Alagaddūpama Sutta

(Megjelent: Csak azt Tanítom…, 155. oldal. A páli szakszavak magyar fordításához való egyeztetéshez lásd a Szójegyzéket.)

(A felolvasás egy korábbi változathoz készült.)

BEVEZETŐ

A most bemutatandó és a következő („A szomjúhozás kioltása“) tanítóbeszéd között nyilvánvalóan szoros kapcsolat van. Mindkét szövegnek ugyanaz az eseménysor adja a bevezető kerettörténetét, szó szerint ugyanúgy elmondva. A különbség a tárgyalt „bűnös nézet“:

„A kobra-hasonlat“ szuttában Arittha szerzetes tévtanítása, hogy a vágyak és élvezetek nem feltétlenül akadályok a buddhista úton.

„A szomjúhozás kioltása“ szuttában Száti szerzetes az újraszületésben megmaradó tudatról tanít.

„A kobra-hasonlat“ szutta fő témája tehát az érzékiség, „A szomjúhozás kioltása“ szuttáé pedig a tudat megmaradása. A Buddha rövid érveléssel mindkét nézetet elveti. Mindkettő mélyen szembe megy a Buddha tanításaival, ami indokolhatja a szerzetesek és a Buddha indulatos eljárásmódját. Innentől a vétkes szerzetesek nem szerepelnek többé. „A kobra-hasonlat“ szuttában egyértelműen tartalmi törés van: az éntelenséggel kapcsolatos blokkok nem kapcsolódnak a szexualitás problémájához – tökéletesen illenének viszont a másik szutta megmaradó tudatot cáfoló gondolatmenetébe. „A szomjúhozás kioltása“ szuttában pedig utólagos betoldásnak tűnik a szerzetessé válással kapcsolatos rész (MN 38). Elképzelhető, hogy a két magtörténethez tartozó blokkok egy része fel lett cserélve; ezt talán egyszerűen csak a keretelbeszélés egyezése okozta.

Arittha sejthetőleg arra gondol, hogy az élvezetek csak akkor akadályoznak, ha szenvedéllyé válnak, ha nem tudjuk kontroll alatt tartani az érzelmeinket. Nem száll vitába azzal, hogy „a vágyak kevés élvezetet hoznak, viszont sok boldogtalansággal, sok bajjal járnak, túlsúlyban van bennük a nyomorúság“, mégis lehetségesnek tartja a szenvedélymentes boldogságot, azaz az élvezetek körültekintő gyakorlását. Ezzel azonban határozottan szembekerül a Buddha álláspontjával. A Buddha szerint ugyanis „képtelenség, hogy valaki vágyak nélkül, vágyteli képzetek nélkül, vágyteli gondolatok nélkül a vágyak élvezetébe merüljön“, azaz a testi élvezetek szükségképpen ragaszkodást keltenek a tudatban. A Buddha a szerzeteseknek nem a kontrollált élvezetek, hanem a meditáció boldogságát kínálja.

A szöveg jelenlegi állapotában a kobra-hasonlatot a Buddha mondja. Bár a kobrafogás eleven, jól kidolgozott képe tökéletesen beleillik a Buddha érvelési stílusába, de igen meglepő, hogy a dhammát életveszélyes mérgeskígyóhoz hasonlítja. A gondolatmenet szempontjából sokkal logikusabb azt feltételezni, hogy a kobra-hasonlatot eredetileg Arittha mondta. A hasonlatban a kígyó a vágyaknak felelne meg, és Arittha úgy okoskodna, hogy az akadályozó tényezők (szexuális vágyak, élveztek) csak azok számára akadályok, akik nem tudnak velük jól bánni. Viszont aki ért hozzájuk és jól kontrollálja őket, azoknak nem lesznek ártalmukra – ahogyan a jól megragadott kígyó sem harapja meg a kígyófogó szakembert.

Erre válaszolna a Buddha a tutaj-hasonlattal. A cél az átkelés a veszélyes innenső partról a biztonságos túlpartra (ami a boldogtalanság megszüntetése, a nirvána); az eszköz az így-úgy összetákolt tutaj, azaz a dhamma; átvinni pedig nem kell semmit, sőt végül a túlparton még magát a tutajt, azaz a tanításokat is oda kell hagyni, mert már semmi szükség rájuk. Az élvezetek átvitelére tehát se szükség nincs, se lehetőség (aki a tutajon szexelni próbál, belefullad). Az élvezetek az innenső, veszélyes parton vannak, a túlpartnak az az értelme, hogy ott nincsenek veszélyes vágyak, élvezetek.

A szutta további része az éntelenség kérdését tárgyaló, hozzáfűzött szövegblokkok sorával folytatódik. Ezek fontos és eredeti buddhai tanításokat tartalmazhatnak, de nem alkotnak egységes szöveget. Fordításunkban igyekeztünk elkülöníteni és az alfejezetcímek formájában értelmezni a tartalmi egységeket.

Az Én (attan, szanszkritul: átman) az ember örök és változatlan esszenciája, amit „A kozmikus Én elvetése“ alfejezetben tárgyalt doktrína mutat be legélesebben. A Buddha nézete szerint az öt emberalkotó egyike sem ilyesféle szubsztanciális valami, ezzel egyben tagadja is a „lélek“ létezését (hiszen az embert csak az öt emberalkotó alkotja). Az érvelésben többször megjelenik a mulandóság és a boldogság-boldogtalanság fogalma is. E mögött az az általános alapfeltételezés (axióma) húzódik meg, hogy csak az boldogságos, ami örök; ami tehát nem örök (= mulandó), az nem boldogságos. És mivel az embert alkotó tényezők mulandóak, ezek egyikét sem érdemes Én-nek tekinteni.

Az éntelenségről szóló rész utolsó alfejezetei már nem filozófiai érveléssel foglalkoznak, hanem az éntelenség gyakorlati és etikai szempontjait fejtegetik.

ARITTHA TÉVELYGÉSE

A solymász és a vágyak

Így tanultam meg:

A nagyszent egy időt Szávatthiban töltött, a Dzséta-ligetben, Anáthapindika parkjában. Abban az időben egy Arittha nevű szerzetes, aki korábban solymász volt,¹ ezt a bűnös nézetet vallotta: „A nagyszent tanítását úgy értelmezem, hogy amiket akadályozó dhammáknak (sajátosságoknak) nevezett, azok önmagukban nem akadályozzák azt, aki az élvezetükbe merül.“ Sok szerzetes tudomást szerzett erről, elmentek hozzá és megkérdezték tőle:

– Arittha testvérem, igaz-e, hogy a nagyszent tanítását úgy értelmezed, hogy amiket akadályozó dhammáknak nevezett, azok önmagukban nem akadályozzák azt, aki az élvezetükbe merül?

– Pontosan így van.

Ekkor a szerzetesek le akarták beszélni Aritthát bűnös nézetéről, ezért ellenvetéseket tettek, kérdezgették és győzködték:

– Semmiképp ne beszélj így, Arittha testvérem, semmiképp ne beszélj így! Ne gyalázd a nagyszentet, nem helyes a nagyszentet rágalmazni. Ő nem mondana ilyet! Az akadályozó dhammák akadályoznak – ezt számos megközelítésben elmondta. És önmagukban is akadályozzák azt, aki az élvezetükbe merül. A nagyszent szerint a vágyak kevés élvezetet hoznak, viszont sok boldogtalansággal, sok bajjal járnak, túlsúlyban van bennük a nyomorúság: csontvázhoz, húscafathoz, lángoló fűcsomóhoz, parázzsal teli gödörhöz, álomhoz, kölcsönvett tárgyakhoz, magas fa gyümölcséhez, mészárszékhez, kardokhoz és tőrökhöz, kígyófejhez hasonlította őket.

Ám Arittha csökönyösen ragaszkodott bűnös nézetéhez. Erre a szerzetesek elmentek a nagyszenthez, köszöntötték, oldalt leültek, és elmesélték neki mindezt.

– Nem tudtuk lebeszélni Aritthát bűnös nézetéről, ezért mondjuk el a dolgot szentségednek.

Akkor a nagyszent megkérte az egyik szerzetest:

– Indulj, hívd ide a nevemben Arittha szerzetest, az egykori solymászt. Mondd meg neki, hogy a mester hívatja.

A szerzetes el is ment hozzá, és megmondta neki:

– Arittha testvérem, hívat a mester!

Arittha engedelmesen elment a nagyszenthez, köszöntötte és oldalt leült. Akkor a nagyszent megkérdezte tőle:

– Arittha! Igaz-e, hogy ezt a bűnös nézetet vallod: „A nagyszent tanítását úgy értelmezem, hogy az akadályozó dhammák önmagukban nem akadályozzák azt, aki az élvezetükbe merül.“ – Igen, uram.

– Ugyan, ki vagy te, megtévedt ember, hogy úgy értelmezed a dhammát, mintha én így tanítottam volna? Az akadályozó dhammák akadályoznak – ezt számos megközelítésben elmondtam. És önmagukban is akadályozzák azt, aki az élvezetükbe merül. Elmondtam, hogy a vágyak kevés élvezetet hoznak, viszont sok boldogtalansággal, sok bajjal járnak, túlsúlyban van bennük a nyomorúság: csontvázhoz, húscafathoz, lángoló fűcsomóhoz, parázzsal teli gödörhöz, álomhoz, kölcsönvett tárgyakhoz, magas fa gyümölcséhez, mészárszékhez, kardokhoz és tőrökhöz, kígyófejhez hasonlítottam őket. És akkor, te megtévedt ember, minket is gyalázol, magadat is tönkreteszed, sok tisztátalanságot nemzel azzal, hogy rosszul ragadod meg az Ént; ez tartósan boldogtalanságot okoz neked és ártalmadra lesz.

Ekkor a nagyszent így szólt a szerzetesekhez:

– Ugye Arittha szerzetes, az egykori solymász kicsit sem otthonos ebben a dhammában és életvezetésben?

– Hogyan is volna az, egyáltalán nem!

Ennek hallatán Arittha elhallgatott, zavarba jött, magába roskadt, lehajtotta a fejét, és csak ült elvörösödve, válasz nélkül. Ekkor a nagyszent azt mondta neki:

– Te megtévedt ember, e bűnös nézetedről híresülsz majd el! Megkérdezem a szerzeteseket is erről. Ti is úgy értelmezitek a tanításomat, ahogy Arittha?

– Egyáltalán nem, hiszen az akadályozó dhammák akadályoznak – ezt számos megközelítésben elmondta szentséged. És önmagukban is akadályozzák azt, aki az élvezetükbe merül. Szentséged elmondta, hogy a vágyak kevés élvezetet hoznak, viszont sok boldogtalansággal, sok bajjal járnak, túlsúlyban van bennük a nyomorúság: szentséged csontvázhoz, húscafathoz, lángoló fűcsomóhoz, parázzsal teli gödörhöz, álomhoz, kölcsönvett tárgyakhoz, magas fa gyümölcséhez, mészárszékhez, kardokhoz és tőrökhöz, kígyófejhez hasonlította őket.

– Helyes, ti jól értelmezitek a tanításomat. Arittha viszont minket is gyaláz, magát is tönkreteszi és sok tisztátalanságot nemz azzal, hogy rosszul ragadja meg az Ént; ez tartósan boldogtalanságot okoz ennek a megtévedt embernek és ártalmára lesz.

Szerzetesek! Képtelenség, hogy valaki vágyak nélkül, vágyteli képzetek nélkül, vágyteli gondolatok nélkül a vágyak élvezetébe merüljön.

A tan félreértésének veszélye: a kobra

Szerzetesek, egyes megtévedt emberek betanulják a dhammát (a beszédeket, az énekeket, a magyarázatokat, a verseket, a fennkölt verseket, a történeteket, a születéstörténeteket, a csodás legendákat és a kátékat), de a dhammák (tanítások) felismerésre vezető célját nem vizsgálják; náluk e dhammák nem is alkalmasak az elmélyülésre. Csak arra jó nekik a dhamma, hogy másokba belekössenek és az ellenvetéseket elhárítsák – nem tapasztalják meg azt a célt, amiért [érdemes] betanulni. A rosszul megragadott dhammák (tanítások) tartósan boldogtalanságot okoznak nekik és ártalmukra lesznek. És miért? Mert rosszul ragadták meg azokat.

Olyan ez, mint amikor egy ember kobrakígyót akar szerezni, kobrát keres és kutat utána; majd egyszer csak meglát egy jókora példányt. Azután tekergőző testénél vagy a farkánál megragadja, mire a kobra visszafordulva megmarja a kezét, karját vagy más végtagját, az ember pedig meghal vagy halálos kínokat szenved.

És miért? Mert rosszul ragadta meg a kobrát.

Viszont egyes derék emberek betanulják a dhammát (a beszédeket, az énekeket, a magyarázatokat, a verseket, a fennkölt verseket, a történeteket, a születéstörténeteket, a csodás legendákat és a kátékat). Megvizsgálják a dhammák (tanítások) felismerésre vezető célját; náluk e dhammák alkalmasak is az elmélyülésre. Egyáltalán nem arra jó nekik a dhamma, hogy másokba belekössenek és az ellenvetéseket elhárítsák – azt a célt tapasztalják meg, amiért betanulják. A jól megragadott dhammák (tanítások) tartósan boldogságot okoznak nekik és hasznukra lesznek. És miért? Mert jól ragadták meg azokat.

Olyan ez, mint amikor egy ember kobrakígyót akar szerezni, kobrát keres és kutat utána; majd egyszer csak meglát egy jókora példányt. Egy villás végű bottal jól leszorítja és a nyakánál fogva szakszerűen megragadja. Még ha a kobra rá is tekeredik a kezére, karjára vagy más végtagjára, ő mégsem hal meg és nem szenved halálos kínokat. És miért? Mert jól ragadta meg kobrát.

Így hát, szerzetesek, ha tisztán látjátok a szavaim értelmét, jegyezzétek meg. Ha viszont nem, akkor kérdezzetek rá nálam vagy tapasztalt szerzeteseknél.

A dhamma csak gyakorlati célt szolgál: a tutaj

A következő hasonlattal megmutatom, hogy a dhamma olyan, mint a tutaj: átkelésre való és nem arra, hogy megtartsuk. Hallgassátok meg, elmondom, vegyétek jól eszetekbe.

– Rendben – válaszoltak a szerzetesek.

A nagyszent így szólt:

– Egy ember hosszú útra kel, és egyszer csak meglát egy tenger nagy vizet. Az innenső part veszélyes és félelmetes, a túlsó part pedig biztonságos és nyugodt. De nincs rév, amin átkelhetne, vagy híd, amin átjuthatna. Ekkor elhatározza, hogy sást, fát, ágat, lombot gyűjt és tutajjá köti össze, kézzel-lábbal evickél rajta, így jut majd át épségben. És miután átjutott, így gondolkodik: „Jól szolgált nekem ez a tutaj, épségben átevickéltem rajta a túlsó partra. No, akkor most a hátamra veszem vagy a fejemre emelem, és megyek tovább, amerre kedvem tartja.“

– Szerzetesek, helyesen cselekszik ez az ember, hogy ezt csinálja a tutajjal?

– Egyáltalán nem.

– És mikor cselekszik helyesen? Ha a túlsó partra átjutva ezt gondolja: „Jól szolgált nekem ez a tutaj, épségben átevickéltem rajta. Most kihúzom a partra vagy hagyom a vízben, és megyek tovább, amerre kedvem tartja.“

E hasonlattal, szerzetesek, megmutattam, hogy a dhamma olyan, mint a tutaj: ugyanúgy átkelésre való és nem arra, hogy megtartsuk. Ha megértettétek, akkor a dhammákat (tanításokat) is oda kell majd hagynotok, hát még, ami ellentétes velük.

ÉNTELENSÉG

Az Énre vonatkozó nézetek

Szerzetesek, itt ez a hat álláspont. Egy hétköznapi, tanulatlan ember, aki nem látogatja az avatottakat, a dhammájukban járatlan és gyakorlatlan, nem látogatja az igaz embereket, a dhammájukban járatlan és gyakorlatlan, így tekint a testére: „Ez az enyém! Ez vagyok én! Ez az Énem!“ Így tekint az érzetre: „Ez az enyém! Ez vagyok én! Ez az Énem!“ Így tekint a képzetre: „Ez az enyém! Ez vagyok én! Ez az Énem!“ Így tekint a rárakatokra: „Ez az enyém! Ez vagyok én! Ez az Énem!“ Arra, hogy lát, hall, gondol, ismer, észlel, vizsgál, fontolgat gondolkodásával, így tekint: „Ez az enyém! Ez vagyok én! Ez az Énem!“ Erre az álláspontra, hogy „A világ és az Én azonosak. Halálom után azzá leszek. Örök, állandó, múlhatatlan, változhatatlan, örökkön-örökké ugyanolyan maradok“, így tekint: „Ez az enyém! Ez vagyok én! Ez az Énem!“

Egy tanult, avatott tanítvány viszont, aki látogatja az avatottakat, dhammájukban járatos és gyakorlott, látogatja az igaz embereket, dhammájukban járatos és gyakorlott, így tekint a testére, az érzetre, a képzetre és a rárakatokra: „Ez nem az enyém! Ez nem én vagyok! Ez nem az Énem!“ Arra, hogy lát, hall, gondol, ismer, észlel, vizsgál, fontolgat gondolkodásával, így tekint : „Ez nem az enyém! Ez nem én vagyok! Ez nem az Énem!“

A kozmikus Én elvetése

Erre az álláspontra, hogy „A világ és az Én azonosak. Halálom után azzá leszek. Örök, állandó, múlhatatlan, változhatatlan, örökkön-örökké ugyanolyan maradok“, így tekint: „Ez nem az enyém! Ez nem én vagyok! Ez nem az Énem!“ Mivel így tekint rá, nem zaklatja fel egy olyan dolog, ami nem is létezik.

A nemlétezők hatása

Erre az egyik szerzetes azt kérdezte a nagyszenttől:

– Uram, felzaklathat egy olyan külső dolog, ami nem létezik?

– Igen – válaszolta a nagyszent. – Aki így érez: „jaj, az enyém volt, már nincs meg, bárcsak megvolna, ó jaj, nem kaphatom meg“, az kínlódik, gyötrődik, siránkozik, mellét verve zokog, teljesen összeomlik. Ilyen az, ha egy nemlétező külső dolog felzaklat.

– Lehetséges az, hogy ne zaklasson fel egy olyan külső dolog, ami nem létezik?

– Igen. Aki nem érez így: „jaj, az enyém volt, már nincs meg, bárcsak megvolna, ó jaj, nem kaphatom meg“, az nem kínlódik, nem gyötrődik, nem siránkozik, nem zokog a mellét verve, nem omlik össze. Ilyen az, ha egy nemlétező külső dolog nem zaklat fel.

– Felzaklathat egy olyan belső dolog, ami nem létezik?

– Igen. Van, aki ezt a nézetet vallja: „A világ és az Én azonosak. Halálom után azzá leszek. Örök, állandó, múlhatatlan, változhatatlan, örökkön-örökké ugyanolyan maradok“. Meghallgatja az általjutottat vagy az általjutott tanítványát, aki a dhammát az összes álláspont, eltökéltség, berögzültség, ragaszkodás és hajlam kiirtása céljából tanítja; az összes rárakat elnyugvása, az összes kötődés elvetése, a szomjúhozás kioltása, a szenvedélymentesség, a kiküszöbölés, az ellobbanás céljából tanítja. Ekkor ő így érez: „Lehet, hogy tényleg megsemmisülök, tényleg elpusztulok és tényleg nem leszek?“ És kínlódik, gyötrődik, siránkozik, mellét verve zokog, teljesen összeomlik. Ilyen az, ha egy nemlétező belső dolog felzaklat.

– Lehetséges az, hogy ne zaklasson fel egy olyan belső dolog, ami nem létezik?

– Igen. Aki nem vallja a fenti nézetet, és meghallgatja az általjutottat vagy az általjutott tanítványát, nem érez így: „Lehet, hogy tényleg megsemmisülök, tényleg elpusztulok és tényleg nem leszek?“ Nem kínlódik, nem gyötrődik, nem siránkozik, nem zokog a mellét verve, nem omlik össze. Ilyen az, ha egy nemlétező belső dolog nem zaklat fel.

Mulandóság, boldogtalanság: nincs olyan dogma, ami orvosolná

Szerzetesek, nyilván elfogadnátok olyasmit, ami örök, állandó, múlhatatlan, változhatatlan és örökkön-örökké ugyanúgy megmarad – de láttok ilyet?

– Nem látunk.

– Helyes, én sem látok ilyet. Nyilván befogadnátok egy olyan tanítást az Énről, amelyet befogadva az embert nem éri gyász, siránkozás, boldogtalanság, bánkódás és gond – de láttok ilyet?

– Nem látunk.

– Helyes, én sem látok ilyet. Nyilván támaszkodnátok egy olyan nézetre, amelyre támaszkodva az embert nem éri gyász, siránkozás, boldogtalanság, bánkódás és gond – de láttok ilyet?

– Nem látunk.

– Helyes, én sem látok ilyet.

Megnyilvánul-e a (kozmikus) Én?

– Ugye ha volna Én, akkor az Énemnek jelensége is volna?

– Igen, volna.

– És ha volna az Énnek jelensége, akkor Énem is volna?

– Igen, volna.

– Ha valósággal és igazán nem lehet észlelni sem az Ént sem az Én valamely jelenségét, akkor ugye teljes egészében balgák dhammája (tana) az az álláspont, hogy „A világ és az Én azonosak. Halálom után azzá leszek. Örök, állandó, múlhatatlan, változhatatlan, örökkön-örökké ugyanolyan maradok“?

– Mi más lehetne, mint teljes egészében balgák dhammája!

Az öt emberalkotó nem az Én

– Szerzetesek, szerintetek a test örök vagy mulandó?

– Mulandó.

– Ami pedig mulandó, az boldogtalansággal jár vagy boldogsággal?

– Boldogtalansággal.

– Ami pedig mulandó, boldogtalansággal jár és dhammája (sajátossága) a hanyatlás, arra helyes-e így tekinteni: „Ez az enyém! Ez vagyok én! Ez az Énem!“?

– Nem helyes.

– Szerintetek az érzet, vagy a képzet, vagy a rárakatok, vagy a tudat – örök vagy mulandó?

– Mindegyik mulandó.

– Ami pedig mulandó, az boldogtalansággal jár vagy boldogsággal?

– Boldogtalansággal.

– Ami pedig mulandó, boldogtalansággal jár és dhammája (sajátossága) a hanyatlás, arra helyes-e így tekinteni: „Ez az enyém!

Ez vagyok én! Ez az Énem!“? – Nem helyes.

A helyes szemlélet és jutalma

– Szerzetesek, ezért bármely testre a világon, legyen az múltbeli, jövőbeli vagy jelenbeli; belső vagy külső, durva vagy finom, hitvány vagy kiváló, távoli vagy közeli – minden testre úgy kell tekinteni, helyesen felismerve, ahogyan van: „Ez nem az enyém. Ez nem én vagyok. Ez nem az Énem.“

Bármely érzetre, vagy képzetre, vagy rárakatra, vagy tudatra, legyen az múltbeli, jövőbeli vagy jelenbeli; belső vagy külső, durva vagy finom, hitvány vagy kiváló, távoli vagy közeli – mindegyikre úgy kell tekinteni, helyesen felismerve, ahogyan van: „Ez nem az enyém. Ez nem én vagyok. Ez nem az Énem.“

Ha a tanult, avatott tanítvány így látja, akkor kiábrándul a testből; kiábrándul az érzetből, a képzetből, a rárakatokból, a tudatból. Mivel kiábrándul, szenvedélymentessé válik, a szenvedélymentesség révén pedig megszabadul. Miután megszabadult, felismeri, hogy megszabadult. Felismeri, hogy a [befolyások] keletkezése elenyészett, a jámborság útja véget ért, a teendő elvégeztetett, ehhez nincs további [teendő].

Az ilyen szerzetesről mondják, hogy kaputorlasza kivéve; azt is, hogy várárka betemetve; azt is, hogy védoszlopa kidöntve; azt is, hogy ajtaja nincs zárva; azt is, hogy avatott, zászlaja lehullott, terhe lehullott, kötelme nincs.²

És hogyan lesz a kaputorlasza kivéve? Úgy, hogy a szerzetes tudatlansága elapad: gyökere átvágva, csúcsrügye levágva – létforrása megszűnt, mindörökre létrejövésképtelen. És hogyan lesz a várárka betemetve? Úgy, hogy a szerzetes számára a születések újralétesítő forgataga elapad: gyökere átvágva, csúcsrügye levágva – létforrása megszűnt, mindörökre létrejövésképtelen. És hogyan lesz a védoszlopa kidöntve? Úgy, hogy a szerzetes szomjúhozása elapad: gyökere átvágva, csúcsrügye levágva – létforrása megszűnt, mindörökre létrejövésképtelen. És hogyan lesz ajtaja nyitva? Úgy, hogy öt lefelé húzó béklyója szétfoszlik: gyökerük átvágva, csúcsrügyük levágva – létforrásuk megszűnt, mindörökre létrejövésképtelenek. És hogyan lesz a szerzetes avatott, akinek zászlaja lehullott, terhe lehullott, kötelme nincs? Úgy, hogy énteltsége elapad: gyökere átvágva, csúcsrügye levágva – létforrása megszűnt, mindörökre létrejövésképtelen.

Az ilyen megszabadult tudatú szerzetest még az istenek, Indra, Brahmá és Padzsápati is hiába keresik: nem találnak semmit, ami az általjutott tudatát hordozná. És miért? Én azt állítom, hogy aki pusztán a dhamma látása révén által-jutott, az fellelhetetlen.³

Az éntelenség nem nihilizmus

Mivel ezt állítom és ezt tanítom, egyes szamanák és bráhminok valótlanul, hamisan, igaztalanul és alaptalanul így gyaláznak engem: „Gótama szamana a megsemmisülést tanítja, a létező lény felbomlását, pusztulását, elmúlását hirdeti“. De ez nem igaz, én nem állítok ilyet. Ahogy korábban, most is csak azt tanítom, hogy mi a boldogtalanság és a boldogtalanság kiküszöbölése.

Az éntelenség etikája

Szerzetesek, ha mások szidják, vádolják, bosszantják, sértegetik és gúnyolják, az általjutott nem dühödik fel, nem érez csalódottságot, tudata nem háborog. Ha mások megbecsülik, nagyra tartják, magasztalják és tisztelik, az általjutott nem örül és örvendezik, tudata nem válik mámorossá, hanem ezt gondolja: „mindez a tisztelet csakis ama korábbi felismerésnek szól“.

Ezért, szerzetesek, ha mások szidnak, vádolnak, bosszantanak, sértegetnek és gúnyolnak titeket, akkor ti se dühödjetek fel, ne érezzetek csalódottságot, és ne háborogjon a tudatotok. Ha mások megbecsülnek, nagyra tartanak, magasztalnak és tisztelnek titeket, akkor ti se örüljetek és örvendezzetek, tudatotok ne váljon mámorossá, hanem gondoljátok ezt: „mindez a tisztelet csakis ama korábbi felismerésnek szól“.

Buzdítás az éntelen szemléletre

Ezért, szerzetesek, engedjétek el, ami nem a tiétek; ez hosszú időn át boldogságot okoz nektek és hasznotokra lesz. És mi nem a tiétek? A test nem a tiétek: engedjétek el. Ez tartósan boldogságot okoz nektek és hasznotokra lesz. Az érzet, a képzet, a rárakatok és a tudat sem a tiétek: engedjétek el. Ez tartósan boldogságot okoz nektek és hasznotokra lesz.

Ha mindenféle emberek itt a Dzséta-ligetben a füvet, a rönköket, az ágakat és a lombot összegyűjtenék, vagy elégetnék, vagy bármi mást csinálnának vele, vajon azt gondolnátok-e, hogy ezt veletek teszik?

– Nem gondolnánk. És miért? Mert az nem az Énünk és nem is az Énünk jelensége.

– Ugyanígy engedjétek el, ami nem a tiétek; ez tartósan boldogságot okoz nektek és hasznotokra lesz. És mi nem a tiétek? A test, az érzet, a képzet, a rárakatok és a tudat.

A haladás szintjei és jutalmuk

Ím, ez a dhamma, amit magamban ismertem fel; nyilvános, felfedtem, megvilágítottam, burkát lehántottam. Ennek következtében:

• az érdemesek közé jutott szerzetesek – akiknél a befolyások elenyésztek, akik útjukat beteljesítették, elvégezték a feladatot, letették a terhet, elérték az igaz célt, szétszakították a létezés bilincsét, a helyes tudás révén megszabadultak – nem ismernek meg újabb létet;

• azok a szerzetesek, akiknél az öt lefelé húzó béklyó foszlott szét, ők csodásan létesülők, ott érik el a teljes ellobbanást, abból a világból egyikük sem tér vissza;

• azok a szerzetesek, akiknél három béklyó foszlott szét, és már szinte elsorvadt bennük a szenvedély, a gyűlölet és a zavar, ők egyszervisszatérők: már csak egyszer térnek vissza ebbe a világba, és majd akkor vetnek véget a boldogtalanságnak;

• azok a szerzetesek, akiknél három béklyó foszlott szét, ők folyamhozérkezettek: nem bukhatnak alá, céljuk szükségképpen a megvilágosodás;

• azok a szerzetesek, akik a dhamma útján járnak és a hit útján járnak, útjuk a megvilágosodás felé vezet;

• akik csupán hisznek bennem és szeretnek engem, útjuk a menny felé vezet.

Ezt mondta a nagyszent. A szerzetesek pedig megelégedéssel és örömmel fogadták a nagyszent tanítását.