1Egy alkalommal Kapilavatthu2 városban kihirdették a nyári holdtölteünnepséget. Nagy tömeg mulatozott az ünnepségen. Májá királyné a holdtöltét megelőző hetedik naptól kezdve megtartóztatta magát a részegítő italoktól, s virágfüzérekkel és illatos kenetekkel ékesen vett részt a holdtölte-ünnepségen. A hetedik nap reggelén felkelt, illatos vízben megfürdött, bőkezű adakozás során négyszázezer pénzt szétosztott, minden ékszerével felékesítette magát, a legfinomabb ételeket fogyasztotta, elvégezte az ünnepi szertartásokat, majd ünnepi öltözetben hálóházába lépett, lepihent fényes nyoszolyájára, álomra szenderedett, és ezt az álmot álmodta:
Négy mahárádzsa nyoszolyástul felemelte, a Himálajára vitte, a hatvan mérföld széles Manószilá-fennsíkon letették egy hét mérföld magas szálafa tövében, és távolabb léptek. Ekkor megjelentek a mahárádzsák hitvesei, az Anótatta-tóhoz vezették a királynét, megfürösztötték minden emberi vétket lemosó vizében, égi köntösbe öltöztették, illatszerekkel hintették be, égi virágokkal ékesítették, majd a közelben lévő Ezüst-hegyen, a hegy belsejében, egy aranypalotában égi ágyat vetettek kelet felé fordított fejrésszel, arra fektették a királynét.
Eközben a Bódhiszattva3 pompás fehér elefánt alakjában a közeli Arany-hegyen legelészett. Onnét leereszkedve, fellépkedett az Ezüst-hegyre, s észak felől közeledve, ezüstfonadék-színű ormányában fehér lótuszt tartva, elefánttrombitálást hallatva, belépett az aranypalotába, háromszor jobbról megkerülte anyja nyoszolyáját, majd megbökte jobb oldalát, és úgy tűnt, hogy behatol méhébe. Így öltött újra testet a nyári holdtölte ünnepén.
Reggel a királyné felébredt, és elmondta a királynak, hogy mit álmodott. A király magához hívatta hatvannégy legbölcsebb papját, zöld levelekkel és virágokkal behintett földön kényelmes ülőhelyeket készíttetett nékik ünnepélyes szertartással, s mikor a papok helyet foglaltak, arany- és ezüstedényeket töltetett meg vajban-mézben-cukorban főtt tejberizzsel, arany- és ezüstfedővel fedve nyújtotta át nekik, viseletlen ruhákkal, barna tehenekkel és egyéb ajándékokkal tisztelte meg őket. Miután mindennémű kívánatos dologgal megtisztelte őket, elmondta az álmot, és megkérdezte:
– Mi fog történni?
A papok így szóltak:
– Ne aggódj, mahárádzsa! Magzat fogant királynéd méhében, és a magzat fiú lesz, nem lány. Fiad fog születni, s ha otthonában marad, világhódító császár lesz belőle. Ha elhagyja otthonát, és remeteségbe távozik, világot megvilágosító Buddha lesz belőle.
……………………………………………………………………………………………………………………………….
Májá királyné tíz hónapig hordozta méhében a Bódhiszattvát, mint edényben a szézámolajat. Mikor terhességének végéhez közeledett, szülei házába kívánkozott, és szólt Szuddhódana4 mahárádzsának:
– Felség, rokonaimhoz szeretnék menni Dévadaha városba.
– Rendben van - egyezett bele a király, és a Kapilavatthuból Dévadaha városba vezető utat elegyengette, zászlókkal, lobogókkal és hordókba ültetett platánfákkal felékesítette, a királynét aranyos hintóba ültette, ezer tanácsosát mellé rendelte, és nagy kísérettel útnak indította.
A két város között, mindkét város lakóinak tulajdonában, volt egy Lumbiní-liget5 nevű, kies szálafaerdő. Ebben az időben minden fa virágpompában állt, tövétől az ágak hegyéig, s az ágak között és a virágok körül ötszínű méhek raja és mindenféle madársereg röpködött, édes daluk zsongott. Az egész Lumbiní-liget olyan volt, mint Indra isten égi kertje6, mint nagy hatalmú király vigalomra felkészített mulató csarnoka. Amikor a királyné megpillantotta, kedve támadt sétálni a szálaerdőben. A tanácsosok lesegítették a királynét, és bementek vele a szálaerdőbe. A királyné egy hatalmas szálafa tövéhez lépett, és le akart törni egy gallyat. A szálafa ága lehajlott, mint egy nádszál meghajló vége, úgyhogy a királyné kézzel elérte. Kinyújtotta kezét, és megfogta az ágat. Eközben rájöttek a szülési fájdalmak. A kísérő sokaság lepelt vont köré, és visszalépett. A szálafa ágába kapaszkodva, álló helyzetben hozta világra a magzatot.
Ekkor négy szentséges világteremtő Brahmá7 jelent meg, kezükben aranyhálóval. A Bódhiszattvát felfogták az aranyhálóba, anyja elé helyezték, és így szóltak:
– Örvendezz, királyné, dicsőséges fiad született!
Buddha születése: Buddha életéről nincsenek egykorú vagy közel egykorú forrásaink; csupán élete utolsó hónapjainak lefolyását őrizte meg híven az emlékezet (1. a 27. jegyzetet). Legkorábbi, regényes életrajzát az időszámításunk kezdetéről származó, szanszkrit nyelvű Mahávasztu ‘Nagy esemény’ című hagiografikus mű tartalmazza. Az i. sz. 1. század végén Asvaghósa költő írt irodalmilag is kimagasló értékű életrajzi eposzt Buddhacsarita ‘Buddha élete’ címen, szintén szanszkrit nyelven. A páli nyelvű írodalomban az 5. sz. elején Buddhaghósa foglalta össze a Buddha-legendákat Nidána-kathá ‘A kezdetek története’ címen. A Nidána-kathá a buddhista kánon állatmese-gyűjteményéhez, a Dzsátakákhoz írt kommentár bevezetése. (A gyűjtemény Buddha állat alakban történt újjászületéseiről tartalmaz legendákat. Angol fordítása: T. W. Rhys Davids, Buddhist birth stories, or Jātaka tales 1880.) Mindezek a szövegek azonosan adják elő a legendákat, tehát közös hagyományra mennek vissza. ↩
Kapilavatthu: szanszkrit alakban Kapilavasztu, a Szakja (szanszkrit alakban Sákja) törzs székvárosa, a mai nepáli határ közelében. A város Buddha halála előtt három évvel háborúban elpusztult. ↩
Bódhiszattva: páli alakban bódhiszatta a.m. ‘bölcsesség-lény’, a késői buddhista mitológiában Buddhának valamely megelőző születése ember vagy állat alakban, aki jámborságával és önfeláldozásával tűnik ki. Olykor magát Gótamát is bódhiszattvának nevezik megvilágosodása előtti életszakaszában. A késői buddhizmusban (mahájána, l. az utószóban) a bódhiszattvák kultusza központi helyre került, a középkori keresztény egyház szentjeinek tiszteletéhez hasonlítható módon. ↩
Szuddhódana: szanszkrit alakban Suddhódana, a legenda szerint mahárádzsa, valóságban feltehetőleg az arisztokratikus köztársaságot alkotó Szakja törzs vezetője vagy vezetőinek egyike. ↩
Lumbiní: valószínűleg a mai Rummindei, Nepál indiai határa közelében. ↩
Indra isten: a hindu mitológiában az istenek királya. A buddhizmusban az isteneknek nincs szerepük, de létüket nem tagadja Buddha, s a későbbi időben mitológiai mellékalakok gyanánt gyakran szerepelnek a buddhista irodalomban. ↩
Brahmá: a hindu mitológiában a világ teremtője, de a hindu mítosz csak egy Brahmáról tud. ↩