért tanítottam és hirdettem ezeket a tanításokat bizonyosként.

Vannak olyan papok és remeték, akik ilyen tanokkal és nézetekkel rendelkeznek: „A halál után az én kizárólag boldog, mentes a szenvedéstől”. Odamentem hozzájuk, és megkérdeztem tőlük: „Igaz-e, hogy olyan tanokkal és nézetekkel rendelkeztek, mint hogy: ’A halál után az én kizárólag boldog, mentes a szenvedéstől’?” Kérdésemre azt válaszolták, hogy „Igen”. Erre én ezt kérdeztem tőlük: „De ismertek-e, láttatok-e már, voltatok-e már egy ilyen kizárólag boldog világban?” Erre azt válaszolták, hogy „Nem”. Mire én ezt kérdeztem tőlük: „Voltatok-e már olyan én tudatában, ami egy napon és éjszakán át kizárólag boldog volt, vagy legalább egy fél napon és fél éjszakán át?” Erre azt válaszolták, hogy „Nem”. Mire én ezt kérdeztem tőlük: „Ismertek-e olyat, hogy: ‘Ez az az ösvény, ez az a gyakorlás, ami egy kizárólag boldog világot valósít meg’?” Erre azt válaszolták, hogy „Nem”. Mire én ezt kérdeztem tőlük:

„Hallottátok-e már olyan dévák (istenségek) hangját, akik egy kizárólag boldog világban születtek újra, miközben ezt mondják: ‘Gyakoroljatok helyesen, kedveseim! Gyakoroljatok őszintén, kedveseim, egy kizárólag boldog világ megvalósítása érdekében, mert mi épp ilyen gyakorláson keresztül születtük újra ebben a kizárólag boldog világban’?” Erre azt válaszolták, hogy „Nem”.

– Mit gondolsz hát, Potthapáda, ebben az esetben nem valószínűtlenek-e ezeknek a papoknak és remetéknek a szavai?

– De igen, uram. Ebben az esetben elég valószínűtlenek ezeknek a papoknak és remetéknek a szavai.

– Potthapáda, olyan ez, mintha egy ember azt állítaná: „Szerelmes vagyok ennek az országnak a legszebb asszonyába”, mire mások ezt kérdeznék tőle: „Nos, jóember, tudod-e, hogy ez a legszebb asszony az országban, akibe szerelmes vagy, harcosi, papi, kereskedő vagy munkás kasztból származik-e?” Erre ő azt válaszolná, hogy „Nem”. Mire ezt kérdeznék tőle: „Ismered-e a nevét vagy a családnevét? Magas, alacsony vagy középtermetű? Sötét, világos vagy pirospozsgás? Tudod-e, hogy melyik városból származik?” Erre ő azt válaszolná, hogy „Nem”. Mire ezt kérdeznék tőle: „Tehát sosem ismertél még vagy láttál eddig ilyen nőt, mint akibe szerelmes vagy?” Erre azt válaszolná, hogy „Így van”.

Mit gondolsz hát, Potthapáda, ebben az esetben nem valószínűtlenek-e ennek az embernek a szavai?

– De igen, uram.

– Hasonlóképpen, vannak olyan papok és remeték, akik ilyen tanokkal és nézetekkel rendelkeznek: „A halál után az én kizárólag boldog, mentes a szenvedéstől”. […] nem valószínűtlenek-e ezeknek a papoknak és remetéknek a szavai?

– De igen, uram. Ebben az esetben elég valószínűtlenek ezeknek a papoknak és remetéknek a szavai.

– Potthapáda, olyan ez, mintha egy ember az útkereszteződésben építene lépcsősort, hogy felmehessen rajta a palotába, mire mások ezt kérdeznék tőle: „Nos, jóember, tudod-e, hogy az a palota, aminek ezt a lépcsősort építed, innét keletre, nyugatra, északra vagy délre fekszik? Hogy magas, alacsony vagy közepes méretű-e?”, és erre ő azt válaszolná, hogy „Nem”. Mire ezt kérdeznék tőle: „Tehát sosem ismerted vagy láttad azt a palotát, aminek ezt a lépcsősort építed?” Erre ő azt válaszolná, hogy „Így van”.

Mit gondolsz hát, Potthapáda, ebben az esetben nem valószínűtlenek-e ennek az embernek a szavai?

– De igen, uram.

– Hasonlóképpen, vannak olyan papok és remeték, akik ilyen tanokkal és nézetekkel rendelkeznek: „A halál után az én kizárólag boldog, mentes a szenvedéstől”. […] nem valószínűtlenek-e ezeknek a papoknak és remetéknek a szavai?

– De igen, uram.

– Potthapáda, az énnek ez a háromféle képzete lehetséges: egy szilárd én képzete, egy tudat által alkotott én képzete, és egy forma néküli én képzete10. És mi a szilárd én képzete? Ami formával rendelkező, amit a négy nagy alapelem alkot, és amit fizikai étellel táplálunk. Ez a szilárd én képzete. És mi a tudat által alkotott én képzete? Ami formával rendelkező, a tudat által alkotott, ami minden részében teljes, ami képességeit illetően semmivel sem rosszabb. Ez a tudat által alkotott én képzete. És mi a forma nélküli én képzete? Ami forma nélküli, az észlelés által alkotott. Ez a forma nélküli én képzete.

A szilárd én-képzet megszüntetésének érdekében tanítom a Dhammát, azt, amit ha gyakorolsz, meg fogja szüntetni a szennyező tudati minőségeket, és a tiszta tudati minőségek fognak kifejlődni, és ami által be fogsz lépni a tisztánátás csúcspontjára és teljességébe, és ott is maradsz, meg- és fel fogod ismerni azt magadban az itt–és-mostban11.

Ha, miután a szennyező tudati minőségek megszűntek, a tiszta tudati minőségek kifejlődtek, és miután az ember a tisztánátás csúcspontjára és teljességébe lépett, és ott is maradt, meg- és felismerve azt magában, az itt–és-mostban, mégis az a gondolat merülne fel benned, hogy „az itt tartózkodás szenvedésteli az ember számára”, nem szabadna így tekintened a dologra. Amikor a szennyező tudati minőségek már megszűntek és a tiszta tudati minőségek már kifejlődtek, és az ember a tisztánlátás csúcspontjára és teljességébe lépett, és ott is maradt, meg- és felismerve azt magában, az itt–és-mostban, az maga az örömben, az elragadtatásban, a derűben, az éberségben, és a figyelemben való boldog tartózkodás.

A tudat által alkotott én-képzet megszüntetésének érdekében is tanítom a Dhammát […];

A forma nélküli én-képzet megszüntetésének érdekében is tanítom a Dhammát, azt, amit ha gyakorolsz, meg fogja szüntetni a szennyező tudati minőségeket, és a tiszta tudati minőségek ki fognak fejlődni, és ami által be fogsz lépni a tisztánlátás csúcspontjára és teljességébe, és ott is maradsz, meg- és fel fogod ismerni azt magadban az itt–és-mostban.

Ha, miután a szennyező tudati minőségek megszűntek, a tiszta tudati minőségek kifejlődtek, és miután az ember a tisztánátás csúcspontjára és teljességébe lépett, és ott is maradt, meg- és felismerve azt magában, az itt–és-mostban, mégis az a gondolat merülne fel benned, hogy „az itt tartózkodás szenvedésteli az ember számára”, nem szabadna így tekintened a dologra. Amikor a szennyező tudati minőségek már megszűntek és a tiszta tudati minőségek már kifejlődtek, és az ember a tisztánlátás csúcspontjára és teljességébe lépett, és ott is maradt, meg- és felismerve azt magában, az itt–és-mostban, az maga az örömben, az elragadtatásban, a derűben, az éberségben, és a figyelemben való boldog tartózkodás.

Régebben már megkérdezték tőlem: „Barátom, mi az a szilárd én-képzet, aminek a megszüntetése érdekében tanítod a Dhammát, azt, amit ha gyakorolsz, meg fogja szüntetni a szennyező tudati minőségeket, és a tiszta tudati minőségek fognak kifejlődni, és ami által be fogsz lépni a tisztánlátás csúcspontjára és teljességébe, és ott is maradsz, meg- és fel fogod ismerni azt magadban az itt–és-mostban?” Amikor ezt kérdezték tőlem, így válaszoltam: „Barátom, épp ez a szilárd én-képzet, aminek megszüntetése érdekében tanítom a Dhammát […]’’ Régebben már megkérdezték tőlem: „Barátom, mi az a tudat által alkotott én-képzet[…]’’;

Régebben már megkérdezték tőlem: „Barátom, mi az a forma nélküli én-képzet, aminek a megszüntetése érdekében tanítod a Dhammát […]?” Amikor ezt kérdezték tőlem, így válaszoltam: „Barátom, épp ez a szilárd én-képzet, aminek megszüntetése érdekében tanítom a Dhammát […]’’

Mit gondolsz, Potthapáda, ebben az esetben nem voltak-e meggyőzőek ezek a szavak?

– De igen, uram, ebben az esetben meggyőzőek voltak ezek a szavak.

– Potthapáda, olyan ez, mintha egy ember az útkereszteződésben építene lépcsősort, hogy felmehessen rajta a palotába, mire mások ezt kérdeznék tőle: „Nos, jóember, tudod-e, hogy az a palota, aminek ezt a lépcsősort építed, innét keletre, nyugatra, északra vagy délre fekszik? Hogy magas, alacsony vagy közepes méretű-e?” és erre ő azt válaszolná, hogy „Barátaim, épp ez az a palota, aminek lépcsőt építek. Ez a lépcső épp a palota mellett van.”

Szóval mit gondolsz, Potthapáda, ebben az esetben nem voltak-e meggyőzőek annak az embernek a szavai?

– De igen, uram.

– Ugyanígy, amikor régebben megkérdezték tőlem: „Barátom, mi az a szilárd én-képzet […];
[…] az a tudat által alkotott én-képzet […];
[…] az a forma nélküli én-képzet, aminek a megszüntetése érdekében tanítod a Dhammát, azt, amit ha gyakorolsz, meg fogja szüntetni a szennyező tudati minőségeket, és a tiszta tudati minőségek fognak kifejlődni, és ami által be fogsz lépni a tisztánlátás csúcspontjára és teljességébe, és ott is maradsz, meg- és fel fogod ismerni azt magadban az itt–és-mostban?” Amikor ezt kérdezték tőlem, így válaszoltam: „Barátom, épp ez a szilárd én-képzet, aminek megszüntetése érdekében tanítom a Dhammát […]’’

Mit gondolsz, Potthapáda, ebben az esetben nem voltak-e meggyőzőek ezek a szavak?

– De igen, uram, ebben az esetben meggyőzőek voltak ezek a szavak.

Miután ezek elhangzottak, Csitta, az elefántszelídítő fia szólt a Magasztoshoz:

– Amikor van szilárd én-képzet, és ugyanakkor az ember tudat által alkotott én-képzete és a forma nélküli én képzete teljesen eltűnt, megsemmisült, akkor az embernek csak a szilárd én-képzete a valóságos? Továbbá, amikor van tudat által alkotott én-képzett, és ugyanakkor az ember szilárd én-képzete és a forma nélküli én képzete teljesen eltűnt, megsemmisült, akkor az embernek csak a tudat által alkotott én-képzete a valóságos? Továbbá, amikor van forma nélküli én-képzete, és ugyanakkor az ember szilárd én-képzete és a tudat által alkotott én-képzete teljesen eltűnt, megsemmisült, akkor az embernek csak a forma nélküli én-képzete a valóságos?

– Csitta, amikor van szilárd én-képzet, akkor az nem soroható be sem a tudat által alkotott, sem a forma nélküli én-képzet közé. Csak mint szilárd én-képzet osztályozható. Amikor van tudat által alkotott én-képzet, akkor az nem sorolható be sem a szilárd, sem a forma nélküli én-képzet közé. Csak mint tudat által alkotott én-képzet osztályozható. Amikor van forma nélküli én-képzet, akkor az nem sorolható be sem a szilárd, sem a tudat által alkotott én-képzet közé. Csak mint forma nélküli én-képzet osztályozható.

Tegyük fel, megkérdeznék tőled: „Léteztél a múltban? Vagy nem léteztél a múltban? Fogsz létezni a jövőben? Vagy nem fogsz létezni a jövőben? Most létezel? Vagy most nem létezel?” Ha ezt kérdeznék, hogyan válaszolnál?

– […] Ha ezt kérdeznék tőlem, uram, azt válaszolnám, hogy: „Léteztem a múltban. Nem nem-léteztem. Létezni fogok a jövőben. Nem nem-létezni. Most létezek. Nem nem-létezek.” […] Így felelnék.

– Tegyük fel, Csitta, hogy megkérdeznék tőled: „A te múltbéli én-képzeted az, amelyik egyedül a te valódi én-képzeted, miközben a jövőbéli és a jelenlegi én-képzeted teljesen eltűnt, megsemmisült? A te jövőbéli én-képzeted az, amelyik egyedül a te valódi én-képzeted, miközben a múltbéli és a jelenlegi én-képzeted teljesen eltűnt, megsemmisült? A te jelenlegi én-képzeted az, amelyik egyedül a te valódi én-képzeted, miközben a múltbéli és jövőbéli én-képzeted teljesen eltűnt, megsemmisült?” Ha ezt kérdeznék, hogyan válaszolnál?

– […] Ha ezt kérdeznék tőlem, uram, azt válaszolnám, hogy: „A múltbéli én-képzetem az, amelyik az én egyedüli valódi én-képzetem abban az esetben, ha a jövőbéli és a jelenlegi én-képzetem teljesen eltűnt, megsemmisült. A jövőbéli én-képzetem az, amelyik az én egyedüli valódi én-képzetem abban az esetben, ha a múltbéli és a jelenlegi én-képzetem teljesen eltűnt, megsemmisült. A jelenlegi én-képzetem az, amelyik az én egyedüli valódi én-képzetem abban az esetben, ha a múltbéli és a jövőbéli én-képzetem teljesen eltűnt, megsemmisült.”

– Ugyanígy, Csitta, amikor van szilárd én-képzet […], akkor az csak mint szilárd én-képzet osztályozható. […] Amikor van tudat által alkotott én-képzet […], akkor az csak mint tudat által alkotott én-képzet osztályozható. […] Amikor van forma nélküli én-képzet, akkor az nem sorolható be sem a szilárd, sem a tudat által alkotott én-képzet közé. Csak mint forma nélküli én-képzet osztályozható.

Ahogy a tej a tehénből származik, az aludttej a tejből, a vaj az aludttejből, a finomított vaj12 a vajból, tejszín ebből a finomított vajból. Amikor tej van, akkor az nem sorolható be az aludtej, a vaj, a finomított vaj és a tejszín közé. Csak mint tej osztályozható. Amikor aludttej […]; vaj […]; finomított vaj […] tejszín van, akkor az nem sorolható be a tej, az aludttej, a vaj, a finomított vaj közé. Csak mint tejszín osztályozható.

Ugyanígy, amikor van szilárd én-képzet […], akkor az csak mint szilárd én-képzet osztályozható. Amikor van tudat által alkotott én-képzet […]; Amikor van forma nélküli én-képzet, akkor az nem sorolható be sem a szilárd, sem a tudat által alkotott én-képzet közé. Csak mint forma nélküli én-képzet osztályozható. Csitta, ez a meghatározások világa, ez a kifejezések világa, ez a beszédmódok világa, a körülírások világa, amivel a Tathágata kifejezi magát13 anélkül, hogy ragaszkodna hozzájuk [az adott kifejezésekhez].

Miután ezek elhangzottak, Potthapáda, a vándor szólt a Magasztoshoz:

– Bámulatos, Gótama mester! Bámulatos! Mint aki talpára állította a felborultat, feltárta az elzártat, utat mutatott a tévelygőknek, mint aki lámpát tartott a sötétben azoknak, akiknek van szemük a látásra, hasonlóképpen Gótama mester is számos módon világította meg számunkra a Dhammát. Gótama mesterhez járulok menedékért, a Dhammához járulok menedékért, és a szerzetesek Szanghájához járulok menedékért. Úgy emlékezzen rám Gótama mester, mint olyan világi követőjére, aki ettől a naptól fogva egész életére szólóan menedéket vett nála.

Csitta, az elefántszelídítő fia pedig így szólt a Magasztoshoz:

– Bámulatos, Gótama mester! Bámulatos! Mint aki talpára állította a felborultat […]; hasonlóképpen Gótama mester is számos módon világította meg számunkra a Dhammát. Gótama mesterhez járulok menedékért, a Dhammához járulok menedékért, és a szerzetesek Szanghájához járulok menedékért. Nyerjem el az otthontalanságba vonulás [első felavatását] Gótama mester (irányítása) alatt, (ezután) nyerjem el a teljes felavatást!

Csitta, az elefántszelídítő fia elnyerte az otthontalanságba vonulás [első felavatását] Gótama mester irányítása alatt, majd a teljes felavatást. Nem sokkal teljes felavatása után, magányban, elvonulva, igyekvőn, lelkesen és eltökélten, rövid idő alatt megértette, felismerte, és még ebben az életben megvalósította a tiszta élet felülmúlhatatlan célját, amiért egy jó családból származó ember az otthonból az otthontalanságba távozik. Felismerte, hogy: „a születés (okai) kimerültek, a tiszta életet leéltem, a feladatomat beteljesítettem, nincs már miért újra ebbe a világba jönni.”

És így a Tiszteletreméltó Elefántszelídítő-fia14 az arahantok egyike lett.


  1. Nem–észlelő - (asaññī): Ezt a kifejezést néha „eszméletlen”-nek fordítják, de mivel a Buddha végig oly következetesen használja ebben a beszédben a saññā más szuttákban is használt jelentését (az „érzékelés”, azaz a léthez való kötődés módja), hogy az asaññī „eszméletlen”-ként való fordítása szükségtelen zavarokat okozhat, különösen azokban az olvasókban, akik úgy vélik, hogy a kifejezés a viññāṇa hiányára utal. Egy asaññī személyt inkább tekinthetünk olyannak, aki egy szellemileg (ki)üres(ített) állapotban van. (Thanissaro Bhikkhu megjegyzése)  ↩

  2. A beszéd nem tartalmazza a ’sem észlelés, sem nem–észlelés dimenzióját’, mivel a tárgy épp az észlelés, és ahogy az AN 9.36 is rámutat, a ’semmi dimenziója’ a legmagasabb észlelési-tartomány. (Thanissaro Bhikkhu megj.)  ↩

  3. Lásd MN 140 (Thanissaro Bhikkhu megj.)  ↩

  4. Maurice Walshe A Buddha hosszú beszédei-ben (The Long Discourses of the Buddha, LDB) itt helytelenül „keletkezés”-t használ. (Thanissaro Bhikkhu megj.)  ↩

  5. Az LDB itt kihagyja a „figyelmes”-t. (Sok egyéb tévedés is van ennek a szuttának az LDB-fordításban, és unalmas is lenne azokat itt mind kijegyzetelni. Ezt a kettőt azért jegyeztem itt meg mégis, hogy figyelmeztessem az olvasót arra a tényre, hogy a felületesség, ami sajnálatos módon több LDB-fordításba is becsúszott, különösen szembetűnő ennek a szuttának a fordításában.) (Thanissaro Bhikkhu jegyzete)  ↩

  6. Ahogy az AN 9.36 rámutat, az ember elérheti a megszűnést a dzshánák bármelyik szintjén. Így tehát az a speciális szint, amelyről a megszűnés elérése lehetővé válik, személyről személyre különböző lehet, az a megszűnés alapjaként működik, ami viszont ugyanaz mindenkinél: a felébredés. (Thanissaro Bhikkhu megj.)  ↩

  7. A kommentárokkal összhangban, az „ez” szó, a bizonyos dzshána szint jellegének észlelésére vonatkozik, ahonnét az ember eléri a megszűnés tudomását. (Thanissaro Bhikkhu megj.)  ↩

  8. A tudat által alkotott test részeit lásd: DN 2.  ↩

  9. Ekaṃsika: határozott, feltétlen, kategorikus  ↩

  10. Az én képzete (atta-paṭilābho): A kommentárokkal összhangban ez a személyes identitás képzetére (attabhāva-paṭilābho) vonatkozik, a létesülés három szintjének bármelyikében: azaz az érzék(szerv)i szinten, a forma szintjén, és a forma nélküli szinten. Az attabhāva-paṭilābho kifejezés számos szuttában szerepel (pl. AN 4.192), ahol kifejezetten az identitás egy adott tipusára vonatkozik, amit az ember a létesülés adott szintjének megtapasztalásával szerez. Azonban legalább két okunk van arra, hogy ne kövessük a kommentárt abban, hogy azonosítsuk az atta-paṭilābho-t az attabhāva-paṭilābho-val. 1. Ahogy az AN 4.72 rávilágít, van az attabhāva-paṭilābho-nak olyan típusa – a sem észlelés, sem nem–észlelés dimeziójába való újraszületés – amit nem fed le a három szuttában említett képzet-típus sem. Úgy látszik, hogy a Buddha ezt a beszédét csak a Potthapáda által állított vagylagos énekre szűkítette. 2. Mint ahogy majd az a szutta későbbi passzusaiból ki fog derülni, a Buddha az én képzetét itt valami olyanra vonatkoztatta, amin keresztül közvetlenül képes rámutatni a hallgatóinak az akkori tapasztalati szintjére. Így a kifejezés, úgy tűnik, arra az én érzetre vonatkozik, amit az ember a meditáció különböző szintjeinek megtapasztalása eredményeképpen ér el, itt és most. (Thanissaro Bhikkhu megj.)  ↩

  11. Értsd: azonnal és ott helyben, akkor és ott, az adott jelenben és helyzetben. [F.R.]  ↩

  12. Ghí: Angol: ghee; Hindi: ghī; Szanszkrit: ghŗta. Ez egy indiai kifejezés egy közepesen finomított (bivaly-) tejtermékre, ami rendszerint hidegen szűrt, folyékony. [F.R.]  ↩

  13. A kommentárok ezt a Buddha elképzelésének bizonyítékaként fogják fel – ami a későbi évszázadokra teljesen általánossá vált az összes buddhista iskolában –, miszerint két szinten beszélt az igazságról: egy hétköznapi és egy végső igazság szintjén. Ebben a kontextusban, a Buddha puszán azt a tényt igazolja, hogy a beszélgetőtársának a nyelvezetét alkalmazza, egyszerűen a beszélgetés kedvéért, és hogy nem szabad kiragadni a kifejezéseket a szövegösszefügésből. (Thanissaro Bhikkhu megj.)  ↩

  14. A Mv.I.74 megjegyzi, hogy a tisztelet kinyilvánításának a jele lehet az is, ha a szerzetest a nemzetségnevén szólítják. (Thanissaro Bhikhu megj.)  ↩

Így készült:
Fordította: Fenyvesi Róbert
Forrás: DN 9, Thanissaro Bhikkhu, angol
Szerzői jogok: Fenyvesi Róbert, 2010
Felhasználás feltételei: image: CC-BY-NC-SA
Frissítve: September 20, 2011, at 11:38 AM


Váljon minden lény javára.

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 2.5 Magyarország Licenc feltételeinek megfelelően szabadon felhasználható.