Használd a Dhammát, Gyakorold a Dhammát

Szerző:

Fordította:

Könyv:

Természetes Gyógymód a Spirituális Betegségre

Előző fejezet:

Vizsgáld a Dhammát

Következő fejezet:

A Dhamma gyakorlásának gyümölcsei

Felhasználás feltételei:

cc-by-nc-sa

(1986 feb. 6)

Szeretném elmondani, hogy boldog vagyok, hogy második alkalommal is beszélhetek veletek. A legutóbbi alkalommal arról beszéltünk, mit fogunk nyerni a Dhammából, a buddhizmusból. Ez alkalommal a Dhamma sikeres használatáról beszélünk, vagyis, hogy hogyan éljünk a Dhammával.

Amikor a Dhammáról beszélünk, arra a tudásra gondolunk amit a spirituális betegség meggyógyítása érdekében kell gyakorolnunk. Ezzel a gyakorlással kapcsolatban négy fontos dolgot (dhammát1) kell megértenünk. Ez a négy dolog:

  • szati – éberség, szemlélődő tudatosság,
  • szampadzsannya – bölcsesség élőben, azonnali felfogás,
  • szamádhi – összeszedettség, koncentráció,
  • pannyá – ösztönös bölcsesség, belátás.

Ha alaposan megfigyeled őket, észreveheted, hogy az ánápánaszati (éberség a légzésre) közben megteremtetted a feltételeket, ezeknek a dolgoknak a keletkezéséhez. Most részletesen megbeszéljük, hogyan lehet ezeket a dhammákat használni. Vegyük őket egyenként.

Szati

Szati (éberség, szemlélődő tudatosság, felidézés) a dolgok gyors tudatosítását és azoknak a dolgoknak a felidézését jelenti, amire éppen emlékezni kell. Gyorsnak kell lennie, mint egy nyílvesszőnek. Úgy is nézhetjük a szatit mint egy járművet, vagy más szállítóeszközt, a leggyorsabb fajtából valót. Ez a száguldó jármű nem anyagi dolgokat szállít, hanem bölcsességet és tudást. A szati viszi a pannyát (bölcsesség), hogy időben ott legyen mikor szükség van rá. A légzésre irányuló éberség gyakorlása közben a szatit teljes mértékben megeddzük.

Szampadzsannya

A második dhamma a szampadzsannya. Szampadzsannya a bölcsességet jelenti, amint ott helyben szembenéz egy problémával, majd azonnal kezeli és kiirtja azt a problémát – ez a bölcsesség élőben. Mindig csak az adott szituációhoz vagy eseményhez köthető, az abban a helyzetben alkalmazható bölcsességet jelenti. Azonban lehet, hogy találkoztál már különféle, más fordításokkal a szampadzsannyára, ami elég zavaró tud lenni. Azt javaslom, hogy úgy emlékezz rá mint „bölcsesség élőben.“ Vagy még jobb, ha a páli szót jegyzed meg, akkor biztosan nem zavarodsz össze. A „bölcsesség“ szó sok jelentést és értelmezést fog össze, még csak el sem kezdhetjük felbecsülni mindazt amit magába foglal. Viszont, a „szampadzsannya“ szó jelentése sokkal korlátozottabb. Ez pontosan az a bölcsesség, ami éppen ahhoz a problémához szükséges amivel szembekerülünk. Ez az aktív, élő bölcsesség nem általános, mindig az adott helyzeten múlik.

Ugyanez igaz a „Dhamma“ szóra, aminek elképesztően változatos jelentései vannak, attól függően, hogy éppen hogyan használják. Amikor a Dhammát egy bizonyos probléma, esemény vagy szituáció megoldására használjuk, akkor egy bizonyos Dhammáról van szó ami ahhoz a szituációhoz tartozik. Ekkor a jelentése csak arra az alkalomra és annak körülményeire korlátozódik. Ebben az esetben, a problémamegoldó Dhammára a legpontosabb és legmegfelelőbb kifejezés a „dhamma-szaccsa“ (Dhamma-Igazság). Dhamma-szaccsa az a bizonyos dhamma amit a pillanatnyi helyzet kíván, amivel éppen meg kell birkózzunk, legyen az a spirituális betegség rohama, vagy a spirituális betegség lehetséges kiváltó okainak jelenléte. Annyit jelent, hogy pont a megfelelő dolgot használjuk egy bizonyos helyzetben vagy eseménykor.

Hasonlíthatjuk a dhammát a gyógyszeres dobozunkhoz. Mindenféle pirulát, kapszulát, olajat, port és szirupot tartunk benne, ami esetleg később jól jöhet. Mikor tényleg megbetegszünk, ki kell válasszuk a sok közül azt a gyógyszert ami hatékonyan kezelni fogja a betegséget. Nem vehetjük be az összeset; csak azt vesszük be amire itt és most szükség van a betegségünk meggyógyítására. Ugyanígy van a Dhammával is. Érthető, hogy hihetetlen mennyiségű dolog van amit Dhammának vagy pannyának nevezhetünk, de egyszerre csak egy kis részét alkalmazzuk. Csak azt a részét használjuk ami megoldja a pillanatnyi helyzetet. Tudd azt a Dhammát, azt a pannyát használni, ami éppen aktuális az adott helyzetben vagy problémához. Azt a Dhammát, vagy bölcsességet hívjuk „szampadzsannyának,“ ami azt a helyzetet vagy problémát irányítja.

Szamádhi

A harmadik dhamma a szamádhi. Ez szó szerint azt jelenti „jól megalapozott elme, helyesen fenntartott elme, helyes alapokon nyugvó szamádhi-elme.“ A Buddha a lehető legtágasabb jelentést adta a szamádhinak, mikor úgy határozta meg mint „az egypontú elme (ekaggata-citta2) aminek a tárgya a nibbána.“

Figyeljük meg a szamádhi három jellemzőjét: pariszuddhi (tisztaság), szamáhita (szilárdság, stabilitás, rendíthetetlenség), kammanaya (aktivitás, cselekvéskészség, munkakészség). Így, ha tudni akarod, hogy az elme a szamádhi állapotában van-e vagy sem, vizsgáld meg rajta ezt a három jellemzőt. Nézd meg, hogy vajon tiszta, stabil és aktív-e.

Amikor a szamádhi erejéről vagy energiájáról beszélünk, arra gondolunk ahogy az elme minden energiáját egyetlen pontra fókuszálja. Ez hasonló a nagyítólencséhez, ami a Nap sugarait egyetlen pontra tudja fókuszálni, és ott fellobban egy láng. Hasonlóképpen, amikor az elme ereje egyetlen pontban gyűlik össze, akkor egypontú. A szamádhi elme nagyon erőteljes energiát hoz létre, ami erősebb mint bármilyen más erő. Két módon tudjuk leírni ezt a roppant koncentrált elmét: Az egyik az indrija, ami „uralkodót“ vagy „vezért“ jelent. A második a bala, ami „erőt“ jelent. Tehát van szamádhi-indrija és szamádhi-bala, az elme ami uralkodik és minden más dolognál erősebb.

A szamádhinak együtt kell dolgoznia a bölcsességgel. Szamádhi olyan, mint egy kés súlya, és a bölcsesség olyan, mint az élessége. Egy késnek két dologra van szüksége ahhoz, hogy bármit is rendesen elvágjon: súlyra és élességre. Az olyan kés ami nehéz, de tompa mint egy kalapács, nem tud elvágni semmit és csak felfordulást csinál. Másrészről, egy nagyon éles kés aminek nincs súlya, mint egy borotvapenge, ugyan úgy nem tudja elvágni amit kell. Egy késnek mindkét tulajdonságra szüksége van; az elme ugyanilyen. Ahhoz, hogy megtegye amit kell, az elmének szamádhira és pannyára is szüksége van. Feltehetnénk a kérdést, hogy mi az ami vág, a kés súlya vagy az élessége? Ha ezt megérted, könnyebb lesz megértened, hogy a Dhamma hogyan vág keresztül a problémákon, vagyis, a mentális szennyeződéseken. A szampadzsannya működésének pillanatában szamádhi és pannyá együttműködnek, hogy keresztül vágjanak a problémán. Egymásba kapcsolódó dolgokról van szó, és a gyakorlatban elválaszthatatlanok.

Pannyá

Már csak egy dhammáról kell beszéljünk: a pannyá (bölcsesség, ösztönös tudás, belátás). Ez a szó tág jelentéssel bír, és sok mindent foglal magába. Szó szerint, azt jelenti „teljesen ismerni,“ de nem mindent amit csak meg lehet ismerni, hanem csak azokat a dolgokat amiket szükséges ismerni. Pannyá a teljes és megfelelő ismerete mindennek amit szükséges ismerni. Mindazon dolgok közül, amiket megismerhetnénk, pannyá csak azokra a dolgokra utal amiket tudnunk kell, arra a tudásra ami meg tudja oldani a problémáinkat. Például, nem szükséges ismernünk az atommag működését, vagy a világűrt. Csak azt kell tudnunk mi oltja ki a dukkhát (a spirituális betegséget) közvetlenül az elménkben.

Mindössze azokat a dolgokat kell ismerjük, amik a dukkha kioltásáról szólnak. Ez az állítás egyezik a Buddhával, aki azt mondta, hogy ő nem beszél más témákról, ő csak a dukkháról beszél és a dukkha végéről. Van egy gyönyörű, sokat jelentő páli idézet, amit szeretném ha hallanátok:

Pubbe caha bhikkhave etarahica dukkhañceva paññapemi dukkhassa ca nirodha.
Bhikkhuk! A múltban is és a jelenben is, csakis a dukkháról beszélek és a dukkha teljes megszűnéséről.

A Buddha nem említette a jövőt, mert az nem létezik. Ami a múltat és a jelent illeti, csak ezt a két dolgot tanította.

Azok közül amit ismernünk kell, beszéljünk a bölcsesség négy fontos részéről. Az első téma amit ki szeretnék emelni, a létezés négy jellemzője (ti-lakkhana): aniccsa (állandótlanság, változás), dukkha (nem kielégítő jelleg), és anatta (nem-én, én nélküliség). Ezekről a jellemzőkről sok könyvben lehet részletes leírást találni. Ma csak röviden összefoglaljuk őket.

Minden ami összeáll, felbomlik

Aniccsa azt jelenti, hogy minden összetett dolog folyamatosan változik. Fontos megjegyezni, hogy ez csak a felépített, kialakult, késztetett, összetett dolgokra vonatkozik. Ami nem felépített, nem kialakult, nem késztetett, nem összetett, annak nem jellemzője az aniccsa. Az állandótlanság csak azokra a dolgokra vonatkozik, amik feltételeken és kiváltó okokon alapulva jönnek létre. Ez az „összeállt dolog“ kifejezés fontos, jól teszed ha megtanulod az eredeti páli kifejezést: „szankhára.“ Szankhára azt jelenti „kialakítani, összeállni, késztetni,“ vagyis, a sok milliónyi dolog folyamatosan új dolgokat vált ki. Ez a tulajdonság, vagy folyamat, minden jelenségre igaz, mint például ezekre a fákra körülöttünk. Különféle kiváltó okok álltak bennük össze. Új dolgok keletkeznek, növekednek és fejlődnek, a levelek kihajtanak és lehullanak, szüntelen változás van. Szankhára ez a folytonos kialakulás. Bármit, ami feltételeken és kiváltó okokon keresztül jött létre, szankhárának nevezünk. Az pedig további feltételeket hoz létre amikből egyéb dolgok keletkeznek, és azokat is szankhárának hívjuk. Így szankhára lesz a feltételekből létrejött dolog, és a feltételeket létrehozó dolog is, mind a kiváltó okok és a kiváltott dolgok.

Hasonlíthatjuk a szankhárák végtelen összeállását a téglákhoz a falban. Minden tégla egy másik téglát tart, és az a tégla is egy másikat, ami megint más téglákat tart és így tovább az egymást követő téglasorokon át. Minden téglát más téglák tartanak fenn, az pedig fenntart más téglákat; a többi téglával egyszerre fenntartó és fenntartott kapcsolatban van. Így a szankhárának három jelentése van, igeként és főnévként. Az első jelentése, mint ige, a képzés folyamatát, kiváltó szerepet, összeállást jelenti. Második jelentése az ebben a folyamatban képzett, kiváltott dolgokra utal, a harmadik jelentése pedig a folyamat működését irányító feltételekre és kiváltó okokra utal. Ilyen tág a szankhára jelentése.

Figyeld meg ezt a feltételes képződést; mindenben meg fogod látni. Enélkül a tény nélkül, miszerint dolgok folyamatosan képződnek és képeznek más dolgokat, nem lenne létezés, sem élet. Élet és létezés csak ezen keresztül lehetséges, a feltételek állandó késztetésén és átalakulásán keresztül. Azonban ezek a késztetések néha nagyon árnyaltak és nem vesszük észre. Akár rejtettek is lehetnek, mint egy sziklában. Minden egyes sziklában szakadatlan késztetés folyik, de mikor ránézel, lehet, hogy nem fedezed fel azonnal. Ettől még keresd, lásd a feltételek szüntelen késztetését minden létező dologban.

A legjobb hozzáállás, ha a feltételes késztetéseket önmagunkban figyeljük meg. Az egész itt történik a testünkben. Láthatjuk magunkban a feltételes késztetést, láthatjuk a dolgokat amiket a késztetések kiváltanak, és láthatjuk a dolgokat amik a késztetést működtetik. Magunkba nézve láthatjuk a szankhárákat. Itt van a test-halmaz (rúpa-khandha3) késztetése; itt van az érzés-halmaz (védaná-khandha4) késztetése; itt van az észlelés-halmaz (szannyá-khandha5) késztetése; itt van a mentális-késztetések-halmaz (szankhára-khandha6) késztetése; és végül itt van a tudatosság-halmaz (vinnyána-khandha7) késztetése8. Ez az öt fontos lét-csoport, vagy lét-halmaz, és az állandó feltételes késztetéseik mind jól láthatóak a saját, élő testünkön belül.

Érintkezési Pontok

Vizsgáld meg az átviteli, avagy érintkezési pontokat: most a szem működik, most a fül működik, most az orr működik, most a nyelv működik, most a bőr működik, most az elme működik. Egyenként teljesítik a kötelességüket és elvégzik a munkájukat. Amikor valamelyik éppen működik, abban a pillanatban szankhára van. Ezek a pontok jelentik a helyet, időt, és módot ahogy a késztetést megfigyelhetjük. Ha csak a testet figyeljük, már ott is szüntelen feltételes késztetést és állandó változást látunk. A sejtek elhalnak és újak keletkeznek, így nem telik sok időbe mire az összeset újak váltják fel. Még a létezésnek ezeken a fizikai területein is teljes mértékben a szankhára jegyei mutatkoznak. Hat belső érzékszerv van ebben a testben: a szem, fül, orr, nyelv, test, és az elme. Ezek találkoznak a külső érzék-tárgyakkal: formák, hangok, szagok, ízek, tapintható dolgok, és elme-tárgyak. Amikor az érzékszerv kapcsolatba kerül a megfelelő érzék-tárggyal – például a szem lát egy formát, vagy a fül hall egy hangot – azonnal késztetés történik. Látja a formát, hallja a hangot, szagolja a szagot. Ezt úgy nevezzük „phassza,“ kapcsolat vagy érintkezés. Itt kezdődik a késztetés; és ebből egy sor további szankhára keletkezik. Az érzékszerv és érzék-tárgy találkozása készteti a phasszát. Phassza készteti a védanát (érzés: a kellemes, kellemetlen, vagy semleges reakciók az érzéki benyomásokra). Védaná segít késztetni a szannyát, mert az észlelések és a dolgok beazonosítása az érzések befolyásán keresztül keletkezik. Az érzett dolgok beazonosításra és osztályozásra kerülnek. Ezután szannyá készteti a különféle gondolatokat és a gondolkodást, az érzelmekkel együtt. Emiatt teszünk ezt vagy azt. Aztán jönnek a tettek eredményei, amik további gondolkodáshoz vezetnek, ami további tettekhez vezet, és így tovább. Ez egy példa arra, amit „késztetés“ alatt értünk. Láthatjuk, hogy állandóan ez a fajta késztetés megy végbe, még a saját testünkben is. Sosem áll meg, sosem pihen, sosem szünetel. Folytatódik akár alszunk, akár ébren vagyunk. Ez a szakadatlan áramlás, ez a szüntelen folyam, ez az a jellemző, amit aniccsának hívunk.

Dukkha-ság

Amikor tisztán látjuk az aniccsa jellemzőt, akkor már könnyű megérteni a második jellemzőt, ami a dukkha – nem kielégítő jelleg, elviselhetetlenség, csúnyaság, érdemtelenség. Ha azt akarjuk, hogy a dolgok a mi elképzeléseink szerint történjenek, dukkhát fogunk érezni. A dolgok valójában sosem azok amit mi akarunk, mert sosem hagyják abba a változást elég hosszú ideig ahhoz, hogy valóban valamiként létezzenek. Ennélfogva van az a problémánk, hogy a dolgok elégtelensége (dukkha) vég nélküli. Olyan nehéz megbirkózni ezzel a rengeteg késztetéssel, ennyi változó dolog közepette. Ez az a jellemző, ami a dukkha.

Ha közelről megnézzük, azt látjuk, hogy mi magunk is állandótlanok, fájdalommal teliek és nem-kielégítőek vagyunk. A dolgok amiket szeretünk, amik kielégítenek minket, mind aniccsa és dukkha. A dolgok amiket nem szeretünk, mind aniccsa és dukkha. Az összes szankhára között semmi sincs, ami niccsa (állandó) és adukkha (kielégítő, elviselhető). Látnunk kell magunkon ezt az aniccsát és dukkhát.

Amikor teljesen átlátjuk az állandótlanságot, amikor teljességében látjuk a nem-kielégítő jelleget – tisztán és nyilvánvalóan – akkor automatikusan látjuk, hogy minden dolog anatta (nem-én). Nincs semmilyen állandó én, amit „önmagamnak“ nevezhetnénk. Az összes változás és késztetés között, nincs semmilyen egyéni entitás vagy örök lényeg, amit „én“-nek hívhatnánk. Minden anatta, vagyis nem-én. A dolgok léteznek, nem azt mondjuk, hogy nem léteznek. Ami van, az van; de minden ami van, az nem-én. Ne értsük ezt félre, ne gondoljuk, hogy nekünk van „énünk“ (atta). Csak a változás folyama van. Ennyit jelent az aniccsára, dukkhára, anattára vonatkozó megértés, avagy pannyá.

Üresség

A második téma a szunnyatá (üresség) fogalmára vonatkozó megértés, avagy pannyá. Mikor látjuk a három jellemzőt, az aniccsát, dukkhát és anattát, mikor felismerjük, hogy az összes dolog nem-én, akkor megértjük, hogy minden dolog nem-én, üres mindentől ami az „én“ jelentésével bírhatna, és mentes mindentől amit „én“-nek kellene nevezni. Ez a szunnyatá jelentése. A szunnyatá jellemző magában foglalja és összefogja az előző három jellemzőt.

A szunnyatá jelentése jobb, tágasabb, könnyebb, és hasznosabb mint bármilyen más szóé, amit az életünk és gyakorlásunk alapelvének választhatunk, de csak ha értjük a jelentését a Dhamma szintjén, a szati-pannyá nyelvén (éberség és bölcsesség). Nem szabad félreértenünk anyagi értelmezéseken keresztül, mint „semmi sem létezik,“ vagy „minden egy vákuum.“ A Buddha rámutatott, hogy az ilyen nihilista nézetek a helytelen megértés egyik szélsőségei. Szunnyatá nem nihilizmus, vagy semminek tekintés. Minden létezik, de üres és mentes mindentől amit „én“-nek lehetne nevezni. Ezért mondjuk, hogy minden üres, ez az „üresség“ jelentése a Dhamma nyelvén. Ha látjuk az ürességet, az magában foglalja az aniccsát, dukkhát, és az anattát is. Nem kell nekünk annyi minden, három dologból már rendetlenség lehet. Csak egy dolog – üresség – elegendő ahhoz, hogy megelőzze a mentális szennyeződéseket9.

Amikor látjuk az ürességet a dolgokban amiket szeretünk, nem szeretjük többé. Amikor látjuk az ürességet a dolgokban amiket gyűlölünk, nem gyűlöljük többé. Ekkor nincs szeretet és nincs gyűlölet, nincs kedvelés és nincs ellenszenv, nincs boldogság (szukha) és nincs dukkha. Csak kiegyensúlyozottság van, középen élünk, csendben és szabadon. Ez a gyümölcse annak, ha igazán látjuk a dolgok ürességét. Ha nem látjuk az ürességet mindenben, akkor egyes dolgokat szeretni fogunk, másokat utálni. Amíg van szeretet és gyűlölet, addig az elme a szeretett és gyűlölt dolgokhoz való ragaszkodás rabja marad. A szunnyatá teljes, átfogó megértésével az elme megszabadul, és többé már nem rabja ezeknek a dolgoknak. Az üresség a valódi szabadság.

A szunnyatá a nibbána szinonimája. A nibbána üresség. Mikor az elme felismeri az ürességet, nincsenek szennyeződések. Mikor nincsenek szennyeződések, nincs a szenvedélyek és sóvárgások tüze. Mikor nincs tűz, nibbána van, ami „ellobbanást, kialvást“ jelent. Így, amikor szunnyatá van, akkor a tűz ellobbant, nibbána van. A Buddha azt mondta, „Tekintsetek a világra mindig olyan dologként, mint ami üres az éntől (atta) és az enyémtől (attaniya).“ Ez a pannyá második része.

A Természet Törvénye

A harmadik téma amit meg szeretnék említeni a specifikus feltételesség (idappaccsajatá), ami azt jelenti:

„Mivel ez van, ez van;
mivel ez keletkezik, ez keletkezik;
mivel ez nincs, ez nincs;
mivel ez elmúlik, ez elmúlik.“

Ezeket a feltételeket nevezik „idappaccsajatának,“ a törvényt, miszerint a dolgok kiváltó okok és feltételek szerint történnek. Nevezhetjük függő-keletkezésnek is (paticcsa-szamuppadá), mert idappaccsajatá és paticcsa-szamuppadá ugyanazt jelenti, a bölcsességnek ugyanazt az alapelvét kell vizsgálni, látni, és megérteni. Látni fogod, hogy a világon minden állandó mozgásban van, hogy az egész világ folyamatosan örvénylik. Ez egy mély és összetett téma. Sok könyv foglalkozik vele nagy részletességgel, különösen a függő-keletkezés felől megközelítve azt. Mivel ma nincs sok időnk, jobb ha a könyvekben nézel majd utána.

Ilyen-ség

Ezzel elérkeztünk a negyedik, és egyben utolsó témához: tathatá (ilyenség, így-ség). „Csupán így,“ „egyszerűen ilyen“: minden olyan amilyen és semmilyen módon nem különbözik ettől az ilyenségtől. Ezt hívják úgy, „tathatá.“ Amikor így, a tathatán keresztül látjuk a dolgokat, akkor egyúttal látjuk az aniccsát, dukkhát és anattát, látjuk a szunnyatát és látjuk az idappaccsajatát. Tathatá magában foglalja mindet – csupán így, csak így, nem-másképpen-ség. Ennél semmi jobb nincs, semmi magasabb rendű nincs mint ez az ilyenség. Ösztönös szinten felismerni a tathatát annyit tesz, mint látni minden dolog igazságát, valóságukban látni azon dolgokat, amik eddig megtévesztettek minket. Tévhiteinket az összes olyan dolog okozza, amik a megkülönböztetés és kettősség keletkezését váltják ki bennünk: jó és rossz, boldogság és szomorúság, nyerni és veszíteni, szeretni és utálni, stb. A világban sok ellentétpár létezik. Azáltal, hogy nem látjuk a tathatát, lehetővé tesszük ezeknek a dolgoknak, hogy rászedjenek minket és elhitessék velünk a kettősséget: ez és az, kedvelni és eltaszítani, meleg és hideg, férfi és nő, szennyes elme és megvilágosodott elme. Ez a tévhit okozza az összes problémánkat. Csapdába zárnak ezek az ellentétek, és nem látjuk a dolgok igazságát. Elkövetjük a „szeretem“ vagy „nem-szeretem“ hibáját, ami aztán a szennyeződésekhez vezet, mert nem látjuk a tathatát.

Állandóan és mély szinten látnunk kell, hogy a „jó“ egy szankhára, és a „gonosz“ is egy szankhára. A kellemes és kellemetlen érzések, szukha és dukkha, mindkettő egy szankhára. Megszerezni és elveszíteni, nyerni és veszteni, ezek mind szankhárák. Nincs semmi, ami ne szankhára lenne. Így minden ugyanolyan – tathatá. Minden dolog egyszerűen ilyen; éppen így, nem másképp van. Továbbá azt is mondhatjuk, hogy a menny is egy szankhára, és a pokol is egy szankhára. Így a menny és a pokol, mindkettő tathatá – éppen így van. Az elménknek menny és pokol fölött kellene lennie, a jó és rossz fölött, az öröm fölött és a dukkha fölött, minden tekintetben. Tathatá a megértés, avagy pannyá negyedik területe, a bölcsesség egy területe amit elegendően magas fokra kell fejleszteni. Folyton vizsgálnunk kell a valóságot mind a fizikai-materiális szinten, és a mentális-spirituális szinten is, amíg a tudásunk és bölcsességünk megfelelő szintű, természetes és állandó.

Tehát most már ismerjük ezt a négy dhammát: szati, szampadzsannya, szamádhi, és pannyá. Most meg kell ismerjük, hogyan kell alkalmazni őket úgy, hogy helyes, sikeres, és hasznos pannyáként működjenek. Vagyis most az a kérdés, hogy hogyan használjuk a Dhammát, a buddhizmust a mindennapi életünkben.

Mindennapi Élet

Hogyan fogjuk őket használni a hétköznapi világunkban? A gyors válasz az, hogy ezen a négy dhammán keresztül kell élnünk a világban. Helyesen fel kell használjuk ezt a négy dhammát, hogy szembenézzünk az összes szituációval és problémával, amik nap-mint-nap történnek. Bármikor, ha olyan helyzet jön létre ami problémákhoz vagy dukkhához vezethet – mint amikor a szem lát egy formát, a fül hall egy hangot, az elme gondol egy gondolatot – ott kell legyen a szati, az éberség. Szati felismeri, hogy valami történik, és felidézi a pannyát, ami ahhoz az eseményhez tartozik. Szati azonnal odaszállítja az adott helyzethez szükséges bölcsességet, még időben, hogy kezelni tudjunk bármilyen lehetséges problémát. Az éberség az első.

Szampadzsannya az, amikor ezt a bölcsességet alkalmazzuk az adott élményre. Szati időben kiszállította, és a bölcsesség-előben kezeli a pillanatnyi helyzetet. Aztán, rögtön amint szampadzsannya munkához lát, a szamádhi ereje lendületet és energiát ad a bölcsességnek, és így az keresztül tud vágni a problémán. Amilyen erősen van jelen szamádhi, a bölcsesség-élőben olyan hatékonyan lesz képes megoldani a problémát. Pannyá úgy viselkedik, mint a felhalmozott tudás és belátás tárháza, amiből szati bölcsességet merít az érzéki benyomások kezeléséhez.

Amikor ez a négy dhamma így együttműködik, látni fogjuk, hogy abban a pillanatban nagyon intelligensen viselkedünk. Annyira okosak vagyunk, mert képesek vagyunk ott helyben szembenézni a helyzettel anélkül, hogy problémák keletkeznének. Nem válunk egyik ellentétpár rabjává sem. Ez a szabad élet, ami békés és nyugodt. Ez a legjobb dolog, amit az emberi lényeknek meg kell szerezniük.

Összefoglalva, elegendő pannyával kell rendelkeznünk, folyton használnunk kell a szatit, helyesen és hatékonyan kell alkalmaznunk a szampadzsannyát, valamint megfelelően és kellő erővel kell alkalmaznunk a szamádhit. Használjuk együtt ezt a négy dhammát, hatékonyan és helyesen minden helyzetben ami velünk történik. Ez a válasz arra a kérdésre, hogy hogyan használjuk a Dhammát sikeresen.

Remélem mindannyian megpróbáljátok majd használni ezt a négy dhammát az életetekben. Semmi mással nem tudjátok igazolni, hogy az időt, az erőfeszítést, és a költségeket érdemes volt az ideutazásra fordítani. Remélem nem tartozással távoztok innen, hanem profitot csináltok az ittlétetekből.


  1. ‘dhamma’ szó legalapvetőbb jelentése ‘dolog.’ Itt olyan értelemet kap, mint ‘tudati minőség’ vagy ‘erény’. A dhamma szónak ilyen módon rengeteg jelentése, vonatkozása, különböző szintű értelmezése lehet. 

  2. Az „ekaggata-citta“ és „ekaggata“ kifejezések nem ugyanarra utalnak, más környezetben használják őket. Az utóbbi kifejezés a jhāna (az elmélyülés egy megzavarhatatlan foka) egy tényezője. Az előbbi értelmezése pedig „az elme ami egyetlen célra vagy tárgyra összpontosul.“ 

  3. rūpa: forma, alak, anyagi test 

  4. vedanā: az érzéki benyomás hatására keletkező kellemes / kellemetlen / semleges érzés, érzet 

  5. saññā: észlelés, a dolgok beazonosítása a tulajdonságaik, jellegzetességeik alapján 

  6. saṅkhāra: mentális késztetések; (főleg tudati, de lehet bármilyen más) feltétel, feltételekből létrejött képződmény, feltételeken alapuló dolog 

  7. viññāṇa: tudatosság, a hat érzékszerv (szem, fül, orr, nyelv, test és elme) általi felfogása valaminek 

  8. khandha egyszerűen annyit jelent ‘halmaz, csoport, halom’: ez az Öt Léthalmaz olyan felosztás, amelyeken keresztül minden létező dolgot vizsgálhatunk (próbálj meg olyasmire gondolni, ami ezen az öt khandhán kívül esik!). Más a szerepük, mint az atomokra, molekulákra osztásnak: előnyük az, hogy azonnal, közvetlen tapasztalati úton megismerhetőek, és így használhatóak a meditációban. 

  9. Kilesa: az elmét elhomályosító, megrögzött, kártékony tényezők. „Szennyeződésnek“ nevezik őket, mert beszennyezik a velük kapcsolatos tudati tényezőket. A tíz kilesa: mohóság, gyűlölet, tévhit, önhittség, spekulatív vélemények, kétség, szellemi tompaság, nyugtalanság, szégyentelenség, morális lelkiismeretlenség. 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.