A Buddha azt mondja, hogy csak a dukkhát és a dukkha megszüntetését tanítja, vagyis a szenvedést és a szenvedés végét. Az Első Nemes Igazság a szenvedés kérdésével foglalkozik. A szenvedés igazsága azonban mégsem a Buddha tanításainak befejezése, hanem éppen csak a kezdőpontja. A Buddha a szenvedéssel indít, mert a tanításainak különleges célja van. A cél: elvezetni a megszabaduláshoz. Hogy ezt véghez vigyük, ahhoz okot kell adnia nekünk arra, hogy keressük a megszabadulást. Ha valaki nem tudja, hogy ég a háza, akkor jól érzi magát benne, játszik, nevet. Ahhoz, hogy rábírjuk, hogy kijöjjön, először meg kell vele értetnünk, hogy ég a háza. Ugyanígy a Buddha is tudtunkra adja, hogy az életünket is elégeti az öregség, betegség és halál. Az elménk lángol a mohóságban, gyűlöletben és káprázatban. Csak ha felismerjük a veszélyt, akkor leszünk készen arra, hogy a szabadulás útját keressük.
A Második Nemes Igazságban a Buddha rámutat arra, hogy a szenvedés fő oka a sóvárgás, a vágyakozás a látványok, hangok, illatok, ízek, érintések, képzetek világa után. Mivel a dukkha oka az erős vágy, ezért a dukkhának véget vetni úgy lehet, ha megszüntetjük a sóvárgást. Ezért a Buddha kifejti a Harmadik Nemes Igazságot a sóvárgás megszüntetéséről.