MN 122 / M III 109

Mahāsuññata Sutta

Az ürességről szóló hosszabb tanítóbeszéd

Fordította:

További változatok:

Tipiṭaka / Bhikkhu Sujāto

Így készült:

Fordítota: Fenyvesi Róbert

Forrás: MN 122, Thanissaro Bhikkhu, angol

Szerzői jogok: Fenyvesi Róbert, 2009

Felhasználás feltételei: cc-by-nc-sa

Így hallottam. Egy alkalommal a Magasztos a szakják között tartózkodott Kapilavatthuban, a Banjan1 parkban. Ekkor korán reggel a Magasztos magára öltve köntösét, fogta alamizsnás csészéjét és köpenyét elindult Kapilavatthuba alamizsnát koldulni. Miután befejezte koldulást Kapilavatthuban, miután elköltötte az élelmét, visszatérvén alamizsnás körútjáról, Kála-Khémaka, a szakja tanyájára ment, hogy ott töltse a napot. Akkoriban számos elvonuló helyet2 (kunyhót) építettek Kála-Khémaka, a szakja tanyáján. A Magasztos meglátta a sok elvonuló kunyhót, amit Kála-Khémaka, a szakja tanyáján építettek, és megpillantván ezeket, ez a gondolat ötlött fel benne: „Számos elvonuló kunyhót építettek itt. Vajon ilyen sok szerzetes él itt?“

Ezzel egy időben a tiszteletreméltó Ánanda számos másik szerzetessel (szerzetesi) köntösöket varrt Ghatá3 a szakja tanyáján. Amikor beesteledett, a Magasztos odahagyva magányát, Ghatá, a szakja tanyájára ment. Mikor megérkezett, leült a neki már előre odakészített ülőhelyre. Miután leült, ezt kérdezte a tiszteletreméltó Ánandától:

– Számos elvonuló kunyhót építettek Kála-Khémaka, a szakja tanyáján. Vajon ilyen sok szerzetes él ott?

– Igen, uram, számos elvonuló kunyhó épült Kála-Khémaka, a szakja tanyáján. Sok szerzetes él ott. Eljött az idő, hogy (szerzetesi) köntöst készítsünk számukra.

– Ánanda, nem jeleskedik egy olyan szerzetes, aki örül a társaságnak, aki élvezi a társaságot, az a társasági örömöknek szenteli magát; örül egy csoportnak, élvezi csoportot, egy csoporthoz való tartozásban leli örömét. Bizony-bizony, Ánanda, annak a szerzetesnek, aki örül a társaságnak, élvezi a társaságot, az a társasági örömöknek szenteli magát; örül egy csoportnak, élvezi a csoportot, egy csoporthoz való tartozásban leli örömét, annak lehetetlen elérni nehézségek és problémák nélkül az elvonultság, a magány, a béke, az ön-ébredés örömét. De egy olyan szerzetes, aki egyedül él, visszahúzódik a csoporttól, az elvárhatja, hogy eléri nehézségek és problémák nélkül az elvonultság, a magány, a béke, az ön-ébredés örömét.

Bizony-bizony, Ánanda, annak a szerzetesnek, aki örül a társaságnak, élvezi a társaságot, az a társasági örömöknek szenteli magát; örül egy csoportnak, élvezi a csoportot, egy csoporthoz való tartozásban leli örömét, annak lehetetlen belépni és megmaradni az átmeneti és kellemes tudatosság-kioltásban, vagy a nem-átmeneti és ingereken túli tudatosság-kioltásban. De egy olyan szerzetes, aki egyedül él, visszahúzódik a csoporttól, az elvárhatja, hogy belép és megmarad az átmeneti és kellemes tudatosság-kioltásban, vagy a nem-átmeneti és ingereken túli tudatosság-kioltásban.

Ánanda, nem tudok felidézni egyetlen olyan formát sem, aminek a megváltozása, átalakulása ne ébresztene bánatot, siránkozást, fájdalmat, szenvedést és kétségbeesést abban az ember, aki ragaszkodik hozzá, örömét leli benne.

De van egy olyan, a Tathágata által felfedezett [szellemi] tartózkodóhely ahol, nem foglalkozva semmilyen témával, a szerzetes belép és megmarad a belső ürességben. Így időzik ott, erre támaszkodik, és ha eközben szerzetesek látogatják meg, szerzetesők, világiak férfiak és nők, királyok, királyi miniszterek, titkárok és a segédeik akkor – mivel tudata a magányra hajlik, a magányra hajlamos, a magányra irányul, a magányt célozza, örömét leli a lemondásban, és mivel lerombolta azokat a tudati minőségeket, amelyek a tudati szennyeződések alapját képeznék – csak annyit beszél velük, amennyi feltétlenül szükséges, hogy elbúcsúzzanak4.

Továbbá, Ánanda, ha a szerzetes ezt kívánja: ‘Bárcsak belépnék a belső ürességbe, és ott időznék!’ akkor a tudatát meg kell szilárdítania, le kell csillapítania, egyesítenie és összpontosítania kell. És hogyan szilárdítja meg, csillapítja le, egyesíti és összpontosítja a szerzetes a tudatát? Amikor a szerzetes, teljesen tartózkodva az érzéki élvezetektől, tartózkodva a helytelen tudati minőségektől, belép az első dzshánába, és ott időzik, a második […]; a harmadik […]; belép a negyedik dzshánába, és ott időzik, ami az éberség és a nyugalom tisztasága, sem-kellemes, sem-fájdalmas. Így szilárdítja meg, csillapítja le, egyesíti és összpontosítja a szerzetes a tudatát.

A belső ürességre figyel. Amíg a belső ürességre figyel, tudata nem talál élvezetet benne, nem találja kielégítőnek, nem alapozódik meg a belső ürességben. Ebben az esetben felismeri: ‘Amíg a belső ürességre figyeltem, tudatom nem talált élvezetet, nem találta kielégítőnek, nem alapozódott meg a belső ürességben.’ Ily módon marad éber.

A külső ürességre figyel5. […]

A belső és külső ürességre figyel. […]

Az egykedvűségre figyel6. Amíg az egykedvűségre figyel, tudata nem talál élvezetet ebben, nem találja kielégítőnek, nem alapozódik meg a belső ürességben. Ebben az esetben felismeri: ‘Amíg az egykedvűségre figyeltem, tudatom nem talált élvezetet, nem találta kielégítőnek, nem alapozódott meg az egykedvűségben.’ Ily módon marad éber.

Amikor ez a helyzet, meg kell szilárdítania a tudatát, el kell mélyítenie, egyesítenie és összpontosítania kell azt, összpontosításának első tárgyára.

Ekkor [újra] a belső ürességre figyel. Amíg a belső ürességre figyel, és tudata élvezetet talál ebben, kielégítőnek találja, megalapozódik a belső ürességben. Ebben az esetben felismeri: ‘Amíg a belső ürességre figyeltem, tudatom élvezetet talált, kielégítőnek találta, és megalapozódott a belső ürességben.’ Ily módon marad éber.

Ekkor [újra] a külső ürességre figyel […]
Ekkor [újra] a belső és külső ürességre figyel […]

Ekkor [újra] az egykedvűségre figyel. Amíg az egykedvűségre figyel, tudata élvezetet talál ebben, kielégítőnek találja, és megalapozódik a belső ürességben. Ebben az esetben felismeri: ‘Amíg az egykedvűségre figyeltem, tudatom élvezetet talált, kielégítőnek találta, és megalapozódott az egykedvűségben.’ Ily módon marad éber.

Így időzik ott, erre támaszkodik, és ha eközben tudata arra hajlik, hogy sétába kezdjen, majd visszatérjen, akkor sétálni kezd, majd visszatér (ezt gondolván): ‘Amíg így sétálok, sem vágyakozás, sem szomorúság, és semmi gonosz, haszontalan tudati minőség nem fog hatalmába keríteni’. Ily módon marad éber.

Így időzik ott, erre támaszkodik, és ha eközben tudata arra hajlik, hogy felálljon, … leüljön, lefeküdjön, akkor … lefekszik (ezt gondolván): ‘Amíg így állok fel, … ülök le, … fekszem le, sem vágyakozás, sem szomorúság, és semmi gonosz, haszontalan tudati minőség nem fog hatalmába keríteni’. Ily módon marad éber.

Így időzik ott, erre támaszkodik, és ha eközben tudata arra hajlik, hogy megszólaljon úgy dönt, hogy: ‘Nem beszélek durván, hétköznapian, alantasan, nem célravezetően, (pl. nem kezdek beszélni királyokról, haramiákról és udvari elöljárókról, hadseregekről, riadalomról és csatákról, ételről, italról, ruhákról, bútorokról, ékszerekről és illatszerekről, rokonokról, szekerekről, falvakról és várakról, városokról és vidékekről, asszonyokról és hősökről, utcai és piaci pletykákról, halottak meséiről, és kis színes mesékről, a világ és a tenger teremtéséről, és arról hogy mi létezik és mi nem), mivel azok nem vezetnek józansághoz, szenvedélymentességhez, nyugalomhoz, közvetlen tudáshoz, ön-ébredéshez vagy megszabaduláshoz’. Ily módon marad éber.

Hanem (úgy dönt) hogy: ‘Lelkiismeretesen fogok beszélni, az éberség megvalósítását tanító jelleggel, és úgy, hogy az kifejezetten józansághoz, szenvedélymentességhez, megszűnéshez, nyugalomhoz, közvetlen tudáshoz, ön-ébredéshez vagy megszabaduláshoz vezessen (pl. az egyszerűségről, az elégedettségről, a magányról, a zavar-mentességről, a kitartás felkeltéséről, az erényről, az összpontosításról, a tisztánlátásról, az elengedésről, és a megvalósítás tudásáról és meglátásáról fogok beszélni)’. Ily módon marad éber.

Így időzik ott, erre támaszkodik, és ha eközben tudata arra hajlik, hogy gondolkodjon, úgy dönt, hogy: ‘Nem gondolok durva, hétköznapi, alantas, nem célravezető dolgokra, (nem foglalkozok pl. érzéki, rosszakaratú, bántó gondolatokkal), mivel azok nem vezetnek józansághoz, szenvedélymentességhez, nyugalomhoz, közvetlen tudáshoz, ön-ébredéshez vagy megszabaduláshoz’. Ily módon marad éber.

Hanem (úgy dönt) hogy: ‘Nemes, előremutató, az emberek szenvedésének helyes megszüntetésére irányuló dolgokra gondolok (pl. a lemondás, a rossz-akarattól való mentesség, az ártalmatlanság gondolataival fogok foglalkozni)’. Ily módon marad éber.

Ánanda, öt fonala van az érzékiségnek. Melyik ez az öt? A szemmel látható formák, amelyek kellemesek, megnyerők, bájosak, kedvesek, vágykeltők és csábítók. A füllel hallható hangok (…); az orral érezhető szagok (…); a nyelvvel ízlelhető ízek (…); a testtel tapintható tárgyak, amelyek kellemesek, megnyerők, bájosak, kedvesek, vágykeltők és csábítók. Ez az érzékiség öt fonala, amire a szerzetesnek újra és újra rá kell irányítania a figyelmét, ekképp: ’ Van-e bennem (ezek közül egy is)? Bármilyen körülmények között, az éberség fenntartása közben keletkezett-e bennem valami az érzékiség öt fonalával kapcsolatban?’ Ha miközben így szemlélődik, felismeri, hogy: ‘Van bennem, valamilyen körülmények között, az éberség fenntartása közben keletkezett bennem valami az érzékiség öt fonalával kapcsolatban’, akkor, ebben az esetben felismeri, hogy: ‘Az érzékiség öt fonalára irányuló sóvárgást még nem szüntettem meg.’ De ha miközben így szemlélődik és felismeri, hogy: ‘Nincs bennem, semmilyen körülmények között, az éberség fenntartása közben nem keletkezett bennem semmi az érzékiség öt fonalával kapcsolatban’ , akkor, abban az esetben felismeri, hogy: ‘Az érzékiség öt fonalára irányuló sóvárgást megszüntettem.’ Ily módon marad éber.

A ragaszkodásnak ebben az öt halmazában kell tartózkodnia a szerzetesnek, a keletkezésüket és megszűnésüket szem előtt tartva: ‘Ilyen a forma, ilyen a keletkezése, és ilyen a megszűnése. Ilyen az érzés (…); ilyen az érzékelés (…); Ilyen a késztetés (…); ilyen a tudatosság, ilyen a keletkezése, ilyen a megszűnése.’ Miközben itt tartózkodik, a ragaszkodás öt halmazának keletkezését és megszűnését szem előtt tartva, megszünteti az ‘én vagyok’ bármilyen elképzelését a ragaszkodás öt halmazára vonatkozólag. Ebben az esetben felismeri, hogy: ‘Megszüntettem az ‘én vagyok’ minden elképzelését a ragaszkodás öt halmazára vonatkozólag’. Ily módon marad éber.

Ezek a minőségek rendkívül hasznosak, Ánanda, megalapozottak, nemesek, páratlanok, és érzéketlenek a Gonoszra.

Mit gondolsz, Ánanda: Látva a célt, helyes-e, ha a tanítvány a tanítóját követi, még ha az korholja is?

– Uram, számunkra a Magasztos tanítása a gyökér, az útmutató, a döntőbíró. Jó volna, ha a Magasztos maga fejtené ki ennek az állításnak az értelmét. Magától a Magasztostól hallva, a szerzetesek emlékezni fognak rá.

– Ánanda. Nem hasznos egy tanítványnak a tanítót azért követni, hogy a beszédeit, a verseit, vagy a tanmagyarázatait hallgassa. Miért van ez? Ánanda, régóta hallgatod a tanításokat, megjegyezted, átbeszélted, felhalmoztad, és megvizsgáltad őket a tudatoddal, de átitattad őket a saját személyes nézeteiddel. De ha lelkiismeretes beszédet – ami az éberséget tanítja, ami kifejezetten a józansághoz, szenvedélymentességhez, megszűnéshez, nyugalomhoz, közvetlen tudáshoz, ön-ébredéshez vagy megszabaduláshoz vezet (pl. az egyszerűségről, az elégedettségről, a magányról, a zavar-mentességről, a kitartás felkeltéséről, az erényről, az összpontosításról, a tisztánlátásról, az elengedésről, és a megvalósítás tudásáról és meglátásáról szóló beszéd) – szeretne hallani, akkor hasznos a tanítványnak a tanítóját követni, még ha az sanyargatja is.

Van olyan eset, amikor a tanító hanyatlik vissza, van olyan eset, amikor a tanítvány hanyatlik vissza, és van olyan eset, amikor a szent életet élő hanyatlik vissza.

És mikor hanyatlik vissza a tanító? Van olyan eset, amikor egy bizonyos tanító7 elvonul egy eldugott helyre, egy vadonba, vagy egy fa árnyéka alá, vagy egy hegyre, vagy egy völgybe, vagy egy barlangba, vagy egy hullaégető helyre, vagy egy erdős ligetbe, vagy a szabad ég alá, vagy egy szalmaboglya tövébe. Miközben így él elvonultan, brahmanok és világiak látogatják meg a városból, vagy a környező falvakból. Amikor ezek az emberek meglátogatják, belehabarodik a csábító dolgokba, mohóság lesz úrrá rajta, és visszatér a fényűzéshez. Ezt a tanítót nevezik visszahanyatló tanítónak. Erre a tanítóra lesújtott a gonosz, haszontalan tulajdonságok szennyezik, amelyek egy elkövetkezendő, nehézségekkel teli és fájdalmas létesüléshez, egy elkövetkezendő születéshez, további öregedéshez és halálhoz vezetnek. Ilyen az amikor egy tanító visszahanyatlik8.

És mikor hanyatlik vissza a tanítvány? Amikor ennek a tanítónak a tanítványa, utánozva a tanítója elvonulását, elmegy egy eldugott helyre, egy vadonba, vagy egy fa árnyéka alá, vagy egy hegyre, vagy egy völgybe, vagy egy barlangba, vagy egy hullaégető helyre, vagy egy erdős ligetbe, vagy a szabad ég alá, vagy egy szalmaboglya tövébe. Miközben így él elvonultan, brahmanok és világiak látogatják meg a városból, vagy a környező falvakból. Amikor ezek az emberek meglátogatják, belehabarodik a csábító dolgokba, mohóság lesz úrrá rajta, és visszatér a fényűzéshez. Ezt a tanítót nevezik visszahanyatló tanítónak. Erre a tanítványra lesújtott a gonosz, haszontalan tulajdonságok szennyezik, amelyek egy elkövetkezendő, nehézségekkel teli és fájdalmas létesüléshez, egy elkövetkezendő születéshez, további öregedéshez és halálhoz vezetnek. Ilyen az amikor egy tanítvány visszahanyatlik.

És mikor hanyatlik vissza egy szent életet élő? Van olyan eset, amikor egy Tathágata létesül a világban, egy valóban és igazán ön-ébredett, tudással és módszerrel felvértezett, jól-távozott, a világban is járatos, felülmúlhatatlan tanítója a szelídségre hajlóknak, istenek és emberi lények tanítója, felébredett, és áldott. Elvonul egy eldugott helyre, egy vadonba, vagy egy fa árnyéka alá, vagy egy hegyre, vagy egy völgybe, vagy egy barlangba, vagy egy hullaégető helyre, vagy egy erdős ligetbe, vagy a szabad ég alá, vagy egy szalmaboglya tövébe. Miközben így él elvonultan, brahmanok és világiak látogatják meg a városból, vagy a környező falvakból. Amikor ezek az emberek meglátogatják, nem habarodik bele a csábító dolgokba, nem lesz úrrá rajta a mohóság, és nem tér vissza a fényűzéshez. Ennek a tanítónak a tanítványa, utánozva tanítóját elvonul egy eldugott helyre, egy vadonba, vagy egy fa árnyéka alá, vagy egy hegyre, vagy egy völgybe, vagy egy barlangba, vagy egy hullaégető helyre, vagy egy erdős ligetbe, vagy a szabad ég alá, vagy egy szalmaboglya tövébe. Miközben így él elvonultan, brahmanok és világiak látogatják meg a városból, vagy a környező falvakból. Amikor ezek az emberek meglátogatják, belehabarodik a csábító dolgokba, mohóság lesz úrrá rajta, és visszatér a fényűzéshez. Ilyen az amikor egy szent életet élő visszahanyatlik. Erre a tanítványra lesújtott a gonosz, haszontalan tulajdonságok szennyezik, amelyek egy elkövetkezendő, nehézségekkel teli és fájdalmas létesüléshez, egy elkövetkezendő születéshez, további öregedéshez és halálhoz vezetnek. Ilyen az amikor egy szent életet élő visszahanyatlik.

És ebben az értelemben, Ánanda, a szent életet élő visszahanyatlása sokkal fájdalmasabb és keserűbb, mint a tanító, vagy a tanítvány visszahanyatlása. Ez még akár a teljes hanyatláshoz is vezethet.

Ezért, Ánanda, barátodnak tekints engem, ne pedig ellenlábasodnak. Hosszan tartó jólétedért, és a boldogságodért.

És mikor tekinti a tanítvány a tanítóját ellenlábasának és nem barátjának? Van olyan eset, amikor a tanító a Dhammát tanítja tanítványainak megértően, a jól-létüket szem előtt tartva, együttérzéstől áthatva: ‘Ezt a jól-létedért, ezt a boldogságodért (tanítom neked)’. De a tanítványa a füle botját sem mozdítja, tudatát elfordítja a tanítás elől. Elfordul, hátat fordít a tanítója üzenetének. Ekkor tekinti a tanítvány a tanítóját ellenlábasának, nem pedig barátjának9.

És mikor tekinti a tanítvány a tanítóját barátjának, nem pedig ellenlábasának? Van olyan eset, amikor a tanító a Dhammát tanítja tanítványainak megértően, a jól-létüket szem előtt tartva, együttérzéstől áthatva: ‘Ezt a jól-létedért, ezt a boldogságodért (tanítom neked)’. Ekkor a tanítvány hallgat rá, tudatát nem fordítja el a tanítás elől. Nem fordul el, nem fordít hátat tanítója üzenetének. Ekkor tekinti a tanítvány a tanítóját barátjának, nem pedig ellenlábasának.

Ánanda, ezért tekints engem barátodnak, ne pedig ellenlábasodnak. A saját jól-létedért és boldogságodért.

Ezért, mint egy fazekas, aki nyirkos, ki nem égetett agyaggal dolgozik, sosem fogok habozni téged újra és újra kritizálni. Szavaimmal újra és újra ösztökélni foglak egész addig, amíg már csak az alapvető erényeid maradnak meg.

Így szólt a Magasztos. A tiszteletreméltó Ánanda elégedett volt, örült a Magasztos szavainak.


  1. Nighródha kolostora – Nigrodhārāma 

  2. Upalavanna szerzetesnő fordításában: beds and seats – ágyak és székek 

  3. A Nigródha kolostorhoz tartozó másik kolostor építője – Ghatāya 

  4. Lásd: AN 8.86 

  5. Mivel az üresség mindhárom típusát egyszerre érti belsőleg és külsőleg, úgy néz ki, hogy amikor a Buddha itt külső ürességről beszél, azt arra vonatkoztatja, hogy az üresség három típusának bármelyikét a külső jelenségekre alkalmazza. Hasonlóképpen, amikor belső ürességről beszél, azt arra vonatkoztatja, hogy az üresség három típusának bármelyikét magában belül alkalmazza. 

  6. Lásd: MN 106 

  7. Azaz egy nem buddhista tanító. 

  8. Lásd: Iti 109. 

  9. Lásd: MN 137 

Így készült:

Fordítota: Fenyvesi Róbert

Forrás: MN 122, Thanissaro Bhikkhu, angol

Szerzői jogok: Fenyvesi Róbert, 2009

Felhasználás feltételei: cc-by-nc-sa

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.