Dhammadāyāda Sutta

(Szávatthinál…)

– Legyetek ti nékem az Igazság örökösei, ó szerzetesek; ne csupán a test szükségleteinek örökösei! A könyörületességtől¹ vezérelve így szólok hozzátok: „Ó bárcsak a tanítványaim az Igazságot tennék örökségükül, és nem a test szánalmas követeléseit!“

Mert, ha csak a testi kívánalmak örököseivé teszitek magatokat és nem az Igazságé, akkor ezen szemrehányást kapjátok majd velem együtt: „A Mester tanítványai csak a testi szükségletek örököseiként élnek, nem az Igazság örököseiként.“

De ha, ó szerzetesek, az Igazság örököseivé teszitek magatokat, és nem csupán a test szükségleteivé, ilyenféle szemrehányások elkerülnek bennünket. Ezért, legyetek az Igazság örökösei, ne csupán a test szükségleteié! A könyörületességtől vezérelve így szólok hozzátok ismét: „Ó bárcsak a tanítványaim az Igazságot tennék örökségükül, és nem a test szánalmas követeléseit!“

Tételezzük föl, ó szerzetesek, hogy jóllaktam, és befejeztem a pontosan kijelölt déli étkezésemet, és még maradt egy kis étel, amit ki kellene dobni. De ekkor két szerzetes közeledne felém, teljesen kimerülten, éhesen és fáradtan, és én így szólnék hozzájuk: „Szerzetesek, befejeztem a kijelölt étkezést, de még maradt egy kis étel. Ha akarjátok, megehetitek; ha nem, akkor olyan helyre dobom, ahol majd nem tesz kárt semmilyen érző lényben, se földön, se vízben.“

És tételezzük föl, hogy az egyik szerzetes így gondolkodna magában: „A Magasztos befejezte a kijelölt étkezést és maradt egy kis étel, amit kidob majd, ha mi nem esszük meg. De a Magasztos így tanította nekünk: «Legyetek ti nékem az Igazság örökösei; ne a test szükségleteinek örökösei!» És e falat étel a testi szükségletekhez tartozik. Mi lenne, ha nem fogadnánk el és elviselnénk az éhséget és a fáradságot, egészen a holnapi étkezésig!“ és így elutasítaná az ételt és elviselné az éhségét és fáradságát egészen a következő napig.

És tételezzük föl, hogy a másik szerzetes ekképp gondolkodna: „A Magasztos befejezte az étkezést, de maradt egy kevés étel, amit csak akkor dobnak ki, ha mi nem esszük meg. Mi lenne, ha elfogadnám, és megszabadulnék az éhségtől és fáradtságtól, így kibírnám a hátralévő napot és éjszakát.“ És így elfogyasztaná a maradékot, és enyhítené az éhségét és fáradtságát, miközben várakozna a következő napi kijelölt étkezésre.

Nos, bár a második szerzetes jóllakhatott és enyhített szenvedésén, valójában az első szerzetes az értékesebb, a dicséretet érdemlőbb a kettő közül; és miért? Azért, mert viselkedése nagyban hozzá fog járulni a tudati békéjéhez és csendjéhez, sokat fog segíteni tökéletlenségeinek eltörlésében, és a mértékletességben és az állhatatosságban fogja meghonosítani.

Ezért, szerzetesek, legyetek ti nékem az Igazság örökösei; ne csupán a test szükségleteinek örökösei! A könyörületességtől vezérelve így szólok hozzátok még egyszer: „Ó bárcsak a tanítványaim az Igazságot tennék örökségükül, és nem a test szánalmas követeléseit!“

Ezen szavakat hallatva, a Magasztos felemelkedett ülőhelyéből és lakóhelyére távozott.

Nem sokkal ezután a Tiszteletreméltó Száriputta a szerzetestársaihoz fordult, és ezt kérdezte:

– Mi módon gyakorolják helytelenül az elvonulást² a magányosan-élő Mester³ tanítványai? És mi módon gyakorolják ezt helyesen?

– Messziről érkeztünk ide, hogy ezen dologra választ kapjunk a Tiszteletreméltó Száriputtától. Valóban jó lenne, ha a Tiszteletreméltó Száriputta elmondaná nekünk ezen dolog lényegét.

– Nos, figyeljetek rám barátaim, és zárjátok szívetekbe szavaim. Vannak olyan tanítványai a magányosan-élő Mesternek, akik nem gyakorolják az elvonulást. Azon dolgokat, amit a Mester kerülendőnek tart, ők nem kerülik, de fegyelmezetlenek és fényűzően élnek, és az elvonultság mindennél kedvesebb társaságát megvetik. Ezért, háromfajta szemrehányás érheti az idősebb, a középkorú, és a fiatalabb szerzeteseket. „A Mester visszavonultan, egyedül él, de a tanítványai nem keresik a magányt.“ ez az első. „Azon dolgokat, amit a Mester kerülendőnek tart, ők nem kerülik.“ ez a második. „Fegyelmezetlenek és fényűzően élnek, és az elvonultság mindennél kedvesebb társaságát megvetik.“ ez a harmadik. Ez az a három szemrehányás, ami szégyent hozhat az egész Gyülekezetre. Ezen három esetben gyakorolják helytelenül az elvonulást a magányosan-élő Mester tanítványai.

És vajon mi módon gyakorolják helyesen az elvonulást a magányosan-élő Mester tanítványai?

Vannak olyan tanítványai a magányosan-élő Mesternek, akik keresik a magányt; és amit a Mester kerülendőnek tart, kerülik azt; és nem dőzsölnek bőségben, sem nem lazítanak az előírásokon. A társaság számukra teher; a legfőbb örömforrásuk a magányos elvonultság. Ezért három oka lehet az idősebb, a középkorú, és a fiatalabb szerzetesnek a jó hírnévre. „A Mester visszavonultan, egyedül él, és a tanítványai is a magányt keresik.“ ez az első. „Amit a Mester kerülendőnek tart, azt ők elkerülik.“ ez a második. „Nem dőzsölnek bőségben, sem nem lazítanak az előírásokon. A társaság számukra teher; a legfőbb örömforrásuk a magányos elvonultság.“ ez a harmadik. Ez az a három dolog, ami jó hírnevét kelti az egész Gyülekezetnek. Ezen három esetben gyakorolják helyesen az elvonulást a magányosan-élő Mester tanítványai.

És most figyeljetek rám barátaim, a vágy helytelen és a gyűlölet helytelen; és a vágytól és a gyűlölettől való szabadulás nem más, mint a Középút, a tudás és a belátás adománya vezet el a kialvásig, a bölcsességig, a Legfelsőbb Felébredésig, a Nibbánáig.

És mi alkotja a Középutat? Ez nem más, mint a Nemes Nyolcrétű Ösvény, azaz, a Helyes Szemlélet, a Helyes Szándék, a Helyes Beszéd, a Helyes Cselekvés, a Helyes Megélhetési Mód, a Helyes Erőfeszítés, a Helyes Éberség és a Helyes Koncentráció. És ne feledjétek barátaim, a harag és a gyűlölködés helytelenek, és a képmutatás és az önérzet, az irigység és a fösvénység, a csalárdság és a ravaszság, a konokság és a tapintatlanság, a büszkeség és az önteltség, a durvaság és a figyelmetlenség – ezek mind helytelenek; és a Középút, ami által ezek mind meghaladhatóak, nem más, mint a Nemes Nyolcrétű Ösvény; mert ez alkotja a Középutat, a tudás és a belátás adományát, ami elvezet a kialvásig, a bölcsességig, a Legfelsőbb Felébredésig, a Nibbánáig.

Így beszélt a Tiszteletreméltó Száriputta, megörvendeztetve szívét mindazoknak, kik hallották e szavakat.