Egy alkalommal a Magasztos Rádzsagahánál, a Bambuszligetben, a Mókus Szentélyben tartózkodott. Abban az időben a tiszteletreméltó Asszadzsi leverten, elkínzottan, súlyos betegen időzött Kasszapaka parkjában.
(Mint az előző, SN 22.87 szuttában, egészen idáig:)
– Akkor hát, Asszadzsi, ha nincs semmi, amit erények tekintetében felróhatnál magadnak, akkor miért gyötör nyugtalankodás és sajnálkozás?
– Korábban, Tiszteletreméltó uram, folyamatosan elcsendesítettem a testi késztetéseket (lélegzést), de [most] nem tudom elérni az összeszedettséget1. Mivel nem tudom elérni az összeszedettséget, felmerül bennem: (csak) nehogy elhagyjam a tanítást!
– Asszadzsi, azok a gyakorlók és brahminok, akik lényegiként tekintenek az összeszedettségre, és az összeszedettséget a gyakorlással azonosítják2, amikor nem tudják elérni az összeszedettséget, így gondolkoznak: (csak) nehogy elhagyjam a tanítást!
– Mit gondolsz, Asszadzsi, a forma állandó vagy mulandó?
– Mulandó, Tiszteletreméltó uram….
– Így hát… Ezt meglátván…. Megérti:…. nincs más hátra ebben a létezésben3.
Ha kellemes érzése van, megérti: „Ez mulandó“; megérti: „Ez nem (lehet) ragaszkodás tárgya“; megérti: „Ez nem gyönyörködésre való“. Ha kellemetlen érzése van, megérti: „Ez mulandó“; megérti: „Ez nem (lehet) ragaszkodás tárgya“; megérti: „Ez nem gyönyörködésre való“. Ha sem kellemes-sem kellemetlen érzése van, megérti. „Ez mulandó“; megérti: „Ez nem (lehet) ragaszkodás tárgya“; megérti: „Ez nem gyönyörködésre való“.
Ha kellemes érzés, nem kötődik hozzá; ha kellemetlen érzés tölti el, nem kötődik hozzá. Ha sem nem kellemes-sem nem kellemetlen érzés tölti el, nem kötődik hozzá.
Ha olyan érzése van, amely elmúlik a testtel, megérti: „Olyan érzésem van, amely elmúlik a testtel“. Ha olyan érzése van, amely elmúlik az élettel, megérti: „Olyan érzésem van, amely elmúlik az élettel“. Megérti: „A test felbomlásával, az élet kimerülésével, minden, amit érzett, - mivel nem gyönyörködik benne –, ott mindjárt kihűl.“
Olyan ez, Asszadzsi, akár az olajlámpa, amely olajtól és kanóctól függően ég, és ahogy elfogy az olaj és a kanóc, éghető anyag híján kialszik. Ugyanígy, ha a szerzetesnek olyan érzése támad, amely elmúlik a testtel… elmúlik az élettel… Megérti: „A test felbomlásával, az élet kimerülésével, minden, amit érzett, - mivel nem gyönyörködik benne –, ott mindjárt kihűl.“
Gélanné passzambhetvá kájszaszankháré viharámi, szóham szamádhim nappatilabhámi. A „testi késztetések“ a belégzés és kilégzés (asszásza-passzásza), lásd MN I.56,20-22 és MN I.301,20-21 (=41:6, IV.293,16). Hagyomány: Fönntartotta a be-és kilégzés elnyugtatását, mikor a negyedik dzshánában időzött, ahol is a légzés alábbhagy megszűnik (36:11; IV.217,8-9). Mivel elhagyta az összes elmélyedést, melyet korábban elért, azt gondolta: „Csak nehogy elhagyjam (magát) a Tanítást!“ ↩
Hagyom.: Szamádhiszáraká szamádhiszámannyá ti szamádhim jéva száranycsa számannyanycsa mannyanti. „Az én Tanításomnak nem ez a lényege; a belátás, az ösvény és a gyümölcs a lényege.“ ↩
A hagyomány úgy tartja, hogy a Buddha három jellegzetességről szóló kifejtése (lásd SN 22.59) után Asszadzsi elérte az arhatságot. A hagyomány úgy magyarázza, a Buddha ezzel a szakasszal mutatja be az arhat állapot folyamatos fönnállását. Lásd még 12:51, ahol ugyanez a szöveg más példázattal párosul. Ugyanez a változat megtalálható még a következőkben: 36:7, 36:8 és 54:8. ↩