Fordította: Csornai Katalin (info)

SN 22.79, PTS S III 86
Share this with Google Plus Share this with Facebook Share this with Twitter Email this Share with other...

SN 22.79 Khajjanīya Sutta

Lenyeletve

– Szerzetesek! Azok a remeték vagy brámanák, akik elmúlt létezéseiket felidézik, valamennyien a függéshalmaz öt elemét vagy azok egyikét idézik fel.1 Mely ötöt?

Így elmélkedvén: „Ilyen és ilyen formáim voltak a múltban” – pusztán formákat idéz fel. Így elmélkedvén: „Ilyen és ilyen érzeteim voltak a múltban” – pusztán érzeteket idéz fel. Így elmélkedvén: „Ilyen és ilyen összefüggő felismeréseim voltak a múltban” – pusztán összefüggő felismeréseket idéz fel. Így elmélkedvén: „Ilyen és ilyen összefüggő (akarati) késztetéseim voltak” – pusztán összefüggő (akarati) késztetéseket idéz fel. Így elmélkedvén: „Ilyen és ilyen kivetített ismereteim voltak a múltban” – pusztán kivetített ismereteket idéz fel.

Szerzetesek! Vajon miért hívják formának?2 Azért hívják formának, mert formálódik.3 Mi az, ami formálja? Formálja a fagy, a hőség, az éhség, a szomjúság, formálja a szúnyogok, a szél, az égető nap és a rovarok marása. Formálódik, tehát formának hívják.

Szerzetesek! Vajon miért hívják érzetnek? Azért hívják érzetnek, mert érződik. Mi az ami érződik? Érződik az öröm, az üröm, az örömtelenül ürömtelen. Érződik, tehát érzetnek hívják.

Szerzetesek! Vajon miért hívják összefüggő felismerésnek? Azért hívják összefüggő felismerésnek, mert összefüggésben ismerődik fel. Mi az, ami összefüggésben felismerődik? Összefüggésben ismerődik fel a kék, összefüggésben ismerődik fel a sárga, összefüggésben ismerődik fel a piros, összefüggésben ismerődik fel a fehér. Összefüggésben ismerődik fel, tehát összefüggő felismerésnek hívják.

Szerzetesek! Vajon miért hívják összefüggő (akarati) késztetésnek? Azért hívják összefüggő (akarati) késztetésnek, mert összefüggésben készül.4 Mi az, ami összefüggésben készül? Összefüggésben készül a formátlanból a forma,5 összefüggésben készül az érzetlenből az érzet, összefüggésben készül a felismeretlenből a felismerés, összefüggésben készül az akaratlanból az akarat, összefüggésben készül a kivetítetlen ismeretből a kivetített ismeret. Összefüggésben készül, ezért hívják összefüggő késztetésnek.

Szerzetesek! Vajon miért hívják kivetített ismeretnek? Azért hívják kivetített ismeretnek, mert kivetítve ismerődik meg. Mi az, ami kivetítve megismerődik? Kivetítve ismerődik meg a savanyú, kivetítve ismerődik meg a keserű, kivetítve ismerődik meg a csípős, kivetítve ismerődik meg az édes, kivetítve ismerődik meg a savós, kivetítve ismerődik fel a savótlan, kivetítve ismerődik fel a sós, kivetítve ismerődik fel a sótlan. Kivetítve ismerődik fel, ezért hívják kivetített ismeretnek.6

Akkor, szerzetesek, a törekvő nemes tanítvány így elmélkedik: „Íme, reám öltődik a forma.7 A múltban is ugyanúgy rám öltődött a forma, amiként ez a jelenlegi forma öltődik most reám. S ha örülök majd az eljövendő formának, akkor a jövőben ugyanúgy rám öltődik a forma, amiként ez a jelenlegi forma öltődik most reám.” Imígyen elmélkedve közömbössé válik az elmúlt forma iránt, nem örvendez az eljövendő formában; úgy gyakorol, hogy a jelen formából kiábrándul, nem szenvedi, eloldódik tőle.

Így elmélkedik: „Íme, reám öltődik az érzet… az összefüggő felismerés… az összefüggő késztetés… a kivetített ismeret. A múltban is ugyanúgy rám öltődött a kivetített ismeret, amiként ez a jelenlegi kivetített ismeret öltődik most reám. S ha örülök majd az eljövendő kivetített ismeretnek, akkor a jövőben ugyanúgy rám öltődik a kivetített ismeret, amiként ez a jelenlegi kivetített ismeret öltődik most reám.” Imígyen elmélkedve közömbössé válik az elmúlt kivetített ismeret iránt, nem örvendez az eljövendő kivetített ismeretben, úgy gyakorol, hogy a jelen kivetített ismeretből kiábrándul, nem szenvedi, eloldódik tőle.

Mit gondoltok, szerzetesek? Állandó-e a forma, avagy állandótlan?… Állandó-e az érzet… az összefüggő felismerés… az összefüggő késztetés… a kivetített ismeret vagy állandótlan?8

– Állandótlan, mester.

– Örömteli-e vagy szenvedésteli az állandótlan?

– Szenvedésteli, mester.

– No és helyénvaló-e az állandótlanról, a szenvedéssel teliről, a változásnak alávetettről így gondolkozni: „Az enyém. Én vagyok. Közöm van hozzá.”?

– Nem, mester.

– Nos hát akkor, szerzetesek, bármely formát … bármely érzetet … bármely összefüggő felismerést … bármely összefüggő késztetést … bármely kivetített ismeretet, legyen az múltbéli, eljövendő avagy jelenlévő, belső avagy külső, vaskos avagy áttűnő, alacsony- avagy magasrendű, távoli avagy közeli, tehát valamennyi kivetített ismeretet eme helyes módon olyannak kell látni, amilyen az valójában: „Nem az enyém. Nem én vagyok. Nincs közöm hozzá.”

Az ilyenről mondják azt, szerzetesek, hogy nemes tanítvány – apaszt, nem dagaszt; szakad, nem akad; leold, nem felölt; enyészt, nem tenyészt.9

Mit apaszt, mit nem dagaszt? A forma az, mit apaszt, nem pedig dagaszt. Az érzet… az összefüggő felismerés… az összefüggő késztetés… a kivetített ismeret az, mit apaszt, nem pedig dagaszt.

Miről szakad, mire nem akad? A forma az, miről leszakad, nem pedig ráakad. Az érzet… az összefüggő felismerés… az összefüggő késztetés… a kivetített ismeret az, miről leszakad, nem pedig ráakad.

Mit old le, mit nem ölt fel? A forma az, mit leold, nem pedig felölt. Az érzet… az összefüggő felismerés… az összefüggő késztetés… a kivetített ismeret az, mit leold, nem pedig felölt.

Mit enyészt, mit nem tenyészt? A forma az, mit enyészt, nem pedig tenyészt. Az érzet… az összefüggő felismerés… az összefüggő késztetés… a kivetített ismeret az, mit enyészt, nem pedig tenyészt.

Eme látással, szerzetesek, a nemes tanítvány kiábrándul a formából, kiábrándul az érzetből, kiábrándul az összefüggő felismerésből, kiábrándul az összefüggő késztetésből, kiábrándul a kivetített ismeretből. A kiábrándulás folytán szenvedélytelenné lesz. Szenvedélytelensége folytán teljesen eloldódik tőlük. Teljesen eloldódva tudja a teljes eloldódást. Tisztán látja: a születés befejeződött, a szent élet beteljesedett, a feladat elvégeztetett. Innen már nincs tovább ezen a világon.

Az ilyenről mondják azt, szerzetesek, hogy nemes tanítvány – nem dagaszt, és nem is apaszt, csak ott van a kiapadottban; nem akad, és nem is szakad, csak ott van a leszakadottban; nem ölt fel, és nem is old le, csak ott van a leoldottban; nem tenyészt, és nem is enyészt, csak ott van az elenyészettben.10

Mi az a kiapadott, mit nem dagaszt és nem is apaszt, csak van benne? A forma az a kiapadott, mit nem dagaszt és nem is apaszt, csak van benne. Az érzet… az összefüggő felismerés… az összefüggő késztetés… a kivetített ismeret az a kiapadott, mit nem dagaszt és nem is apaszt, csak van benne.

Mi az a leszakadott, mire nem akad reá és nem is szakad le róla, csak van benne? A forma az a leszakadott, mire nem akad reá és miről nem is szakad le, csak van benne. Az érzet… az összefüggő felismerés… az összefüggő késztetés… a kivetített ismeret az a leszakadott, mire nem akad reá és nem is szakad le róla, csak van benne.

Mi az a leoldott, mit nem ölt fel és nem is old le, csak van benne? A forma az a leoldott, melyet nem ölt fel és nem is old le, csak van benne. Az érzet… az összefüggő felismerés… az összefüggő késztetés… a kivetített ismeret az a leoldott, mit nem ölt fel és nem is old le, csak van benne.

Mi az az elenyészett, mit nem tenyészt és nem is enyészt, csak van benne? A forma az az elenyészett, mit nem tenyészt és nem is enyészt, csak van benne. Az érzet… az összefüggő felismerés… az összefüggő késztetés… a kivetített ismeret az az elenyészett, mit nem tenyészt és nem is enyészt, csak van benne.

Kinek tudata ily módon felszabadult, ama szerzetes előtt az istenek hódolnak, s vélük hódol – legyen akár a távolból eljövendő – Indra, Brahmá és Padzsápati is:

"Hódolat néked, oh, tisztává nemesült!
Hódolat néked, oh, felülmúlhatatlan,
Te, kinek átlényegülése
oly szeren való, mely előttünk sem tudott!”11


  1. Spk szerint ez nem a múlt közvetlenül való felidézésére (azaz: retrospektív felidézés), hanem az elmúlt létezések belső meditáció révén történő megjelenítésére vonatkozik. Spk úgy értelmezi a Buddha kijelentését, hogy szándékosan, a khandák révén kell a múltat felidézni. Én pont ellenkezőleg gondolom, vagyis amíg e szerzetesek az elmúlt tapasztalatokra úgy tekintenek, mint amelyek állandó létezéssel bírnak, addig nem tesznek mást, mint pusztán az öt kandha viszonylatában gondolkodnak róluk. Megerősíti ezt az értelmezést a következő bekezdés, amely az egyes szám első személyű visszaemlékezéseket (évamrúpó ahószim) kizárólag az összetevőkre korlátozza. A 22:47 alatt kezdődő párhuzamos bekezdés is alátámasztja ezt. Spk ennek a szakasznak a „fejezet az ürességről” („the emptiness section” szunnyatápabba) címet adta. E rész kissé kidolgozottabb, párhuzamos kommentárját lásd Vibh-a, 3–6.  ↩

  2. Spk: Az ürességről ugyan sok szó esett eddig, azonban nem elég kimerítően, mivel az üresség természete (szunnyatálakkhana) még nem került tárgyalás alá. Jelen bekezdés az üresség jellegzetességeit (sic!) hivatott bemutatni. Spk-pt: mivel a forma, stb. nem maga a valóság sem pedig annak tartozéka, hanem lényeg és lény nélküli, ezért üres, híjával van (az állandó létezőnek). Természete abban áll, hogy üres, jellegzetessége, hogy „formálódik”, stb.
    A KS 2:73, n.1. alatt Woodward félreértette a kommentár lényegét. Nem arról van szó, hogy Buddhagósza azt magyarázná tévesen, hogy „ezek a különböző viszonylatok nem erre az életre vonatkoznak, hanem más síkokon lévő teremtményekről számolnak be”. Sőt, inkább abból a célból említi fel a jeges poklokat, forró poklokat, stb., hogy bemutassa, mely tartományok azok, ahol az ilyen alakformálódások (vagy az angol fordító szóhasználatával: deformálódások Cs. K.) oly nyilvánvalóak (pákata). Spk hozzáteszi, hogy a „formálódás” (az angol fordításban: deformálódás – Cs. K.) a forma azon sajátos jellegzetessége (paccsattalakkhana), amely megkülönbözteti őt az érzettől és a többi összetevőtől; míg az általános jellegzetessége az, amelyben közös velük, vagyis: állandótlan, szenvedésnek kitett és lényegtől mentes (éntelen).  ↩

  3. (Itt bizonyos fordítástechnikai magyarázatokat közöl az angol fordító, melyek nem teszik érthetőbbé a magyar fordítást – Cs.K.)  ↩

  4. (Fordítástechnikai fejtegetések, melyek nem teszik a magyar fordítást érthetőbbé, inkább ellenkezőleg. Az angol fordító maga is elismeri az angol nyelv szegényességét a páli eredeti visszaadására. Cs. K.)
    Ez a bekezdés a csétaná-nak, a tudat akarati tényezőinek szerepét mutatja be. A tudat akarati tényezői nemcsak befolyásolják a tapasztalás objektív tartalmát, hanem létrehozzák azt a pszicho-fizikai szervet is, amelyen belül az akarati tényezők megfogannak, s mint khamma-csírák, az ötelemű függéshalmaz jövőbeli összekapcsolódását (khamma) készítik elő. Ehhez még lásd 35:146, amely a hat érzék-alapról, mint „régi kammá’’-ról beszél.  ↩

  5. A SN mindhárom nyomtatott változatában az áll: rúpam rúpattája szankhatam abhiszankharonti, és így tovább a többi összetevőnél is, kivéve a vinnyánát (kivetített ismeret), ahol Ee vinnyánatháját ír; igaz, mivel Ee egyáltalán nem fűzött jegyzetet a vv.II-höz, ez majdnem bizonyosan szerkesztői figyelmetlenségre, semmint jelentőséggel bíró változatra mutat. (Innentől kezdve nyelvészeti és fordítástechnikai fejtegetés, a szöveg nem lesz tőle érthetőbb. Cs. K.)  ↩

  6. A nyolc íz: ambila, tittaka, katuka, madhuka, khárika, akhárika, lónaka, alónaka; vö. 47:8. A vinnyána magyarázata itt igen hasonlatos a szannyáéhoz, a különbség csak az érzék tárgyában áll, amelyet felismer. Spk szerint az érzékelés tárgyának különbözősége a megismerési folyamatban rejlő különbözőségre utal. „A »perception«-t (magyarul: összefüggő felismerést) a szemkapu útján elemzi, mert a tárgy alakjának és megjelenésének felfogásában nyilvánul meg. A »consciousness«-t (magyarul: kivetített ismeretet) a nyelv révén elemzi, mert az olyan tárgyak esetében képes a sajátos különbségeket észlelni, amelyek nem rendelkeznek (látható Cs. K.) alakbéli megjelenéssel.” Spk további fejtegetésekbe bocsátkozik (szintén a Vism 437; Ppn 14:3–5. alatt) miszerint a szannyá (magyarul: összefüggő felismerés), a vinnyána (magyarul: kivetített ismeret) és a pannyá (magyarul: ráismerés) az egyre növekvő mélység, a megkülönböztető ítélőképesség és a megértés észlelési folyamatai; ezt azonban nehéz volna összhangba hozni ezeknek a tényezőknek a Nikájákban szereplő leírásával. A szuttákban a vinnyánát egyszerűen a tárgynak valamelyik érzékszervi alap útján létrejövő alaptudatosságaként mutatják be, azaz, mint az „erről és erről való puszta tudomás”-t, semmint valamiféle ítéletalkotó vagy megkülönböztető képességet. A MN I 292, 26–29 oldalain végigvezetett egyik párhuzamos feldolgozásban a vinnyánát az érzés három típusának (vágy, viszolygás, tompaság) felismerő képességeként határozzák meg, ezzel azonban csak továbbsöprik a problémát a vinnyána (magyarul: kivetített ismeret) és a védaná (magyarul: érzet) közötti megkülönböztetés területére. Hamilton ezeket a passzusokat veszi elő a kérdés megvitatására (Identity and Experience, 53–55, 92–92). Felveti, hogy a vinnyánát (magyarul: kivetített ismeret) itt úgy magyaráztuk ugyan, mint ami a szannyá (összefűggő felismerés) területét bitorolja, mindamellett látnunk kell, hogy az éppen aktuális megkülönböztetést (mind az öt érzék tárgya esetében) a szannyá (összefüggő felismerés) teszi meg, míg a vinnyána (kivetített ismeret) „az a tudomás, mellyel az észlelési folyamat minden szakaszát végigtapasztaljuk, beleértve különbségtétel folyamatát is.” (92.oldal). A kommentárokat tekintve a szannyát kimerítőbb részletességgel az As 110–11, a vinnyánát (csitta elnevezés alatt) az As 63–64. tárgyalja.  ↩

  7. Spk: Az első két rész – az ürességről szóló valamint az üresség jellegzetességeiről szóló rész – az éntelenség jellegzetességeit tárgyalta. Most a szenvedés jellemzőinek tárgyalása következik. Itt a forma nem úgy nyeli el az embert mint ahogyan például a kutya szétmarcangolva lenyel egy darab húst, hanem inkább arról van szó, ahogyan egy felöltött ruha kényelmetlenséget okoz a viselőjének. (Jó volna ha most valóban itt állna a páli szó. A magyar fordítás egyébként ez utóbbi felfogásban adja vissza a közvetítő angol devour szót. Cs. K.)  ↩

  8. Spk: Ez a rész az állandótlanság jellegzetességeit hivatott bemutatni, s ennek érdekében együtt említi a három jellegzetességet.  ↩

  9. A Spk segítségével pontosítom ezt a részt, mely az utolsó két kifejezés-párhoz ezt a szövegközi betűzést adja: Viszinéti na usszinétí ti vikirati na szampindéti; vidhúpéti na szandhúpéti ti nibbápéti na dzsálápéti (egyes szövegekben viszénéti, usszénéti szerepel); vö. AN II 214–16. Jelen bekezdés a székhát írja le, még mindig a körüllévő dolgok lebontásának folyamatában.  ↩

  10. Spk: Itt az arhatról van szó, aki még a körülmények lebontásának szakaszában időzik.  ↩

  11. Pádasz cd így írja: jassza té nábhidzsánáma, jampi nisszája dzshájati. Lásd AN V 324–26. és MN I 140, 3–6. Spk szerint az értekezés befejeztével ötszáz szerzetes elérte az arhatságot.  ↩

Így készült:
Fordította: Csornai Katalin
Forrás: SN 22.79, Bhikkhu Bodhi, páli
Szerzői jogok: Csornai Katalin, 2009
Felhasználás feltételei: image: CC-BY-NC-SA
Frissítve: December 27, 2011, at 01:39 PM


Váljon minden lény javára.

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 2.5 Magyarország Licenc feltételeinek megfelelően szabadon felhasználható.