Fordította: Darvas Gabriella (info)

SN 22.90, PTS S III 132
Share this with Google Plus Share this with Facebook Share this with Twitter Email this Share with other...

SN 22.90 Channa Sutta

Cshanna

Egy alkalommal számos szerzetes Báránaszinál, Iszipatanában, az Őzek Ligetében tartózkodott. Akkor, egy este a tiszteletreméltó Cshanna előjött visszavonultságából, magához vette kulcsát, és lakóhelyről lakóhelyre járván, így szólt az öreg szerzetesekhez:

– Az öreg tiszteletreméltók lelkesítsenek engem, tanítsanak engem, tartsanak nekem egy Dhamma-beszédet úgy, hogy megláthassam a Dhammát1!

Mikor szavai elhangzottak, az öreg szerzetesek így szóltak a tiszteletreméltó Cshannához:

– Cshanna barátunk, a forma mulandó, az érzés mulandó, az észlelés mulandó, a késztetések mulandók, a tudatosság mulandó. A forma éntelen, az érzés éntelen, az érzet éntelen, a késztetések éntelenek, a tudatosság éntelen. Minden késztetés mulandó; egyetlen jelenség sem én2.

– Ha a forma, stb. szenvedésteli, akkor az ösvény és a gyümölcs is szenvedésteli, így hát szerzetesek, semmit sem értetek el a szenvedésen kívül.” Ezért úgy válaszoltak, hogy ne lehessen hibát találni a szavaikban. Lásd még MN I.228,10–14; 230,5–8, ahol csak a mulandóságot és éntelenséget említik a vitában. Annak a szakasznak a kommentárja hasonló magyarázatot ad a szenvedés kihagyására.

Akkor ez merült föl a tiszteletreméltó Cshannában:

– Én is így gondolkodom: „A forma mulandó … a tudatosság mulandó. A forma éntelen … a tudatosság éntelen. Minden késztetés mulandó; egyetlen jelenség sem én.” Az én tudatom mégsem jut el a késztetések elnyugtatásáig, nem mond le a ragaszkodásról. Nem jut el a sóvárgás lerombolásához, szenv-nélküliséghez, megszűnéshez, Nibbánához. Nem nyer bizonyosságot, nyugalmat; nem csillapul. Ehelyett izgatottság és ragaszkodás kél benne, s a tudat mindig ehhez a gondolathoz tér vissza: „De ki az én énem3?” Ám ez nem fordul elő azokkal, akik látják a Dhammát. Hát ki képes nekem úgy tanítani a Dhammát, hogy meglássam a Dhammát?

Azután ez merült föl a tiszteletreméltó Cshannában:

– A tiszteletreméltó Ánanda éppen Kószambinál időzik, Ghószita Parkjában. A Tanító magasztalja őt, s bölcs testvérei a szent életben szintén nagyra becsülik. A tiszteletreméltó Ánanda képes úgy tanítani nekem a Dhammát, hogy meglássam a Dhammát. S mert ennyire bízom a tiszteletreméltó Ánandában, megyek, meglátogatom őt.

Akkor a tiszteletreméltó Cshanna rendbe tette szálláshelyét, magához vette csészéjét, felsőruháját, és elindult Kószímbíba, Ghószita Parkjába. Ott elment a tiszteletreméltó Ánandához, és üdvözletet váltott vele. Mikor szívélyes üdvözlő szavaik elhangzottak, leült a tiszteletreméltó Ánanda egyik oldalára, s elmondta neki a történteket, majd hozzátette:

– A tiszteletreméltó Ánanda lelkesítsen engem, tanítson engem, tartson nekem egy Dhamma-beszédet, úgy, hogy meglássam a Dhammát!

– Már ennyivel is nagy örömöt szerzett nekem a tiszteletreméltó Cshanna. A tiszteletreméltó Cshanna talán megnyílt, és áttört szellemi meddőségén4. Hallgass ide, Cshanna barátom, te képes vagy rá, hogy megértsd a Dhammát.

Akkor egyszeriben elragadtatott öröm és elégedettség kélt föl a tiszteletreméltó Cshannában, miközben azt gondolta: „Úgy látszik, képes vagyok rá, hogy megértsem a Dhammát.”

[A tiszteletreméltó Ánanda azután így szólt:]

– Ezt a Magasztos jelenlétében hallottam, Cshanna barátom, tőle hallottam eme buzdító beszédet, melyet Kaccsánagotta szerzeteshez intézett5:

– >
(Szávatthiban. Akkor a tiszteletreméltó Kaccsánagotta elment a Magasztoshoz, kifejezte tiszteletét, leült az egyik oldalára, és így szólt hozzá:

- Tiszteletreméltó uram, azt mondják: „helyes nézet, helyes nézet”. Mit jelent, Tiszteletreméltó uram, a helyes nézet?)

– Ez a világ, Kaccsána, leginkább kettősségen alapszik: a létezés eszméjén és a nemlétezés eszméjén. Ám azok, akik helyes bölcsességgel úgy látják a világ keletkezését, ahogyan az valójában van, a világot illetően nem vallják a nemlétezés eszméjét. És azok, akik helyes bölcsességgel úgy látják a világ megszűnését, ahogyan az valójában van, a világot illetően nem vallják a létezés eszméjét.

Ez a világot, Kaccsána, leginkább kötődés, ragaszkodás és tapadás köti gúzsba. Ám azok [akik helyes nézetet vallanak], nem kötődnek és ragaszkodnak a kötődésen, ragaszkodáson, tudati nézőponton, tapadáson, rejtett hajlamon keresztül; nem tesznek ilyen kijelentést: „az én énem”. Nincs bennük zavar vagy kétség afelől, hogy bármi is kél fel, csak a szenvedés kél fel, s ha valami elenyészik, csak a szenvedés enyészik el. A tudásuk ebben különbözik másokétól. Ezt jelenti, Kaccsána, a helyes nézet.

„Minden létezik” - Kaccsána, ez az egyik szélsőség. „Semmi sem létezik” - ez a másik szélsőség. Annékül, hogy bármelyik szélsőség felé fordulna, a Beérkezett a Középúton járva tanítja a Dhammát: „A nemtudás feltételezi a késztetések [létrejöttét]; a késztetések feltételezik a tudatosság létrejöttét … Ez a szenvedés(ek láncolatának/tömegének) keletkezése. Azonban a tudatlanság maradéktalan elenyészésével és megszűnésével megszűnnek a késztetések; a késztetések megszűnésével megszűnik a tudatosság … Ez a szenvedés(ek láncolatának/tömegének) megszűnése. [ SN 12.15 ] <-

– Tehát így van ez, Ánanda barátom, azokkal a tiszteletreméltó szerzetesekkel, akiknek ilyen együtt érző és jó szándékú barátai vannak a szent életben, hogy intelmekkel lássák el és tanítsák őket. És most, hogy a tiszteletreméltó Ánanda Dhamma-tanítását hallottam, elértem a Dhammához való áttörést.


  1. A hagyomány a Bódhiszatta kocsihajtójával azonosítja ezt a Cshannát; azzal, aki kivezette őt a palotából a nagy lemondás éjszakáján. Felvételt nyert a szerzetesek közösségbe, ám mivel korábban közeli kapcsolatban volt a Buddhával, büszke lett, hatalmaskodó, és durván beszélt a többi szerzetessel. Röviddel parinibbánája előtt, a Buddha utasította a Szanghát, hogy róják ki Cshannára a brahmadandát („a csönd büntetése”; DN II.154,18–23). Mikor Cshanna rájött, hogy a Szangha páriaként kezeli, belényilallt a sürgősség érzése (szanvéga). Ez az a pont, ahol a szutta kezdődik.  ↩

  2. Hagyom.: A három létsík (bhúmi) minden késztetése (szabbé tébhúmaká szankhárá) mulandó; a négy létsík összes jelensége éntelen. A szerzetesek miért nem említették a szenvedést, mint jellegzetességet? Mert azt gondolták: „Ez a szerzetes okoskodó. Ha megemlítjük a szenvedést, ekképpen fog vitatkozni velünk:  ↩

  3. Atha kó csarahi mé attá. Hagyom.: úgy tartják, ez az öreg anélkül kezdte el gyakorolni a bölcs belátás meditációját, hogy túljutott volna a feltételek tisztánlátásának szintjén. Sekélyes belátása kevésnek bizonyult ahhoz, hogy fölszámolja az énhez való ragaszkodást (attagáha), és így, mikor a késztetések üresnek mutatkoztak előtte, izgatottság és nihilista nézetek keltek föl benne: „Megsemmisülök, elpusztulok!” Látta önmagát, amint végtelen mélységbe zuhan. [Hagyom.: Félelemből fakadó izgatottság (bhaja-paritasszaná) és nézetekhez való ragaszkodás (ditth’upádána) kélt föl benne, mikor azt gondolta: „Ha a jelenségek éntelenek, akkor miféle én hathat olyan tettekre, melyeket olyasvalaki cselekszik, aki éntelen?” (lásd 22:82 (III.104,1) és 142-es jegyzet)].  ↩

  4. Khilan pabhindi. MN I,101,9–27 említi az ötféle szellemi meddőséget (csétókhila). Úgy tűnik, Cshanna problémáját az ötödik jelenti: harag és megvetés szerzetestársaival szemben.  ↩

  5. Ánanda választása, a Kaccsánagotta Szutta, különösen találó, mivel ez a szutta tanítja, a függő keletkezés miként helyezkedik szembe az örökkévalóság és a megsemmisülés két végletes nézetével, és hogyan helyettesíti az én nézetét azzal az elképzeléssel, hogy mindez csak dukkha, amely fölkél és megszűnik.  ↩

Így készült:
Fordította: Darvas Gabriella
Forrás: SN 22.90, Bhikkhu Bodhi, angol
Szerzői jogok: Darvas Gabriella, 2009
Felhasználás feltételei: image: CC-BY-NC-SA
Frissítve: September 20, 2011, at 11:38 AM


Váljon minden lény javára.

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 2.5 Magyarország Licenc feltételeinek megfelelően szabadon felhasználható.