DN 16 / DN II 72

Mahā-parinibbāna Sutta

A Teljes Ellobbanás

Fordította:

További változatok:

Végh József / Vekerdi József / Tipiṭaka / Bhikkhu Sujāto / T.W. & C.A.F. Rhys Davids

Így készült:

Fordítota: A páli fordító csoport

Forrás: DN 16, páli

Szerzői jogok: A páli fordító csoport, 2013

Felhasználás feltételei: cc-by-nc-sa

Adzsátaszattu király

Adzsátaszattu király elküldi Vasszakára bráhmint a Magasztoshoz megtudakolni, vajon mit gondol arról, hogy a király meg akarja támadni a Vaddzsíkat. Hét dolog, ami megóvja a Vaddzsíkat a romlástól.

Így hallottam:

Egy ideig a Magasztos Rádzsagahában, a Keselyűcsúcs-hegyen tartózkodott. Abban az időben Adzsátaszattu, a vidéhai királyné fia, Magadha királya, meg akarta támadni a vaddzsíkat. Így beszélt:

– Én bizony ezeket a vaddzsíkat, bár nagyerejűek és nagyhatalmúak, elpusztítom, eltörlöm, bajba és romlásba döntöm.

És magához hívatta a bráhmin Vasszakárát,1 Magadha miniszterét:

1: A név jelentése: Esőcsináló.

– Bráhmin, menj el a Magasztoshoz és a nevemben borulj a lábához, érdeklődj jólléte felől, hogy jó egészségben, kényelemben, ereje teljében van-e! Majd mondd el neki, hogy meg akarom támadni a vaddzsíkat! Jegyezd meg jól mindazt, amit erre a Magasztos kifejt, és beszéld el nekem! Mert amit a tathágaták mondanak, az mindig úgy is van.

– Igenis, Uram – válaszolta a miniszter, majd befogatott a legjobb kocsikba, azok közül is a legjobbra felhágott és kivonult Rádzsagahából a Keselyűcsúcs-hegy felé. Amíg lehetett, kocsival ment, majd leszállt és gyalog folytatta útját a Magasztoshoz. Miután megérkezett, barátságosan üdvözölték egymást, baráti és udvarias szavakat váltottak. A miniszter oldalt leült, és átadta a király üzenetét.

Eközben a tiszteletreméltó Ánanda a Magasztos mögött állt és legyezte őt. Akkor a Magasztos megkérdezte tőle:

– Mit hallottál, Ánanda, rendszeresen összegyűlnek a vaddzsík, gyakran tartanak gyűlést?

– Igen, Uram, így hallottam: rendszeresen gyűléseznek.

– Ameddig csak így tesznek, felemelkedésük várható, nem hanyatlásuk.

Mit hallottál, Ánanda, a vaddzsík egyetértésben gyűléseznek, egyetértésben vágnak bele a dolgaikba, és egyetértésben viszik véghez őket?

– Igen, Uram, így hallottam: egyetértésben cselekszenek.

– Ameddig csak így tesznek, felemelkedésük várható, nem hanyatlásuk.

Mit hallottál, a vaddzsík a törvénytelent nem teszik törvénnyé, a törvényt nem semmisítik meg, az elfogadott ősi vaddzsí törvényeket megtartva élnek?

– Igen, Uram, így hallottam: megőrzik a törvényt.

– Ameddig csak így tesznek, felemelkedésük várható, nem hanyatlásuk.

Mit hallottál, a vaddzsík elismerik, megbecsülik, nagyra tartják, tisztelik a vaddzsí véneket, és megfogadják a szavukat?

– Igen, Uram, így hallottam: megbecsülik a véneket.

– Ameddig csak így tesznek, felemelkedésük várható, nem hanyatlásuk.

Mit hallottál, a vaddzsík nemzetségük asszonyaival és lányaival nem erőszakoskodnak, nem tesznek rajtuk erőszakot?

– Igen, Uram, így hallottam: nem erőszakoskodnak velük.

– Ameddig csak így tesznek, felemelkedésük várható, nem hanyatlásuk.

Mit hallottál, a vaddzsík elismerik, megbecsülik, nagyra tartják és tisztelik a vaddzsí szentélyeket,2 mind a saját földjükön, mind az idegenben levőket? Nem vonják meg tőlük a korábban nyújtott, korábban megadott, őket megillető adományt?

– Igen, Uram, így hallottam: tiszteletben tartják a szentélyeiket.

– Ameddig csak így tesznek, felemelkedésük várható, nem hanyatlásuk.

Mit hallottál, a vaddzsíknál az Érdemesek megkapják az őket megillető oltalmat, védelmet és menedéket? A majdani Érdemesek az országukba jöhetnek, és az országban lévő Érdemesek kényelemben tartózkodhatnak náluk?

– Igen, Uram, így hallottam: oltalmazzák az Érdemeseket.

– Ameddig csak így tesznek, felemelkedésük várható, nem hanyatlásuk.

Ekkor a Magasztos így szólt Vasszakárához, Magadha miniszteréhez:

– Bráhmin, egykoron Vészálíban, a Szárandada szentélynél jártam és én magam tanítottam a vaddzsíknak ezt a hét törvényt a hanyatlás megakadályozására. Ameddig csak ez a hét törvény fennmarad a vaddzsík között, és ők egyetértenek bennük, addig felemelkedésük várható, nem hanyatlásuk.

Erre a miniszter így felelt:

‑ Gótama úr, ha a hanyatlás elleni törvények közül csak egyetlen egyben is megegyeznek a vaddzsík, felemelkedésük várható, nem hanyatlásuk. Hát még, ha mind a hétben! Nem bánhat el a vaddzsíkkal Magadha királya, Adzsátaszattu, legalábbis háborúban nem – kivéve, ha mézes-mázos szavakhoz folyamodik és meghasonlást kelt közöttük. Most már ideje indulnunk, Gótama! Sok a dolgunk, sok a teendőnk.

– Indulhatsz, bráhmin, ha helyesnek látod.

Akkor Vasszakára, Magadha minisztere, a Magasztos szavait barátságosan mosolyogva megköszönte, felkelt ülőhelyéről és távozott.

A hanyatlás megakadályozása

A Magasztos hét törvényt tanít a szerzeteseknek a hanyatlás megakadályozására, majd még háromszor hetet, végül hatot.

Nem sokkal Vasszakára bráhmin távozása után a Magasztos így szólt Ánandához:

– Menj, hívd össze az összes Rádzsagaha közelében tartózkodó szerzetest a fogadócsarnokba.

Amikor összegyűltek, Ánanda megállt a Magasztos mellett, és így szólt:

– Uram, összegyűltek a szerzetesek. Indulhat a Magasztos, ha helyesnek látja.

A Magasztos felállt, elment a fogadócsarnokba, leült a számára fenntartott ülőhelyre, és így szólt a szerzetesekhez:

– Hét törvényt tanítok a hanyatlás megakadályozására. Jól figyeljetek, elmondom nektek!

– Igen, Uram – válaszolták.

– Szerzetesek, ameddig csak rendszeresen összegyűltök és gyakran tartotok gyűlést, felemelkedésetek várható, nem hanyatlásotok.

Ameddig csak egyetértésben gyűléseztek, egyetértésben vágtok bele saját közösségetek dolgaiba, és egyetértésben viszitek véghez őket, felemelkedésetek várható, nem hanyatlásotok.

Ameddig csak a tilalmasat nem teszitek szabállyá, a szabályt nem semmisítitek meg, és az elfogadott szabályokat megtartva éltek, felemelkedésetek várható, nem hanyatlásotok.

Ameddig csak elismeritek, megbecsülitek, nagyra tartjátok, tisztelitek a régi, tapasztalt, hosszú ideje felavatott szerzeteseket, a közösség atyáit és útmutatóit, és megfogadjátok a szavukat – felemelkedésetek várható, nem hanyatlásotok.

Ameddig csak a folyton újra feltámadó szomjúhozás nem kerít hatalmába benneteket, felemelkedésetek várható, nem hanyatlásotok.

Ameddig csak ügyeltek erdei tanyáitokra, felemelkedésetek várható, nem hanyatlásotok.

Ameddig csak mindannyian tudatosan felkészültök arra, hogy szívesen fogadjátok a hozzátok érkező tisztes törekvőtársakat, s kényelmükről gondoskodtok – felemelkedésetek várható, nem hanyatlásotok.

Ameddig csak ez a hét hanyatlás elleni törvény fennmarad közöttetek és egyetértetek bennük, addig felemelkedésetek várható, nem hanyatlásotok.

Szerzetesek, hét másik törvényt is tanítok a hanyatlás megakadályozására. Jól figyeljetek, elmondom nektek!

– Igen, Uram – válaszolták.

A Magasztos ezt mondta:

– Mindaddig, amíg nem lelitek örömöteket a tevékenykedésben, nem élvezitek a tevékenykedést, nem kötődtök a tevékenykedés élvezetéhez – felemelkedésetek várható, nem hanyatlásotok.

Mindaddig, amíg nem lelitek örömöteket a társalkodásban, nem élvezitek a társalkodást, nem kötődtök a társalkodás élvezetéhez – felemelkedésetek várható, nem hanyatlásotok.

Mindaddig, amíg nem lelitek örömöteket az alvásban, nem élvezitek az alvást, nem kötődtök az alvás élvezetéhez – felemelkedésetek várható, nem hanyatlásotok.

Mindaddig, amíg nem lelitek örömöteket a társaséletben, nem élvezitek a társaséletet, nem kötődtök a társasélet élvezetéhez – felemelkedésetek várható, nem hanyatlásotok.

Mindaddig, amíg nem lesznek bűnös vágyaitok, a bűnös vágyak nem kerítenek hatalmukba titeket – felemelkedésetek várható, nem hanyatlásotok.

Mindaddig, amíg nem lesznek rossz barátaitok, rossz társaitok, rossz bizalmasaitok – felemelkedésetek várható, nem hanyatlásotok.

Mindaddig, amíg nem álltok meg félúton, csupán jelentéktelen eredményeket elérve – felemelkedésetek várható, nem hanyatlásotok.

Ameddig csak ez a hét hanyatlás elleni törvény fennmarad közöttetek és egyetértetek bennük, addig felemelkedésetek várható, nem hanyatlásotok.

Szerzetesek, hét másik törvényt is tanítok a hanyatlás megakadályozására. Ameddig csak hívők lesztek, addig felemelkedésetek várható, nem hanyatlásotok. Ameddig csak szemérmesek; lelkiismeretesek; képzettek; kitartóak; tudatosak; bölcsek lesztek, addig felemelkedésetek várható, nem hanyatlásotok. Ameddig csak ez a hét hanyatlás elleni törvény fennmarad közöttetek és egyetértetek bennük, addig felemelkedésetek várható, nem hanyatlásotok.

Szerzetesek, hét másik törvényt is tanítok a hanyatlás megakadályozására. Jól figyeljetek, elmondom nektek!

– Igen, Uram – válaszolták.

A Magasztos ezt mondta:

– Mindaddig, amíg kiművelitek a felébredés hét tényezőjét: a tudatosságot, a dharmaelemzést, a kitartást, az örömöt, a lecsendesülést, a szamádhit, az egykedvűséget – felemelkedésetek várható, nem hanyatlásotok.

Ameddig csak ez a hét hanyatlás elleni törvény fennmarad közöttetek és egyetértetek bennük, addig felemelkedésetek várható, nem hanyatlásotok.

Szerzetesek, hét másik törvényt is tanítok a hanyatlás megakadályozására. Jól figyeljetek, elmondom nektek!

– Igen, Uram – válaszolták.

A Magasztos ezt mondta:

– Mindaddig, amíg kiművelitek a mulandóság tudatosságát; az éntelenség, a tisztátalanság, a nyomorúság, az elhagyás, a szenvedélymentesség és a kiküszöbölés tudatosságát – felemelkedésetek várható, nem hanyatlásotok.

Ameddig csak ez a hét hanyatlás elleni törvény fennmarad közöttetek és egyetértetek bennük, addig felemelkedésetek várható, nem hanyatlásotok.

Szerzetesek, hat törvényt tanítok a hanyatlás megakadályozására. Jól figyeljetek, elmondom nektek!

– Igen, Uram – válaszolták.

A Magasztos ezt mondta:

– Szerzetesek, ameddig csak a törekvőtársak iránti barátsággal cselekszetek; irántuk való barátsággal szóltok; irántuk való barátsággal gondolkodtok, a nyilvánosság előtt is, és ha senki sem látja, akkor is – felemelkedésetek várható, nem hanyatlásotok.

Mindaddig, amíg a becsületesen szerzett szerzeményeket, akár csupán a szilkébe tett ételt is, nem magatokban, megosztás nélkül élvezitek, hanem az erényes törekvőtársakkal közösen – felemelkedésetek várható, nem hanyatlásotok.

Ameddig csak az összes töretlen, hiánytalan, folttalan, tiszta, szabadító, bölcsektől dicsért, hibátlan, szamádhihoz vezető erény birtokában erényesen viselkedtek a törekvőtársakkal a nyilvánosság előtt is, és ha senki sem látja, akkor is – felemelkedésetek várható, nem hanyatlásotok.

Ameddig csak az arija, kiutat mutató (a szenvedés teljes elpusztulására vezető)3 nézettel összhangban viselkedtek a törekvőtársakkal a nyilvánosság előtt is, és ha senki sem látja, akkor is – felemelkedésetek várható, nem hanyatlásotok.

3: Ez valószínűleg kommentárbeszúrás, azért tettük zárójelbe.

Ameddig csak ez a hat hanyatlás elleni törvény fennmarad közöttetek és egyetértetek bennük, addig felemelkedésetek várható, nem hanyatlásotok.

Az erényről, a szamádhiról és a bölcsességről

A Buddha tanítóbeszédet tart az erényről, a szamádhiról és a bölcsességről. – Száriputta szerint nem volt, nem lesz és most sem található olyan, aki a Magasztosnál többet tudna a felébredésről. A Buddha kérdésére, hogy ezt honnan is tudhatná, példázatban válaszol. Ahogyan a palánkkal körülvett királyi városba csak a kapun át lehet ki-bejárni, a tökéletes felébredést csak az öt hátráltató tényező elhagyásával lehet elérni.

4A Magasztos még Rádzsagahában a Keselyűcsúcs-hegyen tartózkodott, amikor ugyanilyen sok szerzetesnek tanítóbeszédet tartott az erényről, a szamádhiról és a bölcsességről. Ha a szamádhit erény gyámolítja, gyümölcsöző és dicséretes lesz. Ha a bölcsességet szamádhi gyámolítja, gyümölcsöző és dicséretes lesz. Ha a tudatot bölcsesség gyámolítja, teljességgel megszabadul a befolyásoktól: a vágyak, az állapotok és a nem-tudás befolyásától.5

5: A három befolyás, ászava páliul: káma, bhava, aviddzsá. A lista feltűnően párhuzamos a második arija igazságban említett három szomjúhozással, tanhával páliul: káma, bhava, vibhava. Ott azonban világosabbnak tűnt az a fordítás, hogy az élvezetek, a ‘legyen’ és a ‘ne legyen’ szomjúhozása.

Miután a Magasztos kedve szerint elidőzött Rádzsagahában, így szólt a tiszteletreméltó Ánandához:

– Menjünk el Ambalatthikába!

– Igen, Uram – válaszolt Ánanda. És a Magasztos átvonult Ambalatthikába, nagy szerzetesi közösség kísérte. Ott pedig a királyi lakban tartózkodott. És a Magasztos még ugyanitt elmondta az erényről, a szamádhiról és a bölcsességről szóló tanítóbeszédét. Miután a Magasztos kedve szerint elidőzött Ambalatthikában, így szólt a tiszteletreméltó Ánandához:

– Menjünk el Nálandába!

– Igen, Uram – válaszolt Ánanda. És a Magasztos átvonult Nálandába, nagy szerzetesi közösség kísérte. Ott pedig a Mangóhajtások erdejében tartózkodott.

Akkor a tiszteletreméltó Száriputta elment a Magasztoshoz, üdvözölte és oldalt leült, majd kijelentette:

– Erős bizonyosságot érzek, hogy nem volt, nem lesz és most sem található más törekvő vagy bráhmin, aki a Magasztosnál többet tudna a felébredésről.

– Érces szavad, Száriputta mint a bikáé, meggyőződésed szilárd, üvöltésed feltárta oroszlán voltodat.

De vajon behatoltál-e elméddel a hajdani tökéletesen felébredett Érdemesek elméjébe, hogy tudd, milyen erényeik, Dharmájuk, bölcsességük, életük volt, és hogyan szabadultak meg mindeme Magasztosok?

– Dehogyis, Uram.

– Vajon behatoltál-e elméddel a majdani tökéletesen felébredett Érdemesek elméjébe, hogy tudd, milyen erényeik, Dharmájuk, bölcsességük, életük lesz, és hogyan fognak megszabadulni mindeme Magasztosok?

– Dehogyis, Uram.

– Vajon behatoltál-e elméddel a mostani tökéletesen felébredett Érdemes elméjébe, vagyis az én elmémbe, hogy tudd, milyen erényeim, Dharmám, bölcsességem, életem van, és hogyan szabadultam meg?

– Dehogyis, Uram.

– Szóval, Száriputta nincs közvetlen tudásod a múlt, a jelen és a jövő tökéletesen felébredett Érdemeseinek elméjéről. Akkor miért beszéltél így, érces bikabömböléssel, szilárd meggyőződéssel, oroszlánüvöltéssel?

– Valóban nincs közvetlen tudásom a múlt, a jelen és a jövő tökéletesen felébredett Érdemeseinek elméjéről, de értem a Dharma logikáját. Úgy van ez, Uram, mint egy határvidéki, szilárd töltéssel és palánkkal körülvett királyi városban, melynek egyetlen, erős kapuzata van. A kapu őrizője pedig hozzáértő, tapasztalt és eszes, az ismeretleneket feltartóztatja, az ismerősöket beengedi. Ha a város szélén körbejárva nem lát a palánkon sem nyílást, sem rést, akkorát sem, amin egy macska kifér, akkor tudni fogja, hogy valahány termetes lény e városba bejön vagy kimegy, mind csakis a kapun át mehet. Ugyanígy, Uram, én értem a Dharma logikáját: a hajdani tökéletesen felébredett Érdemesek mindannyian csak úgy érhették el a teljes és tökéletes felébredést, hogy elhagyták az öt hátráltató tényezőt; bölcsességgel meggyengítették a nyugtalanító érzéseket; és a négy tudatossággyakolat által megerősített elméjükkel a valósággal való összhangra kiművelték a felébredés hét tényezőjét. És ugyanígy kell legyen a majdani tökéletesen felébredett Érdemesekkel és a Magasztossal is.

És a Magasztos még ugyanitt elmondta az erényről, a szamádhiról és a bölcsességről szóló tanítóbeszédét.

Az öt gyötrelemről és öt áldásról

A Magasztos az embereket érintő öt gyötrelemről és öt áldásról beszél a Pátali-falubéli parasztoknak. Szunidha és Vasszakára, Magadha miniszterei a falunál várost építenek, az ott lakó istenségek királyainak is lakhelyet készítenek. Jóslat a jövendő városról. A miniszterek ebédre hívják a Magasztost, távozása után kaput neveznek el róla. A Buddha csodás módon átkel a megáradt folyón.

Miután a Magasztos kedve szerint elidőzött Nálandában, így szólt a tiszteletreméltó Ánandához:

– Menjünk el Pátali-faluba!

– Igen, Uram – válaszolt Ánanda. És a Magasztos átvonult Pátali-faluba, nagy szerzetesi közösség kísérte. Amikor az ott lakó hívek meghallották, hogy a Magasztos megérkezett, elmentek hozzá, üdvözölték és oldalt leültek, majd így szóltak:

– Fogadja el a Magasztos a meghívásunkat a pihenőházba!

A Magasztos némán elfogadta. Erre a pátali-falubéli hívek felkeltek ültükből, elköszöntek, illő tisztelettel jobbkéz felől megkerülték a Magasztost és elmentek a pihenőházba. Felszórták szénával, kialakították az ülőalkalmatosságokat, kikészítettek egy vizestálat és felraktak egy olajmécsest. Elmentek a Magasztoshoz, oldalt megálltak, majd így beszéltek:

– Uram, mindent előkészítettünk. Indulhat a Magasztos, ha helyesnek látja.

A Magasztos az est beálltával felöltözött, vette szilkéjét és felsőruháját, majd a szerzetesi közösséggel együtt elment a pihenőházhoz. Ott megmosta a lábát, bement és a középső oszlop mellett, keletnek fordulva leült. A szerzetesek is megmosták a lábukat, bementek és a nyugati falnál, keletnek fordulva leültek a Magasztos mögé. A pátali-falubéli hívek is megmosták a lábukat, bementek és a keleti falnál, nyugatnak fordulva leültek a Magasztos elé.

A Magasztos így beszélt a hívekhez:

– Az erénytelen embert öt gyötrelem kínozza, mivel letért az erény útjáról. Mi ez az öt? Az első, hogy hanyagsága miatt nagy vagyonvesztést szenved el.

A második, hogy rossz híre kél.

A harmadik, hogy akármilyen társaságba is megy el, nemesek, bráhminok, közemberek vagy törekvők társaságába, félszegen, zavartan viselkedik.

A negyedik, hogy kétségek között, megnyugvás nélkül végzi be életét.

Az ötödik, hogy a test pusztulásával, a halál után aláhull, rossz sorsra, romlásra, kárhozatra jut. Ez az öt gyötrelem kínozza az erénytelen embert, mivel letért az erény útjáról.

Az erényes embert öt áldás kíséri, mivel az erény útján jár. Mi ez az öt? Az első, hogy odaadó törekvéssel nagy vagyont szerez.

A második, hogy jó híre kél.

A harmadik, hogy akármilyen társaságba is megy el, nemesek, bráhminok, közemberek vagy törekvők társaságába, magabiztosan, fesztelenül viselkedik.

A negyedik, hogy megnyugodva végzi be életét.

Az ötödik, hogy a test pusztulásával, a halál után jó sorsra, mennyei világba jut. Ez az öt áldás kíséri az erényes embert, mivel az erény útján jár.

A Magasztos hosszú időn át tanítóbeszédekkel tanította, buzdította, intette és bátorította a pátali-falubéli híveket, majd elbocsátotta őket:

– Öreg este van már, emberek, indulhattok, ha helyesnek látjátok.

– Igen, Uram – helyeseltek a pátali-falubéli hívek, majd felkeltek ültükből, elköszöntek, illő tisztelettel jobbkéz felől megkerülték a Magasztost és elmentek.

Nem sokkal később a Magasztos visszavonult.

Abban az időben Szunidha és Vasszakára, Magadha miniszterei Pátali-falunál várost építtettek a vaddzsík távoltartására. Akkoriban a pátali-falubéli tanyák körül sokezernyi istenség lakozott. Amelyik környék a hatalmas istenségeké volt, ott a királyi miniszterek úgy tervezték, hogy lakhelyet építtetnek e hatalmasok királyainak.6 Amelyik környék pedig a közepes vagy az alantas istenségeké volt, ott a királyi miniszterek úgy tervezték, hogy lakhelyet építtetnek ezek királyainak is. A Magasztos teljesen megtisztult, emberfeletti, isteni látásával látta, hogy a pátali-falubéli tanyák körül sokezernyi istenség lakozik. Hajnali szürkületkor a Magasztos felkelt és megkérdezte a tiszteletreméltó Ánandát:

6: Ez az érdekes részlet az új központi hatalom hinduizáló-civilizatorikus törekvéseit tükrözi. A népies istenségek, szellemek stb. sokaságából néhányat királyként kiemelve templomba költözteti őket.

– Mondd, Ánanda, kik építtetnek Pátali-falunál várost?

– Uram, Szunidha és Vasszakára, Magadha miniszterei építtetik, a vaddzsík távoltartására.

– Olyan várost építenek, Ánanda, mintha a harminchárom istenek tanácsát követnék. Láttam ugyanis teljesen megtisztult, emberfeletti, isteni látásommal, hogy a királyi miniszterek hajlanak rá, hogy mindegyik környéken lakhelyet építsenek az ott lakó istenségek királyainak. Ánanda, az egész arija területen7 és ameddig a kereskedelmi utak elérnek, ez lesz a legfontosabb kereskedőváros: Pátaliputta. Pátaliputtát pedig három veszély fenyegetheti: tűz, víz vagy meghasonlás.

7: A páli szövegekben szokatlan módon itt az arija egyszerűen észak-indiai, szanszkrit/prákrit nyelvű területre utal.

Akkor Szunidha és Vasszakára, Magadha miniszterei elmentek a Magasztoshoz. Barátságosan üdvözölték egymást, baráti és udvarias szavakat váltottak, majd oldalt megálltak, és így szóltak a Magasztoshoz:

– Gótama úr, fogadja el meghívásunkat a szerzetesi közösséggel együtt a mai étkezésre!

A Magasztos némán elfogadta. Erre Szunidha és Vasszakára elment saját táborhelyére. Válogatott étkeket és finomságokat készíttettek, és a Magasztosnak hírül adták:

– Itt az idő, Gótama úr, elkészült az étel!

A Magasztos hajnalban felöltözött, vette szilkéjét és felsőruháját, majd a szerzetesi közösséggel együtt elment Szunidha és Vasszakára táborhelyére, és leült a neki felkínált ülőhelyre. Szunidha és Vasszakára, Magadha miniszterei pedig válogatott étkekkel és finomságokkal kínálták, és sajátkezűleg szolgálták ki a szerzetesi közösséget, élén a Buddhával. Miután a Magasztos befejezte az étkezést és letette a szilkéjét, Szunidha és Vasszakára alacsonyabb ülőalkalmatosságokat hozott, és oldalt leültek mellé. Akkor a Magasztos ezekkel a versekkel mondott köszönetet:

A meggondolt tudós ember, idegenben tanyát ha ver,
az ottani jámborakat mind vendégelje bőkezűn.

Áldozatot mutasson be a helyi isteneknek is.
Tiszteli majd, kit megtisztelt; megbecsülik, kiket becsül. Törődnek vele szépszerrel, mint fiával szülőanya:
jóra fordul annak minden, kivel törődnek istenek.

Ezután a Magasztos felkelt ülőhelyéről és távozott.

Szunidha és Vasszakára szorosan követték, mondván: „Nézzük, melyik kapun hagyja el Gótama törekvő a várost. Nevezzük azt el Gótama kapujának! És ahol átkel a Gangeszen, azt nevezzük el Gótama gázlójának!“

El is nevezték Gótama kapujának a kaput, amelyiken a Magasztos elhagyta a várost. Azután a Magasztos a Gangeszhez ment; de akkortájt a folyó áradóban volt, a medre csurig tele, varjak ittak belőle. Néhány ember hajót vagy sajkát keresett, mások pedig tutajt tákoltak, mert át akartak kelni a túlpartra. Akkor a Magasztos – olyan gyorsan, ahogyan egy erős ember a behajlított karját kinyújtja, vagy a kinyújtott karját behajlítja – a Gangesz innenső partjáról eltűnt és megjelent a túlparton; és vele az egész szerzetesi közösség. Elnézte a Magasztos az embereket, akik hajót vagy sajkát kerestek, tutajt tákoltak, és ezt az ihletett verset mondta:

A tenger vizen átkelni gátat húznak, kerülik az ingoványt,
aztán tutajt is tákolnak – túlpartra jut a jóeszű.

Az arija igazságok

A Magasztos az arija igazságokat tanítja, majd a Nátikában elhunytak sorsáról beszél: kik születnek égi világban, kik egyszervisszatérők, kik folyambalépettek. Kifejti, mi a Dharma tükre: megvan-e a bizodalom a Buddhában, a Dharmában és a Szerzetesi Közösségben.

Akkor a Magasztos így szólt a tiszteletreméltó Ánandához:

– Menjünk el Kóti-faluba!

– Igen, Uram – válaszolt Ánanda. És a Magasztos átvonult Kóti-faluba, nagy szerzetesi közösség kísérte, és ott tartózkodott. Ekkor a Magasztos így szólt a szerzetesekhez:

– Szerzetesek, magam is, ti is, mindannyian hosszú ideig vergődtünk, vándoroltunk a létforgatagban, mivel nem ismertük fel a négy arija igazságot, nem hatoltunk a mélyére. És mi ez a négy? A szenvedés; a szenvedés keletkezése; a szenvedés kiküszöbölése; és a szenvedés kiküszöbölésére vezető út. De most már felismertem a négy arija igazságot és a mélyére hatoltam. Kiirtottam a lét szomjúhozását,8 elapadt a lét forrása, nincs többé újralétesülés.

Majd így szólt a Magasztos, az Üdvözült,9 a Mester:

A buddhák négy igazságát míg nem láttam világosan,
Születésről-születésre hosszan sodort a forgatag.

Immár tisztán látom őket: lét forrása kiszáradott,
Kín gyökere ki van tépve. Nincs már létesülés tovább.

És a Magasztos még ugyanitt elmondta az erényről, a szamádhiról és a bölcsességről szóló tanítóbeszédét.

Miután a Magasztos kedve szerint elidőzött Kóti-faluban, így szólt a tiszteletreméltó Ánandához:

– Menjünk el Nátikába!

– Igen, Uram – válaszolt Ánanda. És a Magasztos átvonult Nátikába, nagy szerzetesi közösség kísérte. Ott pedig a Gindzsaka házban tartózkodott. Akkor a tiszteletreméltó Ánanda odament a Magasztoshoz, üdvözölte, oldalt leült, és így szólt:

– Uram, egy Szálha nevű szerzetes Nátikában hunyt el. Mi lett a sorsa, hova jutott? Szintén Nátikában hunyt el Nandá nővér, a világi hívek közül pedig Szudatta, Szudzsátá asszony, Kukkuta, Kálimba, Nikata, Katisszaha, Tuttha, Szantuttha, Bhadda és Szubhadda. Mi lett a sorsuk, hova jutottak?

– Szálha szerzetes leküzdötte a befolyásokat. Ezért felfogásának, értelmének, tudatának kikezdhetetlen megszabadulását saját maga felismerte, megtapasztalta és így már itt, evilágon célhoz ért. Nandá nővér széttörte az öt lefelé húzó béklyót. Ezért ő már csakis csodás módon, égi világban létesül,10 ott éri el a teljes ellobbanást, abból a világból nem tér vissza. A világi Szudatta három béklyót tört szét és legyengítette a szenvedélyt, a haragot és a tompaságot. Ezért ő egyszervisszatérő: már csak egyszer tér vissza ebbe a világba, és majd akkor vet véget a szenvedésnek. Szudzsátá asszony három béklyót tört szét. Ezért ő folyambalépett: már nem eshet vissza, rendíthetetlenül fog törekedni a felébredésre. Kukkuta, Kálimba, Nikata, Katisszaha, Tuttha, Szantuttha, Bhadda és Szubhadda mindannyian széttörték az öt lefelé húzó béklyót. Ezért ők már csakis csodás módon, égi világban létesülnek, ott érik el a teljes ellobbanást, abból a világból nem térnek vissza. Ánanda, Nátikában több mint ötven világi hunyt el, aki széttörte az öt lefelé húzó béklyót. Ezért ők már csakis csodás módon, égi világban létesülnek, ott érik el a teljes ellobbanást, abból a világból nem térnek vissza. Nátikában több mint kilencven világi hunyt el, aki három béklyót tört szét és legyengítette a szenvedélyt, a haragot és a tompaságot. Ezért ők egyszervisszatérők: már csak egyszer térnek vissza ebbe a világba, és majd akkor vetnek véget a szenvedésnek. Nátikában több mint ötszáz világi hunyt el, aki három béklyót tört szét. Ezért ők folyambalépettek: már nem eshetnek vissza, rendíthetetlenül fognak törekedni a felébredésre.

10: Opapātika: nem apától és anyától születő, hanem a semmiből előbukkanó kifejlett lény.

Nincs abban semmi csodálatos, Ánanda, ha egy emberi lény meghal. És ha meghalt, ti pedig a Tathágatát faggatjátok róla, azzal bosszúságot okoztok neki. Ezért, Ánanda, most megtanítom a példázatot a Dharma tükréről, hogy ennek segítségével az arija tanítvány, ha kételye támad, önnön maga is tisztába jöhessen vele, hogy ő már legyőzte a poklot, az állati születést, a prétavilágot, a halál utáni rossz sorsokat – hiszen ő már folyambalépett, nem eshet vissza, rendíthetetlenül törekszik a felébredésre.

És mi a Dharma tükre?

Az arija tanítványnak a Buddha iránti bizodalma rendíthetetlen: „Íme, a Magasztos Érdemes, tökéletesen felébredett, nagytudású és tiszta életű, Üdvözült, megértette a világot; az emberi zabolátlanság legkitűnőbb megfékezője, istenek és emberek tanítója, a felébredett Magasztos.“

A Dharma iránti bizodalma is rendíthetetlen: „A Magasztos jól kifejtette a Dharmát, amely jelen világbeli, azonnali, megtapasztalásra hívó, feltárulkozó, és a bölcsek magukban felismerhetik.“

A Szerzetesi Közösség iránti bizodalma is rendíthetetlen: „A Magasztos követőinek közössége a helyes úton jár, az egyenes úton jár, az igaz úton jár, a jó úton jár. A Magasztos követőinek közösségét alkotó, négy párba rendezhető, nyolcféle ember11 méltó az áldozatra, a megvendégelésre, a megajándékozásra, a tiszteletadásra: az erényes cselekedetek felülmúlhatatlan lehetőségét nyújtják az egész világ számára.“

11: A négy személy a folyambalépett, az egyszervisszatérő, a vissza nem térő és az Érdemes. Az első négy, aki rálépett az útra, a második négy pedig, aki az adott állapot gyümölcsét learatta.

Ez az arija tanítvány tehát az arijáknak kedves, töretlen, hiánytalan, folttalan, tiszta, szabadító, bölcsektől dicsért, hibátlan, szamádhihoz vezető erények birtokában van.

Ez a Dharma tükrének példázata.

És a Magasztos még ugyanitt elmondta az erényről, a szamádhiról és a bölcsességről szóló tanítóbeszédét.

Ambapálí meghívása

A Buddha a tudatosan figyelmes állapotról tanít. Ambapálí kurtizán ebédre hívja a Magasztost; a Liccshavík is hívnák, de ő már eligérkezett a kurtizánhoz. Ambapálí a szerzetesi közösségnek adományozza a mangóligetét.

Miután a Magasztos kedve szerint elidőzött Nátikában, így szólt a tiszteletreméltó Ánandához:

– Menjünk el Vészálíba!

– Igen, Uram – válaszolt Ánanda. És a Magasztos átvonult Vészálíba, nagy szerzetesi közösség kísérte. Ott pedig Ambapálí ligetében12 tartózkodott. Ekkor a Magasztos így szólt a szerzetesekhez:

– A szerzetes időzzék tudatosan figyelmes állapotban – ez az én útmutatásom számotokra. És hogyan tudatos a szerzetes? Nos, a test tudatosításakor tartósan a testére figyel, buzgó, figyelmes, tudatos, kizárja a világgal kapcsolatos sóvárgást és csalódást. Az érzetek tudatosításakor tartósan az érzetekre figyel, a tudatműködés tudatosításakor a tudatműködésre, a sajátosságok tudatosításakor a sajátosságokra – buzgó, figyelmes, tudatos, kizárja a világgal kapcsolatos sóvárgást és csalódást. Így tudatos a szerzetes.

És hogyan figyelmes a szerzetes? Tudatosan cselekszik, amikor elmegy vagy visszatér; előre tekint vagy nézelődik; összekuporodik vagy kinyújtózik; köpenyét és felső ruháját viseli vagy szilkéjét hordozza; eszik, iszik, rágcsál, majszol; vizeletét és székletét üríti; megy, áll, ül, alszik vagy ébren van, beszél vagy hallgat. Így figyelmes a szerzetes. Ez tehát az én útmutatásom számotokra – a szerzetes időzzék tudatosan figyelmes állapotban!

Amikor Ambapálí kurtizán meghallotta, hogy a Magasztos Vészálíba érkezett, és az ő mangóligetében tartózkodik, befogatott a legjobb kocsikba, azok közül is a legjobbra felhágott és kivonult Vészálíból saját parkja felé. Amíg lehetett, kocsival ment, majd leszállt és gyalog folytatta útját a Magasztoshoz. Miután megérkezett, üdvözölte őt és oldalt leült. A Magasztos Ambapálí kurtizánt tanítóbeszédekkel tanította, buzdította, intette és bátorította. Ezután Ambapálí kurtizán így szólt a Magasztoshoz:

– Fogadja el a Magasztos a meghívásomat a szerzetesi közösséggel együtt a holnapi étkezésre!

A Magasztos némán elfogadta. Erre Ambapálí felkelt ültéből, elköszönt, illő tisztelettel jobbkéz felől megkerülte a Magasztost és távozott.

Amikor a Vészálíban élő liccshavík meghallották, hogy a Magasztos Vészálíba érkezett és Ambapálí ligetében tartózkodik, befogattak a legjobb kocsikba, azok közül is a legjobbakra felhágtak és kivonultak Vészálíból. Némelyik liccshaví kék volt, kék a színe, kék a ruhája, kék az ékszere. Némelyik sárga volt, sárga a színe, sárga a ruhája, sárga az ékszere. Némelyik vörös volt, vörös a színe, vörös a ruhája, vörös az ékszere. Némelyik pedig fehér volt, fehér a színe, fehér a ruhája, fehér az ékszere. Ambapálí kurtizán az ifjabb liccshaví legényeket visszafordította, és aztán fej fej mellett hajtottak visszafelé. Erre a többi liccshaví megkérdezte tőle, hogy ezt miért csinálta.

– Azért, drága uraim, mert én már meghívtam a Magasztost a holnapi ebédre, és vele a szerzeteseket is.

– Ej, Ambapálí, add át nekünk ezt a meghívást százezerért!

– Drága uraim, ezt az ebédet akkor sem adom oda, ha cserébe Vészálít adjátok minden ételével együtt!

– Lám, Ambácskánk fölénk kerekedett, fölénk bizony! – mondták erre a liccshavík kinyújtott mutatóujjukat ingatva, majd továbbindultak Ambapálí ligete felé. A Magasztos már messziről megpillantotta a közeledő liccshavíkat, és így szólt a szerzetesekhez:

– Aki még nem látta a harminchárom isteneket, vegye szemügyre a liccshavík tanácsát, nézze meg őket, és vesse össze: olyanok, mint a harminchárom istenek.

A liccshavík, amíg lehetett, kocsival mentek, majd leszálltak és gyalog folytatták útjukat a Magasztoshoz. Miután megérkeztek, üdvözölték őt és oldalt leültek. A Magasztos tanítóbeszédekkel tanította, buzdította, intette és bátorította őket. Ezután a liccshavík így szóltak a Magasztoshoz:

– Fogadja el a Magasztos a meghívásunkat a szerzetesi közösséggel együtt a holnapi étkezésre!

– Már elfogadtam Ambapálí kurtizán meghívását holnapra – válaszolta a Magasztos.

– Lám, Ambácskánk fölénk kerekedett, fölénk bizony! – mondták erre a liccshavík kinyújtott mutatóujjukat ingatva, és a Magasztos szavait barátságosan mosolyogva megköszönték. Majd felkeltek ültükből, elköszöntek, illő tisztelettel jobbkéz felől megkerülték a Magasztost és elmentek.

Aztán az éjszaka elmúltával Ambapálí kurtizán a kertjében válogatott étkeket és finomságokat készíttetett, és a Magasztosnak hírül adta:

– Itt az idő, Uram, elkészült az étel!

A Magasztos hajnalban felöltözött, vette szilkéjét és felsőruháját, majd a szerzetesi közösséggel együtt elment Amabpálí kurtizán lakhelyére, és leült a neki felkínált ülőhelyre. Ambapálí pedig válogatott étkekkel és finomságokkal kínálta, és sajátkezűleg szolgálta ki a szerzetesi közösséget, élén a Buddhával. Miután a Magasztos befejezte az étkezést és letette a szilkéjét, Ambapálí hozott egy alacsonyabb ülőalkalmatosságot, oldalt leült mellé, és így szólt:

– Uram, a parkomat ezennel a Buddha vezette szerzetesi közösségnek adom.

A Magasztos elfogadta a parkot. Utána Ambapálít tanítóbeszédekkel tanította, buzdította, intette és bátorította, majd felkelt ültéből és elment. És a Magasztos még ugyanitt elmondta az erényről, a szamádhiról és a bölcsességről szóló tanítóbeszédét.

Az esős évszak

A Buddha a monszun idejére elbocsátja a szerzeteseket. Az esős évszak végén beteg lesz, de betegségét visszaszorítja. Ánanda kétségbe esik, és érdeklődik, hogy a Magasztos kíván-e nyilatkozni a Szerzetesi Közösséggel kapcsolatban. Ő ezt visszautasítja, s csak annyit mond: „immár a magatok szigete vagytok“.

Miután a Magasztos kedve szerint elidőzött Ambapálí ligetében, így szólt a tiszteletreméltó Ánandához:

– Menjünk el Véluva faluba!

– Igen, Uram – válaszolt Ánanda. És a Magasztos átvonult Véluvába, nagy szerzetesi közösség kísérte, és ott tartózkodott. Majd így szólt a szerzetesekhez:

– Menjetek, töltsétek az esős évszakot bárhol Vészálíban, ahol barátotok van, ahol illő laknotok, ahol illő étkeznetek.13 Én pedig itt, Véluva faluban töltöm az esős évszakot.

– Igen, uram – válaszolták a szerzetesek, és ők Vészálíban, a Magasztos pedig Véluvában töltötte az esős évszakot.

Az esős évszak alatt a Magasztost kínzó betegség támadta meg, erős, halálos fájdalmak gyötörték; de nem gyűrték le, hanem tudatosan figyelmes állapotában maradva viselte el őket. Ekkor a Magasztos így gondolkodott: „Nem illene hozzám, ha úgy érne a teljes ellobbanás, hogy előtte nem szólok a kísérőimhez és nem bocsátom el a Szerzetesi Közösséget“. Inkább erővel visszaszorítom a betegséget, életösztönömbe kapaszkodom és kitartok. Így is tett, és a kínjai csillapultak. Amikor a Magasztos betegségéből felépült, és éppen csak felkelt betegágyából, kijött a kunyhóból és leült a számára fenntartott ülőhelyre a kunyhó árnyékában. Akkor a tiszteletreméltó Ánanda odament a Magasztoshoz, üdvözölte és oldalt leült, majd így szólt:

– Uram, látom, hogy könnyebben van, és az állapota elviselhető. Az én testem viszont mintha lerészegedett volna a Magasztos betegsége miatt: nem tudom, mi merre van; és a tanításokat sem tudom felidézni. Csak az adott némi reménységet, hogy teljes ellobbanása előtt a Magasztos biztosan nyilatkozik a Szerzetesi Közösséggel kapcsolatban.

– Ugyan, mit remél még tőlem a Szerzetesi Közösség, Ánanda? Tanításom szerint a Dharma közvetlenül elérhető, nem kívülről kell várni. A Tathágata nem tartja markában14 a Dharma előírásait, mint más mesterek. Mármost, Ánanda, aki úgy gondolja, hogy majd ő fogja gondját viselni a Szerzetesi Közösségnek, vagy hogy a Szerzetesi Közösséget neki szánták, az nyilván nyilatkozhatna a Szerzetesi Közösséggel kapcsolatban. De ez már nem a Tathágata lesz – hát miért is nyilatkozna a Szerzetesi Közösséggel kapcsolatban? Ánanda, én már hajlott korú, elaggott, aszott, vén, öreg vagyok. Nyolcvan esztendőt éltem meg. A Tathágata teste olyan már, mint egy roskatag, vén szekér: csak kínkeservesen vánszorog. Csak akkor kényelmes neki, amikor egy olyan szamádhiban időzik, ahol meditációjának nincs tárgya, tudatába fordul és érzetei egy részét kiküszöböli. Ezért, Ánanda, immár a magatok szigete vagytok, a magatok oltalma, más oltalmatok nincsen; a Dharma a szigetetek, a Dharma az oltalmatok, más oltalmatok nincsen.15 És hogyan valósíthatja meg ezt a szerzetes? Nos, Ánanda, a test tudatosításakor tartósan a testére figyel, buzgó, figyelmes, tudatos, kizárja a világgal kapcsolatos sóvárgást és csalódást. Az érzetek tudatosításakor tartósan az érzetekre figyel, a tudatműködés tudatosításakor a tudatműködésre, a sajátosságok tudatosításakor a sajátosságokra – buzgó, figyelmes, tudatos, kizárja a világgal kapcsolatos sóvárgást és csalódást. Így lesz a szerzetes a maga szigete, a maga oltalma, más oltalma nem lesz; a Dharma lesz a szigete, a Dharma lesz az oltalma, más oltalma nem lesz. Mindazok a szerzetesek, akik most vagy a halálom után ezt megvalósítják, akik valóban akarják a fegyelmezett életet: ők túljutnak a sötétségen.16

14: A némiképp homályos ācariyamuṭṭhi, azaz ‘mester-ököl’ kifejezést a hagyomány úgy értelmezi, hogy a Buddhának nincsenek markába szorított, azaz titkos tanításai. Mi viszont úgy véljük, hogy nem tartja a kezében a Közösség szabályairól rendelkezés jogát.

15: A hagyományos oltalomba térés, azaz a buddhizmus formális felvállalása a Buddha, a Dharma és a Közösség oltalmát említi. Itt tehát a Buddha leszögezi, hogy immáron ebből csak az utolsó kettő maradt meg. A megfogalmazásban a Közösség szó helyére itt ‘magatok’ került.

16: A metafora pontos jelentése bizonytalan: a nem-tudás vagy a szenvedések félelmetes világa vagy a sötét túlvilági helyek bármelyikére gondolhatunk. Érdekes, hogy a kép felveti a korábban ‘sziget’-nek fordított dípa másik, nevezetesen ‘fény’, ‘lámpás’ értelmezésének lehetőségét.

A csodás képességek négy alapja

A Buddha a csodás képességek négy alapjáról beszél; élhetne tovább egy világkorszakig is – de Ánanda többször is elmulasztotta erre megkérni őt. Mára, a Gonosz a teljes ellobbanásra szólítja fel a Magasztost, aki bejelenti, hogy az három hónap múlva megtörténik; földrengés támad. A földrengések nyolc eredete. A nyolcféle gyűlés. A megszabadulás nyolc fázisa. Ánanda csak ekkor kérleli a Magasztost, hogy éljen tovább, de már elkésett vele – a Buddha hibáztatja is ezért. Elmondja a 37 megvilágosodási tényezőt. Búcsút vesz Vészálítól; kiemeli tanítása négy sarokpontját. Elmondja, hogyan kell majd megállapítani, hogy egy tanítás valóban tőle származik-e.

Reggel a Magasztos felöltözött, vette szilkéjét és felsőruháját, bejárta Vészálít alamizsnáért, majd az étkezés után, az alamizsnagyűjtésből visszatérve így szólt a tiszteletreméltó Ánandához:

– Hozd az ülőpárnámat, menjünk a Csápála szentélyhez. Töltsük ott a napot.

– Igen, Uram – válaszolt a tiszteletreméltó Ánanda engedelmesen, fogta a párnát és szorosan követte a Magasztost. Amikor megérkeztek a szentélyhez és elkészült az ülőhelye, a Magasztos letelepedett. Ánanda pedig tisztelettel oldalt leült.

A Magasztos így szólt:

– Kellemes hely Vészálí, kellemesek a szentélyei: Udéna, Gótamaka, Szattamba, Bahuputta, Szárandada és Csápála. Aki a csodás képességek négy alapját17 kiművelte, megsokszorozta, begyakorolta, megszilárdította, megalapozta, kiismerte és megvalósította, az egy világkorszakig vagy akár a nagy világkorszak végéig18 is élhet, ha úgy akarja. És a Tathágata mindezt megvalósította, élhetne hát ily sokáig is. Noha a Magasztos nyilvánvaló jelet, nyilvánvaló alkalmat adott rá, a tiszteletreméltó Ánanda nem értette meg és nem kérlelte a Magasztost: „Éljen tovább a Magasztos egy világkorszakig! Maradjon még az Üdvözült egy világkorszakra, sokaknak hasznára, boldogságára, a világ iránti együttérzésből, istenek és emberek javára, hasznára, boldogságára!“ Nem kérlelte, mert tudatát ennyire kitöltötte a halál, Mára. A Magasztos másodszor és harmadszor is elmondta ugyanezeket, ám Ánanda ekkor is elmulasztotta a lehetőséget. Akkor a Magasztos így szólt:

17: A csodás képességek négy alapja: a szándék, a kitartás, a tudat és az elemzés meditációs fejlesztése.

18: Világkorszak: kappa (szanszkrit: kalpa). A szöveg szó szerint azt mondja, hogy ‘egy világkorszakig vagy a maradék világkorszakokig’. Láthatólag többszörösen egymásba ágyazott világciklusokról van szó, ami a hinduizmusban és a későbbi buddhizmusban is teljesen általános elképzelés.

– Menj Ánanda, tedd, amit helyesnek látsz.

– Igen, Uram – mondta a tiszteletreméltó Ánanda, majd engedelmesen felkelt ültéből, elköszönt, illő tisztelettel jobb kéz felől megkerülte a Magasztost és leült egy közeli fa tövében.

Nem sokkal Ánanda távozása után Mára, a Gonosz odament a Magasztoshoz, oldalt megállt, és így szólt:

– Uram, történjen meg most a Magasztos teljes ellobbanása! Történjen meg az Üdvözült teljes ellobbanása! Most van itt a Magasztos teljes ellobbanásának ideje!

Uram, a Magasztos egyszer ezt ígérte: „Addig, nem történik meg a teljes ellobbanásom, Gonosz, amíg nem lesznek kitűnő tanítványaim: szerzetesek, nővérek, férfi és nő világi hívek – akik tapasztaltak, avatottak, magabiztosak, képzettek, a Dharma megőrzői, a Dharma értői, a Dharma szerint tudják megítélni a dolgokat; a jó úton járnak, a Dharma szerint viselkednek. Miután elsajátították a mesterüktől kapott tudást, megmutatják azt: tanítják, megismertetik, megalapozzák, felfedik, megosztják és világossá teszik. Mások tételeit a velük folytatott vitákban a közös Dharma alapján biztos kézzel felfejtik. Így tanítják a nagyszerű Dharmát.“ És most már vannak a Magasztosnak ilyen tanítványai! Történjen hát meg most a Magasztos teljes ellobbanása! Történjen meg az Üdvözült teljes ellobbanása, most van itt a Magasztos teljes ellobbanásának ideje.

Uram, a Magasztos egyszer ezt is ígérte: „Addig nem történik meg a teljes ellobbanásom, Gonosz, amíg jámbor életmódom19 nem lesz termékeny, nagyhatású, elterjedt és közkeletű, amíg nem lesz sok követője és amíg nem világítottam meg kellőképpen az istenek és emberek számára.“ És a Magasztos jámborsága immár elérte mindezt! Történjen hát meg most a Magasztos teljes ellobbanása! Történjen meg az Üdvözült teljes ellobbanása, most van itt a Magasztos teljes ellobbanásának ideje.

19: A ‘brahmacsarija’ szót máshol ‘jámborságnak’ fordítottuk, itt azonban hangsúlyos, hogy az életvezetésről, a vinajáról van szó.

Erre a Magasztos így felelt:

– Ne aggódj, Gonosz, nemsokára bekövetkezik! Három hónap múlva megtörténik a Tathágata teljes ellobbanása.

Akkor a Magasztos a Csápála szentélynél tudatosan figyelmes állapotban, visszavonhatatlanul lemondott az életről.20 Erre nagy földrengés támadt, rettenetes, iszonytató – meghasadtak az istenek dobjai. A Magasztos ekkor ezt az ihletett verset mondta:

20: Szó szerint ‘elengedte az életben tartó meghatározottságot’, azaz feladta az életösztönét.

A bölcs feladta a létezést, minden születést, mi földi vagy csodás;
elmerült boldog szamádhiba, végleg széttörte már éne börtönét.

Ekkor a tiszteletreméltó Ánanda elgondolkozott: „Csodálatos, bámulatos ez a nagy földrengés, hatalmas, rettenetes, iszonytató; az istenek dobjai is meghasadtak! Ugyan mi lehet az oka, honnan eredhet ez a jelenség?“

Odament hát a Magasztoshoz, üdvözölte, oldalt leült, és megkérdezte tőle:

– Ugyan mi lehet az oka ennek a nagy földrengésnek, honnan eredhet ez a jelenség?

– Ánanda, nyolc oka, nyolcféle eredete lehet a nagy földrengésnek. Mi ez a nyolc? Az első ez: ím, ez az egész föld a vízre támaszkodik; a víz a szélre, a szél pedig az űrre21. Időnként nagy szél kerekedik, ami felkavarja a vizet. A kavargó víz pedig megrendíti a földet. A második, ha egy varázserejű, tudatát uraló törekvő vagy bráhmin, avagy egy nagyerejű, nagyhatalmú isten, gyakorlatában a földdel alig, a vízzel viszont mértéktelenül törődik, és megrendíti, rázza, megrengeti, megreszketteti a földet.

21: Ákásza, tkp. ‘ég’, a legfinomabb, legkülső elem, szokásos fordítása ‘éter’.

A harmadik, ha egy bódhiszatta a tuszita-testből22 eltávozik, és tudatosan figyelmes állapotban alászáll az anyaméhbe.

22: A bódhiszatták utolsó megtestesülésük előtt a Tuszita (‘Elégedett’) égi világban létesülnek.

A negyedik, ha egy bódhiszatta tudatosan figyelmes állapotban kilép az anyaméhből. Az ötödik, ha egy tathágata eléri a felülmúlhatatlan, teljes felébredést. A hatodik, ha egy tathágata megforgatja a Dharma tökéletes kerekét. A hetedik, ha egy tathágata tudatosan figyelmes állapotban, visszavonhatatlanul lemond az életről. A nyolcadik, ha egy tathágata eléri a minden létmaradványtól mentes23 teljes ellobbanás állapotát. Ilyenkor a föld mindig megrendül, rázkódik, reng, reszket: ez a nyolc oka, nyolcféle eredete lehet a nagy földrengésnek.

23: Anupádiszésza nibbánadhátu, szó szerint ‘a sajátítás/tüzelő maradvány nélküli ellobbanás-elem’. A szakkifejezés arra utal, hogy a megvilágosodáskor már elérte a nirvánát, de a testét életben tartó tényezők haláláig még megvoltak. (Ez a sza-upádiszésza nibbánadhátu.)

Ánanda, lám, gyűlés is nyolcféle van, ami a hallgatóságunk lehet. Mi ez a nyolc? Nemesi gyűlés, a bráhminok, a közemberek, illetve a törekvők gyűlése; a Négy Királyok, a Harminchármak, Mára vagy Brahmá gyűlése. Emlékszem, egyszer elmentem egy többszáz tagú nemesi gyűlésbe. Ott először letelepedtem közéjük, elbeszélgettünk és társalgásba merültem velük. Teljesen az ő kiejtésükkel és hanghordozásukkal beszéltem. Tanítóbeszédekkel tanítottam, buzdítottam, intettem és bátorítottam őket. És beszédemről nem ismerték fel, ki vagyok. Latolgatták, isten vagyok-e vagy ember.24 A tanítóbeszéd végén eltűntem. És eltűnésemről sem ismerték fel, ki vagyok. Latolgatták, isten vagyok-e vagy ember. Ugyanez történt, amikor elmentem a bráhminok, a közemberek, illetve a törekvők gyűlésére; a Négy Királyok, a Harminchármak, Mára vagy Brahmá gyűlésére. Nos, Ánanda, ez a nyolcféle gyűlés van.

24: A szöveg valószínűleg eredetileg csupán arra buzdított, hogy a buddhista tanító hallgatóságához annak beszédmódján szóljon, a tanítás után pedig szerényen vonuljon vissza. Ezt színezhették ki utólag néhány csodás elemmel.

Ánanda, lám, a birtokba vételnek is nyolc szintje van! Mi ez a nyolc? Az első, amikor a magányos meditáló a külső formákat körülhatároltnak látja, tetszetősnek vagy kellemetlennek; és felfogásában belül is megjelennek ezek a formák.25

25: Ez a normális tapasztalás szintje: a külvilági tárgyakat egymástól elkülönülten észleljük, éspedig úgy, hogy a felfogás (szannyá) képessége tudatunkban felépíti a külvilág mását. A külvilágot és annak belső képét a tapasztalás nem képes elkülöníteni egymástól.

A második, amikor a magányos meditáló a külső formákat elhatárolatlannak látja, tetszetősnek vagy kellemetlennek; és felfogásában belül is megjelennek ezek a formák.26

26: Ezen a szinten a külvilág egyes tárgyainak elkülönültsége szűnt meg.

A harmadik, amikor a magányos meditáló a külső formákat körülhatároltnak látja, tetszetősnek vagy kellemetlennek; de felfogásában belül már nem jelennek meg ezek a formák.27

27: Ezen a szinten a tagoltság megvan, de immár nem világszerű a tapasztalás, hanem egy perspektívában értelmezetlen kép. A felfogásban nem épül ki a ‘megfogható’ anyagi külvilág képe.

A negyedik, amikor a magányos meditáló a külső formákat elhatárolatlannak látja, tetszetősnek vagy kellemetlennek; és felfogásában belül nem jelennek meg ezek a formák.28

28: Ezen a szinten a valóságos tárgyakból alkotott külvilág helyett egy kvázi összemosódó színfolt-kavalkádot észelel a meditáló.

Az ötödik, amikor a magányos meditáló egy külső kék formát néz – kék színűt, kék jellegűt, kék megjelenésűt, például lenvirágot vagy mindkét oldalán fényes, kék benáreszi muszlint;29 és felfogásában belül nem jelennek meg ezek a formák.30

29: Indiai eredetű finom pamutkelme.

30: Ezen a szinten (amit a szövegünk négyfelé osztva ötödik-nyolcadik szintnek mutat) az egyszínű tárgyra való koncentráció révén a vizuális tapasztalás immár nem csak külvilágként értelmezetlen, hanem teljesen homogén lesz.

A hatodik, amikor a magányos meditáló egy külső sárga formát néz – sárga színűt, sárga jellegűt, sárga megjelenésűt, például karnikáravirágot vagy mindkét oldalán fényes, sárga benáreszi muszlint; és felfogásában belül nem jelennek meg ezek a formák.

A hetedik, amikor a magányos meditáló egy külső vörös formát néz – vörös színűt, vörös jellegűt, vörös megjelenésűt, például pipacsot31 vagy mindkét oldalán fényes, vörös benáreszi muszlint; és felfogásában belül nem jelennek meg ezek a formák.

31: Valójában bandhudzsívaka virág, hasonlít a pipacshoz, de még vörösebb.

A nyolcadik, amikor a magányos meditáló egy külső fehér formát néz – fehér színűt, fehér jellegűt, fehér megjelenésűt, például gyógyfűcsillagot32 vagy mindkét oldalán fényes, fehér benáreszi muszlint; és felfogásában belül nem jelennek meg ezek a formák. [Amikor a magányos meditáló e tapasztalási szinteket teljességgel] birtokba veszi, mindig felfogja, hogy ismeri és átlátja az adott szintet. Nos, Ánanda, ez a birtokba vétel nyolc szintje.

32: Bizonytalan, hogy az ószadhi-táraka vajon egy növény vagy egy csillag neve.

Ánanda, lám, a megszabadulásnak is nyolc [fázisa] van. Mi ez a nyolc? Az első, amikor az ember a formákat formával bírókként látja.33 A második, amikor a külső formákat látja, de a felfogásában belül már nem jelennek meg ezek a formák. A harmadik, amikor a tisztafényűre összpontosít.34 A negyedik, amikor teljesen túllép a formák felfogásán, az ellenállás felfogása eltűnik,35 az elkülönültség felfogását is kizárja tudatából,36 eléri a tér végtelenségének területét és abban időzik. Az ötödik, amikor teljesen túllép a tér végtelenségének területén, eléri a tudat végső területét37 és abban időzik. A hatodik, amikor teljesen túllép a tudat végső területén, eléri a dolgok semmi-voltának területét és abban időzik. A hetedik, amikor teljesen túllép a dolgok semmi-voltának területén, eléri a sem öntudat, sem öntudatlanság területét és abban időzik. A nyolcadik, amikor teljesen túllép a sem öntudat, sem öntudatlanság területén, eléri az öntudat érzetének megszűnését és abban időzik. Nos, Ánanda, ez a megszabadulás nyolc [fázisa].

33: A formával bíró (rúpí) azt is jelenti, hogy testtel rendelkező. A megfogalmazás arra utal, hogy nemcsak a világban észlelünk formákat, hanem önmagunkat testi valónkban is a világ részeként fogjuk fel. – Ez a fázis megegyezik az előző nyolcas lista első elemével. A következő pedig az előző nyolcas lista harmadik elemével.

34: Talán az első nyolcas lista utolsó négy tagjára utal, amikor a meditáló élénk, egyszínű tárgyakra koncentrál.

35: Azaz a látási és tapintási ingereket teljesen kiküszöbölte. A ‘patigha’, ellenállás, a szilárd testek jellegzetes tulajdonsága.

36: Ez az előző nyolcas lista második és negyedik tagjában megjelenő sajátos elemnek (az elhatárolatlanságnak) felel meg.

37: A ‘vinnyánancsájatana’ (a tudat végső területe) helyén más listákban a ‘vinnyánánancsájatana’ (a tudat végtelenségének területe) szerepel.

Hajdan, közvetlenül a felébredésem után egy időt Uruvélában töltöttem a Nérandzsará folyó partján a kecskepásztor banjanfája alatt. Akkor odajött hozzám Mára, a gonosz, oldalt megállt, és így szólt:

– Uram, történjen meg most a Magasztos teljes ellobbanása! Történjen meg az Üdvözült teljes ellobbanása! Most van itt a Magasztos teljes ellobbanásának ideje! Erre én ezt válaszoltam neki:

– Addig nem történik meg a teljes ellobbanásom, Gonosz, amíg nem lesznek kitűnő tanítványaim: szerzetesek, nővérek, férfi és nő világi hívek – akik tapasztaltak, avatottak, magabiztosak, képzettek, a Dharma megőrzői, a Dharma értői, a Dharma szerint tudják megítélni a dolgokat; a jó úton járnak, a Dharma szerint viselkednek. Miután elsajátították a mesterüktől kapott tudást, megmutatják azt: tanítják, megismertetik, megalapozzák, felfedik, megosztják és világossá teszik. Mások tételeit a velük folytatott vitákban a közös Dharma alapján biztos kézzel felfejtik. Így tanítják a nagyszerű Dharmát.

Addig sem történik meg a teljes ellobbanásom, amíg jámbor életmódom nem lesz termékeny, nagyhatású, elterjedt és közkeletű, amíg nem lesz sok követője és amíg nem világítottam meg kellőképpen az istenek és emberek számára.

Ánanda, a Csápála szentélynél ma, épp az imént odajött hozzám Mára, a Gonosz, és emlékeztetett egykori ígéretemre.

Én pedig azt feleltem neki:

– Ne aggódj, Gonosz, nemsokára bekövetkezik! Három hónap múlva megtörténik a Tathágata teljes ellobbanása. Ánanda! Ma, a Csápála szentélynél a Tathágata tudatosan figyelmes állapotban, visszavonhatatlanul lemondott az életről.

Ekkor a tiszteletreméltó Ánanda ezt mondta:

– Éljen tovább a Magasztos egy világkorszakig! Maradjon még az Üdvözült egy világkorszakra, sokaknak hasznára, boldogságára, a világ iránti együttérzésből, istenek és emberek javára, hasznára, boldogságára!

– Ugyan, Ánanda, ne kérleld a Tathágatát! Nem jókor kéred a Tathágatát.

De Ánanda másodszor és harmadszor is ugyanígy kérlelte.

– Hiszel-e, Ánanda, a Tathágata felébredésében?

– Igen, Uram.

– Akkor hát miért gyötröd a Tathágatát harmadszorra is?

– Uram, magától a Magasztostól veszem, a Magasztos szájából hallottam, hogy aki a csodás képességek négy alapját kiművelte, megsokszorozta, begyakorolta, megszilárdította, megalapozta, kiismerte és megvalósította, az egy világkorszakig vagy akár a nagy világkorszak végéig is élhet, ha úgy akarja. És a Tathágata mindezt megvalósította, élhetne hát ily sokáig is.

– És ezt el is hiszed, Ánanda?

– Igen, Uram. Akkor ez, Ánanda, a te hibád, a te vétked! Amikor a Tathágata nyilvánvaló jelet, nyilvánvaló alkalmat adott rá, akkor nem kérlelted, hogy éljen tovább, maradjon egy világkorszakra. Mert ha akkor megkéred a Tathágatát, kétszer visszautasít, de harmadszorra beleegyezett volna. Így hát, Ánanda, a te hibád, a te vétked.

És megtörtént ez már többször is korábban. Elmondtam ugyanezt Rádzsagahában a Keselyűcsúcs-hegyen; illetve szintén Rádzsagahában, Gótama banjanfája alatt; illetve a Tolvaj-meredélynél; meg a Vébhára-hegy oldalában a Mimóza-barlangnál; a Látnok-hegy oldalában a Feketesziklánál; a Hidegerdőben a Kígyócsuklya-lejtőn; a Hévizes-parkban; a Bambuszligetben, a Mókusetetőhelyen; Dzsívaka mangóligetében; meg a Zúzóluk vadasligetben. Továbbá itt, Vészálíban is az Udéna szentélynél; meg a Gótamaka szentélynél; a Szattamba szentélynél; a Bahuputta szentélynél; a Szárandada szentélynél; és végül ma, a Csápála szentélynél.

Így hát, Ánanda, a te hibád, a te vétked!

Ánanda, éppen erre figyelmeztettelek: minden kedves és kellemes tovatűnik, elmúlik, megváltozik. Hogyan is lehetne másképp, hogy ez esetben viszont ne pusztuljon el, ami született, létrejött, ami összetett és szükségképp pusztuló? Ez képtelenség! Mindezt pedig a Tathágata immár elhagyta, eldobta, elvetette, eleresztette, elengedte – lemondott az életről. Egyértelműen megmondta, hogy teljes ellobbanása nemsokára bekövetkezik: három hónap múlva megtörténik. És képtelenség, hogy a Tathágata ezt visszavonja azért, hogy éljen.

Menjünk el a Nagyerdőbe, a Tornyospavilonhoz!

– Igen, Uram – válaszolt Ánanda.

És amikor odaértek, a Magasztos így szólt Ánandához:

– Menj, hívd össze az összes Vészálí közelében tartózkodó szerzetest a fogadócsarnokba. Amikor összegyűltek, Ánanda megállt a Magasztos mellett, és így szólt:

– Uram, összegyűltek a szerzetesek. Indulhat a Magasztos, ha helyesnek látja.

A Magasztos elment a fogadócsarnokba, leült a számára fenntartott ülőhelyre, és így szólt a szerzetesekhez:

– Azt tanítottam, amit felismertem. Jól sajátítsátok el, kövessétek, gyakoroljátok, terjesszétek e tanításokat, hogy a jámborság útja hosszú időn át, sokáig fennmaradjon – sokaknak hasznára, boldogságára, a világ iránti együttérzésből, istenek és emberek javára, hasznára, boldogságára. És mik ezek a tanítások? A négy tudatosság-meditáció, a négy helyes gyakorlat, a csodás képességek négy alapja, az öt érzék, az öt erő, a felébredés hét tényezője, és az arija nyolcrétű ösvény.38

38: A négy tudatosság-meditáció (satipaṭṭhāna): a test, az érzetek, a tudatműködés, illetve a sajátosságok tudatosítása. A négy helyes gyakorlat (sammappadhāna): az érzékek megfékezése, az ártalmas gondolatok elhagyása, meditáció, a tisztaság megőrzése. A csodás képességek négy alapja (iddhipāda): lásd a Error: Reference source not found. lábjegyzetet. Az öt erő (bala): hit, kitartás, tudatosság, szamádhi, bölcsesség. A felébredés hét tényezője (bojjhaṅga): a tudatosság, a dharmaelemzés, a kitartás, az öröm, a lecsendesülés, a szamádhi, az egykedvűség. Ez a 37 megvilágosodási tényező (bódhipakkhijadhamma).

Majd a Magasztos így szólt a szerzetesekhez:

– Bizony, most mondom néktek, szerzetesek: ami összetett, szükségszerűen elpusztul. Állhatatossággal célba érhettek.39 A Tathágata teljes ellobbanása nemsokára bekövetkezik: három hónap múlva megtörténik.

39: A Magasztos utolsó mondatát valószínűleg tévedésből másolták ide.

Majd így szólt a Magasztos, az Üdvözült, a Mester: –

Kevés idő maradt vissza, végére jár az életem;
Megyek, titeket itthagylak, magam oltalma készen áll.

Állhatatosak legyetek, tudatosak, erényesek;
Eltökéltségtek óvjátok, fejlesszétek szamádhival.

Ki e Rendben, Tanításban gyakorol lankadatlanul;
Odahagyja a szanszárát, túljut a szenvedéseken.

Reggel a Magasztos felöltözött, vette szilkéjét és felsőruháját, elindult, bejárta Vészálít alamizsnáért, majd az étkezés után, az alamizsnagyűjtésből visszatérőben elefánt módjára40 megfordulva letekintett Vészálíra, és így szólt a tiszteletreméltó Ánandához:

40: Az elefánt nem tudja hátrafordítani a fejét. Ha hátra akar nézni, akkor megfordul. Az öreg Buddha nyaka is már igen elmerevedett.

– A Tathágata talán most látja utoljára Vészálít. Menjünk el Bhanda-faluba!

– Igen, Uram – válaszolt Ánanda.

És a Magasztos átvonult Bhanda-faluba, nagy szerzetesi közösség kísérte, és ott tartózkodott. Majd így szólt a szerzetesekhez:

– Szerzetesek, magam is, ti is, mindannyian hosszú ideig vergődtünk, vándoroltunk a létforgatagban, mivel nem ismertük fel e négy dolgot, nem hatoltunk a mélyére. És mi ez a négy? Az arija erény; az arija szamádhi; az arija bölcsesség; és az arija megszabadulás. De most már felismertem ezeket és a mélyére hatoltam. Kiirtottam a lét szomjúhozását, elapadt a lét forrása, nincs többé újralétesülés. Majd így szólt a Magasztos, az Üdvözült, a Mester:

Erény, szamádhi, bölcsesség, és megszabadulás. Ezek
a hírneves Gótama úr legfőbb felismerései.

A Dharmát ki felismerte, s elmondta követőinek:
a látnok Mester ellobbant, legyőzte már a szenvedést.

És a Magasztos még ugyanitt elmondta az erényről, a szamádhiról és a bölcsességről szóló tanítóbeszédét.

Miután a Magasztos kedve szerint elidőzött Bhanda-faluban, így szólt a tiszteletreméltó Ánandához:

– Menjünk el Elefántfalvára, Mangófalvára, Szilvafalvára, Kéjvárosba41!

41: A Hatthigáma, Ambagáma, Dzsambugáma, Bhóganagara nevek olyan feltűnően beszélő nevek, hogy szokásunktól eltérően lefordítottuk őket.

– Igen, Uram – válaszolt Ánanda. És a Magasztos átvonult Kéjvárosba, nagy szerzetesi közösség kísérte. Ott pedig a Gyönyör-szentélynél tartózkodott, és így szólt a szerzetesekhez:

– Megtanítom nektek a négy hiteles forrást. Jól figyeljetek, elmondom nektek!

– Igen, Uram – válaszolták.

A Magasztos ezt mondta:

– Az első, ha egy szerzetes így beszél: „Testvérem, magától a Magasztostól veszem, a Magasztos szájából hallottam ezt a dharmát, vagy ezt az életvezetési előírást – ez a Mester tanítása“.

A második, ha egy szerzetes így beszél: „Ebben és ebben a helységben van egy szerzetesi közösség rangidős, élenjáró szerzetesekkel. Tőlük veszem, az ő szájukból hallottam, hogy ez a dharma, vagy ez az életvezetési előírás a Mester tanítása“.

A harmadik, ha egy szerzetes így beszél: „Ebben és ebben a helységben van sok rangidős, képzett szerzetes, a hagyomány őrzői: a Dharma, az Életvezetés és a Listák42 tudói. Tőlük veszem, az ő szájukból hallottam, hogy ez a dharma, vagy ez az életvezetési előírás a Mester tanítása“.

42: Az Abdhidharma eredeti magva tematikus, sorbarendezett listák (mátikák) gyűjteménye volt.

A negyedik, ha egy szerzetes így beszél: „Ebben és ebben a helységben van egy rangidős, képzett szerzetes, a hagyomány őrzője: a Dharma, az Életvezetés és a Listák tudója. Tőle veszem, az ő szájából hallottam, hogy ez a dharma, vagy ez az életvezetési előírás a Mester tanítása“.

Ezeket a szavakat mind a négy esetben helyeslés és ellenvetés nélkül, szóról-szóra jól jegyezzétek meg. Illesszétek be a Tanítások közé, vagy vessétek össze az Életvezetés előírásaival. Ha nem illenek a Tanításokhoz és az Életvezetéssel sincsenek összhangban, akkor ezt a döntést kell hozni: „Ez bizony nem a Magasztos beszéde, rosszul őrizték meg“. Vessétek hát el. Ha viszont illenek a Tanításokhoz és az Életvezetéssel is összhangban vannak, akkor ezt a döntést kell hozni: „Ez bizony a Magasztos beszéde, jól ragadták meg“. Ez a négy hiteles forrás, szerzetesek. Ezeket őrizzétek meg.

És a Magasztos még ugyanitt elmondta az erényről, a szamádhiról és a bölcsességről szóló tanítóbeszédét.

Csunda meghívása

A Magasztos Csunda ételétől megbetegszik. Csodás módon megtisztult patakból iszik. Beszélgetés arról, hogy a meditációba mélyedt szent ember érzékei bezárulnak a világ előtt: a szekérkaraván és a villámcsapás története. A Buddha fénylő ruhát kap, majd megjósolja aznap éjjeli halálát; eloszlatja Csunda lelkiismeretfurdalását. Fekhelyet készíttet magának és arrébb küldi Upavána szerzetest, mert eltakarja őt az istenektől. A négy zarándokhely. Az asszonynéppel való bánásmód. Mit kell tenni a Tathágata testével halála után; kik érdemesek sírhalomra.

Miután a Magasztos kedve szerint elidőzött Kéjvárosban, így szólt a tiszteletreméltó Ánandához:

– Menjünk el Pávába!

– Igen, Uram – válaszolt Ánanda. És a Magasztos átvonult Pávába, nagy szerzetesi közösség kísérte. Ott pedig Csundának, a kovács fiának mangóligetében tartózkodott. Amikor Csunda meghallotta, hogy a Magasztos Pávába érkezett, és az ő mangóligetében időzik, elment hozzá. Miután megérkezett, üdvözölte őt és oldalt leült. A Magasztos Csundát tanítóbeszédekkel tanította, buzdította, intette és bátorította. Ezután Csunda így szólt a Magasztoshoz:

– Fogadja el a Magasztos a meghívásomat a szerzetesi közösséggel együtt a holnapi étkezésre!

A Magasztos némán elfogadta. Erre Csunda felkelt ültéből, elköszönt, illő tisztelettel jobbkéz felől megkerülte a Magasztost és távozott.

Aztán az éjszaka elmúltával Csunda a parkjában válogatott étkeket, finomságokat készíttetett, és omlós disznóhúst is bőven, majd a Magasztosnak hírül adta:

– Itt az idő, Uram, elkészült az étel!

A Magasztos hajnalban felöltözött, vette szilkéjét és felsőruháját, majd a szerzetesi közösséggel együtt elment Csunda lakhelyére, leült a neki felkínált ülőhelyre, és így szólt Csundához:

– Az omlós disznóhúst, amit készítettél, nekem szolgáld fel! A szerzetesi közösséget a többi étekkel és finomsággal vendégeld meg.

– Igen, Uram – felelte Csunda, és engedelmesen úgy is tett. Ezután a Magasztos így szólt Csundához:

– A maradék disznóhúst ásd el jó mélyen! Ezen a világon, az istenekkel, Márával, Brahmával együtt, az emberiségben a törekvőkkel és bráhminokkal együtt, istenestül-emberestül nem látok senkit, aki ezt meg tudná emészteni, miután megette – kivéve a Tathágatát.

– Igen, Uram – felelte Csunda engedelmesen, és elásta a maradékot. Azután visszament a Magasztoshoz, és tisztelettel leült oldalt. A Magasztos pedig tanítóbeszédekkel tanította, buzdította, intette és bátorította, majd felkelt ültéből és távozott.

A Magasztost, hogy megette Csunda ételét, kínzó betegség támadta meg, véres hasmenés és erős, halálos fájdalmak gyötörték; de nem gyűrték le, hanem tudatosan figyelmes állapotában maradva viselte el őket. Akkor a Magasztos így szólt a tiszteletreméltó Ánandához:

– Menjünk el Kuszinárába!

– Igen, Uram – válaszolt Ánanda.

Így hallottam: mikor Csunda, a kovács fia ételét
a Bölcs megette, rátört a kínzó kórság halálosan.

Az omlós disznóhúst mikor megette,
kínzó betegség vett erőt a Mesteren.

Kiürült testtel a Magasztos így szólt:
elmennék Kuszinárá városába.

Egyszer a Magasztos letért az ösvényről, odament egy fa tövéhez, majd így szólt Ánandához:

– Teríts le egy négyrét hajtott ruhát! Elfáradtam, leülnék.

– Igen, Uram – válaszolt Ánanda, elkészítette az ülőhelyet, a Magasztos pedig leült, és így szólt:

– Hozz innom, Ánanda! Megszomjaztam, innék. Ekkor a tiszteletreméltó Ánanda ezt mondta:

– Vagy ötszáz szekér átkelt itt, a kerekük felkavarta a sekély vizet, már csak zavaros, koszos víz folydogál. Uram, itt van nem messze a Kakudhá folyó, jóvizű, tisztavizű, hűs vizű, átlátszó, állandó folyású, kellemes. Ott a Magasztos vizet is ihat, testét is hűsítheti.

De a Magasztos másodszor is ugyanazt kérte – Ánanda pedig ugyanúgy válaszolt. Amikor a Magasztos harmadszor is megkérte, Ánanda beadta a derekát, fogta a szilkét és odament a patakhoz. Amint odaért az előbb még a kerektől felkavart, sekély, zavaros, koszos vízhez, a patak már leülepedett, megtisztult, áttetszően és csillogón folydogált. Ánanda elcsodálkozott a Tathágata csodatévő erején. A szilkével vizet merített és visszament a Magasztoshoz:

– Csodálatos, Uram, bámulatos a Tathágata nagy ereje, nagy hatalma! Amint odaértem a patakhoz, a kerektől felkavart, sekély, zavaros, koszos víz már leülepedett, megtisztult, áttetszően és csillogón folydogált. Igyék a Magasztos, igyék az Üdvözült!

A Magasztos pedig megitta a vizet.

Abban az időben a malla törzsbéli Pukkusza, Álára Káláma tanítványa, éppen a Kuszinárából Pávába vezető hosszú úton haladt. Meglátta az egyik fa tövében üldögélő Magasztost, odament hozzá, üdvözölte és oldalt leült, majd így szólt:

– Csodálatos, Uram, bámulatos, hogy a vándorok milyen nyugalomban töltik az időt! Hajdanában Álára Káláma egy hosszú útja során letért az ösvényről és egy közeli fa tövében ült le nappali pihenőre. Ekkor egymás után ötszáz szekér haladt el mellette. Majd odament hozzá egy ember, aki a szekérkaraván nyomán haladt, és megkérdezte tőle:

– Láttál-e, uram, ötszáz szekeret erre menni?

– Én bizony nem láttam, testvér.

– És a hangját sem hallottad?

– Nem bizony.

– Hát akkor aludtál?

– Nem én.

– És magadnál voltál?

– Úgy van, testvér.

– Szóval, uram, ébren és magadnál voltál és mégsem láttad, mégsem hallottad a melletted elhaladó ötszáz szekeret? A ruhádat viszont belepte a felvert por!

– Úgy van, testvér.

Akkor az az ember ezt gondolta: „Csodálatos, bámulatos, hogy a vándorok milyen nyugalomban töltik az időt. Ébren és magánál van, de nem látja, nem hallja a mellette elhaladó ötszáz szekeret!“ És miután Álára Káláma fennkölt nyugalmát magasztalta, tovább indult.

– Mit gondolsz, Pukkusza, melyik a nehezebb, melyik a megvalósíthatatlanabb: az, amit elmeséltél, vagy ha valaki ébren és magánál van, mégsem látja, mégsem hallja a szakadó esőt, mennydörgést, cikázó villámot, hasító mennykövet?

– Mi az az ötszáz szekér, vagy akár hat-, hét-, nyolc-, kilencszáz, sőt ezer, vagy akár százezer szekér ehhez képest? Persze, hogy az a nehezebb, az a megvalósíthatatlanabb, ha valaki ébren és magánál van, mégsem látja, mégsem hallja a szakadó esőt, mennydörgést, cikázó villámot, hasító mennykövet.

– Hajdanában, Pukkusza, egy időt Átumában töltöttem a csűrben. És akkor a szakadó esőben, mennydörgés és cikázó villámok közepette, a csűr közelében a mennykő agyoncsapott egy paraszt testvérpárt és a négy ökrüket. Erre nagy sokaság szaladt oda Átumából. Én éppen kijöttem a csűrből és a szabad ég alatt járkáltam. Akkor az egyik ember a sokaságból odajött hozzám, üdvözölt és oldalt megállt. Én pedig megkérdeztem tőle:

– Miért gyűlt ide ez a nagy sokaság?

– A szakadó esőben, mennydörgés és cikázó villámok közepette a mennykő az imént agyoncsapott egy paraszt testvérpárt és a négy ökrüket. Ezért gyűlt össze a sokaság. Hát te, uram, hol voltál?

– Ugyanitt, testvér.

– És láttad?

– Én bizony nem láttam, testvér.

– És a hangot sem hallottad?

– Nem bizony.

– Hát akkor aludtál?

– Nem én.

– És magadnál voltál?

– Úgy van, testvér.

– Szóval, uram, ébren és magadnál voltál és mégsem láttad, mégsem hallottad a szakadó esőt, mennydörgést, cikázó villámot, hasító mennykövet?

– Úgy van, testvér.

Akkor az az ember ezt gondolta: „Csodálatos, bámulatos, hogy a vándorok milyen nyugalomban töltik az időt. Ébren és magánál van, de nem látja, nem hallja a szakadó esőt, mennydörgést, cikázó villámot, hasító mennykövet! És miután fennkölt nyugalmamat magasztalta, elköszönt, illő tisztelettel jobbkéz felől megkerült, majd elment.

Ekkor Pukkusza így szólt a Magasztoshoz:

– Uram, akkor én az Álára Kálámába vetett bizodalmamat a viharos szélbe szórom, sebes vizű folyóban elúsztatom. Bámulatos, Uram, bámulatos! Mint amikor az ember a lefelé fordítottat felfordítja, az eltakartat felfedi, a tévelygőnek az utat megmutatja, vagy a sötétségben olajlámpást tart – hogy akinek szeme van, lássa, ami látni való: a Magasztos ugyanígy számos megközelítésből megvilágította a Dharmát. Ezért most, Uram, a Magasztos oltalmába térek, a Dharma és a Szerzetesi Közösség oltalmába. Mától fogva tartson meg engem a Magasztos, mint oltalmába tért, életet nyert hívét.

Akkor Pukkusza odahívta egy emberét:

– Hozd ide, fiam, azt az együtt felölteni való, két, gyömbérszínű, fényes szövetet.

És az engedelmesen hozta is. Majd Pukkusza a Magasztos felé nyújtotta a szöveteket:

– Uram, irántam való együttérzésből fogadd el ezt tőlem!

– Akkor, Pukkusza, add rám az egyiket, a másikat pedig Ánandára.

– Igen, uram – válaszolta Pukkusza, és a Magasztosra terítette az egyiket, a tiszteletreméltó Ánandára a másikat.43 A Magasztos Pukkuszát tanítóbeszédekkel tanította, buzdította, intette és bátorította. Ezután Pukkusza felkelt ültéből, elköszönt, illő tisztelettel jobbkéz felől megkerülte a Magasztost és távozott.

43: Csak szimbolikus felöltöztetésről van szó, az ajándékátadás formájaként; közvetlenül utána le szokás venni.

Nem sokkal Pukkusza távozása után a tiszteletreméltó Ánanda az együtt felölteni való, két, gyömbérszínű, fényes szövetet a Magasztos testéhez tartotta. A Magasztos teste mellett mintha kihunyt volna a fényük. Akkor Ánanda így szólt:

– Csodálatos, Uram, bámulatos, hogy milyen tiszta és ragyogó a Magasztos bőrszíne – teste mellett e gyömbérszínű, fényes szövet olyan, mintha kihunyt volna a fénye!

– Így van ez, Ánanda, így van ez. Egy tathágata bőrszíne két alkalommal rendkívül tiszta és ragyogó. Éspedig mikor? Azon az éjszakán, amikor eléri a felülmúlhatatlan, teljes felébredést, és azon az éjszakán, amikor eléri a minden létmaradványtól mentes teljes ellobbanás állapotát. És ma az utolsó éjjeli őrjárat idején Kuszinárában, a Felsőjáráson, a Mallák szálaligetében, egy iker szálafa-pár44 között megtörténik a Tathágata végső ellobbanása. Menjünk el a Kakudhá folyóhoz!

44: A ‘yamakasālā’, szála-ikrek, talán egy föld alatti tőből, egymás közelében kinőtt két szálafát jelent.

– Igen, Uram – válaszolt Ánanda.

Fényes gyömbérszinű gúnya Pukkusza adománya volt.
Felöltötte a Mester, de aranyként bőre csillogott.

És a Magasztos elment a Kakudhá folyóhoz, nagy szerzetesi közösség kísérte. Belement a folyóba, megfürdött és ivott, majd kijött a partra és elment a mangóligetbe. Ott így szólt a tiszteletreméltó Csundakához:45

45: Csundaka, vagy Csunda, vagy Mahácsunda szerzetes Száriputta öccse, a hagyomány szerint nem azonos a kovács fiával, aki a Magasztosnak omlós disznóhúst főzetett.

– Teríts le egy négyrét hajtott ruhát! Elfáradtam, lefeküdnék.

– Igen, Uram – válaszolt Csundaka és elkészítette a fekvőhelyet. Akkor a Magasztos a jobb oldalára feküdt oroszlán módjára – egyik lábát a másikra tette, éberen, tudatosan, felkelésre készen figyelt. A tiszteletreméltó Csundaka pedig leült a Magasztos elé.

Elment a Buddha Kakudhá folyóhoz –
nem zavaros, hűs vize tiszta, csillog.
Törődött testtel bemerült a vízbe
a Mester, Tathágata, párja nincsen.

Fürdött, ivott s partra kijött a Mester,
kit tisztelt a szerzetesek családja,
tanító, e létben a tant kitáró.
A mangóligetbe elért a látnok.

Így szólt akkor Csundaka szerzeteshez:
Fekhelynek ezt hajtsd nekem össze négyrét!
Csunda a Képzett-tudatú szavára
négyrét a gúnyát leteríti nyomban.
Nem tűnt fáradtnak, lefeküdt a Mester.
Csunda meg előtte leült a földre.

Akkor a Magasztos így szólt a tiszteletreméltó Ánandához:

– Megeshet, hogy valaki lelkiismeretfurdalást akar kelteni Csundában, a kovács fiában: „Károdra van ez! Teher az neked, Csunda testvérem, hogy a Tathágata végső ellobbanása előtt utoljára éppen a te alamizsnádat fogyasztotta!“ Ánanda, Csunda lelkiismeretfurdalását így kell eloszlatni: „Javadra van ez! Nyereség az neked, Csunda testvérem, hogy a Tathágata végső ellobbanása előtt utoljára éppen a te alamizsnádat fogyasztotta! Csunda testvérem, magától a Magasztostól veszem, a Magasztos szájából hallottam, hogy két teljesen egyforma gyümölcsű, egyforma következményű alamizsna van, amelyek minden más alamizsnánál gyümölcsözőbbek, dicséretesebbek. Melyek ezek? Az egyik, amelynek elfogyasztása után egy tathágata eléri a felülmúlhatatlan, teljes felébredést, a másik pedig, amelynek elfogyasztása után eléri a minden létmaradványtól mentes teljes ellobbanás állapotát. Olyan karmát gyűjtött ezzel a tiszteletreméltó Csunda, amely hosszú élethez, előkelő születéshez, boldogsághoz, hírnévhez, mennybe jutáshoz, hatalomhoz vezet.“ Így kell eloszlatni Csunda lelkiismeretfurdalását. Akkor a Magasztos ezt megtudván,46 ezt az ihletett verset mondta:

46: E kifejezés is világosan árulkodik a tartalmilag amúgy is feltűnő utólagos betoldásról.

Aki ad, annak az erénye nő.
Békében él, ki magán uralkodik.
Levetkezi a derék a bűnt.
S ellobban, ha a düh, szenv, tompaság kihunyt.

Akkor a Magasztos így szólt a tiszteletreméltó Ánandához:

– Menjünk el a Hirannyavati folyó túlsó partjára, Kuszinárába, a Felsőjárásra, a Mallák szálaligetébe!

– Igen, Uram – válaszolt Ánanda. És a Magasztos átvonult a szálaligetbe, nagy szerzetesi közösség kísérte. Majd így szólt a tiszteletreméltó Ánandához:

– Készíts nekem ágyat az iker szálafa-pár közé, fejjel északnak! Elfáradtam, lefeküdnék.

– Igen, Uram – válaszolt Ánanda és elkészítette az ágyat. Akkor a Magasztos a jobb oldalára feküdt oroszlán módjára, egyik lábát a másikra tette, tudatosan figyelmes állapotban.

És az iker szálafa-pár teljes pompában virágzott, noha nem volt itt az ideje. Virágukkal behintették, beszórták, beterítették a Tathágata testét, hogy hódoljanak előtte. A levegőből pedig égi korallfa-virág és szantálpor hullott, hódolatul behintette, beszórta, beterítette a Tathágata testét. A levegőben égi hangszerek szólaltak és égi dalok zengtek a Tathágatának hódolatul.

Akkor a Magasztos így szólt a tiszteletreméltó Ánandához:

– Látod ezt, Ánanda, hallod ezt? De nem így kell a Tathágatát megbecsülni, nagyra tartani, magasztalni, tisztelni és hódolni neki; hanem az a szerzetes vagy nővér, férfi vagy nő világi hívő becsüli meg a Tathágatát, aki a jó úton jár, a Dharma értője, a Dharma szerint viselkedik – éppen ezzel tartja nagyra, magasztalja és tiszteli őt, így hódol neki igaz hódolattal. Így hát, Ánanda, arra kell törekednetek, hogy a jó úton járjatok, a Dharma értői legyetek, a Dharma szerint viselkedjetek.

Eközben a tiszteletreméltó Upavána a Magasztos előtt állt és legyezte őt. Akkor a Magasztos így szólt hozzá:

– Menj el, szerzetes, ne állj elém!

Ekkor Ánanda azt gondolta: „A tiszteletreméltó Upavána hosszú ideig volt a Magasztos mellett, mint kísérője, közeli társa. Most, a végső órán a Magasztos mégis elküldi maga elől! Vajon miért, mi az oka?“ És megkérdezte róla a Magasztost.

– Ánanda, a tíz világtartomány majd minden istensége összegyűlt, hogy láthassa a Tathágatát. Egy gombostű-hegynyi hely sincs itt Kuszinárában, a Felsőjáráson, a Mallák szálaligetében és körülötte tizenkét mérföldre, amit be ne töltenének nagyhatalmú istenségek. És megharagszanak: „Messziről jöttünk ide, hogy láthassuk a Tathágatát. Igen ritkán jelenik meg a világban egy tathágata, egy tökéletesen felébredett Érdemes. Ma az utolsó éjjeli őrjárat idején megtörténik a Tathágata végső ellobbanása. Ez a hatalmas szerzetes pedig a Magasztos elé állva eltakarja, így a végső órán nem láthatjuk őt.“

– Mifélék ezek az istenségek akiket a Magasztos az elméjével lát, és hogyan viselkednek?

– Ánanda, vannak olyan égi és földi istenségek, akik a földdel törődnek, és most zilált hajjal, égnek tárt karral zokognak, ruhájukat megszaggatva földre rogynak, hánykódnak-vergődnek: „Ó, jaj, mindjárt végleg ellobban a Magasztos, az Üdvözült, eltűnik a világból a Látó!“

A szenvedélyektől mentes istenségek viszont elfogadják – figyelmes állapotban, tudatosan: „Minden, ami összetett, elmúlik; hogyan is lehetne most másképp?“

– Eddig, Uram, mikor az esős évszak mindenütt elmúlt, eljöttek a szerzetesek, hogy lássák a Tathágatát. Mi pedig példaadó szerzeteseket láthattunk, és hódolhattunk nekik. A Magasztos távozása után viszont nem látjuk majd őket.

– A derék hívő embernek négy felemelő helyet kívánatos látnia. Melyik ez a négy? Ahol a Tathágata megszületett; ahol elérte a felülmúlhatatlan, teljes felébredést; ahol megforgatta a Dharma tökéletes kerekét; és ahol elérte a minden létmaradványtól mentes teljes ellobbanás állapotát.

Eljőnek majd e helyekre a hívő szerzetesek, nővérek, férfi és nő világi hívek. És akik e szentélyekhez zarándokolnak és megbékült szívvel bevégzik életüket, azok a test pusztulásával, a halál után jó sorsra, mennyei világba jutnak.

– Hogyan bánjunk az asszonynéppel, uram?

– Ne találkozzatok velük.

– És ha találkozunk velük?

– Ne beszélgessetek velük.

– És ha beszélgetünk velük?

– Legyetek éberek és tudatosak!

– Hogyan bánjunk a Tathágata testével, uram?

– Ánanda, ti ne törődjetek a Tathágata halotti szertartásával. Az igazi céllal foglalkozzatok, arra törekedjetek; állhatatosan, buzgón, elszántan tartsatok ki mellette. Vannak művelt nemesek, bráhminok, közemberek, akik nagyra becsülik a Tathágatát: majd ők elvégzik a Tathágata halotti szertartását.

– No, és hogyan kell bánni a Tathágata testével, uram?

– Ugyanúgy, ahogy a kereket-forgató király47 testével.

47: Szokásos értelmezése: világuralkodó, császár. A kerékforgatás (amit a Buddhára, mint a Dharma kerekének megforgatójára is mondanak) nehezen értelmezhető. A kerék nem feltétlenül az árja-harcos kocsijának kereke, a csakra szót mondják ugyanis a fazekaskorongra is – bár az nem küllős (az ábrázolásokon viszont mindig küllős kereket látunk). De gondolhatunk például valamiféle fonó szerszámra, bár a hajtókerekes rokkát nem biztos, hogy i.sz. 1000 előtt ismerték; de talán más hajtókerekes szerszám (eszterga, fúró) létezhetett.

– És hogyan bánnak a kereket-forgató király testével?

– Ritka szövésű gyolccsal, majd sűrű szövésű pamuttal48 tekerik körbe. Eképpen ötszázszor két réteggel körbetekerik, majd vasból készült, olajjal teli teknőbe teszik, amit egy másik vasteknővel befednek. Mindenféle illatos fából máglyát raknak és a kereket-forgató király testét azon hevítik. Négy országút találkozásánál sírhalmot emelnek neki. Ugyanígy kell bánni a Tathágata testével is. Négy országút találkozásánál készüljön sírhalom a számára. Aki pedig virágfüzért, füstölőt vagy festékport helyez el a sírhalmon, vagy tiszteleg előtte, vagy a szívét lecsendesíti, annak ez sokáig hasznára lesz és boldogságot ad.

48: A szövetfajták pontos értelmezése bizonytalan, szó szerint: ‘veretlen szövet’ és ‘kivert pamut’.

Négyen érdemesek sírhalomra. És ki az a négy? A Tathágata, vagyis a tökéletesen felébredett Érdemes; a magányos felébredettek;49 a Tathágata tanítványai; és a kereket-forgató királyok.

49: A pratjékabuddha, (itt most ‘paccekasambuddho’) szó szerint: ‘egyesével felébredett’, a szerzetesi hagyományon kívüli törekvő, aki elérte a megvilágosodást, de nem gyűjt tanítványokat és nem hirdeti a Dharmát.

És miféle haszon kedvéért érdemes nekik sírhalmot állítani? Mivel a Magasztos, vagy egy magányos felébredett, a Magasztos egy tanítványa, vagy egy erényes Dharmakirály sírhalma előtt sokak szíve lecsendesedik, és így testük pusztulásával, haláluk után jó sorsra, mennyei világba jutnak.

A Tiszteletreméltó Ánanda

Ánanda zokog és a Buddha vigasztalja. Ánanda és a kerékforgató királyok négy csodálatos tulajdonsága. Kuszinárá hajdani dicsősége. Ánanda hívására a kuszinárái mallák nemzetségenként hódolnak a Magasztos előtt.

És ezután a tiszteletreméltó Ánanda bement a kunyhóba, ahol a szemöldökfára borulva zokogott: „Ó, jaj nekem! Még volna dolgom, tanításra szorulok, de a mesteremnek, aki megszánt engem, mindjárt itt a teljes ellobbanása!“ A Magasztos pedig megkérdezte a szerzeteseket:

– Hova tűnt Ánanda? Elmondták neki, és a Magasztos megkérte az egyik szerzetest:

– Menj, szerzetes, hívd ide a nevemben Ánandát. Mondd meg neki, hogy a Mester hívatja.

A szerzetes el is ment Ánandához, és azt mondta neki:

– Ánanda testvérem, hívat a Mester. Ánanda engedelmesen elment a Magasztoshoz, köszönt és oldalt leült. Akkor a Magasztos ezt mondta neki:

– Elég volt, Ánanda! Ne keseregj, ne siránkozz. Éppen erre figyelmeztettelek: minden kedves és kellemes tovatűnik, elmúlik, megváltozik. Hogyan is lehetne ez másképp a Tathágata testével – hogy ne pusztuljon el, ami született, létrejött, ami összetett és szükségképp pusztuló? Ez képtelenség! Hosszú időn át voltál a Tathágata közelében. Barátsággal cselekedtél, szóltál és gondolkodtál, teljességgel és tisztán javamra és kedvemre. Erényeid beteltek. Gyakorolj odaadóan, hamarosan megszabadulsz a befolyásoktól.

Majd a Magasztos így szólt a szerzetesekhez:

– A hajdani és a majdani tökéletesen felébredett Érdemesek közül senkinek sem volt és senkinek sem lesz kitűnőbb kísérője, mint amilyen Ánanda nekem. Szerzetesek, Ánanda hozzáértő és eszes. Tudja, mikor van itt az ideje, hogy a szerzetesek, a nővérek, a férfi és nő világi hívek, a király, a miniszterek, a máshitűek és a tanítványaik tiszteletüket tehessék a Tathágata előtt.

Ánandának van négy csodálatos, bámulatos tulajdonsága. Mi ez a négy? Az első: ha a szerzetesek gyűlése tiszteletét teszi Ánanda előtt, már a látásától is fellelkesülnek. Ha beszédet is mond a Dharmáról, a beszédétől is fellelkesülnek, és még messze nem elég nekik, amikor Ánanda már elhallgat. A másik három pedig az, hogy ugyanez történik, ha a nővérek gyűlése, a férfi világi hívek gyűlése, vagy ha a nő világi hívek gyűlése teszi tiszteletét előtte.

A kereket-forgató királynak is van négy csodálatos, bámulatos tulajdonsága. Mi ez a négy? Az első: ha a nemesek gyűlése tiszteletét teszi előtte, már a látásától is fellelkesülnek. Ha beszédet is mond, a beszédétől is fellelkesülnek, és még messze nem elég nekik, amikor a kereket-forgató király már elhallgat. A másik három pedig az, hogy ugyanez történik, ha a bráhminok gyűlése, a közemberek gyűlése, vagy ha a törekvők gyűlése teszi tiszteletét előtte. Ánandával és az ő négy hallgatóságával is éppen így áll a dolog.

Ezután a tiszteletreméltó Ánanda így szólt a Magasztoshoz:

– Ne ebben a kicsi, nyomorúságos, isten háta mögötti városkában történjen meg a Magasztos végső ellobbanása! Vannak nagyvárosok, mint Csampá, Rádzsagaha, Szávatthí, Szákéta, Kószambí, Benáresz – ott történjen meg a Magasztos ellobbanása. Ott sok a nemes, bráhmin és közember tágas csarnokkal,50 aki nagyra becsüli a Tathágatát; majd ők elvégzik a Tathágata halotti szertartását.

50: Azaz módosak és nagy nemzetségük van.

– Ne mondd ezt, Ánanda, ne mondd, hogy kicsi, nyomorúságos, isten háta mögötti városka!

Élt hajdanában egy Mahászudasszana nevű, kereket-forgató király, a négy égtáj felett uralkodó, győzedelmes, erényes Dharmakirály, a hét kincs51 birtokosa, akinek országa rendíthetetlen volt. Itt, Kuszinárában volt a székvárosa Kuszávatí néven, hossza keletről nyugatra tizenkét mérföld, szélessége pedig északról délre hét mérföld. Gazdag és termékeny város volt, sűrűn lakott, emberekkel teli, alamizsnában bővelkedő. Éppen, mint Álakamandá,52 az istenek fővárosa: gazdag és termékeny, sűrűn lakott, jaksákkal teli,53 alamizsnában bővelkedő. Kuszávatí székvárosban tíz hang kavargott állandóan, éjjel-nappal, éspedig: elefántok, lovak, kocsik, üstbodok, kétfenekű dobok, lantok, énekek, kagylókürtök, cintányérok, taps hangja, és tizediknek54 a kiáltások, hogy „Egyetek, igyatok, fogyasszatok!“.

51: A kereket-forgató király hét varázslatos ‘kincse’ a tradíció szerint: kerék, elefánt, paripa, ékkő, asszony, kincstartó és nagyvezér.

52: Álakamandá nem a védikus istenek, Indra városa, hanem a védákban ismeretlen Kuvéráé, aki a jaksák királya.

53: A ‘jaksa’-t gyakran fordítják tündérnek, emberszerű, csodás lények.

54: Valójában ez a tizenegyedik.

Menj be, Ánanda, a városba és jelentsd be a kuszinárái malláknak: „Vászetthák, ma az utolsó éjjeli őrjárat idején megtörténik a Tathágata végső ellobbanása. Jöjjetek el, Vászetthák, jöjjetek el! Nehogy később megbánjátok, hogy a ti falutok határában történt meg a Tathágata végső ellobbanása, mégsem kerestétek fel őt a végső órán“.

– Igen, Uram – válaszolt Ánanda engedelmesen. Felöltözött, vette szilkéjét és felsőruháját, majd másodmagával bement Kuszinárába.

Abban az időben a kuszinárái mallák valamilyen ügyükben éppen gyűléseztek a tanácskozás házában. Ánanda odament és átadta a Magasztos üzenetét. Ánanda szavát hallván a mallák, fiaik, menyeik és asszonyaik szívét fájdalom, bánat és szenvedés töltötte el. Néhányan zilált hajjal, égnek tárt karral zokogtak, ruhájukat megszaggatva földre rogytak, hánykódtak-vergődtek: „Ó, jaj, mindjárt végleg ellobban a Magasztos, az Üdvözült, eltűnik a világból a Látó!“ És mindannyian elmentek Ánandával a Felsőjárásra, a Mallák szálaligetébe.

Ekkor Ánanda azt gondolta: „Ha megengedem, hogy a kuszinárái mallák egyenként boruljanak a Magasztos elé, akkor még virradatig sem végeznek. Inkább nemzetségenként vezetem őket a Magasztos elé, bejelentve, hogy az ilyen és ilyen nevű malla fiaival, feleségével, kíséretével és társaival a Magasztos lábához borul“. Így is tett, és ekképpen már az első éjjeli őrjárat alatt végeztek a Magasztos előtti tiszteletadással.

Szubhadda vándoraszkéta

Szubhadda vándoraszkétát kételyek gyötrik, a Buddha – Ánanda akarata ellenére – magához engedi őt és tanítja. Szubhadda próbaidő nélkül, azonnal megkapja az Avatást: ő a Magasztos utolsó tanítványa.

Abban az időben egy Szubhadda55 nevű vándoraszkéta lakott Kuszinárában. Amikor meghallotta, hogy aznap az utolsó éjjeli őrjárat idején megtörténik Gótama törekvő végső ellobbanása, arra gondolt: „Hallottam, amikor a vándoraszkéták idős, vén mesterei és nagymesterei beszélgettek arról, hogy igen ritkán jelenik meg a világban egy tathágata, egy tökéletesen felébredett Érdemes. És épp ma, az utolsó éjjeli őrjárat idején történik meg Gótama törekvő végső ellobbanása! Kételyek támadtak bennem, de erős bizonyosságot érzek, hogy Gótama törekvő meg tudja úgy tanítani nekem a Dharmát,56 hogy megszabaduljak a kételyeimtől“. Elment hát Ánandához, elmondta neki mindezt, majd megkérte:

55: A páli kánonban legalább hét Szubhadda nevű személy szerepel, egyikükkel ebben a szövegben is találkoztunk már. A most említett Szubhadda viszont később tekintélyes szerzetes lesz.

56: A Dharmát: nem ‘a buddhizmust’, hanem az Igaz Valóságot.

– Ánanda, nagyon szeretném tiszteletemet tenni Gótama törekvő előtt! De az így válaszolt:

– Ne gyötörd a Tathágatát, a Magasztos kimerült. Sajnálom, Szubhadda testvér. Szubhadda vándoraszkéta másodszor és harmadszor is ugyanígy kérlelte Ánandát, aki továbbra is visszautasította.

A Magasztos meghallotta a beszélgetésüket, és így szólt a tiszteletreméltó Ánandához:

– Ugyan, ne küldd el Szubhaddát, hadd tegye tiszteletét a Tathágata előtt! Mindent csakis tudásvágyból kérdez majd, nem kötözködésből. És mindazt, amit válaszul kifejtek neki, igen gyorsan meg fogja érteni.

Erre Ánanda így szólt a vándoraszkétához:

– Gyere, Szubhadda testvér, a Magasztos fogad téged.

Szubhadda vándoraszkéta odament a Magasztoshoz, barátságosan üdvözölték egymást, baráti és udvarias szavakat váltottak. Szubhadda oldalt leült, majd így szólt:

– Gótama úr, itt van ez a sok ismert, híres törekvő és bráhmin, gázlókészítők,57 akiket sokan nagyra tartanak, mindegyiknek van közössége vagy csapata, aminek ők a mesterei – Púrana Kasszapa, Makkhali Gószála, Adzsita Készakambala, Pakudha Kaccsájana, Szancsaja Bélatthaputta, Nigantha Nátaputta. Vajon ők – ki-ki a saját tantételei alapján – mindannyian elérték a tudást, vagy egyikük sem érte el, esetleg némelyikük igen, mások nem?

57: A megszabadult-megvilágosult szent emberek gyakori megnevezése, a dzsáináknál kb. megfelel a buddhista ‘buddha’ fogalomnak.

– Hagyjuk azt, Szubhadda, hogy elérték-e a tudást egyéni tantételeikkel! Én a Dharmát fogom megtanítani neked. Jól figyelj, most elmondom.

– Igen, Uram – válaszolt Szubhadda.

A Magasztos ezt mondta:

– Ha egy Dharmában és életvezetésben nincs meg az arija nyolcrétű ösvény, ott nincs törekvő sem; sem első törekvő, sem második, sem harmadik, sem negyedik.58 Amelyikben viszont megvan az arija nyolcrétű ösvény, ott megvannak a törekvők is. Márpedig ebben a Dharmában és életvezetésben megvan az arija nyolcrétű ösvény, és itt is van az első törekvő, itt a második, itt a harmadik és itt a negyedik.59 A csak egymással vitatkozgató más iskolákból hiányoznak a törekvők. Viszont itt vannak az én szerzeteseim. Ha sikerül helyt állniuk, az Érdemesek sem fognak hiányozni a világból.

58: Úgy tűnik, arra céloz a Buddha, hogy egy szerzetesi gyülekezethez legalább négy törekvő kellene.

59: Minden bizonnyal itt a Buddha önmagára, Upavánára, Ánandára és Anuruddhára mutatott.

Huszonkilenc évesen útra keltem,
Kerestem az üdvöset, óh, Szubhadda.
Eltelt ötven év is azóta immár,
Mióta vándorolok én, Szubhadda.
A Dharma és az igaz Út vidékét
Kívülünk még egy törekvő se járja.

Sem kettő, sem három, sem négy törekvő.60 A csak egymással vitatkozgató más iskolákból hiányoznak a törekvők. Viszont itt vannak az én szerzeteseim. Ha sikerül helyt állniuk, az Érdemesek sem fognak hiányozni a világból.

60: E kicsit zavaros szöveg valószínűleg a vers köré épült. Először az ‘egy’ névelőt (páliul ‘api’) értették félre számnévnek, és ezt tükrözi a ‘kettő, három, négy’ folytatás. Ezt az értelmezést szerkesztették bele a vers előtti párbeszédbe.

Erre Szubhadda vándoraszkéta így szólt a Magasztoshoz:

– Bámulatos, Uram, bámulatos! Mint amikor az ember a lefelé fordítottat felfordítja, az eltakartat felfedi, a tévelygőnek az utat megmutatja, vagy a sötétségben olajlámpást tart – hogy akinek szeme van, lássa, ami látni való: a Magasztos ugyanígy számos megközelítésből megvilágította a Dharmát. Ezért most, Uram, a Magasztos oltalmába térek, a Dharma és a Szerzetesi Közösség oltalmába. Kérem a Magasztostól a Vándorlétet,61 kérem az Avatást!

61: Pabbaddzsá: „vándorútra térés“, a későbbi rituáléban szakkifejezés, a szerzetes novíciussá avatása. A teljes jogú szerzetessé avatás az upaszampadá, „magára vétel“, itt avatásnak fordítottuk.

– Aki korábban más rendhez tartozott, és ebbe a Dharmába és Életvezetésbe kéri a Vándorlétet és az Avatást, az négy hónapot várakozzon. A négy hónap elmúltával a szerzetesek, ha elégedettek vele, megadják neki a Vándorlétet és az Avatást, hogy ő is szerzetes legyen. De én itt most látom, hogy ez egy kivételes ember.

– Uram, ha másoknak ilyenkor négy hónapot kell várni, akkor én négy esztendőt fogok várakozni!

Akkor a Magasztos így szólt a tiszteletreméltó Ánandához:

– Itt és most add meg Szubhaddának a Vándorlétet!

– Igen, Uram – válaszolt Ánanda. Akkor Szubhadda62 így szólt a tiszteletreméltó Ánandához:

62: Természetesebb lenne, ha a következő mondatot nem Szubhadda, hanem valamelyik szerzetes, vagy még inkább a Buddha mondaná. Lehet, hogy eredetileg Ánanda tiltakozott vagy későbbre akarta halasztani a dolgot?

– Javatokra van ez! Nyereség nektek, Ánanda testvérem, minden egyes szerzetesnövendék, akit a mester színe előtt kentetek fel.

És Szubhadda vándoraszkéta a Magasztos jelenlétében megkapta a Vándorlétet és az Avatást. Nem sokkal ezután a tiszteletreméltó Szubhadda magányos elvonultságában, állhatatos, buzgó, elszánt kitartásával saját maga felismerte és megtapasztalta a jámborság tökéletes végcélját, aminek kedvéért a derék emberek az otthonból az otthontalan vándorlétbe távoznak – és így már itt, evilágon célhoz ért. Felismerte, hogy a születés elenyészett, a jámborság útja beteljesedett, a feladat elvégeztetett, evilági létének nincs folytatása. (Volt egy másik tiszteletreméltó Szubhadda is, aki Érdemes lett.) Ő volt a Magasztos utolsó tanítványa, aki őt szemtől-szembe látta.

A Dharma legyen a Mester

A Buddha útmutatást ad: a szerzetesek számára immár a Dharma legyen a Mester; hogyan szólítsák egymást; Cshanna szerzetest részesítsék a szent büntetésben. A szerzetesek még utoljára kérdezhetnének, de egyiküknek sincs semmi kételye. A Magasztos utolsó szavai. A végső ellobbanás. Földrengés; istenek és szerzetesek búcsúversei. Anuruddha meginti a siránkozó szerzeteseket.

Akkor a Magasztos így szólt a tiszteletreméltó Ánandához:

– Megeshet, úgy érzitek majd, hogy Mestere nélkül maradt a tanítás, nincs már Mesteretek. Azonban ezt nem így kellene nézni. A Dharma és az Életvezetés, amit tanítottam és megmutattam, távozásom után az lesz a Mesteretek.

Ánanda! A szerzetesek most testvéremnek szólítják egymást. Távozásom után ne így cselekedjetek. A vénebb szerzetes a rangban fiatalabbat a nevén, a nemzetségnevén vagy testvéremnek szólítsa. A rangban fiatalabb szerzetes a vénebb szerzetest uramnak vagy tiszteletreméltónak szólítsa.

Ánanda! Távozásom után a közösség, ha úgy kívánja, törölje el a kisebb és csekély jelentőségű szabályokat.

Ánanda! Távozásom után Cshanna63 szerzetest a szent büntetésben kell részesíteni.

63: A buddhista hagyomány több Cshanna nevű szerzetesről tud. Itt a Buddha gyermekkori barátjáról és kocsisáról volna szó, aki a Buddhához való közeli viszonyára hivatkozva tűrhetetlenül önhitten viselkedett.

– Mi az a szent büntetés, uram?

– Cshanna szerzetes beszélhet, amit akar: a szerzetesek ne szóljanak hozzá, ne intsék és ne részesítsék útmutatásban.

Majd a Magasztos így szólt a szerzetesekhez:

– Megeshet, hogy valakinek, akár csak egyetlen szerzetesnek, kételye vagy eltérő véleménye van a Buddháról, a Dharmáról, a Közösségről, az ösvényről vagy az útról. Kérdezzetek, nehogy később megbánjátok, hogy nem tudtátok közvetlenül a Mestertől megkérdezni, pedig ott volt veletek.

Ám a szerzetesek hallgattak. A Magasztos másodszor és harmadszor is ugyanígy kérdezte a szerzeteseket, akik továbbra is hallgattak.

Akkor a Magasztos így szólt hozzájuk:

– Talán a Mester tekintélye miatt nem kérdeztek. Szóljon hát a barát a barátja helyett.

Ám a szerzetesek hallgattak. Akkor a tiszteletreméltó Ánanda így szólt a Magasztoshoz:

– Csodálatos, Uram, bámulatos! Meg vagyok róla győződve, hogy e szerzetesi közösségben egyetlen szerzetesnek sincs kételye vagy eltérő véleménye a Buddháról, a Dharmáról, a Közösségről, az ösvényről vagy az útról.

– Te a meggyőződésedet mondtad, Ánanda, de a Tathágata tudja is, hogy így van. Ezen ötszáz szerzetes között a legutolsó is folyambalépett: nem eshet vissza, rendíthetetlenül törekszik a felébredésre.

Majd a Magasztos így szólt a szerzetesekhez:

– Bizony, most mondom néktek, szerzetesek: ami összetett, szükségszerűen elpusztul. Állhatatossággal célba érhettek.

Ez volt a Tathágata utolsó szava.

Akkor a Magasztos az első elmélyedésbe merült. Ebből kilépve a második elmélyedésbe merült. Azután a harmadik, majd a negyedik elmélyedésbe merült. A negyedik elmélyedésből kilépve a tér végtelenségének területébe merült. Azután a tudat végső területébe,64 majd a dolgok semmi-voltának területébe, majd a sem öntudat, sem öntudatlanság területébe, végül az öntudat érzetének megszűnésébe merült.

64: A ‘vinnyánancsájatana’ (a tudat végső területe) helyén más listákban a ‘vinnyánánancsájatana’ (a tudat végtelenségének területe) szerepel.

Akkor a tiszteletreméltó Ánanda így szólt a tiszteletreméltó Anuruddhához:

– Uram, megtörtént a Magasztos végső ellobbanása.

– Nem, Ánanda testvérem, még nem. A Magasztos az öntudat érzetének megszűnésébe merült.

Akkor a Magasztos az öntudat érzetének megszűnéséből kilépve a sem öntudat, sem öntudatlanság területébe merült. Azután a dolgok semmi-voltának területébe, majd a tudat végső területébe, majd a tér végtelenségének területébe, azután a negyedik elmélyedésbe, a harmadik, a második és az első elmélyedésbe merült. Ebből kilépve a második, a harmadik, majd a negyedik elmélyedésbe merült. Amint kilépett a negyedik elmélyedésből, megtörtént a Magasztos végső ellobbanása.

A Magasztos végső ellobbanásakor, az ellobbanással egyszerre nagy földrengés támadt, rettenetes, iszonytató – meghasadtak az istenek dobjai. Ugyanekkor Brahmá Szahampati ezt a verset mondta:

Itt, e világon minden lény, burkát végül ledobja majd.
Ahogyan e csodás Mester, kihez senki se fogható,
nagyhatalmú Tathágata, megvilágosodott, kihúnyt.

Ugyanekkor Szakka, az istenek királya ezt a verset mondta:

Mulandó, ami összetett; születni és pusztulni kell;
mi születik, meg is szűnik: boldogság, ha ez elcsitul.

Ugyanekkor a tiszteletreméltó Anuruddha ezeket a verseket mondta:

Sóhajtás, lihegés nélkül, szilárd tudattal, éberen,
békén várva a vég jöttét, csendesen távozott a bölcs.

Fájdalmait tudatvesztés nélkül, tisztán viselte el.
Miként a mécses, ellobbant. Megszabadult elméje már.

Ugyanekkor a tiszteletreméltó Ánanda ezt a verset mondta:

Rettenetes dolog történt, rémületes, iszonytató,
amikor végleg ellobbant a szépséges felébredett.

Amikor megtörtént a Magasztos végső ellobbanása, néhány jelenlévő, a szenvedélyektől nem mentes szerzetes égnek tárt karral zokogott, ruháját megszaggatva a földre rogyott, hánykódott-vergődött: „Ó, jaj, végleg ellobbant a Magasztos, az Üdvözült, eltűnt a világból a Látó!“ A szenvedélyektől mentes szerzetesek viszont elfogadták – figyelmes állapotban, tudatosan: „Minden, ami összetett, elmúlik; hogyan is lehetne most másképp?“

Akkor a tiszteletreméltó Anuruddha így szólt a szerzetesekhez:

– Elég volt, testvéreim! Ne keseregjetek, ne siránkozzatok. Hiszen éppen erre figyelmeztetett bennünket a Magasztos: minden kedves és kellemes tovatűnik, eltávozik, megváltozik. Hogyan is lehetne másképp, hogy ez esetben viszont ne pusztuljon el, ami született, létrejött, ami összetett és szükségképp pusztuló? Ez képtelenség. Megharagszanak az istenségek65!

65: Ebből úgy tűnik, hogy az istenségeket zavarja a túlzó gyász, viszont a következő két bekezdésből megtudjuk, hogy a többségük ugyanígy kesereg.

– Mifélék ezek az istenségek akiket a tiszteletreméltó Anuruddha az elméjével lát, és hogyan viselkednek?

– Ánanda testvérem, vannak olyan égi és földi istenségek, akik a földdel törődnek, és most zilált hajjal, égnek tárt karral zokognak, ruhájukat megszaggatva földre rogynak, hánykódnak-vergődnek: „Ó, jaj, végleg ellobbant a Magasztos, az Üdvözült, eltűnt a világból a Látó!“ A szenvedélyektől mentes istenségek viszont elfogadják – figyelmes állapotban, tudatosan: „Minden, ami összetett, elmúlik; hogyan is lehetne most másképp?“

A tiszteletreméltó Anuruddha és a tiszteletreméltó Ánanda az éjszaka hátralévő részét a tanítások felidézésével töltötték.

A mallák hétnapos halotti ünnepe

A mallák hétnapos halotti ünnepet tartanak, majd a testet az istenek akarata szerint átviszik a városon és máglyára teszik. Mahákasszapa Kuszinárába tart; egy Szubhadda nevű szerzetesjelöltje a Buddha halálhírére azt mondja, „mostantól azt tehetünk, amit akarunk.“ A máglyát csak Mahákasszapa megérkezése után tudják meggyújtani. Törzsek és nagyurak vetekedése a Magasztos maradványaiért. Dóna bráhmin nyolcfelé osztja a maradványokat; az urnát elkéri magának, az elhamvadt tüzelőt a móriják kapják. Így a Buddhának tíz sírhalmot emelnek.

Akkor a tiszteletreméltó Anuruddha így szólt a tiszteletreméltó Ánandához:

– Menj be, Ánanda testvérem, a városba és jelentsd be a kuszinárái malláknak: „Vászetthák, megtörtént a Magasztos végső ellobbanása. Tegyétek, amit helyesnek láttok.“

– Igen, Uram – válaszolt Ánanda engedelmesen. Reggel felöltözött, vette szilkéjét és felsőruháját, majd másodmagával bement Kuszinárába. Abban az időben a kuszinárái mallák még ugyanabban az ügyben gyűléseztek a tanácskozás házában. Ánanda odament és átadta a tiszteletreméltó Anuruddha üzenetét. Ánanda szavát hallván a mallák, fiaik, menyeik és asszonyaik szívét fájdalom, bánat és szenvedés töltötte el. Néhányan zilált hajjal, égnek tárt karral zokogtak, ruhájukat megszaggatva földre rogytak, hánykódtak-vergődtek: „Ó, jaj, végleg ellobbant a Magasztos, az Üdvözült, eltűnt a világból a Látó!“

Akkor a kuszinárái mallák felszólították az embereket:

– Gyűjtsétek össze a füstölőket, virágfüzéreket és az összes ütőhangszert a városban!

És a kuszinárái mallák a füstölőkkel, a virágfüzérekkel, az összes hangszerrel és ötszáz rend ruhával elmentek a Felsőjárásra, a Mallák szálaligetébe. Ott tánccal, énekkel, zenével, virágfüzérekkel, füstölőkkel tisztelegtek a Magasztos teste előtt, magasztalták, megbecsülték, hódoltak neki; szöveteket kifeszítve pavilonokat állítottak, és egy egész napot ott töltöttek.

És akkor a mallák úgy gondolták, hogy aznap már késő volna a Magasztos testét tűzre tenni, majd másnap elvégzik. Ám másnap megint tánccal, énekkel, zenével, virágfüzérekkel, füstölőkkel tisztelegtek a Magasztos teste előtt. És ugyanígy töltötték a harmadik, a negyedik, az ötödik és a hatodik napot is.

A hetedik napon arra készültek, hogy tánccal, énekkel, zenével, virágfüzérekkel, füstölőkkel fejezve ki tiszteletüket elviszik a Magasztos testét délfelé a várost kívülről kerülve, és ott, a várostól délre teszik tűzre.66

66: A déli irány Indiában a halálhoz tarozik; Jama, a halálisten birodalma a déli óceánon túl van.

Akkor a mallák nyolc elöljárója a fejét is a vízbe hajtva megmerítkezett és ritka szövésű gyolcsot öltött. Ezután meg akarták emelni a Magasztos testét, de nem sikerült nekik. A mallák megkérdezték a tiszteletreméltó Anuruddhát, hogy vajon miért nem sikerül nyolc elöljárójuknak megemelni a testet, mi ennek az oka.

– Vászetthák, más a ti szándékotok, más az istenségeké!

– De mi az istenségek szándéka, uram?

– Nektek az a szándékotok, hogy tánccal, énekkel, zenével, virágfüzérekkel, füstölőkkel fejezve ki tiszteleteteket elviszitek a Magasztos testét délfelé a várost kívülről kerülve, és ott, a várostól délre teszitek tűzre. Az istenségek szándéka viszont az, hogy ők viszik el a Magasztos testét isteni tánccal, énekkel, zenével, virágfüzérekkel, füstölőkkel fejezve ki tiszteletüket észak felé, a várostól északra. Az északi kapun behozzák a városba, átviszik a város közepén, és a keleti kapun mennek ki. A várostól keletre van a mallák Makutabandhana nevű szentélye, ott teszik tűzre a Magasztos testét.67

67: A keleti irány az isteneké, a védikus áldozat iránya. A szentély neve (‘a korona felvétele’) előkelő helyszínre utal.

– Legyen úgy, ahogy az istenségek akarják.

Ekkor pedig Kuszinárá városát egész a trágyadombokig, térdmagasan elborították a korallfa-virágok. Az istenségek és a mallák együtt vitték el a Magasztos testét észak felé, a várostól északra. Útközben isteni és emberi tánccal, énekkel, zenével, virágfüzérekkel, füstölőkkel fejezték ki tiszteletüket. Az északi kapun bevitték a városba, átvitték a város közepén, és a keleti kapun kimentek. A várostól keletre, a mallák Makutabandhana nevű szentélyénél tették le.

Akkor a kuszinárái mallák megkérdezték a tiszteletreméltó Ánandától:

– Hogyan bánjunk a Tathágata testével, uram?

– Ugyanúgy, ahogy a kereket-forgató király testével.

– És hogyan bánnak a kereket-forgató király testével?

– Ritka szövésű gyolccsal, majd sűrű szövésű pamuttal tekerik körbe. Eképpen ötszázszor két réteggel körbetekerik, majd vasból készült, olajjal teli teknőbe teszik, amit egy másik vasteknővel befednek. Mindenféle illatos fából máglyát raknak és a kereket-forgató király testét azon hevítik. Négy országút találkozásánál sírhalmot emelnek neki. Ugyanígy kell bánni a Tathágata testével is. Négy országút találkozásánál készüljön sírhalom a számára. Aki pedig virágfüzért, füstölőt vagy festékport helyez el a sírhalmon, vagy tiszteleg előtte, vagy a szívét lecsendesíti, annak ez sokáig hasznára lesz és boldogságot ad. Akkor a kuszinárái mallák felszólították az embereket:

– Gyűjtsétek hát össze a malláktól a sűrű szövésű pamutszövetet!

És a kuszinárái mallák az előírásnak megfelelően a szövetbe tekerték a Magasztos testét és a vasteknőben feltették a megrakott máglyára.

Abban az időben a tiszteletreméltó Mahákasszapa egy hosszú útja során Pávából Kuszinárába tartott; nagy szerzetesi közösség kísérte, ötszáz szerzetes. Egyszer csak letért az ösvényről és leült egy közeli fa tövében. Ugyanekkor egy ádzsívaka,68 aki Kuszinárából elhozott egy korallfa-virágot, a Pávába vezető hosszú úton haladt. A tiszteletreméltó Mahákasszapa már messziről megpillantotta, és odaszólt neki:

68: A dzsáinák közül ebben az időben, Makkhali Gószála vezetésével kivált szigorú szerzetesi irányzat. Általában ruhátlanul jártak.

– Testvér, tudsz valamit a Mesterünkről?

– Igen, testvér, tudok. Gótama törekvő végső ellobbanása megtörtént, ma hét napja. Onnan hozom ezt a korallfa-virágot.

Erre néhány jelenlévő, a szenvedélyektől nem mentes szerzetes égnek tárt karral zokogott, ruháját megszaggatva a földre rogyott, hánykódott-vergődött: „Ó, jaj, végleg ellobbant a Magasztos, az Üdvözült, eltűnt a világból a Látó!“ A szenvedélyektől mentes szerzetesek viszont elfogadták – figyelmes állapotban, tudatosan: „Minden, ami összetett, elmúlik; hogyan is lehetne most másképp?“

Ott ült a társaságban egy Szubhadda69 nevű szerzetesjelölt,70 aki hajlott korában tért a vándorútra. Ez a Szubhadda akkor így szólt a szerzetesekhez:

69: A szöveg mai állapotában nem azonos azzal a Szubhaddával, akit a Buddha utoljára avatott fel. A szöveg nyilvánvalóan töredékes, hiszen a rosszízű megjegyzés semmilyen választ nem kap. Valószínűnek látszik, hogy eredetileg a két Szubhadda azonos, és ő lehetett a hírt hozó „ádzsívaka“ is.

70: Úgy tűnik, hogy ezen a helyen a ‘vándorútra tért’ kifejezés későbbi értelmében szerepel, azaz még csak szerzetesjelöltséget eredményez. A szövegben eddig mindig együtt állt az ‘avatással’, ami a teljes jogú szerzetességet eredményezi. Ez a Buddha halála után válhatott külön.

– Elég volt, testvéreim! Ne keseregjetek, ne siránkozzatok. A nagy törekvő szabadjára engedett minket. Nyomasztó is volt, hogy megmondta nekünk, mi illik és mi nem. Mostantól viszont azt tehetjük, amit akarunk, amit meg nem akarunk, azt nem fogjuk megtenni.

Akkor a tiszteletreméltó Mahákasszapa így szólt a szerzetesekhez:

– Elég volt, testvéreim! Ne keseregjetek, ne siránkozzatok. Hiszen éppen erre figyelmeztetett bennünket a Magasztos: minden kedves és kellemes tovatűnik, eltávozik, megváltozik. Hogyan is lehetne ez másképp a Tathágata testével – hogy ne pusztuljon el, ami született, létrejött, ami összetett és szükségképp pusztuló? Ez képtelenség!

Ez idő alatt pedig a mallák négy elöljárója a fejét is a vízbe hajtva megmerítkezett és ritka szövésű gyolcsot öltött. Ezután meg akarták gyújtani a Magasztos máglyáját, de nem sikerült nekik. A mallák megkérdezték a tiszteletreméltó Anuruddhát, hogy vajon miért nem sikerül négy elöljárójuknak meggyújtani a máglyát, mi ennek az oka.

– Vászetthák, más az istenségek szándéka!

– De mi az istenségek szándéka, uram?

– A tiszteletreméltó Mahákasszapa hosszú útja során Pávából Kuszinárába tart; nagy szerzetesi közösség kíséri, ötszáz szerzetes. Az istenségek szándéka az, hogy a Magasztos máglyája ne lángoljon fel addig, amíg a tiszteletreméltó Mahákasszapa a lábához nem borulhat.

– Legyen úgy, ahogy az istenségek akarják!

És aztán a tiszteletreméltó Mahákasszapa megérkezett Kuszinárába, a mallák Makutabandhana nevű szentélyéhez, a Magasztos máglyájához. Ott fél vállára vetette a felsőruháját, összetett kézzel meghajolt, háromszor jobbkéz felől megkerülte a máglyát és a Magasztos lábához borult. Utána ugyanígy tett az ötszáz szerzetes is. Ekkor a Magasztos máglyája magától fellángolt.

A hevítéstől a Magasztos testének felhámjából, bőréből, húsából, inából és nedveiből nem lett sem hamu sem por, csak a maradványok maradtak. Mint ahogyan a hevített vajból vagy olajból sem lesz sem hamu, sem por. Abból az ötszáz rend ruhából pedig kettő nem égett el: a legbelső és a külső.

Miután a test elégett, a levegőben vízsugarak jelentek meg és oltani kezdték a Magasztos máglyáját. A szálafákból is feltört a víz, és oltotta a máglyát. A kuszinárái mallák is oltották a máglyát, többféleképpen illatosított vízzel.

Akkor a kuszinárái mallák a tanácskozás házában dárdáikból rácsot vontak a Magasztos maradványai köré, íjaikból kerítést állítottak, és hét napon át tánccal, énekkel, zenével, virágfüzérekkel, füstölőkkel tisztelegtek előtte, magasztalták, megbecsülték, hódoltak neki.

Amikor Adzsátaszattu, a vidéhai királyné fia, Magadha királya meghallotta, hogy Kuszinárában megtörtént a Magasztos végső ellobbanása, követet küldött a kuszinárái mallákhoz: „A Magasztos is nemes, én is az vagyok. A Magasztos maradványainak egy része engem illet. Én is állítok egy sírhalmot a maradványoknak, ünnepét megülöm.“

És ugyanilyen üzenetet küldtek a Vészálí-béli liccshavík, az allakappai bulik, a Ráma-falvi kóliják és a pávái mallák.

A Kapilavatthuban élő szakják pedig azt üzenték: „Rokonaink között a Magasztos a legkiválóbb. A Magasztos maradványainak egy része minket illet. Mi is állítunk egy sírhalmot a maradványoknak, ünnepét megüljük.“

A vetthadípai bráhmin azt üzente: „A Magasztos is nemes, én is bráhmin vagyok.71 A Magasztos maradványainak egy része engem illet. Én is állítok egy sírhalmot a maradványoknak, ünnepét megülöm.“

71: Érdekes, hogy a bráhmin szót itt valamiféle nagyúr értelemben használja, mintha azt mondaná: „Te is gróf vagy, én is püspök vagyok.“

Amikor ezt meghallották, a kuszinárái mallák az összegyűlt seregletnek így beszéltek:

– A mi falunk mezején történt meg a Magasztos végső ellobbanása, nem adunk részt a maradványaiból!

Ekkor Dóna bráhmin72 így beszélt az összegyűlt sereglethez:

72: A szövegből nem derül ki világosan, de kézenfekvőnek látszik, hogy a különleges halotti szertartáshoz hívhattak bráhmint a mallák. A neve ‘mércét’ jelent (kb. másfél liter) és feltűnően hasonlít a test hevítésénél használt vasteknők nevére (dónija).

Rövid leszek, a szavamat figyeljék:
a Buddha mindig türelemre intett.
Nem volna helyes, hogy e nagy személynek
maradványain legyen összetűzés.

Mindnyájan együtt, urak, összefogva,
egyetértve, nyolcfele osszuk inkább!
Emelkedjék sokfele sírhalom hát,
népek örvendő sokasága lássa.

– Akkor hát, bráhmin, te magad oszd fel a Magasztos maradványait nyolcfele, egyforma részekre.

– Rendben! – fogadta szavukat Dóna bráhmin, majd gondosan felosztotta a Magasztos maradványait nyolcfele, egyformán, és így szólt az összegyűlt sereglethez:

– Ezt az urnát73 pedig adjátok nekem, urak. Én is állítok sírhalmot az urnának, ünnepét megülöm.

73: Valószínűleg arról az edényről van szó, amiben a maradványok a felosztáskor voltak.

És oda is adták neki az urnát.

Amikor a fügefaerdei móriják meghallották, hogy Kuszinárában megtörtént a Magasztos végső ellobbanása, követet küldtek a kuszinárái mallákhoz: „A Magasztos is nemes, mi is azok vagyunk. A Magasztos maradványainak egy része minket illet. Mi is állítunk egy sírhalmot a maradványoknak, ünnepét megüljük.“

– Nincs már rész a Magasztos maradványaiból. Már fel lett osztva. Vigyétek el az elhamvadt tüzelőt.

Azok pedig elvitték.

A Magasztos maradványainak nyolc sírhalmot állítottak, ünnepét is megülték. Rádzsagahában Adzsátaszattu, a vidéhai királyné fia, Magadha királya; Vészálíban az ottani liccshavík; Kapilavatthuban az ottani szakják; Allakappában az ottani bulik; Ráma-falván az ottani kóliják; Vetthadípában a vetthadípai bráhmin; Pávában a pávái mallák; Kuszinárában pedig a kuszinárái mallák. Dóna bráhmin az urnának állított sírhalmot, ünnepét is megülte. A fügefaerdei móriják is állítottak sírhalmot az elhamvadt tüzelőnek, ünnepét is megülték. Így hát nyolc sírhalom a maradványoké, a kilencedik az urnáé, a tizedik pedig az elhamvadt tüzelőé. Ez történt egykoron.

Maradvány nyolc mérce maradt utána.
Hét mércét Dzsambu szigetén74 imádnak.
A legnagyobb ember egy mérce hamvát
Ráma-falván nágakirály imádja.

Imádja az egyik fogát a három ég,
Gandhára városbeli nép a másikat.
Kalinga-király birtokában is van egy,
egyet pedig a nága nagykirály imád.

Sugárzásától teli ím a tág világ,
szépen feldíszítik az áldozóhelyek.
A tisztán látónak a hamvait lám
tisztelik mindenfele tisztelettel.

Istenek, nágák, emberek királyai,
szintúgy a legfőbb nagyurak dicsérik őt.
Hódoljatok hát neki, mert tiétek ő,
s száz világkorban csak egy buddha jőhet el.

Egyforma foga negyven volt, mindenütt haja, szőre nőtt:
minden isten egyet vitt el, világvégi hegyormokon.75

74: India egyik neve, valami furcsa oknál fogva a dzsambu-szilvát idézi.

75: Érthető okokból ezt a verset nem szokás lefordítani.


  1. A csétija (szanszkrit: csaitja) jelentése nem feltétlenül épület, lehet liget, sztúpa, a későbbi nyelvezetben a szerzetesek gyülekezőcsarnoka. 

  2. A következő szövegrész számtalanszor megismétlődik ebben a szuttában; a továbbiakban teljes fordítás helyett csupán ezzel a mondattal utalunk majd rá: „És a Magasztos még ugyanitt elmondta az erényről, a szamádhiról és a bölcsességről szóló tanítóbeszédét.“ 

  3. A bhavatanhá kifejezést más kontextusban a ‘legyen szomjúhozásának’ fordítottuk. 

  4. A Szugata főleg a későbbi irodalomban gyakori megnevezése a Buddhának. Úgy tűnik, a szugati (‘jó sors’, ti. a halál után, kb. mennyország) szóhoz kapcsolódik – kb. ‘a (legfőbb) jót elért’. Ezt fordítjuk Üdvözültnek. 

  5. A kurtizán, akinek a mangóligetében időznek, Ambapálí, vagyis ‘Mangócsősz’. 

  6. Indiában a különböző kasztokhoz tartozó emberek együtt lakását és együtt étkezését mindmáig erős tabu tiltja. 

Így készült:

Fordítota: A páli fordító csoport

Forrás: DN 16, páli

Szerzői jogok: A páli fordító csoport, 2013

Felhasználás feltételei: cc-by-nc-sa

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.