… Amikor a Magasztos elegendőnek látta a Nádikában töltött időt, szólt a tiszteletreméltó Anandának:
– Induljunk, Ánanda, menjünk Vészálíba!
– Igen, uram – válaszolta engedelmesen a Magasztosnak a tiszteletreméltó Ánanda. Ekkor a Magasztos nagyszámú szerzetes kíséretében útra kelt Vészáliba. Ott egy ideig Vészáliban tartózkodott a Magasztos, Ambapálí ligetében. […] Ambapálí táncosnő hírét vette:
– A Magasztos Vészálíba érkezett, Vészálíban tartózkodik, az én mangóligetemben!
Ekkor Ambapálí táncosnő befogatott pompásnál pompásabb kocsikba, maga is felszállt az egyik pompás kocsira, és pompásnál pompásabb kocsikon kihajtatott Vészálíból, mangóligetébe hajtatott. Ameddig kocsiút volt, kocsin ment, majd leszállt a kocsiról, és gyalog ment tovább a Magasztoshoz. Odaérkezve, köszöntötte a Magasztost, és leült előtte. A Magasztos a Tanról szóló beszédekkel oktatta, buzdította, serkentette, örvendeztette az előtte ülő Ambapálí táncosnőt. Ezután Ambapálí táncosnő, akit a Magasztos a Tanról szóló beszédekkel oktatott, buzdított, serkentett, örvendeztetett, így szólt a Magasztoshoz:
– Fogadja el meghívásomat a Magasztos holnap ebédre a szerzetesek gyülekezetével együtt!
A Magasztos hallgatással fejezte ki beleegyezését. […]
Miután a Magasztos evett, és befejezte az étkezést, Ambapálí táncosnő fogott egy alacsony széket, és leült előtte. Amikor leült, így szólt a Magasztoshoz Ambapálí táncosnő:
– Uram, ezt a ligetet Buddhának és a szerzetesek közösségének ajándékozom.
A Magasztos elfogadta a ligetet. […]
Amikor a Magasztos elegendőnek látta az Ambapálí ligetében töltött időt, szólt a tiszteletreméltó Ánandának:
– Induljunk, Ánanda, menjünk Béluva faluba!
– Igen, uram – válaszolta engedelmesen a Magasztosnak a tiszteletreméltó Ánanda. Ekkor a Magasztos nagyszámú szerzetes kíséretében útra kelt Béluva faluba. Ott egy ideig Béluvában tartózkodott a Magasztos. Itt a Magasztos a szerzetesekhez fordult:
– Szerzetesek, induljatok Vészálí vidékére, és igyekezzetek barátságos, kellemes, tetszetős helyet keresni az esős évszakra. Én itt, Béluva faluban akarom eltölteni az esős évszakot.
– Igen, urunk – válaszolták engedelmesen a Magasztosnak a szerzetesek, és Vészálí vidékén igyekeztek barátságos, kellemes, tetszetős helyet keresni az esős évszakra. A Magasztos Béluva faluban töltötte az esős évszakot.
Az esős évszak idején súlyos rosszullét fogta el a Magasztost. Halálos, heves fájdalmai támadtak. A Magasztos mindezt eszméleténél maradva, világos tudattal, panasz nélkül viselte el, és így szólt magában:
– Nem volna helyes, ha az engem kiszolgálók értesítése nélkül, ha a szerzetesek közösségének megtekintése nélkül távoznám a nirvánába. Inkább erővel eltávoztatom magamtól ezt a betegséget, és az életerőt visszatartva magamban, várakozom.
Ekkor a Magasztos erővel eltávoztatta magától a betegséget, és az életerőt visszatartva magában, várakozott. Ekkor elmúlt a Magasztos betegsége.
Amikor elmúlt a Magasztos betegsége, és megszűntek fájdalmai, kilépett az épületből, és az épület árnyékos oldalán leült az odakészített ülőhelyre. Ekkor a tiszteletreméltó Ánanda a Magasztos elé járult, köszöntötte a Magasztost, és leült előtte. Előtte ülve, így szólt a Magasztoshoz a tiszteletreméltó Ánanda:
– Uram, örvendetes, hogy a Magasztos jobban van! Uram, öröm, hogy a Magasztos jobban érzi magát! Uram, a Magasztos rosszullétekor az én testem is mintha részegítő italtól ittasodott volna meg. Nem láttam az égtájakat, és a tanításokra sem tudtam gondolni. Csupán egyben bizakodtam, uram: „Nem fog a Magasztos a nirvánába távozni, mielőtt a szerzetesek közösségéről még egyszer rendelkeznék.“
– Mit várhat még tőlem a szerzetesek közössége, Ánanda? Feltártam a Tant, Ánanda, és nem tettem különbséget belső és külső között. A Beérkezett nem szorította markába tanításait, Ánanda. Ha valaki ezt gondolja: „Nekem kell a szerzetesek közösségét vezetnem“, vagy „Reám van bízva a szerzetesek közössége“, az esetleg rendelkezhetik a szerzetesek közösségéről. A Beérkezett nem gondolja ezt: „Nekem kell a szerzetesek közösségét vezetnem“, vagy „Reám van bízva a szerzetesek közössége“. Így tehát, Ánanda, milyen vonatkozásban rendelkezhetnék még a Beérkezett a szerzetesek közösségéről? Én most már megtört, koros, öreg ember vagyok, életutam végét járom, nyolcvanadik évemet töltöm. Mint ahogyan, Ánanda, a rozoga szekér akadozva vonszolja magát, ugyanolyan akadozva vonszolja magát a Beérkezett teste. […]
Önmagatokban keressetek tehát világosságot, Ánanda, önmagatokban keressetek menedéket, más menedék nélkül. A Tanban keressetek világosságot, a Tanban keressetek menedéket, más menedék nélkül. […]
Az a szerzetes, Ánanda, aki akár most, akár távozásom után önmagában keres világosságot, önmagában keres menedéket, más menedék nélkül, és a Tanban keres világosságot, a Tanban keres menedéket, más menedék nélkül, az ilyen tanulni vágyó szerzetes méltó a szerzetesi névre. […]
Ánanda, az imént odajött hozzám a Gonosz, a kísértő, és megállt előttem. Előttem állva, így beszélt hozzám a Gonosz, a kísértő:
– Most távozzék a nirvánába a Magasztos, most távozzék a nirvánába a Beérkezett! Eljött az ideje, hogy a kialvásba távozzék a Magasztos. Hiszen egykor ezt a kijelentést tette a Magasztos: „Mindaddig nem távozom a nirvánába, Gonosz, amíg szerzetesek nem szegődtek tanítványaimul, amíg apácák nem szegődtek tanítványaimul, amíg irányításom alatt a szerzetesrend meg nem erősödött, mindenfelé el nem terjedt a népek között, mindenki számára elérhetően, mindenki számára nyilvánvalóan.“ Most azonban a szerzetesrend már megerősödött a Magasztos irányítása alatt, mindenfelé elterjedt a népek között, mindenki számára elérhetően, mindenki számára nyilvánvalóan. Most távozzék a nirvánába a Magasztos, most távozzék a nirvánába a Beérkezett! Eljött az ideje, hogy a kialvásba távozzék a Magasztos! – Amikor a Gonosz, a kísértő, így beszélt hozzám, én ezt válaszoltam neki, Ánanda:
– Légy nyugodt, Gonosz: hamarosan elérkezik a Magasztos kialvásának ideje. Három hónap múlva a nirvánába távozik a Magasztos. Ánanda, az imént Pávában világos tudattal elbocsátotta magától az életerőt a Magasztos.
Ekkor a tiszteletreméltó Ánanda így szólt a Magasztoshoz:
– Maradjon életben a Magasztos ebben az egész világkorban, maradjon életben a Beérkezett ebben az egész világkorban, sokaknak üdvére, sokaknak javára, a világ iránti könyörületből, istenek és emberek hasznára, üdvére, javára!
– Hagyd el, Ánanda, ne kérleld a Magasztost! Elmúlt az ideje a Magasztos kérlelésének.
Azonban Ánanda másodszor is (… harmadszor is) így szólt a Magasztoshoz:
– Maradjon életben a Magasztos ebben az egész világkorban, maradjon életben a Beérkezett ebben az egész világkorban, sokaknak üdvére, sokaknak javára, a világ iránti könyörületből, istenek és emberek hasznára, üdvére, javára!
– Ánanda, nem mondtam-e neked már régen, hogy minden, ami kedves és kellemes, megváltozik, megszűnik és elmúlik? Hogyan is volna lehetséges, Ánanda, hogy az, ami született, keletkezett, összetevődött és elmúlásnak van alávetve, ne múljék el? Ez nem képzelhető el. […]
Ezután egyik reggelen a Magasztos felöltözött, magához vette felsőruháját és alamizsnás szilkéjét, és elindult Vészálíba alamizsnáért. Miután végigjárta alamizsnáért Vészálít, leült az előkészített ülőhelyre, elfogyasztotta az ételt, majd elefántpillantást vetett Vészálíra, és így szólt a tiszteletreméltó Ánandához:
– Utoljára látta Vészálít a Beérkezett, Ánanda. […]
Ezután a Magasztos nagyszámú szerzetes kíséretében útra kelt Pávába. Pávába érkezve, Csunda nevű aranyműves mangóligetében állt meg a Magasztos. Csunda aranyműves hírét vette:
– A Magasztos Pávába érkezett, Pávában tartózkodik, az én mangóligetemben.
Ekkor Csunda aranyműves felkereste a Magasztost. Odaérve, köszöntötte a Magasztost, és leült előtte. A Magasztos a Tanról szóló beszédekkel oktatta, buzdította, serkentette, örvendeztette az előtte ülő Csunda aranyművest. Ezután Csunda aranyműves, akit a Magasztos a Tanról szóló beszédekkel oktatott, buzdított, serkentett, örvendeztetett, így szólt a Magasztoshoz:
– Fogadja el meghívásomat a Magasztos holnap ebédre a szerzetesek gyülekezetével együtt!
A Magasztos hallgatással fejezte ki beleegyezését.
Csunda aranyműves a Magasztos beleegyezése láttán felkelt ülőhelyéről, elköszönt a Magasztostól, jobb kéz felől tisztelettel megkerülte, és távozott. Ezután Csunda aranyműves másnap virradattól kezdve válogatott ételeket sütött-főzött házában, egyebek között nagy mennyiségben vaddisznógombát [vagy: vaddisznó kövérjét]. Majd megüzente az időt a Magasztosnak:
– Itt az idő, uram! Elkészült az ebéd.
Ekkor a Magasztos a délelőtti időben felöltözött, magához vette felsőruháját és alamizsnás szilkéjét, és a szerzetesek gyülekezetével együtt elindult Csunda aranyműves házába. Odaérve, leült a számára készített ülőhelyre. Amikor leült, így szólt Csunda aranyműveshez:
– Csunda, a vaddisznógombát, amit készítettél, nekem tálald fel. A többi sült és főtt ételt, amit készítettél, a szerzetesek gyülekezetének tálald fel.
– Úgy lesz, uram – válaszolta engedelmesen a Magasztosnak Csunda aranyműves, és a vaddisznógombát, amit készített, a Magasztosnak tálalta fel, a többi sült és főtt ételt, amit készített, a szerzetesek gyülekezetének tálalta fel. Ekkor a Magasztos így szólt Csunda aranyműveshez:
– Csunda, ami a vaddisznógombából megmaradt, ásd el gödörbe. Nem látok senkit a világon, sem az isteneket, sem Brahmát, sem az ördögöt, sem remetéket, sem papokat, sem égieket, sem földieket, aki meg tudná emészteni, ha eszik belőle, a Beérkezett kivételével.
– Úgy lesz, uram – válaszolta engedelmesen a Magasztosnak Csunda aranyműves, és ami a vaddisznógombából megmaradt, elásta gödörbe. Ezután a Magasztos elé járult. Odaérve, leült előtte. A Magasztos a Tanról szóló beszédekkel oktatta, buzdította, serkentette, örvendeztette az előtte ülő Csunda aranyművest. Ezután felkelt ülőhelyéről, és távozott.
Ekkor Csunda aranyműves ételének elfogyasztása után súlyos rosszullét fogta el a Magasztost. Halálos kimenetelű, véres hasmenése támadt, heves fájdalmak kíséretében. A Magasztos mindezt eszméleténél maradva, világos tudattal, panasz nélkül viselte el. Majd így szólt Ánandához a Magasztos:
– Induljunk, Ánanda, menjünk Kuszínárába!
– Igen, uram – válaszolta engedelmesen a Magasztosnak a tiszteletreméltó Ananda.
Így hallottam: mikor a Szent megette Csunda ételét,
elfogta kínzó rosszullét, halálos végű gyötrelem.
Mikor a vaddisznógombát megette,
súlyos betegségbe esett a Mester.
Kiürült testtel a Magasztos így szólt:
– Induljunk Kuszínárá városába! […]
Ekkor a Magasztos nagyszámú szerzetes kíséretében útra kelt a Hirannyavatí folyó túlpartján fekvő Kuszínárá vidékére, a Mallák szálaerdejébe. Amikor odaérkeztek, szólt a tiszteletreméltó Ánandának:
– Kedves Ánanda, készíts fekhelyet, fejjel észak felé, két egymás mellett nőtt szálafa között. Fáradt vagyok, Ánanda, le akarok feküdni.
– Igen, uram – válaszolta engedelmesen a Magasztosnak a tiszteletreméltó Ánanda, és két egymás mellett nőtt szálafa között fekhelyet készített, fejjel észak felé. A Magasztos lefeküdt jobb oldalára, két lábát egymásra helyezve, mint az oroszlán, teljes öntudatban. A két szálafa teljes virágpompában állt, bár nem volt virágzás ideje. Viráguk behintette, beszórta, beborította a Beérkezett testét, a Beérkezett tiszteletére. […]
– Ne foglalkozzatok a Beérkezett halotti szertartásával, Ánanda. Inkább saját üdvötökre gondoljatok, saját üdvötökön munkálkodjatok, saját üdvötöket szolgáljátok ernyedetlenül, kitartó buzgalommal. Vannak bölcs nemesek, bölcs papok, bölcs családapák, igaz hívei a Beérkezettnek, azok fogják intézni a Beérkezett halotti szertartását, Ánanda […]
Ekkor a tiszteletreméltó Ánanda bement a hajlékba, az ajtófélfára borult, és ott állva zokogott:
– Tovább kell küzdenem, tovább kell törekednem, míg mesteremnek, aki könyörülettel volt irántam, végső kialvása közeledik.
A Magasztos azonban megszólította a szerzeteseket:
– Szerzetesek, hol van Ánanda?
– Uram, a tiszteletreméltó Ánanda bement a hajlékba, az ajtófélfára borult, és ott állva zokog: „Tovább kell küzdenem, tovább kell törekednem, míg mesteremnek, aki könyörülettel volt irántam, végső kialvása közeledik.“
Ekkor a Magasztos az egyik szerzetest szólította:
– Menj, szerzetes, és közöld nevemben Ánandával: „A Mester hívat, Ánanda testvér!“
– Igen, uram – válaszolta engedelmesen a Magasztosnak a szerzetes, felkereste a tiszteletreméltó Ánandát, és szólt neki:
– A Mester hívat, Ánanda testvér!
– Úgy legyen, testvér – válaszolta a szerzetesnek a tiszteletreméltó Ánanda, a Magasztos elé járult, köszöntötte a Magasztost, és leült előtte. A Magasztos így szólt az előtte ülő Ánandához:
– Hagyd el, Ánanda, ne búslakodjál, ne siránkozzál. Nem mondtam-e neked már régen, hogy minden, ami kedves és kellemes, megváltozik, megszűnik, elmúlik? Hogyan is volna lehetséges, Ánanda, hogy az, ami született, keletkezett, összetevődött és elmúlásnak van alávetve, ne múljék el? Ez nem képzelhető el. Sokáig szolgáltad a Beérkezettet, Ánanda, szerető tettekkel, határtalan barátsággal és odaadással, szerető szavakkal, határtalan barátsággal és odaadással, szerető gondolatokkal, határtalan barátsággal és odaadással. Te jót cselekedtél, Ánanda. Folytasd tovább elmélkedésedet, nemsokára megszabadulsz minden indulattól. […]
Ezután a Magasztos így szólt a tiszteletreméltó Ánandához:
– Lehetséges, Ánanda, hogy valamelyikőtök ezt gondolja: „Tanítóját veszítette a tanítás, nincs többé mesterünk.“ Azonban nem szabad így gondolkoznotok, Ánanda. A Tan és a szerzetesi fegyelem, amelyre oktattalak és tanítottalak, az legyen mesteretek eltávoztom után, Ánanda. […]
Ekkor a Magasztos megszólította a szerzeteseket:
– Lehetséges, szerzetesek, hogy valamelyik szerzetesnek kétségei vannak, vagy eltérő véleménye van a Buddháról, vagy a Tanról, vagy a gyülekezetről, vagy az útról vagy az elindulásról. Kérdezzetek, szerzetesek, hogy utólag meg ne bánjátok: „Jelen volt előttünk a Mester, és mi nem tudtuk a Magasztostól jelenlétében megkérdezni.“
A megszólított szerzetesek azonban hallgattak.
A Magasztos másodszor is ( … harmadszor is) megszólította a szerzeteseket
– Lehetséges, szerzetesek, hogy valamelyik szerzetesnek kétségei vannak, vagy eltérő véleménye van a Buddháról, vagy a Tanról, vagy a gyülekezetről, vagy az útról, vagy az elindulásról. Kérdezzetek, szerzetesek, hogy utólag meg ne bánjátok: „Jelen volt előttünk a Mester, és mi nem tudtuk a Magasztostól jelenlétében megkérdezni.“
A megszólított szerzetesek azonban másodszor is (… harmadszor is) hallgattak. Ekkor a Magasztos így szólt a szerzetesekhez:
– Lehetséges, szerzetesek, hogy a Mester iránti tiszteletből nem mertek kérdezni. Akkor kérdezzen a barát a barátja helyett, szerzetesek.
A megszólított szerzetesek azonban hallgattak. Ekkor a tiszteletreméltó Ánanda így szólt a Magasztoshoz:
– Uram, csodálatos dolog, uram, bámulatos dolog ez! Meg vagyok győződve, uram, hogy ebben a közösségben nincs egyetlen szerzetes sem, akinek kétségei volnának, vagy eltérő véleménye volna a Buddháról, vagy a Tanról, vagy a gyülekezetről, vagy az útról, vagy az elindulásról.
– Meggyőződésből beszéltél, Ánanda. A Beérkezett ellenben tudja, Ánanda, hogy ebben a közösségben nincs egyetlen szerzetes sem, akinek kétségei volnának vagy eltérő véleménye volna a Buddháról vagy a Tanról vagy a gyülekezetről vagy az útról vagy az elindulásról. Mert az itt lévő ötszáz szerzetes közül a legutolsó szerzetes is belépett a folyamba, nem fog alacsonyabb létben születni, biztos irányban halad, minden gondja a megvilágosodás.
Ezután a Magasztos a szerzetesekhez fordult:
– Szerzetesek, még egyszer figyelmeztetlek: a létező dolgok elmúlók; ernyedetlenül törekedjetek!
Ezek voltak a Beérkezett utolsó szavai.
Ekkor a Magasztos az első révületbe emelkedett. Az első révületből kiemelkedve a második révületbe emelkedett. A második révületből kiemelkedve a harmadik révületbe emelkedett. A harmadik révületből kiemelkedve a negyedik révületbe emelkedett. A negyedik révületből kiemelkedve a tér végtelenségének állapotába emelkedett. A tér végtelensége állapotába olvadásból kiemelkedve a tudat végtelenségének állapotába emelkedett. A tudat végtelensége állapotába olvadásból kiemelkedve a semmiség állapotába emelkedett. A semmiség állapotába olvadásból kiemelkedve a sem érzékelés, sem érzéketlenség állapotába emelkedett. A sem érzékelés, sem érzéketlenség állapotába olvadásból kiemelkedve az érzékelés és észlelés megszüntetésébe emelkedett.
Ekkor a tiszteletreméltó Ánanda így szólt a tiszteletreméltó Anuruddhához:
– Anuruddha úr, elkövetkezett a Magasztos végső kialvása.
– Nem, Ánanda testvér, még nem következett el a Magasztos végső kialvása, csak az érzékelés és észlelés megszüntetésébe emelkedett. Ekkor a Magasztos az érzékelés és észlelés megszüntetésébe olvadásból kiemelkedve a sem érzékelés, sem érzéketlenség állapotába emelkedett. A sem érzékelés, sem érzéketlenség állapotába olvadásból kiemelkedve a semmiség állapotába emelkedett. A semmiség állapotába olvadásból kiemelkedve a tudat végtelenségének állapotába emelkedett. A tudat végtelensége állapotába olvadásból kiemelkedve a tér végtelensége állapotába emelkedett. A tér végtelensége állapotába olvadásból kiemelkedve a negyedik révületbe emelkedett. A negyedik révületből kiemelkedve a harmadik révületbe emelkedett. A harmadik révületből kiemelkedve a második révületbe emelkedett. A második révületből kiemelkedve az első révületbe emelkedett. Az első révületből kiemelkedve a második révületbe emelkedett. A második révületből kiemelkedve a harmadik révületbe emelkedett. A harmadik révületből kiemelkedve a negyedik révületbe emelkedett. A negyedik révületből kiemelkedve közvetlenül elkövetkezett a Magasztos végső kialvása [nirvánája].
A Magasztos végső kialvásakor, a kialvás pillanatában, nagy földrengés támadt, félelmes, rémítő; és mennydörgés dübörgött.
A Magasztos végső kialvásakor, a kialvás pillanatában, Brahmá, a Teremtő, ezt a verset mondta:
A testi lét ruhájából minden élő kivetkezik,
úgy, amiként kihunyt végleg a bölcs, a megvilágosult,
páratlan tanító mester, az önmagán uralkodó.
A Magasztos végső kialvásakor, a kialvás pillanatában, Indra, az istenek királya, ezt a verset mondta:
Keletkezik s el is múlik, nem örök, ami létezik;
és ha a lét feloldódik, fő boldogság a megszűnés.
A Magasztos végső kialvásakor, a kialvás pillanatában, a tiszteletreméltó Ánanda ezt a verset mondta:
A Mindenséget átjárta a borzadály, a félelem,
mikor a Megvilágosult a nirvánába távozott.
[…]
Ekkor a kuszínárái Mallák megkérdezték a tiszteletreméltó Ánandától:
– Ánanda úr, mit kell tennünk a Beérkezett holttestével?
– Amit világuralkodó királyok holttestével, azt kell tenni a Beérkezett testével is.
– Ánanda úr, mit szokás tenni a világuralkodó királyok testével?
– A világuralkodó király holttestét vadonatúj lepelbe csavarják, a vadonatúj lepelbe csavart testet tépett gyapotba burkolják, a tépett gyapotba burkolt testet vadonatúj lepelbe csavarják. Ötszázszor így burkolják be kétszeresen a világuralkodó királyok holttestét, ezután olajjal töltött vasládába helyezik, vasfedéllel lefedik, illatos fákból máglyát raknak, és elhamvasztják a világuralkodó király holttestét. Négy út kereszteződésénél emlékhalmot emelnek a világuralkodó király fölé. Ez a teendő a világuralkodó király holttestével. Amit a világuralkodó királyok holttestével, azt kell tenni a Beérkezett testével is. Négy út kereszteződésénél emlékhalmot kell emelni a Beérkezett fölé. És aki koszorút, vagy virágot, vagy szantálport helyez rá, vagy tiszteletet tesz előtte, vagy áhítatos szívvel fordul felé, hosszú ideig üdvére és örömére fog szolgálni. […]
[…]
Amikor a Magasztos teste elhamvadt, zápor zúdult a levegőből, és kioltotta a Magasztos máglyáját. A szálafákról is víz csöpögött, és kioltotta a Magasztos máglyáját. A kuszínárái Mallák is illatos vizet hoztak, és kioltották a Magasztos máglyáját. […]
Ekkor a kuszínárái Mallák kijelentették az egybegyűltek előtt:
– A Magasztos a mi földünkön hunyt el; a Magasztos maradványaiból senki másnak nem adunk.
E kijelentés után azonban Dóna pap így beszélt az egybegyűltekhez:
Urak, halljátok meg az én tanácsom.
Buddha örökké szeretetre intett.
Nem volna illő, hogy a Mester teste
fölött kitörjön a vetélkedés most.
Az összesek közt, akik egybegyűltek,
elosztom nyolc részre a csontmaradványt.
Minden égtájon egy sírhalom álljon,
hiszen minden nép tiszteli a Látót.
[…]
Így tehát nyolc emlékhalom van a maradványok fölött, kilencedik a hamvveder fölött, tizedik a máglya hamuja fölött.
Így történt egykoron.
Hódolat annak a Magasztosnak, Szentségesnek, tökéletesen Megvilágosultnak!