(209) Le nem igázott elméje
szikrázó szenvedéllyel ég;
nincs célja, csak gyönyört hajszol,
keserűn fog csalódni még!
(210) Soha semmilyen gyönyörhöz,
se gyötrelemhez ne tapadj!
A gyönyör szűnte szenvedés,
akár az átélt gyötrelem.
(211) Ne hajszold tovább hiába,
hisz kín a távozó gyönyör!
Hagyj hátra gyönyört, gyötrelmet,
s lehull rólad minden bilincs!
(212) Ha megkedvelünk valamit, bánatot szül,
a megkedvelés félelmet terem.
Aki megszabadul tőle, nem bánkódik többé,
s ugyan mitől félne?
(213) Ha vonzódunk valamihez, bánatot szül,
a vonzódás félelmet terem.
Aki megszabadul tőle, nem bánkódik többé,
s ugyan mitől félne?
(214) Ha élvezünk valamit, bánatot szül,
az élvezet félelmet terem.
Aki megszabadul tőle, nem bánkódik többé,
s ugyan mitől félne?
(215) Ha vágyunk valamire, bánatot szül,
a vágy félelmet terem.
Aki megszabadul tőle, nem bánkódik többé,
s ugyan mitől félne?
(216) Ha szomjazunk valamire, bánatot szül,
a szomj félelmet terem.
Aki megszabadul tőle, nem bánkódik többé,
s ugyan mitől félne?
(217) Akiben erény és belátás lakozik,
aki a Törvényben alapozta meg magát,
hű marad az igazsághoz, s a küldetését teljesíti,
azt szeretni fogják az emberek.
(218) Szívében vágy ébredt a Kimondhatatlan után,
elméje áthatottá vált, elfordult a gyönyöröktől,
nem béklyózzák többé érzéki vágyak,
róla mondják: „az árral szemben halad“.