Így hallottam. Egy alkalommal a Magasztos Szávatthiban, Dzséta Ligetében, Anáthapindika kolostorában tartózkodott. Ebben az időben érkezett Szávathiba, hozzávetőlegesen 500 szerzetessel a nagytiszteletű Jaszódzsa, hogy meglátogassa a Magasztost. Az újonnan érkezett szerzetesek üdvözölték a helyi szerzeteseket, majd elfoglalták a szállásukat, félrerakták a köpenyeiket és a[z alamizsnás] tálaikat, és hangos lármát, nagy lármát csaptak. Ekkor a Magasztos így szólt a tiszteletreméltó Ánandához:
– Ánanda, mi ez a hangos lárma, ez a nagy lárma, mint amikor a halászok [nagy] zsákmánnyal térnek vissza?
– Uram, ez a hozzávetőleg 500 szerzetes a tiszteletreméltó Jaszódzsa vezetésével azért jött, hogy meglátogassák a Magasztost. Az újonnan érkezett szerzetesek üdvözölték a helyi szerzeteseket, majd elfoglalták a szállásukat, félrerakták a köpenyeiket és a tálaikat, és hangos lármát, nagy lármát csaptak.“
– Ebben az esetben, Ánanda, szólj a nevemben hozzájuk: „A Magasztos hív benneteket, barátaim“.
– Ahogy kívánod, uram – felelte a tiszteletreméltó Ánanda, majd odament a szerzetesekhez és így szólt: „A Magasztos hív benneteket, barátaim!“.
– Ahogy kívánod, barátunk – válaszolták a szerzetesek a tiszteletreméltó Ánandának, majd elindultak a Magasztos felé. Amikor megérkeztek, meghajoltak előtte és leültek mellé. Ahogy leültek a Magasztos így szólt hozzájuk:
– Szerzetesek, miért csaptok hangos lármát, nagy lármát, mint amikor a halászok [nagy] zsákmánnyal térnek vissza?
Ekkor a tiszteletreméltó Jaszódzsa így szólt a Magasztoshoz:
– Ez az 500 szerzetes azért érkezett Szávatthiba, hogy meglátogassák a Magasztost. Az újonnan érkezett szerzetesek üdvözölték a helyi szerzeteseket, majd elfoglalták a szállásukat, félrerakták a köpenyeiket és a tálaikat, és hangos lármát, nagy lármát csaptak.
– Menjetek el szerzetesek. Elbocsájtalak titeket. Nem maradhattok a közelemben.
– Ahogy kívánod, urunk – felelték a szerzetesek, majd felálltak ültükből, meghajoltak a Magasztos előtt és jobb kéz felé megkerülve otthagyták a Magasztost. Elhagyták szállásukat, felvették a köpenyeiket, magukhoz vették a tálaikat, majd elindultak vaddzsik közé. Miközben vaddzsik felé vándoroltak, elértek a Vaggamuda folyóhoz. A Vaggamuda folyó partján kunyhókat építettek levelekből, hogy megkezdhessék az esős évszakban megszokott elvonulást.
Aztán a tiszteletreméltó Jaszódzsa így szólt a szerzetesekhez, amikor megkezdték az esős évszakban megszokott elvonulást:
– Barátaim, a Magasztos elküldött minket, a legjobbat kívánva nekünk, a jólétünket keresve, együttérző volt és együttérzésből cselekedett. Éljünk hát egy olyan életet, ami a Magasztosnak tetsző, és ami a megelégedésére lenne.
– Ahogy kívánod, barátunk – mondták a szerzetesek a tiszteletreméltó Jaszódzsának. És így, elvonultan élve, buzgón és eltökélten – még ez alatt az esős évszakban tartott elvonulás alatt – mindegyikük megvalósította a három tudást[, amely az emlékezés az elmúlt életekre, a lények keletkezése és pusztulása, az indulatok legyőzése].
Miután a Magasztos elég időt töltött Szávatthiban, útra kelt Vészali városa felé. Miután utazása végére ért, megérkezett Vészali városba, ahol a Nagy Erdőben álló Csúcsos Tetejű Pavilonban szállt meg. Ezután a tudatával körültekintett„és felfedezte a Vaggamuda folyó partján élő szerzetesek tudatát, majd így szólt a nagytiszteletű Ánandához:
– Ez az irány fényesnek tűnik nekem, Ánanda. Ez az irány, káprázatosnak tűnik nekem. Egyáltalán nem ellenszenves számomra, hogy figyelemmel kísérjem a Vaggamuda folyó partján élő szerzeteseket. Küldj egy hírvivőt közéjük és üzend meg vele: „A Magasztos hív titeket, barátaim. A Magasztos látni akar benneteket“.
– Ahogy kívánod, uram – felelte a tiszteletreméltó Ánanda, majd megbízott egy szerzetest a következőkkel:
– Gyere, barátom! Menj el a Vaggamuda folyó partján élő szerzetesekhez és mondd azt nekik: „A Magasztos hív titeket, barátaim. A Magasztos látni akar benneteket“.
– Ahogy kívánod, barátom – felelte a szerzetes a tiszteletreméltó Ánandának. Olyan gyorsan, ahogy az erős ember megfeszíti a karját, egyszer csak eltűnt a Nagy Erdő-ben álló Csúcsos Tetejű Pavilontól, és megjelent a Vaggamuda folyó mellett élő szerzetesek előtt. Aztán így szólt hozzájuk:
– A Magasztos hív benneteket barátaim. A Magasztos látni akar benneteket.
– Ahogy kívánod, barátunk – válaszolták neki a szerzetesek. Elhagyták szállásukat, felvették köpenyeiket és tálaikat, majd eltűntek a Vaggamuda folyó partjáról – olyan gyorsan ahogy az erős ember megfeszíti a karját –, és megjelentek a Magasztos előtt a Nagy Erdőben álló Csúcsos Tetejű Pavilonban.
Éppen akkor a Magasztos rendíthetetlen elmélyedésben [a negyedik dzsánában, a tér végtelenségének a dimenziójában vagy a tudat végtelen dimenziójában] ült. Ekkor a szerzeteseknek ez a gondolata támadt: „A Magasztos milyen szellemi helyen tartózkodik most?“ Ekkor ők megértették: „A Magasztos rendíthetetlen helyen tartózkodik.“ Tehát ők is mind rendíthetetlen elmélyedésbe kezdtek [beléptek a negyedik dzsánában, a tér végtelenségének a dimenziójába vagy a tudat végtelen dimenziójába] .
Ekkor a tiszteletreméltó Ánanda az éjszaka előrehaladtával, az első őrjárat1 végén, felállt ültéből, elrendezte a köpenyét, azt ráterítette a fél vállára, miközben szemben állt a Magasztossal, a kezét a szíve előtt összeérintette és így szólt hozzá:
– Késő éjszaka van, uram. Az első őrjárat véget ért. A látogató szerzetesek régóta ülnek itt. A Magasztos üdvözölhetné őket.
Amikor ezt mondta a Magasztos csendben maradt.
Másodszorra, az éjszaka előrehaladtával, a második őrjárat2 végén a tiszteletreméltó Ánanda felállt ültéből, elrendezte a köpenyét, azt ráterítette a fél vállára, miközben szemben állt a Magasztossal a kezét a szíve előtt összeérintette és így szólt hozzá:
– Késő éjszaka van, uram. A második őrjárat véget ért. A látogató szerzetesek régóta ülnek itt. A Magasztos üdvözölhetné őket.
Amikor ezt mondta a Magasztos csendben maradt.
Harmadszorra, az éjszaka előrehaladtával, a harmadik őrjárat3 végén, a hajnal közeledtével az éjszaka arca már sugárzott, a tiszteletreméltó Ánanda felállt ültéből, elrendezte a köpenyét, azt ráterítette a fél vállára, miközben szemben állt a Magasztossal, kezét a szíve előtt összeérintette és így szólt hozzá:
– Késő éjszaka van, uram. A harmadik őrjárat véget ért. Közeledik a hajnal, az éjszaka arca már sugárzik. A látogató szerzetesek régóta ülnek itt. A Magasztos üdvözölhetné őket.
Ekkor a Magasztos kiemelkedett a rendíthetetlen elmélyedéséből és így szólt a tiszteletreméltó Ánandához:
– Ánanda, ha tudtad volna, nem beszéltél volna így. Én ezzel az 500 szerzetessel ültem rendíthetetlen elmélyedésben.
Miután megértette ennek a jelentőségét, a Magasztos felkiáltott:
Aki magában legyőzte
az érzékiség tüskéjét,
a sértést, a támadást és a bebörtönzést –
Mint egy hegy áll ott higgadtan,
örömök és fájdalmak által zavartalan:
Ilyen a szerzetes.