(Bhikkhu Thánisszaró megjegyzése: számos szutta (többek között SN 35.191 és AN 6.63) kifejti, hogy az elmét nem olyan dolgok bilincselik meg, mint az öt léthalmaz vagy a hat érzékszerv objektumai, hanem a szenvedélyes tettek és az irántuk érzett öröm. Két módon lehet lerázni ezt a bilincset. Az egyik, ha a szenvedély és a benne talált öröm hátrányaira összpontosítunk, tisztán látva a feszültséget és szenvedést amit az elmébe ültetnek. A másik, az olyan elemzése a szenvedély és öröm tárgyainak, hogy azok többé nem tűnnek figyelemre érdemesnek. Ebben a szuttában a második megközelítés ajánlott: amikor a Buddha a fizikai forma, stb., lebontásáról, lerombolásáról, szétszórásáról és játékra alkalmatlanná tételéről beszél, arra a gyakorlatra utal, amivel a formát, stb. aprólékosan elemezzük alkotóelemeiként, addig amíg többé nem tűnik szenvedélyre és örömre alkalmas dolognak. Amikor mind az öt léthalmazt ilyen módon kezeljük, akkor nincs többé olyan létrejött dolog, ami az elmének alapot szolgáltatna a szenvedélye központjához, és így felszabadul – a Felébredésnek legalább addig a fokáig, amit vissza-nem-térésnek hívnak.)
Így hallottam. Egyszer a Magasztos Szávatthi közelében tartózkodott, Dzséta Ligetében, Anáthapindika kolostorában. Akkor, Tiszt. Rādha elment a Magasztoshoz; odaérve meghajolt előtte, és leült mellé. Ahogy ott ült, azt mondta a Magasztosnak: “Bhante, így nevezik: ‘egy élő, egy élő’1. Mi az mégis, amit ‘élőnek’ neveznek?”
Rādha, legyen fizikai formákért2 bármi vágy3, bármi szenvedély4, öröm5 vagy sóvárgás6: amikor ezzel ragaszkodik, ebben bennragadt, akkor így nevezik: ‘egy élő’.
Legyen érzésekért7 … észlelésekért8 … elme-képződményekért9 … tudatért10 bármi vágy, bármi szenvedély, öröm vagy sóvárgás: amikor ezzel ragaszkodik, ebben bennragadt, akkor így nevezik: ‘egy élő’.
Éppen úgy, mint mikor kisfiúk vagy kislányok homokvárakkal játszanak: egészen addig, amíg nem szabadok a szenvedélytől, vágytól, szeretettől, szomjúságtól, láztól és sóvárgástól a homokvárak iránt, olyan sokáig fognak azokkal a homokvárakkal szórakozni, kötődni hozzájuk, kincseknek tartani őket, sajátjuknak tekinteni őket. De amikor szabaddá válnak a szenvedélytől, vágytól, szeretettől, szomjúságtól, láztól és sóvárgástól a homokvárak iránt, akkor a kezükkel és lábukkal lebontják, lerombolják, szétszórják és játékra alkalmatlanná teszik őket.
Éppen így, Rādha, te is bontsd le a fizikai formát, rombold le, szórd szét és tedd játékra alkalmatlanná azzal, hogy gyakorlásoddal véget vetsz a fizikai formák iránti sóvárgásnak.
Bontsd le az érzést, rombold le, szórd szét és tedd játékra alkalmatlanná azzal, hogy gyakorlásoddal véget vetsz az érzések iránti sóvárgásnak.
Bontsd le az észlelést, rombold le, szórd szét és tedd játékra alkalmatlanná azzal, hogy gyakorlásoddal véget vetsz az észlelések iránti sóvárgásnak.
Bontsd le az elme-képződményt, rombold le, szórd szét és tedd játékra alkalmatlanná azzal, hogy gyakorlásoddal véget vetsz az elme-képződmények iránti sóvárgásnak.
Bontsd le a tudatot, rombold le, szórd szét és tedd játékra alkalmatlanná azzal, hogy gyakorlásoddal véget vetsz a tudat iránti sóvárgásnak – mert a sóvárgás vége, Rādha, nibbána.“
A páli szatta főnév minden élő dologra utal. Tehát úgy fordítható mint élő, élőlény. Azonban a szaddzsati ige – jelentése ragaszkodni, ragadni – befejezett melléknévi alakja is szatta. A Buddha ezzel a szójátékkal fejezi ki a válaszát. ↩
rūpa ↩
chanda ↩
rāga ↩
nandi ↩
taṇhā ↩
vedanā ↩
szaññā ↩
szaṅkhāra ↩
viññāṇa ↩