Khp 1-9

Khuddaka-pāṭha

Rövid Szövegek

Fordította:

Így készült:

Fordítota: Porosz Tibor

Forrás: Khp, páli

Szerzői jogok: Porosz Tibor, 1999

Felhasználás feltételei: cc-by-nc-sa

Előszó

A jelen szöveggyűjtemény a páli nyelvű théraváda kánon legkisebb könyve. A címe is ezt fejezi ki, hiszen a khuddaka „rövid“, a pāṭha pedig „szövegrész“ jelentésű, így a cím szó szerint tulajdonképpen e gyűjtemény rövidségére utal, bár a benne levő szövegek is a legrövidebbek közé tartoznak. Ez az összeállítás a kánon fő részei, a Fegyelmi Szabályok Kosara (Vinaya Piṭaka), a Beszédek Kosara (Sutta Piṭaka) és a Felsőbb Tan Kosara (Abhidhamma Piṭaka) közül a másodikba tartozik, ott is az öt nagyobb gyűjteményből az utolsóba, a Rövid Beszédek Gyűjteményébe (Khuddaka-nikāya). Ez a Khuddakapāṭhával kezdődik és összesen tizenöt könyvből áll.

A főleg verseket, születéstörténeteket, nagy tettek leírását magában foglaló Rövid Beszédek Gyűjteménye a kánon legfiatalabb, legutoljára összeállított része, amely éppenséggel a leghosszabb az öt Gyűjtemény közül, és valójában különböző terjedelmű szövegeket tartalmaz, a pároldalas Khuddakapāṭhától a több mint 500 oldalnyi Magyarázat (Niddesa) című műig. Ez az ellentmondás a kánon szerkesztésének történetéből válik érthetővé. Amíg a többi kánoni szöveget már lezárt egységekbe rendezték, addig az oda nem illeszkedő verseket, csodás történeteket stb. külön csoportosították. Ez a gyűjtemény azonban még sokáig nyitott volt, változhatott, kiegészülhetett. A kánon egyes részeit kívülről megtanuló tanhirdetők (bhāṇakák) közül a Hosszú Beszédeket hirdetők (Dīghabhāṇakák) e Gyűjteményből elutasították a Khuddakapāṭha, a Cariyāpiṭaka és az Apadāna autentikusságát és ezeket az Abhidhamma Piṭakába sorolták. A Középhosszú Beszédek hirdetői (Majjhimabhāṇakák) csak a Khuddakapāṭhát nem ismerték el, a többit a Sutta Piṭaka részének tekintették. A módosulás lehetősége miatt került a Rövid Beszédek Gyűjteményébe az inkább a filozófiai Felsőbb Tan Kosarába illő Megkülönböztetés ösvénye (Paṭisambhidāmagga) című írás is, de ezért sorolhatott ide a burmai kánon még további négy – nem a Buddhától származó – könyvet (Suttasaṅgaha, Nettipakaraṇa, Peṭakopadesa, Milindapañha), illetve ezért nem tartalmaz a thai kánon a tizenöt könyv közül hetet (Vimānavatthu, Petavatthu, Theragāthā, Therīgāthā, Jātaka, Buddhavaṁsa, Cariyāpiṭaka).

A théravádinokon kívül a korai buddhista iskolák közül több (mahászanghika, szarvásztiváda, mahísásaka, dharmaguptaka) is rendelkezett olyan összeállítással, amely az első négy Gyűjtemény lezárása után szerkesztett vagy keletkezett antológiákat tartalmazott. Ezek az olykor eltérő tartalmú részek eredetileg mintegy első változatát képezhették az akkor még nem létező harmadik Kosárnak, de a filozófiai értekezések Kosarának létrejötte, majd végső lezárása után ez a Gyűjtemény továbbra is megmaradt, és még hosszú ideig megőrizte nyitottságát. Viszont az ilyen önálló Gyűjteménnyel nem rendelkező iskolák kánonjai a Khuddakanikāya magvát képező szövegeket az első négy Gyűjteménybe helyezték el, így ezek a számukra is ismertek voltak.

A Rövid Beszédek Gyűjteményének ilyen viszonylag kései véglegesítése azonban nem minden esetben jelenti azt, hogy a könyveiben levő egyes szövegek is a legújabban keletkezettek közé tartoznak. Sőt, pl. a Beszédek szöveggyűjteménye (Suttanipāta) című könyv legrégebbi részei egyáltalán a kánon legősibb szövegei, így tehát korábbiak, mint az első négy Nikāya számos beszéde, amelyek közül néhány fel is idézi e régebbi verseket. Mindemellett a beszédek időrendi besorolásának főbb szempontjai sem feltétlenül mindig valóban a keletkezés sorrendjét mutatják meg, hiszen a régi szóformák vagy versmértékek a Buddha korában együtt éltek az újabbakkal, így alkalmasint csak stilisztikai váltásról lehet beszélni, függően attól, hogy kinek és miről szól a mondanivaló.

Mindezek miatt nem könnyű meghatározni azt sem, hogy a Khuddakapāṭha egyes szövegei jelen formájukban mikor jöttek létre. Az viszont bizonyosnak látszik, hogy a könyv gyűjteményként elég új, valószínűleg már Srí Lankán állították össze a kánon véglegesítése és leírása előtt. Mivel a buddhizmus a szigetre Asóka idején, az i. e. 3. században került és a kánont az i. e. 1. században rögzítették írásba, így ennyiben behatárolható az az időszak, amikor a szövegek szerkesztése a végső formát adta a kánonnak, tehát a Rövid szövegeknek is.

A Khuddakapāṭha kilenc szövegéből nyolc megtalálható a kánon más helyein is, ezért azok keletkezésének körülményei – az alkalmak, amikor a Buddha először mondta el azokat –, sok esetben már ott kiderülnek, máskor viszont csak a szóbeli hagyományokat később lejegyző kommentárokból ismerhetők meg. A könyv részeinek sorrendje azonban nem az időbeliséget követi, hanem a megszabadulás útját.

1. A három menedék

A menedékhez járulást elsőként a világi vagy szerzetesi Gyülekezetbe történő belépéskor mondja el ünnepélyesen a gyakorló. A formula a Buddhától származik benáreszi tartózkodásának idejéből.

Megvilágosodását követően a Buddha egy-egy hétig többször is egy-egy fa alatt tartózkodott. A negyedik héten két átutazóban levő kereskedő – Tapussza és Bhallika – tejberizzsel és mézes falatokkal kínálta meg, majd annak elfogyasztása után menedékért járultak a Buddhához és a Tanhoz (jóllehet a Tant akkor még nem hirdette a Buddha), így ők lettek az első világi követők (Mv I, 4). Miután a Buddha tanítani kezdett, egy gazdag benáreszi kereskedő fia, Jasza is a követőjévé vált. Az apja azonban keresni kezdte, így eljutott a Buddhához, aki röviden bevezette őt a Tan alapjaiba. Ezt követően a világi követővé vált apa szájából hangzott el először a Buddhához, a Tanhoz és a Gyülekezethez járulás hármas formulája. Később a Buddhának már összesen hatvan szerzetes tanítványa lett, akik néhány hónap alatt elérték a megvilágosodást, Méltóvá (arahat) lettek (Mv I, 7-10). Ekkor mesterük összehívta őket és mondván, hogy ketten egyazon úton ne menjenek, hatvanukat hatvan irányba szétküldte a Tant hirdetni. Missziójuk igen sikeres volt, mert minden irányból sok jelölt érkezett, hogy a Buddha felvegye őket a Gyülekezetbe. A hosszas utazás azonban kissé kellemetlen volt a számukra. A Buddha a tarthatatlanná vált helyzeten segített, és a hatvan Méltónak engedélyezte, hogy az arra alkalmasokat többek között a három menedék háromszori elmondása után felvegyék a Gyülekezetbe (Mv I, 12, 3-4).

2. A tíz gyakorlási út

Aki a gyülekezet tagjává vált, az világiként öt, szerzetesként tíz gyakorlási utat fogad el. Ezeket a Buddha mondta el Szávatthinál a Dzséta-ligetben, Anáthapindika parkjában, amikor az újoncokban felmerült a kérdés, hogy hány és milyen gyakorlási szabályt kövessenek (Mv I, 56).

3. A harminckét jellegzetesség

Aki az erkölcsösséggel és a gyakorlási utakkal megtisztította magát, az készen áll a meditáció gyakorlására. Ennek egyik legalapvetőbb módszere a test feletti éberség, ezen belül is a test belső részeinek, azok jellegének tudatosítása. A Buddha a test e részeit többször is fölsorolta olyan beszédeiben, amelyek az éberség gyakorlatát magyarázzák el (DN 22, MN 10, MN 119).

4. A fiú kérdései

A meditáció immár a bölcsességhez vezetheti el a gyakorlót, aki erről a kérdésekre adott helyes válasszal adhat tanúbizonyságot. A kérdést eredetileg a Buddha tette fel Szópákának.

Szópáka négyhónapos volt, amikor apja meghalt és őt a nagybátyjához adták. Hétéves korában a nagybátyja egy temetőbe vitte, mert vitába szállt az unokatestvérével. Ott megkötözte a kezeit és egy halotthoz rögzítette őt remélve, hogy majd a sakálok megeszik. Éjjel a sakálok valóban jöttek is és a gyermek sírni kezdett. A Buddha – látva Szópáka Méltóságra rendeltségét – egy ragyogó fényt küldött, így a fiú eloldhatta kötelékeit, majd a Buddha elé állt, mint „folyamba lépett“. Közben az anyja keresni kezdte, de a nagybácsi nem mondott semmit sem. Ekkor a Buddhához ment úgy gondolva, hogy ő mindent tud a múltban, a jelenben és a jövőben. Ahogy közeledett, a Buddha láthatatlanná tette a fiút és az anyának a Tant tanította kifejtve, hogy a fiak nem oltalmak, a vérségi kötelék nem menedék. A Tant hallgatva az anya folyamba lépetté vált, a fiú pedig Méltóvá lett. Ezután a Buddha láthatóvá tette a fiút az anyja számára és engedélyezte a fiúnak, hogy a Gyülekezetbe lépjen. Kis idővel később a Buddha a magasabb felszentelést is meg kívánta adni neki, ezért kérdéseket tett fel, amikre ő helyesen válaszolt (Thag. 480-486; ThagA. i. 477-478; Ap. i. 64-65).

5. Az áldás beszéde

Az eddigiek mind áldást jelentenek, így most öszszefoglalásul a Buddha legfelsőbb áldásról szóló beszéde következik, amit Szávatthinál mondott el.

Dzsambudípa (India) földrészén számosan összegyűltek és különféle történeteket meséltek, majd arról beszélgettek, hogy mi az áldás és ki az, aki erre valóban tudja a választ. Voltak, akik szerint a látás a legnagyszerűbb áldás, mások szerint a hallás az, ismét mások szerint a többi érzékelés. Az eltérő nézetek képviselői vitába szálltak egymással, végül az emberek az egész földön mindenütt erről vitatkoztak. Az emberek védőistenei meghallották e társalgást, és ők is elkezdtek gondolkodni az áldásokról. Erről értesültek a földi istenek is, és ők szintén megvitatták a kérdést, de őket meghallották a fölöttük álló istenségek és ők is erről kezdtek el beszélgetni stb. Ez így ment egészen a legfelsőbb Tiszta Földekig, míg azután a tízezer világban mindenhol erről gondolkodtak. Végül az istenek uralkodójukhoz, Szakkához fordultak, aki tudta, hogy csak a Buddha adhat választ, ezért egy istenséget küldtek el hozzá a kérdéssel. Erre válaszolva hangzik el a vers (KhpA. 118-124).

6. A drágaság beszéde

Amíg az Áldás beszéde saját védelemként szolgál elhárítva mindannak a rossznak a feltételeit, amelyekből a káros cselekvése és az üdvös nem cselekvése származhat, addig ez a beszéd mások védelmét biztosítja, elhárítva olyan rosszak feltételeit, mint a nem kívánatos nem emberi lények jelenléte stb. Eredete a következő:

Liccshaví fővárosában, Vészálíban egyszer éhínség volt a nagy szárazság és a rossz aratás miatt. Kezdetben csak a szegények haltak meg, akiknek holttetemét kitették. Ezek bűze azonban számos nem emberi lényt vonzott a városba, ezért még többen haltak meg. Közben egy hatalmas járvány is kitört. Az éhínség, a nem emberi lények és a járvány hármas sorscsapásának elhárítására végül a Buddhát kérték fel. Ő meg is érkezett a városhoz és azt követően rövid idő múltán elkezdett esni az eső. Amint a Buddha Vészálíhoz érkezett, az istenek uralkodója Szakka is odament istenek kíséretében, ami miatt a nem emberi lények többsége elmenekült. A Buddha a városkapunál megállva Ánandához szólt, hogy tanulja meg a Drágaság beszédét és ezt ismételgetve járja körül a város falait, miközben a Buddha alamizsnáscsészéjéből vizet fröcsköl szét. Amikor Ánanda visszatért, a város összes lakosa és az istenek egy nagy teremben gyűltek össze, ahol a Buddha immár mindannyiuknak elmondta a verset (KhpA. 161-166).

7. A falakon túl beszéde

Ezt a beszédet a Buddha Magadha fővárosában, Rádzsagahában mondta el. Előző éjszaka az eltávozott szellemek (peta) nagy zajongást csaptak Bimbiszára király palotájában, mert az nem teljesítette a számukra megígért vendéglátást. Ugyanis több világkorszakkal ezelőtt néhány ember az akkori buddhának és Gyülekezetének szánt alamizsnát eltulajdonította, ennek következményeként sokáig az alvilágban szenvedtek, majd újabb világkorszakok múltán eltávozott szellemek lettek. Az ekkori világkorszak buddhája közölte velük, hogy a jövőben Bimbiszára király – az ő rokonuk – vendégül fogja látni a Buddhát és ennek érdemeit átruházza rájuk. Most azért zajongtak, mert a közelben vártak reménykedve, azonban a király még nem váltotta valóra az ígéretet. A Buddha mindezt elmagyarázta Bimbiszárának, aki alamizsnát adott a falakon túl várakozó eltávozottak nevében, boldoggá téve őket. Ezek után mondta el a Buddha ezt a verset (PvA. 19-24; KhpA. 202-207).

8. A kincs-halom beszéde

Míg az előző beszéd az érdemek hiányának következményeiről szólt, addig ebben a beszédben a Buddha az érdemteli tetteket mondja el Szávatthinál. Ott ugyanis élt egy gazdag földbirtokos, aki egy alkalommal alamizsna adományt adott a Buddha Gyülekezetének. Ugyanakkor a királynak szüksége volt pénzre, ezért magához hívatta őt. Ő azonban tetteit és gondolatait a Buddha Gyülekezetének szentelte, ezért visszaüzent, hogy majd később megy, mivel most a kincs felhalmozásával van elfoglalva. A Buddha e vendéglátás után mondta el ezt a beszédét (KhpA. 216-217).

9. A szerető jóság beszéde

Az előző szöveg az érdemeket sorolja fel, ez a beszéd viszont azt mutatja meg, hogy a gyűlölködés elvetése, a mások iránti szerető jóság meditációjának gyakorlása mennyire gyümölcsöző és a felébredéshez vezető. Elmondására az adott alkalmat a Buddhának, hogy a Himálaja hegyeiben meditáló szerzeteseket a helyi istenségek állandóan zaklatták, míg végül a Szávatthinál tartózkodó Buddhához fordultak. A Buddha a szerzeteseknek ezzel a verssel válaszolt. A szerzetesek most már ezt a meditációt gyakorolták, így azután az istenségek békén hagyták őket (KhpA. 232-236).

Amint az látható, a Khuddakapāṭha részeinek elrendezése határozott szerkesztői koncepcióról tanúskodik. A gyűjtemény egyfajta kézikönyvként használható azok számára, akik szeretnék a Buddha alapvető tanait megismerni és megélni. Mindez nem csupán e kis könyvecske szellemiségének átvételét jelenti, hanem szavainak kultikus gyakorlattá válását is. E szövegek nagy része a théraváda követője számára nem egyszerűen napi olvasmány, vagy pontosabban fejből elmondott felidézése a megfelelő magatartásnak, hanem a mindennapi szokásos tiszteletadás és áhítat eljárásának is szerves eleme. Mindezeken túl a szövegek túlnyomó többségét az ún. védelem (paritta) eljárásának alkalmazásakor is recitálják, így ez a szöveggyűjtemény a későbbiekben keletkezett paritta-könyvek előfutárának is tekinthető.

A paritta eredetileg a kánon egyes beszédeinek, verseinek védelem és üdvözülés céljából történő elmondását jelentette. A tulajdonképpeni első paritta a Drágaság beszéde, ami keletkezésének és felhasználásának körülményeivel magyarázható. Az ilyen kánoni szövegek azután a későbbiekben újabbakkal is kiegészültek. A paritták szolgálhatnak:

  1. veszélyek (kígyómarás, rablók, dühöngő elefánt, tűz, méreg, gyilkos, csapda) elleni védekező eszközként,
  2. áldásban és üdvözülésben részesülés eszközeként,
  3. gonosz szellemeket elűző eszközként,
  4. világi értékek (hosszú élet, szépség, boldogság, hatalom) megszerzésének eszközeként,
  5. meditációt támogató eszközként.

A paritta ceremóniája a théraváda országokban és különösen Srí Lankán már az élet minden területét áthatja. Léteznek rendszeresen megismételt eljárások, például naponta reggel és este, vagy évente a születésnapokon, de alkalmilag is végeznek ilyen szolgálatot születésnél, házasságkor, halál esetében, egy ház felszentelésekor, betegségeknél vagy különleges, váratlan eseményeknél. A paritta-szolgálat egyben érdemteli tettek felhalmozására is alkalmas a világiak és a szerzetesek számára egyaránt. Az eljárások során a leggyakrabban három szöveget használnak, a jelen könyvben is szereplő Maṅgalasuttát, Ratanasuttát és Mettasuttát.

A ceremóniák számos olyan elemre épülnek, amelyek már a Khuddakapāṭha szövegeiben is előfordulnak. Így például a Drágaság beszédének 8. versszakában a rendíthetetlenség jelképeként szó esik „Indra oszlopáról“ (indakhīla), ami a későbbi paritta-szolgálat egyik tárgyi eszközévé vált, mint amely üdvösséget ad és a Buddha tulajdonságait is hordozza.

Ugyanezen sutta első alkalmazásakor Ánanda a vízzel való beszórást is elvégezte, ezt pedig ma is számos esetben megteszik a gyógyulás érdekében és a gonosz elűzésére.

Szintén ehhez a beszédhez kapcsolódik a hétnapos ceremónia eredete, ugyanis a Buddha akkoriban két hetet töltött Vészálíban, és ezt a szöveget hét egymást követő napon át recitálták (DhpA. iii, 196). Az eljárás hatóerejét Srí Lankán is kénytelenek voltak kipróbálni I. Upatissza uralkodása idején (362-409), amikor ott szintén éhínség volt és járvány tört ki (Cvṁ. xxxvii. 195 pp.). Jóval később II. Széna (851–885) oly nagyra értékelte a suttát, hogy az egészet aranylapokra íratta és tiszteletére nagy ünnepséget rendezett (Cvṁ.li. 79).

A Ratanasutta példája megmutatja, hogy e szövegek varázserővel rendelkező mantrák (páli: manta) is lehetnek, amelyeket azután amulettként is használhatnak. Amulettként történő alkalmazásakor a Ratanasutta már yantraként is működik. A yantra egy többnyire geometrikus alakzat, amibe egy mantra szótagjait írják. A yantra elkészítéséhez különleges rítus elvégzése szükséges, aminek során egy szerzetes ezerszer recitálja a szöveget. A Ratanasutta yantraként a következőképpen nézhet ki:

yā-a-sa nī-nta-k dha-li-kacca bhū-kkhe-su tā-sa-ṇa ni-bbe-n
sa-va-tu mā-bhū-bhā ga-tā-si tā-su-taṁ ni-ma bhu-nā
mmā-bha ni-va vā-ntu yā-a ni-tho va-pi

A szótagokat, illetve betűket a megfelelő rendben kell mondani, azaz először minden egységnek az első szótagját vagy betűit kell figyelembe venni, majd újra az első egységtől indulva minden második szótagot, végül ahol van, ott ugyanígy a harmadik szótagot vagy betűcsoportot kell kiolvasni. Így végül is a sutta első versszaka bontakozik ki:

yā-nī-dha bhū-tā-ni sa-mā-ga-tā-ni
bhu-mmā-ni vā yā-ni va a-nta-li-kkhe
sa-bbe va bhū-tā su-ma-nā bha-va-ntu
a-tho pi sa-k-kacca su-ṇa-n-tu bhā-si-taṁ

Amint látható, a Khuddakapāṭha a Buddha tanításaival ismerkedő kezdőnek éppoly fontos kézikönyve lehet, mint az előrehaladottabb gyakorlónak, legyen az világi vagy szerzetes. Azt, hogy a szövegek a szerepüket betölthessék, nagymértékben elősegíti a kis könyv második részének könnyen ritmizálható verses formája. A jelen fordítás azonban csak a nyolc szótagú anuṭṭhubha versmértéket próbálta meg valamelyest visszaadni a könnyen mondhatóság kedvéért, de a többi ritmikai képlet követésére nem vállalkozik.

A Rövid szövegek mostani közlése nem tartalmaz sem átfogó értelmezéseket, sem egyes szavak és kifejezések jelentését megvilágító magyarázatokat, ezt meghagyja a főiskolai órák feldolgozásának. Kárpótlásul viszont teljes terjedelmében olvasható a Khuddakapāṭha páli szövege.

Sabbe sattā bhavantu sukhitattā!

Minden lény váljon boldoggá!

Budapest, 1998. július

Porosz Tibor

Khp 1. A három menedék (Saraṇattayaṁ)

A Felébredetthez járulok menedékért.
A Tanhoz járulok menedékért.
A Gyülekezethez járulok menedékért.

Másodszor is a Felébredetthez járulok menedékért.
Másodszor is a Tanhoz járulok menedékért.
Másodszor is a Gyülekezethez járulok menedékért.

Harmadszor is a Felébredetthez járulok menedékért.
Harmadszor is a Tanhoz járulok menedékért.
Harmadszor is a Gyülekezethez járulok menedékért.

Páli forrás:

Buddhaṁ saraṇaṁ gacchāmi.
Dhammaṁ saraṇaṁ gacchāmi.
Saṅghaṁ saraṇaṁ gacchāmi.

Dutiyam pi buddhaṁ saraṇaṁ gacchāmi.
Dutiyam pi dhammaṁ saraṇaṁ gacchāmi.
Dutiyam pi saṅghaṁ saraṇaṁ gacchāmi.

Tatiyam pi buddhaṁ saraṇaṁ gacchāmi.
Tatiyam pi dhammaṁ saraṇaṁ gacchāmi.
Tatiyam pi saṅghaṁ saraṇaṁ gacchāmi.

Khp 2. A tíz gyakorlási út (Dasasikkhāpadaṁ)

  1. Az élőlények megölésétől való tartózkodás gyakorlási útját vállalom.
  2. A nem adott elvételétől való tartózkodás gyakorlási útját vállalom.
  3. A tisztátalan élettől való tartózkodás gyakorlási útját vállalom.
  4. A hamis beszédtől való tartózkodás gyakorlási útját vállalom.
  5. A pálinka, bor és bódító ital miatti nemtörődömségtől való tartózkodás gyakorlási útját vállalom.
  6. A nem megfelelő időben étkezéstől való tartózkodás gyakorlási útját vállalom.
  7. A táncolás, éneklés, zenélés és mutatványok megtekintésétől való tartózkodás gyakorlási útját vállalom.
  8. A nyaklánc hordásától, illatszerrel ékesítéstől, kenőccsel szépítkezéstől való tartózkodás gyakorlási útját vállalom.
  9. A magas fekvőhelyektől és széles fekvőhelyektől való tartózkodás gyakorlási útját vállalom.
  10. Az arany és ezüst elfogadásától való tartózkodás gyakorlási útját vállalom.

Páli forrás:

  1. Pāṇātipātā veramaṇī sikkāpadaṁ samādiyāmi.
  2. Adinnādānā veramaṇī sikkāpadaṁ samādiyāmi.
  3. Abrahmacariyā veramaṇī sikkāpadaṁ samādiyāmi.
  4. Musāvādā veramaṇī sikkāpadaṁ samādiyāmi.
  5. Surāmerayamajjappamādaṭṭhānā veramaṇī sikkāpadaṁ samādiyāmi.
  6. Vikālabhojanā veramaṇī sikkāpadaṁ samādiyāmi.
  7. Naccagītavāditavisūkadassanā veramaṇī sikkāpadaṁ samādiyāmi.
  8. Mālāgandhavilepana dhāraṇamaṇdanavibhūsanaṭṭhānā veramaṇī sikkāpadaṁ samādiyāmi.
  9. Uccāsayanamahāsayanā veramaṇī sikkāpadaṁ samādiyāmi.
  10. Jātarūparajatapaṭiggahanā veramaṇī sikkāpadaṁ samādiyāmi.

Khp 3. A harminckét jellegzetesség (Dvattiṁsākāraṁ)

E testben van: haj, szőr, köröm, fog, bőr, hús, ín, csont, csontvelő, vese, szív, máj, rekeszizom, lép, tüdő, bél, bélfodor, gyomortartalom, ürülék, epe, nyálka, genny, vér, izzadság, zsír, könny, bőrfaggyú, nyál, takony, izületi nedv, vizelet, a koponyában agy.

Páli forrás:

Atthi imasmiṁ kāye kesā lomā nakhā dantā taco maṁsaṁ nahāru aṭṭhi aṭṭimiñjā vakkaṁ hadayaṁ yakanaṁ kilomakaṁ pihakaṁ papphāsaṁ antaṁ antaguṇaṁ udariyaṁ karīsaṁ pittaṁ semhaṁ pubbo lohitaṁ sedo medo assu vasā kheḷo siṁghāṇikā lasikā muttaṁ matthake matthaluṅgaṁ.

Khp 4. A fiú kérdései (Kumārapañhaṁ)

Mi egy?
Minden lény táplálék által van.

Mi kettő?
A név és forma.

Mi három?
A három érzés.

Mi négy?
A Négy Nemes Igazság.

Mi öt?
A ragaszkodás öt halmaza.

Mi hat?
A hat belső alap.

Mi hét?
A megvilágosodás hét tényezője.

Mi nyolc?
A Nemes Nyolcrétű Ösvény.

Mi kilenc?
A lények kilenc lakóhelye.

Mi tíz?
A tíz tényezővel felruházottat mondják Méltónak.

Páli forrás:

Eka nāma kiṁ?
Sabbe sattā āhāraṭṭhitikā.

Dve nāma kiṁ?
Nāmañ ca rūpañ ca.

Tīṇi nāma kiṁ?
Tisso vedanā.

Cattāri nāma kiṁ?
Cattāri ariyasaccāni.

Pañca nāma kiṁ?
Pañcupādānakkhandhā.

Cha nāma kiṁ?
Cha ajjhattikāni āyatanāni.

Satta nāma kiṁ?
Satta bojjhaṅgā.

Aṭṭha nāma kiṁ?
Ariyo aṭṭhaṅgiko maggo.

Nava nāma kiṁ?
Nava sattāvāsā.

Dasa nāma kiṁ?
Dasah’aṅgehi samannāgato arahā ti pavuccati.

Khp 5. Az áldás beszéde (Maṅgalasuttaṁ)

Így hallottam. Egyszer a Magasztos Szávatthinál tartózkodott a Dzséta-ligetben Anáthapindika parkjában. Akkor egy bizonyos istenség az éjszaka utolsó szakaszában rendkívüli szépségével az egész Dzséta-ligetet beragyogva a Magasztoshoz ment és tisztelettel köszöntötte őt, majd oldalra állt. Oldalt állva az istenség verssel szólott a Magasztoshoz:

(1) A sok isten és sok ember
gondolkodott áldásokról
saját üdvüket remélve.
Ó mondd a legfelsőbb áldást!

(2) Nem társulás a balgákkal,
De társulás okosokkal,
Tisztelni a tisztelendőt –
Ez hát a legfelsőbb áldás!

(3) Megfelelő helyen élni,
Múltban megtett érdemteli,
Igaz felé irányulni –
Ez hát a legfelsőbb áldás!

(4) Sok igazság és ügyesség,
Jól gyakorolt fegyelmezés,
A jól elmondott beszédek –
Ez hát a legfelsőbb áldás!

(5) Anyát, apát támogatni,
Gyermeket, asszonyt ellátni,
Zavartalan tevékenység –
Ez hát a legfelsőbb áldás!

(6) Adás és erényes élet,
A rokonok ellátása,
Kifogástalan cselekvés –
Ez hát a legfelsőbb áldás!

(7) Rosszat elvetni, elhagyni,
Bódító italt megvonni,
Erényben szorgosnak lenni –
Ez hát a legfelsőbb áldás!

(8) Megbecsülés és szerénység,
Elégedettség és hála,
Idejében Tant hallani –
Ez hát a legfelsőbb áldás!

(9) Türelem és közvetlenség,
Remeték megpillantása,
Idejében Tant tárgyalni –
Ez hát a legfelsőbb áldás!

(10) Önuralom, tiszta élet,
Nemes Igazság látása,
A kialvást véghezvinni –
Ez hát a legfelsőbb áldás!

(11) Világi dolgok hatása
a tudatot nem ingatja,
bánatmentes, tiszta, óvott –
Ez hát a legfelsőbb áldás!

(12) Akik ilyeneket tesznek
mindenütt győzhetetlenek,
mindenütt az üdvhöz jutnak –
Ez a legfelsőbb áldásuk!

Páli forrás:

Evaṁ me sutaṁ. Ekaṁ samayaṁ bhagavā Sāvatthiyaṁ viharati Jetavane Anāthapiṇḍikassa ārāme. Atha kho aññatarā devatā abhikkantāya rattiyā abhikkantavaṇṇā kevalakappaṁ Jetavanaṁ obhāsetvā yena bhagavā ten’ upasaṅkami, upasaṅkamitvā bhagavantaṁ abhivādetvā ekam antaṁ aṭṭhāsi, ekam antaṁ ṭhitā kho sā devatā bhagavantaṁ gāthāya ajjhabhāsi:

(1) Bahu devā manussā ca maṅgalāni acintayuṁ
Ākaṅkhamānā sotthānaṁ: Brūhi maṅgalam uttamaṁ!

(2) Asevanā ca bālānaṁ, paṇḍitānañ ca sevanā,
Pūjā ca pūjaneyyānaṁ: etaṁ maṅgalam uttamaṁ!

(3) Paṭirūpadesavāso ca pubbe ca katapuññatā
Attasammāpaṇidhi ca: etaṁ maṅgalam uttamaṁ!

(4) Bāhusaccañ ca sippañ ca vinayo ca susukkhito
Subhāsitā ca yā vācā: etaṁ maṅgalam uttamaṁ!

(5) Mātāpitu-upaṭṭhānaṁ puttadārassa saṅgaho
Anākulā ca kammantā: etaṁ maṅgalam uttamaṁ!

(6) Dānañ ca dhammacariyā ca ñātakānañ ca saṅgaho
Anavajjāni kammāni: etaṁ maṅgalam uttamaṁ!

(7) Ārati virati pāpā majjapānā ca saṁyamo
Appamādo ca dhammesu: etaṁ maṅgalam uttamaṁ!

(8) Gāravo ca nivāto ca santuṭṭhī ca kataññutā
Kālena dhammasavanaṁ: etaṁ maṅgalam uttamaṁ!

(9) Khantī ca sovacassatā samaṇānañ ca dassanaṁ
Kālena dhammasākacchā: etaṁ maṅgalam uttamaṁ!

(10) Tapo ca brahmacariyañ ca ariyasaccāna ’dassanaṁ
Nibbānasacchikiriyā ca: etaṁ maṅgalam uttamaṁ!

(11) Phuṭṭhassa lokadhammehi cittaṁ yassa na kampati
Asokaṁ virajaṁ khemaṁ: etaṁ maṅgalam uttamaṁ!

(12) Etādisāni katvāna sabbattham aparājitā
Sabbattha sotthiṁ gacchanti: taṁ tesaṁ maṅgalam uttamaṁ!

Khp 6. A drágaság beszéde (Ratanasuttaṁ)

(1) Amely létezők itt összejöttek,
földiek vagy odafentiek,
mind e létező elméje legyen derült
és ügyelve hallgassák a mondanivalót.

(2) Ezért létezők figyeljetek mind:
szerető jóságot tanúsítsatok az emberi nem iránt,
akik nappal és éjjel ajándékokat hoznak nektek,
ezért védelmezzétek őket fáradhatatlanul!

(3) Ami érték itt vagy túlnan van,
vagy ami becses drágaság a mennyben,
mindez nem hasonlítható a Túlonjutotthoz!
E becses drágaság a Felébredettben van,
eme igazsággal üdvösség legyen!

(4) A pusztulás, az eloszlás, a halálnélküliség becsessége,
amihez a Szakják bölcse összpontosítással elért.
Ezen Tanhoz semmi sem hasonlítható!
E becses drágaság a Tanban van,
eme igazsággal üdvösség legyen!

(5) A leghatalmasabb Felébredett világítóként dicsőítette azt,
amit hiánytalan összpontosításnak mondanak.
Ezen összpontosításhoz hasonló nem ismeretes!
E becses drágaság a Tanban van,
eme igazsággal üdvösség legyen!

(6) A nyugalmasok nyolc személyt magasztalnak,
akik négy párt alkotnak.
Ők a Fenséges adományra érdemes tanítványai.
Amit nekik adnak, az nagy gyümölcsöt hoz.
E becses drágaság a Gyülekezetben van,
eme igazsággal üdvösség legyen!

(7) Akik rögzített elmével, érzékiség nélkül,
Gótama tanításának szentelődnek,
azok célhoz értek, a halálnélkülibe merültek,
a kialvást ingyen elnyerik.
E becses drágaság a Gyülekezetben van,
eme igazsággal üdvösség legyen!

(8) Mint ahogy Indra oszlopa a földben szilárd,
a négy széltől ingatatlan,
ahhoz hasonlónak mondom a jó embert,
aki a Nemes Igazságokat teljesen látja.
E becses drágaság a Gyülekezetben van,
eme igazsággal üdvösség legyen!

(9) Akik a jól hirdetett Nemes Igazságokat
mély bölcsességgel birtokolják,
még ha nagyon figyelmetlenek is,
a nyolcadik létesülést nem veszik fel.
E becses drágaság a Gyülekezetben van,
eme igazsággal üdvösség legyen!

(10) A látás elnyerésével együtt
három eszme tűnik el:
a személyiség nézete, a kétely,
meg mindenféle szabály és szertartás.
És a négy tévút elkerülhető,
a hat főbűnt is képtelenség megtenni.
E becses drágaság a Gyülekezetben van,
eme igazsággal üdvösség legyen!

(11) Még ha rossz cselekedetet tesz is
testtel, szóval vagy gondolattal,
nem képes azt eltitkolni,
ez képtelenség az utat látó számára – úgy mondják.
E becses drágaság a Gyülekezetben van,
eme igazsággal üdvösség legyen!

(12) Mint amilyen a bozóterdő virágkoronája
nyáron, a nyár első hónapjában,
ahhoz hasonlónak mutatta meg a kiváló Tant,
a kialváshoz vezetőt, végső boldogulásul.
E becses drágaság a Felébredettben van,
eme igazsággal üdvösség legyen!

(13) A kiváló, a kiválót ismerő, a kiválót adó, a kiválót hozó,
a legfelsőbb megmutatta a kiváló Tant.
E becses drágaság a Felébredettben van,
eme igazsággal üdvösség legyen!

(14) Elpusztult a régi és új nem születik,
elhagyták a gondolatok a jövendő létesülést.
A magok elpusztultak, a szándékok növekedéstől mentesek,
kialszanak a bölcsek, mint e lámpa.
E becses drágaság a Gyülekezetben van,
eme igazsággal üdvösség legyen!

(15) Amely létezők itt összejöttek,
földiek vagy odafentiek,
hódoljunk a Túlonjutottnak,
az istenek és emberek által tiszteltnek, a Felébredettnek!
Üdvösség legyen!

(16) Amely létezők itt összejöttek,
földiek vagy odafentiek,
hódoljunk a Túlonjutottnak,
az istenek és emberek által tiszteltnek, a Tannak!
Üdvösség legyen!

(17) Amely létezők itt összejöttek,
földiek vagy odafentiek,
hódoljunk a Túlonjutottnak,
az istenek és emberek által tiszteltnek, a Gyülekezetnek!
Üdvösség legyen!

Páli forrás:

(1) Yānīdha bhūtāni samāgatāni
bhummāni vā yāni va antalikkhe
Sabbe va bhūtā sumanā bhavantu
atho pi sakkacca suṇantu bhāsitaṁ.

(2) Tasmā hi bhūtā nisāmetha sabbe:
mettaṁ karotha mānusiyā pajāya
Divā ca ratto ca haranti ye baliṁ
tasmā hi ne rakkhatha appamattā!

(3) Yaṁ kiñci vittaṁ idha vā huraṁ vā
saggesu vā yaṁ ratanaṁ paṇītaṁ
Na no samaṁ atthi tathāgatena!
Idam pi buddhe ratanaṁ paṇītaṁ,
etena saccena suvatthi hotu!

(4) Khayaṁ virāgaṁ amataṁ paṇītaṁ
yad ajjhagā sakyamunī samāhito
Na tena dhammena sam’atthi kiñci!
Idam pi dhamme ratanaṁ paṇītaṁ,
etena saccena suvatthi hotu!

(5) Yaṁ buddhaseṭṭho parivaṇṇayi suciṁ
samādhim ānantarikaññam āhu
Samādhinā tena samo na vijjati!
Idam pi dhamme ratanaṁ paṇītaṁ,
etena saccena suvatthi hotu!

(6) Ye puggalā aṭṭha sataṁ pasatthā
cattāri etāni yugāni honti,
Te dakkhiṇeyyā sugatassa sāvakā,
etesu dinnāni mahapphalāni:
Idam pi saṅghe ratanaṁ paṇītaṁ,
etena saccena suvatthi hotu!

(7) Ye suppayuttā manasā daḷhena
nikkāmino Gotamasāsanamhi,
Te pattipattā amataṁ vigayha
laddhā mudhā nibbutiṁ bhuñjamānā.
Idam pi saṅghe ratanaṁ paṇītaṁ,
etena saccena suvatthi hotu!

(8) Yath’indakhīlo paṭhaviṁ sito siyā
catubbhi vātehi asampakampiyo,
Tathūpamaṁ sappurisaṁ vadāmi
yo ariyasaccāni avecca passati.
Idam pi saṅghe ratanaṁ paṇītaṁ,
etena saccena suvatthi hotu!

(9) Ye ariyasaccāni vibhāvayanti
gambhīrapaññena sudesitāni,
Kiñcāpi te honti bhusappamattā
na te bhavaṁ aṭṭhamaṁ ādiyanti.
Idam pi saṅghe ratanaṁ paṇītaṁ,
etena saccena suvatthi hotu!

(10) Sahāv’assa dassanasampadāya
tayassu dhammā jahitā bhavanti:
Sakkāyadiṭṭhi vicikicchitañ ca
sīlabbataṁ vāpi yad atthi kiñci
Catūh’apāyehi ca vippamutto,
cha cābhiṭhānāni abhabbo kātuṁ.
Idam pi saṅghe ratanaṁ paṇītaṁ,
etena saccena suvatthi hotu!

(11) Kiñcāpi so kammaṁ karoti pāpakaṁ
kāyena vācā uda cetasā vā
Abhabbo so tassa paṭicchādāya
abhabbatā diṭṭhapadassa vuttā.
Idam pi saṅghe ratanaṁ paṇītaṁ,
etena saccena suvatthi hotu!

(12) Vanappagumbe yathā phussitage
gimhānamāse paṭhamasmiṁ gimhe
Tathūpamaṁ dhammavaraṁ adesayi
nibbānagāmiṁ paramaṁ hitāya.
Idam pi buddhe ratanaṁ paṇītaṁ,
etena saccena suvatthi hotu!

(13) Varo varaññū varado varāharo
anuttarodhammavaraṁ adeyasi.
Idam pi buddhe ratanaṁ paṇītaṁ,
etena saccena suvatthi hotu!

(14) Khīṇaṁ purāṇaṁ navaṁ natthisambhavaṁ,
virattacittā āyatike bhavasmiṁ,
Te khīṇabījā avirūḷhicchandā
nibbanti dhīrā yathā’yam padīpo.
Idam pi saṅghe ratanaṁ paṇītaṁ,
etena saccena suvatthi hotu!

(15) Yān’idha bhūtāni samāgatāni
bhummāni vā yāni va antalikkhe,
Tathāgataṁ devamanussapūjitaṁ
buddhaṁ namassāma!
Suvatthi hotu!

(16) Yān’idha bhūtāni samāgatāni
bhummāni vā yāni va antalikkhe,
Tathāgataṁ devamanussapūjitaṁ
dhammaṁ namassāma!
Suvatthi hotu!

(17) Yān’idha bhūtāni samāgatāni
bhummāni vā yāni va antalikkhe,
Tathāgataṁ devamanussapūjitaṁ
saṅghaṁ namassāma!
Suvatthi hotu!

Khp 7. A falakon túl beszéde (Tirokuḍḍasuttaṁ)

(1) Falakon túl állva várnak
az útelágazásokon,
kapuoszlopoknál várnak
saját otthonukhoz térve.

(2) Bár ha sok étel és ital,
táplálék előkészítve,
nem emlékszik rájuk senki,
múlt tettükből lett lényekre.

(3) Így adnak a rokonoknak
akik könyörületesek
tiszta, jó italt és ételt
a megfelelő időben:

(4) „Ez legyen a rokonoknak,
boldog rokonok legyenek.“
És ők arra összegyűlve
az eltávozott rokonok,

(5) a sok ételnek, italnak
kellőképpen örvendenek.
„Soká éljen minden rokon,
akiktől e vendéglátás,

(6) számunkra tett tisztelet ez,
aki adta gyümölcsöt nyer.“
Errefelé nincsen szántás,
tehéntartást sem ismernek,

(7) nincs itt kereskedelem sem,
sem arannyal adás-vétel;
adományból élnek itt meg
az idővel távozottak.

(8) Ahogy a víz fentről zúdul
és a mély helyre lefolyik,
éppen úgy az adomány itt
eltávozottakat szolgál.

(9) Ahogy a telt folyómedrek
teletöltik az óceánt,
éppen úgy az adomány itt
eltávozottakat szolgál.

(10) „Adtak nekem, tettek értem
rokonok, barátok, társak.“
Eltávozottaknak adjál
múlt tettüket felidézve.

(11) Sem a sírás vagy a bánat,
vagy másféle siránkozás
eltávozottnak nem segít,
ez marad a rokonoknak.

(12) Bár ez az adott adomány
Gyülekezetben alapszik,
hosszú ideig haszonnal
őket szolgálja azonnal.

(13) A rokonoknak szóló Tan
így most látható,
és az eltávozottaknak
tett nagyszerű tisztelet is,
és a szerzeteseknek
adott erő is;
nem kevés érdemet
cselekedtetek.

Páli forrás:

(1) Tirokuḍḍesu tiṭṭhanti sandhisaṅghāṭakesu ca
Dvārabāhāsu tiṭṭhanti āgantvāna sakaṁ gharaṁ.

(2) Pahute annapānamhi khajjabhojje upaṭṭhite
Na tesaṁ koci sarati sattānaṁ kammapaccayā.

(3) Evaṁ dadanti ñātīnaṁ ye honti anukampakā
Suciṁ paṇītaṁ kālena kappiyaṁ pānabhojanaṁ:

(4) Idaṁ vo ñātīnaṁ hotu, sukhitā hontu ñātayo.
Te ca tattha samāgantvā ñātipetā samāgatā,

(5) Pahute annapānamhi sakkaccaṁ anumodare.
Ciraṁ jīvantu no ñāti yesaṁ hetu labhāmase,

(6) Amhākañ ca katā pūjā dāyakā ca anipphalā.
Na hi tattha kasī atthi, gorakkh’ettha na vijjati,

(7) Vānijjā tādisī, natthi hiraññena kayakkayaṁ;
Ito dinnena yāpenti petā kālagatā tahiṁ.

(8) Unname udakaṁ vaṭṭaṁ yathā ninnaṁ pavattati,
Evam eva ito dinnaṁ petānaṁ upakappati.

(9) Yathā vārivahā pūrā paripūrenti sāgaraṁ
Evam eva ito dinnaṁ petānaṁ upakappati.

(10) Adāsi me akāsi me, ñātimittā sakhā ca me
Petānaṁ dakkhiṇaṁ dajjā pubbe kataṁ anussaraṁ.

(11) Na hi ruṇṇaṁ vā soko vā yā c’aññā paridevanā
Na taṁ petānaṁ atthāya, evaṁ tiṭṭhanti ñātayo.

(12) Ayañ ca kho dakkhiṇā dinnā saṅghamhi supatiṭṭhitā
Dīgharattaṁ hitāy’assa ṭhānaso upakappati.

(13) So ñātidhammo ca ayaṁ nidassito
Petānaṁ pūjā ca katā uḷārā
Balañ ca bhikkhūnaṁ anuppadinnaṁ
Tumehi puññaṁ pasutaṁ anappakaṁ.

Khp 8. A kincs-halom beszéde (Nidhikaṇḍasuttaṁ)

(1) Kincset félretesz az ember
mélyen a vízszinthez közel:
„Ha szükség lesz segítségre
e célra majd lesz itt nekem.

(2) Rossz a hírem a királynál,
avagy rablók szorongatnak,
vagy adósságot fizetve,
vagy éhínségben, balsorsban.“
Mind e célból, a világban
kincsnek mondottat félretesz.

(3) Bár jó helyre téve nyugszik
mélyen a vízszinthez közel,
mindez együtt mégsem mindig
szolgálja a szükségletét.

(4) Kincs a helyéről elmozdul,
vagy tompul az emlékezet,
vagy kígyók viszik el onnan,
vagy szellemek ragadják el,

(5) vagy egy nem kedvelt örökös
elemeli, míg nem látja.
Amint az érdem kimerül
ez az egész megsemmisül.

(6) De adással és erkölccsel,
megvonással, mérsékléssel,
akár asszony vagy egy férfi
kincse jó helyre van téve.

(7) Szentélyben, Gyülekezetben,
vagy személynél vagy vendégnél,
az anyánál vagy apánál,
vagy az idősebb testvérnél,

(8) ez a kincs jó helyre téve,
elvehetetlen követő;
ha feladva mennie kell,
ez lesz majd amivel elmegy.

(9) Nem közös ez így másokkal,
rabló nem viszi e kincset;
a bölcs érdemtelit tegyen
és e kincs lesz a követő.

(10) Ez istennek és embernek
minden örömet adó kincs,
amire ők vágyakoznak,
mindez azzal elnyerhető.

(11) A szép küllem és a szép hang,
a szép termet és szép forma,
az urasság és kíséret:
mindez azzal elnyerhető.

(12) Országlás, földrészt uralás,
kerékforgatás hatalma,
isten-uralom az égben:
mindez azzal elnyerhető.

(13) Az emberi elérése,
istenvilág élvezete,
a kialvás elérése:
mindez azzal elnyerhető.

(14) A barátok megszerzése,
és józan alkalmazással
tudás és megszabadulás:
mindez azzal elnyerhető.

(15) Vizsgálás és szabadulás,
és a tanítvány tökélye,
önébredés, ébredés-föld:
mindez azzal elnyerhető.

(16) Ilyen nagyok a jutalmak,
mik érdemmel elérhetők,
ezért bölcsek és okosok
dicsérik az érdem tettét.

Páli forrás:

(1) Nidhiṁ nidheti puriso gambhīre odakantike:
Atthe kicce samuppanne atthāya me bhavissati.

(2) Rājato vā durutassa corāto pīḷitassa vā
Iṇassa vā pamokkhāya dubbhikhe āpadāsu vā.
Etadatthāya lokasmiṁ nidhi nāma nidhīyate.

(3) Tāva sunihito santo gambhīre odakantike
Na sabbo sabbadā eva tassa tam upakappati.

(4) Nidhi vā ṭhānā cavati, saññā vā’ssa vimuyhati,
Nāgā vā apanāmenti, yakkhā vā pi haranti naṁ,

(5) Appiyā vā pi dāyādā uddharanti apassato.
Yadā puññakkhayo hoti sabbam etaṁ vinassati.

(6) Yassa dānena sīlena saṁyamena damena ca
Nidhi sunihito hoti itthiyā purisassa vā.

(7) Cetiyamhi saṅghe vā puggale atithīsu vā
Mātari pitari vā pi atho jeṭṭhamhi bhātari,

(8) Eso nidhi sunihito ajeyyo anugāmiko;
Pahāya gamanīyesu etam ādāya gacchati.

(9) Asādhāraṇam aññesaṁ acorāharaṇo nidhi;
Kayirātha dhīro puññāni, yo nidhi anugāmiko.

(10) Esa devamanussānaṁ sabbakāmadado nidhi,
Yaṁ yad evābhipatthanti, sabbam etena labhati.

(11) Suvaṇṇatā sussaratā susaṇṭhānasurūpatā
Ādhipaccaparivāro: sabbam etena labhati.

(12) Padesarajjam issariyaṁ cakkavaṭṭisukham piyaṁ
Devarajjam pi dibbesu: sabbam etena labhati.

(13) Mānusikā ca sampatti devaloke ca yā rati
Yā ca nibbānasampatti: sabbam etena labhati.

(14) Mittasampadam āgamma yoniso ve payuñjato
Vijjāvimutti vasībhāvo: sabbam etena labhati.

(15) Paṭisambhidā vimokkhā ca yā ca sāvakapāramī
Paccekabodhi buddhabhūmi: sabbam etena labhati.

(16) Evam mahatthikā esā yadidaṁ puññasampadā
Tasmā dhīrā pasaṁsanti paṇḍitā katapuññataṁ.

Khp 9. A szerető jóság beszéde (Mettasuttaṁ)

(1) Ezt tegye, aki az üdvösben jártas
és a nyugalom helyét kívánja elérni:
Legyen rátermett, egyenes, becsületes,
közvetlen, szelíd és nem öntelt.

(2) Legyen elégedett és könnyen eltartható,
csekély elfoglaltságú, mértékletes,
nyugodt érzékű, meggondolt,
nem arcátlan, családoknál nem sóvárgó.

(3) Semmi kicsinységet sem tesz,
amit más értelmesek helyteleníthetnek.
Legyenek boldogok és megóvottak,
Minden lény váljon boldoggá!

(4) Bármely élőlény, ki itt van,
esendő vagy erős, kivétel nélkül mind,
hosszú, nagy vagy közép méretű,
rövid, apró vagy termetes,

(5) látható vagy nem látható,
közelben vagy távollevő,
létező vagy megszülető –
Minden lény váljon boldoggá!

(6) Senki mást be ne csapjon,
másokat bárhogy is le ne becsüljön,
dühhel és ellenszenv érzületével
egymásnak szenvedést ne kívánjon.

(7) Mint ahogy az anya a saját gyermekét,
egyetlen gyermekét az életével védi,
éppúgy minden lény felé a
gondolatát terjessze ki határtalanul.

(8) Az egész világ iránti szerető jóság
gondolatát terjessze ki határtalanul,
fölfelé, lefelé és vízszintesen,
kötetlenül, rosszindulat és ellenségesség nélkül.

(9) Állva, járva, ülve vagy fekve,
de tompultság nélkül
ezt az éberséget határozza el.
Ez a legjobb tartózkodás itt, úgy mondják.

(10) És téves nézettől elfordulva,
az aki erkölcsös, látással teljes,
az érzékiség utáni vágyódást fegyelmezve
bizonyosan nem megy többet anyaméhbe.

Páli forrás:

(1) Karaṇīyaṁ atthakusalena
yan taṁ santaṁ padaṁ abhisamecca:
Sakko uju ca sūjū ca
suvaco c’assa mudu anatimānī.

(2) Santussako ca subharo ca
appakicco ca sallahukavutti
Santindriyo ca nipako ca
apagabbho kulesu ananugiddho.

(3) Na ca khuddaṁ samācare kiñci,
yena viññū pare upavadeyyuṁ.
Sukhino vā khemino hontu,
sabbe sattā bhavantu sukhitattā!

(4) Ye keci pāṇabhūt’atthi
tasā vā thāvarā vā anavasesā
Dīghā vā ye mahantā vā
majjhimā rassakā aṇukathūlā,

(5) Diṭṭhā vā ye vā adiṭṭhā
ye ca dūre vasanti avidūre
Bhūtā vā sambhavesī vā:
sabbe sattā bhavantu sukhitattā!

(6) Na paro paraṁ nikubbetha,
nātimaññetha katthaci naṁ kañci,
Vyārosanā paṭighasaññā
nāññamaññassa dukkhaṁ iccheyya.

(7) Mātā yathā niyaṁ puttaṁ
āyusā ekaputtam anurakkhe,
Evam pi sabbabhūtesu
mānasaṁ bhāvaye aparimāṇaṁ.

(8) Mettañ ca sabbalokasmiṁ
mānasaṁ bhāvaye aparimāṇaṁ
Uddhaṁ adho ca tiriyañ ca
asambādhaṁ averaṁ asapattaṁ.

(9) Tiṭṭhaṁ caraṁ nisinno vā
sayāno vā yāvat’assa vigatamiddho.
Etaṁ satiṁ adhiṭṭheyya:
brahmam etaṁ vihāraṁ idhamāhu.

(10) Diṭṭhiñ ca anupagamma
sīlavā dassanena sampanno
Kāmesu vineyya gedhaṁ
na hi jātu gabbaseyyaṁ punar eti.

Függelék

A Khuddakapāṭha helye a théraváda kánonban

I. VINAYA PIṬAKA

(1) Mahāvagga
(2) Cullavagga
(3) Suttavibhaṅga
(4) Parivāra

II. SUTTA PIṬAKA

(1) Dīghanikāya (34 sutta)
(2) Majjhimanikāya (152 sutta)
(3) Saṁyuttanikāya (2889 sutta)
(4) Aṅguttaranikāya (2344 sutta)
(5) Khuddakanikāya (15 könyv)

  • Khuddakapāṭha
  • Dhammapada
  • Udāna
  • Itivuttaka
  • Suttanipāta
  • Vimānavatthu
  • Petavatthu
  • Theragāthā
  • Therīgāthā
  • Jātaka
  • Niddesa
  • Paṭisambhidāmagga
  • Apadāna
  • Buddhavaṁsa
  • Cariyāpiṭaka

III. ABHIDHAMMA PIṬAKA

(1) Dhammasaṅgaṇī
(2) Vibhaṅga
(3) Dhātukathā
(4) Puggalapaññatti
(5) Kathāvatthu
(6) Yamaka
(7) Paṭṭhāna

A Khuddakapāṭha részeinek előfordulása a kánon más helyein

(1) A három menedék (Saraṇattayaṁ) Mv I, 12 (Vin.i.22); MN4 (i.24)

(2) A tíz gyakorlási út (Dasasikkhāpadaṁ) Mv I, 56 (Vin.i.83-84); Vbh.285 ff.

(3) A harminckét jellegzetesség (Dvattiṁsākāraṁ) DN 22.(ii.293); MN 10.(i.57); MN 119 (iii.90)

(4) A fiú kérdései (Kumārapañhaṁ) AN 10,27-28 (v.48-58)

(5) Az áldás beszéde (Maṅgalasuttaṁ) Snp 258-269

(6) A drágaság beszéde (Ratanasuttaṁ) Snp 222-238

(7) A falakon túl beszéde (Tirokuḍḍasuttaṁ) Pv. I,5 (p. 4-5)

(8) A kincs-halom beszéde (Nidhikaṇḍasuttaṁ) –

(9) A szerető jóság beszéde (Mettasuttaṁ) Snp 143-152

A 7. és 8. szövegek kivételével a többi a paritták közé tartozik.

Rövidítések

AN Aṅguttaranikāya
Ap Apadāna
Cvṁ Cūlavaṁsa
DhpA Dhammapadaṭṭhakathā
DN Dīghanikāya
KhpA Khuddakapāṭha-aṭṭhakathā (Paramatthajotikā I.)
MN Majjhimanikāya
Mv Mahāvagga
Pv Petavatthu
PvA Petavatthu-aṭṭhakathā (Paramathadīpanī IV.)
Thag Theragāthā
ThagA Theragāthā-aṭṭhakathā (Paramathadīpanī V.)
Snp Suttanipāta
Vbh Vibhaṅga
Vin Vinaya

A kozmológiai rend

I. AZ ÉRZÉKI TERÜLET

A tévút

(1) az alvilág
(2) az állatvilág
(3) az eltávozottak
(4) a titánok

A jó létállomások

(5) az emberek
(6) az istenek:

  • a négy nagy király
  • a harminchármak
  • a jámák
  • az elégedettek
  • a teremtésüknek örvendők
  • a mások teremtése felett rendelkezők

II. A FORMAI TERÜLET

Az első elmélyedés síkján

  • a Brahmát kísérők
  • a Brahmá miniszterei
  • a nagy Brahmá

A második elmélyedés síkján

  • a csekély fényűek
  • a mérhetetlen fényűek
  • a sugárzó fényűek

A harmadik elmélyedés síkján

  • a csekély ragyogásúak
  • a mérhetetlen ragyogásúak
  • a sötétséget beragyogók

A negyedik elmélyedés síkján

  • a bőséges gyümölcsűek
  • a nem észlelő lények

és a Tiszta Földek. Ötféle Tiszta Föld van:

  • a fáradságnélküliek
  • a kínnélküliek
  • a gyönyörűek
  • a világosan látók
  • a felsőbbek

III. A FORMANÉLKÜLI TERÜLET

  • a végtelen tér alapja
  • a végtelen tudatosság alapja
  • a semmilyenség alapja
  • a sem észlelés, sem nem észlelés alapja

Irodalom

A Khuddakapāṭha forráskiadásai

(1) Bhagwat, N. K.: Khuddako Pattho or First Lessons in Buddhism. Pali text (Devanagari) and English tr. 1931.

(2) Childers, R. C.: Khuddaka-Pāṭha. A Pali text, with a translation and notes. (Journal of the Royal Asiatic Society, Vol. IV, 1870, pp. 309–89).

(3) Rhys Davids, C. A. F.: Dhammapada and Khuddakapāṭha. 1931. PTS (Pali Text Society, London).

(4) Smith, H.: Khuddakapāṭha with Commentary. 1915. PTS

(5) Tin, Pe Maung: Khuddaka Pāṭha. Rangoon, 1913.

Fordításai

(1) Bhagwat, N. K.: Khuddako Pattho or First Lessons in Buddhism. Pali text (Devanagari) and English tr. 1931.

(2) Childers, R. C.: Khuddaka-Pāṭha. A Pali text, with a translation and notes. (JRAS, Vol. IV, 1870, pp. 309–89).

(3) Childers, R. C.: The khudddaka Patha, or “Lesser Readings”, one of the Books of the Buddhist Scriptures. With selected notes by Francis J. Payne. (Buddhist Review, Vol. I, 1909, pp. 266–77).

(4) Kumar,S.: Khuddaka-Pāṭha, the Lesser Readings. A Pali reader for beginners. Calcutta, 1909.

(5) Ñāṇamoli, Bhikkhu: The Minor Readings and The Illustrator of Ultimate Meaning. 1960. PTS

(6) Rhys Davids, C. A. F.: Dhammapada and Khuddakapāṭha. 1931. PTS

(7) Seidenstücker, K.: Khuddaka-Pāṭha, Kurze Texte, eine kanonische Schrift des Pāli Buddhismus. Breslau. 1910.

(8) Tin, Pe Maung: Khuddaka Pāṭha. Rangoon, 1913.

Így készült:

Fordítota: Porosz Tibor

Forrás: Khp, páli

Szerzői jogok: Porosz Tibor, 1999

Felhasználás feltételei: cc-by-nc-sa

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.