Dhp 12. rész

Atta Vagga

Önmaga

Fordította:

További változatok:

Fórizs László

Így készült:

Fordítota: Vekerdi József

Forrás: Dhp, páli

Szerzői jogok: Vekerdi József, 2009

Felhasználás feltételei: cc-by-nc-sa

(157) Akinek kedves önmaga, az őrködjék jól önmagán.
Az éj három szaka közül egyet ébren virrasszon át.

(158) Előbb magával állítson példát a többiek elé,
s csak azután okítson mást. Hogyha így tesz, nem éri gáncs.

(159) Ha úgy cselekszik maga is, ahogyan másokat okít,
s fegyelmezett – fegyelmezhet. Nem könnyű az önfegyelem.

(160) Ki-ki saját segítője. Jobb segítő ki lenne más?
Saját magát fegyelmezze, így segít legjobban magán.

(161) Maga ellen követi el a vétkeit az ostoba:
összezúzza velük magát, mint a gyémánt más ékkövet.

(162) Akit befon gonoszsága, mint iszalag a sála-fát,
úgy bánik önmagával, mint ellensége óhajtaná.

(163) Könnyű rosszat követni el, ami saját magunknak árt,
de ami használ is, jó is, azt megtenni igen nehéz.

(164) Aki a törvényben járó, szent bölcsek tanításait
elveti, s tévtanoknak hisz, az saját pusztulására
termel gyümölcsöt ostobán, mint elhaló katthaka-nád.

(165) A maga-elkövette bűn beszennyezi saját magát.
A maga-elkerülte bűn megtisztítja saját magát.
Szenny s tisztaság saját művünk; nem tisztíthat meg senki
mást.

(166) Saját üdvét egyéb ügyért, bármily nagy az, ne adja fel!
Saját üdvét ismerje fel, s kövesse az igaz ügyet.

Így készült:

Fordítota: Vekerdi József

Forrás: Dhp, páli

Szerzői jogok: Vekerdi József, 2009

Felhasználás feltételei: cc-by-nc-sa

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.