(221) Felejtse el a haragot s a gőgöt,
szakítsa széjjel valamennyi kapcsát,
névvel s alakkal semmit se törődjön,
s ha semmije sincs, bánata se lesz több.
(222) Ki visszafogja haragját, mint a félrerántott kocsit,
az az ügyes kocsihajtó; a többi gyeplőt tart csupán.
(223) A haragot szelídséggel, a rosszat jóval győzze le,
a fösvényt bőkezűséggel, igaz szóval a hazugot
(224) Mondjon valót, ne gyűlöljön, s adjon, habár szűkösen él.
Ha e hármas utat járja, az istenek honába jut.
(225) A testet kordában tartó, senkit sem bántó jámborok
a bánatot nem ismerő, örök világba jutnak el.
(226) A Nirvána felé tartó, éjjel-nappal iparkodó,
szüntelen éber bölcsekben elcsitul minden indulat.
(227) Nemcsak manapság mondják így, régtől fogva érvényes ez:
megszólják, aki némán ül, megszólják, ha sokat beszél,
s akkor is, ha mértékkel szól. Nincs, kit megszólás megkímél.
(228) Nincs olyan ember, és nem volt, s a jövőben sem lesz soha,
akit örökké csak szidnak, vagy dicsérnek örökösen.
(229) A tudásban-erényben dús, szilárd Bölcset, az igazat,
kit hódolattal illetnek a rá figyelő jámborok,
(230) mint színaranyból vert érmet, ki merné becsmérelni őt?
Istenek is dicsőítik, magasztalja az Alkotó.
(231) A testet fegyelmezze meg, a test haragját vesse el,
a jót kövesse testével, elhagyva a test vétkeit.
(232) Szavait fegyelmezze meg, a haragvó szót vesse el,
a jót kövesse szavával, elhagyva a szó vétkeit.
(233) Gondolatát fegyelmezze, a haragvó szót vesse el,
a jót kövesse elméje, elhagyva elme vétkeit.
(234) Aki fegyelmezi testét, fegyelmezi a szavait,
fegyelmezi gondolatát, az igazán fegyelmezett.