Egyszer Vaccshagotta, a vándoraszkéta látogatóba ment a Magasztoshoz, és amikor megérkezett, tiszteletteli üdvözletet váltott vele. Miután így barátságosan és udvariasan üdvözölték egymást, [Vaccshagotta] leült oldalra. Ott ültében megkérdezte a Magasztost:
— Tiszteletreméltó Gótama, akkor most van „én“?
Amikor ez elhangzott, a Magasztos csendben maradt.
— Akkor nincs „én“?
A Magasztos másodszorra is csendben maradt.
Ekkor Vaccshagotta, a vándoraszkéta felkelt az ülőhelyéről és távozott.
Nem sokkal azután, hogy Vaccshagotta, a vándoraszkéta távozott, a Tiszteletreméltó Ánanda ezt kérdezte a Magasztostól:
— Uram, miért nem felelt a Magasztos arra a kérdésre, melyet Vaccshagotta, a vándoraszkéta tett fel?
— Ánanda, ha azt válaszoltam volna Vaccshagottának, a vándoraszkétának arra a kérdésére, hogy van-e „én“, hogy van „én“, akkor válaszom megegyezett volna azoknak a papoknak és remetéknek a válaszával, akik az örökkévalóság tanát1 hirdetik[: azt a nézetet, hogy létezik egy örök, változatlan lélek]. Ha pedig azt válaszoltam volna Vaccshagottának, a vándoraszkétának arra a kérdésére, hogy nincs-e „én“, hogy nincs „én“, akkor válaszom megegyezett volna azoknak a papoknak és remetéknek a válaszával, akik a megsemmisülés tanát2 hirdetik[: azt a nézetet, hogy a halállal a tudatosság megsemmisül]. Ha azt válaszoltam volna Vaccshagottának, a vándoraszkétának arra a kérdésére, hogy van-e „én“, hogy van „én“, akkor [a válaszom] vajon megfelelne-e annak a felkelt3 tudásnak, hogy minden jelenség nem-én4?
— Nem, uram.
— És ha azt válaszoltam volna Vaccshagottának, a vándoraszkétának arra a kérdésére, hogy nincs-e „én“, hogy nincs „én“, nem zavarodott-e volna meg még jobban Vaccshagotta, a vándoraszkéta azt gondolva: „Hová lett a valaha létezett „én“-em?“?
Sassatavāda: Örökkévalóság-tanok ↩
Ucchedavāda: Megsemmisülési tanok ↩
a megszabaduláskor felismert ↩
Sabbe dhammā anattā ↩