Fordította: Fenyvesi Róbert (info)

MN 121, PTS M III 104
Share this with Google Plus Share this with Facebook Share this with Twitter Email this Share with other...

MN 121 Cūḷasuññata Sutta

Az ürességről szóló rövidebb tanítóbeszéd

Így hallottam. Egy alkalommal a Magasztos Szávatthiban, a Keleti Kolostorban, Migára anyjának palotájában tartózkodott. Ekkor a tiszteletreméltó Ánanda, odahagyva elvonultságát a Magasztoshoz ment. Megérkezvén leborult előtte, majd leült mellé. Ahogy ott ült, így szólt a Magasztoshoz:

– Mikor a Magasztos a szakják között, Nágaráka városban tartózkodott, ott szemtől szembe a Magasztossal ezt hallottam, szemtől szembe a Magasztossal ezt értettem: ’Ánanda, én most teljesen az ürességben1 tartózkodva időzök.’ Jól hallottam, jól értettem, helyesen fogtam fel, jól emlékszem rá?

[A Buddha:]

– Igen Ánanda, jól hallottad, jól értetted, helyesen fogtad fel, jól emlékszel rá. Most is, mint akkor, teljesen az ürességben tartózkodva időzök. Épp úgy, ahogy Migára anyjának ebből a palotájából is kiürítették az elefántokat, a lábasjószágokat, a kancákat, kiürítették belőle az aranyat és ezüstöt, kiürítették belőle a nők és férfiak társaságát, és pusztán ez a kicsi nem–üresség van benne: a szerzetesek közösségének magánya. Ugyanígy, Ánanda, egy szerzetes nem törődik a város észlelésével2, nem törődik az emberek észlelésével, hanem a pusztaság3 észlelésén alapuló magánnyal foglalkozik. Megörvendezteti tudatát, megnyugvást talál, letisztul és megelégszik a pusztaság észlelésével.

Felismeri, hogy: ’Nincs jelen semmilyen olyan zavaró körülmény, aminek léte a város észleléséhez lenne köthető. Nincs jelen semmilyen olyan zavaró körülmény, aminek léte az emberek észleléséhez lenne köthető. Már csak egy kicsi zavaró körülmény van: a pusztaság észlelésén alapuló magány.’ Felismeri, hogy: ’Ez az észlelés üres a város észlelésétől. Ez az észlelés üres az emberek észlelésétől. Pusztán ez a kicsi nem–üresség van benne: a pusztaság észlelésén alapuló magány.’ Így tehát úgy tekint rá, mint amiből kiürült minden, ami nincs jelen benne. Ami még megmaradt benne, annak felismeri a jelenlétét: ’Itt van ez.’ És így az ürességbe lépése megegyezik a valósággal, nem torzult értelmű, és tiszta.

A föld észlelése

Továbbá Ánanda, a szerzetes, nem törődve az emberek észlelésével, nem törődve a pusztaság észlelésével, a föld észlelésén alapuló magánnyal foglalkozik. Megörvendezteti tudatát, megnyugvást talál, letisztul és megelégszik a föld észlelésével. Mint ahogy a lenyúzott bika bőrét száz karóval feszítik ki, hogy ránctalan legyen, éppen úgy a szerzetes nem foglakozik az ormokkal, mélyedésekkel, folyó vájta völgyekkel, kiálló tuskókkal és a föld sziklás egyenetlenségeivel, hanem a föld észlelésén alapuló magánnyal foglalkozik.

Felismeri, hogy: ’Nincs jelen semmilyen olyan zavaró körülmény, aminek léte az emberek észleléséhez lenne köthető. Nincs jelen semmilyen olyan zavaró körülmény, aminek léte a pusztaság észleléséhez lenne köthető. Már csak egy kicsi zavaró körülmény van jelen: a föld észlelésén alapuló magány.’ Felismeri, hogy: ’Ez az észlelés üres az emberek észlelésétől. Ez az észlelés üres az emberek észlelésétől. Pusztán ez a kicsi nem–üresség van jelen: a föld észlelésén alapuló magány.’ Így tehát úgy tekint rá, mint amiből kiürült minden, ami nincs jelen benne. Ami még megmaradt benne, annak felismeri a jelenlétét: ’Itt van ez.’ És így az ürességbe lépése megegyezik a valósággal, nem torzult értelmű, és tiszta.

A tér végtelensége

Továbbá Ánanda, a szerzetes, nem törődve a pusztaság észlelésével, nem törődve a föld észlelésével, a végtelen tér dimenziójának észlelésén alapuló magánnyal foglalkozik. Megörvendezteti tudatát, megnyugvást talál, letisztul és megelégszik a végtelen tér dimenziójának észlelésével.

Felismeri, hogy: ’Nincs jelen semmilyen olyan zavaró körülmény, aminek léte a pusztaság észleléséhez lenne köthető. Nincs jelen semmilyen olyan zavaró körülmény, aminek léte a föld észleléséhez lenne köthető. Már csak egy kicsi zavaró körülmény van jelen: a végtelen tér dimenziójának észlelésén alapuló magány.’

Felismeri, hogy: ’Ez az észlelés üres a pusztaság észlelésétől. Ez az észlelés üres a föld észlelésétől. Pusztán ez a kicsi nem–üresség van jelen: a végtelen tér dimenziójának észlelésén alapuló magány.’ Így tehát úgy tekint rá, mint amiből kiürült minden, ami nincs jelen benne. Ami még megmaradt benne, annak felismeri a jelenlétét: ’Itt van ez.’ És így az ürességbe lépése megegyezik a valósággal, nem torzult értelmű, és tiszta.

A tudat határtalansága

Továbbá Ánanda, a szerzetes, nem törődve a föld észlelésével, nem törődve a végtelen tér dimenziójának észlelésével, a határtalan tudat dimenziójának észlelésén alapuló magánnyal foglalkozik. Megörvendezteti tudatát, megnyugvást talál, letisztul és megelégszik a határtalan tudat dimenziójának észlelésével.

Felismeri, hogy: ’Nincs jelen semmilyen olyan zavaró körülmény, aminek léte a föld észleléséhez lenne köthető. Nincs jelen semmilyen olyan zavaró körülmény, aminek léte a végtelen tér dimenziójának észleléséhez lenne köthető. Már csak egy kicsi zavaró körülmény van jelen: a határtalan tudat dimenziójának észlelésén alapuló magány.’

Felismeri, hogy: ’Ez az észlelés üres a föld észlelésétől. Ez az észlelés üres a végtelen tér dimenziójának észlelésétől. Pusztán ez a kicsi nem–üresség van jelen: a határtalan tudat dimenziójának észlelésén alapuló magány.’ Így tehát úgy tekint rá, mint amiből kiürült minden, ami nincs jelen benne. Ami még megmaradt benne, annak felismeri a jelenlétét: ’Itt van ez.’ És így az ürességbe lépése megegyezik a valósággal, nem torzult értelmű, és tiszta.

A semmi

Továbbá Ánanda, a szerzetes, nem törődve a végtelen tér észlelésével, nem törődve a határtalan tudat dimenziójának észlelésével, a semmi dimenziójának észlelésén alapuló magánnyal foglalkozik. Megörvendezteti tudatát, megnyugvást talál, letisztul és megelégszik a semmi dimenziójának észlelésével.

Felismeri, hogy: ’Nincs jelen semmilyen olyan zavaró körülmény, aminek léte a végtelen tér dimenziójának észleléséhez lenne köthető. Nincs jelen semmilyen olyan zavaró körülmény, aminek léte a határtalan tudat dimenziójának észleléséhez lenne köthető. Már csak egy kicsi zavaró körülmény van jelen: a semmi dimenziójának észlelésén alapuló magány.’

Felismeri, hogy: ’Ez az észlelés üres a végtelen tér dimenziójának észlelésétől. Ez az észlelés üres a határtalan tudat dimenziójának észlelésétől. Pusztán ez a kicsi nem–üresség van jelen: a semmi dimenziójának észlelésén alapuló magány.’ Így tehát úgy tekint rá, mint amiből kiürült minden, ami nincs jelen benne. Ami még megmaradt benne, annak felismeri a jelenlétét: ’Itt van ez.’ És így az ürességbe lépése megegyezik a valósággal, nem torzult értelmű, és tiszta.

Sem érzékelés, sem nem–érzékelés

Továbbá Ánanda, a szerzetes, nem törődve a határtalan tudat észlelésével, nem törődve a semmi dimenziójának észlelésével, a sem érzékelés, sem nem–érzékelés dimenziójának észlelésén alapuló magánnyal foglalkozik. Megörvendezteti tudatát, megnyugvást talál, letisztul és megelégszik a sem érzékelés, sem nem–érzékelés dimenziójának észlelésével.

Felismeri, hogy: ’Nincs jelen semmilyen olyan zavaró körülmény, aminek léte a határtalan tudat dimenziójának észleléséhez lenne köthető. Nincs jelen semmilyen olyan zavaró körülmény, aminek léte a semmi dimenziójának észleléséhez lenne köthető. Már csak egy kicsi zavaró körülmény van jelen: a sem érzékelés, sem nem–érzékelés dimenziójának észlelésén alapuló magány.’

Felismeri, hogy: ’Ez az észlelés üres a határtalan tudat dimenziójának észlelésétől. Ez az észlelés üres a semmi dimenziójának észlelésétől. Pusztán ez a kicsi nem–üresség van jelen: a sem érzékelés, sem nem–érzékelés dimenziójának észlelésén alapuló magány.’ Így tehát úgy tekint rá, mint amiből kiürült minden, ami nincs jelen benne. Ami még megmaradt benne, annak felismeri a jelenlétét: ’Itt van ez.’ És így az ürességbe lépése megegyezik a valósággal, nem torzult értelmű, és tiszta.

A téma nélküli összpontosítás

Továbbá Ánanda, a szerzetes, nem törődve a semmi dimenziójának észlelésével, nem törődve a sem érzékelés, sem nem–érzékelés dimenziójának észlelésével, a sem érzékelés, tudat téma nélküli összpontosításon alapuló magánnyal foglalkozik. Megörvendezteti tudatát, megnyugvást talál, letisztul és megelégszik a tudat téma nélküli összpontosításával.

Felismeri, hogy: ’Nincs jelen semmilyen olyan zavaró körülmény, aminek léte a semmi dimenziójának észleléséhez lenne köthető. Nincs jelen semmilyen olyan zavaró körülmény, aminek léte a sem érzékelés, sem nem–érzékelés dimenziójának észleléséhez lenne köthető. Már csak egy kicsi zavaró körülmény van jelen: ami a hat érzék-tartománnyal kapcsolatos, ami épp ettől a testtől, és az élettől mint feltételétől függ.’

Felismeri, hogy: ’Ez az észlelés üres a semmi dimenziójának észlelésétől. Ez az észlelés üres a sem érzékelés, sem nem–érzékelés dimenziójának észlelésétől. Pusztán ez a kicsi nem–üresség van jelen: ami a hat érzék-tartománnyal kapcsolatos, ami épp ettől a testtől, és az élettől mint feltételétől függ.’ Így tehát úgy tekint rá, mint amiből kiürült minden, ami nincs jelen benne. Ami még megmaradt benne, annak felismeri a jelenlétét: ’Itt van ez.’ És így az ürességbe lépése megegyezik a valósággal, nem torzult értelmű, és tiszta.

Elengedés

Továbbá Ánanda, a szerzetes, nem törődve a semmi dimenziójának észlelésével, nem törődve a sem érzékelés, sem nem–érzékelés dimenziójának észlelésével, a sem érzékelés, tudat téma nélküli összpontosításán alapuló magánnyal foglalkozik. Megörvendezteti tudatát, megnyugvást talál, letisztul és megelégszik a tudat téma nélküli összpontosításával.

Felismeri, hogy: ’A tudatosságnak ez a téma nélküli összpontosítása összetett, tudatilag alkotott.’ És felismeri azt is, hogy: ’Ami összetett, tudatilag alkotott, az állandótlan, az elmúlásnak kiszolgáltatott.’ Tudván és látván ezt, tudata elengedi az érzékiség mérgét4, a létesülés mérgét, a nem-tudás mérgét. Ezzel az elengedéssel ez a tudás jár együtt: ’Elengedtem.’ Felismeri, hogy: ’A születéseknek vége, a szent élet beteljesítve, a feladat elvégezve. Nincs semmi további ezen a világon.’

Felismeri, hogy: ’Nincs jelen semmilyen olyan zavaró körülmény, aminek léte az érzékiség mérgéhez …; a létesülés mérgéhez …; a nem-tudás mérgéhez lenne köthető. Már csak egy kicsi zavaró körülmény van jelen: ami a hat érzék-tartománnyal kapcsolatos, ami épp ettől a testtől, és az élettől mint feltételétől függ.’

Felismeri, hogy: ’Ez az észlelésből üres az érzékiség mérgétől …; a létesülés mérgétől …; a nem-tudás mérgétől. Pusztán ez a kicsi nem–üresség van jelen: ami a hat érzék-tartománnyal kapcsolatos, ami épp ettől a testtől, és az élettől mint feltételétől függ.’ Így tehát úgy tekint rű, mint amiből kiürült minden, ami nincs jelen benne. Ami még megmaradt benne, annak felismeri a jelenlétét: ’Itt van ez.’ És így az ürességbe lépése megegyezik a valósággal, nem torzult értelmű, és tiszta, a legmagasabb rendű és felülmúlhatatlan.

Ánanda, azok a remeték és papok akik a múltban beléptek a tiszta, legmagasabb rendű és felülmúlhatatlan ürességbe, és ott időztek, ebbe a tiszta, legmagasabb rendű és felülmúlhatatlan ürességbe léptek be, és ott időztek. Azok a remeték és papok akik a jövőben be fognak lépni a tiszta, legmagasabb rendű és felülmúlhatatlan ürességbe, és ott fognak időzni, ebbe a tiszta, legmagasabb rendű és felülmúlhatatlan ürességbe fognak belépni és ott fognak időzni. Azok a remeték és papok akik a jelenben lépnek be a tiszta, legmagasabb rendű és felülmúlhatatlan ürességbe, és ott időznek, ebbe a tiszta, legmagasabb rendű és felülmúlhatatlan ürességbe lépnek be, és ott időznek.

Ezért Ánanda, így kell gyakorolnotok: ’Be fogunk lépni a tiszta, legmagasabb rendű és felülmúlhatatlan ürességbe, és ott fogunk időzni.’

Így szólt a Magasztos. A tiszteletreméltó Ánanda elégedett volt, örült a Magasztos szavainak.


  1. suññatā: üresség  ↩

  2. saññā: észlelés, a dolgok beazonosítása a tulajdonságaik, jellegzetességeik alapján  ↩

  3. arañña: szó szerint erdő, elhagyatott hely, az otthon ellentéte  ↩

  4. āsava: képzetek, ötletek amik elködösítik, zavarossá teszik, megmérgezik az elmét, és így az nem tud magasabb dolgok felé fordulni; szó szerint: az ami folyik; egy seb váladéka; más fordításokban: indulat, befolyás  ↩

Így készült:
Fordította: Fenyvesi Róbert
Forrás: MN 121 Thanissaro Bhikkhu, angol
Szerzői jogok: Fenyvesi Róbert, 2009
Felhasználás feltételei: image: CC-BY-NC-SA
Frissítve: September 20, 2011, at 11:38 AM


Váljon minden lény javára.

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 2.5 Magyarország Licenc feltételeinek megfelelően szabadon felhasználható.