Így hallottam. Egyszer a Magasztos Szávatthiban a Dzséta-ligetben, Anáthapindika kertjében tartózkodott. Ekkor, ahogy ott elvonultságban, egyedül időzött, ez a gondolatsor merült fel a Magasztos tudatosságában: „Azok a tudati minőségek1 , amiket az elengedés érlel, beértek Ráhulában. Mi lenne, ha tovább vezetném Ráhulát a tudati szennyeződések2 megszüntetéséhez [vezető úton]?“
Ezután a Magasztos kora reggel felöltötte köntösét, fogta csészéjét és külső köpenyét és elindult Szávatthiba alamizsnáért. Miután bement Szávatthiba alamizsnáért, elfogyasztotta ételét és visszatért koldulókörútjáról, így szólt a tiszteletreméltó Ráhulához:
– Fogd a (meditációhoz használt) ruhádat Ráhula! Elmegyünk a Vakok ligetébe, hogy ott töltsük a napot.
– Ahogy kívánod, Uram! – válaszolta a Magasztosnak a tiszteletreméltó Ráhula, magához vette a (meditációhoz használt) ruháját, és követte a Magasztost. Ekkor a Magasztost dévák3 ezrei követték, [ezt gondolva]: „Ma a Magasztos tovább fogja vezetni Ráhulát a tudati szennyeződések megszüntetéséhez [vezető úton].“
Ezután a Magasztos ― a Vakok ligetébe érve ― leült a már odakészített ülőhelyre, egy fa tövébe. A tiszteletreméltó Ráhula meghajolt előtte, majd leült a Magasztos mellé.
Ahogy ott ültek, a Magasztos így szólt hozzá:
– Mit gondolsz Ráhula, a szem állandó vagy mulandó4?
– Mulandó, Uram.
– És ami mulandó az vajon megnyugtató vagy szenvedésteli5?
– Szenvedésteli, Uram.
– És helyes-e úgy szemlélni azt, ami mulandó, szenvedésteli és változásnak kitett, hogy: ‘Ez az enyém. Ez az én „én“-em. Ez az, ami én vagyok’?
– Nem, Uram.
– Mit gondolsz, a formák állandóak vagy mulandóak?
– Mulandóak, Uram.
– És ami mulandó, az vajon megnyugtató vagy szenvedésteli?
– Szenvedésteli, Uram.
– És helyes-e úgy szemlélni azt, ami mulandó, szenvedésteli és változásnak kitett, hogy: ‘Ez az enyém. Ez az én „én“-em. Ez az, ami én vagyok’?
– Nem, Uram.
– Mit gondolsz, a szem-tudatosság állandó vagy mulandó?
– Mulandó, Uram.
– És ami mulandó, az vajon megnyugtató vagy szenvedésteli?
– Szenvedésteli, Uram.
– És helyes-e úgy szemlélni azt, ami mulandó, szenvedésteli és változásnak kitett, hogy: ‘Ez az enyém. Ez az én „én“-em. Ez az, ami én vagyok’?
– Nem, Uram.
– Mit gondolsz, a szem-érintkezés [látás] állandó vagy mulandó?
– Mulandó, Uram.
– És ami mulandó, az vajon megnyugtató vagy szenvedésteli?
– Szenvedésteli, Uram.
– És helyes-e úgy szemlélni azt, ami mulandó, szenvedésteli és változásnak kitett, hogy: ‘Ez az enyém. Ez az én „én“-em. Ez az, ami én vagyok’?
– Nem, Uram.
– Mit gondolsz, mindaz, ami a szem-érintkezéssel [látással] kapcsolatban felmerül, egy érzés, egy érzékelés [érzékszervi benyomás], egy késztetés vagy az annak megfelelő tudatosság ― ezek állandóak, vagy mulandóak?
– Mulandóak, Uram.
– És ami mulandó az vajon megnyugtató vagy szenvedésteli?
– Szenvedésteli, Uram.
– És helyes-e úgy szemlélni azt, ami mulandó, szenvedésteli és változásnak kitett, hogy: ‘Ez az enyém. Ez az én „én“-em. Ez az, ami én vagyok’?
– Nem, Uram.
– Mit gondolsz, Ráhula, a fül állandó vagy mulandó?
– Mulandó, Uram. […]
– Mit gondolsz, Ráhula, az orr állandó vagy mulandó?
– Mulandó, Uram. […]
– Mit gondolsz, Ráhula, a nyelv állandó vagy mulandó?
– Mulandó, Uram. […]
– Mit gondolsz, Ráhula, a test állandó vagy mulandó?
– Mulandó, Uram. […]
– Mit gondolsz, Ráhula, az elme állandó vagy mulandó?
– Mulandó, Uram.
– És ami mulandó, az vajon megnyugtató vagy szenvedésteli?
– Szenvedésteli, Uram.
– És helyes-e úgy szemlélni azt, ami mulandó, szenvedésteli és változásnak kitett, hogy: ‘Ez az enyém. Ez az én „én“-em. Ez az, ami én vagyok’?
– Nem, Uram.
– Mit gondolsz, a gondolatok állandóak vagy mulandóak?
– Mulandóak, Uram.
– És ami mulandó, az vajon megnyugtató vagy szenvedésteli?
– Szenvedésteli, Uram.
– És helyes-e úgy szemlélni azt, ami mulandó, szenvedésteli és változásnak kitett, hogy: ‘Ez az enyém. Ez az én „én“-em. Ez az, ami én vagyok’?
– Nem, Uram.
– Mit gondolsz, az elme-tudatosság állandó vagy mulandó?
– Mulandó, Uram.
– És ami mulandó, az vajon megnyugtató vagy szenvedésteli?
– Szenvedésteli, Uram.
– És helyes-e úgy szemlélni azt, ami mulandó, szenvedésteli és változásnak kitett, hogy: ‘Ez az enyém. Ez az én „én“-em. Ez az, ami én vagyok’?
– Nem, Uram.
– Mit gondolsz, az elme-érintkezés [gondolkodás] állandó vagy mulandó?
– Mulandó, Uram.
– És ami mulandó, az vajon megnyugtató vagy szenvedésteli?
– Szenvedésteli, Uram.
– És helyes-e úgy szemlélni azt, ami mulandó, szenvedésteli és változásnak kitett, hogy: ‘Ez az enyém. Ez az én „én“-em. Ez az, ami én vagyok’?
– Nem, Uram.
– Mit gondolsz, mindaz, ami az elme-érintkezéssel [gondolkodással] kapcsolatban felmerül, egy érzés, egy érzékelés [érzékszervi benyomás], egy késztetés vagy az annak megfelelő tudatosság ― ezek állandóak vagy mulandóak?
– Mulandóak, Uram.
– És ami mulandó, az vajon megnyugtató vagy szenvedésteli?
– Szenvedésteli, Uram.
– És helyes-e úgy szemlélni azt, ami mulandó, szenvedésteli és változásnak kitett, hogy: ‘Ez az enyém. Ez az én „én“-em. Ez az, ami én vagyok’?
– Nem, Uram.
– Ráhula! Így szemlélve azokat, az érdemesek képzett tanítványa kiábrándul a szemből, kiábrándul a formákból6, kiábrándul a szem-tudatosságból, kiábrándul a szem-érintkezésből [látásból], és kiábrándul mindabból, ami a szem-érintkezéssel [látással] kapcsolatban felmerül; kiábrándul az érzésből, az érzékelésből [érzékszervi benyomásból], a késztetésekből és az annak megfelelő tudatosságból.
Kiábrándul a fülből, […]
Kiábrándul az orrból, […]
Kiábrándul a nyelvből, […]
Kiábrándul a testből, […]
Kiábrándul az elméből, kiábrándul a gondolatokból, kiábrándul az elme-tudatosságból, kiábrándul az elme-érintkezésből [gondolkodásból], és kiábrándul mindabból, ami az elme-érintkezéssel [gondolkodással] kapcsolatban felmerül; kiábrándul az érzésből7, az érzékelésből [érzékszervi benyomásból]8, a késztetésekből9 és a tudatosságból10.
Így kiábrándulva szenvedélymentessé válik. A szenvedélymentesség révén teljesen eloldódottá válik. A teljes elengedettség révén megjelenik benne a tudás: ‘teljesen megszabadultam’. Felismeri: ‘a születések kimerültek, a szent élet beteljesedett, a feladat elvégeztetett. Nincs már semmi (számomra) ebben a világban.’
Így szólt a Magasztos. A tiszteletreméltó Ráhula elégedett volt, örült a Magasztos szavainak. És ennek a tanítóbeszédnek a hallatán, a tiszteletreméltó Ráhula tudata ― így nem kötődve semmihez ― teljesen megszabadult a tudati szennyeződésektől. És a dévák ezreinek nyílt ki a makulátlan, tiszta Dhamma-szeme: „Ami alá van vetve a keletkezésnek, alá van vetve az elmúlásnak is.“
dhammā: tudattartamok, tudattartalmak, F.R. fordításában: “szellemi tulajdonságok” ↩
āsavā: indulatok, befolyások/túlfolyások, belső mozgatóerők ↩
deva: félisten, isten, “sugárzó lény” ↩
anicca: állandótlan, mulandó ↩
dukkha: szenvedésteli, nem kielégítő, aggasztó (F.R.) ↩
rūpa: forma, alak, látvány ↩
vedanā: érzés, érzet ↩
saññā: észlelés, a dolgok beazonosítása a tulajdonságaik, jellegzetességeik alapján; képzet ↩
saṅkhārā: (tudati) késztetések, összetevők, képzőerők ↩
viññāṇa: tudatosság, a hat érzékszerv (szem, fül, orr, nyelv, test és elme) általi felfogása valaminek ↩