Így hallottam.
Egy alkalommal a Magasztos Dzsétavanában, Szávatthi mellett lakott Anáthapindika kolostorában.
Ezidőtájt Ráhu1, az Aszurák2 hercege fogságba ejtette Szúrija napistenséget3. Szúrija, a napisten elméjébe idézve a Magasztos személyét, a következő verset szavalta hozzá:
„Ó Buddha, Te hős, aki mentes vagy minden gonosztól, hódolatom Neked! Bajba keveredtem, légy a megmentőm!“
Ekkor a Magasztos Szúrija nevében így szólott Ráhuhoz, az Aszurák hercegéhez:
„Ó Ráhu, Szúrija menedékért fordult a Beérkezetthez, a Tökéleteshez. Engedd szabadon Szúriját! A Buddhák könyörületességet sugároznak a világ (lényeinek) irányába.“
„Ó Ráhu, ne nyeld el a sötétség eloszlatóját, a fénylőt, a sugárzót, az égen ragyogva átutazót! Engedd el Szúriját, fiam!“
Akkor Ráhu, az Aszurák hercege szabadon engedte Szúriját, és a következő pillanatban a félelemtől reszketve, égnek álló hajjal Vépacsitta mellett4 találta magát.
Vépacsitta, az Aszurák hercege a következő kérdést intézte hozzá:
„Ráhu, miért engedted mégis szabadon Szúriját? Miért reszketsz és állsz ily elborzadva?“
„A Buddha szólt hozzám, s kérte, hogy engedjem el Szúriját. Ha nem tettem volna így, a fejem hét darabra hullott volna szét, s amíg élek, nem lett volna többé boldogságom. Ezért eresztettem el Szúriját.“