Az angol fordító előszava
Elvont formája ellenére ez a szutta érzelmi tárggyal foglalkozik: az érzelmek forrásával, a (meditációs) gyakorlat során felmerülő érzelmek használatával, és annak az embernek az ideális érzelmi állapotával, aki beteljesítette az ösvényt, és kész mások tanítására. A beszéd főleg egy általános félreértést cáfol: azt, hogy az attól való aggodalom, hogy az ember nem éri el a célját, a gyakorlás akadálya, és azt, hogy ennek ellenszere bármiféle cél képzetéről való lemondás.
Valójában az aggodalomnak – nevezetesen a „lemondás aggodalmának1“ – fontos szerepe van a gyakorlásban: túllépni azon az aggodalmon, ami a még át nem élt érzéki örömök elvesztéséből, vagy a múltban már átélt, de már nem létező érzéki örömökből erednek. A lemondás aggodalma folyamatosan emlékeztet minket arra, hogy az érzéki örömök hiánya nem fontos dolog. A lemondás aggodalma pedig nem azáltal haladható meg, hogy elhagyjuk a cél bármiféle képzetét, hanem az által, hogy követjük az ösvényt, és megvalósítjuk2 azt az örömöt, ami a cél elérésével jár.
Ez a beszéd további félreértést is cáfol: nevezetesen, hogy a gyakorlás célja az egykedvűség. Valójában a lemondás egykedvűségének megvan a maga szerepe a gyakorlás ösvényének követése során: ez biztosítja, hogy a gyakorló elengedje a lemondás örömét. Ezután ezt is meghaladjuk a „nem-munkálkodás“ (atammajata)3 állapotában, amiben nincs célirányos tett, még az egykedvűségre való törekvés sem.
Így hallottam. Egy alkalommal a Magasztos Szávatthíban tartózkodott a Dzséta ligetben, Anáthapindika kertjében. Ott ő így szólt a szerzetesekhez:
– Szerzetesek!
– Igen, Urunk! – válaszolták a szerzetesek. Erre a Magasztos így szólt:
– Szerzetesek! A hat érzék-tartomány vizsgálatára foglak tanítani benneteket. Jól figyeljetek, beszélni fogok!
– Igen, Urunk! – válaszolták a szerzetesek. A Magasztos így folytatta:
– Hat belső érzék-tartomány ismeretes. Hat külső érzék-tartomány ismeretes. A tudatosság hat osztálya ismeretes. A érintkezés (érzékelés) hat osztálya ismeretes. Az elme tizennyolc vizsgálódása ismeretes. Harminchat állapot ismeretes, amihez a lények kötődnek.4 Az egyiktől függve, a másikat elengedve. Három (tanítványok felé irányuló) viszonyulás van, amit a kiválók gyakorolnak, aminek a gyakorlása által alkalmassá válnak egy csoport oktatására. A mester-oktatók közül is, az engedelmesek tanítóit mondják felülmúlhatatlan tanítónak. Ez a hat érzék-tartomány vizsgálatának összegzése.
A hat belső érzék-tartomány
„Hat belső érzék-tartomány ismeretes“ – így mondtam. És mit értettem ez alatt? A szemet (-tartományát)5, a fület (…), az orrot (…), a nyelvet(…), a testet (…) és az elmét (…). „Hat belső érzék-tartomány ismeretes“ – így mondtam. És ezt értettem alatta.
A hat külső érzék-tartomány
„Hat külső érzék-tartomány ismeretes“ – így mondtam. És mit értettem ez alatt? A forma-tartományát, a hang-tartományát, a szag-tartományát, az íz-tartományát, az érintés-tartományát, és a gondolat-tartományát. „Hat külső érzék-tartomány ismeretes“ – így mondtam. És ezt értettem alatta.
A tudatosság hat osztálya
„A tudatosság hat osztálya ismeretes“ – így mondtam. És mit értettem ez alatt? A szem-tudatosságot, a fül-tudatosságot, az orr tudatosságot, a nyelv-tudatosságot, a test-tudatosságot és az elme tudatosságot. „A tudatosság hat osztálya ismeretes“ – így mondtam. És ezt értettem alatta.
Az érintkezés (érzékelés) hat osztálya
„Az érintkezés (érzékelés) hat osztálya ismeretes.“ – így mondtam. És mit értettem ez alatt? A látást, a hallást, a szaglást, az ízlelést, a tapintást, a gondolkodást6. „Az érintkezés (érzékelés) hat osztálya ismeretes“ – így mondtam. És ezt értettem alatta.
Az elme tizennyolc vizsgálódása
„Az elme tizennyolc vizsgálódása ismeretes“ – így mondtam. És mit értettem alatta? A szemmel egy formát látva, az ember úgy vizsgálja a formát, hogy az a boldogságának támaszául szolgálhat, vagy az ember úgy vizsgálja a formát, hogy az a boldogtalanságának támaszául szolgálhat, vagy az ember úgy vizsgálja a formát, hogy az az egykedvűségének támaszául szolgálhat. A fülével egy hangot hallva (…). Orrával egy szagot érezve (…). Nyelvével egy ízt érezve (…). Testével egy tapintást érezve (…). Elméjével egy gondolatot felismerve, az ember úgy vizsgálja a gondolatot, hogy az a boldogságának támaszául szolgálhat, vagy az ember úgy vizsgálja a gondolatot, hogy az a boldogtalanságának támaszául szolgálhat, vagy az ember úgy vizsgálja a gondolatot, hogy az az egykedvűségének támaszául szolgálhat. „Az elme tizennyolc vizsgálódása ismeretes“ – így mondtam. És ezt értettem alatta.
A lények kötődésének harminchat állapota
„Harminchat állapot ismeretes, amihez a lények kötődnek“ – így mondtam. És mit értettem alatta? A hatféle világi örömöt és a lemondás hatféle örömét, a hatféle világi aggodalmat és a lemondás hatféle aggodalmát, a hatféle világi egykedvűséget, és a lemondás hatféle egykedvűségét.
A hatféle világi öröm
És mi a hatféle világi öröm? Az az öröm, ami akkor kél fel, amikor az ember nyereségként tekint a szemével érzékelt formákra, – amelyek kellemesek, megnyerők, bájosak, kedvesek és világiasan csábítóak –, vagy amikor az ember (emlékezetében) nyereségként idézi fel a múltbéli formákat, miután azok már eltűntek, megszűntek, és megváltoztak7: ezt hívják világi örömnek. (Ugyanígy a hangokkal, szagokkal, ízekkel, test-érzetekkel és a gondolatokkal.)
A lemondás hatféle öröme
És mi a lemondás hatféle öröme? Az az öröm, ami akkor kél fel, amikor – megtapasztalva (azoknak) a formáknak az állandótlanságát, változékonyságát, elhalványulását és megszűntét – az ember tisztán annak látja (azokat) a formákat, legyenek bár a múltban vagy a jelenben, amik valójában, azaz állandótlannak, nem kielégítőnek, változásnak kitettnek: ezt hívják a lemondás örömének. (Ugyanígy a hangokkal, szagokkal, ízekkel, test-érzetekkel és a gondolatokkal.)
A hatféle világi aggodalom
És mi a hatféle világi aggodalom? Az az aggodalom, ami akkor kél fel, amikor az ember nem tekint nyereségként a szemével érzékelt formákra – amelyek kellemesek, megnyerők, bájosak, kedvesek és világiasan csábítóak –, vagy amikor az ember (emlékezetében) nem nyereségként idézi fel a múltbéli formákat, miután azok már eltűntek, megszűntek, és megváltoztak. Ezt hívják világi aggodalomnak (Ugyanígy a hangokkal, szagokkal, ízekkel, test-érzetekkel és a gondolatokkal.)
A lemondás hatféle aggodalma
És mi a lemondás hatféle aggodalma? Az az aggodalom, ami sóvárgásból ered, ami abban az emberben kél fel, aki telve van sóvárgással a felülmúlhatatlan megszabadulás iránt, amikor – megtapasztalva (azoknak) a formáknak az állandótlanságát, változékonyságát, elhalványulását és megszűntét – tisztán annak látja (azokat) a formákat, legyenek bár a múltban vagy a jelenben, amik valójában, azaz állandótlannak, nem kielégítőnek, változásnak kitettnek, és ez a sóvárgás tölti el: ‘Ó, mikor fogok belépni és ott időzni abban a dimenzióban, ahova a kiválóak azonnal belépnek és ott időznek?’ Ezt hívják a lemondás aggodalmának. (Ugyanígy a hangokkal, szagokkal, ízekkel, test-érzetekkel és a gondolatokkal.)
A hatféle világi egykedvűség
És mi a hatféle világi egykedvűség? Az az egykedvűség, ami akkor kél fel, amikor egy tudatlan, megtévesztett ember – egy középszerű, tanulatlan ember, akinek nincs uralma a korlátai, a tetteinek eredményei felett8 és aki érzéketlen a veszélyekre. 9 – lát egy formát a szemével. Ez az egykedvűség nem haladja meg a formát, és ezért hívják világi egykedvűségnek. (Ugyanígy a hangokkal, szagokkal, ízekkel, test-érzetekkel és a gondolatokkal.)
A lemondás hatféle egykedvűsége
És mi a lemondás hatféle egykedvűsége? Az az egykedvűség, ami akkor kél fel, amikor – megtapasztalva (azoknak) a formáknak az állandótlanságát, változékonyságát, elhalványulását és megszűntét – az ember tisztán annak látja (azokat) a formákat, legyenek bár a múltban vagy a jelenben, amik valójában, azaz állandótlannak, nem kielégítőnek, változásnak kitettnek: ez az egykedvűség meghaladja a formát, és ezért hívják a lemondás egykedvűségének. (Ugyanígy a hangokkal, szagokkal, ízekkel, test-érzetekkel és a gondolatokkal.)
„Harminchat állapot ismeretes, amihez a lények kötődnek“ – így mondtam. És ezt értettem alatta.
Függőség, elengedés
„Az egyiktől függve, a másikat elengedve“ – így mondtam. És mit értettem alatta?
A lemondás hatféle örömétől függve, azokban bízva, engedd el és haladd meg a hatféle világi örömöt. Ilyen a (világi örömök) elengedése, meghaladása. A lemondás hatféle aggodalmától függve, azokban bízva, engedd el és haladd meg a hatféle világi aggodalmat. Ilyen a (világi aggodalmak) elengedése, meghaladása. A lemondás hatféle egykedvűségétől függve, azokban bízva, engedd el és haladd meg a hatféle világi egykedvűséget. Ilyen a (világi egykedvűségek) elengedése, meghaladása. A lemondás hatféle örömétől függve, azokban bízva, engedd el és haladd meg a lemondás hatféle aggodalmát. Ilyen a (lemondás aggodalmainak) elengedése, meghaladása. A lemondás hatféle egykedvűségétől függve, azokban bízva, engedd el és haladd meg a lemondás hatféle örömét. Ilyen a (lemondás örömeinek) elengedése, meghaladása.
Van olyan egykedvűség, ami a sokszerűségből10 ered, a sokszerűségtől függ, és van olyan egykedvűség, ami az egyhegyűségből (egy-szerűségből)11 ered, és az egyhegyűségtől függ.
És melyik az az egykedvűség, ami a sokszerűségből ered, a sokszerűségtől függ? Az az egykedvűség ami a formákkal, hangokkal…, szagokkal…, ízekkel…, tapintásérzetekkel [és a gondolatokkal] áll kapcsolatban. Ez az egykedvűség a sokszerűségből ered, a sokszerűségtől függ.
És melyik az az egykedvűség, ami az egyhegyűségből ered, az egyhegyűségtől függ? Az az egykedvűség, ami a végtelen tér, a végtelen tudat dimenziójától, a semmi(ség)től, a sem érzékelés, sem nem-érzékelés dimenziójától függ. Ez az egykedvűség az egyhegyűségből ered, az egyhegyűségtől függ.
Az egyhegyűségből eredő, az egyhegyűségtől függő egykedvűségtől függve, abban bízva engedd el, haladd meg a sokszerűségből eredő egykedvűséget. Ilyen a (sokszerűség egykedvűségének) elengedése, meghaladása.
A nem-munkálkodástól12 függve, abban bízva, engedd el és haladd meg az egyhegyűségből eredő, az egyhegyűségtől függő egykedvűséget. Ilyen az (egyhegyűség egykedvűségének) elengedése, meghaladása.
„Az egyiktől függve, a másikat elengedve“ – így mondtam. És ezt értettem alatta.
A három viszonyulás
„Három (tanítványok felé irányuló) viszonyulás van, amit a kiválóak gyakorolnak, aminek a gyakorlása által alkalmassá válnak egy csoport oktatására“ – így mondtam. És mit értettem alatta?
Van, amikor a Tanító – rokonszenvből, a (tanítványok) érdekében – tanítja a Dhammát a tanítványoknak: ‘Ezt a ti érdeketekből, a ti boldogulásotokra (mondom).’ De a tanítványai nem figyelnek, fülük botját sem mozdítják, tudatukat nem teszik alkalmassá a felismerésre. Elfordulnak, (figyelmük) elkalandozik a Tanító mondanivalójáról. Ebben az esetben a Tathágata nem elégedett, nem is fogékony az elégedettségre, de mégis háborítatlan, éber és figyelmes marad. Ez az első viszonyulás, amit a kiválóak gyakorolnak, aminek gyakorlása által alkalmassá válnak egy csoport oktatására.
Továbbá, van, amikor a Tanító – rokonszenvből, a (tanítványok) érdekében – tanítja a Dhammát a tanítványoknak: ‘Ezt a ti érdeketekből, a ti boldogulásotokra (mondom).’ De a tanítványai közül néhányan nem figyelnek, fülük botját sem mozdítják, tudatukat nem teszik alkalmassá a felismerésre. Elfordulnak, (figyelmük) elkalandozik a Tanító mondanivalójáról. De tanítványai közül néhányan figyelnek, hegyezik a fülüket, és tudatukat alkalmassá teszik a felismerésre. Nem fordulnak el, (figyelmük) nem kalandozik el a Tanító mondanivalójáról. Ebben az esetben a Tathágata nem elégedett, nem is fogékony az elégedettségre, ugyanakkor nem elégedetlen, és nem is fogékony az elégedetlenségre. Az elégedettségtől és az elégedetlenségtől egyaránt mentesen, nyugodt, éber és figyelmes marad. Ez a második viszonyulás (…)
Továbbá, van, amikor a Tanító – rokonszenvből, a (tanítványok) érdekében – tanítja a Dhammát a tanítványoknak: ‘Ezt a ti érdeketekből, a ti boldogulásotokra (mondom).’ A tanítványai figyelnek, hegyezik a fülüket, és tudatukat alkalmassá teszik a felismerésre. Nem fordulnak el, (figyelmük) nem kalandozik el a Tanító mondanivalójáról. Ebben az esetben a Tathágata elégedett, és fogékony az elégedettségre, de mégis háborítatlan, éber és figyelmes marad. Ez az harmadik viszonyulás, amit a kiválóak gyakorolnak, aminek gyakorlása által alkalmassá válnak egy csoport oktatására.
„Három (tanítványok felé irányuló) viszonyulás van, amit a kiválóak gyakorolnak, aminek a gyakorlása által alkalmassá válnak egy csoport oktatására“ – így mondtam. És ezt értettem alatta.
Az engedelmesség
„A mester-oktatók közül ő az engedelmes emberek felülmúlhatatlan tanítója13“ – így mondtam. És mit értettem alatta?
Az elefántidomár által irányított elefánt engedelmes lesz, csak egy irányba megy: keletre, nyugatra, északra vagy délre. A lóidomár által irányított ló engedelmes lesz, csak egy irányba megy: keletre, nyugatra, északra vagy délre. Az ököridomár által irányított ökör engedelmes lesz, csak egy irányba megy: keletre, nyugatra, északra vagy délre.
De a Tathágata – a kiváló, a valóban önmaga által felébredett14 – által irányított ember engedelmes lesz, mind a nyolc irányba kiterjed.
Formával rendelkezőként15 tekint a formákra, ez az első irány.
Nem észlelve a belső formákat, a külső formákra tekint. Ez a második irány.
Csak a szépre törekszik. Ez a harmadik irány.
Teljesen meghaladva a (fizikai) formák érzékelését, az ellenállás16 észlelésének eltűntével, és nem törődve a különbözőség észlelésével, ‘végtelen teret’ észlel, a végtelen tér dimenziójába lép és ott időzik. Ez a negyedik irány.
Teljesen meghaladva a végtelen tér dimenzióját, ’végtelen tudatosságot észlel, a végtelen tudatosság dimenziójába lép és ott időzik. Ez az ötödik irány.
Teljesen meghaladva a végtelen tudatosság dimenzióját, ‘nincs semmi’ – ezt érzékeli, a semmi dimenziójába lép és ott időzik. Ez a hatodik irány.
Teljesen meghaladva a semmi dimenzióját, a sem érzékelés, sem nem-érzékelés dimenziójába lép és ott időzik. Ez a hetedik irány.
Teljesen meghaladva a sem-érzékelés-sem nem-érzékelés birodalmát, az észlelés és érzés megszűnésébe lép és ott (marad) időzik. Ez a nyolcadik irány.
A Tathágata – a kiváló, a valóban önmaga által felébredett – által irányított ember engedelmes lesz, és mind a nyolc irányba kiterjed.
„A mester-oktatók közül is, az engedelmesek tanítóit mondja (a Tathágata) felülmúlhatatlan tanítónak“ – így mondtam. És ezt értettem alatta.
Így szólt a Magasztos. A szerzetesek elégedettek voltak, örültek a Magasztos szavainak.
Az “aggodalom” (dómanassza) jelöli a különféle tudati fájdalmakat, a tudati szenvedést (szemben a testi szenvedéssel). Ez a kompakt kis kifejezés valami olyasmit jelent tehát, hogy “a lemondásból származó frusztrációk”. (M.V.) ↩
Az angol “realise” itt talán a másik jelentésével is fordítható lenne “felismerjük azt az örömöt”, de természetesen a megvalósításról is szó van. (M.V.) ↩
Ez itt azt jelentené, hogy nem tulajdonítunk nagy jelentőséget sem önmagunknak, sem a ránk váró tetteknek, eseményeknek. (Lásd angolul itt) (M.V.) ↩
Szatta-pada A fordítás szempontjából felmerülő kérdés, hogy a szatta itt most „élőlényt“, vagy „valamihez kötődést“ jelent. Ebben a fordításban ötvöztem a kettőt. (Az angol ford. jegyzete) ↩
Itt maguk az érzékszervek szerepelnek. Félreérthető, a tartományként való megjelölésük, mert (magyarban) azt sugallják, mintha a szem (fül, orr stb.) által érzékelt dolgokról, a működési területükről lenne szó, ami pedig a hat külső érzék-tartomány. Persze a páli nyelvben mind az érzékszerv, mind az érzékelt tárgy ájatana, a külső és belső ájatanák összesen adják az abhidhamma (abhidharma) irodalomból ismert tizenkét ájatanát (F.R.). ↩
Szó szerint – szem-érintkezést, fül-érintkezést stb. (F.R.) ↩
…és arra is úgy tekint, mint ami kellemes, megnyerő stb. (F.R.) ↩
Egy ember, akinek „nincs uralma a korlátai, a teteinek eredményei felett“: ez a rész kapcsolatban van az AN 3.99 egy részével, amelyik a korlátolt tudatú, a múltbéli rossz tetteinek áldozatul eső embert írja le, olyannak, aki „képzetlen a test feletti szemlélődésben, képzetlen az erényekben, képzetlen az összpontosításban és képzetlen a tisztánlátásban; aki korlátolt, kishitű, aki a szenvedésnél időzik.“ Ahogy az AN 3.99 rámutat, egy ilyen ember sokkal erősebben szenved a múltbéli helytelen tetteitől, mint az, akinek az ébersége korlátok nélküli. A SN 42.8 a négy megtisztított hozzáállás gyakorlását tanácsolja, mint a korlátok nélküli éberség kifejlesztésének eszközét, ami gyengíti a múltbéli helytelen tetteknek a hatásait. (Az angol ford. jegyzete) ↩
Egy ember, aki „érzéketlen a veszélyekre“ olyan valaki, aki nem látja az érzéki örömök, vagy a testhez való ragaszkodás hátrányait. Egy ilyen embernek az egykedvűség pillanatai általában a tompaság időközei az érzéki örömök hajszolása közben. Ezért van, hogy ezek a pillanatok nem haladják meg az érzéki ingert, ami kiváltotta őket. (Az angol ford. jegyzete) ↩
Vagy más értelmezésben: sokaságból (M.V.) ↩
Vagy más értelmezésben: egységből (M.V.) ↩
Atammayata Szó szerint „nem alkotva az-ságot“ (Az angol ford. jegyzete) Nem alkotva semmiféle fogalmat. Az egyhegyűséget ill. az egykedvűséget (mint fogalmat vagy képzetet) is teljesen meg van haladva. (F.R.) ↩
A Buddha állandó jelzője. Az eredetiben “anuttaró purisza-dhamma-szárathi”, Farkas Pál fordításában “felülmúlhatatlan az emberek megszelídítése terén” ↩
Szintén a Buddha állandó jelzője. Az eredetiben “araham szammá-szambuddhó”, Farkas Pál fordításában “a nagy méltóságú, aki önerejéből érte el a tökéletes megvilágosodást” ↩
Azaz érzékelve saját testét és saját érzékelési képességeit. (M.V.) ↩
Ellenszenv, melyet a gyakorló az érzéki észlelés élvezeteivel szemben táplál. (M.V.) ↩