Szávatthiban. Egy reggel Uppalavanná, a bhikkhuni felöltözött… megállt egy virágba borult szálafa1 lábánál.
Ekkor Mára, a Gonosz fel akarván ébreszteni benne a félelmet, zaklatottságot és rettegést, azt óhajtván, hogy eltávolodjék összpontosítástól, feltűnt előtte, és egy versben szólította meg őt:
„A virágzó szálafához menve,
Lábánál egyedül állsz, bhikkhuni.
Nincsen senki, aki szépséged felülmúlná:
Buta leány, nem félsz a gazemberektől?“
Ekkor ez jutott eszébe Uppalavannának, a bhikkhuninak: „Ki szavalta ezt a verset — emberi vagy nem emberi lény?“ Azután ez jutott eszébe: „Ez Mára, a Gonosz…, hogy eltávolodjam az összpontosítástól.“
Ekkor a bhikkhuni, megértvén, „Ez Mára, a Gonosz“, így válaszolt neki egy versben:
„Annak ellenére, hogy százezer gazember
Jöhet ide, úgy ahogy te is,
Nem félek, nem érzek rettegést;
Még egymagamban sem, Mára, nem félek tőled.
Eltűnhetek a szemed elől
Vagy beléphetek a hasadba,
Állhatok a két szemöldököd között,
És még akkor sem fogsz megpillantani.
Tudatom mestere vagyok,
Az erő alapjait mind jól kifejlesztettem;
Minden kötődéstől mentesültem,
Így nem félek tőled, barátom.“
Ekkor Mára, a Gonosz rájött: „Uppalavanná, a bhikkhuni ismer engem“, így szomorúan és csalódottan rögvest eltűnt.
Angol nyelvű cikk képpel a Wikipedián ↩