MN 35 / M I 227

Cūḷa-saccaka Sutta

Szaccsaka (rövidebb beszéd)

Fordította:

2009-ben újra megjelentette a Helikon Kiadó

További változatok:

A páli fordító csoport / Tipiṭaka / Bhikkhu Sujāto / I.B. Horner

Így készült:

Fordítota: Vekerdi József

Forrás: MN 35, páli

Szerzői jogok: Vekerdi József, 1989

Felhasználás feltételei: cc-by-nc-sa

Így hallottam.

Egy alkalommal a Magasztos Vészálíban, a nagy erdőben, a Tornyos Csarnokban tartózkodott. Ugyanebben az időben Vészáliban időzött egy Szaccsaka nevű, szenvedélyesen vitatkozó, okosan beszélő, fiatal dzsaina szerzetes is, akire sok ember nagy tisztelettel tekintett. Ő Vészálí-szerte ezt híresztelte magáról:

– Nem ismerek olyan remetét vagy papot, nagyszámú tanítvány tanítóját és hívei vezetőjét, bárha szentként és tökéletesen megvilágosultként tisztelnék is, aki ne reszketne, remegne, inogna előttem, akinek hónalját ne borítaná el a veríték, ha velem vitába száll. Még ha egy élettelen áldozati cölöppel szállanék is vitába, az is reszketne, remegne, inogna előttem, ha vitába szállanék vele, nemhogy bármely emberi lény!

Történt, hogy egyik reggelen a tiszteletreméltó Asszadzsi felöltözött, magára öltötte felsőruháját, fogta alamizsnagyűjtő szilkéjét, és elindult Vészálíba alamizsnáért. A dzsaina Szaccsaka éppen Vészálíban járt-kelt, sétálgatott, és messziről megpillantotta a közeledő tiszteletreméltó Asszadzsit. Amikor megpillantotta, odament a tiszteletreméltó Asszadzsihoz. Odaérve, üdvözletet váltott a tiszteletreméltó Asszadzsival, és illendő üdvözlő szavak után megállt előtte. Előtte állva, így szólította meg a tiszteletreméltó Asszadzsit a dzsaina Szaccsaka:

– Asszadzsi, mire oktatja tanítványait Gótama remete, és Gótama remete tanításának melyik részével foglalkoznak legtöbbet tanítványai?

– Aggivesszana, a Magasztos erre oktatja tanítványait, és a Magasztos tanításának ezzel a részével foglalkoznak legtöbbet tanítványai: „Szerzetesek, a test mulandó, az érzetek mulandók, a tudat mulandó, az adottságok mulandók, a megismerés mulandó. Szerzetesek, a test nem azonos az Énnel, az érzetek nem azonosak az Énnel, a tudat nem azonos az Énnel, az adottságok nem azonosak az Énnel, a megismerés nem azonos az Énnel. Minden adottság mulandó, semmiféle jelenség sem azonos az Énnel.“ A Magasztos erre oktatja tanítványait, Aggivesszana, és a Magasztos tanításának ezzel a részével foglalkoznak legtöbbet tanítványai.

– Helytelen dolgot hallottam tőled, Asszadzsi, amikor Gótama remetének efféle tanításáról hallottam. Szeretnék valamikor, valahol azzal a nagyérdemű Gótamával találkozni, szeretnék egyszer vitatkozni vele, szeretném ezekről a téves nézeteiről lebeszélni.

Ekkortájt ötszáz liccshavi nemes gyülekezett össze a tanácsházban, valamilyen ügy megbeszélésére. Ekkor a dzsaina Szaccsaka felkereste a liccshavikat. Odaérve, így szólította meg a liccshavikat:

– Jöjjenek velem a liccshavi urak, jöjjenek velem a liccshavi urak! Ma vitára kerül sor köztem és Gótama remete között. Ha Gótama remete ugyanúgy szembeszáll velem, ahogy ismert tanítványa, Asszadzsi szerzetes szembeszállt velem, érveimmel úgy meghurcolom, megcibálom, ide-oda rángatom Gótaura remetét, ahogy egy erős férfi egy gyapjas bundájú kost a gyapjánál fogva húzgál, cibál, ide-oda rángat. Érveimmel úgy meghurcolom, megcibálom, ide-oda rángatom Gótama remetét, ahogy egy erős pálinkafőző-segéd a nagy pálinkaszűrőt mély tóba merítve a fülénél fogva húzgálja, cibálja, ide-oda rángatja. Érveimmel úgy lerázom, szétrázom, üresre rázom Gótama remetét, ahogy egy erős pálinkafőző a szitát a fülénél fogva lerázza, kirázza, üresre rázza. Úgy fogok játszani Gótama remetével, ahogy egy hatvanéves elefánt a lótuszos tóban a vizet fröcskölve játszik. Jöjjenek velem a liccshavi urak, jöjjenek velem a liccshavi urak! Ma vitára kerül sor köztem és Gótama remete között.

Ekkor némelyik liccshavi így beszélt:

– Vajon Gótama remete fogja megcáfolni a dzsaina Szaccsaka érveit, vagy esetleg a dzsaina Szaccsaka fogja megcáfolni Gótama remete érveit? Más liccshavik így beszéltek:

– Vajon ez az öntelt dzsaina Szaccsaka meg tudja a Magasztos érveit cáfolni, vagy inkább a Magasztos tudja a dzsaina Szaccsaka érveit megcáfolni?

Ekkor a dzsaina Szaccsaka ötszáz liccshavi kíséretében elindult a nagy erdőbe, a Tornyos Csarnokba.

Ekkortájt nagyszámú szerzetes sétált a szabadban. A dzsaina Szaccsaka odament a szerzetesekhez, s odaérve, megszólította őket:

– Mondjátok, hol tartózkodik jelenleg a nagyérdemű Gótama? Szeretnék találkozni a nagyérdemű Gótamával.

– Aggivesszana, a Magasztos visszavonult a nagy erdőbe, és egy fa tövében ülve tölti a napot.

Ekkor a dzsaina Szaccsaka a nagyszámú liccshavi kíséretében a nagy erdőbe indult, és megkereste a Magasztost. Odaérve, üdvözletet váltott a Magasztossal, és illendő üdvözlő szavak után leült előtte. A vele lévő liccshavik közül egyesek köszöntötték a Magasztost, és leültek előtte, egyesek üdvözletet váltottak a Magasztossal, és illendő üdvözlő szavak után leültek előtte, egyesek összetett kézzel meghajoltak a Magasztos felé, és leültek előtte, egyesek közölték a Magasztossal nevüket és nemzetségüket, és leültek előtte, egyesek szótlanul leültek előtte.

Előtte ülve, így szólította meg a Magasztost a dzsaina Szaccsaka:

– Szeretnék kérdést intézni Gótama úrhoz, ha Gótama úr hajlandó volna kérdésemre felelettel szolgálni.

– Kérdezz, Aggivesszana, amit akarsz.

– Mire oktatja tanítványait Gótama úr, és Gótama úr tanításának melyik részével foglalkoznak legtöbbet tanítványai?

– Aggivesszana, erre oktatom tanítványaimat, és tanításomnak ezzel a részével foglalkoznak legtöbbet tanítványaim: „Szerzetesek, a test mulandó, az érzetek mulandók, a tudat mulandó, az adottságok mulandók, a megismerés mulandó. Szerzetesek, a test nem azonos az Énnel, az érzetek nem azonosak az Énnel, a tudat nem azonos az Énnel, az adottságok nem azonosak az Énnel, a megismerés nem azonos az Énnel. Minden adottság mulandó, semmiféle jelenség sem azonos az Énnel.“ Erre oktatom tanítványaimat, Aggiveszszana, és tanításomnak ezzel a részével foglalkoznak legtöbbet tanítványaim.

– Gótama úr, hasonlat jut eszembe.

– Mondd, ami eszedbe jutott, Aggivesszana – szólt a Magasztos.

– Gótama úr, mint ahogyan valamennyi növény és valamennyi állat, amely sarjad, növekszik és szaporodik, a földre támaszkodva, a föld segítségével sarjad, növekszik és szaporodik; s mint ahogyan mindenki, aki erőt igénylő tevékenységet fejt ki, a földre támaszkodva, a föld segítségével fejti ki erőt igénylő tevékenységét, ugyanúgy, Gótama úr, az ember testből áll, és a test segítségével fejt ki jót vagy rosszat; az ember érzetekből áll, és az érzetek segítségével fejt ki jót vagy rosszat; az ember tudatból áll, és a tudat segítségével fejt ki jót vagy rosszat; az ember adottságokból áll, és az adottságok segítségével fejt ki jót vagy rosszat; az ember megismerésből áll, és a megismerés segítségével fejt ki jót vagy rosszat.

– Tehát, Aggivesszana, te ezt állítod: a test az én Énem, az érzetek az én Énem, a tudat az én Énem, az adottságok az én Énem, a megismerés az én Énem.

– Úgy van, Gótama, én ezt állítom: a test az én Énem, az érzetek az én Énem, a tudat az én Énem, az adottságok az én Énem, a megismerés az én Énem, és ez a népes gyülekezet ugyanezt állítja.

– Mit érdekel téged ez a népes gyülekezet, Aggivesszana? Saját véleményedet fejtsd ki, Aggivesszana!

– Nos, Gótaura, én ezt állítom: a test az én Énem… [stb.]

– Akkor rákérdezek, Aggivesszana; válaszolj rá belátásod szerint. Mit gondolsz: hatalmában áll-e egy felkent fejű, vitéz királynak, mint például a kószalai Paszénadi királynak, vagy például Magadha királyának, Adzsátaszattunak, Védéhí fiának, saját birodalmában a kivégzésre ítéltet kivégeztetni, az elfogatásra ítéltet elfogatni, a száműzetésre ítéltet száműzetni?

– Igen, Gótama, egy felkent fejű, vitéz királynak, mint például a kószalai Paszénadi királynak, vagy például Magadha királyának, Adzsátaszattunak, Védéhí fiának hatalmában áll a saját birodalmában a kivégzésre ítéltet kivégeztetni, az elfogatásra ítéltet elfogatni, a száműzetésre ítéltet száműzetni. Hiszen még az ilyen elöljárói testületeknek is, mint például a vaddzsiknak és malláknak, hatalmukban áll a saját birodalmukban a kivégzésre ítéltet kivégeztetni, az elfogatásra ítéltet elfogatni, a száműzetésre ítéltet száműzetni, nemhogy az olyan felkent fejű, vitéz királyoknak, mint például a kószalai Paszénadi királynak, vagy például Magadha királyának, Adzsátaszattunak, Védéhí fiának. Álljon is hatalmukban, Gótama; ennek így kell lennie.

– Nos, mit gondolsz, Aggivesszana? Amikor ezt állítod: „A test az én Énem“, van-e hatalmad a tested fölött: „Ilyen és ilyen legyen a testem, ne legyen ilyen és ilyen a testem“?

E szavak hallatára a dzsaina Szaccsaka elhallgatott. A Magasztos másodszor is feltette a kérdést a dzsaina Szaccsakának:

– Mit gondolsz, Aggivesszana? Amikor ezt állítod: „A test az én Énem“, van-e hatalmad a tested fölött: „Ilyen és ilyen legyen a testem, ne legyen ilyen és ilyen a testem“?

A dzsaina Szaccsaka másodszor is hallgatott. Ekkor a Magasztos így szólt a dzsaina Szaccsakához:

– Válaszolj, Aggivesszana, most nincs ideje a hallgatásnak! Ha valaki a Tannal kapcsolatos kérdésre harmadszor sem válaszol a Beérkezettnek, annak a feje azonnal hétfelé reped!

Ekkor a dzsaina Szaccsaka feje fölött, a levegőben megjelent egy szellem, kezében izzó, szikrázó, villogó villámkardot tartva: „Ha ez a dzsaina Szaccsaka harmadszorra sem válaszol a Magasztosnak a Tannal kapcsolatos kérdésre, azonnal hétfelé hasítom a fejét!“

Ezt a villámkardot tartó szellemet csak a Magasztos és a dzsaina Szaccsaka látta. Ekkor a dzsaina Szaccsaka megrémült, haja ég felé állt, és ijedtében a Magasztoshoz fordult mentségért, a Magasztoshoz fordult segedelemért, a Magasztoshoz fordult oltalomért, és így szólt:

– Kérdezzen, Gótama úr, válaszolni fogok.

– Tehát mit gondolsz, Aggivesszana? Amikor ezt állítod: „A test az én Énem“, van-e hatalmad a tested fölött: „Ilyen és ilyen legyen a testem, ne legyen ilyen és ilyen a testem“?

– Nem, ez nem áll fenn, Gótama.

– Vedd fontolóra a dolgot, és megfontoltan válaszolj, mert az utóbbi nem egyeztethető össze az előbbivel, az előbbi az utóbbival. – Továbbá mit gondolsz, Aggivesszana? Amikor ezt állítod: „Az érzetek (~ a tudat, , ~ az adottságok, ~ a megismerés) az én Énem“, van-e hatalmad az érzetek ( ~ a tudat, ~ az adottságok, ~ a megismerés) fölött: “Ilyenek és ilyenek legyenek érzeteim (~ tudatom, ~ adottságaim, ~ megismerésem), ne legyenek ilyenek és ilyenek érzeteim ( ~ tudatom, ~ adottságaim, ~ megismerésem)” ?

– Nem, ez nem áll fenn, Gótama.

– Vedd fontolóra a dolgot, és megfontoltan válaszolj, mert az utóbbi nem egyeztethető össze az előbbivel, az előbbi az utóbbival. – Továbbá mit gondolsz, Aggivesszana? A test (~ érzetek, ~ tudat, ~ adottságok, ~ megismerés) örök vagy mulandó?

– Mulandó, Gótama.

– S ami mulandó, az szenvedés vagy boldogság?

– Szenvedés, Gótama.

– Ami viszont mulandó, szenvedő, változó, arról indokolt-e ezt állítani „Ez az enyém, én ez vagyok, ez az én Énem?“

– Nem, ez nem áll fenn, Gótama.

– Mit gondolsz, Aggivesszana? Aki a szenvedéshez ragaszkodik, a szenvedésben merül el, a szenvedéshez tapad, és a szenvedésről ezt állítja: „Ez az enyém, én ez vagyok, ez az én Énem“, az vajon képes-e a szenvedést helyesen felismerni, és magát a szenvedéstől elhatárolni?

– Hogyan volna ilyesmi lehetséges? Nem, ez nem áll fenn, Gótama.

– Úgy vagy te, Aggivesszana, mint hogyha egy ember, akinek keményfára van szüksége, keményfát szeretne találni, keményfa keresésére indul, és fogna egy éles szekercét, kimenne az erdőbe, ott meglátna egy egyenes, fiatal, szálas növésű, magas pálmafatörzset, és tőből kidöntené. Miután kidöntötte, levágná a koronáját. Miután levágta a koronáját, lehántaná a külső rétegét. De miután a külső rétegét lehántotta, puhafát sem találna [az üreges törzsben], nemhogy keményfát. Ugyanígy vagy te, Aggivesszana: amikor vitába szálltál velem, a beszélgetés során, az érvelés során, a faggatás során üresnek, tartalmatlannak, semmitmondónak bizonyultál. […]

E szavak hallatára a dzsaina Szaccsaka elnémult, zavarba jött, és magába roskadva, görnyedt háttal, lesütött szemmel, lángvörös arccal, szótlanul ült. A némán, zavartan, magába roskadva, görnyedt háttal, lesütött szemmel, lángvörös arccal, szótlanul ülő dzsaina Szaccsaka láttán az egyik liccshavi, Dummukha nevű, így szólt a Magasztoshoz:

– Hasonlat jut az eszembe, Magasztos.

– Mondd a hasonlatot, Dummukha – szólt a Magasztos.

– Olyan ez, uram, mint hogyha egy falu vagy város határában volna egy tó, amelyben egy rák él. Egyszer sok fiú és lány indulna el a faluból vagy városból, és kimennének a tóhoz. Odaérve, fürdőznének a tóban, kihúznák a rákot a vízből, és a partra tennék. Valahányszor a rák kinyújtaná egyik lábát vagy ollóját, a fiúk és a lányok mindannyiszor fadarabokkal vagy kövekkel rávernének, összetörnék, összezúznák. Végül a ráknak minden tagját szétvernék, összetörnék, összezúznák, és nem tudna többé visszamászni a tóba, előző lakhelyére. Éppígy a dzsaina Szaccsaka minden akadékoskodását, kötözködését, ellenvetését szétverte, összetörte, összezúzta a Magasztos, és a dzsaina Szaccsaka nem képes többé a Magasztos elé állni, hogy vitába szálljon vele.

E beszéd hallatán a dzsaina Szaccsaka így szólt a liccshavi Dummukhához:

– Eredj, Dummukha, eredj, Dummukha, nem veled tanácskozom, Gótama úrral tanácskozom. Gótama, feledve legyen minden elmélkedés, amelyet én és a többi közönséges remete és pap fejtegettünk; üres fecsegésnek ítélem. Hogyan követik Gótama úr tanítását tanítványai, akik megszívlelik intelmeit, eltávoztatják kételyeiket, megszabadulnak bizonytalanságuktól, önmagukban van bizodalmuk, nem várnak mástól segedelmet, kitartanak mesterük tanítása mellett?

– Aggivesszana, az én tanítványaim a valóságnak megfelelően, tökéletes bölcsességgel így tekintenek minden testre (~ érzetre, ~ tudatra, ~ adottságokra, ~ megismerésre), múltbelire, jövőbelire, jelenlegire, belsőre vagy külsőre, nagyra vagy kicsire, hitványra vagy nemesre, távolira vagy közelire, egyszóval bármely testre: „Ez nem az enyém, ez nem én vagyok, ez nem az én Énem“. Így követik tanításaimat tanítványaim, akik megszívlelik intelmeimet, eltávoztatják kételyeiket, megszabadulnak bizonytalanságuktól, önmagukban van bizodalmuk, nem várnak mástól segedelmet, kitartanak mesterük tanítása mellett.

– És hogyan éri el a szentséget egy szerzetes, aki levetkőzte az indulatokat, elérte a tökéletességet, cselekvését befejezte, terhét letette, elnyerte az üdvöt, széttépte a lét kötelékét, és végérvényesen megszabadult?

– Aggivesszana, ha egy szerzetes a valóságnak megfelelően, tökéletes bölcsességgel így tekint minden testre (~ érzetre, ~ tudatra, ~ adottságokra, ~ megismerésre), múltbelire, jövőbelire, jelenlegire, belsőre vagy külsőre, nagyra vagy kicsire, hitványra vagy nemesre, távolira vagy közelire, egyszóval bármely testre: „Ez nem az enyém, ez nem én vagyok, ez nem az én Énem“, akkor tökéletesen megszabadul. Így éri el a szentséget a szerzetes, aki levetkőzte az indulatokat, elérte a tökéletességet, cselekvését befejezte, terhét letette, elnyerte az üdvöt, széttépte a lét kötelékét, és végérvényesen megszabadult. Az így megszabadult gondolkozású szerzetes három felülmúlhatatlan tökélyre tesz szert: a felismerés tökélyére, az út tökélyére, a megváltás tökélyére. Az így megváltozott szerzetes tiszteli, becsüli, nagyra tartja, hódolattal övezi a Beérkezettet: „A Magasztos megvilágosult (buddha), a megvilágosodás tanítására tanít. A Magasztos uralkodik önmagán, az önuralom tanítására tanít. A Magasztos elérte a nyugalmat, a nyugalom tanítására tanít. A Magasztos célba jutott, a célbajutás tanítására tanít. A Magasztos elérte a nirvánát, a nirvánába jutás tanítására tanít.“

E beszéd hallatára a dzsaina Szaccsaka így szólt a Magasztoshoz:

– Vakmerő voltam, Gótama, meggondolatlan voltam, amikor azt hittem, hogy vitában szembeszállhatok Gótama úrral. Megvadult elefánttal szembeszálló ember épségben maradhat, de a Gótama úrral szembeszálló ember nem maradhat épségben. Lobogó tűzzel szembeszálló ember épségben maradhat, de a Gótama úrral szembeszálló ember nem maradhat épségben. Halálos mérgű mérgeskígyóval szembeszálló ember épségben maradhat, de a Gótama úrral szembeszálló ember nem maradhat épségben. Vakmerő voltam, meggondolatlan voltam, amikor azt hittem, hogy vitában szembeszállhatok Gótama úrral. Fogadja el meghívásomat Gótama úr holnap ebédre a szerzetesek gyülekezetével együtt !

A Magasztos hallgatással fejezte ki beleegyezését.

A dzsaina Szaccsaka a Magasztos beleegyezését elnyerve, a liccshavikhoz fordult:

– Hallgassanak meg a liccshavi urak! Holnapra meghívtam ebédre Gótama remetét a szerzetesek gyülekezetével együtt. Lássatok el azzal, amit illendőnek gondoltok!

A liccshavik az éjszaka elmúltával ötszáz tál főtt ételt küldtek a dzsaina Szaccsakának. Ekkor a dzsaina Szaccsaka feltálalta kertjében a válogatott főtt és sült ételeket, és jelezte az időt a Magasztosnak: „Itt az idő, Gótama; az ebéd tálalva van.“ Ekkor a Magasztos a délelőtti időben felöltözött, magára öltötte felsőruháját, fogta alamizsnagyűjtő szilkéjét, és elindult a dzsaina Szaccsaka kertjébe. Odaérve, a szerzetesek gyülekezetével együtt leült a számukra készített ülőhelyekre. Ekkor a dzsaina Szaccsaka a szerzetesek gyülekezetét, élükön Buddhával, válogatott főtt és sült ételekkel vendégelte meg és szolgálta ki saját kezűleg. Amikor a Magasztos befejezte az étkezést, és félretette az ivóedényt, a dzsaina Szaccsaka fogott egy alacsony széket, és leült a Magasztos elé. Előtte ülve, így szólt a Magasztoshoz a dzsaina Szaccsaka:

– Az erényes cselekedet és érdem, ami ebben az adományban van, szolgáljon az adományozók üdvére, Gótama!

– Aggivesszana, ami az adományban irántad való tiszteletből származott, nem mentesen a szenvedélytől, bűntől, tévedéstől, az az adományozókra fog szállni. Ami az adományban irántam való tiszteletből származott, mentesen a szenvedélytől, bűntől, tévedéstől, az tereád fog szállni.

2009-ben újra megjelentette a Helikon Kiadó

Így készült:

Fordítota: Vekerdi József

Forrás: MN 35, páli

Szerzői jogok: Vekerdi József, 1989

Felhasználás feltételei: cc-by-nc-sa

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.