Fordította: Fenyvesi Róbert (info)

MN 105, PTS M II 252
Share this with Google Plus Share this with Facebook Share this with Twitter Email this Share with other...

MN 105 Sunakkhatta Sutta

Beszéd Szunakkhattának

Így hallottam! Egy alkalommal a Magasztos Vészálí közelében, a Nagyerdőben, a csúcsos pavilonban tartózkodott. Ebben az időben sok szerzetes nyilvánította ki végső belátását a Magasztos jelenlétében: „Felismertük, hogy a születések láncolata véget ért, a szent életet beteljesítettük, a feladatot elvégeztük. Nincs semmi számunkra már ebben a világban.”

Szunakkhatta, a liccshavi1 hallotta, hogy állítólag sok szerzetes nyilvánította ki végső belátását a Magasztos jelenlétében: ’Felismertük, hogy a születések láncolata véget ért, a szent életet beteljesítettük, a feladatot elvégeztük. Nincs semmi számunkra már ebben a világban.’’’ Ekkor Szunakkhatta, a liccshavi a Magasztoshoz ment, majd megérkezvén meghajolt előtte és leült mellé. Ahogy ott ült, így szólt a Magasztoshoz:

– Uram, úgy hallottam, hogy sok szerzetes nyilvánította ki végső belátását a Magasztos jelenlétében ekképpen: „Felismertük, hogy a születések láncolata véget ért, a szent életet beteljesítettük, a feladatot elvégeztük. Nincs semmi számunkra már ebben a világban.” Helyesen nyilvánították-e ki ekképpen a végső belátásukat, vagy az a helyzet, hogy néhányuk túlértékelte magát a végső belátást illetően?

– Szunakkhatta! Azokat a szerzeteseket illetően, akik a jelenlétemben kinyilvánították a végső belátásukat […] az a helyzet, hogy néhányuk helyesen nyilvánította ki végső belátását, míg mások túlértékelték magukat a végső belátást illetően. Azok, akik helyesen nyilvánították ki a végső belátásukat, nekik az az igazságuk. Azokkal kapcsolatban, akik túlértékelték magukat a végső belátást illetően, a következő gondolat ötlik fel a Tathágatában: „Tanítani fogom nekik a Dhammát”. Azonban van olyan eset, amikor ugyan felötlött a gondolat a Tathágatában, hogy „Tanítani fogom nekik a Dhammát”, de mivel vannak olyan érdemtelen emberek, akik csak azért jönnek hozzá, hogy kérdést kérdésre halmozzanak, így az a gondolat alatt, hogy „Tanítani fogom nekik a Dhammát”, másra fog cserélődni.

– Akkor hát itt az idő, ó Magasztos, itt az idő, ó Jól-távozott, hogy a Magasztos tanítsa a Dhammát. Hallván a Magasztost, a szerzetesek emlékezni fognak szavaira.

– Ebben az esetben, Szunakkhatta, hallgass, és figyelj jól, beszélni fogok!

– Ahogy kívánod, Uram – válaszolt Szunakkhatta, a liccshavi a Magasztosnak. Így szólt a Magasztos:

– Szunakkhatta! Ez az öt köteléke van az érzékiségnek. Melyik ez az öt? A szemmel felfogható formák, amelyek kellemesek, kívánatosak, megnyerők, kedvesek, sóvárgást táplálók, csábítók. A füllel felfogható hangok […]. Az orral felfogható illatok […]. A nyelvvel felfogható ízek […]. A testtel felfogható tapintásérzetek, amelyek kellemesek, kívánatosak, megnyerők, kedvesek, sóvárgást táplálók, csábítók. Ez az öt köteléke van az érzékiségnek. Van olyan eset, amikor egy bizonyos ember a világi örömökre törekszik. Amikor egy ember a világi örömökre törekszik, akkor az olyanfajta (világi) beszédek érdeklik, aszerint fog gondolkodni és értékítéleteket hozni, olyan emberrel érzi magát otthonosan, és jól kijön azzal az emberrel. De ha a beszéd a rendíthetetlenekről (a negyedik dzshánáról, illetve a végtelen tér és a határtalan tudat alapjairól) szól, elkalandozik, nem figyel, nincs rá füle, és elméjével nem igyekszik azt felfogni. Az ilyen emberrel nem jön ki jól, nem érzi magát otthonosan az ilyen emberrel.

Tegyük fel hogy van egy ember, aki régóta elhagyta otthonát, faluját vagy városát. Ez az ember találkozik egy olyannal, aki még csak nemrég hagyta el a faluját vagy városát. Megkérdezné tőle, hogy a faluban vagy a városban élők biztonságban vannak-e, jól tápláltak-e, nem betegek-e, és a második ember elmesélné, hogy biztonságban vannak, jól tápláltak és nem betegek. Most mit gondolsz, Szunakkhatta, az első ember figyelne-e a másodikra, lenne-e rá füle, igyekezne-e azt elméjével felfogni? Jól kijönne-e az ilyen emberrel, otthonosan érezné-e magát az ilyen emberrel?

– Igen, Uram.

– Így van ez abban a esetben is, amikor egy bizonyos ember a világi örömökre törekszik. Amikor egy ember a világi örömökre törekszik, akkor az olyanfajta (világi) beszédek érdeklik, aszerint fog gondolkodni, és értékítéleteket hozni, olyan emberrel érzi magát otthonosan, és jól kijön azzal az emberrel. De ha a beszéd a rendíthetetlenekről szól (a negyedik dzshánáról, illetve a végtelen tér és a határtalan tudat alapjairól), elkalandozik, nem figyel, nincs rá füle, és elméjével nem igyekszik azt felfogni. Az ilyen emberrel nem jön ki jól, nem érzi magát otthonosan az ilyen emberrel. Így lehet érteni azt, hogy „Ez az ember a világi örömökre törekszik.”

Most vegyünk egy olyan esetet, amikor egy bizonyos ember a rendíthetetlenekre törekszik. Amikor egy ember a rendíthetetlenekre törekszik, akkor az olyanfajta beszédek érdeklik, aszerint fog gondolkodni, és értékítéleteket hozni, olyan emberrel érzi magát otthonosan, és jól kijön azzal az emberrel. De ha a beszéd a világ csábításairól szól, elkalandozik, nem figyel, nincs rá füle és elméjével nem igyekszik azt felfogni. Az ilyen emberrel nem jön ki jól, nem érzi magát otthonosan az ilyen emberrel.

Ahogy a gallyáról lehullt elsárgult levél is képtelen újra zölddé válni, úgy a rendíthetetlenekre törekvő ember is megszabadult a világ örömök béklyóitól. Így lehet érteni azt, hogy „ezt az embert nem kötik a világ csábításainak béklyói, ő a rendíthetetlenekre törekszik.”

Most vegyünk egy olyan esetet, amikor egy bizonyos ember a semmi érzékelési alapjára törekszik. Amikor egy ember a semmi érzékelési alapjára törekszik, akkor az olyanfajta beszédek érdeklik, aszerint fog gondolkodni, és értékítéleteket hozni, olyan emberrel érzi magát otthonosan, és jól kijön azzal az emberrel. De ha a beszéd a rendíthetetlenekről szól, elkalandozik, nem figyel, nincs rá füle és elméjével nem igyekszik azt felfogni. Az ilyen emberrel nem jön ki jól, nem érzi magát otthonosan az ilyen emberrel.

Ahogy a kettétört vastag sziklát sem lehet újra összerakni, úgy a semmi érzékelési alapjára törekvő ember is széttörte a rendíthetetlenek béklyóját. Így lehet érteni azt, hogy „ezt az embert nem kötik a rendíthetetlenek béklyói, ő a semmi érzékelési alapjára törekszik.”

Most vegyünk egy olyan esetet, amikor egy bizonyos ember a sem érzékelés, sem nem–érzékelésre törekszik. Amikor egy ember a sem érzékelés, sem nem–érzékelésre törekszik, akkor az olyanfajta beszédek érdeklik, aszerint fog gondolkodni, és értékítéleteket hozni, olyan emberrel érzi magát otthonosan, és jól kijön azzal az emberrel. De ha a beszéd a semmi érzékelési alapjáról szól, elkalandozik, nem figyel, nincs rá füle, és elméjével nem igyekszik azt felfogni. Az ilyen emberrel nem jön ki jól, nem érzi magát otthonosan az ilyen emberrel.

Szunakkhatta, vegyünk egy embert, aki, miután valamilyen ízletes ételt evett, kihányja azt. Mit gondolsz, lenne-e valamiféle vágya az iránt az étel iránt?

– Nem, Uram! Miért is? Mert undorítónak tekintené azt az ételt.

– Hasonlóképpen, amikor egy ember a sem érzékelés, sem nem–érzékelésre törekszik, már kihányta a semmi érzékelési alapjának béklyóját. Így lehet érteni azt, hogy „ezt az embert nem köti a semmi érzékelési alapjának béklyója, ő a sem érzékelés, sem nem–érzékelésre törekszik.”

Most vegyünk egy olyan esetet, amikor egy bizonyos ember helyesen a Megszabadulásra törekszik. Amikor egy ember helyesen a Megszabadulásra törekszik, akkor az olyanfajta beszédek érdeklik, aszerint fog gondolkodni, és értékítéleteket hozni, olyan emberrel érzi magát otthonosan, és jól kijön azzal az emberrel. De ha a beszéd a sem érzékelés, sem nem–érzékelésről szól, elkalandozik, nem figyel, nincs rá füle és elméjével nem igyekszik azt felfogni. Az ilyen emberrel nem jön ki jól, nem érzi magát otthonosan az ilyen emberrel.

Ahogy a pálmafa is, aminek levágták a csúcsát, nem tud tovább nőni, úgy a helyesen a Megszabadulásra törekvő ember is elpusztította a sem érzékelés, sem nem–érzékelés béklyóit, az alapjainál semmisítette meg, mint ahogy a gyökerestől kitépett pálmafa is meg van fosztva a létezés feltételeitől, nincs jövőbeli keletkezése. Így lehet érteni azt, hogy „Ezt az embert nem köti a sem érzékelés, sem nem–érzékelés béklyója, ő helyesen a Megszabadulásra törekszik.”

Most vegyünk egy olyan esetet, amikor egy bizonyos szerzetes azt gondolja, hogy: „A sóvárgás, ahogy azt az Elmélkedő (a Buddha) mondta, egy nyílvessző. A tudatlanság mérgét terjeszti a vágy, a szenvedély és a rosszakarat által. Kihúztam a nyílvesszőt. Eltávolítottam a tudatlanság mérgét. Én helyesen a Megszabadulásra törekszem.” Mivel ez nem igaz, olyan dolgokat hajszol, amelyek nem megfelelőek egy helyesen a Megszabadulásra törekvő ember számára. Nem megfelelő formákat és látványokat hajszol a szemével. Nem megfelelő hangokat hajszol a fülével. Nem megfelelő illatokat hajszol az orrával. Nem megfelelő ízeket hajszol a nyelvével. Nem megfelelő tapintásérzeteket hajszol a testével. Nem megfelelő gondolatokat hajszol az elméjével. Amikor nem megfelelő formákat és látványokat hajszol a szemével, […], nem megfelelő gondolatokat hajszol az elméjével, vágyakozás szállja meg a tudatát. Ezzel a vágyakozás által megszállt tudattal halálnak vagy halálos szenvedésnek teszi ki magát.

Vegyünk egy embert, akit egy méreggel vastagon bekent nyílvessző sebesített meg. Barátai és társai, rokonai és hozzátartozói orvost hívnak hozzá. Az orvos késsel körbevágja a sebet, majd megvizsgálja a nyílvesszőt. Ezután kihúzza a nyílvesszőt, és eltávolítja a mérget, de valamennyit benne hagy. Tudván, hogy valamennyi benne maradt, ezt mondja: „Jóember, a nyílvesszőt kihúztam. A mérget eltávolítottam, ugyan valamennyi bent marad, de kevés ahhoz, hogy kárt okozzon benned. Egyél megfelelő ételt! Ne egyél nem megfelelő ételt, mert az a sebet elfertőzheti! Sűrűn mosd a sebet, és gyakran kend be gyógykenőccsel, így vér és genny nem képződhet a nyílt sebben! Ne menj szélbe vagy napra, mert a por és a mocsok beszennyezheti a nyílt sebet! Gondozd a sebedet, jóember, tegyél a gyógyulásodért!”

Ekkor ez jut eszébe az embernek: „A nyílvesszőt kihúzták. A mérget eltávolították, bár valamennyi bent maradt, de kevés ahhoz, hogy kárt okozzon bennem.” Ezután nem megfelelő ételt eszik, így a sebe elfertőződik. Nem mossa és kenegeti a sebét gyógykenőccsel rendszeresen, így vér és genny képződik a nyílt sebben. Kimegy a szélbe és a napra, így por és mocsok szennyezi be a nyílt sebet. Nem törődik a sebével, nem tesz semmit a gyógyulásáért. Ekkor, egyrészt a saját helytelen cselekedeteinek, másrészt a bent maradt méregnek köszönhetően, a sebe begyullad. Ezzel a begyulladt sebbel halálnak vagy halálos szenvedésnek teszi ki magát.

Hasonlóképpen, abban az esetben, amikor egy bizonyos szerzetes azt gondolja, hogy: „A sóvárgás, ahogy azt az Elmélkedő (a Buddha) mondta, egy nyílvessző. A tudatlanság mérgét terjeszti a vágy, a szenvedély és a rosszakarat által. Kihúztam a nyílvesszőt. Eltávolítottam a tudatlanság mérgét. Én helyesen a Megszabadulásra törekszem.” Mivel ez nem igaz, olyan dolgokat hajszol, amelyek nem megfelelőek egy helyesen a Megszabadulásra törekvő ember számára. Nem megfelelő formákat és látványokat hajszol a szemével. Nem megfelelő hangokat hajszol a fülével. Nem megfelelő illatokat hajszol az orrával. Nem megfelelő ízeket hajszol a nyelvével. Nem megfelelő tapintásérzeteket hajszol a testével. Nem megfelelő gondolatokat hajszol az elméjével. Amikor nem megfelelő formákat és látványokat hajszol a szemével, […], nem megfelelő gondolatokat hajszol az elméjével, vágyakozás szállja meg a tudatát. Ezzel a vágyakozás által megszállt tudattal halálnak vagy halálos szenvedésnek teszi ki magát. Ez az Érdemesek tanítványának halála: amikor az ember feladja a gyakorlást, és visszatér az alacsonyabb rendű életbe. És ez a halálos szenvedés: amikor az ember tudati szennyeződéssel teli kihágást követ el.

Most vegyünk egy olyan esetet, amikor egy bizonyos szerzetes azt gondolja, hogy: „A sóvárgás, ahogy azt az Elmélkedő (a Buddha) mondta, egy nyílvessző. A tudatlanság mérgét terjeszti a vágy, a szenvedély és a rosszakarat által. Kihúztam a nyílvesszőt. Eltávolítottam a tudatlanság mérgét. Én helyesen a Megszabadulásra törekszem.” Mivel helyesen a Megszabadulásra törekszik, nem hajszol olyan dolgokat, amelyek nem megfelelőek egy helyesen a Megszabadulásra törekvő ember számára. Nem hajszol nem megfelelő formákat és látványokat a szemével. Nem hajszol nem megfelelő hangokat a fülével. Nem hajszol nem megfelelő illatokat az orrával. Nem hajszol nem megfelelő ízeket a nyelvével. Nem hajszol nem megfelelő tapintásérzeteket a testével. Nem hajszol nem megfelelő gondolatokat az elméjével. Amikor nem hajszol nem megfelelő formákat és látványokat a szemével, […], nem hajszol nem megfelelő gondolatokat az elméjével, nem szállja meg vágyakozás a tudatát. Ezzel a vágyakozás által meg nem szállt tudattal nem teszi ki magát halálnak vagy halálos szenvedésnek.

Vegyünk egy embert, akit egy méreggel vastagon bekent nyílvessző sebesített meg. Barátai és társai, rokonai és hozzátartozói orvost hívnak hozzá. Az orvos késsel körbevágja a sebet, majd megvizsgálja a nyílvesszőt. Ezután kihúzza a nyílvesszőt, és eltávolítja a mérget, de valamennyit benne hagy. Tudván, hogy valamennyi benne maradt, ezt mondja: „Jóember, a nyílvesszőt kihúztam. A mérget eltávolítottam, ugyan valamennyi bent marad, de kevés ahhoz, hogy kárt okozzon benned. Egyél megfelelő ételt! Ne egyél nem megfelelő ételt, mert az a sebet elfertőzheti! Sűrűn mosd a sebet, és gyakran kend be gyógykenőccsel, így vér és genny nem képződhet a nyílt sebben! Ne menj szélbe vagy napra, mert a por és a mocsok beszennyezheti a nyílt sebet! Gondozd a sebedet, jóember, tegyél a gyógyulásodért!”

Ekkor ez jut eszébe az embernek: „A nyílvesszőt kihúzták. A mérget eltávolították, bár valamennyi bent maradt, de kevés ahhoz, hogy kárt okozzon bennem.” Ezután megfelelő ételt eszik, így a sebe nem fertőződik el. Rendszeresen mossa és kenegeti a sebét gyógykenőccsel, így vér és genny nem képződik a nyílt sebben. Nem megy ki a szélbe és a napra, így por és mocsok nem szennyezi be a nyílt sebet. Törődik a sebével, tesz a gyógyulásáért. Ekkor, egyszerre, egyrészt saját helyes cselekedeteinek, másrészt a felszívódott méregnek köszönhetően, sebe meggyógyul. Ezzel a begyógyult, bőrrel fedett sebbel nem teszi ki magát halálnak vagy halálos szenvedésnek.

Hasonlóképpen, abban az esetben, amikor egy bizonyos szerzetes azt gondolja, hogy: „A sóvárgás, ahogy azt az Elmélkedő (a Buddha) mondta, egy nyílvessző. A tudatlanság mérgét terjeszti a vágy, a szenvedély és a rosszakarat által. Kihúztam a nyílvesszőt. Eltávolítottam a tudatlanság mérgét. Én helyesen a Megszabadulásra törekszem.” Mivel helyesen a Megszabadulásra törekszik, nem hajszol olyan dolgokat, amelyek nem megfelelőek egy, helyesen a Megszabadulásra törekvő ember számára. Nem hajszol nem megfelelő formákat és látványokat a szemével. Nem hajszol nem megfelelő hangokat a fülével. Nem hajszol nem megfelelő illatokat az orrával. Nem hajszol nem megfelelő ízeket a nyelvével. Nem hajszol nem megfelelő tapintásérzeteket a testével. Nem hajszol nem megfelelő gondolatokat az elméjével. Amikor nem hajszol nem megfelelő formákat és látványokat a szemével, […], nem hajszol nem megfelelő gondolatokat az elméjével, nem szállja meg vágyakozás a tudatát. Ezzel a vágyakozás által meg nem szállt tudattal nem teszi ki magát halálnak vagy halálos szenvedésnek.

Példázatban beszéltem, de elmondom a (hasonlat) jelentését. Ez a jelentése: a seb, a hat belső érzékszervet jelenti; a méreg a tudatlanságot; a nyílvessző a sóvárgást; a vizsgálat az éberséget; a kés a tisztánlátást; az orvos a Tathágatát, a Méltóságost, a valóban önerejéből megvilágosodottat.

Tehát amikor egy szerzetes – fenntartva a hat érzékelés feletti uralmat, tudván, hogy „a szerzés a szenvedés gyökere” – mentes a szerzéstől, megvalósította a szerzés teljes és végleges feladását, akkor nem lehetséges az, hogy a szerzés érdekében megmozdítaná a testét vagy felizgatná a tudatát.

Vegyünk egy bronzkupában lévő italt, ami tökéletes mind színében, illatában és ízében, de méreg van belekeverve. És vegyünk egy embert, aki épp arra jár, élni akar, nem akar meghalni, élvezni akarja az örömöket és irtózik a fájdalomtól. Mit gondolsz, Szunakkhatta, inna-e a bronzkupában lévő italból, tudván, hogy: „Ha ezt megiszom, halálnak vagy halálos szenvedésnek teszem ki magam”?

– Nem, Uram.

– Hasonlóképpen, amikor egy szerzetes – fenntartva a hat érzékelés feletti uralmat, tudván, hogy „a szerzés a szenvedés gyökere” – mentes a szerzéstől, megvalósította a szerzés teljes és végleges feladását, akkor nem lehetséges az, hogy a szerzés érdekében megmozdítaná a testét vagy felizgatná a tudatát.

Vegyünk egy halálos méreggel rendelkező viperát, és egy arra járó embert, aki élni akar, nem akar meghalni, élvezni akarja az örömöket és irtózik a fájdalomtól. Mit gondolsz, Szunakkhatta, nyújtaná-e a kezét vagy egy ujját is a kígyó felé, tudván: „Ha ez megharap, halálnak vagy halálos szenvedésnek teszem ki magam”?

– Nem, Uram.

– Hasonlóképpen, amikor egy szerzetes – fenntartva a hat érzékelés feletti uralmat, tudván, hogy „a szerzés a szenvedés gyökere” – mentes a szerzéstől, megvalósította a szerzés teljes és végleges feladását, akkor nem lehetséges az, hogy a szerzés érdekében megmozdítaná a testét vagy felizgatná a tudatát.

Ezeket mondta a Magasztos. Szunakkhattát, a liccshavit megelégedettséggel, örömmel töltötték el a Magasztos szavai.


  1. Szunnakkhatta: a liccshavi néphez/nemzetséghez tartozó herceg Vészálíban. Egy ideig tagja a Szanghának, sőt a Magasztos kísérője (anibaddhaupatthāka). Később csalódik a Buddhában, mivel nem az adja tanújelét természetfeletti képességeinek, és kilép a rendből, más tanítók felé fordul, és a Magasztos bírálója lesz. E beszéd még a rendbe való belépése előtt hangzott el. Részletesebben lásd (angolul): Sunakkhatta (F.R.)  ↩

Így készült:
Fordította: Fenyvesi Róbert
Forrás: MN 105, Thanissaro Bhikkhu, angol
Szerzői jogok: Fenyvesi Róbert, 2011
Felhasználás feltételei: image: CC-BY-NC-SA
Frissítve: September 20, 2011, at 11:38 AM


Váljon minden lény javára.

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 2.5 Magyarország Licenc feltételeinek megfelelően szabadon felhasználható.