Fordította: A páli fordító csoport (info)

További fordítások: Vekerdi József

MN 36, PTS M I 237
Share this with Google Plus Share this with Facebook Share this with Twitter Email this Share with other...

MN 36 Mahā-saccaka Sutta

Szaccsaka - A felébredés története

Így hallottam:

Egyszer a Magasztos Vészálíban, a Nagyerdőben, a Tornyospavilonban időzött. Akkoriban egy reggel a Magasztos megfelelően felöltözködött, vette szilkéjét és felsőruháját, majd elindult Vészálíba alamizsnáért. Ezzel egyidőben vándorlása közben, sétája során a nigantha1 Szaccsaka a Nagyerdőbe, a Tornyospavilonhoz érkezett. A tiszteletreméltó Ánanda már messziről megpillantotta, és a Magasztoshoz fordult:

– Uram, itt jön az éles nyelvű vitázó, tudós szavú nigantha Szaccsaka, akit sokan nagyra tartanak. Le akarja járatni a Buddhát, a Dharmát, a Közösséget. Jó lenne, uram, ha a Magasztos együttérzésből egy kicsit még leülne.

Ekkor a Magasztos leült a felkínált ülőhelyre. A nigantha Szaccsaka odament hozzá, barátságosan üdvözölték egymást, baráti és udvarias szavakat váltottak, majd a nigantha Szaccsaka oldalt leült. Nemsokára így szólt a Magasztoshoz:

– Gótama Úr, vannak olyan törekvők és bráhmanák, akik megszállottan csak a testük kiművelésével foglalkoznak, a tudatuk kiművelésével pedig nem. Azaz ők a fájdalmas testi érzetek után nyúlnak. Akit azonban valaha már elért a fájdalmas testi érzet, annak földbe fog gyökerezni a lába, megszakad a szíve, forró vér folyik a szájából, megzavarodik és háborog az elméje.2 Tudata így a testét követi, a test uralma alatt áll. És miért? Mert nem művelte ki a tudatát.3

Vannak viszont olyan törekvők és bráhmanák, akik megszállottan csak a tudatuk kiművelésével foglalkoznak, a testük kiművelésével pedig nem. Azaz ők a fájdalmas tudati érzetek után nyúlnak. Akit azonban valaha már elért a fájdalmas tudati érzet, annak földbe fog gyökerezni a lába, megszakad a szíve, forró vér folyik a szájából, megzavarodik és háborog az elméje. Teste így a tudatát követi, a tudat uralma alatt áll. És miért? Mert nem művelte ki a testét.

Én úgy gondolom, hogy Gótama Úr követői bizony megszállottan csak a tudatuk kiművelésével foglalkoznak, a testük kiművelésével pedig nem.

– És te, Aggivesszana,4 mit tudsz a test kiműveléséről?

– Itt van például Nanda Vaccsha, Kisza Szankiccsa és Makkhali Gószála, ezek, Gótama, meztelenek, elhagyták a helyes viselkedést, lenyalják a kezüket, nem hívnak, nem marasztalnak. Sem a vendéglátás, sem a felajánlott, sem a nekik szánt étel nem felel meg nekik. Mások nem fogadnak el ételt edény száján át, kancsóból, fakanálról, mozsártörőről, onnan, ahol ketten esznek, terhes nőtől, szoptató nőtől, olyan nőtől, aki férfival hál, ételosztásból, onnan, ahol kutya van a közelben, onnan ahol legyek hemzsegnek, és halat, húst, bort, pálinkát, kását sem fogyasztanak. Mások egyetlen házból kapnak egy maréknyi alamizsnát, vagy két házból két maréknyit… vagy hét házból hét maréknyit. Egyetlen asszony adományán élnek, két adományon élnek… hét adományon élnek. Naponta esznek, kétnaponta esznek… hétnaponta esznek, egészen addig, hogy megszállottan a félhavonkénti étkezés gyakorlatát folytatják.5

– Na de, Aggivesszana, ők valóban csak ennyiből tartják fenn magukat?

– Dehogyis, Gótama. Néha-néha bizony jobbnál jobb falatokat rágcsálnak, jobbnál jobb ételeket esznek, jobbnál jobb nyalánkságokat majszolnak, jobbnál jobb italokat isznak. Ők ezzel úgymond erősítik és gyarapítják testüket, hájat szednek magukra.6

– Aggivesszana, amit korábban elhagytak, később felszedik, ily módon fogy és gyarapszik a testük. Na és a tudat kiműveléséről mit tudsz?

De hiába kérdezte a Magasztos a tudat kiműveléséről, a nigantha Szaccsaka nem tudott válaszolni.

Ekkor a Magasztos így szólt a nigantha Szaccsakához:

– Amiről az imént beszéltél, Aggivesszana, a nemes életvezetésében nem is számít a Dharma szerinti testművelésnek. Te még a test művelését sem ismered, hogyan is ismerhetnéd a tudat művelését? Hallgasd meg inkább, hogy milyen is az, akinek nem kiművelt a teste és nem kiművelt a tudata, illetve akinek kiművelt a teste is és kiművelt a tudata is. Jól figyelj, most elmondom neked.

– Rendben – válaszolta a nigantha Szaccsaka.

A Magasztos így folytatta:

– Milyen az, akinek sem a teste, sem a tudata nem kiművelt? Tegyük fel, hogy egy tanulatlan átlagemberben kellemes érzet keletkezik. Ő a kellemes érzet hatására kötődni kezd a kellemeshez, majd kialakul benne ez a ragaszkodás. Aztán a kellemes érzet megszűnik. A kellemes érzet megszűnésétől szenvedésérzet keletkezik. Ő a szenvedésérzet hatására kesereg, gyötrődik, siránkozik, mellét verve zokog, teljesen összeomlik. Az ilyen embernek a kellemes érzet is hatalmába keríti a tudatát, mert a teste kiműveletlen, és a szenvedésérzet is hatalmába keríti a tudatát7, mert a tudata kiműveletlen. Akinek tehát egyrészről a teste kiműveletlensége miatt a kellemes érzet is hatalmába keríti a tudatát, másrészről a tudata kiműveletlensége miatt a szenvedésérzet is hatalmába keríti a tudatát: arra mondjuk azt, hogy sem a teste, sem a tudata nem kiművelt.8

És milyen az, akinek a teste és a tudata is kiművelt? Tegyük fel, hogy egy tanult nemes tanítványban kellemes érzet keletkezik. Ő a kellemes érzet hatására sem kezd kötődni a kellemeshez, nem alakul ki benne ez a ragaszkodás. Aztán a kellemes érzet megszűnik. A kellemes érzet megszűnésétől szenvedésérzet keletkezik. Ő a szenvedésérzet hatására nem kesereg, nem gyötrődik, nem siránkozik, nem zokog a mellét verve, nem omlik össze. Az ilyen embernek, mert a teste kiművelt, a kellemes érzet nem keríti hatalmába a tudatát, és mert a tudata is kiművelt, a szenvedésérzet sem keríti hatalmába a tudatát. Akinek tehát egyrészről a teste kiműveltsége miatt a kellemes érzet nem keríti hatalmába a tudatát, másrészről a tudata kiműveltsége miatt a szenvedésérzet sem keríti hatalmába a tudatát: arra mondjuk azt, a teste és a tudata is kiművelt.

– Gótama Úrtól elfogadom mindezt, hiszen kiművelt a teste és kiművelt a tudata!

– Aggivesszana, igazából kötözködve és akadékoskodva beszéltél az imént, mégis kifejtem ezt részletesen. Mióta megváltam hajamtól és szakállamtól, megsárgult ruhát öltöttem és az otthonból az otthontalan vándorlétbe távoztam, azóta bizony nem fordul elő, hogy a bennem támadt kellemes érzet vagy szenvedésérzet hatalmába kerítené a tudatom.

– Gótama Úr, nem arról van szó, hogy fel sem merül olyan kellemes érzeted vagy szenvedésérzeted, ami a tudatodat hatalmába keríthetné?

– Miért is ne merülne fel? Aggivesszana, még felébredésem előtt, felébredésre törekvő bódhiszattaként így gondolkodtam: az otthoni élet zsúfoltság és poros út, a vándorélet szabad ég, nem könnyű az otthon élőnek a tökéletesen teljes és tiszta, feddhetetlen9 jámborság útját járni. Így hát megválok hajamtól és szakállamtól, megsárgult ruhát öltök és az otthonból az otthontalan vándorlétbe távozom. Egyszer aztán, Aggivesszana, még zsenge ifjúkoromban, éjfekete hajjal, felhőtlen fiatalságomban, életem teljében, könnyes arcú, síró szüleim akarata ellenére, megváltam hajamtól és szakállamtól, megsárgult ruhát öltöttem és az otthonból az otthontalan vándorlétbe távoztam. És immár vándorként azt kutattam, mi az üdvös, és kerestem a felülmúlhatatlan békesség állapotát. Elmentem hát Álára Kálámához és azt mondtam neki:

„Káláma testvérem, e dharma és életvezetés szerint akarom a jámborság útját járni.”

Erre Álára Káláma ezt válaszolta:

„Maradj nálunk, testvér! Olyan ez a dharma, amelyben az értelmes ember a mestere [tudását] nem sok idő múltán, egyszerre saját maga felismerheti, megtapasztalhatja és így célhoz érhet.”

És én, Aggivesszana, tényleg nem sok idő múltán, igen gyorsan elsajátítottam azt a dharmát. De csak annyiban, hogy pusztán az elmondottak elismétlésével, pusztán a szám jártatásával mondtam a tanítás szavait és a régiek szavait, és ahogy mások is, én is azzal hencegtem, hogy tudom és átlátom. Ekkor arra gondoltam, hogy Álára Káláma nem egyszerűen csak hitből hirdeti azt, hogy e dharmát saját maga felismerte, megtapasztalta, és így célhoz ért, hanem valóban tudja és átlátja azt. Akkor odamentem Álára Kálámához és megkérdeztem tőle, mi alapján hirdeti, hogy e dharmát saját maga felismerte, megtapasztalta, és így célhoz ért. Erre Álára Káláma feltárta előttem a dolgok semmi-voltának területét. Ekkor arra gondoltam,

„nemcsak Álára Kálámának van hite, hanem nekem is, nemcsak ő kitartó, hanem én is, nemcsak ő képes a tudatosságra, hanem én is, nemcsak ő képes a szamádhira, hanem én is, nemcsak ő bölcs, hanem én is. Így hát én is mindenek előtt arra törekszem, hogy megtapasztaljam a dharmát, amiről Álára Káláma azt hirdeti, hogy saját maga felismerte, megtapasztalta, és így célhoz ért.”

És én azt a dharmát nem sok idő múltán, igen gyorsan saját magam felismertem, megtapasztaltam, és így célhoz értem. Akkor odamentem Álára Kálámához és megkérdeztem tőle:

„Ennek alapján hirdeted a dharmát, amit saját magad felismertél, megtapasztaltál, és így célhoz értél?”

„Igen” – válaszolta.

„Testvérem, e dharmát én is ez alapján, saját magam ismertem fel, tapasztaltam meg, és így célhoz értem.”

„Testvérem, nyereség és áldás nekünk, hogy egy ilyen tiszteletreméltó törekvőtársat láthatunk. Így hát a dharmát, amit hirdetek, miután felismertem, megtapasztaltam, és így célhoz értem, azt te is felismerted, megtapasztaltad, és így célhoz értél. A dharmát, amit felismertél, megtapasztaltál, és így célhoz értél, azt hirdetem én is, miután felismertem, megtapasztaltam, és így célhoz értem. Így hát a dharmát, amit én ismerek, azt ismered te is; amit te ismersz, azt ismerem én is. Így hát amilyen én vagyok, olyan vagy te is; amilyen te vagy, olyan vagyok én is. Jöjj hát testvérem, viseljük gondját ennek a közösségnek ketten együtt.”

Így hát, bár a mesterem volt, én pedig a tanítványa, Álára Káláma engem önmagával teljesen egyenrangúvá tett, és a legnagyobb tiszteletet mutatta irántam. Én viszont arra jutottam, hogy ez a dharma nem vezet a világból való kiábránduláshoz, szenvedélymentességhez, kiküszöböléshez, elcsituláshoz, felismeréshez, felébredéshez, ellobbanáshoz, hanem csupán a dolgok semmi-voltának területét lehet vele elérni. Akkor én azzal a dharmával elégedetlenül, abból a dharmából kiábrándulva elmentem.

Még mindig azt kutattam, Aggivesszana, mi az üdvös, és kerestem a felülmúlhatatlan békesség állapotát. Elmentem hát Udakához, Ráma követőjéhez és azt mondtam neki:

„Testvérem, e dharma és életvezetés szerint akarom a jámborság útját járni.”

Erre, Aggivesszana, Udaka, Ráma követője ezt válaszolta:

„Maradj nálunk, testvér! Olyan ez a dharma, amelyben az értelmes ember a mestere [tudását] nem sok idő múltán, egyszerre, saját maga felismerheti, megtapasztalhatja és így célhoz érhet.”

És én, Aggivesszana, tényleg nem sok idő múltán, igen gyorsan elsajátítottam azt a dharmát. De csak annyiban, hogy pusztán az elmondottak elismétlésével, pusztán a szám jártatásával mondtam a tanítás szavait és a régiek szavait, és ahogy mások is, én is azzal hencegtem, hogy tudom és átlátom. Ekkor arra gondoltam, hogy Ráma nem egyszerűen csak hitből hirdette azt, hogy e dharmát saját maga felismerte, megtapasztalta, és így célhoz ért, hanem valóban tudta és átlátta azt. Akkor, Aggivesszana, odamentem Udakához, Ráma követőjéhez és megkérdeztem tőle:

„Mi alapján hirdette Ráma, hogy e dharmát saját maga felismerte, megtapasztalta, és így célhoz ért?”

Erre Udaka, Ráma követője feltárta előttem a sem öntudat, sem öntudatlanság területét. Ekkor arra gondoltam, „nemcsak Rámának volt hite, hanem nekem is van, nemcsak ő volt kitartó, hanem én is, nemcsak ő volt képes a tudatosságra, hanem én is, nem csak ő képes a szamádhira, hanem én is, nemcsak ő volt bölcs, hanem én is az vagyok. Így hát én is mindenek előtt arra törekszem, hogy megtapasztaljam a dharmát, amiről Ráma azt hirdette, hogy saját maga felismerte, megtapasztalta, és így célhoz ért.”

És én azt a dharmát nem sok idő múltán, igen gyorsan saját magam felismertem, megtapasztaltam, és így célhoz értem.

Akkor odamentem Udakához, Ráma követőjéhez és megkérdeztem tőle:

„Ennek alapján hirdette Ráma a dharmát, amit saját maga felismert, megtapasztalt, és így célhoz ért?”

„Igen” – válaszolta.

„Testvérem, e dharmát én is ez alapján, saját magam ismertem fel, tapasztaltam meg, és így célhoz értem.”

„Testvérem, nyereség és áldás nekünk, hogy egy ilyen tiszteletreméltó törekvőtársat láthatunk. Így hát a dharmát, amit Ráma hirdetett, miután felismerte, megtapasztalta, és így célhoz ért, azt te is felismerted, megtapasztaltad, és így célhoz értél. A dharmát, amit felismertél, megtapasztaltál, és így célhoz értél, azt hirdette Ráma is, miután felismerte, megtapasztalta, és így célhoz ért. Így hát a dharmát, amit Ráma ismert, azt ismered te is; amit te ismersz, azt ismerte Ráma is. Így hát amilyen Ráma volt, olyan vagy te is; amilyen te vagy, olyan volt Ráma is. Jöjj hát testvérem, te viseld gondját ennek a közösségnek.”

Így hát, Aggivesszana, bár a törekvőtársam volt, Udaka, Ráma követője engem a mester rangjára emelt, és a legnagyobb tiszteletet mutatta irántam. Én viszont arra jutottam, hogy ez a dharma nem vezet a világból való kiábránduláshoz, szenvedélymentességhez, kiküszöböléshez, elcsituláshoz, felismeréshez, felébredéshez, ellobbanáshoz, hanem csupán a sem öntudat, sem öntudatlanság területét lehet vele elérni. Akkor én azzal a dharmával elégedetlenül, abból a dharmából kiábrándulva elmentem.

Még mindig azt kutattam, Aggivesszana, mi az üdvös, és kerestem a felülmúlhatatlan békesség állapotát. Miközben már egy ideje Magadha földjén jártam-keltem, elérkeztem Uruvélá erősségéhez. Ott megpillantottam egy kellemes vidéket, egy barátságos ligetet, egy bővízű, tiszta, biztonságos partú, kellemes folyót, a közelében pedig egy alamizsnát nyújtó falut. Ekkor ezt gondoltam:

„Milyen kellemes ez a vidék, barátságos a liget! Bővízű, tiszta, biztonságos partú, kellemes a folyó. És itt a közelben egy alamizsnát nyújtó falu! Ennyi elég is egy derék embernek, aki gyakorolni akar.”

Le is telepedtem ott, hiszen ennyi elég is a gyakorláshoz.

Akkor, Aggivesszana, három, köznapi életből vett példázat jutott eszembe, amit korábban még senki sem hallott.

Mondjuk, van egy vízbe dobott, nedves, nyálkás fadarab. Aztán jön egy ember, tűzfúró pálcával a kezében, hogy tüzet gyújtson és meleget csináljon. Mit gondolsz, az az ember vajon tud majd tüzet gyújtani és meleget csinálni, ha ezt a vízbe dobott nedves, nyálkás fadarabot a tűzfúró pálca forgatásával dörzsöli?

– Nem tud.

– És miért?

– Mert az a fadarab nedves és nyálkás, ráadásul a vízben van. Az az ember így csak bosszúságot és fáradságot szerez magának.

– Ugyanígy, azok a törekvők vagy bráhmanák, akik sem testükben, sem elméjükben nem tartják távol magukat az élvezetektől, továbbá nem vetik el és nem csendesítik le magukban az élvezetek iránti vágyat és sóvárgást, az élvezetek bódulatát, szomját, lázát: még ha heves, éles, kínzó, keserű fájdalmat mérnek is magukra, akkor sem lesz lehetséges számukra a tudás, a látás, a végső felébredés. Ha pedig nem mérnek magukra heves, éles, kínzó, keserű fájdalmat, akkor sem lesz lehetséges számukra a tudás, a látás, a végső felébredés. Ez volt az első, korábban nem hallott, köznapi életből vett példázat.

Azután ez a második, korábban nem hallott, köznapi életből vett példázat jutott eszembe. Mondjuk, van a víztől távol egy földre dobott nedves, nyálkás fadarab. Aztán jön egy ember, tűzfúró pálcával a kezében, hogy tüzet gyújtson és meleget csináljon. Mit gondolsz, az az ember vajon tud majd tüzet gyújtani és meleget csinálni, ha ezt a víztől távol földre dobott nedves, nyálkás fadarabot a tűzfúró pálca forgatásával dörzsöli?

– Nem tud.

– És miért?

– Mert az a fadarab, noha a víztől távol hever, nedves és nyálkás. Az az ember így csak bosszúságot és fáradságot szerez magának.

– Ugyanígy, azok a törekvők vagy bráhmanák, akik bár testükben és elméjükben távol tartják magukat az élvezetektől, de mégsem vetik el és nem csendesítik le magukban az élvezetek iránti vágyat és sóvárgást, az élvezetek bódulatát, szomját, lázát: még ha heves, éles, kínzó, keserű fájdalmat mérnek is magukra, akkor sem lesz lehetséges számukra a tudás, a látás, a végső felébredés. Ha pedig nem mérnek magukra heves, éles, kínzó, keserű fájdalmat, akkor sem lesz lehetséges számukra a tudás, a látás, a végső felébredés. Ez volt a második, korábban nem hallott, köznapi életből vett példázat.

Azután ez a harmadik, korábban nem hallott, köznapi életből vett példázat jutott eszembe. Mondjuk van a víztől távol egy földre dobott, száraz, szikkadt fadarab. Aztán jön egy ember, tűzfúró pálcával a kezében, hogy tüzet gyújtson és meleget csináljon. Mit gondolsz, az az ember vajon tud majd tüzet gyújtani és meleget csinálni, ha ezt a víztől távol földre dobott száraz, szikkadt fadarabot a tűzfúró pálca forgatásával dörzsöli?

– Igen, tud.

– És miért?

– Mert az a fadarab száraz és szikkadt, és a víztől távol hever.

– Ugyanígy, azok a törekvők vagy bráhmanák, akik testükben és elméjükben távol tartják magukat az élvezetektől, továbbá elvetik és lecsendesítik magukban az élvezetek iránti vágyat és sóvárgást, az élvezetek bódulatát, szomját, lázát: ha ezen felül heves, éles, kínzó, keserű fájdalmat mérnek magukra, akkor lehetséges lesz számukra a tudás, a látás, a végső felébredés. <Ha nem is mérnek magukra heves, éles, kínzó, keserű fájdalmat, akkor is lehetséges lesz számukra a tudás, a látás, a végső felébredés.> Ez volt a harmadik, korábban nem hallott, köznapi életből vett példázat.

Ez volt az a három, köznapi életből vett példázat, amit korábban még senki sem hallott.

Majd, Aggivesszana, elhatároztam, hogy fogaimat összeszorítom, nyelvemet szájpadlásomhoz feszítem, elmémmel tudatomat elnyomom, sanyargatom és gyötröm. Így is tettem, és ennek következtében hónaljamból patakzott az izzadság, mintha egy erős ember megragadna egy gyengébbet a fejénél vagy vállánál, és lenyomná, sanyargatná, gyötörné. De összeszedett kitartásom nem lankadt, éber tudatosságom nem szunnyadt. Háborgó testem azonban épp a fájdalmas gyakorlás miatt nem nyugodott el: legyűrt engem a kemény gyakorlás. Az így létrejött fájdalomérzet mégsem kerítette hatalmába a tudatomat.

Majd elhatároztam, hogy a teljesen lélegzetnélküli elmélyedésbe merülök. Ekkor a számon és az orromon át a ki- és belégzésemet leállítottam. Ennek következtében a szelek nagy hanggal áradtak ki a fülemből, mintha egy kovács fújtatójából erős hanggal süvítene a levegő. De összeszedett kitartásom nem lankadt, éber tudatosságom nem szunnyadt. Háborgó testem viszont épp a fájdalmas gyakorlás miatt nem nyugodott el: legyűrt engem a kemény gyakorlás. Az így létrejött fájdalomérzet mégsem kerítette hatalmába a tudatomat.

Elhatároztam, hogy ismét a teljesen lélegzetnélküli elmélyedésbe merülök. Ekkor a számon, az orromon és a fülemen át a ki- és belégzésemet leállítottam. Ennek következtében erős szelek törtek fel a fejtetőmön át, mintha egy erős ember egy hegyes pengével léket hasítana a fejembe. De összeszedett kitartásom nem lankadt, éber tudatosságom nem szunnyadt. Háborgó testem viszont épp a fájdalmas gyakorlás miatt nem nyugodott el: legyűrt engem a kemény gyakorlás. Az így létrejött fájdalomérzet mégsem kerítette hatalmába a tudatomat.

Elhatároztam, hogy ismét a teljesen lélegzetnélküli elmélyedésbe merülök. Ekkor a számon, az orromon és a fülemen át a ki- és belégzésemet leállítottam. Ennek következtében a fejemben erős fájdalmak keletkeztek, mintha egy erős ember a fejemet egy kemény bőrszíjjal szorongatná. De összeszedett kitartásom nem lankadt, éber tudatosságom nem szunnyadt. Háborgó testem viszont épp a fájdalmas gyakorlás miatt nem nyugodott el: legyűrt engem a kemény gyakorlás. Az így létrejött fájdalomérzet mégsem kerítette hatalmába a tudatomat.

Elhatároztam, hogy ismét a teljesen lélegzetnélküli elmélyedésbe merülök. Ekkor a számon, az orromon és a fülemen át a ki- és belégzésemet leállítottam. Ennek következtében erős szelek csikarták a hasamat, mintha egy ügyes mészáros vagy inasa egy éles henteskéssel a hasamba kanyarítana. De összeszedett kitartásom nem lankadt, éber tudatosságom nem szunnyadt. Háborgó testem viszont épp a fájdalmas gyakorlás miatt nem nyugodott el: legyűrt engem a kemény gyakorlás. Az így létrejött fájdalomérzet mégsem kerítette hatalmába a tudatomat.

Elhatároztam, hogy ismét a teljesen lélegzetnélküli elmélyedésbe merülök. Ekkor a számon, az orromon és a fülemen át a ki- és belégzésemet leállítottam. Ennek következtében testemben égető forróság támadt, mintha két erős ember egy gyengébbet két karjánál fogva parázsgödör felett perzselne és kínozna. De összeszedett kitartásom nem lankadt, éber tudatosságom nem szunnyadt. Háborgó testem viszont épp a fájdalmas gyakorlás miatt nem nyugodott el: legyűrt engem a kemény gyakorlás. Az így létrejött fájdalomérzet mégsem kerítette hatalmába a tudatomat.

Odáig jutottam, hogy engem látva az istenségek így szóltak:

„Meghalt Gótama törekvő!”

Néhány istenség így szólt:

„Nem halt meg Gótama törekvő, csak haldoklik.”

Más istenségek pedig azt mondták:

„Nem halt meg Gótama törekvő, nem is haldoklik, hanem ő egy Érdemes, és ez az állapot – az Érdemeseké – ilyen.”

Ekkor, Aggivesszana, elhatároztam, hogy teljesen megvonom magamtól az ételt. Ekkor az istenségek odajöttek hozzám és ezt mondták:

„Nagyuram, ne vond meg magadtól teljesen az ételt! Ha teljesen megvonod az ételt magadtól, akkor a pórusaidon keresztül isteni életerővel fogunk táplálni téged, és azon fogsz élni.”

Ekkor arra gondoltam, ha megfogadnám, hogy teljesen megvonom magamtól az ételt, ám ezek az istenségek a pórusaimon keresztül isteni életerővel táplálnának, én pedig azon élnék, akkor hiábavaló volna [az erőfeszítésem]. Így hát lebeszéltem az istenségeket, mondván:

„Nem lesz rá szükség”.

Ekkor elhatároztam, hogy csak igen kevés ételt veszek magamhoz, néhány korty bablevest, borsólevest, bükkönylevest, vagy csicseriborsólevest. Így is tettem, és emiatt a testem rendkívül lesoványodott. A kevés étel fogyasztása miatt olyan bütykösek lettek a végtagjaim, mint a katáng- vagy az ászítikakóró. Az ülepem olyan lett, mint a teve patája, kiálló csigolyáival a gerincem olyan lett, mint a golyófüzér, a bordáim kimeredtek, mint egy roskatag kunyhó csupasz váza. Mint ahogy egy mély kútban a víz a mélyből csillan, a szemem a szemgödrömben ugyanúgy a mélyből csillant, és ahogy az éretlenül levágott keserűtök a széltől és melegtől elfonnyad és összeaszik, úgy fonnyadt el és aszott össze a fejbőröm a kevés étel fogyasztása miatt. Amikor a hasam bőrét akartam megtapogatni, akkor a gerincemet fogtam meg, amikor a gerincemet akartam kitapogatni, akkor a hasam bőrét fogtam meg – ennyire hozzátapadt hasam bőre a gerincemhez a kevés étel fogyasztása miatt. Amikor leguggoltam, hogy székletemet és vizeletemet ürítsem, előrebuktam a kevés étel fogyasztása miatt. Ekkor, hogy életet leheljek a testembe, kezemmel megdörzsöltem a végtagjaimat, mire rothadó gyökerű szőröm kihullott a kevés étel fogyasztása miatt.

Olyannyira, hogy amikor az emberek megláttak, azt mondták rám, hogy kék vagyok. Néhányan pedig, hogy nem kék, hanem barna vagyok. Néhányan pedig, hogy se nem kék, se nem barna, hanem sárga vagyok. Tiszta, fénylő bőrszínemet ennyire tönkretette a kevés étel fogyasztása.

Ekkor arra gondoltam, Aggivesszana, hogy bármi heves, éles, kínzó, keserű fájdalmat mér is magára az összes hajdani, majdani és jelenbéli törekvő és bráhmana – ennyi a legtöbb, nincs tovább. Ezen a keserű, nehézséggel teli úton nem érem el az emberin túli minőségeket, az igazán nemes, különleges tudást és látást. Nem lehet, hogy van más út a felébredéshez?

Ekkor, Aggivesszana, felidéződött bennem, amikor egyszer apám, Szakka10 dolgozott, én pedig egy dzsambuszilvafa hűs árnyékában ültem, távol a vágyaktól, távol a nem üdvös minőségektől – és elértem az elemzéssel és fontolgatással kísért, az eltávolodásból eredő, örömtől boldog első elmélyedést, és abban időztem. Nem lehet, hogy ez az út vezet a felébredéshez? Ezt az emléket követve felismertem, hogy éppen ez az út vezet a felébredéshez. Ekkor elgondolkodtam, miért féljek az olyan boldogságtól, ami nem kapcsolódik a vágyakhoz és a nem üdvös minőségekhez, és eldöntöttem, hogy nem félek az olyan boldogságtól, ami nem kapcsolódik a vágyakhoz és a nem üdvös minőségekhez.

Ekkor arra jutottam, hogy egyáltalán nem könnyű a boldogságot így elérni, ennyire lesoványodott testtel. Így hát elhatároztam, hogy tartalmas ételt, tejberizst eszem, és így tettem. Abban az időben öt szerzetes élt a közelemben. Azt gondolták, hogy a dharmát, amit felismerek majd elmondom nekik. De mivel tartalmas ételt, tejberizst ettem, az öt szerzetes kiábrándultan otthagyott mondván, „Gótama törekvő dőzsöl, letért a kemény gyakorlás útjáról, visszaesett a dőzsölésbe.”

Amint tartalmas ételt ettem és erőmet visszanyertem, távol a vágyaktól, távol a nem üdvös minőségektől elértem az elemzéssel és fontolgatással kísért, az eltávolodásból eredő, örömtől boldog első elmélyedést, és abban időztem. Az így létrejött kellemes érzet mégsem kerítette hatalmába a tudatomat.

Miután lecsendesült az elemzés és fontolgatás, elértem a belső, letisztult derűt, az elme összpontosulását, az elemzés és fontolgatás nélküli, szamádhiból születő, örömtől boldog második elmélyedést és abban időztem. Az így létrejött kellemes érzet mégsem kerítette hatalmába a tudatomat.

Az öröm iránti sóvárgástól is [megszabadulva], egykedvű, tudatosan figyelmes állapotba kerültem. Testemmel pedig azt a boldogságot éreztem, amiről a nemesek azt mondják, hogy „az egykedvű és tudatos ember a boldogságban időzik” – így elértem a harmadik elmélyedést és abban időztem. Az így létrejött kellemes érzet mégsem kerítette hatalmába a tudatomat.

Miután a boldogságot és a fájdalmat is elhagytam, a derű és a ború pedig már korábban eltűnt, elértem a fájdalomtól és boldogságtól mentes negyedik elmélyedést, az egykedvűség és a tudatosság tisztaságát, és abban időztem. Az így létrejött kellemes érzet mégsem kerítette hatalmába a tudatomat.

Ily módon összeszedett tudatom megtisztult, áttetszővé, makulátlanná, szennyeződésektől mentessé, képlékennyé, készségessé és kibillenthetetlenné vált. Ezután arra irányítottam tudatomat, hogy visszaemlékezzek korábbi lakhelyeimre11. Visszaemlékeztem hát számos különböző korábbi lakhelyemre: egy születésre, két születésre, három születésre, négy születésre, öt születésre, tíz születésre, húsz születésre, harminc születésre, negyven születésre, ötven születésre, száz születésre, ezer születésre, százezer születésre, számos kibomlott világkorszakra, számos letűnt világkorszakra, számos kibomlott és letűnt világkorszakra. Ott ez volt a nevem, ehhez a nemzetséghez, ebbe a rendbe12 tartoztam, ilyen táplálékon éltem, ilyen boldogságot és szenvedést tapasztaltam, ennyi ideig éltem. Aztán onnan eltávoztam és amott születtem meg. Amott pedig az volt a nevem, ahhoz a nemzetséghez, abba a rendbe tartoztam, olyan táplálékon éltem, olyan boldogságot és szenvedést tapasztaltam, annyi ideig éltem. Aztán amonnan eltávoztam és emide érkeztem. Ily módon visszaemlékeztem számos különböző korábbi életem jellemzőire és körülményeire. Ezt az első tudást értem el az első éjjeli őrjárat idején: elűztem a nem-tudást, megszületett a tudás, elűztem a sötétséget, megszületett a fény – a gondosság, a buzgóság és az elszántság nyomán. Az így létrejött kellemes érzet mégsem kerítette hatalmába a tudatomat.

Ily módon összeszedett tudatom megtisztult, áttetszővé, makulátlanná, szennyeződésektől mentessé, képlékennyé, készségessé és kibillenthetetlenné vált. Ezután a lények eltávozásának és megérkezésének megismerésére irányítottam tudatomat. Így teljesen megtisztult, emberfeletti, isteni látásommal láttam a hitvány és kiváló, szép és rút, jóra jutott és rosszra jutott lények eltávozását és megérkezését, és megértettem, hogy tetteiknek megfelelően jutnak ide vagy oda. Jaj, azok a lények, akik testükkel helytelenül cselekszenek, beszédükkel helytelenül cselekszenek, elméjükben helytelenül cselekszenek, becsmérlik a nemeseket, téves nézeteket vallanak, és téves nézeteik szerint cselekszenek, a test szétesésével, a halál után aláhullanak, rossz sorsra, romlásra, kárhozatra jutnak. Azok a lények pedig, akik testükkel helyesen cselekszenek, beszédükkel helyesen cselekszenek, elméjükben helyesen cselekszenek, nem becsmérlik a nemeseket, helyes nézeteket vallanak, és helyes nézeteik szerint cselekszenek, a test szétesésével, a halál után jó sorsra, mennyei világba jutnak. Így teljesen megtisztult, emberfeletti, isteni látásommal láttam a hitvány és kiváló, szép és rút, jóra jutott és rosszra jutott lények eltávozását és megérkezését, és megértettem, hogy tetteiknek megfelelően jutnak ide vagy oda. Ezt a második tudást értem el a középső éjjeli őrjárat idején: elűztem a nem-tudást, megszületett a tudás, elűztem a sötétséget, megszületett a fény – a gondosság, a buzgóság és az elszántság nyomán. Az így létrejött kellemes érzet mégsem kerítette hatalmába a tudatomat.

Ily módon összeszedett tudatom megtisztult, áttetszővé, makulátlanná, szennyeződésektől mentessé, képlékennyé, készségessé és kibillenthetetlenné vált. Ezután annak megismerésére irányítottam a tudatomat, hogy hogyan múlhatnak el a befolyások.13 A valóságnak megfelelően felismertem, hogy mi a szenvedés; mi a szenvedés keletkezése; mi a szenvedés kiküszöbölése; és mi a szenvedés kiküszöböléséhez vezető út. A valóságnak megfelelően felismertem, hogy mik a befolyások; mi a befolyások keletkezése; mi a befolyások kiküszöbölése; és mi a befolyások kiküszöböléséhez vezető út. Amint ezt így láttam és megértettem, tudatom megszabadult az élvezet befolyásától, a [valamilyenné] levés befolyásától, és a nem-tudás befolyásától. Megszabadultam – és tudatára is ébredtem, hogy megszabadultam.14 Felismertem, hogy a születés elenyészett, a jámborság útja beteljesedett, a feladat elvégeztetett, evilági létemnek nincs folytatása. Ezt a harmadik tudást értem el az utolsó éjjeli őrjárat idején: elűztem a nem-tudást, megszületett a tudás, elűztem a sötétséget, megszületett a fény – a gondosság, a buzgóság és az elszántság nyomán. Az így létrejött kellemes érzet mégsem kerítette hatalmába a tudatomat.

Emlékszem, Aggivesszana, egy többszázas hallgatóságnak adtam tanítást, és mégis mindenki azt gondolta, hogy a dharma, amit tanítok, épp róla szól. Azonban ezt nem így kellene nézni. A Tathágata csak a Dharma megismertetése céljából tanítja azt mások számára. Annak a tanítóbeszédnek a végén, éppen mint előtte, tudatomat ugyanarra a szamádhit kiváltó15, tisztán belső tárgyra rögzítettem, nyugtattam, koncentráltam, összpontosítottam, amivel az időmet szinte mindig töltöm.

– Ebben meg kell adni a bizalmat Gótama Úrnak, hiszen tökéletesen felébredett Érdemes. Emlékszik olyanra, Gótama Úr, hogy nappal aludt volna?

– Emlékszem, amikor a forró évszak utolsó hónapjában az alamizsnagyűjtésből visszatérve, az étkezés után ruháimat négyrét hajtogattam, jobb oldalamra feküdtem, és tudatosan figyelmes állapotban álomba merültem.

– Gótama Úr, egyes törekvők és bráhmanák ezt nem az összezavarodott állapotokhoz sorolják?

– Nem, nem ettől lesz valaki zavarodott vagy nem zavarodott, úgyhogy elmondom neked, milyen az, ha valaki zavarodott és milyen az, ha nem. Hallgasd meg, jól figyelj!

– Rendben – válaszolta a nigantha Szaccsaka.

A Magasztos így folytatta:

– Azt nevezem én zavarodottnak, aki nem szabadult meg a szennyező, újra meg újra visszatérő, félelmetes, fájdalmas gyümölcsöt hozó és a jövőben születéshez, öregséghez, halálhoz vezető befolyásoktól. Attól lesz ugyanis valaki zavarodott, hogy nem szabadult meg a befolyásoktól. Azt nevezem én nem zavarodottnak, aki megszabadult a szennyező, újra meg újra visszatérő, félelmetes, fájdalmas gyümölcsöt hozó és a jövőben születéshez, öregséghez, halálhoz vezető befolyásoktól. Attól lesz ugyanis valaki zavarodott, hogy nem szabadult meg a befolyásoktól.

– Aggivesszana, a Tathágata megszabadult a szennyező, újra meg újra visszatérő, félelmetes, fájdalmas gyümölcsöt hozó és a jövőben születéshez, öregséghez, halálhoz vezető befolyásoktól, gyökerestül kitépte őket, elnyeste őket, mint pálmafőt16, megszüntette a létesülésüket, és így a jövőben sem jöhetnek létre, vagyis, ahogy a koronájánál átvágott pálmafa képtelen újra kihajtani.

Ezután a nigantha Szaccsaka így szólt a Magasztoshoz:

– Ez csodálatos, ez nagyszerű! Bár Gótama Urat kötözködve és akadékoskodva szólítottam meg, bőre színe mégis ragyog, arcszíne teljes nyugalomról árulkodik; ahogy egy tökéletesen felébredett Érdemesé. Emlékszem, amikor vitát kezdeményeztem Púrana Kasszapával, megkerülte a kérdést egy másik felvetésével, eltérített a tárgytól, nem leplezte dühét, haragját és bizalmatlanságát. Gótama Urat pedig kötözködve és akadékoskodva szólítottam meg; bőre színe mégis ragyog, arcszíne teljes nyugalomról árulkodik, ahogy egy tökéletesen felébredett Érdemesé. Szóról szóra ugyanúgy viselkedett Makkhali Gószála, Adzsita Készakambala, Pakudha Kaccsájana, Szandzsaja Bélatthaputta, Nigantha Nátaputta17, mint Púrana Kasszapa, amikor vitát kezdeményeztem velük. Most már ideje indulnunk, Gótama! Sok a dolgunk, sok a teendőnk.

– Aggivesszana, ha úgy gondolod, hogy itt az ideje…

Akkor a nigantha Szaccsaka, a Magasztos szavait mosolyogva megköszönte, felkelt ülőhelyéről és távozott.


  1. A szutta az irányzathoz tartozók elnevezésére a nigaṇṭha-putta (szanszkrit: nirgrantha – kötelékek nélküli; szanszkrit – putra fia, ill. követője) kifejezést használja. A niganthák vezetője volt Nátaputta, a kötelékektől megszabadult „Nigantha”, aki valószínűleg a Dzsina, akinek a nevéből a közismert dzsaina elnevezés számazik (dzsainák, dzsaina vallás, dzsainizmus). A Buddha kortársa volt.  ↩

  2. Ezek a jelzők csak azt jelentik, hogy a gyakorló csak frusztrációt és szenvedést tapasztal, valamint kudarcot él át.  ↩

  3. Úgy tűnik, a dzsaina szerzetes a test és a tudat kiművelésén kizárólaga test és a tudat erőszakos fegyelmezését érti.  ↩

  4. Aggivesszana a dzsaina Szaccsaka nemzetségneve. Ettől fogva ezt használja megszólításként.  ↩

  5. Az itt leírt különös aszketikus gyakorlatok egy részének jelentésében feltehetőleg bizonytalanok voltak, hiszen Ceylonban, ahol szövegünket lejegyezték, ezek jó része ismeretlen lehetett.  ↩

  6. A kövérkés testalkat az ókori Indiában pozitív dolog.  ↩

  7. Ti. itt a korábban megszokott kellemes érzet hiányáról van szó, ami tisztán tudati jelenség.  ↩

  8. Magyarázat: a kiműveltség tehát nem gyakorlatok végzésében áll, hanem hogy képes-e elérni a célt.  ↩

  9. Saṅkha-likhita (kagylóra karcolt) valószínűleg egy régi tévedés a saṁlikhita helyett, ami a szigorú aszkézist jelentette (tkp. összekaristolt), lásd Edgerton p. 539.  ↩

  10. Indra vagy Sákja az apa neve. A régi Indiában a népneveket egyes számban a királyra mondják.  ↩

  11. Nivāsa. Buddhista szövegben a korábbi életek megjelölésére szolgál.  ↩

  12. Szanszkrit: varṇa  ↩

  13. Āsava. Tudati szennyeződések, indulatok, “fekélyek”, amelyek a törekvőt akadályozzák a megszabadulás elérésében.  ↩

  14. A megszabadultban létrejött a tudás: „íme a megszabadulás.”  ↩

  15. Samādhi-nimitta. Talányos kifejezés, itt úgy tűnik, hogy meditációs tárgy. A théraváda meditációs tradícióban az elmélyült meditáció kísérő jelensége, a szamádhi jele vagy előjele.  ↩

  16. A homályos tāla-vatthu-katā kifejezést a következő sor magyarázza, amely feltehetően egy kommentár maradványa. A kata a szanszkrit kṛt (vág) gyökből képzett szó, míg a vatthu talán a matthaka, matthu (fej) szóból származhat.  ↩

  17. A szuttaszerkesztés gépies tradícióját mutatja, hogy itt véletlenül a nigantha (dzsáina) Szaccsaka által provokált mesterek felsorolásából elfelejtették kihagyni a saját rendjének felébredett mesterét, Mahávírát (vagyis a Dzsinát).  ↩

Így készült:
Fordította: A páli fordító csoport
Forrás: MN 36, páli
Szerzői jogok:
Felhasználás feltételei: image: CC-BY-NC-SA
Frissítve: December 07, 2013, at 12:43 AM


Váljon minden lény javára.

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 2.5 Magyarország Licenc feltételeinek megfelelően szabadon felhasználható.