Ácsán Ánán Tanításai (2026)

Szerző:

Fordította:

Könyv:

Ácsán Ánán Tanításai (2026)

Felhasználás feltételei:

cc-by-nc-nd

Ácsán Ánán Tanításai

Ácsán Ánán Akiñcano a Wat Marp Jan kolostor apátja Thaiföldön.

https://watmarpjan.org/en/

Tartalom

A bölcs és a bolond

„Tudnunk kell, hogy milyen a bölcs ember, hogy legyen bölcsességünk, s hogy ne a belső bolonddal barátkozzunk, ami a kapzsiság, utálat, és zavarodottság. A kapzsiság, utálat, és zavarodottság már nagyon régóta itt van az elménkben. Így amikor eljövünk a Dhammát gyakorolni, találkoznunk kell velük, megjelenik a kapzsiság, utálat, és zavarodottság. Ezért gondolkodjunk és szemlélődjünk azon, hogy az életünk halálban végződik. Megszülettünk és meg is kell halnunk. Ez a test pedig tele van betegséggel, tele van nem szép dolgokkal. Szemlélődünk, hogy elengedjük, elengedjük, elengedjük.

Látod, hogy lélegzet nélkül a test itt azonnal meghal? A test olyan, aminek szét kell esnie, el kell romlania, meg kell halnia. Mindazok, amiket tapasztalunk, mint a látvány, hang, íz, szag, érintés, tudati tárgyak – mint a különféle hangok, amiket hallunk – a fizikai forma alapján keletkeznek, és szépnek vagy nem szépnek látjuk őket. Megfigyeljük ezeket a jelenségeket, és látjuk, hogy a test szükségszerűen találkozik az öregséggel, betegséggel, és halállal. És amikor igazán megbetegszik, akkor az rengeteg szenvedés, gyötrelem. Látjuk, hogy a nappalok és éjjelek könyörtelenül elmúlnak, elmúlnak, és az öregség, betegség, és halál folyamatosan egyre közelebb, egyre közelebb jön. A betegség egyre közelebb jön, mindig megjelenik. Egy nap ilyen vagy olyan betegségünk lesz.

Ezért most tényleg megállapodunk az elme képzésének gyakorlatában, a bhávanában. Sokat meditálunk, sokat képezzük az elmét, nagyon tudatosak vagyunk. Azért gyakorlunk, hogy megbékítsük az elmét a szemlélődéssel. Azon szemlélődünk, hogy az öregség, betegség, és halál normális. Amikor már meghalt, látjuk a test nem szép természetét, hogy ez a test egyszerűen tele van betegséggel. Így belátás és nyugalom jöhet létre. Látjuk, hogy közel a halál, nem messze. Nem arról van szó, hogy biztos meghalunk ötven vagy száz év múlva. Egyszerűen csak nem biztos. Lehet, hogy ma meghalunk. És amikor így szemlélődünk, akkor a kapzsiság, az utálat, és a zavarodottság, amik az elmében nagyon erősek, csökkenhetnek, könnyebbek és halványabbak lehetnek.

Eljuttatjuk az elmét a békéhez és szamádhihoz. Azt gondoljuk, hogy ez az élet halálban kell végződjön, hogy nem tudjuk, mennyi van hátra, egy másodperc, egy perc, egy óra. Ezért a jelenben jót és üdvöset teszünk, előre vivőn cselekszünk, végezzük a Dhamma gyakorlatunkat. Látjuk a feltételes képződmények hátrányait, látjuk a test hátrányait, látjuk, hogy nem biztos. A test változik és az elme szenved. Ezért gyakorlunk, csináljuk a képzést, az elmét éberré és bölccsé tesszük. Látjuk az erényesség, összeszedettség és bölcsesség minőségeit. Ez a bölcs ember.

Ez tehát a Buddha Dhammájával találkozás, a bölcs személlyel találkozás. Mint láthatjuk, volt szerencsénk találkozni ezekkel a tanításokkal. Az olyan tisztelendők, mint Ácsán Mán és Ácsán Cshá átadták nekünk ezeket a gyakorlatokat, ezeket a tanításokat, ezért találkozhattunk a Dhammával, és most rajtunk múlik, hogy gyakoroljunk, hogy a gyakorlásunkon keresztül hódoljunk. Amikor képesek vagyunk gyakorolni, és a gyakorlásunkon keresztül hódolni, akkor sikerünk lesz a gyakorlásunkban és találkozhatunk a Buddhával, miként előttünk a nagy mesterek, tisztelendő Ácsán Mán és tisztelendő Ácsán Cshá, akik az arahantságig gyakoroltak, majd jöttek és a Dhammát tanították. Ezért a tanításaikat tekintjük elsődleges gyakorlatunknak, az alapzatunknak, hogy felkeltsék a bölcsességet, felkeltsék a tudást, mert azt tanították, hogy ez a test és ez az elme olyan, amit el kell engednünk. Nem tudunk ragaszkodni hozzájuk. Valójában nem én. Igazából nem én vagyok, nem az enyém, nem te, nem a tiéd.

Amikor bölcsesség híján vagyunk, felmerülnek gondolatok, s legyenek azok a gondolatok üdvösek vagy károsak, ragaszkodunk hozzájuk, mint a sajátunk. Ezért legyenek azok üdvösek vagy károsak, ugyanúgy el kell engednünk, mert ha az üdvöshöz, mint énhez ragaszkodunk, ragaszkodunk az előre vivőhöz és azt gondoljuk, tényleg jó vagyok, tényleg jót teszek, akkor az emberek jönnek és kritizálnak, s akkor felbosszantjuk és felzaklatjuk magunkat. Azt érezzük, hogy igazam van, jó vagyok, jót teszek. Ez a ragaszkodás szennyeződésének keletkezése. Ezért ebben óvatosnak kell lennünk.“

Forrás: The Sage & The Fool by Ajahn Anan (youtube.com), 20:17-26:35, 29 July 2025

A halálfélelem legyőzése és a legnagyobb boldogság

„Ha az elme nagyon szétszórt, két-háromszor mély levegőt vehetünk, hogy visszatérjünk a meditációs tárgyhoz és képezzük magunk az elme megbékítésében. Képezzük, hogy ne gondolkodjon túl sokat mindenféléről, hanem visszatérjen ide, a jelen pillanatba.

Az én esetemben, amikor nagyon szétszórt volt az elmém, hasznosnak találtam elmenni a halottégető helyre és ott gyakorolni, mert sok félelmet okozott, amitől az elme lenyugodhatott. Tehát kísérteteket és szellemeket használtam tanítókként, és láttam, hogy amikor eltűnt a meditációs tárgyam, megjelent a rettegés, a halálfélelem, a félelem attól, hogy ez a test veszélybe kerül. De nem haltam meg. Bár volt, amikor azt gondoltam, nem bírom tovább, de már előre elhatároztam, hogy ott maradok a halottégető helyen, hogy nem megyek el, ezért folytatnom kellett a küzdelmet. Amikor lenyugodott és összeszedetté vált az elme, képes voltam meglátni, hogy ez a test csupán egy test, hogy egyáltalán nincs mitől félni, csupán becsaptak a szennyeződések, megtévesztettek, hogy féljek a haláltól. De nem találkoztam a halállal. Csak ezek a gondolataim voltak róla.

Akik a Dhammát gyakorolják, nem halnak meg, az elméjük nagyon sugárzó és ragyogó. Azt kell megértenünk, hogy az életünk halálban végződik, és ezáltal megszabadítjuk magunkat a halál birodalmából. De akik félnek a haláltól, sokszor meg kell halniuk. Úgy van ez, mint azok, akik rákosok lesznek, de nem nagyon aggódnak miatta. Elmennek kezeltetni a testüket, és végül sokuk elég hosszú életet él. De akik rákosok lesznek és nagyon félnek, gyakran igen hamar meghalnak. Tehát láthatjuk, hogy ezek az elme ügyei.

Így hát képezzük magunkat, hogy megértsük: ez az élet halálban kell végződjön; hogy ezt tényleg egy mély szinten lássuk, de ne féljünk tőle. Látjuk, hogy ha bármennyi szennyeződés van jelen az elmében, akkor újra kell születnünk, és a szennyeződések számtalan születéshez vezetnek. Amikor pedig megszületünk, nem akarunk meghalni, de nem maradhatunk sokáig a világban, az életünk a halálban kell végződjön. A Buddha azonban elérte a nibbánát, így nem kellett megszületnie és meghalnia többé. Csak a legnagyobb boldogságot tapasztalta. Nekünk is ennek eléréséért kell képeznünk magunk, a legnagyobb boldogságért, ami a gyakorlás célja.“

Forrás: Samatha, Vipassanā & the Highest Happiness by Luang Por Anan (youtube.com), 21:20-24:39

Az elronthatatlan gyakorlat: a közvetlen út

„Egy este sétáló meditáció közben azon gondolkoztam, hogy mi ténylegesen a helyes gyakorlás módja? Mi fog elvezetni a Dhamma megértéséhez? Igazán ismerni akarom a gyakorlás útját, hogy teljes erőfeszítéssel, éberséggel, és bölcsességgel követhessem.

Nem sokkal utána lungpó Cshá beszédében az elronthatatlan gyakorlatról [apaṇṇakapaṭipadā, AN 3.16] magyarázott. A hat érzékterület fegyelmezéséről beszélt, ahogy a szem alakokat lát, a fül hangokat hall, az orr szagokat szagol, a nyelv ízeket ízlel, a test érintéseket érzékel, és az elme tudati tárgyakat tapasztal. Azt mondta, hogy ne élvezkedjünk és ne ellenkezzünk. El kell kapnunk ezeket a tudati reakciókat. Nem beleragadni vágyódásba és viszolygásba a közép út. Ez a közvetlen út, ami elvezet a Dhamma megértéséhez. Így gyakoroljunk!“

Forrás: Sotapattimagga: The Path of the Sotapanna by Ajahn Anan (watmarpjan.org), p 27-28

A menny az elmében van

„Akik nem gyakorolják az adakozást, távol vannak a mennytől. A menny a boldogság egy birodalma, vagyis, először az elme lesz boldog, az elme a menny. Nem az van, hogy a menny valahol egy birodalomban van. A menny az elmében van. A zsugoriság az elmében van. Amikor el tudjuk engedni, létrejön a menny, boldogság keletkezik, az elégedettség érzése keletkezik, és ezt saját magunkban igazolhatjuk.“

Forrás: A Closed Hand, A Closed Heart by Ajahn Anan (youtube.com), 9:56-10:31

Felkészülni az öregségre, betegségre és halálra

„Szenvedés vár ránk. Szenvedés öregségtől, betegségtől, illetve az egyszer mindenképp széteső testtől, avagy a haláltól, amivel elkerülhetetlenül találkozunk. De felkészültünk rá? Néha könnyű azt mondani, hogy ez természetes dolog, nemde? Az öregség természetes. A betegség természetes. A halál természetes. De tényleg látjuk, hogy természetes? Már tisztán értjük? Itt kezd nehezedni. Amikor velünk történik, nem tudjuk elfogadni. Miért velem kell történjen ez? Miért? Mert bizonytalan. Minden bizonytalan. Most ver a szívünk. Minden nap ver. De nem tudjuk, mikor áll meg.“

…

„Így hát idézzük fel a belégzést, a kilégzést! Ha egyszerűen figyeljük a légzést, az a szamatha, a nyugalom meditáció. Viszont tudni, hogy kilégzés után lehet, nincs újabb belégzés, vagy egy belégzés után lehet, nincs újabb kilégzés, hogy a halál bármely belégzés vagy kilégzés pillanatában megtörténhet, ez a vipasszaná, a belátás meditáció.

Mielőtt még szerzetes lettem, egyszer elmentem megkérdezni luangpó Kruba Inthacsak Rakszát (ครูบาอินทจักรรักษา) a Csiangmaj tartományi Vat Nam Bo Luangba. A Dhammát keresni mentem. Megkérdeztem a vipasszanáról. Azt mondta: »A belégzés keletkezik, marad egy pillanatig, és a kilégzés megszűnik. Ez már vipasszaná.« Ő egy arahant volt, aki az északi területen lakott, s ilyen egyszerűen tanított. Ezért amikor ismerjük a légzést, és azt, amikor a légzés elnyugszik, és figyeljük a keletkezését és elmúlását, a keletkezését és elmúlását, az a vipasszaná. Ha egy nap tisztán látjuk a keletkezést, fennmaradást, és megszűnést, tisztán, hogy milyen, akkor a Dhammát látjuk. Az életünk folyton keletkezik és megszűnik. Ezért aki látja a Dhammát, olyan, mint tisztelendő Szívali maháthéra, aki fejének borotválása közben látta földre hullani a haját és szótápanna, folyamba lépett lett. Ott azonnal látta a Dhammát. Látta az elemeket, látta a mulandóságot, látta a nem ént.“

…

„Ezért kell felkészíteni és képezni magunk, mert elkerülhetetlenül találkozunk olyan tudatállapotokkal és hangulatokkal, helyzetekkel és tapasztalatokkal, amiket nem szeretünk vagy nem akarunk. A nagyon gyorsan változó világ folyását követve jönnek. Állandóan keletkeznek a boldogság és szenvedés érzései. A külső dolgok mindig váltakoznak. Semmire sem lehet támaszkodni. A Buddha azt mondta, hogy ez a világ mulandó, és ne ragaszkodjunk semmihez. Csupán látogatók vagyunk a világban és nem maradhatunk itt. Az öreg szerzetesek azt is tanították nekünk, hogy ez a világ sosem elégedett. A sóvárgás rabja. Soha semmi sem elég. Ebben a világban senki sem igazán nagy. Az öregség, betegség, és halál az, ami nagy. Azután, hogy megszülettünk, végül mindent hátra kell hagyjunk.“

Forrás: Practicing Dhamma in a Materialistic World by Ajahn Anan (youtube.com), 10:36-11:34, 12:53-15:05, 16:33-17:40

Minden dhamma nem-én

„Ha nem kételkedem, honnan tudom, hogy ez a helyes út? Ezek a gondolatok mindent csak összekuszálnak, zavarossá teszik elménket. Végül, e kételyeket követve sem tudjuk, továbbra is töprengünk, hogy mit kéne csinálnunk. És az elme nem békés, csak zavaros. De valójában a gyakorlás útja könnyű. Csak légy tudatos! Állás, járás, ülés, fekvés, evés, ivás, beszéd, hallgatás, gondolkodás - mindeközben legyél tudatos, legyen sok szampadzsannyád, rálátásod! Végül az elme higgadt és békés lesz, megjelenik benne a nyugalom. A szívet öröm, boldogság tölti meg. Kételyeink vannak, kérdezzük magunktól: az milyen? Olvassuk a szövegeket, de a válasz még nem tiszta. De amikor tényleg csináljuk, akkor magunktól megértjük, meglátjuk, hogy az öröm ilyen, a boldogság ilyen, a szamádhi ilyen. A szamádhi is anattá, nem én, viszont kezdetben arra kell támaszkodnunk és azt kifejlesztenünk, hogy megjelenjen a bölcsesség. Így aztán látjuk, hogy mind dukkha, nem tartós, mind aniccsa, változó, és anattá, nem én, tehát üresek. Ha így látjuk a dhammákat, akkor nem kell mondani magunknak, hogy minden aniccsa, dukkha, anattá, mert létrejön bennünk ez a tudás, személyesen látjuk, hogy miként vannak valójában a dolgok. A szövegek beszélnek az aniccsáról, az állandótlanságról, mulandóságról, és hogy hogyan nem tartósak a dolgok, és hogyan anattá, de amikor gyakorlunk, akkor magunk látjuk meg.“

Forrás: All Dhammas are Not-Self by Ajahn Anan (youtube.com), 12:53-15:25, 23 Apr 2022

A függő keletkezés a szívünkben

„Ha nem gyakorlunk, a szennyeződések nem fognak eltűnni. Ezért keltsük fel a bölcsességet, és amikor a szívünkben helyes nézet van, a szennyeződések akkor nem képesek megjelenni. Óvatosnak kell lennünk, oda kell figyelnünk a szívünkre. A függő keletkezésnek mind a tizenkét lépése a szívünkben van. A tudatlanság késztetéseket hoz létre: van egy tapasztalatunk, amit szeretünk vagy nem szeretünk, majd a szív elkezdi bonyolítani. De figyelnünk kell ezt a folyamatot, és tudnunk: már megjelentek a szennyeződések, és időben tudnunk, látnunk, hogy mi az; majd folytatnunk a figyelését, s látni mindegyikük változó, bajos, személytelen természetét. Tudni, hogy hamarosan elmúlik; hogy most elmúlt; és hogy amikor elmúlt, semmi sem maradt meg.“

Forrás: The Harm of Enmity & the Happiness of Forgiveness by Ajahn Anan (youtube.com), 8:38-9:46, 07 Oct 2025

Az öt halmazhoz ragaszkodás elvágása

„Összeszedhetjük a Dhamma minden pontját, mind a nyolcvannégyezer Dhamma szakaszt az upādāna tanításába: az öt halmazhoz (test, érzés, észlelés, késztetés, tudat) ragaszkodásba, ami a dukkha, a szenvedés keletkezése, és ha elvágjuk az upādānát, akkor ez a szenvedés végének a megvalósítása.“

Forrás: Firm Intent by Ajahn Anan (youtube.com), 2:07-2:39, 30 May 2022

Minden lélegzettel meghalunk

„Azt gondoljuk, az ember csak akkor van a halálán, amikor nem lélegzik többé. De képeznünk kell magunkat a szemlélődésben, hogy lássuk: minden egyes belégzéssel és kilégzéssel meghalunk. Amikor jól összeszedett az elme, amikor nyugodt, amikor békés, akkor tisztán látjuk, hogy születésünk pillanatától a test romlásnak indult. De ha nem békés, akkor nem látjuk ezek természetét, nem látjuk az igazságot. Ezért képeznünk kell magunkat, hogy kifejlesszük ezt a békét. De nem csak akkor képezzük magunk, amikor ülünk, hanem akkor is, amikor állunk, fekszünk, sétálunk, dolgozunk. Elő kell hoznunk a tudatosságot, és ezt sokszor csinálnunk!“

Forrás: Don’t Stop at Heaven by Ajahn Anan (youtube.com), 5:36-6:27

A világban élni, a világtól meg nem tévesztve

„Mi az ész? Az ész a megismerő elem, avagy a vinnyána, a tudat, aminek funkciója az érzéktárgyak észlelése. Amikor észleljük az érzéktárgyakat és nincs bölcsességünk, akkor ragaszkodunk ezekhez a tárgyakhoz, mint ami én vagy enyém. Ezért oktatnunk kell az elmét, művelnünk a megismerőt, megtanítani az eszünket, hogy bölcs legyen, hogy megértse, nem kéne ragaszkodnunk azokhoz az érzéktárgyakhoz, minthogy az szenvedéshez vezet.

Gondolkodjunk el a megszerzett anyagi dolgokról, mint amik bizonytalanok, mulandók, elkerülhetetlenül tönkre mennek, elromlanak, eltűnnek, vagy elvesznek. Így amikor egy nap eltűnnek, a tudatunk nem szenved. De ez nehéz, nem? Nem könnyű. Néha a világiak azt gondolhatják: »A tanítótól olyan egyszerűnek hangzik, de igazából nekem nagyon nehéz.« Mint amikor egy új kocsit vagy valami újat veszünk és megkarcolódik vagy megsérül. Hogyan reagál az elménk? Ragaszkodunk ahhoz a kocsihoz, kötődünk a tulajdonunkhoz. Miközben valamennyi boldogságot nyújtanak, nem szabadultunk meg a szenvedéstől. Boldogságot tényleg adnak, de bölcsen használjuk őket! Keményen és fáradsággal dolgoztunk, hogy megszerezzük, de amikor megváltoznak, békés az elménk?

Tehát védenünk kell az elménk! A külső kocsi utazásra van, de építsünk egy belső járművet, ami a nemes nyolcrétű út. Az a belső bölcsesség, a különleges bölcsesség. Minél több ilyen bölcsességünk van, annál kevésbé szenved a tudatunk.

Ha nincs bölcsességünk, akkor a külső javak sok szenvedést okozhatnak. Például, van egy tárgyunk, csak egyetlen kerékpárunk, egyetlen motorbiciklink, vagy egy kocsink, amire szükségünk van a megélhetésünkhöz. Amikor egy ismeretlen helyre megyünk vele, aggódunk, hogy ellopják. Jól bezártuk? Megvannak a kulcsok? Eltűnhet? Ez is szenvedést okoz, megjelenik az aggodalom. És ez csak az anyagi dolgok, amik miatt ennyit aggódunk. De amiknek tudatuk van, azok miatt az aggodalom sokkal nagyobb, nemde? Például, amikor gyerekeink vagy unokáink vannak, az elménk súlyosan aggódik értük. Ez az önmagunk iránti aggódásban gyökerezik.

Ezért képeznünk kell az eszünket, megtanítani neki, hogy megértse a világot legalább valamennyire. Bármit is veszítünk, engedjük el, és ne hagyjuk az elménket vele együtt szenvedni! Ez fontos. Védjük meg a tudatunkat!“

Forrás: Living in the World, Undeluded by the World by Ajahn Anan (youtube.com), 20:59-24:15

A békés elme a belátás alapja

„Minden meditációs módszer, amit használunk, arra szolgál, hogy összeszedjük az elmét a békességig, hogy lehetővé tegyék az elme lenyugvását. Ha nem nagyon, akkor egy kicsit, csak amennyire képesek vagyunk. Amikor az elme lenyugodott, azt arra használjuk, hogy szemlélődjünk és megértsük a test és az elme természetét; hogy meglássuk: egyik sem én, nem én vagyok, nem az enyémek. De ha az elme nem békés, akkor nem leszünk képesek ezt megtenni, csak szétszórtság és zűrzavar lesz az elménkben.“

Forrás: The Mind Matters More by Ajahn Anan (youtube.com), 12:08-12:49, 28 Apr 2020

Az éberek élnek, a figyelmetlenek halottak

„Van hitünk a Buddha tanításában, ezért valóban ismerjük meg, tanulmányozzuk alaposan, vizsgáljuk meg ezeket a tanításokat, majd ültessük gyakorlatba! Így tekintsünk bele és tanulmányozzuk saját elménket! Kérdezzük magunktól: Milyen az elménk? Mindig van benne szennyeződés? Folyamatos szívünkben a tudatlanság áramlása? Nem. A tudatlanság akkor merül fel, amikor a szem lát egy alakot, a fül hall egy hangot, az orr találkozik egy szaggal, a nyelv érez egy ízt, a test találkozik egy érintéssel, vagy egy érzés merül fel a szívben. Akkor jelenik meg a zavarodottság, ami az elmét a szeretem vagy nem szeretem, a boldogság vagy szenvedés felé tolja.

Lehet, hogy van boldogság, de nincs béke. Hogy elérjük ezt a békét, a nemes útra van szükségünk, a szíla, szamádhi, és pannyá útjára, amit az elme jár be, és ami elvezet a békéhez. Megismerni mindezeket az érzéki benyomásokat, ahogy keletkeznek; megismerni, hogy minden ember megöregszik, megbetegszik, és meghal – ezért szemlélődjetek így, és tegyétek gyakran! Ne legyetek figyelmetlenek! Ne gondoljátok, hogy nem fogtok meghalni!

Akik figyelmesek: élnek, nem halnak meg. De akik figyelmetlenek, már halottak. A világ tele van figyelmetlen halottakkal, akik szétszórtak, akik élvezik és szórakoznak e világ dolgaival. Olyan, mint egy lángoló tűz, amiről nem tudjuk, hogy lángol. Az öregség, a betegség, és a halál rendületlenül közeledik felénk. Megszülettünk, de nem látjuk. Halljuk hírét embereknek, akik betegek; ez beteg, annak rákja van, amaz meghalt. Egy nap a mi hírünket hallják majd, hogy az megbetegedett, rákos lett, meghalt, elhagyta a világot, hogy az a szerzetes már halott. Hallani fogják rólunk ezeket, és ez természetes, ez fog történni.“

Forrás: Illness is Normal for Me by Ajahn Anan (youtube.com), 22:58-25:37

Az érzéki tudat mulandó

„De az érzékelő tudatosságon, a vinnyánán szemlélődve azt látjuk, azt érezzük, hogy amikor a szem egy alakot lát, akkor az mi vagyunk, aki azt látja, hogy az érzés az én. De ha látjuk, hogy a látás az csak látás, akkor nem szenvedünk. Viszont ha azt gondoljuk, hogy a látás tapasztalása én, akkor az egy ok a szenvedés keletkezésére. Míg ha ránézünk és megvizsgáljuk, látjuk, hogy ha van egy működő fizikai látószerv, van világítás, van szándék látni, van egy anyagi forma, akkor van a látás tapasztalata. De ha nincs szem, vagy valamilyen baja van a szemnek, sérült az ideg, akkor nem látunk. De még a nem látás tapasztalatát is énnek gondoljuk, hogy mi vagyunk, akik nem látnak. Vagy mi vagyunk, akik látnak. Bárhogyan is, a tudat énnek veszi. De igazából az érzékelő tudatosság természete, hogy keletkezik és megszűnik. Keletkezik, marad egy kicsit, és megszűnik. Ez a természete. A látás csak látás, a hallás csak hallás. Amikor így értjük, nem szenvedünk. De énnek vesszük az érzékelő tudatosságot, énnek vesszük az anyagi formát és a tudatot. Én vagyok, aki lát – ez egy ok a szenvedés keletkezésére. Ezért gyakorlunk, hogy műveljük a helyes nézetet, helyes szándékot, a nemes nyolcas út minden tényezőjét, a helyes éberséget, a helyes szamádhit. Gyakorlunk, hogy helyes nézetünk, erényünk legyen. Amennyire rendelkezünk a nemes nyolcas úttal, annyira vagyunk képesek az anyagi formát és a tudatot nem énnek látni. Amennyire látjuk a nem ént, annyira nem szenvedünk, nem keletkezik szenvedés.“

Forrás: Sense Consciousness is Impermanent by Ajahn Anan (youtube.com), Online Retreat Jul 2023, Day 4 Morning, 33:49-36:00

A kétely is csak keletkezik és megszűnik

„Amikor tiszteletreméltó Ácsán Cshával voltam, egy tanítást adott a kételyről. Azt mondta, hogy nincs értelme bevonódni a kételybe, mert az csak olyan, ami keletkezik és megszűnik. Azt gondoltam magamban, hogy vajon ennyiről lenne csupán szó? Volt valamiféle megértésem, de igazán nem értettem világosan ezt a tanítást. Pedig valóban ennyi kell a szenvedéstől megszabaduláshoz. Bármilyen boldogság, bármilyen szomorúság, ami felmerül, látjuk, hogy csak keletkezik és megszűnik. Bármilyen harag, bármilyen tudati szétszórtság, csak ismerjük őket, idővel, és a tudat felül kerekedik. És akkor a tudat könnyűnek érződik, nem merül fel szenvedés. De nem ezt látjuk történni, mert nincs világos megértésünk a dolgokról. Viszont ha megértjük a Dhammát, akkor nagy öröm és boldogság van.“

Forrás: Practice This Way and You Will See the Dhamma by Ajahn Anan (youtube.com), 16:26-17:23, 22 Dec 2021

A tudatot pusztán tudatként ismerni

„Ha tudatunk a múlttal vagy jövővel kapcsolatos érzésekkel és gondolatokkal elszaladt, akkor az összeszedettség, a szamádhi nem szilárd; az éberség, a szati nincs jelen. Tudjuk, hogy a tudat jelenleg szétszórt. Ha éberségünk szilárdan áll, akkor tudjuk, hogy a tudat szétszórt és a szétszórtság megszűnik. Ezt úgy hívják, hogy a tudatot úgy ismerni, mint egyszerűen egy tudat, nem egy lény, személy, én, önmagam, vagy más. Látjuk, hogy a szétszórtság csak egy tudati jelenség. Keletkezik, fennáll, és megszűnik. Szemlélődhetünk rajta, mint ami egy tudati jelenség. De legtöbbször éberségünk és szamádhink ereje nem elegendő, ezért először szavalnunk kell, mint szavalni az itipiszóval, szvákkhátóval, szupatipannóval kezdődő verseket száznyolcszor, vagy a báhum éneket, vagy a Dzsinapanydzsara gáthát. Addig szavaljuk, ameddig a tudat békés nem lesz.“

Forrás: The Buddhist View on Happiness by Ajahn Anan (youtube.com), Friday Dhamma, 0:10-1:26, 02 Aug 2024

Az ürességhez vezető ösvény

„Ha amikor szemlélődünk, nem látjuk a Dhammát, nem tudjuk a Dhammát, akkor először létre kell hoznunk annak okait, növelnünk kell szívünk erejét. Hogyan csináljuk? A bőkezűség tekintetében, már mind nagyon bőkezűek vagytok. A szílát már gyakoroljátok, ezért folytassátok a gyakorlását. Az éberség és a szamádhi pedig olyan, amit sokat kell végeznetek, hogy létrejöjjön a bölcsesség minősége. A pannyá, a bölcsesség az az átható, teljes körű tudása a feltételes jelenségeknek, azok igazságának, hogy semmilyen testi vagy tudati dolog nem én. Ezen a ponton jutunk világos megértésre. Ezt megtehetitek, még ha világiak is vagytok, elérhetitek ezt a tudást. Ha van bölcsességetek, akkor képesek vagytok tudást szerezni, s így meglátni és elérni a Dhammát.“

Forrás: The Path Leading to Emptiness by Ajahn Anan (youtube.com), Online Retreat July 2024, Day-8, 15:31-16:48

Függő megszabadulás

(részlet az Upanisasuttáról (SN 12.23) szóló beszédből)

„A gyakorlásunkban okokat és feltételeket fejlesztünk ki, a meditációnkkal és a tudat fejlesztésével. Amikor megvannak az elégséges okok és feltételek, a tudat képes lesz tudni és látni a Dhammát ezen feltételek által. És így kifejlesztjük az összes üdvös minőséget, a bizalomtól az erőfeszítésen, éberségen, szamádhin és bölcsességen át egészen ameddig be nem teljesítjük az összes tényezőjét az útnak, a maggának, amik aztán elégséges támogató feltételei a megszabadulásunknak a további szenvedéstől.“

Forrás: Dependent Liberation by Ajahn Anan (youtube.com), 5:09-5:53, 22 Jan 2024

Nincs vallás, csak üresség

„Csak tudatában vagyunk a légzésnek, és a tudat békés és nyugodt lesz. Ebben nincs semmilyen vallás. Ez a szamádhi békéje. Ha a keletkezés és megszűnés igazságán szemlélődünk, vagy minden testi és tudati jelenség természetén, akkor ez a bölcsesség szintje. De itt sincs vallás. Ez csak üresség.

Van, hogy a szerzetesek különböző irányzatokra oszlanak, mint például mahájána és théraváda, de igazából ezek itt nem léteznek. Ez üresség, ez Buddha, a felébredés természete.

Így amikor Ácsán Cshá ekként tanította a keresztény apácákat, a szívükben öröm keletkezett, könnyeztek, és belátást nyertek a Dhammába.“

Forrás: Buddhism & Christianity, Aggregates & Realms by Ajahn Anan (youtube.com), Online Retreat Mar 2024, Day-1 Q&A, 3:30-4:45

Bármivé válni szenvedés

  • Mit tehetek azért, hogy folyamba lépett legyek?

  • Jobb nem gondolni, hogy bármi is vagyunk. Gyakorold, hogy ne legyél semmi se! Bármivé akarni válni szenvedés.

  • És mit tehetek azért, hogy arahant legyek?

  • Hogy arahant legyél, ahhoz még fontosabb semmit sem tenni és nem akarni semminek se lenni. Az arahantságot akarni szenvedés. Kezdd azzal, hogy nem hagyod ki a reggeli és esti szavalást és meditációt!

Forrás: The Wisdom of Children – Dhamma Video Conference Talk and Q&A with Ajahn Anan (watmarpjan.org), 28 September 2018

A béklyók elpusztítása, amik megkötik az elmét

„Kezdetben a gyakorlók mindenben kétkedhetnek, hogy mit kell csinálniuk. Tele vannak akarással, gyors eredményt akarnak, s ez a tudatot nagyon zaklatottá és aggódóvá teszi, hogy gyors eredményt akarnak. Az elengedés a leggyorsabb módszer. De azt kérdezzük: képesek vagyunk elengedni? Hallottuk, hogy semmi sem én. Már tudjuk, hogy minden testi és tudati nem én. De nem tudjuk elengedni, nem vagyunk képesek csak úgy letenni. Ezért először gyakorolnunk kell.

Ez olyan, mint egy nagyon gazdag ember. Látjuk, vannak nagyon gazdag emberek a világon, és ha megvannak a páramíjaid, a szellemi erényeid, egy nap te is az lehetsz, de először gyakorolnod kell. Valaki kérdezheti: miért nem lehetek azonnal gazdag, anélkül, hogy bármit kéne tennem?

Tehát a Dhamma látásához először edzenünk és gyakorolnunk kell, képeznünk kell magunkat. Megkérdezhetjük: jól megalapozottak az erényeink? Szilárd a szamádhink? Amikor a szamádhi elkezd megszilárdulni, akkor világosan kezdünk látni. Kezdve a khanika szamádhival, a pillanatnyi összeszedettséggel, s az upacsára szamádhival, a közelítő összeszedettséggel. Az upacsára szamádhival egyre világosabban kezdünk látni és megérteni, a kételyek elkezdenek eloszlani. A tudat el tud válni az érzéktárgyaktól. Látjuk, amit eddig nem láttunk, mert az érzéktárgyak nagyon gyorsan keletkeznek, és szamádhi nélkül a tudat mindet énnek veszi. Üdvösen gondolkodunk, a tudat ragaszkodik hozzá. Károsan gondolkodunk, a tudat ragaszkodik hozzá. Mindent énnek vesz.

Amikor a tudat nyugodt, látjuk: a gondolatok nem én. Látjuk a bonyolítást keletkezni és megszűnni. Látjuk a feltételes késztetéseket keletkezni és megszűnni. Ez a tudás. Mindent konvencióként látni. Ez nem bonyolítás. Ez csak tudás, a bölcsesség keletkezése, a világos tudás. Ez képes a tudatot megváltoztatni, elpusztítani a három béklyót: a személyiség nézetet, a szabályokhoz és szertartásokhoz ragaszkodást, és a kételyt. Ezért végezzétek ezt, ebben tegyetek erőfeszítést!“

Forrás: Destroying the Fetters, That Which Tie Down the Mind by Ajahn Anan (youtube.com), 13:09-16:02, Ácsán Ánán október 4-i beszédéből

A gondolkodás bölcsessége nem elég

„Meglátni a Dhammát nem bonyolult. Csak azt látjuk, ami normális és természetes. A testi és a tudati keletkezik, marad egy ideig, és megszűnik. Tehát látni a testit és a tudatit keletkezni, maradni egy ideig, és megszűnni. De nem látjuk, nincs meg a bölcsességünk. Valami befedi a tudatunkat, eltakarja a tudatunkat, ezért a látásunk nem tiszta.

A testen szemlélődve azt gondoljuk, hogy az én. De például ha kiveszünk belőle valamennyi vért és magunk elé helyezzük, vagy ha már korábban adtunk vért, mondjuk 500 köbcentit, amit odaadtunk, s látjuk, hogy az nem én, nem gondolunk rá úgy, mint énre, de azt gondoljuk, hogy a testünkben levő vér én, vagy kivesszük és nem én, de a vért a testben énnek gondoljuk. Vagy eszünk, az étel bekerül a testbe, azt énnek gondoljuk, az én véremnek.

Láthatjuk, hogy a ragaszkodás nagyon gyors. Látjuk, hogy a gondolkodás bölcsessége nem képes elpusztítani a szennyeződéseket. Szükségünk van a meditáció, a tudat képzésének bölcsességére. Szükség van az összeszedett és békés tudatra. Ezért helyezzétek szívetek az ilyen képzésre és gyakorlásra!“

Forrás: Ajahn Anan (youtube.com), 7:01-8:39

Minél többet keresel, annál távolabb kerülsz

Most lehetőségünk van a Dhammát hallgatni. Gyakoroljuk a szamádhit, a tudat megszilárdítását. Ez nagyon fontos. Így megvan a test, a beszéd és a tudat higgadtsága, összeszedettsége. A test és a beszéd összeszedése a szíla, avagy erény. Ezt sokat kell használnunk a kitartáshoz és béketűréshez, hogy ekként visszahúzzuk a tudatot és megtartóztassuk magunkat.

Amikor érzéki benyomás ér bennünket – külső érzéki benyomások, vagyis látványok, hangok, ízek, szagok, érintések – ezeket az érzékszerveinken keresztül kapjuk. Vagyis kapja a testünk, aminek van szeme, füle, orra, nyelve, bőre; és van a szív, ami a tudati benyomásokat kapja.

Amikor létrejön az ilyen érzéki kapcsolat, az egy érzést kelt, aztán sóvárgást, aztán ragaszkodást, aztán létesülést, születést, és szenvedést. És minden alkalommal, amikor érzéki kapcsolat van, ez újra megtörténik, érzést hoz létre, amiből újra sóvárgás és ragaszkodás lesz. Minden alkalommal ragaszkodás van, minden alkalommal énérzet van, létrejön az én és enyém, hogy én vagyok, aki lát, én vagyok, aki hall, ízlel, szagol, érez. Én vagyok, aki keményet vagy puhát érez, és az is én vagyok, aki gondolja ezeket a gondolatokat, a tudatban keletkező sokasítást, ezeket a dhamma árammanákat.

És amikor ez történik, a tudat fut mindezen érzéki benyomások után, s állandóan bevonódik a tetszésbe vagy nemtetszésbe. Így megjelenik egy én érzete; egy lény, egy önmagam, egy egyén, egy én vagy te, és létrejön a szenvedés.

Amikor vágyott, kívánatos dolgokat kapunk, boldognak érezzük magunkat. Amikor nem vágyott dolgot kapunk, szenvedés jelenik meg. És azt gondolhatjuk, hogy minél inkább azokat keressük, amiket szeretünk, amikre vágyunk, annál boldogabbak leszünk. De igazából nincs vége a keresésnek. Van egy mondás, hogy minél inkább keresünk, annál távolabb vagyunk. Annál távolabb vagyunk az igazi boldogságtól, az igazi békétől. Szert tehetünk valamennyi boldogságra, de itt nem áll meg a dolog. Egyre több boldogságot próbálunk keresni. És amikor megszerezzük és vége van annak a boldogságnak, akkor szenvedünk. Tehát ez nem ad nekünk igazi békét, nem ad valódi boldogságot. Egy olyan valódi boldogságot, ami tartós és maradandó, olyat nem nyújt. Ezért a mondás, hogy minél inkább keressük, annál távolabb vagyunk az igazi boldogságtól. Minél inkább keresünk dolgokat, hogy a mieink legyenek, hozzánk tartozzanak, az milyen? Akkor távolabb kerülünk a békétől? Akkor távolabb kerülünk a nibbánától? Minden egyes alkalommal, amikor keressük ezeket a dolgokat, egyre távolabb és távolabb vagyunk.

Meglátjuk, hogy Dhamma gyakorlókként, amit akarunk, az az igazi tudás, a Dhamma látása. És valójában a Dhamma egy természet, és ez mindig előttünk van. Ez a keletkezés, egy ideig fennmaradás, és megszűnés. Ez a természet mindig ilyen. Csakhogy az emberek szíve zavarodott és nincsenek ennek tudatában, ezért szenvedés jelenik meg benne.

Láthatjuk az anyagi dolgokban, amijeik az embereknek vannak, mint az állatokban, amiket birtokolnak, a kutyáikban vagy macskáikban. Van egyfajta kapcsolatuk ezeknek az embereknek a kedvenceikkel, egyfajta ragaszkodásuk. De amikor a kedvenceknek bajuk esik vagy kimúlnak, akkor megjelenik a szenvedés. A dolgok, amik boldogságot adnak nekünk, a szenvedés okaivá válnak. Ez még inkább így van a testtel, amihez tényleg erősen ragaszkodunk, mint ami mi vagyunk és hozzánk tartozik. Mert amikor a test változik, úgy vesszük, hogy mi magunk változunk. Amikor az megöregszik, akkor én öregszem meg. És amikor az meghal, akkor én halok meg. De valójában csak a test hal meg.

Ezért szemlélődjünk rajta, hogy lássuk, vajon vágyik-e a szívünk ezekre. Akarja, hogy megöregedjünk, megbetegedjünk és meghaljunk, vagy nem akarja? De ezek a dolgok természetesek. Ezért amikor látjuk a természetüket, akkor szét tudjuk választani őket és meglátjuk, hogy a test miként egy valami és a tudat egy másik valami. Ez ugyanúgy igaz az összes érzéki benyomásra, amit a tudat kap, hogy azok egy valami, és a tudat valami más. Csupán ideiglenesen megjelenik ez a zavarodottság a tudatban. De ezekkel gyakran találkozunk, és akkor a zavarodottság gyakran megjelenik, ezért nem látjuk itt az ürességet.

Következésképp képezni kell a tudatunkat, hogy megbékéljen, mert ha nem képezzük, nem lesz nyugodt, hanem természeténél fogva állandóan az érzéki benyomások után fut. Ezért van szükségünk egy meditációs tárgyra, mint a Buddhó, a Dhammó, a Szanghó, vagy a ki- és belégzés tudatossága. Ezek ügyes eszközök a tudat megbékítéséhez.

És ott van még a szíla, az erényesség, mint alap. Minthogy időnként az éberségünk és a szamádhink nagyon csekély, nem elegendő a tudat megbékítéséhez, de annyi tudatossággal és éberséggel rendelkezünk, hogy felismerjük, a tudat tetszésbe és nemtetszésbe váltott, vagy hogy megjelent a félelem. Ekkor elővehetünk egy éneket vagy egy mantrát, felidézhetjük a Buddha nagyszerű tulajdonságait, mint például a bátorságát, hogy a Buddha olyan valaki volt, aki viselkedésében és tudásában tökéletes volt, aki nagy bátorsággal rendelkezett és semmitől sem félt. Tehát felidézhetjük tudatunk tárgyaként a Buddhát, vagy felidézhetjük a Dhamma vagy a Szangha nagyszerű tulajdonságait is, hogy megbékítsük a tudatunk. Vagy a szerzetesi közösség tagjai szemlélődhetnek a testen, mint visszataszítón, hogy megfékezzék a szívet a tetszéstől és attól, hogy vonzódjon saját vagy mások testéhez. Ez is egy eszköz a tudat megbékítéséhez.

Néha megesik, hogy ezek a meditációs tárgyak egyszerűen nem ragadnak meg a tudatban, vagy a tudat nem tud velük maradni és tovább sokasít. Itt kitartásra van szükségünk és meg kell őriznünk a szílát. Legyen az szeretet vagy gyűlölet, ami felmerül a tudatban, megőrizzük a szílánkat és óvatosak vagyunk. Ezzel a fegyelmezett higgadtsággal uraljuk a test és beszéd tetteit, és lehűtjük a szívünket is. A szívet a szilárdság érzetéhez juttatjuk, éberen állunk, sétálunk, ülünk, fekszünk. Akár iszunk vagy eszünk, hallgatunk, beszélünk, vagy gondolkozunk, éberek és óvatosak vagyunk.

Képeznünk kell magunkat, mert ha nem képezzük a tudatunk, akkor egyáltalán nem lesz békés. Tehát képeznünk kell a tudatot, és a jól képzett tudat boldogságot ad nekünk az erényen, a test és beszéd tetteinek higgadtságán keresztül, továbbá a szamádhin keresztül, ami a tudat higgadtsága. És akkor szemlélődünk a testi és tudati dolgaink természetén, látjuk, hogy miként mind aniccsa, dukkha, anatta, vagyis változó, nyomasztó, személytelen. Aztán biztosan eljutunk oda, hogy ezt tudjuk és látjuk. Ez apránként történik. És a végén képesek leszünk a megértésre jutni, ami hagyja, hogy a szívünk elengedjen. Ezért irányítsátok erre a szíveteket!

Forrás: The More You Seek, the Further Away You Become by Ajahn Anan (youtube.com), 17 Sep 2023

A szenvedés végének okai

„Kezdetben látjuk, hogy ami a szívet megköti, az a sakkāyadiṭṭhi – az én nézete, a személyiség nézet, a dolgokat énként és enyémként, teként és tiédként látni. Kezdetben ez az első béklyó, a szív első köteléke, amit meg kell javítanunk, meg kell gyógyítanunk. Ezt már tudjuk, és létrejön az észlelés, hogy ez nem én. A gondolatok nem én. A lélegzet nem én. A víz, amit iszunk, nem én. Az étel, amit eszünk, nem én. A tűz elem – a test hője – sem tartozik hozzánk. De még ha ezt észleltük is, amikor érzéki benyomás keletkezik, az én érzete is létrejön vele együtt. Ha a szem lát egy alakot, a fül hall egy hangot, az orr szagol egy szagot, a nyelv ízlel egy ízt, a test érintkezik egy érinthető tárggyal, vagy a tudat egy tudati tárggyal, bármilyen érzéki tárgy merül fel, azzal együtt megjelenik az én érzete is. Ezért vigyáznunk kell ezzel, mivel a békét és összeszedettséget (samādhi) nélkülöző tudat hajhássza az érzéki benyomásokat. Így hát békéssé, nyugodttá és összeszedetté kell tennünk a tudatot, hogy szétválaszthassuk a tudatot az érzéki benyomásoktól, hogy lássuk: a tudat az a tudat és az érzéki benyomások az az érzéki benyomások. Akkor olyan lesz, mint az olaj és a víz szétválása. Ha nem vagyunk összeszedettek, akkor összekeverednek, mintha ugyanazok lennének. A tudat és az érzéki benyomások összekeverednek. Énnek látjuk. Ez egy zaklatott állapot.

Látjuk, hogy minden jelenség okokból keletkezik, ezért művelnünk kell az okokat a bölcsesség létrejöttéhez. Mert ha nem gyakorlunk, akkor megtévesztettség jön létre. Van egy érzéki benyomásunk, s akkor ez a szenvedés oka. Ezért a szenvedés megszűnésének (nirodha) okait kell művelnünk, hogy ezt elérjük. Ehhez fejlődnünk és gyakorolnunk kell, ébernek lenni a jelenben a meditációs tárgyunkkal (kammaṭṭhāna) – buddho, dhammo, saṅgho – sétálva vagy ülve; továbbá gyakorolnunk a szerető kedvesség meditációt.“

Forrás: Causes for the End of Suffering by Ajahn Anan (youtube.com), 5:12-8:01, 24 Jan 2023

Senki sem éri el a nibbánát

„Kitartónak kell lennünk az erőfeszítéseinkben, szívünkben a jóság gondolatait ápolva, azokat egyre jobbá és magasabb fokúvá téve, hogy a tudatot egyre nagyobb fokú tisztaságba emeljük. Milyen fokú tisztaságba kell emelnünk a tudatot? Nos, arra a fokra, ahol nincs én. Ahol én nem vagyok. Nincs valaki, aki eléri a Dhammát. Egyszerűen nem létezik. Csak a Buddha, a felébredés tudata, a felébredés természete. A Buddha, a Dhamma, a Szangha egyetlen dologgá állnak össze. Ezen a ponton ez tiszta üresség. Üresség, emberektől mentes tisztaság. Nincs valaki, aki belép a nibbánába. Nincs valaki, aki eléri vagy eljut abba az állapotba. Nibbána létezik, de az, aki belép a nibbánába, nem létezik. Ha ott még vannak emberek, vagy ha van valaki, aki belép abba az állapotba, akkor az mutatja, hogy az nem nibbána. Megmutatja nekünk, hogy az nem tiszta üresség.

Ezért, hogy úgy legyen, el kell érnünk a fokot, ahol a legapróbb, a legkifinomultabb, legtisztább üresség van, és a pontot, ahol nincs valaki, aki belép abba az állapotba. Ameddig el nem jutunk egy ilyen megértésre, hogy lássuk ezt a fokot, ezt a tisztaságot, a tiszta nibbánát. És amikor úgy van, akkor a szívnek is tisztának kell lennie, csakis tisztának.

A Buddha megtanította az utat ehhez, ennek a tisztaságnak az eléréséhez. Vagyis: elhagyni minden gonosz, avagy káros dolgot; létrehozni az üdvöseket; világossá tenni a tudatot. Világossá, jóvá, és tisztává. Ezt éberséggel (szati) és tiszta figyelemmel (szampadzsannya) érjük el, azok gyakorlásával. És amikor a tudatunk rendelkezik velük, akkor helyes éberséggé (szammá szati) változik.

Ezért hát ennek megfelelően próbáljunk gyakorolni, és ha így teszünk, megismerjük a Dhammát és meglátjuk a Dhammát.“

Forrás: No One Reaches Nibbāna by Ajahn Anan (youtube.com), 10:28-13:25

Túl a kételyen, túl az énen

Egész életünkben építettük az én képzetét, önmagunkat, majd egy nap egy bölcs tanító azt mondja: „Igazából nincs semmilyen én.“ És ezt képesek vagyunk elhinni. De még mindig nem tudjuk feladni. Azért, mert az éberség és belső nyugalom mértéke nem elegendő, hogy belátásra jussunk. Ezért dolgoznunk kell rajta, sétáló és ülő meditációt folytatnunk. Miután a tudat feltöltődött összeszedettséggel, fordulj befele és vizsgálódj. Nézz, hogy meglásd a test miként csak valami mulandó, nem kielégítő, és nem én, és akkor látni fogod a Dhammát. Egyáltalán nincs messze. Épp itt van.

El kell kezdenünk vizsgálódni. Melyik rész vagyok én? Tedd a fogakat egy kupacba: ez én vagyok? Tedd a hajat egy másik kupacba: ez én vagyok? Rakd egy kupacba a csontokat: ez én vagyok? Itt nincs én. Ezek a dolgok sosem állították, hogy a mieink lennének. Ha a tudat nyugodt, akkor tisztán látjuk ezt. Ó, igazából nem az enyém. Tényleg nincs semmilyen én.

Akkor miért ragaszkodunk hozzájuk? A sajátunknak látjuk őket, mint amik vonzóak és kellemesek. De ez bolondság. Bár a test mulandó, maradandónak gondoljuk. Bár tele van szenvedéssel, azt hisszük, tele van boldogsággal. A test nem a miénk, de azt mondjuk az; nem valami szép, de olyannak látjuk. Ez az őrültség egy fajtája.

Ha kitartóan gyakorlunk, akkor rájövünk, hogy a test igazából nem valami szép; igazából nem egy lény, vagy egy személy, vagy egy én. Valójában egy halom szenvedés és fájdalom, egy halom személytelenség. Amikor eljutunk erre a belátásra, akkor a szívünk eljut a Dhammához.

Kezdetben azonban még megvan az énség, az én és ők érzete. Ezért aztán felhozzuk az éberséget és vizsgálódunk. Nem kell kételkedni a gyakorlás útjában, bár az ilyen kételyt nem könnyű megtiltani.

Velem is ez történt. Amikor frissen avatott szerzetes voltam, sok kételyem volt a gyakorlás útjáról. Gyorsan akartam eredményeket. A közvetlen utat, a rövidítést akartam megtalálni. Azt akartam, hogy Ácsán Cshá mondja meg nekem a gyakorlás legegyenesebb útját. Ó, igazán siettem, hogy eredményeim legyenek.

De Ácsán Cshá szerető kedvességgel volt tanítványai iránt. Ha tudott volna egy rövidítésről, már elmondta volna nekünk, mert ahogy a Buddha, úgy Ácsán Cshá sem rejtegetett semmit a tanításból. Nem volt semmi sem elzárva; mindent megtanított nekünk, amit tudott. Elmondta nekünk, hogy igenis létezik egy gyors módszer... ne próbálj csinálni semmit. Így van. Csak teljesen engedd el.

Nem kell semmi különöset tennünk, rendben? Ha gyors eredményeket akarunk: csak engedd el. Engedd el a testet, engedd el a tudatot; ne ragaszkodj ezekhez, mint amik én vagy enyém. Nem létezik ennél gyorsabb út. De meg tudjuk csinálni?

Hát... talán még nem vagyunk képesek teljesen elengedni. Talán még ragaszkodunk. Ebben az esetben először gyakorolnunk kell. Kezdd adakozással és erkölcsi fegyelemmel, együtt az éberség és összeszedettség fejlesztésével! Az elengedéshez szükséges bölcsesség ezekből az erőfeszítésekből születik. A tudat művelésén, a birtoklás és létezés feladásán, az énség, az én és ők érzetének feladásán dolgozunk. Ez a leggyorsabb út. Ha kétségeid vannak, csak tedd le őket egyelőre. A kételyek normálisak; keletkeznek, léteznek, és megszűnnek. Csak figyeld, ahogy jönnek és mennek!

De ha a szemlélődésünk nem gyümölcsöző, az azért van, mert a tudatunk ereje (samādhi) elégtelen. Éberségünk nem mindig a jelenben van. Ebben az esetben folytatnunk kell a tudat képzését. Igazán próbálj a jelenben maradni! Ne kalandozz el a jövőben: Mi fog történni? Milyen leszek? Milyen messzire jutok a gyakorlásban?

Van úgy, hogy az emberek sietnek gyors eredményeket elérni a gyakorlásban. Ugye? Gyorsan akarunk dolgokat és azt akarjuk, hogy a szellemi fejlődésünk is hamar jusson előre. De a Dhamma gyakorlásának módja nem olyan, mint a világban tevékenykedés. A haladás nem mindig egyenes vagy megjósolható. Hogy külsőleg megvalósítsuk a szellemi munkánkat, különféle módokon kimutathatjuk hódolatunkat a Buddhának. De hogy belsőleg sikerüljön szellemileg fejlődni, csak engedd el. Akkor a szív megszabadul.

Forrás: Beyond Doubt, Beyond Self by Ajahn Anan, in The World and the Heart (abhayagiri.org), p 75-78

Szamatha és vipasszaná: a nyugalomtól a belátásig

„A Dhamma gyakorlása arra törekvés, hogy elhagyjuk a szívünkben felmerülő káros állapotokat, érdemeket hozzunk létre és fenntartsuk az üdvös állapotokat, és megelőzzük a még létre nem jött káros állapotok keletkezését. Ez megfelel a helyes erőfeszítésnek az út tényezői közt. Ha nem vagyunk éberek, vagy nem uraljuk magunk éberséggel, akkor az olyan, mint a védőgát nélküli folyó. Ha nincs töltés, ami feltartsa a folyót, az természetszerűleg kiönt. Ugyanígy, ha nem vagyunk éberek, vagy az éberségünk elégtelen, akkor a megszokott hangulataink elkerülhetetlenül beömlenek és elárasztják a tudatunkat. Ezért szükséges egy erős és stabil éberséget megalapoznunk azzal, hogy a buddhó meditációs mantrára összpontosítunk.

Meditációban ülünk, világosan tudva a belégzésről és a kilégzésről, együtt a buddhó mantrával, ami addig felügyeli a szívünket, amíg végül ez a belső recitáció el nem tűnik és megjelenik a nyugalom. Időnként van az az érzés, hogy az éberség a test egy pontján gyűlt össze, mint például az orrhegyen. Ekkor a szív nyugodt és szilárd a szamádhiban.

A szamádhi összeszedettséget vagy összeszedett figyelmet jelent. A módszert, ami helyes összeszedettséget eredményez, úgy hívják szamatha kammatthána. Ez azokra az ügyes technikákra utal, amikkel a szívet teljes nyugalomhoz juttatjuk. Egy mantra recitálása, mint a buddhó, a dhammó, vagy a szanghó, a légzésre való éberség gyakorlása, vagy a halálon szemlélődés, s a többi, mind a szamatha meditáció formái. Amikor a tudatot kiképeztük szamatha meditációban, akkor akár állunk, sétálunk, ülünk vagy fekszünk, ott van a szamádhi kiváló békéje.

A vipasszaná kammatthána azokra a meditációs gyakorlatokra utal, amik az igazság helyes tudásához és látásához vezetnek. De hogyan jön létre ez a belátás? Amikor a tudat megfelelően nyugodt és békés, akkor pont ezt a békét használjuk, hogy az alapszintű szemlélődésben képezzük magunkat. Ez ennek az anyagi testnek a vizsgálatát jelenti, amihez a szívünk úgy kötődik, mint a sajátunk és az énünk.

Ez a kötődő ragaszkodás, avagy upádána az oka az újból létezésnek, oka a születésnek és oka az öregségnek, halálnak, szomorúságnak, kesergésnek, fájdalomnak, bánatnak és kétségbeesésnek. Amikor a szív upádánával viszonyul a testhez, akkor ezt az anyagi formát úgy észleljük, mint az énünk vagy mint a tulajdonunk. Az ebből eredő mi és ők tapasztalatával megjelenik a vágy és az ellenszenv, továbbá a létesülés és születés megújulásával elindul a létrejövés folyamata is, és mindig együtt jár a dukkha keletkezésével. Ez a dukkha hozza létre a létesülés és születés megújulását, amiből lesz az upádána, tanhá, kilésza és végül az aviddzsá: az alapvető tudatlanság. Ez a paticcsaszamuppáda, a függő keletkezés folyamata, ami a szennyeződések feltételei szerint alakul. Azonban amikor kifejlesztjük a szílát, a szamádhit és a pannyát - minthogy ezért jöttünk ide, elhatározva az előírások betartását, az éberség és szamádhi szorgos gyakorlását, és a bölcsesség művelésére törekvést - akkor ezt hívják a nemes úton járásnak.“

Forrás: Seeking Buddho: Teachings and Reflections by Ajahn Anan Akiñcano (abhayagiri.org), p 42-43

Licenc

Fordította: Hadházi Zsolt, 2026

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.

DN MN SN AN Khp Dhp Uda Iti Snp Thag Thig Mil Nid Mv Cv