MN 22 / M I 130

Alagaddūpama Sutta

A kobra-hasonlat

Fordította:

Felolvasás:

Nagy Gergely Miklós

További változatok:

Vekerdi József / Tipiṭaka / Bhikkhu Sujāto / I.B. Horner / Bhikkhu Bodhi

Így készült:

Fordítota: A páli fordító csoport

Forrás: MN 22, páli

Szerzői jogok: A páli fordító csoport, 2011

Felhasználás feltételei: cc-by-nc-sa

Így hallottam:

Egy alkalommal a Magasztos Szávatthiban, a Dzséta-ligetben Anáthapindika parkjában tartózkodott. Abban az időben egy Arittha1 nevű szerzetes, aki korábban solymász2 volt, erre az ártalmas meggyőződésre jutott: „A Magasztos tanítását úgy értelmezem, hogy az ‘akadályozó tényezők’3 önmagukban nem akadályoznak bennünket.“

Sok szerzetes tudomást szerzett erről. Elmentek hozzá és megkérdezték tőle:

– Igaz-e, Arittha testvérem, hogy a Magasztos tanítását úgy értelmezed, hogy az ‘akadályozó tényezők’ önmagukban nem akadályoznak bennünket?

– Pontosan így van.

Ekkor a szerzetesek le akarták beszélni Aritthát erről az ártalmas meggyőződésről, ezért ellenvetéseket tettek, kérdezgették és győzködték:

– Semmiképp ne beszélj így, Arittha testvérem, semmiképp ne beszélj így! Ne gyalázd a Magasztost! Nem helyes a Magasztost rágalmazni! A Magasztos nem mondana ilyet! A Magasztos számos megközelítésben elmondta, hogy az ‘akadályozó tényezők’ valóban akadályoznak bennünket, önmagukban is. Az élvezetek kevés gyönyört nyújtanak és sok szenvedéssel, sok bajjal járnak, túlsúlyban van bennük a gyötrelem: csontvázhoz, húscafathoz, lángoló fűcsomóhoz, parázzsal teli gödörhöz, álomhoz, kölcsönvett tárgyakhoz, magas fa gyümölcséhez, mészárszékhez, kardokhoz és tőrökhöz, kígyófejhez hasonlította őket.

Ám Arittha szerzetes, a korábbi solymász, noha a szerzetesek ellenvetéseket tettek, kérdezgették és győzködték, csökönyösen ragaszkodott ártalmas meggyőződéséhez: „A Magasztos tanítását úgy értelmezem, hogy az ‘akadályozó tényezők’ önmagukban nem akadályoznak bennünket.“

Mivel a szerzetesek nem voltak képesek lebeszélni Aritthát erről az ártalmas meggyőződésről, elmentek a Magasztoshoz. Amikor odaértek, üdvözölték, oldalt leültek, majd elmesélték neki mindezt.

– Uram, mivel nem tudtuk lebeszélni Aritthát ártalmas meggyőződéséről, ezért mondtuk most el mindezt a Magasztosnak.

Akkor a Magasztos odahívta az egyik szerzetest:

– Menj, szerzetes, hívd ide az én nevemben Arittha szerzetest, az egykori solymászt, és mondd meg neki, hogy a Mester hívatja.

A szerzetes el is ment Aritthához,és odaérve azt mondta neki:

– Arittha testvérem, hívat a Mester.

Arittha engedelmesen elment a Magasztoshoz. Amikor odaért, üdvözölte és oldalt leült. Akkor a Magasztos megkérdezte tőle:

– Igaz-e Arittha testvérem, hogy erre az ártalmas meggyőződésre jutottál: „A Magasztos tanítását úgy értelmezem, hogy az ‘akadályozó tényezők’ önmagukban nem akadályoznak bennünket.“

– Igen, Uram.

– Te megzavarodott ember, ugyan ki vagy te, hogy úgy értelmezed a Dharmát, mintha én így tanítottam volna? Hiszen számos megközelítésben elmondtam, hogy az ‘akadályozó tényezők’ valóban akadályoznak bennünket, önmagukban is. Az élvezetek kevés gyönyört nyújtanak és sok szenvedéssel, sok bajjal járnak, túlsúlyban van bennük a gyötrelem: csontvázhoz, húscafathoz, lángoló fűcsomóhoz, parázzsal teli gödörhöz, álomhoz, kölcsönvett tárgyakhoz, magas fa gyümölcséhez, mészárszékhez, kardokhoz és tőrökhöz, kígyófejhez hasonlítottam őket. És akkor, te zavarodott ember, rosszul ragadod meg a Dharmát, ezzel engem is gyalázol, magadat is tönkreteszed, sok tisztátalanságot nemzel, és mindez hosszú időn át szenvedést okoz neked és ártalmadra lesz.

Ekkor a Magasztos így szólt a szerzetesekhez:

– Mit gondoltok, Arittha szerzetes, az egykori solymász akár csak homályosan is felfogott valamit ebből a Dharmából és életvezetésből?

– Ugyan dehogy, egyáltalán nem!

Ennek hallatán Arittha elhallgatott, zavarba jött, magába roskadt, lehajtotta a fejét, és csak ült elvörösödve, válasz nélkül.

Ekkor a Magasztos azt mondta neki:

– Te zavarodott ember, az ártalmas meggyőződésedről híresülsz majd el! Most akkor kifaggatom a szerzeteseket is. Ti is úgy értelmezitek a tanításomat, ahogy Arittha, aki rosszul ragadja meg és ezzel engem is gyaláz, magát is tönkreteszi és sok tisztátalanságot nemz?

– Egyáltalán nem, Uram, hiszen a Magasztos számos megközelítésben elmondta, hogy az ‘akadályozó tényezők’ valóban akadályoznak bennünket, önmagukban is. Az élvezetek kevés gyönyört nyújtanak és sok szenvedéssel, sok bajjal járnak, túlsúlyban van bennük a gyötrelem.

– Helyes, szerzetesek, ti jól értelmezitek a tanításomat. Arittha viszont rosszul ragadja meg és ezzel engem is gyaláz, magát is tönkreteszi és sok tisztátalanságot nemz. Mindez pedig hosszú időn át szenvedést okoz ennek a zavarodott embernek és ártalmára lesz. Szerzetesek, képtelenség, hogy vágyak nélkül, vágyteli képzetek nélkül, vágyteli gondolatok nélkül kövesse a vágyait.4

Szerzetesek, egyes zavarodott emberek mjavascript:;egtanulják az egész Dharmát: a tanítóbeszédeket, az énekeket, a magyarázatokat, a verseket, az ihletett verseket, a történeteket, a születéstörténeteket, a csodás legendákat és a kátékat.5 Megtanulják az egész Dharmát, de a tanítások értelmének nem járnak utána6,ezért a tanítások nem is vezethetik el őket a belátáshoz. Csak kötekedésre és hivatkozási alapnak használják, az egész Dharma-tanulás értelmét viszont nem tapasztalják meg. A rosszul megragadott tanítások hosszú időn át szenvedést okoznak nekik és ártalmukra lesznek. És miért? Mert rosszul ragadták meg a tanításokat.

Szerzetesek, olyan ez, mint amikor egy ember kobrakígyót akar szerezni7, kobrát keres és kutat utána; majd egyszer csak meglát egy jókora kobrát. Azután a kígyót tekergőző testénél vagy a farkánál megragadja, mire a kobra visszafordulva megmarja a kezét, karját vagy más testrészét, az ember pedig meghal vagy halálos kínokat szenved. És miért? Mert rosszul ragadta meg a kobrát. Ugyanígy, szerzetesek, akik megtanulják az egész Dharmát, de a tanítások értelmének nem járnak utána, azokat a tanítások nem is vezethetik el a belátáshoz. Csak kötekedésre és hivatkozási alapnak használják, az egész Dharma-tanulás értelmét viszont nem tapasztalják meg. A rosszul megragadott tanítások hosszú időn át szenvedést okoznak nekik és ártalmukra lesznek. És miért? Mert rosszul ragadták meg a tanításokat.

Szerzetesek, egyes derék emberek megtanulják az egész Dharmát: a tanítóbeszédeket, az énekeket, a magyarázatokat, a verseket, az ihletett verseket, a történeteket, a születéstörténeteket, a csodás legendákat és a kátékat. Megtanulják az egész Dharmát, és a tanítások értelmének utána járnak, ezért a tanítások elvezethetik őket a belátáshoz. Nem csak kötekedésre és hivatkozási alapnak használják – megtapasztalják az egész Dharmatanulás értelmét. A jól megragadott tanítások hosszú időn át boldogságot okoznak nekik és hasznukra lesznek. És miért? Mert jól ragadták meg a tanításokat.

Szerzetesek, olyan ez, mint amikor egy ember kobrakígyót akar szerezni, kobrát keres és kutat utána; majd egyszer csak meglát egy jókora kobrát. Egy villás végű bottal8 jól leszorítja és a nyakánál fogva szakszerűen megragadja. Még ha a kobra rá is tekeredik a kezére, karjára, vagy más testrészére, ő mégsem hal meg és halálos kínokat sem szenved. És miért? Mert jól ragadta meg kobrát.

Ugyanígy, szerzetesek, akik megtanulják az egész Dharmát és a tanítások értelmének is utána járnak, azokat a tanítások elvezethetik a belátáshoz. Nem csak kötekedésre és hivatkozási alapnak használják – megtapasztalják az egész Dharma-tanulás értelmét. A jól megragadott tanítások hosszú időn át boldogságot okoznak nekik és hasznukra lesznek. És miért? Mert jól ragadták meg a tanításokat.

Így hát, szerzetesek, ha átlátjátok az értelmét annak, amit mondok, akkor jegyezzétek meg jól. Ha viszont nem értitek meg, akkor kérdezzetek meg engem vagy tapasztalt szerzeteseket.

A következő hasonlattal megmutatom, hogy a Dharma olyan, mint a tutaj: átkelésre szolgál és nem arra, hogy az ember birtokba vegye. Jól figyeljetek, most elmondom nektek.

– Rendben, Uram – válaszoltak a szerzetesek.

A Magasztos így szólt:

– Amikor egy ember hosszú útra kel, és egyszer csak meglát egy tenger nagy vizet, melynek az innenső partja veszélyes és félelmetes, a túlsó partja pedig biztonságos és nyugodt, de nincs rév, amin átkelhetne, vagy gát, amin a túlsó partra jutna. Ekkor ezt végiggondolja, és elhatározza: „Akkor most sást, fát, ágat, lombot gyűjtök, tutajjá9 kötöm össze, majd kézzel-lábbal erőlködve épségben átevickélek rajta a túlsó partra.“ És miután ily módon átjutott a túlsó partra, így gondolkodik: „Hasznomra volt ez a tutaj, kézzel-lábbal erőlködve épségben átevickéltem rajta a túlsó partra. No, akkor most a hátamra veszem vagy a fejemre emelem, és megyek tovább, amerre kedvem tartja.“

– Mit gondoltok, szerzetesek, jól teszi ez az ember, hogy ezt csinálja a tutajjal?

– Nem, Uram.

– És mikor cselekszik helyesen? Akkor, ha a túlsó partra átjutva ezt gondolja: „Hasznomra volt ez a tutaj. Kézzel-lábbal erőlködve épségben átevickéltem rajta a túlsó partra. Most kihúzom a partra vagy hagyom a vízben, és megyek tovább, amerre kedvem tartja.“ Ha ezt csinálja, akkor cselekszik helyesen.

Szerzetesek, ezzel a hasonlattal megmutattam, hogy a Dharma, amit tanítok, éppen olyan, mint a tutaj: átkelésre szolgál és nem arra, hogy az ember birtokba vegye. Ha megértettétek, akkor a tanításokat is el kell majd hagynotok, hát még azt, ami bűnös, ami nem felel meg a tanításoknak.

Szerzetesek, van hat világnézeti álláspont.10 Melyik hat? Amikor egy tanulatlan átlagember, aki nem ismeri az arijákat, az igaz embereket, Dharmájukban avatatlan és nem ért hozzá – ez a tanulatlan átlagember így tekint a testre: „ez az enyém, ez vagyok én, ez az átmanom11“. Így tekint az érzetre: „ez az enyém, ez vagyok én, ez az átmanom“. Így tekint a felfogásra: „ez az enyém, ez vagyok én, ez az átmanom“. Így tekint a meghatározottságokra: „ez az enyém, ez vagyok én, ez az átmanom“. Hogyha meglát, meghall, elgondol, elméjével megismer, felfog, megvizsgál, megfontol valamit,12 erre így tekint: „ez az enyém, ez vagyok én, ez az átmanom“. Arra a nézetre, hogy „az átmanom és a világ azonos, azzá válok halálom után – örök, állandó, múlhatatlan, változatlan természetű, örökkön örökké ugyanaz maradok“, így tekint: „ez az enyém, ez vagyok én, ez az átmanom“.

Szerzetesek, egy tanult, arija tanítvány viszont, aki ismeri az arijákat, az igaz embereket, Dharmájukban avatott és ért hozzá – így tekint a testre: „ez nem az enyém, ez nem vagyok én, ez nem az átmanom“. Így tekint az érzetre: „ez nem az enyém, ez nem vagyok én, ez nem az átmanom“. Így tekint a felfogásra: „ez nem az enyém, ez nem vagyok én, ez nem az átmanom“. Így tekint a meghatározottságokra: „ez nem az enyém, ez nem vagyok én, ez nem az átmanom“. Hogyha meglát, meghall, elgondol, elméjével megismer, felfog, megvizsgál, megfontol valamit, erre így tekint: „ez nem az enyém, ez nem vagyok én, ez nem az átmanom“. Arra a nézetre, hogy „az átmanom és a világ azonos, azzá válok halálom után – örök, állandó, múlhatatlan, változatlan természetű, örökkön örökké ugyanaz maradok“, így tekint: „ez nem az enyém, ez nem vagyok én, ez nem az átmanom“. Mivel így tekint mindezekre, nem aggodalmaskodik olyasmi miatt, ami nincs.13

Erre egy másik szerzetes azt kérdezte a Magasztostól:

– Uram, lehetséges-e aggodalmaskodni olyan külső dolog miatt, ami nincs?

– Lehetséges – válaszolta a Magasztos. – Van, akinek ilyenek járnak a fejében: „jaj, az enyém volt, már nincs meg, bárcsak megvolna, ó jaj, nem kaphatom meg!“ Kesereg, gyötrődik, siránkozik, mellét verve zokog, teljesen összeomlik. Így lehetséges aggodalmaskodni olyan külső dolog miatt, ami nincs.

– Uram, lehetséges-e nem aggodalmaskodni olyan külső dolog miatt, ami nincs?

– Lehetséges – válaszolta a Magasztos. – Van, akinek nem járnak ilyenek a fejében: „jaj, az enyém volt, már nincs meg, bárcsak megvolna, ó jaj, nem kaphatom meg!“ Nem kesereg, nem gyötrődik, nem siránkozik, nem zokog a mellét verve, nem omlik össze. Így lehetséges nem aggodalmaskodni olyan külső dolog miatt, ami nincs.

– Uram, lehetséges-e aggodalmaskodni olyan belső dolog miatt14, ami nincs?

– Lehetséges – válaszolta a Magasztos. – Van, aki ezt a nézetet vallja: „az átmanom és a világ azonos, azzá válok halálom után – örök, állandó, múlhatatlan, változatlan természetű, és örökkön örökké ugyanaz maradok“. Meghallgatja a Tathágatát vagy a Tathágata tanítványát, aki a Dharmát az összes nézet, berögzültség, előítélet, ragaszkodás és hajlam kiirtása céljából tanítja; az összes meghatározottság lecsillapodása, az összes kötődés elvetése, a szomj kioltása, a szenvedélymentesség, kiküszöbölés és ellobbanás céljából tanítja. Ekkor ő így érez: „lehet, hogy tényleg megsemmisülök, tényleg elpusztulok és tényleg nem leszek?“ Kesereg, gyötrődik, siránkozik, mellét verve zokog, teljesen összeomlik. Így lehetséges aggodalmaskodni olyan belső dolog miatt, ami nincs.

– Uram, lehetséges-e nem aggodalmaskodni olyan belső dolog miatt, ami nincs?

– Lehetséges – válaszolta a Magasztos. – Van, aki nem vallja ezt a nézetet: „az átmanom és a világ azonos, azzá válok halálom után – örök, állandó, múlhatatlan, változatlan természetű, és örökkön örökké ugyanaz maradok“. Meghallgatja a Tathágatát vagy a Tathágata tanítványát, aki a Dharmát az összes nézet, berögzültség, előítélet, ragaszkodás és hajlam kiirtása céljából tanítja; az összes meghatározottság lecsillapodása, az összes kötődés elvetése, a szomj kioltása, a szenvedélymentesség, kiküszöbölés és ellobbanás céljából tanítja. Nem is érez így: „lehet, hogy tényleg megsemmisülök, tényleg elpusztulok és tényleg nem leszek?“ Nem kesereg, nem gyötrődik, nem siránkozik, nem zokog a mellét verve, nem omlik össze. Így lehetséges nem aggodalmaskodni olyan belső dolog miatt, ami nincs. Szerzetesek, nyilván kapva-kapnátok egy olyan dolgon, amely örök, állandó, múlhatatlan, változatlan természetű, és örökkön örökké ugyanúgy megmarad – de láttok-e ilyet?

– Nem, Uram.

– Helyes, szerzetesek, én sem látok ilyet. Szerzetesek, egy olyan átman-tant nyilván a magatokévá tennétek, amelynek követőjét nem éri bánat, siránkozás, szenvedés, ború és baj – de láttok-e ilyet?

– Nem, Uram.

– Helyes, szerzetesek, én sem látok ilyet. Szerzetesek, egy olyan világnézetet nyilván elfogadnátok, amelynek vallóját nem éri bánat, siránkozás, szenvedés, ború és baj – de láttok-e ilyet?

– Nem, Uram.

– Helyes, szerzetesek, én sem látok ilyet.15

– Szerzetesek, ha volna átman, akkor az átmanom meg is nyilvánulna?

– Igen, Uram.

– Ha volna az átmannak megnyilvánulása, akkor volna átmanom is?

– Igen, Uram.

– Ha igaz és bizonyos, hogy nem lehet megragadni sem az átmant, sem az átman megnyilvánulását, akkor ugye teljes egészében gyermeteg ostobaság ez a nézet: „az átmanom és a világ azonos, azzá válok halálom után – örök, állandó, múlhatatlan, változatlan természetű, és örökkön örökké ugyanaz maradok“?

– Mi más lehetne, Uram, mint teljes egészében gyermeteg ostobaság?

– Szerzetesek, mit gondoltok, a test örök vagy mulandó?

– Mulandó, Uram.

– Ami pedig mulandó, az szenvedéssel jár vagy boldogsággal?

– Szenvedéssel, Uram.

– Ami pedig mulandó, szenvedéssel jár és a változás törvényének alávetett, azt helyes-e így tekinteni: „ez az enyém, ez vagyok én, ez az átmanom“?

– Nem, Uram.

– Szerzetesek, mit gondoltok, az érzet, vagy a felfogás, vagy a meghatározottságok, vagy a tudat – örök vagy mulandó?

– Mindegyik mulandó, Uram.

– Ami pedig mulandó, az szenvedéssel jár vagy boldogsággal?

– Szenvedéssel, Uram.

– Ami pedig mulandó, szenvedéssel jár és a változás törvényének alávetett, azt helyes-e így tekinteni: „ez az enyém, ez vagyok én, ez az átmanom“?

– Nem, Uram

– Ezért, szerzetesek bármely testre a világon, legyen az múltbeli, jövőbeli vagy jelenbeli; belső vagy külső, durva vagy finom, hitvány vagy kiváló, távoli vagy közeli – minden testre a valóságnak megfelelően, helyes bölcsességgel így kell tekinteni: „ez nem az enyém, ez nem vagyok én, ez nem az átmanom“. Bármely érzetre, vagy felfogásra, vagy meghatározottságra, vagy tudatra, legyen az múltbeli, jövőbeli vagy jelenbeli; belső vagy külső, durva vagy finom, hitvány vagy kiváló, távoli vagy közeli – mindegyikre a valóságnak megfelelően, helyes bölcsességgel így kell tekinteni: „ez nem az enyém, ez nem vagyok én, ez nem az átmanom“. Ha a tanult arija tanítvány így látja, akkor kiábrándul a testből, kiábrándul az érzetből, kiábrándul a felfogásból, kiábrándul a meghatározottságokból, kiábrándul a tudatból, és mivel kiábrándul, szenvedélymentessé válik, a szenvedélymentesség révén pedig megszabadul. Megszabadul – és tudatára is ébred, hogy megszabadult, felismeri, hogy a születés elenyészett, a jámborság útja beteljesedett, a feladat elvégeztetett, evilági létének nincs folytatása.

Az ilyen arija szerzetesről mondják, hogy kiütötte a kaputorlaszt, feltöltötte a várárkot, kirántotta a cölöpöket, betörte a reteszt; letette a zászlót, letette a terhet, levetette az igát.16 És mi az, hogy a szerzetes kiütötte a kaputorlaszt? Maga mögött hagyta a nemtudást – gyökerestül kitépte, elnyeste, mint pálmafőt, megszüntette a létesülését, és így a jövőben sem jöhet létre.

És mi az, hogy a szerzetes feltöltötte a várárkot? Maga mögött hagyta az újralétesülést, a születések forgatagát – gyökerestül kitépte, elnyeste, mint pálmafőt17, megszüntette a létesülését, és így a jövőben sem jöhet létre. És mi az, hogy a szerzetes kirántotta a cölöpöket? Maga mögött hagyta a szomjat – gyökerestül kitépte, elnyeste, mint pálmafőt, megszüntette a létesülését, és így a jövőben sem jöhet létre. És mi az, hogy a szerzetes betörte a reteszt? Maga mögött hagyta az öt lefelé húzó béklyót18 – gyökerestül kitépte, elnyeste, mint pálmafőt, megszüntette a létesülését, és így a jövőben sem jöhet létre.

És mi az, hogy a szerzetes letette a zászlót, letette a terhet és levetette az igát? Maga mögött hagyta az énteltséget19 – gyökerestül kitépte, elnyeste, mint pálmafőt, megszüntette a létesülését, és így a jövőben sem jöhet létre. Az ilyen megszabadult tudatú szerzetest még az istenek, Indra, Brahmá és Pradzsápati is hiába keresik, nem találják: nem találnak semmit, amihez egy tathágata tudata kötődne.

És miért, szerzetesek? Én azt állítom, hogy egy tathágata már evilágon is fellelhetetlen. Mivel ezt állítom és ezt tanítom, egyes törekvők és bráhmanák valótlanul, hamisan, igaztalanul és alaptalanul így gyaláznak engem: „Gótama törekvő a megsemmisülést tanítja, az érző lény felbomlását, pusztulását, elmúlását hirdeti“. De ez nem igaz rám, én nem állítok ilyet. Ahogy korábban, most is csak azt tanítom, hogy mi a szenvedés és a szenvedés kiküszöbölése.20 Szerzetesek, ha mások szidják, vádolják, bosszantják, sértegetik és gúnyolják a Tathágatát, akkor a Tathágata nem dühödik fel, nem érez csalódottságot, tudata nem háborog. Ha mások megbecsülik, nagyra tartják, magasztalják és tisztelik a Tathágatát, akkor a Tathágata nem érez gyönyörűséget vagy derűt, tudata nem válik mámorossá, hanem ezt gondolja: „mindez a tisztelet csakis a korábbi felismeréseknek szól“.

Ezért, szerzetesek, ha mások szidnak, vádolnak, bosszantanak, sértegetnek és gúnyolnak titeket, akkor ti se dühödjetek fel, ne érezzetek csalódottságot, és ne háborogjon a tudatotok. Ha mások megbecsülnek, nagyra tartanak, magasztalnak és tisztelnek titeket, akkor ti se érezzetek gyönyörűséget vagy derűt, tudatotok ne váljon mámorossá, hanem gondoljátok ezt: „mindez a tisztelet csakis a korábbi felismeréseknek szól“.

Ezért, szerzetesek, hagyjátok el, ami nem a tiétek; ez hosszú időn át boldogságot okoz nektek és hasznotokra lesz. És mi nem a tiétek? A test nem a tiétek: hagyjátok el. Ez hosszú időn át boldogságot okoz nektek és hasznotokra lesz. Az érzet, a felfogás, a meghatározottságok és a tudat sem a tiétek: hagyjátok el. Ez hosszú időn át boldogságot okoz nektek és hasznotokra lesz.

Mit gondoltok, szerzetesek, ha mindenféle emberek itt a Dzséta-ligetben21 összegyűjtenék a füvet, a rönköket, az ágakat és a lombot, vagy elégetnék, vagy bármi mást csinálnának vele, vajon azt gondolnátok-e, hogy ezt veletek teszik?

– Nem, Uram.

– És miért?

– Mert az nem mi vagyunk és nem is a miénk – az nem az átman, sem az átman megnyilvánulása, Uram.22

– Így hát, szerzetesek, hagyjátok el, ami nem a tiétek; ez hosszú időn át boldogságot okoz nektek és hasznotokra lesz. És mi nem a tiétek? A test nem a tiétek: hagyjátok el. Ez hosszú időn át boldogságot okoz nektek és hasznotokra lesz. Az érzet, a felfogás, a meghatározottságok és a tudat sem a tiétek: hagyjátok el. Ez hosszú időn át boldogságot okoz nektek és hasznotokra lesz.

Szerzetesek, ezzel a Dharmát jól elmagyaráztam, egyértelművé, nyilvánvalóvá és világossá tettem, burkát lefejtettem. Azok a szerzetesek, akik e Dharmát követve Érdemesek lettek: akik számára a befolyások elenyésztek, akik útjukat beteljesítették, elvégezték a feladatot, letették a terhet, elérték az igaz célt, szétszakították a létezés bilincsét, rendelkeznek a helyes tudással és megszabadultak – azoknak nem kell már több létezést megismerniük.23

Azok a szerzetesek pedig, akik e Dharmát követve maguk mögött hagyták az öt lefelé húzó béklyót, ők már csakis csodás módon, égi világokban létesülnek24, ott érik el az ellobbanást, abból a világból egyikük sem tér vissza.

Azok a szerzetesek, akik e Dharmát követve három béklyót hagytak maguk mögött, és legyengítették a szenvedélyt, a haragot és a tompaságot, ők az egyszervisszatérők: már csak egyszer térnek vissza ebbe a világba, és akkor vetnek véget a szenvedésnek.

Azok a szerzetesek, akik e Dharmát követve három béklyót hagytak maguk mögött, ők a folyambalépettek: már nem eshetnek vissza, rendíthetetlenül törekszenek a felébredésre.

Azok a szerzetesek, akik e Dharmát követve a Dharma útján járnak és a hit útján járnak, ők a felébredésre törekszenek.

Azok a szerzetesek, akik e Dharmát követve csupán hisznek bennem és szeretnek engem, ők a menny felé törekszenek.

Így beszélt a Magasztos. A szerzetesek emelkedett szívvel fogadták a Magasztos szavait.


  1. Ariṭṭha: sértetlen, sérthetetlen. 

  2. Szó szerint gaddha-vadász; a gaddha nagy ragadozó madarat jelent, sok nyelvben keselyűt. 

  3. Antarāyikā dhammā – Arittha elsősorban az érzékiségre gondol. 

  4. A kāma szót, amit eddig élvezetnek fordítottunk, itt vágynak fordítottuk. A kāma ugyanis jelentheti a vágyat, a szerelmet, az élvezetet, mindenek előtt a szexet is. 

  5. Ez a többször előforduló lista valószínűleg a kánon egy korai állapotát tükrözi. Az egyes műfajok azonosítása a ma ismert kánon részeivel sokszor teljesen bizonytalan. 

  6. Szó szerint: a tanítások jelentését bölcsességgel, értelemmel (paññā) nem vizsgálják meg. 

  7. Feltehetően kígyóbűvölés céljából. 

  8. Szó szerint kecskeláb-bot. 

  9. A tutaj régi jelentése: nádból vagy ágakból összefogott nyaláb, amire ráhasalva át lehet evickélni a vízen. 

  10. Diṭṭhi: szó szerint nézet, gyakran fordítják tévtannak vagy eretnekségnek; önmagában csak világnézeti, filozófiai, metafizikai nézetekre utal, ám a Buddha ezeket mindenestül elutasította. A továbbiakban a diṭṭhithāna kifejezést nézetnek fordítjuk. 

  11. Attā: szó szerint önmaga; a buddhizmusban a személyek, illetve a tárgyak megmaradó lényegét, szubsztanciáját, mibenlétét fejezi ki. Ennek a lényegnek a létét a buddhizmus természetesen tagadja. 

  12. Az öt szkandhát írja le (rūpa, vedanā, saññā, saṅkhārā, viññāṇa), ám az ötödik (megismerés) helyett az elme (mano) működéseit sorolja fel. 

  13. Itt valami ilyesmi hiányzik a szövegből:
    „…Egy szerzetes megkérdezte:
    – Uram, lehetséges-e olyasmi miatt aggodalmaskodni, ami nincs?
    A Magasztos így válaszolt:
    – Kétféle aggodalmaskodás van: külső és belső dolog miatt.“
    (Ezt alátámasztja az is, hogy a következő rész úgy folytatódik, hogy „Egy másik szerzetes“… Az egyik szerzetes hiányzik.) 

  14. Az itt ‘belső’-nek fordított páli szó, ajjhattaṁ, szó szerint az átmanra, önmagamra, az én lényegemre vonatkozót jelent. 

  15. Ebből a három kérdésből az utolsó lehet, hogy csak egy beszúrás. A második kérdés (az átman-hit nem óv meg a szenvedéstől) után logikusan folytatódik a szöveg: az átmant sem önmagában, sem megnyilvánulásaiban nem észleljük. A kihagyásra javasolt kérdés szerint viszont nincs is olyan világnézet, amely megóvna a szenvedéstől; viszont a Buddha éppen azt tanítja (e szuttában is), hogy a szenvedéseket ki lehet küszöbölni. 

  16. Szövegünkben egy várostrom képével értelmeztük a hasonlatot, de lehetne fordítva is olvasni: a jól őrzött vár ura kitárja a kapukat és felhagy a vár védelmével. 

  17. Lásd az ide vonatkozó lábjegyzetet a MN 36-ban. 

  18. Más szövegekben többnyire tíz béklyóval (saṃyojana) találkozunk, amelyek közül az első öt a lefelé húzó (orambhāgiya), a második öt a felfelé irányuló (uddhambhāgiya). A lefelé húzók: (1) sakkāyadiṭṭhi (azonosulás a testtel stb.); (2) vicikicchā (kétely); (3) sīlabbataparāmāso (rituálék követése); (4) kāmacchando (érzéki vágy); (5) vyāpādo (agresszió). 

  19. Asmimāna: énközpontúság. 

  20. Ez a megjegyzés, úgy tűnik, arra utal, hogy az anátman-tan csak újabban került be a buddhai Dharmába. Más szövegek határozottan elutasítják az efféle metafizikai kérdések tárgyalását. 

  21. A Dzséta-liget a szerzetesek tulajdona. Anáthapindika adományozta nekik. Bővebben (angolul) lásd itt

  22. A mondat kétféleképpen értelmezhető. Az ezt megelőző hasonlat vonatkozhat az öt szkandhára: a test, az érzetek, a felfogás, a meghatározottságok és a tudat ugyanúgy nem elválaszthatatlan tőlünk, mint a lakhelyünkül szolgáló liget. Vagy vonatkozhat az átman és a világ azonosságának tévtanára, mint a hatodik fentebb említett téves nézetre: ha az átman és a világ azonos volna, akkor amikor a ligetet égetik, a szerzetesek teste égne. 

  23. Az Érdemesekről szóló rész megfogalmazásában is különbözik a továbbiaktól, ami utalhat arra, hogy ezek későbbi rendszerező betoldás eredményei. 

  24. Opapātika: nem apától és anyától születő, hanem a semmiből előbukkanó kifejlett lény. 

Felolvasás:

Nagy Gergely Miklós

Így készült:

Fordítota: A páli fordító csoport

Forrás: MN 22, páli

Szerzői jogok: A páli fordító csoport, 2011

Felhasználás feltételei: cc-by-nc-sa

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.