Fordította: Fenyvesi Róbert (info)

MN 147, PTS M III 277
Share this with Google Plus Share this with Facebook Share this with Twitter Email this Share with other...

MN 147 Cūḷa-rāhulovāda Sutta

A Ráhulának szóló rövidebb tanítóbeszéd

Így hallottam. Egyszer a Magasztos Szávatthiban a Dzséta-ligetben, Anáthapindika kertjében tartózkodott. Ekkor, ahogy ott elvonultságban, egyedül időzött, ez a gondolatsor merült fel a Magasztos tudatosságában: „Azok a tudati minőségek1 , amiket az elengedés érlel, beértek Ráhulában. Mi lenne, ha tovább vezetném Ráhulát a tudati szennyeződések2 megszüntetéséhez [vezető úton]?”

Ezután a Magasztos kora reggel felöltötte köntösét, fogta csészéjét és külső köpenyét és elindult Szávatthiba alamizsnáért. Miután bement Szávatthiba alamizsnáért, elfogyasztotta ételét és visszatért koldulókörútjáról, így szólt a tiszteletreméltó Ráhulához:

– Fogd a (meditációhoz használt) ruhádat Ráhula! Elmegyünk a Vakok ligetébe, hogy ott töltsük a napot.

– Ahogy kívánod, Uram! – válaszolta a Magasztosnak a tiszteletreméltó Ráhula, magához vette a (meditációhoz használt) ruháját, és követte a Magasztost. Ekkor a Magasztost dévák3 ezrei követték, [ezt gondolva]: „Ma a Magasztos tovább fogja vezetni Ráhulát a tudati szennyeződések megszüntetéséhez [vezető úton].”

Ezután a Magasztos ― a Vakok ligetébe érve ― leült a már odakészített ülőhelyre, egy fa tövébe. A tiszteletreméltó Ráhula meghajolt előtte, majd leült a Magasztos mellé.

Ahogy ott ültek, a Magasztos így szólt hozzá:

– Mit gondolsz Ráhula, a szem állandó vagy mulandó4?

– Mulandó, Uram.

– És ami mulandó az vajon megnyugtató vagy szenvedésteli5?

– Szenvedésteli, Uram.

– És helyes-e úgy szemlélni azt, ami mulandó, szenvedésteli és változásnak kitett, hogy: ’Ez az enyém. Ez az én „én”-em. Ez az, ami én vagyok’?

– Nem, Uram.

– Mit gondolsz, a formák állandóak vagy mulandóak?

– Mulandóak, Uram.

– És ami mulandó, az vajon megnyugtató vagy szenvedésteli?

– Szenvedésteli, Uram.

– És helyes-e úgy szemlélni azt, ami mulandó, szenvedésteli és változásnak kitett, hogy: ’Ez az enyém. Ez az én „én”-em. Ez az, ami én vagyok’?

– Nem, Uram.

– Mit gondolsz, a szem-tudatosság állandó vagy mulandó?

– Mulandó, Uram.

– És ami mulandó, az vajon megnyugtató vagy szenvedésteli?

– Szenvedésteli, Uram.

– És helyes-e úgy szemlélni azt, ami mulandó, szenvedésteli és változásnak kitett, hogy: ’Ez az enyém. Ez az én „én”-em. Ez az, ami én vagyok’?

– Nem, Uram.

– Mit gondolsz, a szem–érintkezés [látás] állandó vagy mulandó?

– Mulandó, Uram.

– És ami mulandó, az vajon megnyugtató vagy szenvedésteli?

– Szenvedésteli, Uram.

– És helyes-e úgy szemlélni azt, ami mulandó, szenvedésteli és változásnak kitett, hogy: ’Ez az enyém. Ez az én „én”-em. Ez az, ami én vagyok’?

– Nem, Uram.

– Mit gondolsz, mindaz, ami a szem–érintkezéssel [látással] kapcsolatban felmerül, egy érzés, egy érzékelés [érzékszervi benyomás], egy késztetés vagy az annak megfelelő tudatosság ― ezek állandóak, vagy mulandóak?

– Mulandóak, Uram.

– És ami mulandó az vajon megnyugtató vagy szenvedésteli?

– Szenvedésteli, Uram.

– És helyes-e úgy szemlélni azt, ami mulandó, szenvedésteli és változásnak kitett, hogy: ’Ez az enyém. Ez az én „én”-em. Ez az, ami én vagyok’?

– Nem, Uram.

– Mit gondolsz, Ráhula, a fül állandó vagy mulandó?

– Mulandó, Uram. […]

– Mit gondolsz, Ráhula, az orr állandó vagy mulandó?

– Mulandó, Uram. […]

– Mit gondolsz, Ráhula, a nyelv állandó vagy mulandó?

– Mulandó, Uram. […]

– Mit gondolsz, Ráhula, a test állandó vagy mulandó?

– Mulandó, Uram. […]

– Mit gondolsz, Ráhula, az elme állandó vagy mulandó?

– Mulandó, Uram.

– És ami mulandó, az vajon megnyugtató vagy szenvedésteli?

– Szenvedésteli, Uram.

– És helyes-e úgy szemlélni azt, ami mulandó, szenvedésteli és változásnak kitett, hogy: ’Ez az enyém. Ez az én „én”-em. Ez az, ami én vagyok’?

– Nem, Uram.

– Mit gondolsz, a gondolatok állandóak vagy mulandóak?

– Mulandóak, Uram.

– És ami mulandó, az vajon megnyugtató vagy szenvedésteli?

– Szenvedésteli, Uram.

– És helyes-e úgy szemlélni azt, ami mulandó, szenvedésteli és változásnak kitett, hogy: ’Ez az enyém. Ez az én „én”-em. Ez az, ami én vagyok’?

– Nem, Uram.

– Mit gondolsz, az elme-tudatosság állandó vagy mulandó?

– Mulandó, Uram.

– És ami mulandó, az vajon megnyugtató vagy szenvedésteli?

– Szenvedésteli, Uram.

– És helyes-e úgy szemlélni azt, ami mulandó, szenvedésteli és változásnak kitett, hogy: ’Ez az enyém. Ez az én „én”-em. Ez az, ami én vagyok’?

– Nem, Uram.

– Mit gondolsz, az elme–érintkezés [gondolkodás] állandó vagy mulandó?

– Mulandó, Uram.

– És ami mulandó, az vajon megnyugtató vagy szenvedésteli?

– Szenvedésteli, Uram.

– És helyes-e úgy szemlélni azt, ami mulandó, szenvedésteli és változásnak kitett, hogy: ’Ez az enyém. Ez az én „én”-em. Ez az, ami én vagyok’?

– Nem, Uram.

– Mit gondolsz, mindaz, ami az elme–érintkezéssel [gondolkodással] kapcsolatban felmerül, egy érzés, egy érzékelés [érzékszervi benyomás], egy késztetés vagy az annak megfelelő tudatosság ― ezek állandóak vagy mulandóak?

– Mulandóak, Uram.

– És ami mulandó, az vajon megnyugtató vagy szenvedésteli?

– Szenvedésteli, Uram.

– És helyes-e úgy szemlélni azt, ami mulandó, szenvedésteli és változásnak kitett, hogy: ’Ez az enyém. Ez az én „én”-em. Ez az, ami én vagyok’?

– Nem, Uram.

– Ráhula! Így szemlélve azokat, az érdemesek képzett tanítványa kiábrándul a szemből, kiábrándul a formákból6, kiábrándul a szem-tudatosságból, kiábrándul a szem–érintkezésből [látásból], és kiábrándul mindabból, ami a szem–érintkezéssel [látással] kapcsolatban felmerül; kiábrándul az érzésből, az érzékelésből [érzékszervi benyomásból], a késztetésekből és az annak megfelelő tudatosságból.

Kiábrándul a fülből, […]

Kiábrándul az orrból, […]

Kiábrándul a nyelvből, […]

Kiábrándul a testből, […]

Kiábrándul az elméből, kiábrándul a gondolatokból, kiábrándul az elme-tudatosságból, kiábrándul az elme–érintkezésből [gondolkodásból], és kiábrándul mindabból, ami az elme–érintkezéssel [gondolkodással] kapcsolatban felmerül; kiábrándul az érzésből7, az érzékelésből [érzékszervi benyomásból]8, a késztetésekből9 és a tudatosságból10.

Így kiábrándulva szenvedélymentessé válik. A szenvedélymentesség révén teljesen eloldódottá válik. A teljes elengedettség révén megjelenik benne a tudás: ’teljesen megszabadultam’. Felismeri: ’a születések kimerültek, a szent élet beteljesedett, a feladat elvégeztetett. Nincs már semmi (számomra) ebben a világban.’

Így szólt a Magasztos. A tiszteletreméltó Ráhula elégedett volt, örült a Magasztos szavainak. És ennek a tanítóbeszédnek a hallatán, a tiszteletreméltó Ráhula tudata ― így nem kötődve semmihez ― teljesen megszabadult a tudati szennyeződésektől. És a dévák ezreinek nyílt ki a makulátlan, tiszta Dhamma-szeme: „Ami alá van vetve a keletkezésnek, alá van vetve az elmúlásnak is.”


  1. dhammā: tudattartamok, tudattartalmak, F.R. fordításában: “szellemi tulajdonságok”  ↩

  2. āsavā: indulatok, befolyások/túlfolyások, belső mozgatóerők  ↩

  3. deva: félisten, isten, “sugárzó lény”  ↩

  4. anicca: állandótlan, mulandó  ↩

  5. dukkha: szenvedésteli, nem kielégítő, aggasztó (F.R.)  ↩

  6. rūpa: forma, alak, látvány  ↩

  7. vedanā: érzés, érzet  ↩

  8. saññā: észlelés, a dolgok beazonosítása a tulajdonságaik, jellegzetességeik alapján; képzet  ↩

  9. saṅkhārā: (tudati) késztetések, összetevők, képzőerők  ↩

  10. viññāṇa: tudatosság, a hat érzékszerv (szem, fül, orr, nyelv, test és elme) általi felfogása valaminek  ↩

Így készült:
Fordította: Fenyvesi Róbert
Forrás: MN 147, Thanissaro Bhikkhu, angol
Szerzői jogok: Fenyvesi Róbert, 2009
Felhasználás feltételei: image: CC-BY-NC-SA
Frissítve: September 20, 2011, at 11:38 AM


Váljon minden lény javára.

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 2.5 Magyarország Licenc feltételeinek megfelelően szabadon felhasználható.