Fordította: Anatta (info)

MN 5, PTS M I 24
Share this with Google Plus Share this with Facebook Share this with Twitter Email this Share with other...

MN 5 Anaṅgaṇa Sutta

Romlottságtól mentesen

(Szávatthinál…)

Egy alkalommal a Tiszteletreméltó Száriputta ezen szavakat intézte az egybegyűlt szerzetesekhez:

– Testvéreim, négy fajta ember található a világon. Az első csoportba azok tartoznak, akik romlottak, de nem ismerik ezt fel1 a tényeknek megfelelően:2 „Romlottság3 van bennem.” És vannak azok az emberek, akik romlottak, és a tényeknek megfelelően felismerik4: „Romlottság van bennem.”

Aztán vannak azok, akik mentesek a romlottságtól, de nincsenek tudatában az igazságnak, miszerint: „Nincs bennem romlottság.” És végül vannak azok, kik mentesek a romlottságtól, és a tényeknek teljesen megfelelően felismerik: „Nincs bennem romlottság.”

De azon két ember közül, akik egyaránt romlottak, mégis azt kell rosszabbnak tekintenünk, aki nem ismeri fel romlottságának tényét; míg a másikat, ki mindezt felismeri, joggal tekinthetjük kettőjük közül a jobbnak. Sőt, azon két ember közül, akik egyaránt mentesek a romlottságtól, mégis azt kell alsóbbrendűnek tekintenünk, aki nem ismeri fel ezen tényeket, míg a másikat, ki mindezt felismeri, joggal tekinthetjük a felsőbbrendűnek.

Ekkor, a Tiszteletreméltó Mahámoggallána e szavakkal fordult a Tiszteletreméltó Száriputtához:

– Száriputta testvér, de milyen alapon tekinthető a két romlott személy közül az egyik rosszabbnak a másik meg jobbnak? És azon kettő közül, akik egyaránt mentesek a romlottságtól, miért kell az egyiket alsóbbrendűnek tekintenünk, míg a másikat felsőbbrendűnek?

– Testvérem, ha valaki romlott, de nem ismeri ezt fel, akkor minden bizonnyal nem várható el tőle, hogy bármiféle erőfeszítést tegyen annak érdekében, hogy megszabaduljon romlottságától; és mivel a Vágy5, az Ellenszenv6 és a Hamistudat7 terhét cipeli, a romlottságával együtt fog meghalni, és szíve tisztátalansággal lesz telítve.

Gondold el, hogy valaki a piacról vagy a kovácstól egy olyan rézedényt vinne haza, ami mocskos és rozsdafoltos lenne, ezért soha nem ennének belőle, soha sem tisztítanák meg, hanem ehelyett a sarokba dobnák. Rövid időn belül ezen edény mocskosabb lenne, mint valaha, teljesen koszossá válna.

– Minden bizonnyal így lenne, testvérem.

– Ugyanígy, az a romlott ember, aki nem ismeri fel romlottságát, a tényeknek megfelelően, - minden bizonnyal romlottságával együtt fog meghalni, és szíve tisztátalansággal lesz telítve.

De ha valaki tisztában van romlottságával, - ez esetben minden erejével azon lehet, hogy megszabaduljon romlottságától; így megszabadulva a Vágytól, az Ellenszenvtől és a Hamistudattól is, romlottságtól mentesen fog meghalni, mert a szíve mentes lesz a tisztátalanságtól.

Mint, ahogy valaki a bazárban, vagy a piacon egy rézedényt vett volna, mocskosan, rozsdafoltosan, és hazavitte volna, és arra használta volna, hogy egyen belőle, ezért megtisztította volna, és nem dobta volna ki a szemétdombra. Egy rövid időn belül ezen edény teljesen tisztává és csillogóvá válna.

– Így van, testvérem.

– Ugyanígy van ez azon romlott személlyel is, aki belátja romlottságát; megtisztulva fog meghalni, szíve mentes lesz a tisztátalanságtól.

Azon személy viszont, aki bár mentes a romlottságtól, de nincs ennek tudatában, félő, hogy elkezd majd elmélkedni a kedvező jeleken8; és így tűnődve, tudatát teljesen felborítja a Vágy; és ezért, Vágytól, Ellenszenvtől, és Hamistudattól telítve, romlottan fog meghalni, szíve tisztátalansággal lesz telítve.

Mint, ha egy rézedényt, ami tiszta és csillogó, a piacon megvennének, és soha sem ennének belőle, soha nem tisztítanák meg, hanem kidobnák. Egy rövid időn belül ezen edény biztosan mocskossá és fakóvá válna.

– Bizonyára így lenne, testvérem.

– Ugyanígy, azon személy, aki mentes a romlottságtól, de nincs tudatában ennek, romlottan fog meghalni, szíve tisztátalansággal lesz telítve.

De azon személy, aki mentes a romlottságtól, és a tényeknek megfelelően tudatában van ennek: „Mentes vagyok a romlottságtól.”, biztosan állítható, hogy nem fog majd elmélkedni a kedvező jeleken, tudatát nem fogja felborítani a Vágy; és ezért Vágytól, Ellenszenvtől, és Hamistudattól mentesen, romlottságtól mentesen fog meghalni, szíve mentes lesz minden tisztátalanságtól.

Ugyanúgy, mint ha valaki elmenne a piacra, vagy a kovácshoz, és venne egy rézedényt, teljesen tisztán és csillogóan, és arra használná, hogy egyen belőle, tisztogatná, és nem hajítaná a sarokba. Biztosan állítható, hogy ezen edényt egy rövid idő múlva még tisztábbá és még csillogóbbá válna.

– Minden bizonnyal így lenne, testvérem.

– Ugyanígy, azon személy, aki mentes a romlottságtól, és tudatában van mindennek, - romlottságtól mentesen fog meghalni, szíve mentes lesz minden tisztátalanságtól.

Romlottság, romlottság, - erről van most szó, testvéreim; és vajon mit takar e szó: romlottság? A vágyak helytelen és ártalmas hajlamai, - ezt jelenti a szó: romlottság.

Például megeshet, hogy ilyenforma vágy9 merül fel egy szerzetesnél: „Amikor mulasztást követek el, a többiek ne vegyék ezt észre, így szólva: «Mulasztást követett el!»’’ És ha történetesen a többi szerzetes észreveszi, hogy mulasztást követett el, ő méregbe gurul, és fájdalom önti el, bosszúságában így szól: „A többiek észrevették, hogy mulasztást követtem el.” mind ezen harag, mind ezen bosszúság, mindkettő: romlottság.

Vagy esetleg a következő vágy is felmerülhet egy szerzetesben: „Amikor eltévelyedek, a többiek négyszemközt szidjanak meg, ne más szerzetesek előtt!”. De megtörténhet, hogy őt nem négyszemközt, hanem a gyülekezet előtt szidják meg.

Vagy ez is lehet a szerzetes kívánsága: „Amikor vétkezek, egy általam ismert személy legyen az, ki rám mutat, ne egy ismeretlen!”. De megtörténhet, hogy nem a saját gyülekezetéből, hanem egy idegen gyülekezetből mutat rá egy szerzetes. Ha ez történik, a szerzetes dühössé és bosszússá válik, és mind ezen düh, és mind ezen bosszúság: romlottság.

Vagy esetleg előfordulhat, hogy egy szerzetes ilyen vágyakat dédelget magában, hogy: „Ó, bárcsak a Mester egy velem való beszélgetés által fejtené ki a Tant a szerzetesek előtt, és nem egy másik szerzetes által!”. De előfordulhat, hogy a Mester egy másik szerzetessel való beszélgetés által fejti ki a Tant, és nem őáltala.

Vagy egy szerzetes vágya így is kinézhet: „Amikor a szerzetesek a faluba tartanak a kolduló körút alkalmával, engem válasszanak ki arra, hogy elől menjek, és ne mást!”. De megeshet, hogy egy másik szerzetest választanak ki erre a célra, és nem őt.

Vagy esetleg arra is vágyhat egy szerzetes, hogy: „Legyen enyém a legfinomabb rizs, a legjobb ital, a legízletesebb étel, és a fő ülőhely, és ne másé!”. De előfordulhat, hogy nem ő, hanem valamelyik másik szerzetes kapja meg ezeket a dolgokat.

Vagy ez is lehet egy szerzetes vágya: „Bárcsak én lakhatnék legjobban a legfinomabb ételekből, és nem más!”. De megeshet, hogy nem ő, hanem más kapja meg az általa áhított finom falatokat.

Vagy talán ilyenfajta vágyak is felbukkanhatnak egy szerzetes szívében: „Mikor a szerzetesek10 a ligetbe jönnek, én legyek az, aki a Tant prédikálja nekik, és ne más!”.

Vagy: „Mikor az apácák11 a ligetbe látogatnak, enyém legyen a feladat, hogy a Tant kifejthessem nekik, s nem másé!”.

Vagy: „Mikor a világi férfiak12 és nők13 a ligetbe jönnek, én legyek az, aki a Tant felvázolom előttük, s ne más!”. De megtörténhet, hogy nem őt, hanem egy másik szerzetest kérnek fel arra, hogy a Tant kifejtse a szerzeteseknek, az apácáknak, vagy a világiaknak.

Vagy esetleg ilyenforma vágyai is lehetnek: „Engem, s ne mást tiszteljenek a szerzetesek! Engem, s nem mást tiszteljenek az apácák! Engem, s ne mást tiszteljenek a világi hívők!”. De előfordulhat, hogy a szerzetesek, az apácák, vagy a világiak nem őt, hanem egy másik szerzetest fognak tiszteletben tartani.

Vagy végezetül erre is vágyhat egy szerzetes: „Bárcsak én kapnék egy jófajta köntöst14, s nem más! Bárcsak én kapnék egy kényelmes lakóhelyet, s nem más! Bárcsak én kapnék ízletes ételt, s nem más! Bárcsak én kapnék a legjobb minőségű gyógyszerekből, s nem más!”. De megeshet, hogy nem ő, hanem valamelyik másik szerzetes kapja a jófajta köntöst, a kényelmes lakóhelyet, az ízletes ételt, s a jó minőségű gyógyszert. Mindegyik esetben a szerzetes dühössé és bosszússá válik, s így szól: „Más kapta meg amire vágytam, nem én!” – minden egyes esetben a harag és a bosszúság: romlottság.

De akármilyen szerzetesről is van szó, az tisztán látszik és hallatszik, ha a vágy ezen helytelen és ártalmas hajlamai nincsenek leigázva15. Lehet ő egy magányosan élő erdei remete, egy néma koldus, aki házról-házra jár élelemért, az egyetlen ruhadarabjaként rajta lévő mocskos rongyaiban, mégsem fog tiszteletet és megbecsülést kapni a szerzetes társaitól.

Miért? Azért, mert a szemnek és a fülnek nyilvánvaló, hogy a vágyai helytelen és ártalmas hajlamai nincsenek megfékezve. Gondold el, hogy valaki egy fényes és ragyogó rézedényt vásárol a piacon, vagy a kovácsnál, és a gazdája kígyó, kutya vagy emberi tetemmel töltené ezt meg, mindezt leborítaná egy másik edénnyel, és kivinné a piacra eladni. Ott valaki megpillantva ezt, megkérdezné: „Mi az, amit itt rejtegetsz, barátom?” majd leemelné a tetőt és belenézne. A legelső pillantástól a gyűlölet ragadná el, az ellenszenv, az undor, és talán még az éhezőnek is elmenne az étvágya, hátra hagyva a jóllakottságot. Ilyen módon az a szerzetes, akiben a vágy helytelen és ártalmas hajlamai nincsenek meghaladva, nem fog tiszteletet és megbecsülést kapni társaitól, mert romlott vágyai nincsenek meghaladva.

De azt a szerzetest, akiben a vágy helytelen és ártalmas hajlamai már nem találhatók többé – legyen bár csak egy vándor a világi hívők öltözékében, akit a külvárosban szállásoltak el -, a szerzetes társaitól tiszteletet és megbecsülést fog kapni.

Miért? Azért, mert nyilvánvaló mind a szemnek, mind a fülnek, hogy a tiszteletreméltó szerzetes leigázta a vágy mindennemű helytelen és ártalmas hajlamát. Olyan ez, mint ha valaki egy tiszta és ragyogó rézedényt vásárolna a piacon, vagy a kovács műhelyében, és a gazdája a legfinomabb rizzsel, szafttal és szósszal töltené meg, mindezt leborítaná egy másik edénnyel, és kivinné a piacra eladni. Ott valaki megkérdezné tőle: „Mi az, amit itt rejtegetsz, barátom?”. Majd leemelné a tetőt és belenézne. Az edény tartalmát meglátva teljesen el lenne ragadtatva; talán még a jóllakott is megéhezne, hátra hagyva az éhséget. Így van ez azzal a szerzetessel is, aki leigázta a vágy mindennemű helytelen és ártalmas hajlamait. Hasonlóképp azzal is, aki bár csak egy külvárosban lakó vándor, és aki csak egy világi hívő öltözékét viseli, mégis tiszteletet és megbecsülést fog kapni szerzetes társaitól. Miért? Azért, mert nyilvánvaló mind a szemnek, mind a fülnek, hogy a tiszteletreméltó szerzetes meghaladta a vágy mindennemű helytelen és ártalmas hajlamát.

Ekkor a Tiszteletreméltó Mahámoggallána a Tiszteletreméltó Száriputtához fordulva így szólt:

– Eszembe jutott egy példázat.

– Valóban, testvérem?

– Egy reggelen, amikor a Rádzsagaha melletti hegyekben éltem, miután illendően felöltöztem és magamhoz vettem alamizsnás-szilkém16 és köpönyegem, lementem a városba a szokásos kolduló körutamra. És ekkor úgy esett, hogy Szamiti, a kocsi-készítő tanonca éppen egy harci szekér kerekén dolgozott, és Panduputta, a meztelen aszkéta, aki korábban szintén bognár volt, ott állt és bámulta e műveletet. És ahogy ott álldogált, ezen gondolat suhant át az agyán: „Ó, amint e kocsi-készítő tanonc – Szamiti – legyalulja e kerékről a mélyedéseket, a görbületeket, a dudorokat, úgy ezáltal a kerék egy teljesen tiszta fadarabbá válik.”

És amint ezen gondolat újra meg újra felbukkant a fejében, Szamiti egyre csak tisztította meg a kereket a mélyedésektől, a görbületektől és a dudoroktól. Ezután Panduputta ezen örömteli kiáltást hallatta: „Úgy hiszem, ő a szívét gyalulja a tudás által!”

Mindehhez hasonlóan vannak olyan emberek, akik nem a belátás által vezérelve, kételkednek az otthontalanságba távozásban, fortélyosak, csalárdak, kérkedők, hencegők, haszontalan pletykák terjesztői, az érzékek kapuinak figyelmetlen őrzői, mértéktelenek az evésben, nem foglalkoznak az éberséggel, közönyösek a fegyelemre, lusták önmaguk fegyelmezésére, fényűzően élnek, fegyelmezetlenek, mindenek előtt a társaságot keresik, visszautasítják a magányt, mint terhet, lusták, ostobák és zavarodottak, bizonytalanok és eszementek.

A Tiszteletreméltó Száriputta a Tanítás kifejtésével adott minderre magyarázatot, míg én a szív megtisztításáról szóltam a tudás által. És vannak olyan jó családokból származó fiatalemberek, akik a belátástól vezérelve elhagyják otthonaikat és fogadalmat tesznek az otthontalan élet mellett, nem álszentek és nem képmutatók, igénytelenek, nem hencegők nem szószátyárok, hanem az érzékek kapuinak éber őrzői, mértéktartóak az evésben, az éberségnek szentelik magukat, a fegyelemre éhesek, buzgók önmaguk fegyelmezésében, se nem fegyelmezetlenek, se nem fényűző körülmények között élnek, kerülik a társaság kötelékét, mindenek előtt a magányt keresik, eltökéltek, elszántak, birtokolják a belátást, tiszta fejűek, állhatatosak, összpontosított elméjűek, bölcsek és intelligensek.

Akárcsak a Tiszteletreméltó Száriputta Tanról való okfejtése, úgy ez a példázat is étel s ital volt úgy a fülnek, mint a szívnek. Jól és igazat szólva bátorította szerzetes társait Tiszteletreméltó Testvérem, hogy kerüljék el a rosszat, és maradjanak meg a jóban.

E két bölcs így talált kölcsönös örömet egymás kiváló beszédében.


  1. nappajānātina- : tagadó előtag
    pajānāti: tisztán tudja, érti, felismeri  ↩

  2. yathābhūtaṃ – ‘ahogy van’, ‘úgy ahogy az valójában van’ yathā: mint ahogy, amilyen módon
    bhūtaṃ: van, lett, létezik, kialakult  ↩

  3. aṅgaṇa: piszok, szégyenfolt, az elme tisztátlansága  ↩

  4. pajānāti: tisztán tudja, érti, felismeri  ↩

  5. rāga: szenvedély, vágy, izgalom  ↩

  6. dosa: harag, düh, gyűlölet  ↩

  7. moha: tévhit, ostobaság  ↩

  8. subhanimitta – ‘valaminek az élvezetes jelei/jellemzői’
    subha: szép, gyönyörű, gyönyörteli, élvezetes, szerencsés
    nimitta: jel, jellemző  ↩

  9. icchā: kívánság, óhaj, vágy  ↩

  10. bhikkhu: a Saṅgha, a Szerzetes-Közösség férfi tagja, szerzetes  ↩

  11. bhikkhunī: a Saṅgha, a Szerzetes-Közösség női tagja, szerzetesnő  ↩

  12. upāsaka: világi férfi-tanítvány, követő, ‘aki közel jön’  ↩

  13. upāsikā: világi női-tanítvány, követő, ‘aki közel jön’  ↩

  14. cīvara: a Buddhista szerzetesek sárga színű, hagyományos öltözéke  ↩

  15. pahīna: felszámolva, elpusztítva, eltörölve (pajahati-ból)  ↩

  16. patta: a Buddhista szerzetesek kolduló tálja, edénye  ↩

Így készült:
Fordította: Anatta
Forrás: MN 5, angol
Szerzői jogok: Anatta, 2009
Felhasználás feltételei: image: CC-BY-NC-SA
Frissítve: December 26, 2011, at 01:54 PM


Váljon minden lény javára.

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 2.5 Magyarország Licenc feltételeinek megfelelően szabadon felhasználható.