Mahā-parinibbāna Sutta

(Megjelent: Csak azt Tanítom…, 59. oldal. A páli szakszavak magyar fordításához való egyeztetéshez lásd a Szójegyzéket.)

BEVEZETŐ

Kötetünkben ez az egyetlen szöveg a Dígha-nikájából, azaz a hosszú tanítóbeszédek gyűjteményéből. Ebben összesen 34, ténylegesen meglehetősen hosszú szutta foglal helyet. Szövegünk, a teljes ellobbanás nagy szuttája a leghosszabb, a Buddha utolsó három hónapját, halálát és a hamvai felosztását beszéli el.

A parinibbána (teljes ellobbanás) kifejezés műszónak tűnik, melyet a nibbána (ellobbanás) szóból képeztek. A nibbána a buddhai tanítás végcélját leíró metaforikus kifejezés: a tűz ellobbanása valamiképp a boldogtalanságot okozó szenvedélyek (rága) kialvását szimbolizálja. A nibbána eseménye az ember életében történhet meg, a Buddha esetén a megvilágosodásának éjjelén következett be, a halál problematikája fel sem merül. A reinkarnációs szemléletben viszont – ahogy a Buddha tanait később értelmezték – a cél az újraszületések köréből (szanszára) kikerülés, ebben tehát a halál kulcstényező, így a Buddha halála is kulcsfontosságú. Ennek a doktrinális változási folyamatnak az eredményeképp jöhetett létre a parinibbána kifejezés, amely egyfajta második, immáron ‘teljes’ ellobbanást jelent.

Már a közepes hosszúságú szutták többsége is kompozit jellegű: egy feltételezhető eredeti maghoz jól/rosszul kiegészítő passzusokat kapcsoltak. Jelen szövegünk pedig tele van olyan részekkel, amelyek tartalmilag nem tartoznak közvetlenül a szuttát meghatározó fő témához. Olykor egyetlen elhangzó szó, pl. „nyolc“ kapcsán megadnak néhány nyolctagú listát. E szutta valójában nem is tanítóbeszéd – bár több epizódja tekinthető lenne annak –, hanem életrajzi szöveg.

A szöveg keletkezési idejét nem tudjuk. Vannak benne olyan epizódok, amelyek minden bizonnyal igen korai emlékezeti hagyományból származnak, például az utódlás kérdésével kapcsolatos buddhai gondolatok; sőt, egyes passzusok, megfogalmazások akár közvetlenül a Buddhához köthetők, kiváltképp utolsó szavai. A szöveg egésze azonban azt sugallja, egy olyan korban állították össze, amikor a Buddha kultusza már megerősödött, vagy politikai és birodalomépítési érdekek mentén éppen erősödött. Tudjuk, hogy Asóka császár korában kezdtek nagyobb számban sztúpákat emelni a Buddha hamvainak tiszteletére, talán ekkor válhatott különösen érdekessé egy olyan szöveg nagyívűvé összeszerkesztése, amely megalapozhatta és hitelesíthette a halotti kultuszt. A szöveg egy része jóformán útikalauznak látszik zarándokok számára, a Vészálíból Kuszinárába (a halotti sztúpához) vezető útra.

Kifejezett politikai tartalma (és a krónikák szerinti valós történeti kapcsolódása) van annak a beszélgetésnek, amelyben Vasszakára bráhmin a vaddzsí törzs leigázásának lehetőségéről faggatja a Buddhát. De Pátaliputra város alapításának eredettörténete, vagy a központi uralkodónak kijáró hamvasztási procedúra leírása is ehhez a réteghez tartozik. A szöveg tele van különféle korabeli helyszínekre történő utalásokkal, ezeknek csak egy részét lehet beazonosítani a mai térképeken.

A halálhoz vezető eseménysor kezdetének azt lehet tekinteni, amikor a Buddha először megbetegszik. A saját öregségével és testi bajaival küzdő Buddhát látjuk, meglehetősen valós emberi alakban, erős kontrasztban a csodatévő vagy a később szinte félisteni rangra emelt szentember képével. Úgy tűnik, jórészt kísérőjével, Ánandával kettesben gyalogol; időnként persze megjelennek a történetekben mások is, de az olvasó összbenyomása mégis az lehet, hogy egy kicsit csalódott, elszigetelődő idős tanító utolsó hónapjait kíséri nyomon.

A rendkívül sok kultúrtörténeti adat, a sok információ a buddhista közösség kialakulásáról és épüléséről, a szöveghagyomány keletkezéséről, a Buddha személyéről, az őt körülvevő szerzetesek emberi tulajdonságairól, olykor gyarlóságairól – mindez aranybányává teszi ezt a szöveget annak ellenére, hogy nem könnyű benne elválasztani a történetiséget, történeti hitelességet a fikciótól. Fordításunkban megpróbáltuk jól strukturálni a szöveget, az egyes fejezetek elé vastagon szedett összefoglalókat írtunk, hogy könnyen eligazodhassék az olvasó.

Fordítókként elmondhatjuk, hogy rendkívül izgalmas olvasmány, helyenként irodalmi élmény ez a szutta.

A VADDZSÍ NÉP EREJÉNEK HÉT ALAPELVE

1. Amelyben Adzsátaszattu király elküldi Vasszakára bráhmint a nagyszenthez megtudakolni, vajon mit gondol arról, hogy a király meg akarja támadni a vaddzsíkat. Hét dolog, ami megóvja a vaddzsíkat a romlástól.

Így tanultam meg:

A nagyszent egy időt Rádzsagahában töltött, a Keselyűcsúcs-hegyen. Abban az időben Adzsátaszattu, a vidéhai királyné fia, Magadha királya, meg akarta támadni a vaddzsíkat.¹ Így beszélt:

– Én bizony ezeket a vaddzsíkat, bár csodás képességűek és nagyhatalmúak, elpusztítom, eltörlöm, bajba és romlásba döntöm.

És magához hívatta a bráhmin Vasszakárát,² aki magadhai főtanácsos volt:

– Bráhmin, menj el a nagyszenthez és a nevemben borulj a lábához, érdeklődj, hogy bajok nélkül, jó egészségben, kényelemben, ereje teljében van-e! Majd mondd el neki, hogy meg akarom támadni a vaddzsíkat! Jegyezd meg jól mindazt, amit erre a nagyszent kifejt, és beszéld el nekem! Mert az általjutottak nem szólnak valótlanul.

– Igenis, uram – válaszolta a főtanácsos engedelmesen, majd befogatott a legjobb kocsikba, azok közül is a legjobbra felhágott és kivonult Rádzsagahából a Keselyűcsúcs-hegy felé. Amíg lehetett, kocsival ment, majd leszállt és gyalog folytatta útját a nagyszenthez. Miután megérkezett, barátságosan üdvözölték egymást, baráti és udvarias szavakat váltottak. A miniszter oldalt leült, és átadta a király üzenetét.

Eközben Ánanda testvér a nagyszent mögött állt és legyezte őt. Akkor a nagyszent megkérdezte tőle:

– Rendszeresen összegyűlnek a vaddzsík, gyakran tartanak gyűlést? Mit tudsz erről, Ánanda?

– Igen, uram, úgy tudom, rendszeresen gyűléseznek.

– Ameddig csak így tesznek, felemelkedésük várható, nem hanyatlásuk.

– A vaddzsík egyetértésben gyűléseznek? Egyetértésben vágnak bele a dolgaikba, és egyetértésben viszik véghez őket?

– Igen, uram, egyetértésben cselekszenek.

– Ameddig csak így tesznek, felemelkedésük várható, nem hanyatlásuk.

– A vaddzsík nem teszik törvénnyé a törvénytelent? Nem semmisítik meg a törvényt? Az elfogadott ősi vaddzsí törvényeket megtartva élnek?

– Igen, uram, megőrzik a törvényeket.

– Ameddig csak így tesznek, felemelkedésük várható, nem hanyatlásuk.

– A vaddzsík elismerik, megbecsülik, nagyra tartják, tisztelik a vaddzsí véneket? Megfogadják a szavukat?

– Igen, uram, megbecsülik a véneket.

– Ameddig csak így tesznek, felemelkedésük várható, nem hanyatlásuk.

– A vaddzsík nem erőszakoskodnak nemzetségük asszonyaival és lányaival? Nem tesznek rajtuk erőszakot?

– Nem erőszakoskodnak velük.

– Ameddig csak így tesznek, felemelkedésük várható, nem hanyatlásuk.

– A vaddzsík elismerik, megbecsülik, nagyra tartják és tisztelik a vaddzsí szentélyeket,³ mind a saját földjükön, mind az idegenben levőket? Nem vonják meg tőlük a korábban nyújtott, korábban megadott, őket megillető adományt?

– Igen, uram, megbecsülik a szentélyeiket.

– Ameddig csak így tesznek, felemelkedésük várható, nem hanyatlásuk.

– A vaddzsíknál az érdemesek közül valók megkapják az őket megillető oltalmat, védelmet és menedéket? A majdani érdemesek a hódoltsági területükre jöhetnek, és az ott lévő érdemesek kényelemben időzhetnek náluk?

– Igen, uram, oltalmazzák az érdemeseket.

– Ameddig csak így tesznek, felemelkedésük várható, nem hanyatlásuk.

Ekkor a nagyszent így szólt Vasszakárához:

– Bráhmin, egykoron Vészálíban, a Szárandada szentélynél jártam és én magam tanítottam a vaddzsíknak ezt a hét törvényt a hanyatlás megakadályozására. Ameddig csak ez a hét törvény fennmarad a vaddzsík között, és ők egyetértenek bennük, addig felemelkedésük várható, nem hanyatlásuk.

Erre a főtanácsos így felelt:

– Gótama úr, ha a hanyatlás elleni törvények közül csak egyetlen egyben is megegyeznek a vaddzsík, felemelkedésük várható, nem hanyatlásuk. Hát még, ha mind a hétben! Nem bánhat el a vaddzsíkkal Magadha királya, Adzsátaszattu, legalábbis háborúban nem – kivéve, ha mézes-mázos szavakhoz folyamodik és meghasonlást kelt közöttük. Most már ideje indulnunk, Gótama! Sok a dolgunk, sok a teendőnk.

– Indulj, bráhmin, ha helyesnek látod.

Akkor Vasszakára a nagyszent tanítását megköszönte, barátságosan mosolyogva felkelt ülőhelyéről és távozott.

A SZERZETESI KÖZÖSSÉG HANYATLÁSÁNAK MEGAKADÁLYOZÁSA: 41 ALAPELV

2. Amelyben a nagyszent hét törvényt tanít a szerzeteseknek a hanyatlás megakadályozására, majd még négyszer hetet, végül hatot.

Nem sokkal Vasszakára távozása után a nagyszent így szólt Ánandához:

– Menj, hívd össze az összes Rádzsagaha közelében tartózkodó szerzetest a fogadócsarnokba.

Amikor összegyűltek, Ánanda megállt a nagyszent mellett, és engedelmesen így szólt:

– Uram, összegyűltek a szerzetesek. Indulhat szentséged, ha helyesnek látja.

A nagyszent felállt, elment a fogadócsarnokba, leült a párnás ülőhelyre, és így szólt a szerzetesekhez:

– Hét törvényt tanítok a hanyatlás megakadályozására. Hallgassátok meg, elmondom, vegyétek jól eszetekbe.

– Igen, uram.

– Szerzetesek, ameddig csak rendszeresen összegyűltök és gyakran tartotok gyűlést, felemelkedésetek várható, nem hanyatlásotok.

Ameddig csak egyetértésben gyűléseztek, egyetértésben vágtok bele saját közösségetek dolgaiba, és egyetértésben viszitek véghez őket, felemelkedésetek várható, nem hanyatlásotok.

Ameddig csak a tilalmasat nem teszitek szabállyá, a szabályt nem semmisítitek meg, és az elfogadott szabályokat megtartva éltek, felemelkedésetek várható, nem hanyatlásotok.

Ameddig csak elismeritek, megbecsülitek, nagyra tartjátok, tisztelitek a régi, tapasztalt, hosszú ideje felavatott szerzeteseket, a közösség atyáit és útmutatóit, és megfogadjátok a szavukat – felemelkedésetek várható, nem hanyatlásotok.

Ameddig csak a folyton újraéledő szomjúhozás nem kerít hatalmába benneteket, felemelkedésetek várható, nem hanyatlásotok.

Ameddig csak ügyeltek erdei tanyáitokra, felemelkedésetek várható, nem hanyatlásotok.

Ameddig csak mindannyian arra irányítjátok tudatotokat, hogy eljöjjenek a tisztes szerzetes-társak, s ha eljöttek, kényelemben legyenek – felemelkedésetek várható, nem hanyatlásotok.

Ameddig csak ez a hét hanyatlás elleni törvény fennmarad közöttetek és egyetértetek bennük, addig felemelkedésetek várható, nem hanyatlásotok.

Szerzetesek, hét másik törvényt is tanítok a hanyatlás megakadályozására. Hallgassátok meg, elmondom, vegyétek jól eszetekbe.

– Igen, uram.

A nagyszent ezt mondta:

– Mindaddig, amíg nem lelitek örömöteket a tevékenykedésben, nem élvezitek a tevékenykedést, nem kötődtök a tevékenykedés élvezetéhez – felemelkedésetek várható, nem hanyatlásotok.

Mindaddig, amíg nem lelitek örömöteket a társalkodásban, nem élvezitek a társalkodást, nem kötődtök a társalkodás élvezetéhez – felemelkedésetek várható, nem hanyatlásotok.

Mindaddig, amíg nem lelitek örömöteket az alvásban, nem élvezitek az alvást, nem kötődtök az alvás élvezetéhez – felemelkedésetek várható, nem hanyatlásotok.

Mindaddig, amíg nem lelitek örömöteket a társaséletben, nem élvezitek a társaséletet, nem kötődtök a társasélet élvezetéhez – felemelkedésetek várható, nem hanyatlásotok.

Mindaddig, amíg nem lesznek bűnös vágyaitok, a bűnös vágyak nem kerítenek hatalmukba titeket – felemelkedésetek várható, nem hanyatlásotok.

Mindaddig, amíg nem lesznek rossz barátaitok, rossz társaitok, rossz bizalmasaitok – felemelkedésetek várható, nem hanyatlásotok.

Mindaddig, amíg nem álltok meg félúton, csupán jelentéktelen eredményeket elérve – felemelkedésetek várható, nem hanyatlásotok.

Ameddig csak ez a hét hanyatlás elleni törvény fennmarad közöttetek és egyetértetek bennük, addig felemelkedésetek várható, nem hanyatlásotok.

Szerzetesek, hét másik törvényt is tanítok a hanyatlás megakadályozására. Mindaddig, amíg hívők lesztek, addig felemelkedésetek várható, nem hanyatlásotok. Mindaddig, amíg szemérmesek; lelkiismeretesek; tanultak; kitartóak; tudatosak; felismerésre képesek lesztek, addig felemelkedésetek várható, nem hanyatlásotok. Ameddig csak ez a hét hanyatlás elleni törvény fennmarad közöttetek és egyetértetek bennük, addig felemelkedésetek várható, nem hanyatlásotok.

Szerzetesek, hét másik törvényt is tanítok a hanyatlás megakadályozására. Hallgassátok meg, elmondom, vegyétek jól eszetekbe.

– Igen, uram.

A nagyszent ezt mondta:

– Mindaddig, amíg kiművelitek a megvilágosodás hét tényezőjét: a tudatosságot, a dhammák (sajátosságok) elemzését, a kitartást, az örömöt, a lecsendesülést, az összpontosítást, a higgadt szemlélést – felemelkedésetek várható, nem hanyatlásotok.

Ameddig csak ez a hét hanyatlás elleni törvény fennmarad közöttetek és egyetértetek bennük, addig felemelkedésetek várható, nem hanyatlásotok.

Szerzetesek, hét másik törvényt is tanítok a hanyatlás megakadályozására. Hallgassátok meg, elmondom, vegyétek jól eszetekbe.

– Igen, uram.

A nagyszent ezt mondta:

– Mindaddig, amíg kiművelitek a mulandóság tudatát; az éntelenség, a tisztátalanság, a nyomorúság, az odahagyás, a szenvedélymentesség és a kiküszöbölés tudatát – felemelkedésetek várható, nem hanyatlásotok.

Ameddig csak ez a hét hanyatlás elleni törvény fennmarad közöttetek és egyetértetek bennük, addig felemelkedésetek várható, nem hanyatlásotok.

Szerzetesek, hat törvényt tanítok a hanyatlás megakadályozására.

Hallgassátok meg, elmondom, vegyétek jól eszetekbe.

– Igen, uram.

A nagyszent ezt mondta:

– Szerzetesek, ameddig csak a szamana-társak szolgálatára álltok: irántuk való barátsággal (1) cselekszetek, (2) szóltok és (3) gondolkodtok; a nyilvánosság előtt is, és ha senki sem látja, akkor is – felemelkedésetek várható, nem hanyatlásotok.

Mindaddig, amíg a dhammával összhangban szerzett szerzeményeket, akár csupán a szilkébe tett ételt is, nem magatokban, megosztás nélkül élvezitek, hanem az erényes szamana-társakkal közösen – felemelkedésetek várható, nem hanyatlásotok.

Ameddig csak az összes töretlen, hiánytalan, folttalan, tiszta, szabadító, az értelmesek által dicsért, hibátlan, összpontosításhoz vezető erény birtokában erényesen viselkedtek a szamana-társakkal a nyilvánosság előtt is, és ha senki sem látja, akkor is – felemelkedésetek várható, nem hanyatlásotok.

Ameddig csak az avatottakhoz illő, kiutat mutató, a boldogtalanság teljes megsemmisülésére vezető nézettel összhangban viselkedtek a szamana-társakkal a nyilvánosság előtt is, és ha senki sem látja, akkor is – felemelkedésetek várható, nem hanyatlásotok.

Ameddig csak ez a hat hanyatlás elleni törvény fennmarad közöttetek és egyetértetek bennük, addig felemelkedésetek várható, nem hanyatlásotok.

ÚT A MEGVILÁGOSODÁSHOZ: AZ EGYKAPUS VÁROS HASONLATA

3. Amelyben a Buddha tanítóbeszédet tart az erényről, az összpontosításról és a felismerésről. – Száriputta szerint nem volt, nem lesz és most sem található olyan, aki a nagyszentnél többet tudna a megvilágosodásról. A Buddha kérdésére, hogy ezt honnan is tudhatná, példázatban válaszol. Ahogyan a palánkkal körülvett királyi városba csak a kapun át lehet ki-bejárni, a teljes megvilágosodást csak az öt hátráltató tényező elhagyásával lehet elérni.

A nagyszent még Rádzsagahában a Keselyűcsúcs-hegyen időzött, amikor ugyanilyen sok szerzetesnek tanítóbeszédet tartott az erényről, az összpontosításról és a felismerésről:

⁴– Ha az összpontosítást erény gyámolítja, gyümölcsöző és áldásos lesz. Ha a felismerést összpontosítás gyámolítja, gyümölcsöző és áldásos lesz. Ha a tudatot felismerés gyámolítja, teljességgel megszabadul a befolyásoktól: az érzéki élvezetek, a „megvan“ és a tudatlanság befolyásától.⁵

Ezzel a nagyszent befejezte rádzsagahai tartózkodását és így szólt Ánanda testvérhez:

– Menjünk el Ambalatthikába!

– Igen, uram – válaszolt Ánanda. És a nagyszent átvonult Ambalatthikába, nagy szerzetesi közösség kísérte. Ott pedig a királyi lakban tartózkodott. És a nagyszent még ugyanitt elmondta az erényről, az összpontosításról és a felismerésről szóló tanítóbeszédét.

Ezzel a nagyszent befejezte ambalatthikai tartózkodását és így szólt Ánanda testvérhez:

– Menjünk el Nálandába!

– Igen, uram – válaszolt Ánanda. És a nagyszent átvonult Nálandába, nagy szerzetesi közösség kísérte. Ott pedig Pávárika mangóligetében tartózkodott.

Akkor Száriputta testvér⁶ elment a nagyszenthez, köszöntötte, oldalt leült, majd kijelentette:

– Bízom szentségedben. Nem volt, nem lesz és most sem található más szamana vagy bráhmin, aki szentségednél többet ismert volna fel – mármint a megvilágosodásról.

– Száriputta, érces szavad, mint a bikáé. Szilárd meggyőződésre jutottál, üvöltésed feltárta oroszlán voltodat.

De vajon behatoltál-e tudatoddal a hajdani teljesen megvilágosodott érdemesek tudatába, hogy tudd, milyen erényeik, dhammáik (tanaik), felismeréseik, életük volt, és hogyan szabadultak meg mindeme nagyszentek?

– Dehogyis, uram.

– És a majdani teljesen megvilágosodott érdemesek tudatába?

– Dehogyis, uram.

– Vajon behatoltál-e tudatoddal a mostani teljesen megvilágosodott érdemes tudatába, vagyis az én tudatomba, hogy tudd, milyen erényeim, dhammáim, felismeréseim, életem van, és hogyan szabadultam meg?

– Dehogyis, uram.

– Szóval, Száriputta nincs közvetlen tudásod a múlt, a jelen és a jövő teljesen megvilágosodott érdemeseinek tudatáról. Akkor miért beszéltél így, érces bikabömböléssel, szilárd meggyőződéssel, oroszlánüvöltéssel?

– Valóban nincs közvetlen tudásom a múlt, a jelen és a jövő teljesen megvilágosodott érdemeseinek tudatáról, de értem a dhamma logikáját. Úgy van ez, uram, mint egy határvidéki, szilárd töltéssel és palánkkal körülvett királyi városban, melynek egyetlen, erős kapuzata van. A kapu őrizője pedig hozzáértő, tapasztalt és eszes, az ismeretleneket feltartóztatja, az ismerősöket beengedi. Ha a város szélén körbejárva nem lát a palánkon sem nyílást, sem rést, akkorát sem, amin egy macska kifér, akkor tudni fogja, hogy valahány termetes lény e városba bejön vagy kimegy, mind csakis a kapun át mehet. Ugyanígy, uram, én értem a dhamma logikáját: a hajdani teljesen megvilágosodott érdemesek mindannyian csak úgy érhették el a teljes és tökéletes megvilágosodást, hogy elhagyták az öt hátráltató tényezőt; felismeréssel meggyengítették a tudatot érő gyötrelmeket; és a négy tudatosság-irányítás által megerősített tudatukkal a valósággal való összhangra kiművelték a megvilágosodás hét tényezőjét. És ugyanígy kell legyen a majdani teljesen megvilágosodott érdemesekkel és szentségeddel is.

És a nagyszent még ugyanitt elmondta az erényről, az összpontosításról és a felismerésről szóló tanítóbeszédét.

TANÍTÁS A PÁTALI FALUBÉLI GAZDÁKNAK

4. Amelyben a nagyszent az embereket érintő öt gyötrelemről és öt áldásról beszél a pátali-falubéli parasztoknak.

Ezzel a nagyszent befejezte nálandái tartózkodását és így szólt Ánanda testvérhez:

– Menjünk el Pátali-faluba!

– Igen, uram – válaszolt Ánanda. És a nagyszent átvonult Pátali-faluba, nagy szerzetesi közösség kísérte. Amikor az ott lakó hívek meghallották, hogy a nagyszent megérkezett, elmentek hozzá, köszöntötték, oldalt leültek, majd így szóltak:

– Fogadja el szentséged a meghívásunkat a vendégházba!

A nagyszent, hallgatásával, elfogadta. Erre a pátali-falubéli hívek felkeltek ültükből, elköszöntek, illő tisztelettel jobbkéz felől megkerülték a nagyszentet és elmentek a vendégházba. Felszórták szénával, párnát tettek az ülőhelyekre, kikészítettek egy vizestálat és felraktak egy olajmécsest. Elmentek a nagyszenthez, oldalt megálltak, majd így beszéltek:

– Mindent előkészítettünk. Indulhat szentséged, ha helyesnek látja.

A nagyszent az est beálltával felöltözött, vette szilkéjét és szerzetesi leplét, majd a szerzetesi közösséggel együtt elment a vendégházhoz. Ott megmosta a lábát, bement és a középső oszlop mellett, keletnek fordulva leült. A szerzetesek is megmosták a lábukat, bementek és a nyugati falnál, keletnek fordulva leültek a nagyszent mögé. A pátali-falubéli hívek is megmosták a lábukat, bementek és a keleti falnál, nyugatnak fordulva leültek a nagyszent elé.

A nagyszent így beszélt a hívekhez:

– Gazdák, az erénytelen embert öt nyomorúság kínozza, mivel letért az erény útjáról. Mi ez az öt? Az első, hogy hanyagsága miatt nagy vagyonvesztést szenved el.

A második, hogy rossz híre kél.

A harmadik, hogy akármilyen tanácsba is megy el, nemesek, bráhminok, gazdák vagy szamanák tanácsába, félszegen, zavartan viselkedik.

A negyedik, hogy kétségek között, megnyugvás nélkül végzi be életét.

Az ötödik, hogy a teste pusztulásával, a halál után mélyre hull, alábukik, kárhozatra, pokolra jut. Ez az öt nyomorúság kínozza az erénytelen embert, mivel letért az erény útjáról.

Gazdák, az erényes embert öt áldás kíséri, mivel az erény útján jár.

Mi ez az öt? Az első, hogy odaadó törekvéssel nagy vagyont szerez.

A második, hogy jó híre kél.

A harmadik, hogy akármilyen tanácsba is megy el, nemesek, bráhminok, gazdák vagy szamanák tanácsába, magabiztosan, fesztelenül viselkedik.

A negyedik, hogy megnyugodva végzi be életét.

Az ötödik, hogy a teste pusztulásával, a halál után üdvösségre, mennyei világba jut. Ez az öt áldás kíséri az erényes embert, mivel az erény útján jár.

A nagyszent hosszú időn át tanítóbeszédekkel tanította, buzdította, intette és bátorította a pátali-falubéli híveket, majd elbocsátotta őket:

– Gazdák, öreg este van már, emberek, induljatok, ha helyesnek látjátok.

– Rendben – válaszolták engedelmesen a pátali-falubéli hívek, majd felkeltek ültükből, elköszöntek, illő tisztelettel jobbkéz felől megkerülték a nagyszentet és távoztak.

Nem sokkal később a nagyszent visszavonult.

PÁTALIPUTRA ÉPÍTÉSE

5. Amelyben Szunidha és Vasszakára, Magadha miniszterei a falunál várost építenek, az ott lakó helyszellemek királyainak is otthont készítenek. Jóslat a jövendő városról. A miniszterek ebédre hívják a nagyszentet, távozása után kaput neveznek el róla. A Buddha csodás módon átkel a megáradt folyón.

Abban az időben Szunidha és Vasszakára, magadhai főtanácsosok, Pátali-falunál várost építtettek a vaddzsík távoltartására. Akkoriban Pátali-faluban sokezernyi helyszellem foglalta el a földeket. Amelyik környék a nagyerejű helyszellemeké volt, ott a királyi főtanácsosok úgy tervezték, hogy otthont építtetnek a nagyerejűek királyainak. Amelyik környék pedig a középső vagy az alantas helyszellemeké volt, ott úgy tervezték, hogy otthont építtetnek ezek királyainak is. A nagyszent teljesen megtisztult, emberfeletti, isteni látásával meglátta, hogy Pátali-faluban sokezernyi helyszellem foglalja el a földeket. Hajnali szürkületkor a nagyszent felkelt és megkérdezte Ánanda testvért:

– Mondd, Ánanda, kik építtetnek Pátali-falunál várost?

– Uram, Szunidha és Vasszakára, magadhai főtanácsosok építtetik, a vaddzsík távoltartására.

– Olyan várost építenek, Ánanda, mintha a harminchárom istenek tanácsát követnék. Megláttam ugyanis teljesen megtisztult, emberfeletti, isteni látásommal, hogy a királyi főtanácsosok hajlanak rá, hogy mindegyik környéken otthont építsenek az ott lakó helyszellemek királyainak. Ánanda, az egész árja területen⁷ és ameddig a kereskedelmi utak elérnek, ez lesz a legfontosabb kereskedőváros: Pátaliputta.⁸ Pátaliputtát pedig három veszély fenyegetheti: tűz, víz vagy meghasonlás.

Akkor Szunidha és Vasszakára, magadhai főtanácsosok elmentek a nagyszenthez. Barátságosan üdvözölték egymást, baráti és udvarias szavakat váltottak, majd oldalt megálltak, és így szóltak a nagyszenthez:

– Gótama úr, fogadja el meghívásunkat a szerzetesi közösséggel együtt a mai étkezésre!

A nagyszent, hallgatásával, elfogadta. Erre Szunidha és Vasszakára elment a táborhelyükre. Különféle kiváló ételeket készíttettek, és a nagyszentnek hírül adták:

– Itt az idő, Gótama úr, elkészült az étel!

A nagyszent délelőtt felöltözött, vette szilkéjét és szerzetesi leplét, majd a szerzetesi közösséggel együtt elment Szunidha és Vasszakára táborhelyére, és leült a párnás ülőhelyre. Szunidha és Vasszakára, magadhai főtanácsosok pedig különféle kiváló ételekkel kínálták, és maguk szolgálták ki a szerzetesi közösséget, élén a megvilágosodottal. Miután a nagyszent befejezte az étkezést és letette a szilkéjét, Szunidha és Vasszakára alacsonyabb ülőalkalmatosságokat hozott, és oldalt leültek. Akkor a nagyszent ezekkel a versekkel mondott köszönetet:

A meggondolt tudós ember, idegenben tanyát ha ver,
Az ottani jámborakat mind vendégelje bőkezűn,
Áldozatot mutasson be a helyi szellemeknek is.
Tiszteli majd, kit megtisztelt; megbecsülik, kiket becsül,
Törődnek vele szépszerrel, mint fiával szülőanya:
Jóra fordul annak minden, kivel törődnek istenek.

Ezután a nagyszent felkelt ülőhelyéről és távozott.

Szunidha és Vasszakára szorosan követték, mondván: „Nézzük, melyik kapun hagyja el Gótama szamana a várost, és nevezzük el Gótama kapujának! Ahol pedig átkel a Gangeszen, azt Gótama gázlójának!“

El is nevezték Gótama kapujának a kaput, amelyiken a nagyszent elhagyta a várost. Azután a nagyszent a Gangeszhez ment; de akkortájt a folyó áradóban volt, a medre csurig tele, a varjak ihattak belőle. Néhány ember hajót vagy sajkát keresett, mások pedig tutajt tákoltak, mert át akartak kelni a túlpartra. Akkor a nagyszent – olyan gyorsan, ahogyan egy erősember [ütéskor] a behúzott karját kinyújtja, vagy kinyújtott karját behúzza – a Gangesz innenső partjáról eltűnt és megjelent a túlparton; és vele az egész szerzetesi közösség. Elnézte a nagyszent az embereket, akik hajót vagy sajkát kerestek, tutajt tákoltak, és ezt a fennkölt verset mondta:

A tenger vizen átkelni gátat húznak, kerülik az ingoványt,
aztán tutajt is tákolnak – túlpartra jut a jóeszű.

A HALADÁS NÉGY SZINTJE ÉS A DHAMMA TÜKRE

6. Amelyben a nagyszent elmondja, hogy az avatottak négy igazságának felismerésével megszűnik az újraszületés. Majd a Nátikában elhunytak sorsáról beszél: kik létesülnek csodás módon, kik egyszervisszatérők, kik folyamhozérkezettek. Kifejti, mi a dhamma tükre: megvan-e a bizodalom a Buddhában, a dhammában és a szerzetesi közösségben.

Akkor a nagyszent így szólt Ánanda testvérhez:

– Menjünk el Kóti-faluba!

– Igen, uram – válaszolt Ánanda. És a nagyszent átvonult Kóti-faluba, nagy szerzetesi közösség kísérte, és ott tartózkodott.

Ekkor a nagyszent így szólt a szerzetesekhez:

– Szerzetesek, magam is, ti is, mindannyian hosszú ideig vergődtünk és vándoroltunk, mivel nem ismertük fel, nem láttuk át az avatottak négy igazságát. És mi ez a négy? A boldogtalanság; a boldogtalanság forrása; a boldogtalanság kiküszöbölése; és a boldogtalanság kiküszöbölésére vezető út. De most már ismert az avatottak négy igazsága. A lét szomjúhozása elapadt, a lét kötőféke [a szomjúhozás] el lett vágva, most már nincs újralétesülés.⁹

Majd így szólt a nagyszent, az üdvözült, a mester:

A buddhák négy igazságát míg nem láttam világosan,
Születésről-születésre hosszan sodort a forgatag.
Immár tisztán látom őket: lét forrása kiszáradott,
Kín gyökere ki van tépve. Nincs már létesülés tovább.

És a nagyszent még ugyanitt elmondta az erényről, az összpontosításról és a felismerésről szóló tanítóbeszédét. Ezzel a nagyszent befejezte Kóti-falubéli tartózkodását és így szólt Ánanda testvérhez: – Menjünk el Nátikába!

– Igen, uram – válaszolt Ánanda. És a nagyszent átvonult Nátikába, nagy szerzetesi közösség kísérte. Ott pedig a téglaházban tartózkodott. Akkor Ánanda testvér odament a nagyszenthez, köszöntötte, oldalt leült, majd így szólt:

– Uram, egy Szálha nevű szerzetes Nátikában hunyt el. Mi lett a sorsa, hova jutott? Szintén Nátikában hunyt el Nandá nővér, a hívek közül pedig Szudatta, Szudzsátá asszony, Kukkuta, Kálimba, Nikata, Katisszaha, Tuttha, Szantuttha, Bhadda és Szubhadda. Mi lett a sorsuk, hova jutottak?

– Szálha szerzetes a befolyások elapadásával tudatának befolyásoktól mentes megszabadulását, a felismerés általi megszabadulást közvetlenül felismerte, megtapasztalta és megélte, pusztán a dhamma látása révén. Nandá nővér az öt lefelé húzó béklyó szétfoszlása miatt csodásan létesülő, ott éri el a teljes ellobbanást, abból a világból nem tér vissza. Szudattánál három béklyó foszlott szét és már szinte elsorvadt benne a szenvedély, a gyűlölet és a zavar. Ezért ő egyszervisszatérő: már csak egyszer tér vissza ebbe a világba, és majd akkor vet véget a boldogtalanságnak. Szudzsátá asszonynál három béklyó foszlott szét, ezért ő folyamhozérkezett: nem bukhat alá, célja szükségképpen a megvilágosodás. Kukkuta, Kálimba, Nikata, Katisszaha, Tuttha, Szantuttha, Bhadda és Szubhadda az öt lefelé húzó béklyó szétfoszlása miatt csodásan létesülők, ott érik el a teljes ellobbanást, abból a világból nem térnek vissza.

Ánanda, Nátikában több mint ötven hívem hunyt el, aki az öt lefelé húzó béklyó szétfoszlása miatt csodásan létesülő, ott éri el a teljes ellobbanást, abból a világból nem tér vissza. Nátikában több mint kilencven hívem hunyt el, akinél három béklyó foszlott szét és már szinte elsorvadt bennük a szenvedély, a gyűlölet és a zavar. Ezért ők egyszervisszatérők: már csak egyszer térnek vissza ebbe a világba, és véget vetnek a boldogtalanságuknak. Nátikában több mint ötszáz hívem hunyt el, akinél három béklyó foszlott szét, ezért ők a folyamhozérkezettek: nem bukhatnak alá, céljuk szükségképpen a megvilágosodás.

Nincs abban semmi csodálatos, Ánanda, ha egy emberi lény meghal. És ha meghalt, ti pedig az általjutottat ilyesmiről faggatjátok, az bizony zaklatás. Ezért, Ánanda, most megtanítom A dhamma mint tükör című dhamma-magyarázatot. E tükör segítségével az avatott tanítvány, ha kételye támad, önmaga válaszolhatja meg önmagáról: „Számomra a pokol, az állati születés, a prétavilág,¹⁰ a mélyre hullás, az alábukás, a kárhozat elenyészett. Folyamhozérkezett vagyok, nem bukhatok alá, célom szükségképpen a megvilágosodás“.

És miképpen tükör a dhamma?

Nos, Ánanda, az avatott tanítvány rendíthetetlenül hisz a megvilágosodottban: „Íme, a nagyszent, teljesen megvilágosodott érdemes, nagytudású és tiszta életű, üdvözült, a világ értője, az emberi zabolátlanság legjobb megfékezője, istenek és emberek tanítója, megvilágosodott nagyszent.“

Rendíthetetlenül hisz a dhammában: „A nagyszent magában ismerte fel dhammát, amely evilági, időtlen, megtapasztalásra hívó, célhoz vivő, az értelmesek számára magukban felismerhető.“

Rendíthetetlenül hisz a közösségben: „A nagyszent tanítványainak közössége a helyes úton jár, az egyenes úton jár, az igaz úton jár, a jó úton jár. A nagyszent tanítványainak közösségét alkotó, négy párba rendezhető, nyolcféle ember¹¹ méltó az áldozatra, a megvendégelésre, a megajándékozásra, a tiszteletadásra: az erényes cselekedetek legjobb lehetőségét nyújtják az egész világ számára.“

Rendelkezik az avatottaknak kedves erényekkel: a töretlen, hiánytalan, folttalan, tiszta, szabadító, az értelmesek által dicsért, hibátlan, összpontosításhoz vezető erényekkel.

Így tükör a dhamma.

És a nagyszent még ugyanitt elmondta az erényről, az összpontosításról és a felismerésről szóló tanítóbeszédét.

A KURTIZÁN AJÁNDÉKA

7. Amelyben a Buddha az emlékek feltárásáról tanít. Ambapálí kurtizán ebédre hívja a nagyszentet; a liccshavík is hívnák, de ő már elígérkezett a kurtizánhoz. Ambapálí a szerzetesi közösségnek adományozza a mangóligetét.

Ezzel a nagyszent befejezte nátikái tartózkodását és így szólt Ánanda testvérhez:

– Menjünk el Vészálíba!

– Igen, uram – válaszolt Ánanda. És a nagyszent átvonult Vészálíba, nagy szerzetesi közösség kísérte. Ott pedig Ambapálí ligetében¹² tartózkodott.

Az emlékezés-beszéd

Ekkor a nagyszent így szólt a szerzetesekhez:

– A szerzetes, tudatosítva, tárja fel emlékeit – ez az én útmutatásom számotokra, szerzetesek.

És hogyan tárja fel emlékeit a szerzetes? Nos, a teste tekintetében: a testét figyeli, elszántan, tudatosítva emlékeket tár fel – eltávolítva a világra irányuló sóvárgást és bánkódást.

Az érzetei tekintetében: az érzeteit figyeli, elszántan, tudatosítva emlékeket tár fel – eltávolítva a világra irányuló sóvárgást és bánkódást.

A tudata tekintetében: a tudatát figyeli, elszántan, tudatosítva emlékeket tár fel – eltávolítva a világra irányuló sóvárgást és bánkódást.

A dhammái (belső tulajdonságai) tekintetében: a dhammáit figyeli, elszántan, tudatosítva emlékeket tár fel – eltávolítva a világra irányuló sóvárgást és bánkódást.

Így tárja fel emlékeit a szerzetes.

És hogyan alakítja ki a szerzetes a tudatosítás képességét? Ahogy a szerzetes elindul a faluba vagy visszatér, ezt tudatosítva csinálja. Ahogy ránéz valamire vagy megnézi, ezt tudatosítva csinálja. Ahogy behúzva tartja vagy kinyújtja [az alamizsnás szilkét tartó kezét], ezt tudatosítva csinálja. Ahogy válltakaróját, szilkéjét és szerzetesi leplét hordja, ezt tudatosítva csinálja. Ahogy eszik, iszik, rág és ízlel, ezt tudatosítva csinálja. Ahogy székletét és vizeletét üríti, ezt tudatosítva csinálja. Ahogy megy, áll, ül, alszik vagy ébren van, beszél vagy hallgat, ezt tudatosítva csinálja.

Így alakítja ki a szerzetes a tudatosítás képességét.

A szerzetes tudatosítva tárja fel emlékeit – ez az én útmutatásom számotokra, szerzetesek.¹³

Ambapálí és a liccshavík

Amikor Ambapálí kurtizán meghallotta, hogy a nagyszent Vészálíba érkezett, és az ő mangóligetében tartózkodik, befogatott a legjobb kocsikba, azok közül is a legjobbra felhágott és kivonult Vészálíból saját parkja felé. Amíg lehetett, kocsival ment, majd leszállt, és gyalog folytatta útját a nagyszenthez. Miután megérkezett, köszöntötte és oldalt leült. A nagyszent Ambapálí kurtizánt tanítóbeszédekkel tanította, buzdította, intette és bátorította. Ezután Ambapálí kurtizán így szólt a nagyszenthez:

– Fogadja el szentséged a meghívásomat a szerzetesi közösséggel együtt a holnapi étkezésre!

A nagyszent, hallgatásával, elfogadta. Erre Ambapálí felkelt ültéből, elköszönt, illő tisztelettel jobbkéz felől megkerülte a nagyszentet és távozott.

Amikor a Vészálíban élő liccshavík meghallották, hogy a nagyszent Vészálíba érkezett és Ambapálí ligetében tartózkodik, befogattak a legjobb kocsikba, azok közül is a legjobbakra felhágtak és kivonultak Vészálíból. Némelyik liccshaví kék volt, kék a színe, kék a ruhája, kék az ékszere. Némelyik sárga volt, sárga a színe, sárga a ruhája, sárga az ékszere. Némelyik vörös volt, vörös a színe, vörös a ruhája, vörös az ékszere. Némelyik pedig fehér volt, fehér a színe, fehér a ruhája, fehér az ékszere. Ambapálí kurtizán az ifjabb liccshaví legényeket visszafordította, és aztán fej fej mellett hajtottak visszafelé. Erre a többi liccshaví megkérdezte tőle, hogy ezt miért csinálta.

– Azért, drága uraim, mert én már meghívtam a nagyszentet a holnapi ebédre, és vele a szerzeteseket is.

– Ej, Ambapálí, add át nekünk ezt a meghívást százezerért!

– Drága uraim, ezt az ebédet akkor sem adom oda, ha cserébe Vészálít adjátok minden ételével együtt!

– Lám, a mangós fölénk kerekedett, fölénk bizony! – mondták erre a liccshavík kinyújtott mutatóujjukat ingatva, majd továbbindultak Ambapálí ligete felé.

A nagyszent már messziről megpillantotta a közeledő liccshavíkat, és így szólt a szerzetesekhez:

– Aki még nem látta a harminchárom isteneket, vegye szemügyre a liccshavík tanácsát, nézze meg őket, és vesse össze: olyanok, mint a harminchárom istenek.

A liccshavík, amíg lehetett, kocsival mentek, majd leszálltak és gyalog folytatták útjukat a nagyszenthez. Miután megérkeztek, köszöntötték és oldalt leültek. A nagyszent tanítóbeszédekkel tanította, buzdította, intette és bátorította őket. Ezután a liccshavík így szóltak a nagyszenthez:

– Fogadja el szentséged a meghívásunkat a szerzetesi közösséggel együtt a holnapi étkezésre!

– Már elfogadtam Ambapálí kurtizán meghívását holnapra – válaszolta a nagyszent.

– Lám, a mangós fölénk kerekedett, fölénk bizony! – mondták erre a liccshavík kinyújtott mutatóujjukat ingatva. A nagyszent tanítását megköszönték, barátságosan mosolyogva felkeltek ültükből, elköszöntek, illő tisztelettel jobbkéz felől megkerülték a nagyszentet és távoztak.

Aztán az éjszaka elmúltával Ambapálí kurtizán a parkjában különféle kiváló ételeket készíttetett, és a nagyszentnek hírül adta: – Itt az idő, uram, elkészült az étel!

A nagyszent délelőtt felöltözött, vette szilkéjét és szerzetesi leplét, majd a szerzetesi közösséggel együtt elment Ambapálí kurtizán otthonába, és leült a párnás ülőhelyre. Ambapálí pedig különféle kiváló ételekkel kínálta, és maga szolgálta ki a szerzetesi közösséget, élén a megvilágosodottal. Miután a nagyszent befejezte az étkezést, és letette a szilkéjét, Ambapálí hozott egy alacsonyabb ülőalkalmatosságot, oldalt leült, és így szólt:

– Uram, a parkomat ezennel a megvilágosodott által vezetett szerzetesi közösségnek adom.

A nagyszent elfogadta a parkot. Utána Ambapálít tanítóbeszédekkel tanította, buzdította, intette és bátorította, majd felkelt ültéből és távozott. És a nagyszent még ugyanitt elmondta az erényről, az összpontosításról és a felismerésről szóló tanítóbeszédét.

A NAGYBETEG BUDDHA ELBOCSÁTJA A SZERZETESEKET

8. Amelyben a Buddha a monszun idejére elbocsátja a szerzeteseket. Az esős évszak végén beteg lesz, de betegségét visszaszorítja. Ánanda kétségbe esik, és érdeklődik, hogy a nagyszent kíván-e nyilatkozni a szerzetesi közösséggel kapcsolatban. Ő ezt visszautasítja, s csak annyit mond: „immár a magatok szigete vagytok“.

Ezzel a nagyszent befejezte az Ambapálí ligetében való tartózkodását és így szólt Ánanda testvérhez:

– Menjünk el Véluva faluba!

– Igen, uram – válaszolt Ánanda. És a nagyszent átvonult Véluvába, nagy szerzetesi közösség kísérte, és ott tartózkodott. Majd így szólt a szerzetesekhez:

– Menjetek, töltsétek az esős évszakot bárhol Vészálíban, ahol barátotok van, ahol illő laknotok, ahol illő étkeznetek.¹⁴ Én pedig itt, Véluva faluban töltöm az esős évszakot.

– Rendben, így lesz – válaszolták a szerzetesek engedelmesen, és ők Vészálíban, a nagyszent pedig Véluvában töltötte az esős évszakot.

Az esős évszak alatt a nagyszentet kínzó betegség támadta meg, erős, halálos fájdalmak gyötörték; de nem gyűrték le, hanem éberen tudatos állapotában maradva viselte el őket. Ekkor a nagyszent így gondolkodott: „Nem illene hozzám, ha úgy érne a teljes ellobbanás, hogy előtte nem szólok a kísérőimhez és nem bocsátom el a szerzetesi közösséget“. Inkább erővel visszaszorítom a betegséget, életösztönömbe kapaszkodom és kitartok. Így is tett, és betegsége csillapult. Amikor a nagyszent felépült, és éppen csak felkelt betegágyából, kijött a kunyhóból és leült a párnás ülőhelyre a kunyhó árnyékában. Akkor Ánanda testvér odament a nagyszenthez, köszöntötte, oldalt leült, majd így szólt:

– Uram, látom, hogy könnyebben van, és az állapota elviselhető. Az én testem viszont mintha lerészegedett volna szentséged betegsége miatt: nem tudom, mi merre van; és a dhammákat (tanításokat) sem tudom felidézni. Csak az adott némi reménységet, hogy teljes ellobbanása előtt szentséged biztosan nyilatkozik a szerzetesi közösséggel kapcsolatban.

– Ugyan, mit remél még tőlem a szerzetesi közösség, Ánanda? Tanításom szerint a dhamma közvetlenül elérhető, nem kívülről kell várni. Az általjutott nem tartja markában¹⁵ a dhammákat (tanításokat), mint sok tanítómester. Mármost, Ánanda, aki úgy gondolja, hogy ő majd gondját fogja viselni a szerzetesi közösségnek, vagy hogy a szerzetesi közösséget ő irányítja, az nyilván nyilatkozhatna a szerzetesi közösséggel kapcsolatban. Az általjutott nem gondolja így – hát miért is nyilatkozna a szerzetesi közösséggel kapcsolatban?

Ánanda, én már hajlott korú, elaggott, aszott, vén, öreg vagyok. Nyolcvan esztendőt éltem meg. Az általjutott teste olyan már, mint egy roskatag, vén szekér: csak kínkeservesen vánszorog. Csak akkor kényelmes számára, amikor minden tárgyat kizár tudatából, érzetei egy részét kiküszöböli és megéli, hogy tudatát tartósan tárgy nélkül összpontosítja.

Ezért, Ánanda, immár a magatok szigete¹⁶ vagytok, a magatok oltalma, más oltalmatok nincsen; a dhamma a szigetetek, a dhamma az oltalmatok, más oltalmatok nincsen.¹⁷

És hogyan valósíthatja meg ezt a szerzetes? Nos, Ánanda, a teste tekintetében: a testét figyeli, elszántan, tudatosítva emlékeket tár fel – eltávolítva a világra irányuló sóvárgást és bánkódást. Az érzetei, a tudata és a dhammái (belső tulajdonságai) tekintetében: ezeket figyeli, elszántan, tudatosítva emlékeket tár fel – eltávolítva a világra irányuló sóvárgást és bánkódást.

Így lesz a szerzetes a maga szigete, a maga oltalma, más oltalma nem lesz; a dhamma lesz a szigete, a dhamma lesz az oltalma, más oltalma nem lesz. Mindazok a szerzetesek, akik most vagy a halálom után ezt megvalósítják, akik tanítást akarnak, ők lesznek a legjobbak.¹⁸

a Buddha, a dhamma és a közösség oltalmát említi. Itt tehát a Buddha arra utal, hogy immáron ebből csak az utolsó kettő maradt meg. A megfogalmazásban a közösség (szangha) szó helyett itt (még?) ‘magatok’ áll.

A BUDDHA ELENGEDI AZ ÉLETET

9. Amelyben a Buddha a csodás képességek négy alapjáról beszél; élhetne tovább egy világkorszakig is – de Ánanda többször is elmulasztotta erre megkérni őt. Mára, a Gonosz a teljes ellobbanásra szólítja fel a nagyszentet, aki bejelenti, hogy az három hónap múlva megtörténik; földrengés támad. A földrengések nyolc eredete. A nyolcféle tanács. A megszabadulás nyolc fázisa. Ánanda csak ekkor kérleli a nagyszentet, hogy éljen tovább, de már elkésett vele – a Buddha hibáztatja is ezért.

Egy általjutott egy világkorszakig is élhetne

Délelőtt a nagyszent felöltözött, vette szilkéjét és szerzetesi leplét, bejárta Vészálít alamizsnáért, majd az étkezés után, az alamizsnagyűjtésből visszatérve így szólt Ánanda testvérhez:

– Hozd az ülőpárnámat, menjünk a Csápála szentélyhez. Töltsük ott a napot.

– Igen, uram – válaszolt Ánanda testvér engedelmesen, fogta a párnát és szorosan követte a nagyszentet. Amikor megérkeztek a szentélyhez, a nagyszent letelepedett a párnás ülőhelyre. Ánanda pedig tisztelettel oldalt leült.

A nagyszent így szólt:

– Kellemes hely Vészálí, kellemesek a szentélyei: Udéna, Gótamaka, Szattamba, Bahuputta, Szárandada és Csápála. Aki a csodás képességek négy alapját¹⁹ kiművelte, sokszor ismételte, begyakorolta, megszilárdította, megalapozta, kiismerte és megvalósította, az egy világkorszakig vagy a világkorszak hátralevő részéig is élhet, ha úgy akarja. És az általjutott mindezt megvalósította, élhetne hát ily sokáig is.

Noha a nagyszent nyilvánvaló jelet, nyilvánvaló alkalmat adott rá, Ánanda testvér nem értette meg és nem kérlelte a nagyszentet: „Éljen tovább szentséged egy világkorszakig! Maradjon még az üdvözült egy világkorszakra, sokaknak hasznára, boldogságára, a világ iránti együttérzésből, istenek és emberek javára, hasznára, boldogságára!“ Nem kérlelte, mert tudatát megbénította Mára. A nagyszent másodszor és harmadszor is elmondta ugyanezeket, ám Ánanda ekkor is elmulasztotta a lehetőséget. Akkor a nagyszent így szólt:

– Menj Ánanda, tedd, amit helyesnek látsz.

– Igen, uram – mondta Ánanda testvér, majd engedelmesen felkelt ültéből, elköszönt, illő tisztelettel jobb kéz felől megkerülte a nagyszentet és leült egy közeli fa tövében.

Mára kérésének engedve a Buddha lemond az életről

Nem sokkal Ánanda távozása után Mára, a Gonosz odament a nagyszenthez, oldalt megállt, és így szólt:

– Uram, történjen meg most szentséged teljes ellobbanása! Történjen meg az üdvözült teljes ellobbanása! Most van itt szentséged teljes ellobbanásának ideje!

Uram, szentséged egyszer ezt mondta: „Addig nem történik meg a teljes ellobbanásom, Gonosz, amíg nem lesznek kitűnő tanítványaim: szerzetesek, nővérek, férfi és nő hívek – akik tapasztaltak, járatosak, magabiztosak, tanultak, a dhamma megőrzői, a dhamma rendjét követik; a jó úton járnak, a dhamma szerint viselkednek. Miután elsajátították, amit a mesterüktől tanultak, hirdetik azt: tanítják, megismertetik, megalapozzák, felfedik, megosztják és világossá teszik. Mások felvetődő tételeit a dhammáikkal (tanaikkal) együtt alaposan megcáfolva, csodákkal alátámasztva tanítják a dhammát.“ És most már vannak szentségednek ilyen tanítványai! Történjen hát meg most szentséged teljes ellobbanása! Történjen meg az üdvözült teljes ellobbanása, most van itt szentséged teljes ellobbanásának ideje.

Uram, szentséged egyszer ezt is mondta: „Addig nem történik meg a teljes ellobbanásom, Gonosz, amíg jámborságom útja nem lesz termékeny, nagyhatású, elterjedt és közkeletű, amíg nem lesz sok követője és amíg nem világítottam meg kellőképpen az istenek és emberek számára.“ És szentséged jámborsága immár elérte mindezt! Történjen hát meg most szentséged teljes ellobbanása! Történjen meg az üdvözült teljes ellobbanása, most van itt szentséged teljes ellobbanásának ideje.

Erre a nagyszent így felelt:

– Ne aggódj, Gonosz, nemsokára bekövetkezik! Három hónap múlva megtörténik az általjutott teljes ellobbanása.

Akkor a nagyszent a Csápála szentélynél éberen tudatos állapotban lemondott az életről.²⁰ Erre nagy földrengés támadt, rettenetes, iszonytató – meghasadtak az istenek dobjai. A nagyszent ekkor ezt a fennkölt verset mondta:

A bölcs feladta a létezést, minden születést, mi földi vagy csodás; összpontosítva elégedett, végleg széttörte éne börtönét.

Ekkor Ánanda testvér elgondolkozott: „Csodálatos, bámulatos ez a nagy földrengés, hatalmas, rettenetes, iszonytató; az istenek dobjai is meghasadtak! Ugyan, mi lehet az oka, honnan származhat ez a jelenség?“

Odament hát a nagyszenthez, köszöntötte, oldalt leült, és megkérdezte tőle:

– Ugyan, mi lehet az oka ennek a nagy földrengésnek, honnan származhat ez a jelenség?

Nyolcasok: földrengés, tanács, uralmi terület, kiszabadulás

– Ánanda, nyolc oka, nyolcféle forrása lehet a nagy földrengésnek. Mi ez a nyolc?

Az első ez: ím, ez az egész föld a vízre támaszkodik; a víz a szélre, a szél pedig az égre. Bizonyos időkben fújnak a nagyszelek, megrengetik a vizet. A rengő víz megrengeti a földet.

A második, ha egy varázserejű, tudatát uraló szamana vagy bráhmin, avagy egy csodás képességű, nagyhatalmú isten – van, hogy lehatárolt földképzetet alkot, és határtalan vízképzetet. Ezzel megrázza, megrengeti, megrendíti, megreszketteti a földet.

A harmadik, ha egy fényretörő az elégedett istenek között viselt testéből²¹ eltávozik, és éberen tudatos állapotban alászáll az anyaméhbe.

A negyedik, ha egy fényretörő éberen tudatos állapotban kilép az anyaméhből.

Az ötödik, ha egy általjutott eléri a teljes és tökéletes megvilágosodást.

A hatodik, ha egy általjutott útjára indítja a dhamma felülmúlhatatlan uralmát.

A hetedik, ha egy általjutott éberen tudatos állapotban lemond az életről.

A nyolcadik, ha egy általjutott teljesen ellobban, eléri a maradéktalanul befogadásmentes²² ellobbanás tartományát.

Ilyenkor a föld mindig rázkódik, reng, megrendül, remeg. Ez a nyolc oka, nyolcféle forrása lehet a nagy földrengésnek.

Ánanda, ez a nyolc tanács van. Mi ez a nyolc? Nemesi tanács, a bráhminok, a gazdák, illetve a szamanák tanácsa; a Négy Királyok, a Harminchármak, Mára vagy Brahmá tanácsa.

Emlékszem, egyszer elmentem egy több száz tagú nemesi tanácsba. Ott először letelepedtem közéjük, elbeszélgettünk és társalgásba merültem velük. Színem olyan volt, mint az övék, szavam olyan volt mint az övék. Tanítóbeszédekkel tanítottam, buzdítottam, intettem és bátorítottam őket. És beszédemről nem ismerték fel, ki vagyok. Latolgatták, isten vagyok-e vagy ember. A tanítóbeszéd végén eltűntem. És eltűnésemről sem ismerték fel, ki vagyok. Latolgatták, isten vagyok-e vagy ember.

Ugyanez történt, amikor elmentem a bráhminok, a gazdák, illetve a szamanák tanácsába; a Négy Királyok, a Harminchármak, Mára vagy Brahmá tanácsába. Ez a nyolc tanács van.

Ánanda, ez a nyolc uralmi terület van²³! Mi ez a nyolc?

Az első, amikor valaki külvilágbéli, különféle színű, lehatárolt tárgyakat néz, és belső tárgyképzete van róluk. Ezeket uralma alá veti, és tudatosul benne, hogy [ezt az észlelésmódot] ismeri és látja.

A második, amikor valaki külvilágbéli, különféle színű, határtalan tárgyakat néz, és belső tárgyképzete van róluk. Ezeket uralma alá veti, és tudatosul benne, hogy [ezt az észlelésmódot] ismeri és látja.

A harmadik, amikor valaki külvilágbéli, különféle színű, lehatárolt tárgyakat néz belső tárgyképzet nélkül. Amikor ezeket már uralja, tudatosul benne, hogy [ezt az észlelésmódot] ismeri és látja.

A negyedik, amikor valaki külvilágbéli, különféle színű, határtalan tárgyakat néz belső tárgyképzet nélkül. Ezeket uralma alá veti, és tudatosul benne, hogy [ezt az észlelésmódot] ismeri és látja.

Az ötödik, amikor valaki külvilágbéli, kék tárgyakat néz – kék színűt, kék jellegűt, kék megjelenésűt, például lenvirágot vagy mindkét oldalán fényes, kék benáreszi muszlint, belső tárgyképzet nélkül. Ezeket uralma alá veti, és tudatosul benne, hogy [ezt az észlelésmódot] ismeri és látja.

A hatodik, amikor valaki külvilágbéli, sárga tárgyakat néz – sárga színűt, sárga jellegűt, sárga megjelenésűt, például karnikáravirágot vagy mindkét oldalán fényes, sárga benáreszi muszlint, belső tárgyképzet nélkül. Ezeket uralma alá veti, és tudatosul benne, hogy [ezt az észlelésmódot] ismeri és látja.

A hetedik, amikor valaki külvilágbéli vörös tárgyakat néz – vörös színűt, vörös jellegűt, vörös megjelenésűt, például pipacsot vagy mindkét oldalán fényes, vörös benáreszi muszlint, belső tárgyképzet nélkül. Ezeket uralma alá veti, és tudatosul benne, hogy [ezt az észlelésmódot] ismeri és látja.

A nyolcadik, amikor valaki külvilágbéli fehér tárgyakat néz – fehér színűt, fehér jellegűt, fehér megjelenésűt, például gyógyfűcsillagot vagy mindkét oldalán fényes, fehér benáreszi muszlint, belső tárgyképzet nélkül. Ezeket uralma alá veti, és tudatosul benne, hogy [ezt az észlelésmódot] ismeri és látja.

Ez a nyolc uralmi terület van.

Ánanda, ez a nyolc szabadulás van. Mi ez a nyolc?

Az első, amikor az ember mint anyagi lény nézi a tárgyakat.²⁴

A második, amikor önmagára vonatkozó tárgyképzet nélkül²⁵ nézi a külvilágbéli tárgyakat.

A harmadik, amikor csak a széppel foglalkozik.

A negyedik, amikor teljesen túllép a tárgyképzeteken, az ellenállásképzetek eltűnnek,²⁶ az elkülönültségképzeteket is kizárja tudatából, megéli az ég végtelenségének területét: „végtelen az ég“.

Az ötödik, amikor teljesen túllép az ég végtelenségének területén, megéli a tudat végső területét: „végtelen a tudat“.

A hatodik, amikor teljesen túllép a tudat végső területén, megéli a teljes nincstelenség területét: „nincs semmi“.

A hetedik, amikor teljesen túllép a teljes nincstelenség területén, megéli a sem öntudat, sem öntudatlanság területét.

A nyolcadik, amikor teljesen túllép a sem öntudat, sem öntudatlanság területén, megéli az öntudat érzésének megszűnését.

Ánanda, ez a nyolc szabadulás van.

Ánanda hibáztatása, amiért csak megkésve kérleli a Buddhát

Hajdan, közvetlenül a megvilágosodásom után egy időt Uruvélában töltöttem a Nérandzsará folyó partján a kecskepásztor banjanfájának tövében. Akkor odajött hozzám Mára, a gonosz, oldalt megállt, és így szólt:

– Uram, történjen meg most szentséged teljes ellobbanása! Történjen meg az üdvözült teljes ellobbanása! Most van itt szentséged teljes ellobbanásának ideje! Erre én ezt válaszoltam neki:

– Addig nem történik meg a teljes ellobbanásom, Gonosz, amíg nem lesznek kitűnő tanítványaim: szerzetesek, nővérek, férfi és nő hívek – akik tapasztaltak, járatosak, magabiztosak, tanultak, a dhamma megőrzői, a dhamma rendjét követik; a jó úton járnak, a dhamma szerint viselkednek. Miután elsajátították, amit a mesterüktől tanultak, hirdetik azt: tanítják, megismertetik, megalapozzák, felfedik, megosztják és világossá teszik. Mások felvetődő tételeit a dhammáikkal (tanaikkal) együtt alaposan megcáfolva, csodákkal alátámasztva tanítják a dhammát.“

Addig sem történik meg a teljes ellobbanásom, amíg jámborságom útja nem lesz termékeny, nagyhatású, elterjedt és közkeletű, amíg nem lesz sok követője és amíg nem világítottam meg kellőképpen az istenek és emberek számára.

Ánanda, a Csápála szentélynél ma, épp az imént odajött hozzám Mára, a Gonosz, és emlékeztetett arra, amit egykor mondtam.

Én pedig azt feleltem neki:

– Ne aggódj, Gonosz, nemsokára bekövetkezik! Három hónap múlva megtörténik az általjutott teljes ellobbanása. Ánanda! Ma, a Csápála szentélynél az általjutott éberen tudatos állapotban lemondott az életről.

Ekkor Ánanda testvér ezt mondta:

– Éljen tovább szentséged egy világkorszakig! Maradjon még az üdvözült egy világkorszakra, sokaknak hasznára, boldogságára, a világ iránti együttérzésből, istenek és emberek javára, hasznára, boldogságára!

– Ugyan, Ánanda, ne kérleld az általjutottat! Nem jókor kérleled az általjutottat.

De Ánanda másodszor és harmadszor is ugyanígy kérlelte.

– Hiszel-e, Ánanda, az általjutott megvilágosodásában?

– Igen, uram.

– Akkor hát miért zaklatod harmadszorra is?

– Uram, közvetlenül szentségedtől tanultam meg és sajátítottam el: „Aki a csodás képességek négy alapját kiművelte, sokszor ismételte, begyakorolta, megszilárdította, megalapozta, kiismerte és megvalósította, az egy világkorszakig vagy a világkorszak hátralevő részéig is élhet, ha úgy akarja. És az általjutott mindezt megvalósította, élhetne hát ily sokáig is.“ – És ezt el is hiszed, Ánanda?

– Igen, uram.

– Akkor ez a te hibád, a te vétked! Amikor az általjutott nyilvánvaló jelet, nyilvánvaló alkalmat adott rá, akkor nem kérlelted, hogy éljen tovább, maradjon egy világkorszakra. Mert ha akkor megkéred az általjutottat, kétszer visszautasít, de harmadszorra beleegyezett volna. Így hát, Ánanda, a te hibád, a te vétked.

És megtörtént ez már többször is korábban. Elmondtam ugyanezt Rádzsagahában a Keselyűcsúcs-hegyen; illetve szintén Rádzsagahában, Gótama banjanfájának tövében; illetve a Tolvaj-meredélynél; meg a Vébhára-hegy oldalában a Mimóza-barlangnál; a Látnok-hegy oldalában a Feketesziklánál; a Hidegerdőben a Kígyócsuklya-lejtőn; a Hévizes-parkban; a Bambuszligetben, a Mókusetetőhelyen; Dzsívaka mangóligetében; meg a Zúzóluk vadasligetben. Továbbá itt, Vészálíban is az Udéna szentélynél; meg a Gótamaka szentélynél; a Szattamba szentélynél; a Bahuputta szentélynél; a Szárandada szentélynél; és végül ma, a Csápála szentélynél.

Így hát, Ánanda, a te hibád, a te vétked!

Éppen erre figyelmeztettelek: minden kedvestől és kellemestől elszakadunk, elveszítjük, megváltozik. Hogyan is lehetne másképp most? Képtelenség, hogy ne jusson romlásra, ami született, létrejött, ami összetett, romolható. Ezt pedig az általjutott elhagyta, eldobta, elvetette, eleresztette, elengedte – lemondott az életről. Egyértelműen megmondta, hogy teljes ellobbanása nemsokára bekövetkezik: három hónap múlva megtörténik. És képtelenség, hogy az általjutott ezt visszavonja, hogy élhessen.

BÚCSÚBUZDÍTÁSOK, A LEGFONTOSABB GYAKORLATOK

10. Amelyben a Buddha elmondja a 37 megvilágosodási tényezőt. Búcsút vesz Vészálítól; kiemeli tanítása négy sarokpontját.

Menjünk el a Nagyligetbe, a Tornyospavilonhoz!

– Igen, uram – válaszolt Ánanda.

És amikor odaértek, a nagyszent így szólt Ánandához:

– Menj, hívd össze az összes Vészálí közelében tartózkodó szerzetest a fogadócsarnokba.

Amikor összegyűltek, Ánanda megállt a nagyszent mellett, és engedelmesen így szólt:

– Uram, összegyűltek a szerzetesek. Indulhat szentséged, ha helyesnek látja.

A nagyszent elment a fogadócsarnokba, leült a párnás ülőhelyre, és így szólt a szerzetesekhez:

– Így hát, szerzetesek, azokat a dhammákat (tanításokat), amelyeket felismertem és tanítottam, jegyezzétek meg jól, kövessétek, műveljétek ki és terjesszétek, hogy a jámborság útja hosszú időn át, sokáig fennmaradjon – legyen ez sokaknak hasznára, boldogságára, vezessen a mások iránti együttérzésre, istenek és emberek javára, hasznára, boldogságára. És mik ezek a dhammák? A négy tudatosság-irányítás, a négy helyes gyakorlás, a csodás képességek négy alapja, az öt érzék, az öt erő, a megvilágosodás hét tényezője, és az avatottak nyolcrétű ösvénye.²⁷

Majd a nagyszent így szólt a szerzetesekhez:

– Bizony, most mondom néktek, szerzetesek – a rárakatok mulandóak: állhatatossággal [ezt] elérhetitek.²⁸ Az általjutott teljes ellobbanása nemsokára bekövetkezik: három hónap múlva megtörténik. Majd így szólt a nagyszent, az üdvözült, a mester: –

Kevés idő maradt vissza, végére jár az életem;
megyek, titeket itthagylak, oltalmatok megalkotám.

Állhatatosak legyetek, tudatosak, erényesek;
eltökéltségtek óvjátok, elmétekre vigyázzatok.

Ki e dhamma és életmód szerint él lankadatlanul;
létforgatagot elhagyva, túljut a szenvedéseken.

Délelőtt a nagyszent felöltözött, vette szilkéjét és szerzetesi leplét, elindult, bejárta Vészálít alamizsnáért, majd az étkezés után, az alamizsnagyűjtésből visszatérőben elefánt módjára²⁹ megfordulva letekintett Vészálíra, és így szólt Ánanda testvérhez:

– Az általjutott talán most látja utoljára Vészálít. Menjünk el Bhanda-faluba!

– Igen, uram – válaszolt Ánanda.

És a nagyszent átvonult Bhanda-faluba, nagy szerzetesi közösség kísérte, és ott tartózkodott. Majd így szólt a szerzetesekhez:

– Szerzetesek, magam is, ti is, mindannyian hosszú ideig vergődtünk és vándoroltunk, mivel nem ismertük fel, nem láttuk át e négy dhammát (tanítást). És mi ez a négy? Az avatottak erénye, összpontosítása, felismerései és megszabadulása. De ezek most már ismertek. A lét szomjúhozása elapadt, a lét kötőféke [a szomjúhozás] el lett vágva, most már nincs újralétesülés.

Majd így szólt a nagyszent, az üdvözült, a mester:

Erény, összpontosítás, felismerés, megszabadulás:
a hírneves Gótama úr mindezekre ráébredett.

A dhammát ki felismerte, s elmondta követőinek;
a látnok mester ellobbant, legyőzte már a szenvedést.³⁰

És a nagyszent még ugyanitt elmondta az erényről, az összpontosításról és a felismerésről szóló tanítóbeszédét.

Ezzel a nagyszent befejezte Bhanda-falubéli tartózkodását és így szólt Ánanda testvérhez:

– Menjünk el Elefántfalvára, Mangófalvára, Szilvafalvára, Kéjvárosba³¹!

– Igen, uram – válaszolt Ánanda.

ÁLLÍTÓLAGOS BUDDHAI TANÍTÁSOK HITELESSÉGÉNEK ELDÖNTÉSE

11. Amelyben a Buddha elmondja, hogyan kell majd megállapítani, hogy egy tanítás valóban tőle származik-e.

És a nagyszent átvonult Kéjvárosba, nagy szerzetesi közösség kísérte. Ott pedig az Öröm-szentélynél tartózkodott, és így szólt a szerzetesekhez:

– Megtanítom nektek a négy nagy hivatkozást. Hallgassátok meg, elmondom, vegyétek jól eszetekbe.

– Igen, uram.

A nagyszent ezt mondta:

– Az első, ha egy szerzetes így beszél: „Testvérem, közvetlenül a nagyszenttől tanultam meg és sajátítottam el. Ez a dhamma, ez az életvezetés, ez a mester tanítása“.

A második, ha egy szerzetes így beszél: „Ebben és ebben a helységben van egy közösség elöljáróval, régi szerzetesekkel. Közvetlenül attól a közösségtől tanultam meg és sajátítottam el. Ez a dhamma, ez az életvezetés, ez a mester tanítása“.

A harmadik, ha egy szerzetes így beszél: „Ebben és ebben a helységben van sok régi, tanult szerzetes, a hagyomány őrzői: a dhamma, az életvezetés és a listák³² tudói. Közvetlenül tőlük tanultam meg és sajátítottam el. Ez a dhamma, ez az életvezetés, ez a mester tanítása“.

A negyedik, ha egy szerzetes így beszél: „Ebben és ebben a helységben van egy régi, tanult szerzetes, a hagyomány őrzője: a dhamma, az életvezetés és a listák tudója. Közvetlenül tőle tanultam meg és sajátítottam el. Ez a dhamma, ez az életvezetés, ez a mester tanítása“.

Ezeket a szavakat mind a négy esetben helyeslés vagy tiltakozás nélkül, jól jegyezzétek meg. Illesszétek be a tanítóbeszédek közé, vessétek össze az életvezetéssel. Ha nem illenek a tanítóbeszédekhez és az életvezetéssel sincsenek összhangban, akkor ezt a döntést kell hozni: „Ez bizony nem a nagyszent beszéde, rosszul ragadták meg“. Vessétek hát el. Ha viszont illenek a tanítóbeszédekhez és az életvezetéssel is összhangban vannak, akkor ezt a döntést kell hozni: „Ez bizony a nagyszent beszéde, jól ragadták meg“. Ez a négy nagy hivatkozás, szerzetesek. Ezeket őrizzétek meg.

És a nagyszent még ugyanitt elmondta az erényről, az összpontosításról és a felismerésről szóló tanítóbeszédét.

AZ UTOLSÓ NAP

12. Amelyben a nagyszent Csunda ételétől megbetegszik. Csodás módon megtisztult patakból iszik. Beszélgetés arról, hogy a meditációba mélyedt szent ember érzékei bezárulnak a világ előtt: a szekérkaraván és a villámcsapás története. A Buddha fénylő ruhát kap, majd megjósolja aznap éjjeli halálát; eloszlatja Csunda lelkiismeretfurdalását.

A halálos lakoma

Ezzel a nagyszent befejezte Kéjvárosbéli tartózkodását és így szólt Ánanda testvérhez:

– Menjünk el Pávába!

– Igen, uram – válaszolt Ánanda. És a nagyszent átvonult Pávába, nagy szerzetesi közösség kísérte. Ott pedig Csundának, a kovács fiának mangóligetében tartózkodott. Amikor Csunda meghallotta, hogy a nagyszent Pávába érkezett, és az ő mangóligetében időzik, elment hozzá. Miután megérkezett, köszöntötte és oldalt leült. A nagyszent Csundát tanítóbeszédekkel tanította, buzdította, intette és bátorította. Ezután Csunda így szólt a nagyszenthez:

– Fogadja el szentséged a meghívásomat a szerzetesi közösséggel együtt a holnapi étkezésre!

A nagyszent, hallgatásával, elfogadta. Erre Csunda felkelt ültéből, elköszönt, illő tisztelettel jobbkéz felől megkerülte a nagyszentet és távozott.

Aztán az éjszaka elmúltával Csunda a lakhelyén különféle kiváló ételeket készíttetett, és omlós disznóhúst is bőven, majd a nagyszentnek hírül adta:

– Itt az idő, uram, elkészült az étel!

A nagyszent délelőtt felöltözött, vette szilkéjét és szerzetesi leplét, majd a szerzetesi közösséggel együtt elment Csunda házába, leült a párnás ülőhelyre, és így szólt Csundához:

– Az omlós disznóhúst, ami rendelésedre készült, nekem szolgáld fel! A szerzetesi közösséget a többi étellel vendégeld meg.

– Igen, uram – felelte Csunda, és engedelmesen úgy is tett. Ezután a nagyszent így szólt Csundához:

– A maradék disznóhúst ásd el jó mélyen! Ezen a világon, (az istenekkel, Márával, Brahmával együtt, az emberiségben a szamanákkal és bráhminokkal együtt, istenestül-emberestül) nem látok senkit, aki ezt meg tudná emészteni, miután elfogyasztotta – kivéve az általjutottat.

– Igen, uram – felelte Csunda engedelmesen, és elásta a maradékot. Azután visszament a nagyszenthez, köszöntötte és oldalt leült. A nagyszent pedig tanítóbeszédekkel tanította, buzdította, intette és bátorította, majd felkelt ültéből és távozott.

A nagyszentet, hogy megette Csunda ételét, kínzó betegség támadta meg, véres hasmenés és erős, halálos fájdalmak gyötörték; de nem gyűrték le, hanem éberen tudatos állapotában maradva viselte el őket. Akkor a nagyszent így szólt Ánanda testvérhez:

– Menjünk el Kuszinárába³³!

– Igen, uram – válaszolt Ánanda.

Így tanultam: mikor Csunda, a kovács fia ételét
a Bölcs megette, rátört a kínzó kórság halálosan.

Az omlós disznóhúst mikor megette,
kínzó betegség vett erőt a mesteren.
Kiürült testtel a nagyszent így szólott:
elmennék Kuszinárá városába.

A csodás víztisztulás

Egyszer aztán a nagyszent letért az ösvényről, odament egy közeli fa tövéhez, majd így szólt Ánandához:

– Válltakarómat négyrét hajtva készíts párnát! Elfáradtam, leülnék.

– Igen, uram – válaszolt Ánanda engedelmesen, elkészítette a párnát, a nagyszent pedig leült, és így szólt:

– Hozz innom, Ánanda! Megszomjaztam, innék. Ekkor Ánanda testvér ezt mondta:

– Vagy ötszáz szekér átkelt itt, a kerekük felkavarta a sekély vizet, már csak zavaros, koszos víz folydogál. Uram, itt van nem meszsze a Kakudhá folyó, jóvizű, tisztavizű, hűs vizű, átlátszó, állandó folyású, kellemes. Ott szentséged vizet is ihat, testét is hűsítheti.

De a nagyszent másodszor is ugyanazt kérte – Ánanda pedig ugyanúgy válaszolt. Amikor a nagyszent harmadszor is megkérte, Ánanda beadta a derekát, fogta a szilkét engedelmesen és odament a patakhoz. Amint odaért az előbb még a kerekektől felkavart, sekély, zavaros, koszos vízhez, a patak már leülepedett, megtisztult, áttetszően és csillogón folydogált. Ánanda elcsodálkozott az általjutott csodás képességén és nagy hatalmán. A szilkével vizet merített és visszament a nagyszenthez:

– Csodálatos, uram, bámulatos az általjutott csodás képessége, nagy hatalma! Amint odaértem a patakhoz, a kerekektől felkavart, sekély, zavaros, koszos víz már leülepedett, megtisztult, áttetszően és csillogón folydogált. Igyék szentséged, igyék az üdvözült!

A nagyszent pedig megitta a vizet.

Álára Káláma és a Buddha meditációjának mélysége

Abban az időben a malla törzsbéli Pukkusza, Álára Káláma tanítványa, éppen a Kuszinárából Pávába vezető hosszú úton haladt. Meglátta a fa tövében üldögélő nagyszentet, odament hozzá, köszöntötte, oldalt leült, majd így szólt:

– Csodálatos, uram, bámulatos, hogy a vándorremeték milyen nyugalomban töltik az időt! Hajdanában Álára Káláma egy hosszú útja során letért az ösvényről és egy közeli fa tövében ült le nappali elcsendesedésre. Ekkor egymás után ötszáz szekér haladt el mellette. Majd odament hozzá egy ember, aki a szekérkaraván nyomán haladt, és megkérdezte tőle:

– Láttál-e, uram, ötszáz szekeret erre menni?

– Én bizony nem láttam, testvérem.

– És a hangját sem hallottad?

– Nem bizony.

– Hát akkor aludtál?

– Nem én.

– És öntudatodnál voltál?

– Úgy van, testvérem.

– Szóval, uram, ébren és öntudatodnál voltál és mégsem láttad, mégsem hallottad a melletted elhaladó ötszáz szekeret? A válltakaródat viszont belepte a felvert por!

– Úgy van, testvérem.

Akkor az az ember ezt gondolta: „Csodálatos, bámulatos, hogy a vándorremeték milyen nyugalomban töltik az időt. Ébren és öntudatánál van, de nem látja, nem hallja a mellette elhaladó ötszáz szekeret!“ És miután kinyilvánította Álára Kálámába vetett mély hitét, tovább indult.

– Pukkusza, szerinted melyik a nehezebb, melyik a megvalósíthatatlanabb: az, amit elmeséltél, vagy az, ha valaki ébren és öntudatánál van, mégsem látja, mégsem hallja a szakadó esőt, mennydörgést, cikázó villámot, hasító mennykövet?

– Mi az az ötszáz szekér, vagy akár hat-, hét-, nyolc-, kilencszáz, sőt ezer, vagy akár százezer szekér ehhez képest? Persze, hogy az a nehezebb, az a megvalósíthatatlanabb, ha valaki ébren és öntudatánál van, mégsem látja, mégsem hallja a szakadó esőt, mennydörgést, cikázó villámot, hasító mennykövet.

– Hajdanában, Pukkusza, egy időt Átumában töltöttem a csűrben. És akkor a szakadó esőben, mennydörgés és cikázó villámok közepette, a csűr közelében a mennykő agyoncsapott egy paraszt testvérpárt és a négy ökrüket. Erre nagy sokaság szaladt oda Átumából. Én éppen kijöttem a csűrből és a szabad ég alatt sétálgattam. Akkor az egyik ember a sokaságból odajött hozzám, köszöntött és oldalt megállt. Én pedig megkérdeztem tőle:

– Miért gyűlt ide ez a nagy sokaság?

– A szakadó esőben, mennydörgés és cikázó villámok közepette a mennykő az imént agyoncsapott egy paraszt testvérpárt és a négy ökrüket. Ezért gyűlt össze a sokaság. Hát te, uram, hol voltál?

– Ugyanitt, testvérem.

– És láttad?

– Én bizony nem láttam, testvérem.

– És a hangot sem hallottad?

– Nem bizony.

– Hát akkor aludtál?

– Nem én.

– És öntudatodnál voltál?

– Úgy van, testvérem.

– Szóval, uram, ébren és öntudatodnál voltál és mégsem láttad, mégsem hallottad a szakadó esőt, mennydörgést, cikázó villámot, hasító mennykövet?

– Úgy van, testvérem.

Akkor az az ember ezt gondolta: „Csodálatos, bámulatos, hogy a vándorremeték milyen nyugalomban töltik az időt. Ébren és öntudatánál van, de nem látja, nem hallja a szakadó esőt, mennydörgést, cikázó villámot, hasító mennykövet! És miután kinyilvánította belém vetett mély hitét, elköszönt, illő tisztelettel jobbkéz felől megkerült, majd távozott.

Az utolsó ajándék

Ekkor Pukkusza így szólt a nagyszenthez:

– Uram, akkor én az Álára Kálámába vetett hitemet a viharos szélbe szórom, sebes vizű folyóban elúsztatom. Bámulatos, uram, bámulatos! Mint amikor az ember a lefelé fordítottat felfordítja, az eltakartat felfedi, a tévelygőnek az utat megmutatja, vagy a sötétségben olajlámpást tart – hogy akinek szeme van, lássa, ami látni való: szentséged ugyanígy számos megközelítésből megvilágította a dhammát. Ezért most, uram, szentséged oltalmába térek, a dhamma és a szerzetesi közösség oltalmába. Mától fogva tartson meg engem szentséged mint oltalmába tért, életet nyert hívét.

Akkor Pukkusza odahívta egyik emberét:

– Hozd ide, fiam, azt a két összeillő gyömbérszínű, fényes szövetet.

És az engedelmesen hozta is. Majd Pukkusza a nagyszent felé nyújtotta a szöveteket:

– Uram, irántam való együttérzésből fogadja el ezt tőlem!

– Akkor, Pukkusza, add rám az egyiket, a másikat pedig Ánandára.

– Igen, uram – válaszolta Pukkusza engedelmesen, és a nagyszentre terítette az egyiket, Ánanda testvérre a másikat. A nagyszent Pukkuszát tanítóbeszédekkel tanította, buzdította, intette és bátorította. Ezután Pukkusza felkelt ültéből, elköszönt, illő tisztelettel jobbkéz felől megkerülte a nagyszentet és távozott.

Nem sokkal Pukkusza távozása után Ánanda testvér a két összeillő gyömbérszínű, fényes szövetet a nagyszent testéhez tartotta. A nagyszent teste mellett mintha kihunyt volna a fényük. Akkor Ánanda így szólt:

– Csodálatos, uram, bámulatos, hogy milyen tiszta és ragyogó az általjutott bőrszíne – teste mellett e gyömbérszínű, fényes szövet olyan, mintha kihunyt volna a fénye!

– Így van ez, Ánanda, így van ez. Egy általjutott bőrszíne két alkalommal rendkívül tiszta és ragyogó. Éspedig mikor? Azon az éjszakán, amikor eléri a teljes és tökéletes megvilágosodást, és azon az éjszakán, amikor teljesen ellobban, eléri a maradéktalanul befogadásmentes ellobbanás tartományát. És ma az utolsó éjszakai őrség idején Kuszinárában, a Felsőjáráson, a Mallák szálaligetében, egy iker szálafa-pár között megtörténik az általjutott teljes ellobbanása.

Menjünk el a Kakudhá folyóhoz!

– Igen, uram – válaszolt Ánanda.

Fényes gyömbérszinű gúnya Pukkusza adománya volt.
Felöltötte a mester, de aranyként bőre csillogott.

Csunda felmentése

És a nagyszent elment a Kakudhá folyóhoz, nagy szerzetesi közösség kísérte. Belement a folyóba, megfürdött és ivott, majd kijött a partra és elment a mangóligetbe. Ott így szólt Csundaka testvérhez:³⁴

– Válltakarómat négyrét hajtva készíts párnát! Elfáradtam, lefeküdnék.

– Igen, uram – válaszolt Csundaka engedelmesen és elkészítette a párnát. Akkor a nagyszent a jobb oldalára feküdt, oroszlán módjára egyik lábát a másikra tette, éberen tudatos állapotban tudatát az ürítés képzete foglalta el. Csundaka testvér pedig leült a nagyszent elé.

Elment a nagyszent Kakudhá folyóhoz –
nem zavaros, hűs vize tiszta, csillog.

Törődött testtel bemerült a mester,
általjutott, akinek párja nincsen.

Fürdött, ivott s partra kijött a mester,
kit tisztelt a szerzetesek családja,
a dhammát nékünk ehelyütt kifejtő.
A mangóligetbe elért a látnok.

Így szólt akkor Csundaka szerzeteshez:
fekhelynek ezt hajtsd nekem össze négyrét!
Csunda a Képzett-tudatú szavára
négyrét a gúnyát leteríti nyomban.

Nem tűnt fáradtnak, lefeküdt a mester.
Csunda meg előtte leült a földre.

Akkor a nagyszent így szólt Ánanda testvérhez:

– Megeshet, hogy valaki lelkiismeretfurdalást akar kelteni Csundában, a kovács fiában: „Kár és veszteség neked, Csunda testvérem, hogy teljes ellobbanása előtt az általjutott utoljára éppen a te alamizsnádat fogyasztotta!“ Ánanda, Csunda lelkiismeretfurdalását így kell eloszlatni: „Ajándék és nyereség neked, Csunda testvérem, hogy teljes ellobbanása előtt az általjutott utoljára éppen a te alamizsnádat fogyasztotta! Csunda testvérem, közvetlenül a nagyszenttől tanultam meg és sajátítottam el, hogy két teljesen egyforma gyümölcsű, egyforma beérésű alamizsna van, amelyek minden más alamizsnánál gyümölcsözőbbek, áldásosabbak. Melyek ezek? Az egyik, amelynek elfogyasztása után egy általjutott eléri a teljes és tökéletes megvilágosodást, a másik pedig, amelynek elfogyasztása után teljesen ellobban, eléri a maradéktalanul befogadásmentes ellobbanás tartományát. Olyan karmát gyűjtött ezzel Csunda testvér, amely hosszú élethez, előkelő születéshez, boldogsághoz, hírnévhez, mennybe jutáshoz, hatalomhoz vezet.“ Így kell eloszlatni Csunda lelkiismeretfurdalását. Akkor a nagyszent ezt a fennkölt verset mondta:

Aki ad, annak az erénye nő.
Békében él, ki magán uralkodik.
Levetkezi a derék a bűnt.
S ellobban, ha szenvedély, düh, zavar kihunyt.

A HALÁLOS ÁGYON

13. Amelyben a Buddha fekhelyet készíttet magának és arrébb küldi Upavána szerzetest, mert eltakarja őt az istenektől. A négy zarándokhely. Az asszonynéppel való bánásmód. Mit kell tenni az általjutott testével halála után; kik érdemesek sírhalomra. Ánanda zokog és a Buddha vigasztalja. Ánanda és a központi uralkodók négy csodálatos tulajdonsága. Kuszinárá hajdani dicsősége. Ánanda hívására a kuszinárái mallák nemzetségenként hódolnak a nagyszent előtt. Szubhadda vándoraszkétát kételyek gyötrik, a Buddha – Ánanda akarata ellenére – magához engedi őt és tanítja. Szubhadda próbaidő nélkül, azonnal megkapja az avatást: ő a nagyszent utolsó tanítványa. A Buddha útmutatást ad: a szerzetesek számára immár a dhamma legyen a mester; hogyan szólítsák egymást; Cshanna szerzetest részesítsék a szent büntetésben. A szerzetesek még utoljára kérdezhetnének, de egyiküknek sincs semmi kételye. A nagyszent utolsó szavai. A teljes ellobbanás.

Az iker szálafa

Akkor a nagyszent így szólt Ánanda testvérhez:

– Menjünk el a Hirannyavati folyó túlsó partjára, Kuszinárába, a Felsőjárásra, a Mallák szálaligetébe!

– Igen, uram – válaszolt Ánanda. És a nagyszent átvonult a szálaligetbe, nagy szerzetesi közösség kísérte. Majd így szólt Ánanda testvérhez:

– Vess nekem ágyat az iker szálafa-pár közé, magas párnával a fejemnek! Elfáradtam, lefeküdnék.

– Igen, uram – válaszolt Ánanda engedelmesen és ágyat vetett. Akkor a nagyszent a jobb oldalára feküdt oroszlán módjára, egyik lábát a másikra tette, éberen tudatos állapotban.

És az iker szálafa-pár teljes pompában virágzott, noha nem volt itt az ideje. Virágukkal behintették, beszórták, beterítették az általjutott testét, hogy hódoljanak előtte. A levegőből pedig égi korallfa-virág és szantálpor hullott, hódolatul behintette, beszórta, beterítette az általjutott testét. A levegőben égi hangszerek szólaltak és égi dalok zengtek az általjutottnak hódolatul.

Akkor a nagyszent így szólt Ánanda testvérhez:

– Látod ezt, Ánanda, hallod ezt? De nem így kell az általjutottat megbecsülni, nagyra tartani, magasztalni, tisztelni és hódolni neki; hanem az a szerzetes vagy nővér, férfi vagy nő híve becsüli meg az általjutottat, aki a jó úton jár, a dhamma rendjét követi – éppen ezzel tartja nagyra, magasztalja és tiszteli őt, így hódol neki igaz hódolattal. Így hát, Ánanda, arra kell törekednetek, hogy a jó úton járjatok, a dhamma rendjét kövessétek.

A testes testvér takarja a Buddhát az istenségek elől

Eközben Upavána testvér a nagyszent előtt állt és legyezte őt. Akkor a nagyszent így szólt hozzá:

– Menj el, szerzetes, ne állj elém!

Ekkor Ánanda azt gondolta: „Upavána testvér hosszú időn át volt a nagyszent mellett, mint kísérője, közeli társa. Most, a végső órán mégis elküldi maga elől! Vajon miért, mi az oka?“ És megkérdezte róla a nagyszentet.

– Ánanda, a tíz világtartomány majd minden helyszelleme összegyűlt, hogy lássa az általjutottat. Itt Kuszinárában, a Felsőjáráson, a Mallák szálaligetében és körülötte tizenkét mérföldre annyi hely sincs, ahova egy hajszálvéget be lehetne szúrni, amit be ne töltenének a nagyerejű helyszellemek. És megharagszanak: „Messziről jöttünk ide, hogy lássuk az általjutottat. Ritkaság, hogy a világban lesz egy általjutott, teljesen megvilágosodott érdemes. Ma az utolsó éjszakai őrség idején megtörténik az általjutott teljes ellobbanása. Ez a nagyerejű szerzetes pedig a nagyszent elé állva eltakarja őt, így végső idején nem látjuk az általjutottat.“

– Miféle helyszellemekre gondol szentséged?

– Ánanda, az égben és a földön a földről gondoskodó helyszellemek között vannak, akik most zilált hajjal, égnek tárt karral zokognak, ruhájukat megszaggatva földre rogynak, hánykódnak-vergődnek: „Túlontúl hamar megtörténik a nagyszent, az üdvözült teljes ellobbanása, eltűnik a szem a világból!“

A szenvedélyektől mentes helyszellemek viszont elfogadják – éberen tudatos állapotban: „Minden, ami összetett, elmúlik; hogyan is lehetne másképp most?“

Zarándokhelyek kijelölése

– Eddig, uram, mikor az esős évszak mindenütt elmúlt, eljöttek a szerzetesek, hogy lássák az általjutottat; mi pedig példaadó szerzeteseket láthattunk, és hódolhattunk nekik. Szentséged távozása után viszont nem látjuk majd őket.

– Ánanda, a derék hívő embernek négy felemelő helyet kívánatos látnia. Melyik ez a négy? Ahol az általjutott megszületett; ahol elérte a teljes és tökéletes megvilágosodást; ahol útjára indította a dhamma felülmúlhatatlan uralmát; és ahol teljesen ellobbant, elérte a maradéktalanul befogadásmentes ellobbanás tartományát.

Eljőnek majd e helyekre a jámbor szerzetesek, nővérek, férfi és nő hívek. És akik e szentélyekhez zarándokolva, szívükben hittel végzik be életüket, azok a testük pusztulásával, a halál után üdvösségre, mennyei világba jutnak.

A szerzetesek és a nők

– Hogyan bánjunk az asszonynéppel, uram?

– Ne találkozzatok velük.

– És ha találkozunk velük?

– Ne beszélgessetek velük.

– És ha beszélgetünk velük?

– Legyetek éberek és tudatosak!

Rendelkezés a halotti szertartásról

– Hogyan bánjunk az általjutott testével, uram?

– Ánanda, ti ne törődjetek az általjutott halotti szertartásával. Az igazi céllal foglalkozzatok, arra törekedjetek; állhatatosan, buzgón, elszántan tartsatok ki mellette. Vannak művelt nemesek, bráhminok, gazdák, akik hisznek az általjutottban: majd ők elvégzik az általjutott halotti szertartását.

– No, és hogyan kell bánni az általjutott testével, uram?

– Ugyanúgy, ahogy egy központi uralkodó³⁵ testével.

– És hogyan bánnak egy központi uralkodó testével?

– Ritka szövésű gyolccsal, majd sűrű szövésű pamuttal tekerik körbe. Ekképpen ötszázszor két réteggel körbetekerik, majd vasból készült, olajjal teli teknőbe teszik, amit egy másik vasteknővel befednek. Mindenféle illatos fából máglyát raknak és a testét azon hevítik. Négy országút találkozásánál sírhalmot emelnek neki. Ugyanígy kell bánni az általjutott testével is. Négy országút találkozásánál készüljön sírhalom a számára. Aki pedig ott virágfüzért, füstölőt vagy festékport helyez el, vagy a tiszteletét fejezi ki, vagy hittel tölti el a szívét iránta, annak ez tartósan hasznára lesz és boldogságot ad.

Sztúpára jogosultak

Négyféle személy érdemes sírhalomra. És ki az a négy? Az általjutott, vagyis a teljesen megvilágosodott érdemes; az egyedül megvilágosodott,³⁶ az általjutott tanítványa; és a központi uralkodó.

És miféle haszon kedvéért érdemes nekik sírhalmot állítani? Sok ember látja majd a nagyszent sírhalmát, és hittel töltik el a szívüket iránta. Testük pusztulásával, haláluk után üdvösségre, mennyei világba jutnak. Ugyanezért érdemes egy egyedül megvilágosodott, a nagyszent egy tanítványa, vagy egy törvénytartó, dhammakövető király számára sírhalmot állítani.

Ánanda vigasztalása

És ezután Ánanda testvér bement a kunyhóba, és a reteszbe kapaszkodva zokogott: „Ó, jaj nekem! Még volna dolgom, tanításra szorulok, de a mesteremnek, aki megszánt engem, mindjárt itt a teljes ellobbanása!“ A nagyszent pedig megkérdezte a szerzeteseket: – Hova tűnt Ánanda?

Elmondták neki, és a nagyszent megkérte az egyik szerzetest:

– Indulj, hívd ide a nevemben Ánandát. Mondd meg neki, hogy a mester hívatja.

A szerzetes el is ment Ánandához, és azt mondta neki:

– Ánanda testvérem, hívat a mester.

Ánanda engedelmesen elment a nagyszenthez, köszöntötte és oldalt leült. Akkor a nagyszent ezt mondta neki:

– Elég volt, Ánanda! Ne keseregj, ne siránkozz. Éppen erre figyelmeztettelek: minden kedvestől és kellemestől elszakadunk, elveszítjük, megváltozik. Hogyan is lehetne ez másképp most az általjutott testével? Képtelenség, hogy ne jusson romlásra, ami született, létrejött, ami összetett, romolható. Hosszú időn át álltál az általjutott szolgálatára: barátsággal cselekedtél, szóltál és gondolkodtál, hasznosan, boldogan, őszintén, feltétlenül. Erényeid beteltek. Gyakorolj keményen, hamarosan mentes leszel a befolyásoktól.

Majd a nagyszent így szólt a szerzetesekhez:

– A hajdani és a majdani teljesen megvilágosodott érdemesek közül senkinek sem volt és senkinek sem lesz jobb kísérője, mint amilyen Ánanda nekem. Szerzetesek, Ánanda hozzáértő és eszes. Tudja, mikor van itt az ideje, hogy a szerzetesek, a nővérek, a férfi és nő hívek, a király, a főtanácsosok, a máshitűek és a tanítványaik tiszteletüket tehessék az általjutott előtt.

Ánandának van négy csodálatos, bámulatos dhammája (sajátossága). Mi ez a négy? Az első: ha a szerzetesek tanácsa tiszteletét teszi Ánanda előtt, már a látása is megelégedéssel tölti el őket. Ha beszédet mond a dhammáról, az is megelégedéssel tölti el őket, és még nem teltek be szavaival, amikor Ánanda elhallgat. A másik három pedig az, hogy ugyanez történik, ha a nővérek, a férfi vagy a női világi hívek tanácsa teszi tiszteletét előtte.

A központi uralkodónak is van négy csodálatos, bámulatos dhammája (sajátossága). Mi ez a négy? Az első: ha a nemesek tanácsa tiszteletét teszi előtte, már a látása is megelégedéssel tölti el őket. Ha beszédet mond, az is megelégedéssel tölti el őket, és még nem teltek be szavaival, amikor elhallgat. A másik három pedig az, hogy ugyanez történik, ha a bráhminok, a gazdák vagy a szamanák tanácsa teszi tiszteletét előtte.

Kuszinárá hajdani méltósága

Ezután Ánanda testvér így szólt a nagyszenthez:

– Ne ebben a kicsi, vadonbéli, jelentéktelen városkában történjen meg szentséged teljes ellobbanása! Vannak nagyvárosok, mint Csampá, Rádzsagaha, Szávatthi, Szákéta, Kószambí, Benáresz – ott történjen meg szentséged teljes ellobbanása. Ott sok a nemes, bráhmin és gazda tágas csarnokkal, köztük sokan hisznek az általjutottban; majd ők elvégzik az általjutott halotti szertartását.

– Ne mondd ezt, Ánanda, ne mondd, hogy kicsi, vadonbéli, jelentéktelen városka!

Élt hajdanában egy Mahászudasszana nevű király, a négy égtáj felé hódító központi uralkodó, törvénytartó, dhammakövető király, a hét kincs³⁷ birtokosa, akinek törzsi területe rendíthetetlen volt. Itt, Kuszinárában volt a székvárosa Kuszávatí néven, hossza keletről nyugatra tizenkét mérföld, szélessége pedig északról délre hét mérföld. Gazdag és termékeny város volt, sűrűn lakott, emberekkel teli, alamizsnában bővelkedő. Éppen, mint Álakamandá,³⁸ az istenek fővárosa: gazdag és termékeny, sűrűn lakott, jakkhákkal teli,³⁹ alamizsnában bővelkedő. Kuszávatí székvárosban tíz hang kavargott állandóan, éjjel-nappal, éspedig: elefántok, lovak, szekerek, üstdobok, kétfenekű dobok, vínák, énekek, kagylókürtök, cintányérok, taps hangja, és tizediknek a kiáltások, hogy „Egyetek, igyatok, fogyasszatok!“.

A mallák búcsúja a Buddhától

Menj be, Ánanda, a városba és jelentsd be a kuszinárái malláknak: „Vászetthák, ma az utolsó éjszakai őrség idején megtörténik az általjutott teljes ellobbanása. Jöjjetek el, Vászetthák, jöjjetek el!

Nehogy később megbánjátok, hogy a ti falutok határában történt meg az általjutott teljes ellobbanása, mégsem kerestétek fel őt a végső órán“.

– Igen, uram – válaszolt Ánanda engedelmesen. Felöltözött, vette szilkéjét és szerzetesi leplét, majd másodmagával bement Kuszinárába.

Abban az időben a kuszinárái mallák valamilyen ügyben éppen összeültek a gyűlés házában. Ánanda odament és átadta a nagyszent üzenetét. Ánanda szavát hallván a mallák, fiaik, menyeik és asszonyaik szívét fájdalom, bánat és boldogtalanság kerítette hatalmába. Néhányan zilált hajjal, égnek tárt karral zokogtak, ruhájukat megszaggatva földre rogytak, hánykódtak-vergődtek: „Túlontúl hamar megtörténik a nagyszent, az üdvözült teljes ellobbanása, eltűnik a szem a világból!“ És mindannyian elmentek Ánandával a Felsőjárásra, a Mallák szálaligetébe.

Ekkor Ánanda azt gondolta: „Ha megengedem, hogy a kuszinárái mallák egyenként boruljanak a nagyszent elé, akkor még virradatig sem végeznek. Inkább háznépenként vezetem őket a nagyszent elé, bejelentve, hogy az ilyen és ilyen nevű malla fiaival, feleségével, kíséretével és társaival a nagyszent lábához borul“. Így is tett, és ekképpen már az első éjszakai őrség alatt végeztek a nagyszent előtti tiszteletadással.

Az utolsó tanítvány

Abban az időben egy Szubhadda⁴⁰ nevű vándoraszkéta lakott Kuszinárában. Amikor meghallotta, hogy aznap az utolsó éjszakai őrség idején megtörténik Gótama szamana teljes ellobbanása, elgondolkodott. „Vándoraszkéták idős, vén mesterei és nagymesterei beszélgetéséből megtanultam: ritkaság, hogy a világban lesz egy általjutott, teljesen megvilágosodott érdemes. Gótama szamana teljes ellobbanása pedig épp ma, az utolsó éjszakai őrség idején történik meg! Bennem kétely él, de hiszek Gótama szamanában: meg tudja úgy tanítani nekem a dhammát, hogy megszabaduljak a kételytől!“ Elment hát Ánandához, elmondta neki mindezt, majd megkérte:

– Ánanda, nagyon szeretném tiszteletemet tenni Gótama szamana előtt!

De az így válaszolt:

– Ne gyötörd az általjutottat, a nagyszent kimerült. Sajnálom, Szubhadda testvérem.

Szubhadda vándoraszkéta másodszor és harmadszor is ugyanígy kérlelte Ánandát, aki továbbra is visszautasította.

A nagyszent meghallotta a vitájukat, és így szólt Ánanda testvérhez:

– Ugyan, ne küldd el Szubhaddát, hadd tegye tiszteletét az általjutott előtt! Mindent csakis tudásvágyból kérdez majd, nem kötözködésből. És mindazt, amit válaszul kifejtek neki, igen gyorsan meg fogja érteni.

Erre Ánanda így szólt a vándoraszkétához:

– Gyere, Szubhadda testvérem, a nagyszent fogad téged.

Szubhadda vándoraszkéta odament a nagyszenthez, barátságosan üdvözölték egymást, baráti és udvarias szavakat váltottak. Szubhadda oldalt leült, majd így szólt:

– Gótama úr, itt van ez a sok ismert, híres szamana és bráhmin, közösség vagy csoport vezetői, mesterei, gázlókészítők,⁴¹ akiket sokan nagyra tartanak – Púrana Kasszapa; Makkhali Gószála; Adzsita Készakambala; Pakudha Kaccsájana; Szancsaja,⁴² Bélattha utóda; a nigantha Nátaputta. Vajon ők mindannyian felismeréssel jutottak a saját tantételükhöz, vagy egyikük sem, esetleg némelyikük igen, mások nem?

– Hagyjuk azt, Szubhadda, hogy felismeréssel jutottak-e tételeikhez vagy sem. Én a dhammáról foglak tanítani. Hallgasd meg, elmondom, vedd jól eszedbe.

– Igen, uram – válaszolt Szubhadda.

A nagyszent ezt mondta:

– Ha egy dhammában (tanban) és életvezetésben nincs meg az avatottak nyolcrétű ösvénye, azon nincs szamana sem; sem második, sem harmadik, sem negyedik szamana.⁴³ Amelyikben viszont megvan az avatottak nyolcrétű ösvénye, azon megvannak a szamanák is. Márpedig ebben a dhammában és életvezetésben megvan az avatottak nyolcrétű ösvénye, és van is itt egy szamana; itt a második, itt a harmadik, itt van a negyedik.⁴⁴ A többieknél, mások tanításánál, hiányoznak a szamanák. Viszont itt vannak az én szerzeteseim. Ha sikerül helyt állniuk, az érdemesek sem fognak hiányozni a világból.

Huszonkilenc évesen útra keltem,
kerestem az üdvöset, óh, Szubhadda.
Eltelt ötven év is azóta immár,
mióta vándorolok én, Szubhadda.

A dhamma és az igaz út vidékén,
minket kivéve, szamanát se látni.
Így hát második szamanát se látni,
így hát harmadik szamanát se látni.

Így hát negyedik szamanát se látni –
szamana sincsen meg a többi tanban.⁴⁵
Míg ha ezek itt gyakorolnak illőn,
sok érdemes is lehet a világban!

Erre Szubhadda vándoraszkéta így szólt a nagyszenthez:

– Bámulatos, uram, bámulatos! Mint amikor az ember a lefelé fordítottat felfordítja, az eltakartat felfedi, a tévelygőnek az utat megmutatja, vagy a sötétségben olajlámpást tart – hogy akinek szeme van, lássa, ami látni való: szentséged ugyanígy számos megközelítésből megvilágította a dhammát. Ezért most, uram, szentséged oltalmába térek, a dhamma és a szerzetesi közösség oltalmába. Kérem szentségedtől a vándorlétet, kérem az avatást!

– Aki korábban más rendhez tartozott, és ebbe a dhammába és életvezetésbe kéri a vándorlétet és az avatást, az négy hónapot várakozik. A négy hónap elmúltával a szerzetesek, ha elégedettek vele, megadják neki a vándorlétet és az avatást, hogy ő is szerzetes legyen. De én itt most látom, hogy ez egy kivételes ember.

– Uram, ha mások négy hónapot várnak, akkor én négy esztendőt fogok várakozni!

Akkor a nagyszent így szólt Ánanda testvérhez:

– Itt és most add meg Szubhaddának a vándorlétet!

– Igen, uram – válaszolt Ánanda.

Akkor Szubhadda így szólt Ánanda testvérhez:

– Ajándék és nyereség nektek itt, Ánanda testvérem, hogy a mester színe előtti személyes tanítványaivá lettetek felkenve.

És Szubhadda vándoraszkéta a nagyszent jelenlétében megkapta a vándorlétet és az avatást. Nem sokkal ezután Szubhadda testvér magányos elvonultságában, állhatatos, buzgó, elszánt kitartásával közvetlenül felismerte, megtapasztalta és megélte a jámborság útjának végső eredményét, pusztán a dhamma látása révén. Ezen eredmény kedvéért távoznak illően a derék emberek az otthonból az otthontalan vándorlétbe. Felismerte, hogy a [befolyások] keletkezése elenyészett, a jámborság útja véget ért, a teendő elvégeztetett, ehhez nincs további [teendő]. Szubhadda testvér az érdemesek egyike lett.

Ő volt a nagyszent utolsó tanítványa, aki őt szemtől szembe látta.

Búcsúbeszéd

Akkor a nagyszent így szólt Ánanda testvérhez:

– Megeshet, úgy érzitek majd, hogy mestere nélkül maradt a tanítás, nincs már mesteretek. Azonban ezt nem így kellene nézni. A dhamma és az életvezetés, amit tanítottam és felismertettem – távozásom után az lesz a mesteretek.

Ánanda! A szerzetesek most testvéremnek szólítják egymást. Távozásom után ne így cselekedjetek. A régebbi szerzetes az újabbat a nevén, a nemzetségnevén vagy testvéremnek szólítsa. Az újabb szerzetes a régebbi szerzetest uramnak vagy testvérnek szólítsa.

Ánanda! Távozásom után a közösség, ha úgy kívánja, törölje el a kisebb és csekély jelentőségű szabályokat.

Ánanda! Távozásom után Cshanna⁴⁶ szerzetest a szent büntetésben kell részesíteni.

– Mi az a szent büntetés, uram?

– Cshanna szerzetes beszélhet, amit akar: a szerzetesek ne szóljanak hozzá, ne intsék és ne is utasítsák.

Majd a nagyszent így szólt a szerzetesekhez:

– Megeshet, hogy valakinek, akár csak egyetlen szerzetesnek, kételye vagy eltérő véleménye van a megvilágosodottról, a dhammáról, a közösségről, az ösvényről vagy az útról. Kérdezzetek, nehogy később megbánjátok, hogy nem tudtatok közvetlenül a mesternél rákérdezni, pedig ott volt veletek.

Ám a szerzetesek hallgattak. A nagyszent másodszor és harmadszor is ugyanígy kérdezte a szerzeteseket, akik továbbra is hallgattak.

Akkor a nagyszent így szólt hozzájuk:

– Talán a mester tekintélye miatt nem kérdeztek. Szóljon hát a társ a társa helyett.

Ám a szerzetesek hallgattak. Akkor Ánanda testvér így szólt a nagyszenthez:

– Csodálatos, uram, bámulatos! Hiszek benne, hogy e szerzetesi közösségben egyetlen szerzetesnek sincs kételye vagy eltérő véleménye a megvilágosodottról, a dhammáról, a közösségről, az ösvényről vagy az útról.

– Hitből beszéltél, Ánanda, de az általjutott tudja is, hogy így van. Ezen ötszáz szerzetes között a legutolsó is folyamhozérkezett:

nem bukhat alá, célja szükségképpen a megvilágosodás.

Majd a nagyszent így szólt a szerzetesekhez:

– Bizony, most mondom néktek, szerzetesek – „a rárakatok mulandóak: állhatatossággal [ezt] elérhetitek“.

Ez volt az általjutott utolsó szava.

A teljes ellobbanás

Akkor a nagyszent az első elmélyedésbe merült. Ebből kilépve a második elmélyedésbe merült. Azután a harmadik, majd a negyedik elmélyedésbe merült. A negyedik elmélyedésből kilépve az ég végtelenségének területébe merült. Azután a tudat végső területébe, majd a teljes nincstelenség területébe, majd a sem öntudat, sem öntudatlanság területébe, végül az öntudat érzésének megszűnésébe merült.

Akkor Ánanda testvér így szólt Anuruddha testvérhez:

– Uram, megtörtént a nagyszent teljes ellobbanása.

– Nem, Ánanda testvérem, még nem. A nagyszent az öntudat érzésének megszűnésébe merült.

Akkor a nagyszent az öntudat érzésének megszűnéséből kilépve a sem öntudat, sem öntudatlanság területébe merült. Azután a teljes nincstelenség területébe, majd a tudat végső területébe, majd az ég végtelenségének területébe, azután a negyedik elmélyedésbe, a harmadik, a második és az első elmélyedésbe merült. Ebből kilépve a második, a harmadik, majd a negyedik elmélyedésbe merült. Amint kilépett a negyedik elmélyedésből, megtörtént a nagyszent teljes ellobbanása.

HALOTTI SZERTARTÁSOK ÉS EMLÉKHELYEK

14. Amelyben földrengés támad. Istenek és szerzetesek búcsúversei. Anuruddha meginti a siránkozó szerzeteseket. A mallák hétnapos halotti ünnepet tartanak, majd a testet a helyszellemek akarata szerint átviszik a városon és máglyára teszik. Mahákasszapa Kuszinárába tart; egy Szubhadda nevű szerzetesjelöltje a Buddha halálhírére azt mondja, „mostantól azt tehetünk, amit akarunk.“ A máglyát csak Mahákasszapa megérkezése után tudják meggyújtani. Törzsek és nagyurak vetekedése a nagyszent maradványaiért. Dóna bráhmin nyolcfelé osztja a maradványokat; az urnát elkéri magának, az elhamvadt tüzelőt a móriják kapják. Így a Buddhának tíz sírhalmot emelnek.

Az istenek gyásza

A nagyszent teljes ellobbanásakor, az ellobbanással egyszerre nagy földrengés támadt, rettenetes, iszonytató – meghasadtak az istenek dobjai. Ugyanekkor Brahmá Szahampati ezt a verset mondta:

Itt, e világon minden lény burkát végül ledobja majd.
Ahogyan e csodás mester, kihez senki se fogható,
a hatalmas általjutott, a megvilágosult kihúnyt.

Ugyanekkor Szakka, az istenek királya ezt a verset mondta:

A rárakat mulandó mind: dhammájuk a keletkezés,
így dhammájuk az elmúlás. Elcsitultuk öröm s derű.

Ugyanekkor Anuruddha testvér ezeket a verseket mondta:

Sóhajtás, lihegés nélkül, szilárd tudattal, éberen,
békén várva a vég jöttét, csendesen távozott a bölcs.
Fájdalmait tudatvesztés nélkül, tisztán viselte el.
Miként a mécses, ellobbant. Megszabadult elméje már.

Ugyanekkor Ánanda testvér ezt a verset mondta:

Rettenetes dolog történt, rémületes, iszonytató,
ellobbant végleg immár a szépséges megvilágosult.

A szerzetesek panasza

Amikor megtörtént a nagyszent teljes ellobbanása, néhány jelenlévő, a szenvedélyektől nem mentes szerzetes égnek tárt karral zokogott, ruháját megszaggatva a földre rogyott, hánykódott-vergődött: „Túlontúl hamar megtörtént a nagyszent, az üdvözült teljes ellobbanása, eltűnt a szem a világból!“ A szenvedélyektől mentes szerzetesek viszont elfogadták – éberen tudatos állapotban: „Minden, ami összetett, elmúlik; hogyan is lehetne másképp most?“ Akkor Anuruddha testvér így szólt a szerzetesekhez:

– Elég volt, testvéreim! Ne keseregjetek, ne siránkozzatok. Hiszen éppen erre figyelmeztetett bennünket a nagyszent: minden kedvestől és kellemestől elszakadunk, elveszítjük, megváltozik. Hogyan is lehetne másképp most? Képtelenség, hogy ne jusson romlásra, ami született, létrejött, ami összetett, romolható. Megharagszanak a helyszellemek!

– Miféle helyszellemekre gondol Anuruddha testvér?

– Ánanda testvérem, az égben és a földön a földről gondoskodó helyszellemek között vannak, akik most zilált hajjal, égnek tárt karral zokognak, ruhájukat megszaggatva földre rogynak, hánykódnak-vergődnek: „Túlontúl hamar megtörtént a nagyszent, az üdvözült teljes ellobbanása, eltűnt a szem a világból!“ A szenvedélyektől mentes helyszellemek viszont elfogadják – éberen tudatos állapotban: „Minden, ami összetett, elmúlik; hogyan is lehetne másképp most?“

Ezután Anuruddha testvér és Ánanda testvér az éjszaka hátralévő részét a dhammáról beszélgetve töltötték.

A mallák halotti ünnepe

Akkor Anuruddha testvér így szólt Ánanda testvérhez:

– Menj be, Ánanda testvérem, a városba és jelentsd be a kuszinárái malláknak: „Vászetthák, megtörtént a nagyszent teljes ellobbanása. Tegyétek, amit helyesnek láttok.“

– Igen, uram – válaszolt Ánanda engedelmesen. Délelőtt felöltözött, vette szilkéjét és szerzetesi leplét, majd másodmagával bement Kuszinárába. Abban az időben a kuszinárái mallák még ugyanabban az ügyben gyűléseztek a tanácskozás házában. Ánanda odament és átadta Anuruddha testvér üzenetét. Ánanda szavát hallván a mallák, fiaik, menyeik és asszonyaik szívét fájdalom, bánat és boldogtalanság kerítette hatalmába. Néhányan zilált hajjal, égnek tárt karral zokogtak, ruhájukat megszaggatva földre rogytak, hánykódtak-vergődtek: „Túlontúl hamar megtörtént a nagyszent, az üdvözült teljes

ellobbanása, eltűnt a szem a világból!“

Akkor a kuszinárái mallák felszólították az embereket:

– Gyűjtsétek össze a füstölőket, virágfüzéreket és az összes ütőhangszert a városban!

És a kuszinárái mallák a füstölőkkel, a virágfüzérekkel, az összes hangszerrel és ötszáz rend ruhával elmentek a Felsőjárásra, a Mallák szálaligetébe. Ott tánccal, énekkel, zenével, virágfüzérekkel, füstölőkkel tisztelegtek a nagyszent teste előtt, magasztalták, megbecsülték, hódoltak neki; szöveteket kifeszítve pavilonokat állítottak, és egy egész napot ott töltöttek.

És akkor a mallák úgy gondolták, hogy aznap már késő volna a nagyszent testét tűzre tenni, majd másnap elvégzik. Ám másnap megint tánccal, énekkel, zenével, virágfüzérekkel, füstölőkkel tisztelegtek a nagyszent teste előtt. És ugyanígy töltötték a harmadik, a negyedik, az ötödik és a hatodik napot is.

A hetedik napon arra készültek, hogy tánccal, énekkel, zenével, virágfüzérekkel, füstölőkkel fejezve ki tiszteletüket elviszik a nagyszent testét délfelé a várost kívülről kerülve, és ott, a várostól délre teszik tűzre.⁴⁷

Akkor a mallák nyolc elöljárója a fejét is a vízbe hajtva megmerítkezett és ritka szövésű gyolcsot öltött. Ezután meg akarták emelni a nagyszent testét, de nem sikerült nekik. A mallák megkérdezték Anuruddha testvért, hogy vajon miért nem sikerül nyolc elöljárójuknak megemelni a testet, mi ennek az oka.

– Vászetthák, más a ti szándékotok, más a helyszellemeké!

– De mi a helyszellemek szándéka, uram?

– Nektek az a szándékotok, hogy tánccal, énekkel, zenével, virágfüzérekkel, füstölőkkel fejezve ki tiszteleteteket elviszitek a nagyszent testét délfelé a várost kívülről kerülve, és ott, a várostól délre teszitek tűzre. A helyszellemek szándéka viszont az, hogy ők viszik el a nagyszent testét isteni tánccal, énekkel, zenével, virágfüzérekkel, füstölőkkel fejezve ki tiszteletüket észak felé, a várostól északra. Az északi kapun behozzák a városba, átviszik a város közepén, és a keleti kapun mennek ki. A várostól keletre van a mallák Makutabandhana nevű szentélye, ott teszik tűzre a nagyszent testét.⁴⁸

– Legyen úgy, ahogy a helyszellemek akarják.

Ekkor pedig Kuszinárá városát egész a trágyadombokig, térdmagasan elborították a korallfa-virágok. A helyszellemek és a mallák együtt vitték el a nagyszent testét észak felé, a várostól északra. Útközben égi és emberi tánccal, énekkel, zenével, virágfüzérekkel, füstölőkkel fejezték ki tiszteletüket. Az északi kapun bevitték a városba, átvitték a város közepén, és a keleti kapun kimentek. A várostól keletre, a mallák Makutabandhana nevű szentélyénél tették le.

Akkor a kuszinárái mallák megkérdezték Ánanda testvért:

– Hogyan bánjunk az általjutott testével?

– Ugyanúgy, ahogy egy központi uralkodó testével.

– És hogyan bánnak egy központi uralkodó testével?

– Ritka szövésű gyolccsal, majd sűrű szövésű pamuttal tekerik körbe. Ekképpen ötszázszor két réteggel körbetekerik, majd vasból készült, olajjal teli teknőbe teszik, amit egy másik vasteknővel befednek. Mindenféle illatos fából máglyát raknak és a testét azon hevítik. Négy országút találkozásánál sírhalmot emelnek neki. Ugyanígy kell bánni az általjutott testével is. Négy országút találkozásánál készüljön sírhalom a számára. Aki pedig ott virágfüzért, füstölőt vagy festékport helyez el, vagy a tiszteletét fejezi ki, vagy hittel tölti el a szívét iránta, annak ez tartósan hasznára lesz és boldogságot ad.

Akkor a kuszinárái mallák felszólították az embereket:

– Gyűjtsétek hát össze a sűrű szövésű pamutszövetet!

És a kuszinárái mallák az előírásnak megfelelően a szövetbe tekerték a nagyszent testét és a vasteknőben feltették a megrakott máglyára.

Kasszapa megkapja a halálhírt

Abban az időben Mahákasszapa⁴⁹ testvér egy hosszú útja során Pávából Kuszinárába tartott; nagy szerzetesi közösség kísérte, ötszáz szerzetes. Egyszer csak letért az ösvényről és leült egy fa tövébe. Ugyanekkor egy ádzsívaka, aki Kuszinárából elhozott egy korallfa-virágot, a Pávába vezető hosszú úton haladt. Mahákasszapa testvér már messziről megpillantotta, és odaszólt neki:

– Testvérem, tudsz valamit a mesterünkről?

– Igen, testvérem, tudok. Gótama szamana teljes ellobbanása megtörtént, ma hét napja. Onnan hozom ezt a korallfa-virágot.

Erre néhány jelenlévő, a szenvedélyektől nem mentes szerzetes égnek tárt karral zokogott, ruháját megszaggatva a földre rogyott, hánykódott-vergődött: „Túlontúl hamar megtörtént a nagyszent, az üdvözült teljes ellobbanása, eltűnt a szem a világból!“ A szenvedélyektől mentes szerzetesek viszont elfogadták – éberen tudatos állapotban: „Minden, ami összetett, elmúlik; hogyan is lehetne másképp most?“

Szubhadda öröme

Ott ült a tanácsban egy Szubhadda⁵⁰ nevű szerzetesjelölt,⁵¹ aki hajlott korában tért a vándorútra. Ez a Szubhadda akkor így szólt a szerzetesekhez:

– Elég volt, testvéreim! Ne keseregjetek, ne siránkozzatok. A nagy szamana végre szabaddá tett minket. Nyomorgatott is azzal, hogy mi illik és mi nem. Mostantól viszont azt tehetjük, amit akarunk, amit meg nem akarunk, azt nem fogjuk megtenni.

Akkor Mahákasszapa testvér így szólt a szerzetesekhez:

– Elég volt, testvéreim! Ne keseregjetek, ne siránkozzatok. Hiszen éppen erre figyelmeztetett bennünket a nagyszent: minden kedvestől és kellemestől elszakadunk, elveszítjük, megváltozik. Hogyan is lehetne ez másképp most az általjutott testével? Képtelenség, hogy ne jusson romlásra, ami született, létrejött, ami összetett, romolható.

A hamvasztás halasztása

Ez idő alatt pedig a mallák négy elöljárója a fejét is a vízbe hajtva megmerítkezett és ritka szövésű gyolcsot öltött. Ezután meg akarták gyújtani a nagyszent máglyáját, de nem sikerült nekik. A mallák megkérdezték Anuruddha testvért, hogy vajon miért nem sikerül négy elöljárójuknak meggyújtani a máglyát, mi ennek az oka.

– Vászetthák, más a helyszellemek szándéka!

– De mi a helyszellemek szándéka?

– Mahákasszapa testvér hosszú útja során Pávából Kuszinárába tart; nagy szerzetesi közösség kíséri, ötszáz szerzetes. A helyszellemek szándéka az, hogy a nagyszent máglyája ne lángoljon fel addig, amíg Mahákasszapa testvér a lábához nem borulhat.

– Legyen úgy, ahogy a helyszellemek akarják!

A máglya

És aztán Mahákasszapa testvér megérkezett Kuszinárába, a mallák Makutabandhana nevű szentélyéhez, a nagyszent máglyájához. Ott fél vállára vetette szerzetesi leplét, összetett kézzel meghajolt, háromszor jobbkéz felől megkerülte a máglyát és a nagyszent lábához borult. Utána ugyanígy tett az ötszáz szerzetes is. Ekkor a nagyszent máglyája magától fellángolt.

A hevítéstől a nagyszent testének felhámjából, bőréből, húsából, inából és nedveiből nem lett sem hamu, sem por, csak a maradványok maradtak. Mint ahogyan a hevített vajból vagy olajból sem lesz sem hamu, sem por. Abból az ötszáz rend ruhából pedig kettő nem égett el: a legbelső és a külső.

Miután a test elégett, a levegőben vízsugarak jelentek meg és oltani kezdték a nagyszent máglyáját. A szálafákból is feltört a víz, és oltotta a máglyát. A kuszinárái mallák is oltották a máglyát, többféleképpen illatosított vízzel.

Az ereklyék sorsa: a tíz sztúpa

Akkor a kuszinárái mallák a tanácskozás házában dárdáikból rácsot vontak a nagyszent maradványai köré, íjaikból kerítést állítottak, és hét napon át tánccal, énekkel, zenével, virágfüzérekkel, füstölőkkel tisztelegtek előtte, magasztalták, megbecsülték, hódoltak neki.

Amikor Adzsátaszattu, a vidéhai királyné fia, Magadha királya meghallotta, hogy Kuszinárában megtörtént a nagyszent teljes ellobbanása, követet küldött a kuszinárái mallákhoz: „A nagyszent is nemes, én is az vagyok. Megérdemlem a nagyszent maradványainak egy részét. Én is állítok egy sírhalmot a maradványoknak, ünnepét megülöm.“

És ugyanilyen üzenetet küldtek a Vészálí-béli liccshavík, az allakappai bulik, a Ráma-falvi kóliják és a pávái mallák.

A Kapilavatthuban élő szakják pedig azt üzenték: „Rokonaink között a nagyszent a legkiválóbb. Megérdemeljük a nagyszent maradványainak egy részét. Mi is állítunk egy sírhalmot a maradványoknak, ünnepét megüljük.“

A vetthadípai bráhmin azt üzente: „A nagyszent is nemes, én is bráhmin vagyok. Megérdemlem a nagyszent maradványainak egy részét. Én is állítok egy sírhalmot a maradványoknak, ünnepét megülöm.“

Amikor ezt meghallották, a kuszinárái mallák így szóltak a gyűlésező küldöttekhez:

– A mi falunk mezején történt meg a nagyszent teljes ellobbanása, nem adunk részt a maradványaiból!

Ekkor Dóna bráhmin⁵² így szólt a gyűlésező küldöttekhez:

Rövid leszek, a szavamat figyeljék:
a nagyszent mindig türelemre intett.
Nem volna helyes, hogy e nagy személynek
maradványain legyen összetűzés.

Mindnyájan együtt, urak, összefogva,
egyetértve, nyolcfele osszuk inkább!
Emelkedjék sokfele sírhalom hát,
népek örvendő sokasága lássa.

– Akkor hát, bráhmin, te magad oszd fel a nagyszent maradványait nyolcfele, egyforma részekre.

– Rendben! – fogadta szavukat Dóna bráhmin engedelmesen, majd gondosan felosztotta a nagyszent maradványait nyolcfele, egyformán, és így szólt a gyűlésező küldöttekhez:

– Ezt az urnát pedig adjátok nekem, urak. Én is állítok sírhalmot az urnának, ünnepét megülöm.

És oda is adták neki az urnát.

Amikor a fügefaerdei móriják meghallották, hogy Kuszinárában megtörtént a nagyszent teljes ellobbanása, követet küldtek a kuszinárái mallákhoz: „A nagyszent is nemes, mi is azok vagyunk. Megérdemeljük a nagyszent maradványainak egy részét. Mi is állítunk egy sírhalmot a maradványoknak, ünnepét megüljük.“

– Nincs már rész a nagyszent maradványaiból. Már fel lett osztva.

Vigyétek el az elhamvadt tüzelőt.

Azok pedig elvitték.

A nagyszent maradványainak nyolc sírhalmot állítottak, ünnepét is megülték. Rádzsagahában Adzsátaszattu, a vidéhai királyné fia, Magadha királya; Vészálíban az ottani liccshavík; Kapilavatthuban az ottani szakják; Allakappában az ottani bulik; Ráma-falván az ottani kóliják; Vetthadípában a vetthadípai bráhmin; Pávában a pávái mallák; Kuszinárában pedig a kuszinárái mallák. Dóna bráhmin az urnának állított sírhalmot, ünnepét is megülte. A fügefaerdei móriják is állítottak sírhalmot az elhamvadt tüzelőnek, ünnepét is megülték. Így hát nyolc sírhalom a maradványoké, a kilencedik az urnáé, a tizedik pedig az elhamvadt tüzelőé. Ez történt egykoron.

Maradvány nyolc mérce maradt utána.
Hét mércét Dzsambu szigetén⁵³ imádnak.
A legnagyobb ember egy mérce hamvát
Ráma-falván nágakirály imádja.

Imádja egyik agyarát a három ég,
Gandhára városbeli nép a másikat.
Kalinga-király birtokában is van egy,
egyet pedig a nága nagykirály imád.

Sugárzásától teli ím a tág világ,
szépen feldíszítik az áldozóhelyek.
A tisztán látónak a hamvait lám
tisztelik mindenfele tisztelettel.

Istenek, nágák, emberek királyai,
szintúgy a legfőbb nagyurak dicsérik őt.
Imádjátok hát, ki közétek eljött:
száz világkorban csak egy buddha jőhet el.

Egyforma foga negyven volt, mindenütt haja, szőre nőtt:
minden isten egyet vitt el, világvégi hegyormokon.