Így hallottam. Egyszer, mikor a Magasztos Szávatthiban, a Dzséta ligetben, Anáthapindika kolostorában tartózkodott, imígyen szólította meg a szerzeteseket: „Szerzetesek“ – „Tiszteletreméltó Urunk“ válaszoltak a szerzetesek. A Magasztos így szólott:
Szerzetesek, képzeljétek el, hogy van egy ruhadarab, ami foltos és szennyes, és egy kelmefestő ilyen, vagy amolyan festékbe meríti, legyen az kék, vagy sárga, vörös, vagy rózsaszínű. A ruhadarab nem fog megfelelően színeződni, és színei fakók lesznek. És miért van ez? Azért van, mert a ruhadarab nem volt tiszta. És ugyanígy, szerzetesek, ha az elme tisztátalan, kedvezőtlen újjászületésre lehet számítani.
Szerzetesek, képzeljétek el, hogy van egy ruhadarab, ami tiszta és makulátlan, és egy kelmefestő ilyen, vagy amolyan festékbe meríti, legyen az kék, vagy sárga, vörös, vagy rózsaszínű. A ruhadarab megfelelően fog színeződni, és színei élénkek lesznek. És miért van ez? Azért van, mert a ruhadarab tiszta volt. És ugyanígy, szerzetesek, ha az elme ragyogóan tiszta, kedvező újjászületésre lehet számítani.
És, szerzetesek, melyek az elmét beszennyező dolgok?
(1) A sóvárgás és az aljas kapzsiság az elmét beszennyező dolgok.
(2) A rosszakarat az elmét beszennyező dolog.
(3) A harag az elmét beszennyező dolog.
(4) Az ellenségeskedés az elmét beszennyező dolog.
(5) Az ármánykodás az elmét beszennyező dolog.
(6) A hatalomvágy az elmét beszennyező dolog.
(7) Az irigység az elmét beszennyező dolog.
(8) A féltékenység az elmét beszennyező dolog.
(9) Az álszent képmutatás az elmét beszennyező dolog.
(10) A fondorlatosság az elmét beszennyező dolog.
(11) A konokság az elmét beszennyező dolog.
(12) Az elbizakodottság az elmét beszennyező dolog.
(13) Az önteltség az elmét beszennyező dolog.
(14) A gőg és fennhéjázás az elmét beszennyező dolog.
(15) A hiúság az elmét beszennyező dolog.
(16) A közönyösség az elmét beszennyező dolog.
És tudván, szerzetesek, hogy a sóvárgás és az aljas kapzsiság az elmét beszennyező dolog, a szerzetes letesz ezekről. És tudván, szerzetesek, hogy a rosszakarat az elmét beszennyező dolog, a szerzetes letesz róla. És tudván, szerzetesek, hogy a harag … ellenségeskedés … ármánykodás … hatalomvágy … irigység … féltékenység … álszent képmutatás … fondorlatosság … konokság … elbizakodottság … önteltség … gőg és a fennhéjázás … hiúság … közönyösség az elmét beszennyező dolog, a szerzetes letesz róla.
És ily módon a szerzetesből, aki tudja, hogy a sóvárgás és az aljas kapzsiság az elmét beszennyező dolgok, a sóvárgás és az aljas kapzsiság eltávozik. És ily módon bárkiből, aki tudja, hogy a rosszakarat az elmét beszennyező dolog, a rosszakarat eltávozik. És ily módon bárkiből, aki tudja, hogy a harag … ellenségeskedés … ármánykodás … hatalomvágy … irigység … féltékenység … álszent képmutatás … fondorlatosság … konokság … elbizakodottság … önteltség … gőg és a fennhéjázás … hiúság … közönyösség az elmét beszennyező dolog, az [a szennyeződés] eltávozik.
És ezáltal megingathatatlan bizonyosságot nyer a Buddhában, és így gondolkodik: „Csakugyan, a Magasztos tökéletes, teljességgel megvilágosodott, tisztánlátással és erényes viselkedéssel felruházott, fennkölt, a szavak ismerője, egyedülálló vezetője az emberiségnek, aki kegyes, istenek és emberek tanítója, megvilágosodott és szent.“
És ezáltal megingathatatlan bizonyosságot nyer a Tanban, és így gondolkodik: „Jól kinyilatkoztatott a Tan, a Magasztos által. Felfogható itt és most, azonnali eredményekben bővelkedő. Magához hív, hogy jöjj és lásd, mert elérhető és belátható mindenki számára, aki birtokában van a bölcsességnek.“
És ezáltal megingathatatlan bizonyosságot nyer a Szerzetesek Közösségében, és így gondolkodik: „A Magasztos tanítványainak közössége a jó úton halad, az egyenes úton halad, az igaz úton halad, a megfelelő úton halad. Tehát, az emberek négyféle kettőssége, a személyiségek nyolcféle fajtája, a Magasztos tanítványainak ilyenféle közössége érdemes az ajándékokra, érdemes a vendéglátásra, érdemes a felajánlásokra, érdemes a tiszteletteljes köszöntésre, a világnak érdemekkel teli mezejére.“
És amikor feladta, megtagadta, hagyta eltávozni szennyeződések egy részét, tudja: „Megingathatatlan bizonyosságot nyertem a Buddhában… a Tanban … a Szerzetesek Közösségében“. És lelkesedés ébred benne a célért, lelkesedés ébred a Tanért, és öröm kél a tanítás iránt. Amikor eltölti az öröm, vidámság költözik belé, elméje örömteli lesz, teste elnyugszik, és nyugodtan pihen. Amikor teste nyugodtan pihen, boldogságot érez, elméje pedig, mely ekkor boldogsággal van telve, összpontosítottá válik.
Tudja: „Feladtam, megtagadtam, eltávoztattam magamtól a szennyeződések egy részét.“ És lelkesedés ébred benne a célért, lelkesedés ébred a Tanért, és öröm kél a tanítás iránt. Amikor eltölti az öröm, vidámság költözik belé, elméje örömteli lesz, teste elnyugszik, és nyugodtan pihen. Amikor teste nyugodtan pihen, boldogságot érez, elméje pedig, mely ekkor boldogsággal van telve, összpontosítottá válik.
Ha pedig, szerzetesek, egy ilyen érdemekkel teli, összpontosított és bölcs szerzetes alamizsnát fogyaszt, amely álljon bár válogatott hegyi rizsből, különféle mártásokkal és curryvel, még ez sem jelent akadályt a számára.
Csakúgy, mint a foltos és szennyezett ruha amely a tiszta víz hatására képes makulátlanná és tisztává válni, vagy miképpen az arany képes fénylővé és tisztává válni az olvasztókemence tüzének hatására, ugyanúgy, szerzetesek, ha egy ilyen érdemekkel teli, összpontosított és bölcs szerzetes alamizsnát fogyaszt, amely álljon bár válogatott hegyi rizsből, különféle mártásokkal és curryvel, még ez sem jelent akadályt a számára.
A belőle fakadó szeretetteljes jóakarat elönti a világmindenség egyik irányát, úgy a másikat, a harmadikat és a negyediket, a fenti és lenti világot, a mindent körülvevő teret, mindent és mindenkit, éppúgy mint önnön magát; így időzik. Elárasztja az egész világmindenséget a belőle fakadó szeretetteljes jóakarattal, hatalmasra nőtt szellemével, mely fennkölt, határtalan, mentes az ellenséges gondolatoktól és a rosszakarattól.
A belőle fakadó könyörület… együttérző öröm… higgadt egykedvűség elönti a világmindenség egyik irányát, úgy a másikat, a harmadikat és a negyediket, a fenti és lenti világot, a mindent körülvevő teret, mindent és mindekit, éppúgy mint önnön magát; így időzik. Elárasztja az egész világmindenséget a belőle fakadó higgadt egykedvűséggel, hatalmasra nőtt szellemével, mely fennkölt, határtalan, mentes az ellenséges gondolatoktól és a rosszakarattól.
Megérti, hogy mi az ami létező, mi az ami alantas; és mi a tökéletes, és hogy merre van a kiút az érzékelésnek ennek a végtelen mezejéről.
Amikor ily módon birtokába kerül a tudásnak és belátásnak, megszabadul az érzéki gyönyörök befolyásaitól, megszabadul a tudatlanságtól való megszabadulni vágyás befolyásaitól. Amikor megszabadult, bizonyosságra jut: „Ez a megszabadulás“. És tudja: „A születések sora véget ért, a tiszta életet leéltem, a feladat teljesült, nem maradt már hátra semmi ezekből.“ Az ilyen szerzetesre mondják, hogy „fürdőt vett a belső fürdőjében“.
Ekkor, Szundarika Bháradvádzsa, a bráhmana, letelepedett a Magasztostól nem túl távol, és így szólott: „De Gótama Mester is eljár a Bahuká folyóhoz tisztálkodni?“
„Mire jó a Bahuká folyó, pap? Mit tesz a Bahuká folyó?“
„Valójában, Gótama Mester, azt mondják, hogy a Bahuká folyó megtisztulást hoz, a Bahuká folyó érdemeket hoz annak, aki fürdőt vesz benne. Éppen ezért sokan merítkeznek alá a Bahuká folyóban, akik le akarják mosni gonosz cselekedeteik szennyét.“
És ekkor a Magasztos ezeket a strófákat intézte Szundarika Bháradvádzsához, a bráhmanához:
Bahuká és Adhikakká,
Gajá és Szundarika,
Pajága és Szarasszatí,
És az áramló Báhumatí –
Csak a bolond jár folyvást fürdeni,
Bűnöket a víz nem tudja eltüntetni.
Mennyit ér hát a Szundarika?
Mennyit a Pajága és a Bahuká?
Hisz nem tisztítják meg, ki vétkezett,
Nem mossák el a kegyetlen, és gonosz tetteket.
Aki szívében örökkön tiszta,
– a Megtisztulás és az Upószatha ünnepén –
Aki szívében tiszta, és tettei helyénvalók,
A szertartásban is csak az lehet az elől járó
Így van tehát, óh brahman, hogyan kell megtisztulni,
Minden érző lénynek biztos menedékül szolgálni:
Ha nem szólsz igaztalant,
És nem ártasz a lelkes lénynek,
S nem veszed el, amit néked nem adtak,
Hittel telve, nem szűk mellkassal,
A Gaja folyóhoz térsz.
De mit adhat az többet még,
Hisz minden forrás ekkor,
Minden forrás a tiéd.
S amikor ez elmondatott, Szundarika Bháradvádzsa, a bráhmana így szólt:
„Csodálatos, Gótama Mester, csodálatos! Számtalan módon világította meg a Tant Gótama Mester! Mint amikor valaki felállítja, mi le lett döntve, vagy felfedi, ami rejtőzik. Mint aki irányt mutat az eltévedettnek, mint ki lámpást tart a sötétben botorkálónak, hogy láthassa a formákat.“
„Menedékért folyamodom a Gótama Mesterhez, menedékért folyamodom a Tanhoz, menedékért folyamodom a Szerzetesek Közösségéhez. Megkaphatom-e az első iránymutatást, hogy Gótama Mester útján járva eligazodjak, megkaphatom-e a teljes bebocsáttatást?“
És ekkor Szundarika Bháradvádzsa megkapta az első iránymutatást, hogy a Magasztos útján járva eligazodjék, és megkapta a teljes bebocsáttatást. És nem sokkal az ő bebocsáttatását követően, egyedül lakva félreeső lakhelyén, szorgalmasan, nagy buzgalommal és eltökélten gyakorolva, a tiszteletre méltó Bháradvádzsa saját erejéből felismerte, hogy a tiszta családból származó ember számára felsőbbrendű cél, hogy az otthonból az otthontalanságba távozzék. És közvetlen bizonyosságot lelt: „A születések sora véget ért, a tiszta élet le lett élve, a feladat teljesült, nem maradt már hátra semmi ezekből.“
És a tiszteletre méltó Bháradvádzsa, imígyen, arahattá vált.