MN 93 / M II 147

Assalāyana Sutta

Asszalájana

Fordította:

2009-ben újra megjelentette a Helikon Kiadó

További változatok:

A páli fordító csoport / Tipiṭaka / Bhikkhu Sujāto / I.B. Horner

Így készült:

Fordítota: Vekerdi József

Forrás: MN 93, páli

Szerzői jogok: Vekerdi József, 1989

Felhasználás feltételei: cc-by-nc-sa

Így hallottam.

Egy alkalommal a Magasztos Szávatthi mellett, a Dzsétavana-ligetben, Anáthapindika kertjében tartózkodott. Ebben az időben ötszáz pap gyülekezett össze Szávatthiban különböző tartományokból, valamilyen ügy elintézésére. A papok körében felmerült ez a gondolat: „Ez a Gótama remete azt hirdeti, hogy mind a négy rend egyformán tiszta. Ki tudna vitába bocsátkozni Gótama remetével erről a kérdésről?“

Ez idő tájt Szávatthiban időzött egy Asszalájana nevű fiatal pap, kopaszra nyírt fejű, tizenhat éves ifjú, aki végigtanulta a három Védát a szófejtésekkel, szertartásmagyarázatokkal, kiejtési szabályokkal, nyelvtannal és legendákkal együtt, és a vitákban járatos bölcselkedők minden tulajdonságával rendelkezett. Ekkor a papoknak ez az elgondolásuk támadt: „Szávatthiban időzik ez az Asszalájana nevű fiatal pap, kopaszra nyírt fejű, tizenhat éves ifjú, aki végigtanulta a három Védát a szófejtésekkel, szertartásmagyarázatokkal, kiejtési szabályokkal, nyelvtannal és legendákkal együtt, és a vitákban járatos bölcselkedők minden tulajdonságával rendelkezik. Ő alkalmas arra, hogy vitába bocsátkozzék Gótama remetével erről a kérdésről.“

Ekkor a papok felkeresték Asszalájanát, a fiatal papot, s odaérve, így szóltak hozzá:

– Asszalájana, ez a Gótama remete azt hirdeti, hogy mind a négy rend egyformán tiszta. Menjen Asszalájana úr, bocsátkozzék vitába Gótama remetével erről a kérdésről!

E szavak hallatára Asszalájana, a fiatal pap, így válaszolt azoknak a papoknak:

– Gótama remete igaz szavú, és igaz szavú emberrel nem lehet vitába szállni. Nem tudok vitába bocsátkozni Gótama remetével erről a kérdésről.

A papok azonban másodszor is (~ harmadszor is) így szóltak Asszalájanához, a fiatal paphoz:

– Asszalájana, ez a Gótama remete azt hirdeti, hogy mind a négy rend egyformán tiszta. Menjen, Asszalájana úr, bocsátkozzék vitába Gótama remetével erről a kérdésről! Utóvégre Asszalájana úr is folytatott remeteéletet. Ne szenvedjen harc nélkül vereséget Asszalájana úr!

E szavak hallatára Asszalájana, a fiatal pap, így válaszolt azoknak a papoknak:

– Látom, kegyetek nem engednek. Pedig Gótama remete igaz szavú, és igaz szavú emberrel nem lehet vitába szállni. Nem tudok vitába bocsátkozni Gótama remetével erről a kérdésről. Ám kegyetek nevében felkeresem.

Ekkor Asszalájana, a fiatal pap, nagyszámú pap kíséretében felkereste a Magasztost. Odaérve, üdvözletet váltott a Magasztossal, és illendő üdvözlő szavak után leült előtte. Előtte ülve, így szólította meg a Magasztost Asszalájana, a fiatal pap:

– Gótama, a papok így beszélnek : „A papság a legnemesebb rend, minden más rend hitvány. A papság fehér rend, minden más rend fekete. A papság tiszta, a többiek nem. A papok Brahmá édes gyermekei, Brahmá szájából születtek, Brahmá sarjai, Brahmá alkotásai, Brahmá örökösei.“ Gótama úr mit szól ehhez?

– Asszalájana, ismeretes, hogy a papoknak van feleségük, aki gyermeket fogan, kihordja, megszüli, szoptatja. Miért, hogy a papok, noha anyaméhből származnak, mégis így beszélnek: „A papság a legnemesebb rend, minden más rend hitvány. A papság fehér rend, minden más rend fekete. A papság tiszta, a többiek nem. A papok Brahmá édes gyermekei, Brahmá szájából születtek, Brahmá sarjai, Brahmá alkotásai, Brahmá örökösei“?

– Hiába mondja ezt Gótama úr, a papok mégis így tartják: „A papság a legnemesebb rend [ … stb.].“

– Mi a véleményed, Asszalájana: hallottál-e arról, hogy a görögöknél és perzsáknál és más szomszédos országokban csak két rend van, az urak és a szolgák rendje, és aki úrnak született, szolga is lehet belőle, és aki szolgának született, úr is lehet belőle?

– Igen, hallottam róla, hogy a görögöknél és perzsáknál és más szomszédos országokban csak két rend van, az urak és a szolgák rendje, és aki úrnak született, szolga is lehet belőle, és aki szolgának született, úr is lehet belőle.

– Hát akkor a papoknak mi ad alapot, mi ad jogcímet arra, hogy így beszéljenek : „A papság a legnemesebb rend [ … stb.]“?

– Hiába mondja ezt Gótama úr, a papok mégis így tartják: „A papság a legnemesebb rend [ … stb.].“

– Mi a véleményed, Asszalájana: ha egy nemes gyilkol, lop, kicsapongó életet él, hazug, rágalmazó, goromba, fecsegő, irigy, rosszindulatú, tévhiteket vall, akkor teste pusztulása után, halála után mélyre bukik, rossz útra, nyomorúságra, pokolba kerül, de a pap nem? És ugyanúgy a közrendű, ( ~ és ugyanúgy a szolga,) ha gyilkol, lop, kicsapongó életet él, hazug, rágalmazó, goromba, fecsegő, irigy, rosszindulatú, tévhiteket vall, akkor teste pusztulása után, halála után mélyre bukik, rossz útra, nyomorúságra, pokolba kerül, de a pap nem?

– Semmiképpen sem, Gótama. A nemes is (~ és ugyanúgy) a pap is, a közrendű is, a szolga is, mind a négy rend tagjai mélyre buknak, rossz útra, nyomorúságra, pokolba kerülnek testük pusztulása után, haláluk után, ha gyilkolnak, lopnak, kicsapongó életet élnek, hazugok, rágalmazók, gorombák, fecsegők, irigyek, rosszindulatúak, tévhiteket vallanak.

– Hát akkor a papoknak mi ad alapot, mi ad jogcímet arra, hogy így beszéljenek : „A papság a legnemesebb rend [ … stb.]“?

– Hiába mondja ezt Gótama úr, a papok mégis így tartják: „A papság a legnemesebb rend […stb.].“

– Mi a véleményed, Asszalájana: ha egy pap tartózkodik a gyilkosságtól, tartózkodik a lopástól, tartózkodik a kicsapongástól, tartózkodik a hazugságtól, tartózkodik a rágalmazástól, tartózkodik a gorombaságtól, tartózkodik a fecsegéstől, nem irigy, jóindulatú, helyes hitet vall, akkor teste pusztulása után, halála után jó útra, mennybe kerül, de a nemes nem, a közrendű nem, a szolga nem?

– Semmiképpen sem, Gótama. A nemes is (~) a pap is, a közrendű is, a szolga is, mind a négy rend tagjai jó útra, mennybe kerülnek testük pusztulása után, haláluk után, ha tartózkodnak a gyilkosságtól, tartózkodnak a lopástól, tartózkodnak a kicsapongástól, tartózkodnak a hazugságtól, tartózkodnak a rágalmazástól, tartózkodnak a gorombaságtól, tartózkodnak a fecsegéstől, nem irigyek, jóindulatúak, helyes hitet vallanak.

– Hát akkor a papoknak mi ad alapot, mi ad jogcímet arra, hogy így beszéljenek: „A papság a legnemesebb rend […stb.]“?

– Hiába mondja ezt, Gótama úr, a papok mégis így tartják: „A papság a legnemesebb rend [ … stb.].“

– Mi a véleményed, Asszalájana: ezen a vidéken csak a papok képesek szelíd, békés, barátságos érzületet táplálni, a nemesek nem, a közrendűek nem, a szolgák nem?

– Semmiképpen sem, Gótama. Ezen a vidéken a nemesek is (~ ) a papok is, a közrendűek is, a szolgák is, mind a négy rend tagjai képesek szelíd, békés, barátságos érzületet táplálni.

– Hát akkor a papoknak mi ad alapot, mi ad jogcímet arra, hogy így beszéljenek : „A papság a legnemesebb rend [ … stb.]“?

– Hiába mondja ezt Gótama úr, a papok mégis így tartják: „A papság a legnemesebb rend [… stb.].“

– Mi a véleményed, Asszalájana: csak a papok tehetik meg, hogy szappant és szivacsot fogjanak, és lemenjenek a folyóra, hogy lemossák magukról a port és szennyet, a nemesek nem, a közrendűek nem, a szolgák nem?

– Semmiképpen sem, Gótama. A nemesek is ( ~ ) a papok is, a közrendűek is, a szolgák is, mind a négy rend tagjai megtehetik, hogy szappant és szivacsot fogjanak, és lemenjenek a folyóra, hogy lemossák magukról a port és szennyet.

– Hát akkor a papoknak mi ad alapot, mi ad jogcímet arra, hogy így beszéljenek: „A papság a legnemesebb rend [… stb.]“?

– Hiába mondja ezt Gótama úr, a papok mégis így tartják: „A papság a legnemesebb rend [… stb.].“

– Mi a véleményed, Asszalájana? Tegyük fel, hogy egy felkent fejű, nemes származású király maga elé rendel száz embert különböző kasztokból: „Jöjjetek, barátaim, akik nemes családból, papi családból, főtiszti családból származtok! Fogjatok dörzsölőpálcát szálafából, pálmafából, szantálfából, csiholjatok vele szikrát, gyújtsatok vele tüzet! Jöjjetek ti is, barátaim, akik páriacsaládból, vadászcsaládból, kosárfonó-családból, bognárcsaládból, szemételtakarító-családból származtok! Fogjatok dörzsölőpálcát kutyaitatóból, vagy disznóvályúból, vagy mosóteknőből, vagy ricinuscserjéből, csiholjatok vele szikrát, gyújtsatok vele tüzet!“ Mit gondolsz, Asszalájana: az a szikra, amelyet a nemes családból, papi családból, főtiszti családból származók szálafából, pálmafából, szantálfából hasított dörzsölőpálcával csiholnak, az a tűz, amelyet azzal gyújtanak, eléggé izzó, fényes, lángoló lesz ahhoz, hogy tüzet lehessen rakni vele, viszont az a szikra, amelyet a páriacsaládból, vadászcsaládból, kosárfonó-családból, bognárcsaládból, szemételtakarító-családból származók kutyaitatóból, disznóvályúból, mosóteknőből, ricinuscserjéből hasított dörzsölőpálcával csiholnak, az a tűz, amelyet azzal gyújtanak, nem lesz eléggé izzó, fényes, lángoló ahhoz, hogy tüzet lehessen rakni vele?

– Dehogynem, Gótama. […] Mindegyik tűz egyformán eléggé izzó, fényes, lángoló lesz ahhoz, hogy tüzet lehessen rakni vele.

– Hát akkor a papoknak mi ad alapot, mi ad jogcímet arra, hogy így beszéljenek: „A papság a legnemesebb rend [… stb.]“?

– Hiába mondja ezt Gótama úr, a papok mégis így tartják: „A papság a legnemesebb rend [… stb.].“

– Mi a véleményed, Asszalájana? Tegyük fel, hogy egy nemes fia egy pap lányával hál, és együtthálásukból fiú születik. A nemes fiától és pap lányától származó gyermek anyjához is hasonlít, apjához is hasonlít, és anyja után is, apja után is nemesnek is minősíthető és papnak is minősíthető?

– A nemes fiától és pap lányától származó gyermek anyjához is hasonlít, apjához is hasonlít, és anyja után is nemesnek is minősíthető és papnak is minősíthető, Gótama.

– Mi a véleményed, Asszalájana? Tegyük fel, hogy egy pap fia egy nemes lányával hál, és együtthálásukból fiú születik. A pap fiától és nemes lányától származó gyermek anyjához is hasonlít, apjához is hasonlít, és anyja után is, apja után is nemesnek is minősíthető és papnak is minősíthető?

– A pap fiától és nemes lányától származó gyermek anyjához is hasonlít, apjához is hasonlít, és anyja után is, apja után is nemesnek is minősíthető és papnak is minősíthető, Gótama.

– Mi a véleményed, Asszalájana? Tegyük fel, hogy egy kancát egy szamárcsődörrel párosítanak. A párosodásból csikó születik. A kancától és szamárcsődörtől származó csikó az anyaállathoz is hasonlít, az apaállathoz is hasonlít, és az anyaállat után is, az apaállat után is lónak is minősíthető és szamárnak is minősíthető?

– A kereszteződés következtében öszvér lesz a csikó, Gótama. Ebben az esetben eltérést látok a szülőktől, az előbbieknél viszont semmiféle eltérést sem látok a szülőktől.

– Mi a véleményed, Asszalájana? Tegyük fel, hogy van két édestestvér papfiú. Az egyik tanult és jól nevelt, a másik tanulatlan és neveletlen. Melyiket fogják a papok elsőnek megvendégelni ünnepségeken, rizs felajánlásakor, áldozatbemutatáskor, vendéglátáskor?

– Amelyik fiú tanult és jól nevelt, azt fogják a papok elsőnek megvendégelni ünnepségeken, rizs felajánlásakor, áldozatbemutatáskor, vendéglátáskor. Milyen haszon származnék abból, amit tanulatlan és neveletlen embernek adnának?

– Mi a véleményed, Asszalájana? Tegyük fel, hogy van két édestestvér papfiú. Az egyik tanult, jól nevelt, de rossz erkölcsű, gonosz; a másik tanulatlan, neveletlen, de jó erkölcsű, becsületes. Melyiket fogják a papok elsőnek megvendégelni ünnepségeken, rizs felajánlásakor, áldozatbemutatáskor, vendéglátáskor?

– Amelyik fiú tanulatlan és neveletlen, de jó erkölcsű, becsületes, azt fogják a papok elsőnek megvendégelni ünnepségeken, rizs felajánlásakor, áldozatbemutatáskor, vendéglátáskor.

– Asszalájana, először eljutottál a születésig, a születéstől eljutottál a tanultságig, a tanultságtól visszajutottál a négy rend egyforma tisztaságának tételéhez, amelyet én hirdetek.

E szavak hallatára Asszalájana, a fiatal pap, elnémult, zavarba jött, és magába roskadva, lesütött szemmel, lángvörös arccal, szótlanul ült. Amikor a Magasztos látta, hogy Asszalájana, a fiatal pap, némán, zavartan, magába roskadva, lesütött szemmel, lángvörös arccal, szótlanul ül, így szólt hozzá:

– Asszalájana, egykor a régmúltban a hét papi látnok erdei remeteségben, lombkunyhókban időzött, és ilyen téves nézeteik támadtak : „A papság a legnemesebb rend, minden más rend hitvány. A papság fehér rend, minden más rend fekete. A papság tiszta, a többiek nem. A papok Brahmá édes gyermekei, Brahmá szájából születtek, Brahmá sarjai, Brahmá alkotásai, Brahmá örökösei.“

Meghallotta ezt Aszita Dévala látnok. […] Haját és szakállát lesimította, bíborszínű köntöst vetett vállára, sarut öltött, aranyjogart fogott kezébe, és megjelent a hét papi látnok remetetanyáján. Körbesétált a remetetanyán, és így szólította meg a hét papi látnokot:

– Ej, mit keresnek itt kegyetek, papi látnokok? Mit keresnek itt kegyetek, papi látnokok?

A hét papi látnok így gondolkozott: „Ki lehet ez, aki körbejár a hét papi látnok remetetanyáján, mint a nyomtató ökör, és így beszél : ‘Ej, mit keresnek itt kegyetek, papi látnokok? Mit keresnek itt kegyetek, papi látnokok?’ Ej, átkozzuk meg!“

Ekkor a hét papi látnok megátkozta Aszita Dévalát:

– Hamvadj hamuvá, te hitvány!

De minél erősebben átkozta a hét papi látnok Aszita Dévalát, annál szebb, daliásabb, méltóságteljesebb lett. Ekkor a hét papi látnok erre a meggyőződésre jutott:

– Önsanyargatásunk hiábavaló volt, önmegtartóztatásunk eredménytelen maradt. Mert ha régebben megátkoztunk valakit: „Hamvadj hamuvá, te hitvány!“, azonnal hamuvá hamvadt. Ezt viszont minél erősebben átkozzuk, annál szebb, daliásabb, méltóságteljesebb lesz.

– Nem volt hiábavaló kegyetek önsanyargatása, nem maradt eredménytelen önmegtartóztatásuk. Csupán hagyjanak fel kegyetek azzal a gyűlölettel, amelyet velem szemben táplálnak.

– Felhagyunk azzal a gyűlölettel, amelyet uraságoddal szemben táplálunk. De kicsoda uraságod?

– Hallottak kegyetek Aszita Dévala látnokról?

– Igen.

– Nos, én vagyok az.

Ekkor a hét papi látnok Aszita Dévala látnok elé járult, hogy köszöntsék. Aszna Dévala látnok így szólt a hét papi látnokhoz:

– Úgy hallottam, hogy a hét papi látnok erdei remeteségben, lombkunyhókban időzik, és ilyen téves nézeteik támadtak: „A papság a legnemesebb rend [ … stb.].“

– Úgy van.

– Tudják-e kegyetek, hogy vajon nagyanyjuk pappal közösült-e, vagy nem pappal?

– Nem tudjuk.

– Tudják-e kegyetek, hogy vajon nagyanyjuk anyja vagy hetedik nagyanyjuk pappal közösült-e, vagy nem pappal?

– Nem tudjuk.

– Tudják-e kegyetek, hogy vajon nagyapjuk pap leányával közösült-e, vagy nem pap leányával?

– Nem tudjuk.

– Tudják-e kegyetek, hogy vajon nagyapjuk apja vagy hetedik nagyapjuk pap leányával közösült-e, vagy nem pap leányával?

– Nem tudjuk.

– Tudják-e kegyetek, hogyan fogamzik a magzat?

– Igen, azt tudjuk, hogyan fogamzik a magzat. Egyesül az anya és az apa, és az anya fogamzási időszakban van, és a megszületésre váró lélek is jelen van. E három tényező találkozása eredményeként fogamzik a magzat.

– Tudják-e kegyetek, hogy az a lélek nemes-e, pap-e, közrendű-e, vagy szolga-e?

– Nem, azt nem tudjuk, hogy az a lélek nemes-e, pap-e, közrendű-e, vagy szolga-e.

– Ha ez így áll, akkor tudják-e kegyetek, hogy kicsodák?

– Ha ez így áll, akkor mi sem tudjuk, hogy kik vagyunk.

Lám, Asszalájana, az a hét papi látnok nem tudta megvédeni álláspontját a származás kérdésében, amikor Aszita Dévala látnok vallatóra fogta, faggatta, sarokba szorította őket. Hát akkor hogyan tudnád megvédeni álláspontodat a származás kérdésében, amikor vallatóra foglak, faggatlak, sarokba szorítalak, te, aki mestereddel együtt arra sem volnál méltó, hogy az áldozati kanalat odanyújtsd nekik?

E szavak hallatára Asszalájana, a fiatal pap, így szólt a Magasztoshoz:

– Pompás, Gótama! Pompás, Gótama! Fogadjon el Gótama úr a mai naptól életem végéig világi tisztelőjéül, aki hozzá folyamodik oltalomért!

2009-ben újra megjelentette a Helikon Kiadó

Így készült:

Fordítota: Vekerdi József

Forrás: MN 93, páli

Szerzői jogok: Vekerdi József, 1989

Felhasználás feltételei: cc-by-nc-sa

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.