Cūḷa-dukkhakkandha Sutta

(Megjelent: Csak azt Tanítom…, 135. oldal. A páli szakszavak magyar fordításához való egyeztetéshez lásd a Szójegyzéket.)

BEVEZETŐ

A hasonló című nagyobb (mahá) szutta kötetünkben is a megelőző szutta: „A boldogtalanság tengere – a vágyak, a testek és az érzetek“ (MN 13). Az ebben szereplő „A vágyak élvezete“ és „A vágyak nyomorúsága“ című – önmagukban izgalmas – fejezetek jelen szuttában is megismétlődnek, ám mivel nem illenek a kontextusba, fordításunkból kihagytuk (lábjegyzetben jelöltük a helyet). A szutta fennmaradó része is két jól elkülöníthető szakaszra oszlik. A Mahánáma problémáját tárgyaló eredeti, bevezető történethez kapcsolódik a másik történet: vajon Bimbiszára király boldogabb-e vagy a Buddha.

Valójában tehát három külön szövegrészből tevődött össze ez a szutta. Érezhetően az első szövegblokk a legrégibb magva, ennek egy-egy eleme motiválhatta a másik két szöveg beidézését. A két betoldás egymástól teljesen független, ezért nem is megállapítható, milyen sorrendben kerültek be.

A világi Mahánáma ismeri, elfogadja és megpróbálja követni a Buddha tanítását a káros belső tulajdonságok, káros szellemi attitűdök kerüléséről, ám nem tud tőlük megszabadulni. A Buddha válasza szerint ez nem is lehetséges a meditációban fellelhető boldogság megtapasztalása nélkül. Ő maga sem tudott szabadulni a vágyak bűvköréből – noha tökéletesen értette mibenlétüket és jellegüket – amíg a megfelelő meditációra rá nem talált. (Ehhez a gondolathoz csatlakozhatott a törölt szövegrész a vágyak jellegéről.)

A második bővítmény a megtalált boldogságot dicsőíti: a Buddha a királyénál is nagyobb boldogságot tapasztal. Ennek a blokknak az eleje, az aszketizáló niganthákkal folytatott párbeszéd, teljesen más témát feszeget, ám láthatólag együtt már egy kész szuttát alkottak, így együtt kerültek bele ebbe a szuttába.

„A végső üdvhöz nem az önkínzás vezet“ című fejezet önállóan tekintve rendkívül izgalmas, ugyanis bepillantást enged a niganthák (a későbbi dzsainák) korabeli gyakorlatába: „Mereven álltak, soha le nem ültek.“ – A gyakorlat motívuma, elméleti alapja is világosan látható. A rossz karmát csakis a szenvedés pusztítja el, ezért keresték a dzsaina szerzetesek a fájdalmas vezeklést. Új karmát pedig csak úgy lehet elkerülni, ha egyáltalán nem cselekszik az ember. A kettő ötvözése a mozdulatlan aszkézis. A Buddha vitába száll velük: megkérdőjelezi az újraszületés és karma tételét, és szembeállítja a saját útjával, ahol rossz karma megsemmisítése nélkül, „pusztán a dhamma látása révén“ el lehet érni a megszabadulást.

A niganthák ellenvetése szerint vezeklésmentes, boldog úton nem lehet elérni a végső boldogságot. Erre Bimbiszára király példáját hozzák fel, aki szerintük több boldogságot tapasztal, mégsem éri el a megszabadulást. A Buddha ellenérvel. A kissé formálisan megfogalmazott érv mögött felsejlő gondolat: a megszabadult ember belső nyugalmon, teljes szabadságon alapuló rendíthetetlen boldogsága minden lehetséges világi örömnél nagyobb.

MIÉRT NEM ELÉG AZ ELMÉLET A BELSŐ BÉKE ELÉRÉSÉHEZ?

Így tanultam meg:

A nagyszent egy időt a szakkáknál töltött Kapilavatthuban a banjanparkban. A szakka Mahánáma pedig elment a nagyszenthez, köszöntötte, oldalt leült, majd így szólt:

– Hosszú ideje ismerem szentségednek azt a tanítását, hogy a bírvágy, a gyűlölet és a zavar tudati gyötrelmek¹ – és ilyenekként is ismerem fel ezeket. Olykor a tudatomon mégis eluralkodnak a bírvágy, gyűlölet vagy zavar típusú dhammák (belső tulajdonságok). Így aztán azon töprengek, mi az a dhamma, ami még nem hunyt ki bennem és ezt okozza.

– Mahánáma, ha az a dhamma már kihunyt volna benned, akkor már nem is élnél az otthonodban, nem is lelnéd örömöd az élvezetekben. Azért élsz otthon és lelsz örömöt az élvezetekben, mert az a dhamma még nem hunyt ki benned.

CSAK A MEDITÁCIÓBAN MEGLELHETŐ BOLDOGSÁG VISZ TOVÁBB AZ ÚTON

A vágyak kevés élvezetet hoznak, viszont sok boldogtalansággal, sok bajjal járnak, túlsúlyban van bennük a nyomorúság. Meglehet, az avatott tanítvány ezt a valóságnak megfelelően helyesen felismerve, tisztán látja – ám ezzel még nem kerül ki a vágyak bűvöletéből mindaddig, amíg meg nem találta a vágyaktól és káros dhammáktól (belső tulajdonságoktól) mentes örömteli boldogságot, vagy azt, ami még annál is nyugodalmasabb. Ha viszont az avatott tanítvány tisztán látja a vágyak természetét, és megtalálta a vágyaktól és káros dhammáktól mentes örömteli boldogságot vagy azt, ami annál nyugodalmasabb – akkor már kikerült a vágyak bűvöletéből.

Jómagam is, még a megvilágosodás előtt, amikor még meg nem világosodott fényretörő voltam, a valóságnak megfelelően helyesen felismerve, tisztán láttam, hogy a vágyak kevés élvezetet hoznak, viszont sok boldogtalansággal, sok bajjal járnak, túlsúlyban van bennük a nyomorúság. Ám felismertem, hogy ezzel még nem kerültem ki a vágyak bűvöletéből mindaddig, amíg meg nem találom a vágyaktól és káros dhammáktól mentes örömteli boldogságot, vagy azt, ami még annál is nyugodalmasabb. De miután tisztán láttam a vágyak természetét, és megtaláltam a vágyaktól és káros dhammáktól mentes örömteli boldogságot vagy azt, ami annál nyugodalmasabb – akkor már kikerültem a vágyak bűvöletéből.²

A VÉGSŐ ÜDVHÖZ NEM AZ ÖNKÍNZÁS VEZET

Nos, Mahánáma, hajdanában egy időt Rádzsagahában, a Keselyűcsúcs-hegyen töltöttem. Akkoriban a Látnok-hegy oldalában a Feketesziklánál volt számos nigantha.³ Mereven álltak, soha le nem ültek – ily módon erőszakos, heves, éles, keserű, boldogtalan, fájdalmas érzeteket éreztek. Estefelé, elvonultságomat megszakítva elmentem oda és megkérdeztem tőlük, hogy miért szenvedik el e fájdalmas érzeteket. Erre a niganthák ezt felelték:

– Testvérem, a nigantha Nátaputta mindentudó, mindent lát, maradéktalan tudás és látás birtokosa – akár jár, akár áll, akár alszik, akár éber, állandóan és folyamatosan vele van a tudás és látás. És ő mondotta: „Bizony, niganthák, hajdani rossz cselekedeteitek karmája megvan még, és azt ezen a keserű, nehézséggel teli úton emészthetitek el. Ha pedig tökéletesen féken tartjátok testeteket, beszédeteket és gondolkodásotokat, akkor a jövőben nem cselekszetek rosszat. Így hát a régi karma a vezekléstől elfogy, új cselekedetet pedig nem hajtotok végre, ezért a jövőben mentesek lesztek az új befolyásoktól. Új befolyások híján a karma megsemmisül, ennek következtében a boldogtalanság is megsemmisül, így a fájdalom is megsemmisül – ezzel minden boldogtalanság elemésztődik.“ Ezt elfogadjuk, tetszik nekünk és elégedettek vagyunk vele.

Én pedig megkérdeztem tőlük:

– Nigantha testvéreim, de bizonyosan tudjátok-e, hogy korábban léteztetek?

– Nem, testvérem.

– És azt bizonyosan tudjátok-e, hogy korábban rossz cselekedeteket követtetek el?

– Nem, testvérem.

– És azt tudjátok-e, hogy ezt vagy azt a rossz cselekedetet követtétek el?

– Nem, testvérem.

– És azt tudjátok-e, hogy mennyi boldogtalanságot emésztettetek már el, vagy mennyi boldogtalanságot kell még elemésztenetek, hogy azzal minden boldogtalanság elemésztődjön?

– Nem, testvérem.

– Eszerint ezek egyikét sem tudjátok. Akkor nyilván azok állnak nigantha szerzetesnek, akik kegyetlenek, vadak, véreskezűek voltak, és emberként születtek újjá e világon.

És azt tudjátok-e, hogy pusztán a dhamma látása révén az ember megszabadul a káros dhammáktól (belső tulajdonságoktól) és megjelennek az üdvös dhammák?⁴

– Nem, testvérem.

A MEDITÁCIÓS BOLDOGSÁG MINDEN VILÁGI ÖRÖMNÉL NAGYOBB

– Gótama testvérem, lehetetlen a boldogság útján elérni a boldogságot: boldogtalanság útján lehet elérni. Ha el lehetne érni a boldogság útján is, akkor Szénija Bimbiszára, Magadha királya érné el – mert ő Gótama testvérnél több boldogságot tapasztal.

– Kapkodva és átgondolatlanul szóltatok, nigantha testvérek: meg kellett volna kérdezni tőlem, hogy melyikünk tapasztal több boldogságot.

– Igazad van, Gótama testvérem; hagyjuk is egyelőre, hogy mivel lehet elérni a boldogságot. Megkérdezzük hát tőled, hogy melyikőtök tapasztal több boldogságot.

– Nigantha testvéreim, visszakérdezek, válaszoljatok szívetek szerint. Szerintetek Bimbiszára király képes hét napot eltölteni mozdulatlan testtel, szótlanul, színtiszta boldogságot tapasztalva?

– Dehogy, testvérem.

– És kevesebbet: hat, öt, vagy akár csak egyetlen napot?

– Annyit sem, testvérem.

– Én viszont képes vagyok egy napot; vagy kettőt, hármat, sőt akár hét napot is így eltölteni. Nigantha testvéreim, akkor tehát melyikünk tapasztal több boldogságot?

– Eszerint Gótama testvér több boldogságot tapasztal, mint Bimbiszára király.

Ezt mondta a nagyszent. A szakka Mahánáma pedig megelégedéssel és örömmel fogadta a nagyszent tanítását.