SN 12.44 / S II 73

Loka Sutta

A világ

Fordította:

További változatok:

Tipiṭaka / Bhikkhu Sujāto / Bhikkhu Bodhi

Így készült:

Fordítota: Sándor Ildikó

Forrás: SN 12.44 Thanissaro Bhikkhu, angol

Szerzői jogok: Sándor Ildikó, 2010

Felhasználás feltételei: cc-by-nc-sa

Szávatthiban időzvén, a Magasztos így szólította meg a szerzeteseket:

– Most beszélek nektek a világ kezdetéről és a világ végéről1. Hallgassátok és figyeljetek alaposan! Elkezdem a beszédem.

– Hallgatunk, Urunk – felelték a szerzetesek a Magasztosnak.

A Magasztos beszélni kezdett:

– És mi jelenti a világ kezdetét? A szem és a forma kapcsolatából keletkezik a látás. E három a találkozása az érintkezés. Az érintkezésből szükségszerűen keletkezik az érzés. Az érzésből szükségszerűen keletkezik a sóvárgás. A sóvárgásból szükségszerűen keletkezik a ragaszkodás. A ragaszkodásból szükségszerűen keletkezik a létezés. A létezésből szükségszerűen keletkezik a születés. A születésből szükségszerűen keletkezik az öregség és halál, szomorúság, siránkozás, fájdalom, gyötrelem és kétségbeesés. Ez a világ kezdete.

A fül és a hangok kapcsolatából keletkezik a hallás. E három találkozása az érintkezés…

Az orr és a szagok kapcsolatából keletkezik a szaglás. E három találkozása az érintkezés…

A nyelv és az ízek kapcsolatából keletkezik az ízlelés. E három találkozása az érintkezés…

A test és a testi érintés kapcsolatából keletkezik a tapintás. E három találkozása az érintkezés…

Az elme és a gondolatok kapcsolatából keletkezik a tudat. E három találkozása az érintkezés. Az érintkezésből szükségszerűen keletkezik az érzés. Az érzésből szükségszerűen következik a sóvárgás. A sóvárgásból szükségszerűen keletkezik a ragaszkodás. A ragaszkodásból szükségszerűen keletkezik a létezés. A létezésből szükségszerűen keletkezik a születés. A születésből szükségszerűen keletkezik az öregség és halál, szomorúság, siránkozás, fájdalom, gyötrelem és kétségbeesés. Ez a világ kezdete.

És mi jelenti a világ végét? A szem és a formák kapcsolatából keletkezik a látás. E három találkozása az érintkezés. Az érintkezésből szükségszerűen keletkezik az érzés. Az érzésből szükségszerűen keletkezik a sóvárgás.

Viszont ennek az erős sóvárgásnak a maradéktalan megszűnése és elenyészése magával hozza a ragaszkodás megszűnését. A ragaszkodás megszűnése magával hozza a létezés megszűnését. A létezés megszűnése magával hozza a születés megszűnését. A születés megszűnése pedig elűzi mind az öregséget, mind a halált, szomorúságot, siránkozást, fájdalmat, gyötrelmet és kétségbeesést. Ez a módja annak, hogy megszűnjön ez az egész szenvedéstömeg. És ez a világ vége.

A fül és a hangok kapcsolatából keletkezik a hallás. E három találkozása az érintkezés…

Az orr és a szagok kapcsolatából keletkezik a szaglás. E három találkozása az érintkezés…

A nyelv és az ízek kapcsolatából keletkezik az ízlelés. E háromnak találkozása az érintkezés…

A test és a testi érintés kapcsolatából keletkezik a tapintás. E háromnak találkozása az érintkezés…

Az elme és a gondolatok kapcsolatából keletkezik a tudat. E három találkozása az érintkezés. Az érintkezésből szükségszerűen keletkezik az érzés. Az érzésből szükségszerűen keletkezik a sóvárgás.

Viszont ennek az erős sóvárgásnak a maradéktalan megszüntetése és elenyésztése2 magával hozza a ragaszkodás megszűnését. A ragaszkodás megszűnése magával hozza a létezés megszűnését. A létezés megszűnése magával hozza a születés megszűnését. A születés megszűnése pedig elűzi mind az öregséget, halált, szomorúságot, siránkozást, fájdalmat, gyötrelmet és kétségbeesést. Ez a módja annak, hogy megszűnjön ez az egész szenvedéstömeg. És ez a világ vége.


  1. Itt semmiképpen sem a világegyetemről vagy a Földről beszél Buddha, hanem a bennünket körülvevő tapasztalati világunkról, amiben a szenvedés keletkezik. 

  2. Ennek útja a Nemes Nyolcrétű Ösvény, lásd pl. MN 141

Így készült:

Fordítota: Sándor Ildikó

Forrás: SN 12.44 Thanissaro Bhikkhu, angol

Szerzői jogok: Sándor Ildikó, 2010

Felhasználás feltételei: cc-by-nc-sa

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.