Fordította: A páli fordító csoport (info)

További fordítások: Tenigl-Takács László, Vekerdi József

SN 35.28, PTS S IV 19
Share this with Google Plus Share this with Facebook Share this with Twitter Email this Share with other...

SN 35.28 Ādittapariyāya Sutta

Az égés példázata

A Magasztos jártában-keltében Uruvélá vidékére ért. Abban az időben Uruvélában élt három rasztás1 aszkéta: Uruvéla-Kasszapa, Nadí-Kasszapa, Gajá-Kasszapa2. Uruvéla-Kasszapa ötszáz, Nadí-Kasszapa háromszáz, Gajá-Kasszapa kétszáz rasztás aszkéta vezetője, főnöke, irányítója, elöljárója volt. Akkor a Magasztos elment a rasztás Uruvéla-Kasszapa remeteligetébe3 és így szólt hozzá:

– Ha nem bánod, Kasszapa, eltöltenék egy éjszakát a tűz-házban4.

– Nagy törekvő! Én nem bánom, de van itt egy varázserejű, bősz nágakirály5, akinek szörnyűséges, gyors mérge van. Nehogy bajod essék!

A Magasztos másodszor és harmadszor is megkérte.

– Semmi bajom nem eshetik. No, Kasszapa, engedd hát meg!

– Legyen, ahogy kívánod!

Erre a Magasztos bement a tűz-házba, kiválasztott egy szénahalmot, lótuszülésben, egyenes testtartásban leült, és tudatosság-meditációba6 kezdett.

Meg is látta a nága, hogy a Magasztos belépett; erre füstöt okádott a gonosz. Ekkor a Magasztos így gondolkodott: „Legjobb lesz, ha nem bántom ennek a nágának a bőrét, páncélját, húsát, ínát, csontját, velejét, hanem tűzzel gyűröm le az ő tüzét.”

Majd varázserejét tűzzé alakította, és füstöt okádott. Erre a nága dühödten fellángolt. A Magasztos pedig a tűz-elembe teljesen belemerülve szintén fellángolt. Kettejük izzásától a tűz-ház is mintha felgyulladt, fellángolt, felizzott volna.

A rasztások körülvették a tűz-házat és így beszéltek:

– Ó, jaj! A nága bántja a nagy törekvőt, aki oly szépséges.

A Magasztos pedig nem bántotta a nága bőrét, páncélját, húsát, inát, csontját, velejét, hanem saját tüzével legyűrte az ő tüzét. Az éjszaka elmúltával egy edénybe dobta, és megmutatta a rasztás Uruvéla-Kasszapának.

– Itt van neked a nága: legyűrtem tűzzel a tüzét.

Erre Uruvéla-Kasszapa ezt gondolta: „Nagyhatalmú csodatévő a nagy törekvő, hogy a varázserejű, bősz, szörnyűségesen gyors mérgű nágakirály tüzét saját tüzével le tudja gyűrni. De ő nem Érdemes7, én viszont igen!”

Egy alkalommal a Magasztos kidobott rongyokra talált.8 Elgondolkodott, hogyan mossa ki a rongyokat. Szakka, az istenek királya felismerte a Magasztos töprengését, kezével lótusztavat ásott, és így szólt:

– Uram, itt mossa ki a Magasztos a rongyokat!

A Magasztos elgondolkodott, hogy min dörzsölhetné tisztára a rongyokat. Ekkor Szakka odatett egy nagy követ:

– Uram, itt dörzsölje tisztára a Magasztos a rongyokat!

A Magasztos elgondolkodott, hogy mibe kapaszkodva jöjjön ki a tóból. Ekkor az ardzsunafában lakozó istenség lehajlított egy ágat:

– Uram, ebbe kapaszkodva jöjjön ki a Magasztos a tóból!

A Magasztos elgondolkodott, hogy hova terítse ki száradni a rongyokat. Ekkor Szakka oda is tett egy nagy követ:

– Uram, erre terítse ki a Magasztos a rongyokat!

Aztán az éjszaka elmúltával a rasztás Uruvéla-Kasszapa odament a Magasztoshoz, és így szólt hozzá:

– Itt az idő, nagy törekvő, elkészült az étel. Nahát, nagy törekvő, ez a lótusztó nem volt itt korábban, most meg itt van! Ezek a kövek sem voltak korábban ide téve. Ki tette ide? Ennek az ardzsunafának sem hajlott le az ága azelőtt, most meg lehajlik.

– Nem emberkéz ásta e tavat, nem emberkéz tette ide a köveket, az ardzsunafa ágából pedig kapaszkodó lett – és a Magasztos elmesélte Kasszapának a történteket.

Erre Uruvéla-Kasszapa ezt gondolta: „Nagyhatalmú csodatévő a nagy törekvő, hogy még Szakka, az istenek királya is szolgálatot tesz neki. De ő nem Érdemes, én viszont igen!”

Aztán a Magasztos elfogyasztotta a neki felajánlott ételt, és abban a ligetben maradt.

Kasszapa másnap is hívta reggelizni.

– Indulj, Kasszapa, én is megyek – ezzel elbocsátotta Uruvéla-Kasszapát, aztán dzsambuszilvát szedett (erről a fáról kapta India a Dzsambu-sziget nevet), mégis elsőként érkezett meg, és leült a tűz-házban.

Amikor Uruvéla-Kasszapa meglátta, hogy a Magasztos már a tűz-házban ül, megkérdezte tőle:

– Nagy törekvő, hát te melyik úton jöttél ide? Előtted indultam el, te mégis előttem érkeztél meg.

– És még dzsambuszilvát is szedtem! Tessék, Kasszapa, itt a dzsambuszilva, érett, illatos, ízletes. Egyél, ha kérsz!

– Ugyan, nagy törekvő, csak téged illet ez, edd meg te magad.

Közben ezt gondolta: „Tényleg nagyhatalmú csodatévő a nagy törekvő, de ő nem Érdemes, én viszont igen!”

Aztán a Magasztos elfogyasztotta a neki felajánlott ételt, és abban a ligetben maradt.

Kasszapa másnap is hívta reggelizni.

– Indulj, Kasszapa, én is megyek – ezzel elbocsátotta Uruvéla-Kasszapát, aztán a dzsambufa közelében álló mangófáról mangót, az annak a közelében álló ámalakífáról egrest, az annak a közelében álló harítakafáról diót szedett, majd a Harminchárom Istenek egébe ment és szakított egy korallfa-virágot – mégis elsőként érkezett meg, és leült a tűz-házban.

Amikor Uruvéla-Kasszapa meglátta, hogy a Magasztos már a tűz-házban ül, megkérdezte tőle:

– Nagy törekvő, hát te melyik úton jöttél ide? Előtted indultam el, te mégis előttem érkeztél meg.

– És még korallfa-virágot is szakítottam a Harminchárom Istenek egében! Tessék, Kasszapa, itt a korallfa virága, szép és illatos. Vedd el, ha kéred!

– Ugyan, nagy törekvő, csak téged illet ez.

Közben ezt gondolta: „Tényleg nagyhatalmú csodatévő a nagy törekvő, hamarabb ért ide, mint én, pedig még a Harminchárom Istenek egébe is elment. De ő nem Érdemes, én viszont igen!”

Abban az időben a rasztások a tűzszertartásukra készültek, de nem tudták felvágni a fahasábokat. Gondolták, hogy nyilván a nagy törekvő csodaereje miatt nem tudják felvágni. Akkor a Magasztos ezt kérdezte a rasztás Uruvéla-Kasszapától:

– Fel legyenek vágva a fahasábok?

– Igen, nagy törekvő!

Abban a pillanatban az ötszáz fahasáb ott volt felvágva. Erre Uruvéla-Kasszapa ezt gondolta: „Nagyhatalmú csodatévő a nagy törekvő, hogy akaratára még a fahasábok is felhasogatódnak. De ő nem Érdemes, én viszont igen!”

Abban az időben a rasztások a tűzszertartásukra készültek, de nem tudták meggyújtani a tüzet. Gondolták, hogy nyilván a nagy törekvő csodaereje miatt nem tudják meggyújtani. Akkor a Magasztos ezt kérdezte a rasztás Uruvéla-Kasszapától:

– Meggyulladjanak a tüzek?

– Igen, nagy törekvő!

Abban a pillanatban meggyulladt az ötszáz tűz. Erre Uruvéla-Kasszapa ezt gondolta: „Nagyhatalmú csodatévő a nagy törekvő, hogy akaratára még a tüzek is meggyulladnak. De ő nem Érdemes, én viszont igen!”

Abban az időben a rasztások végeztek a tűzszertartással, de nem tudták eloltani a tüzet. Gondolták, hogy nyilván a nagy törekvő csodaereje miatt nem tudják eloltani. Akkor a Magasztos ezt kérdezte a rasztás Uruvéla-Kasszapától:

– Kialudjanak a tüzek?

– Igen, nagy törekvő!

Abban a pillanatban kialudt az ötszáz tűz. Erre Uruvéla-Kasszapa ezt gondolta: „Nagyhatalmú csodatévő a nagy törekvő, hogy akaratára még a tüzek is kialszanak. De ő nem Érdemes, én viszont igen!”

Abban az időben a rasztások a hideg téli éjeken, a leghidegebb időszakban, hóesésben meg-megmártóztak a Nérandzsará folyóban, bele-belemerítkeztek9. Akkor a Magasztos odavarázsolt ötszáz parázstartó tálat, aminél a rasztások melegedhettek, amikor kijöttek a vízből. Gondolták, hogy nyilván a nagy törekvő csodaereje varázsolta oda a parázstartókat. Erre Uruvéla-Kasszapa ezt gondolta: „Nagyhatalmú csodatévő a nagy törekvő, hogy ilyen sok parázstartó tálat tud varázsolni. De ő nem Érdemes, én viszont igen!”

Abban az időben, noha száraz évszak volt, egy óriási felleg kerekedett és hatalmas felhőszakadás támadt. A víz elborította azt a helyet, ahol a Magasztos időzött. A Magasztos elhatározta, hogy szétválasztja a vizet, és közte, a porfödte földön jár. Így is tett.

A rasztás Uruvéla-Kasszapa pedig, nehogy a Magasztost elborítsa a víz, sok rasztással együtt hajóra szállt, és arrafelé indult, ahol a Magasztos időzött. Meglátta a Magasztost, amint az a porfödte földön jár, és így szólt hozzá:

– Nagy törekvő, te vagy az?

– Itt vagyok, Kasszapa – válaszolt a Magasztos, és a levegőbe emelkedve beszállt a hajóba.

Erre Uruvéla-Kasszapa ezt gondolta: „Nagyhatalmú csodatévő a nagy törekvő, hogy még a víz sem tudja elsodorni. De ő nem Érdemes, én viszont igen!”

A Magasztos elgondolkodott: „Ez a zavarodott ember már hosszú ideje biztos azt hiszi, hogy hiába vagyok nagyhatalmú csodatévő, nem vagyok Érdemes – ő viszont igen. Ideje, hogy megingassam hitében ezt a rasztást!” És így szólt Uruvéla-Kasszapához:

– Kasszapa, nem vagy te Érdemes; még az Érdemessé válás ösvényét sem érted el! Az utat sem ismered, amelyen járva Érdemessé lehetnél, vagy elérhetnéd az Érdemessé válás ösvényét.

Akkor a rasztás Uruvéla-Kasszapa homlokával a Magasztos lábához borult és így szólt:

– Uram, kérem a Magasztostól a Vándorlétet10, kérem az avatást!

– Kasszapa, te ötszáz rasztás aszkéta vezetője, főnöke, irányítója, elöljárója vagy. Először bocsásd el őket; ők pedig tegyenek úgy, ahogy akarnak.

A rasztás Uruvéla-Kasszapa odament a rasztásokhoz és így szólt:

– Urak, a nagy törekvővel akarom járni a jámborság útját. Ti pedig tegyetek úgy, ahogy akartok!

– Uram, már hosszú ideje nagyra becsüljük a nagy törekvőt. Ha te vele fogod járni a jámborság útját, akkor mi is mindannyian így szeretnénk tenni.

És a rasztások gubancos hajukat, aszkétabatyujukat és tűzáldozó-szerszámaikat elúsztatták a vízben11. Azután a Magasztoshoz mentek, homlokukkal a lábához borultak és így szóltak:

– Uram, kérjük a Magasztostól a Vándorlétet, kérjük az avatást!

– Jöjjetek, szerzetesek! – szólt a Magasztos. – A Dharmát jól elmagyaráztam12. Járjátok a jámborság útját, hogy teljesen véget vessetek a szenvedésnek!

Így történt e tiszteletreméltók avatása.

Meglátta a rasztás Nadí-Kasszapa, hogy gubancos hajcsomókat, aszkétabatyukat és tűzáldozó-szerszámokat visz a víz. „Csak nem történt valami baj a bátyámmal?” – gondolta. Elküldte a rasztásokat, tudják meg, mi van a bátyjával. De maga is elment a háromszáz rasztással Uruvéla-Kasszapához, és megkérdezte tőle:

– Jobb ez így, Kasszapa?

– Igen, testvérem, így a jobb!

És ezek a rasztások is elúsztatták a vízben gubancos hajukat, aszkétabatyujukat és tűzáldozó-szerszámaikat, majd felavatást kértek és kaptak a Magasztostól.

És pontosan ugyanígy történt Gajá-Kasszapával és kétszáz rasztás követőjével is.

A Magasztos az ötszáz új hívének is bemutatta ugyanazokat a csodatételeket, amiket az első ötszáz már látott.

Miután a Magasztos kedve szerint elidőzött Uruvélában, elindult a Gajászíszára13; nagy szerzetesi közösség kísérte – ezer szerzetes, az összes hajdani rasztás.

Ott pedig a Magasztos Gajában, a Gajászíszán időzött, ezer szerzetessel együtt.14 Ekkor a Magasztos így szólt hozzájuk:

– Szerzetesek, már minden ég! És mi az a minden?

Ég a szem, égnek a színek, ég a látvány tudati felfogása, ég a látás folyamata, ég a látási folyamatból származva keletkező érzet, akár kellemes, akár szenvedésteli, akár közömbös. És mitől ég? Én azt állítom, hogy a szenvedély tüzétől, a harag tüzétől és a tompaság tüzétől ég; a születéstől, öregségtől, haláltól, bánattól, siránkozástól, szenvedéstől, borútól és bajtól ég.

Ég a fül, égnek a hangok, ég a hang tudati felfogása, ég a hallás folyamata, ég a hallási folyamatból származva keletkező érzet, akár kellemes, akár szenvedésteli, akár közömbös.

Ég az orr, égnek a szagok, ég a szag tudati felfogása, ég a szaglás folyamata, ég a szaglási folyamatból származva keletkező érzet, akár kellemes, akár szenvedésteli, akár közömbös.

Ég a nyelv, égnek az ízek, ég az íz tudati felfogása, ég az ízlelés folyamata, ég az ízlelési folyamatból származva keletkező érzet, akár kellemes, akár szenvedésteli, akár közömbös.

Ég a test, égnek a tapintható minőségek, ég a tapintható minőség tudati felfogása, ég a tapintás folyamata, ég a tapintási folyamatból származva keletkező érzet, akár kellemes, akár szenvedésteli, akár közömbös.

Ég az elme, égnek a sajátosságok, ég a sajátosság tudati felfogása, ég az elme működése, ég az elme működéséből származva keletkező érzet, akár kellemes, akár szenvedésteli, akár közömbös. És mindezek mitől égnek? Én azt állítom, hogy a szenvedély tüzétől, a harag tüzétől és a tompaság tüzétől égnek; a születéstől, öregségtől, haláltól, bánattól, siránkozástól, szenvedéstől, borútól és bajtól égnek.

Szerzetesek, ha így látja a tanult arija tanítvány, akkor kiábrándul a szemből, a színekből, a látvány tudati felfogásából, a látás folyamatából, a látási folyamatból származva keletkező érzetből, akár kellemes az, akár szenvedésteli, akár közömbös. Ugyanígy lesz a többi érzékkel is. És végül kiábrándul az elméből, a sajátosságokból, a sajátosság tudati felfogásából, az elme működéséből, az elme működéséből származva keletkező érzetből, akár kellemes az, akár szenvedésteli, akár közömbös.

Mivel kiábrándul, szenvedélymentessé válik, a szenvedélymentesség révén pedig megszabadul. Megszabadul – és tudatára is ébred, hogy megszabadult, felismeri, hogy a születés elenyészett, a jámborság útja beteljesedett, a feladat elvégeztetett, evilági létének nincs folytatása.

E magyarázat hallgatása közben mind az ezer szerzetes, tüze fogytán, megszabadult a befolyásoktól15.


  1. A különféle szent embereket gyakran a hajviseletükkel jellemzik: rasztás hajú (jaṭila), kontyos (kapardin), copfos (śikhin), kopasz (muṇḍin). A buddhisták az utolsó csoportba esnek.  ↩

  2. A Buddha a tradíció szerint Gajában (ma: Bódhgajá) ébredett fel, Uruvélá mellett egy folyó (nadí) partján. A Kasszapa (Kásjapa) elterjedt bráhmin nemzetségnév.  ↩

  3. Ásrama.  ↩

  4. A védikus rituálé szakrális tűzhelyeit gyakran mondják a tűz házának; valójában leginkább a mi szalonnasütő helyeinkre emlékeztetnek. A szutta szerzője, nyilván ceyloni szerzetes, nem ismerte a védikus rituálét, és igazi házra gondolt.  ↩

  5. Nága: föld alatt lakó, kobraféle csodalény, leggyakrabban kígyótesttel és egy vagy több emberi felsőtesttel ábrázolják.  ↩

  6. Szó szerint: tudatosságát arca körülre összpontosítja. Feltehetőleg lélegzetfigyelő szatipatthána meditációról van szó.  ↩

  7. Érdemes: arhat. Számos, Európában buddhista szakkifejezésként közismert szó eredetileg más tradíciókban is használatban volt. Az arhat több irányzatban a legmagasabb szintet elért „szentek” megnevezése volt, a dzsáinák mindmáig használják.  ↩

  8. A korai buddhizmusban a szerzetesek kidobott rongyokba öltöztek.  ↩

  9. Minden bizonnyal napi rituális fürdőzésüket nem hagyhatták el.  ↩

  10. Pabbaddzsá: „vándorútra térés”, a későbbi rituáléban szakkifejezés, a szerzetes novíciussá avatása. A teljes jogú szerzetessé avatás az upaszampadá, „magára vétel”, itt avatásnak fordítottuk.  ↩

  11. A védikus tűzáldozat végén az egyszer használatos, felszentelt szerszámokat megsemmisítették: vagy elégették, vagy folyóvízben elúsztatták.  ↩

  12. Szövegünk szerint a Magasztos még nem tanította a rasztásokat, itt mégis a szerzetessé avatás szokásos formulája szerepel, miszerint jól elmagyarázta.  ↩

  13. ’Gajá-fő’, egy hegy lehetett Gajá környékén.  ↩

  14. A stilisztikai törés valószínűleg azt jelzi, hogy eredetileg itt kezdődött a szutta.  ↩

  15. Ászava. A szerzeti előrehaladást hátráltató tényezők egyik szakneve a buddhizmusban.  ↩

Így készült:
Fordította: A páli fordító csoport
Forrás: SN 35.28, páli
Szerzői jogok: A páli fordítócsoport, 2012
Felhasználás feltételei: image: CC-BY-NC-SA
Frissítve: August 17, 2013, at 08:09 AM


Váljon minden lény javára.

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 2.5 Magyarország Licenc feltételeinek megfelelően szabadon felhasználható.