MN 35 / M I 227

Cūḷa-saccaka Sutta

Szaccsaka - Vita az éntelenségről

Fordította:

További változatok:

Vekerdi József / Tipiṭaka / Bhikkhu Sujāto / I.B. Horner

Így készült:

Fordítota: A páli fordító csoport

Forrás: MN 35, páli

Szerzői jogok: A páli fordító csoport, 2013

Felhasználás feltételei: cc-by-nc-sa

Így hallottam:

Egy ideig a Magasztos Vészálíban időzött, a Nagyerdőben, a Tornyospavilonban. Abban az időben Vészálíban élt a nigantha1 Szaccsaka, akit sokan nagyra tartottak mint tudós szavú, éles nyelvű vitázót2. Vészálíban, a gyűlésben így beszélt: „Nem látok senkit – legyen az bár törekvő vagy bráhmin, közösség vagy gyülekezet tagja, mestere, még ha magát tökéletesen felébredett Érdemesnek mondja is –, aki ne vacogna, remegne, reszketne, hónaljából ne patakzana az izzadság, ha vitára hívom. Még ha egy öntudatlan oszlopot hívnék ki vitára, az is vacogna, remegne, reszketne, hát még egy emberi lény!“

Egyik reggel a tiszteletreméltó Asszadzsi3, miután felöltözött, vette szilkéjét és felsőruháját, elindult Szávatthíba alamizsnáért. A nigantha Szaccsaka, miközben Vészálíbeli sétakörútját járta, már messziről megpillantotta Asszadzsit, odament hozzá, barátságosan üdvözölték egymást, baráti és udvarias szavakat váltottak. Szaccsaka oldalt megállt, majd így szólt:

– Nos, Asszadzsi úr, Gótama törekvő hogyan képzi a tanítványait, útmutatásának mely része merül fel leggyakrabban köztük?

– Aggivesszana4, a Magasztos útmutatása ez: mulandó a test; mulandó az érzet, a felfogás, a meghatározottságok és a tudat is. Éntelen5 a test; éntelen az érzet, a felfogás, a meghatározottságok és a tudat is.Minden, ami összetett, mulandó; minden jelenség éntelen6.

– Gótama törekvő ezt tanítja, jól hallom? Asszadzsi úr, rossz ezt hallanunk7! Szívesen találkoznánk egyszer valamikor Gótama úrral. Szívesen vitáznánk vele, lebeszélnénk ártalmas meggyőződéséről.

Abban az időben ötszáz liccshaví valamilyen ügyükben éppen gyűlésezett a tanácskozás házában. A nigantha Szaccsaka odament és így szólt hozzájuk:

– Jöjjetek, liccshaví urak, jöjjetek liccshaví urak, ma vitázni fogunk Gótama törekvővel! Ha Gótama törekvő úgy áll ellen, mint tanítványa, Asszadzsi szerzetes, az ismerősöm – akkor én a vitában megrángatom, megcibálom és ráncigálom, mint egy erős ember, aki egy hosszú szőrű kost a szőrénél megragadva ráncigál. Mint egy erős rostamunkás, amikor a nagy rostakeretet a mély tó vízébe bedobja, utána a fülénél megfogja és ide-oda rángatja, cibálja, ráncigálja. Mint egy erős rostarázó, amikor a tálat a fülénél fogva megrázza, összerázza, csapkodja8. Mint egy hatvanéves elefántbika, amikor a mély lótuszos tóba belemerül és kendermosó nevű játékfajtát játszik9, én majd ugyanúgy eljátszom Gótama törekvővel. Jöjjetek hát el, liccshavík!

Akkor némelyik liccshaví így beszélt:

– Vajon Gótama törekvő cáfolja meg a nigantha Szaccsaka szavait, vagy a nigantha Szaccsaka cáfolja meg Gótama törekvő szavait? Más liccshavík így beszéltek:

– Vajon ez a magabiztos nigantha Szaccsaka lesz az, aki a Magasztos szavait megcáfolja, vagy a Magasztos cáfolja meg az ő szavait? Akkor a nigantha Szaccsaka, ötszáz liccshaví gyűrűjében elment a Nagyerdőbe, a Tornyospavilonba.

Abban az időben számos szerzetes a szabad ég alatt sétálgatott10. A nigantha Szaccsaka odament hozzájuk és így szólt:

– Mondjátok, hol van most az a Gótama úr? Látni kívánjuk őt! – Aggivesszana, itt van a Magasztos. Nappali elcsendesedésre11 ült le egy fa tövében a Nagyerdőben.

Erre Szaccsaka a liccshavíkkal bement a Nagyerdőbe a Magasztoshoz. Barátságosan üdvözölték egymást, baráti és udvarias szavakat váltottak, majd a nigantha Szaccsaka oldalt leült. A liccshavík közül pedig néhányan köszöntek a Magasztosnak, mások barátságosan üdvözölték a Magasztost, baráti és udvarias szavakat váltottak vele, néhányan összetett kézzel meghajoltak a Magasztos irányába, megint mások a Magasztos közelében elmondták nevüket és nemzettségüket, néhányan pedig csendben maradtak; és mindannyian leültek oldalt.

Nemsokára a nigantha Szaccsaka így szólt a Magasztoshoz:

– Kérdeznék én Gótama úrtól egy dolgot, ha alkalmat ad e kérdés kifejtésére!

– Kérdezz, Aggivesszana, amit akarsz!

– Nos, Gótama úr, hogyan képzi ön a tanítványait, útmutatásának mely része merül fel leggyakrabban köztük?

– Aggivesszana, az útmutatásom ez: mulandó a test; mulandó az érzet, a felfogás, a meghatározottságok és a tudat is. Éntelen a test; éntelen az érzet, a felfogás, a meghatározottságok és a tudat is. Minden, ami összetett, mulandó; minden jelenség éntelen.

– Egy példázat jut az eszembe.

– Mondd csak!

– Mindenféle növény és állat a földre támaszkodva a földet használva gyarapodik, növekszik, bővelkedik. És minden nehéz, erőt igénylő munkát a földre támaszkodva a földet használva végeznek el. Ugyanígy az emberi személy a testét használva tesz erényes vagy tisztátalan dolgokat: a test az átmanja12.[…]13

– Eszerint, Aggivesszana, azt mondod, hogy a test az átmanod?

– Igen, éppen ezt mondom – mint a többiek itt.

– Mi közöd a többiekhez? Inkább a saját álláspontodat fejtsd ki!

– De épp az az álláspontom, hogy a test az átmanom!

– Aggivesszana, most akkor én kérdezek tőled. Válaszolj szíved szerint. Mit gondolsz, hatalmában áll-e egy harcos rendbeli, felkent királynak saját birodalmában kivégeztetni, legyőzni vagy száműzni, akit kell? Mint például Paszénadinak, Kószala királyának vagy Adzsátaszattunak, a vidéhai királyné fiának, Magadha királyának.

– Igen. Még a törzsek gyűléseinek is hatalmukban áll, mint például a vaddzsíknál és a malláknál. Hát még a felkent királyoknak! Hatalmukban áll, és ez így is van jól.

– Mit gondolsz, Aggivesszana, ha azt mondod, hogy a test az átmanod – van-e hatalmad arra, hogy ilyen és ilyen legyen a tested, olyan meg ne legyen a tested?

Erre a nigantha Szaccsaka hallgatott. A Magasztos másodszor is megkérdezte ugyanezt, és a nigantha Szaccsaka ismét hallgatott. Erre a Magasztos így szólt:

– Válaszolj, Aggivesszana, ez nem a hallgatás ideje! Aki harmadszorra sem válaszol a Tathágata közös Dharmára14 vonatkozó kérdésére, annak azon nyomban hétfelé hasad a feje!

Ekkor Vadzsirapáni jaksa15 izzó, égő, lángoló vas vadzsrát fogva a nigantha Szaccsaka felett lebegett, hogy a fejét széthasítsa, ha harmadszor sem válaszol. De Vadzsirapáni jaksát csak a Magasztos és a nigantha Szaccsaka látta. Akkor a nigantha Szaccsaka megrémült, reszketett, szőre égnek állt. Védelmet, menedéket, oltalmat csakis a Magasztosnál kereshetett; így szólt hozzá:

– Kérdezzen Gótama úr, válaszolok.

– Mit gondolsz, Aggivesszana, ha azt mondod, hogy a test az átmanod – van-e hatalmad arra, hogy ilyen és ilyen legyen a tested, olyan meg ne legyen a tested?

– Nincsen.

– Figyelj jól, Aggivesszana és úgy felelj; a mostani válaszod egyáltalán nem illik össze a korábbival, a korábbi a mostanival! Aggivesszana, mit gondolsz, a test örök vagy mulandó?

– Mulandó, Gótama úr.

– Ami pedig mulandó, az szenvedéssel jár vagy boldogsággal?

– Szenvedéssel, Gótama úr.

– Ami pedig mulandó, szenvedéssel jár és a változás törvényének alávetett, azt helyes-e így tekinteni: „ez az enyém, ez vagyok én, ez az átmanom“?

– Nem, Uram.

– Mit gondolsz, Aggivesszana, aki ahhoz kötődik, ahhoz ragaszkodik és azzal törődik, ami szenvedéssel jár16, és így tekint rá: „ez az enyém, ez vagyok én, ez az átmanom“ – vajon az ilyen ember megértheti-e magát a szenvedést, és fel tudja-e számolni?

– Ugyan dehogy, egyáltalán nem.

– Akkor ugyebár te is éppen ilyen ember vagy, Aggivesszana?

– Mi más lehetnék? Ez van, Gótama.

– Aggivesszana, olyan ez, mint amikor egy ember rendes faanyagot akar szerezni, keresi, kutat utána: fogja az éles bozótvágót és elmegy az erdőbe. Majd egyszercsak meglát egy jókora, egyenes, fiatal, nem csökött17 banánfát. Tövénél kivágja, a csúcsát levágja, majd háncsát körben lehasítja, de még szíjácsot sem talál, hát még rendes fát18! Te is, Aggivesszana, épp ilyen üresnek, hamisnak és hivalkodónak bizonyultál, amikor az általad felhozott kérdést megbeszéltük, én pedig ellenvetéseket tettem és kérdezgettelek. Vészálíban, a gyűlésben még így beszéltél: „Nem látok senkit – legyen az bár törekvő vagy bráhmin, közösség vagy gyülekezet tagja, mestere, még ha magát tökéletesen felébredett Érdemesnek mondja is –, aki ne vacogna, remegne, reszketne, hónaljából ne patakzana az izzadság, ha vitára hívom. Még ha egy öntudatlan oszlopot hívnék ki vitára, az is vacogna, remegne, reszketne, hát még egy emberi lény!“ Most viszont patakzott az izzadság a homlokodról, még a felsőruhádat is átitatta, és a föld is nedves lett. Az én testemen pedig egy csepp veríték sincs – és a Magasztos felfedte aranyszín testét az egybegyűltek előtt.

Erre a nigantha Szaccsaka elhallgatott, zavarba jött, magába roskadt, lehajtotta a fejét, és csak ült elvörösödve, válasz nélkül.

Szaccsaka gyalázata láttán az egyik liccshaví, Mocskosszájú, így szólt a Magasztoshoz:

– Magasztos, egy példázat jut az eszembe.

– Mondd csak, Mocskosszájú!

– Mint amikor egy falu vagy vásáros hely közelében van egy lótuszos tó, abban meg egy rák. Aztán a faluból sok fiú vagy sok lány lemegy a tóra fürödni, kifogja a rákot a vízből, és a partra teszi. Akárhogyan is hadonászik a rák az ollójával, a gyerekek egy fa- vagy cserépdarabbal rávágnak, összetörik, szétzúzzák. Így aztán, uram, az a rák a teljesen szétzúzott ollójával már a tóban sem tud úgy élni, mint annak előtte19. Ugyanígy uram, akárhogy is kínlódott, vergődött, ficánkolt Szaccsaka, a Magasztos mindig odavágott, összetörte, szétzúzta. Nem is állhat már többé a Magasztos elé vitázni! Erre a nigantha Szaccsaka így szólt:

– Eridj már, Mocskosszájú, eridj már! Sokat fecsegsz. Nem veled tanácskozunk, hanem Gótama úrral.

20Gótama úr, hagyjuk a mi tanainkat21 és mindenféle más törekvők és bráhminok tanait, elég lesz ennyi a hiábavaló beszédből! Mi kell ahhoz, hogy azt mondhassuk Gótama úr egy tanítványáról, hogy érti a tanításokat, intelemre nem szorul, túljutott a bizonytalanságon a Mester tanításában, nem tévelyeg, magabiztossá vált, nem szorul másra?

– Aggivesszana, akkor mondhatjuk ezt egy tanítványomra, ha ő bármely testre, akár múltbeli, akár jövőbeli, akár jelenbeli, akár belső, akár külső, akár durva anyagi, akár finom, akár hitvány, akár kiváló, akár távoli, akár közeli, minden testre a valóságnak megfelelően, helyes bölcsességgel úgy tekint, hogy „ez nem az enyém, ez nem vagyok én, ez nem az átmanom“. És ez pontosan ugyanígy van az érzettel, a felfogással, a meghatározottságokkal és a tudattal is.

– És mi kell ahhoz, hogy azt mondhassuk egy szerzetesre, hogy Érdemes lett – azaz számára a befolyások elenyésztek, útját beteljesítette, a feladatot elvégezte, letette a terhet, elérte az igaz célt, szétszakította a létezés bilincsét, rendelkezik a helyes tudással és megszabadult?

– Aggivesszana, akkor mondhatjuk ezt egy szerzetesre, ha ő bármely testre, akár múltbeli, akár jövőbeli, akár jelenbeli, akár belső, akár külső, akár durva anyagi, akár finom, akár hitvány, akár kiváló, akár távoli, akár közeli, minden testre a valóságnak megfelelően, helyes bölcsességgel úgy tekint, hogy „ez nem az enyém, ez nem vagyok én, ez nem az átmanom“; és tüze fogytán megszabadult. És ez pontosan ugyanígy van az érzettel, a felfogással, a meghatározottságokkal és a tudattal is. E megszabadult tudatú szerzetes rendelkezik a három tökéllyel: a szemlélet, az út és a megszabadulás tökélyével; csakis a Tathágatát becsüli meg, tartja nagyra, tiszteli és magasztalja: „A Magasztos felébredett – a felébredés céljából tanítja a Dharmát. A Magasztos megszelídült – a szelídség céljából tanítja a Dharmát. A Magasztos lecsillapult – a lecsillapulás céljából tanítja a Dharmát. A Magasztos átkelt – az átkelés céljából tanítja a Dharmát. A Magasztos elérte a teljes ellobbanást – a teljes ellobbanás céljából tanítja a Dharmát.“

Ekkor a nigantha Szaccsaka így szólt a Magasztoshoz:

– Gótama úr, mi voltunk a merészek és vakmerőek, amikor azt hittük, hogy Gótama urat vitában legyűrhetjük. Ha dühöngő elefántbikának, lángoló tűztengernek vagy szörnyűséges, gyors mérgű kígyónak megy neki az ember, azt még megúszhatja, de ha Gótama úrnak, azt semmiképpen! Gótama úr, fogadja el meghívásomat a szerzetesi közösséggel együtt a holnapi étkezésre!

A Magasztos némán elfogadta.

Később a nigantha Szaccsaka ezt mondta a liccshavíknak:

– Figyeljetek, liccshaví urak, meghívtam holnapra Gótama törekvőt és a szerzetesi közösséget. Hozzatok hát nekem felajánlásképpen mindenfélét, amiről úgy gondoljátok, hogy illik hozzá. Az éjszaka elmúltával a Liccshavík ötszáz tál lepényt vittek a nigantha Szaccsakának ételadományként. Aztán a nigantha a kertjében válogatott étkeket és finomságokat készíttetett, és a Magasztosnak hírül adta:

– Itt az idő, Uram, elkészült az étel!

A Magasztos hajnalban felöltözött, vette szilkéjét és felsőruháját, majd a szerzetesi közösséggel együtt elment a nigantha Szaccsaka kertjébe és leült a neki felkínált ülőhelyre. Szaccsaka pedig válogatott étkekkel és finomságokkal kínálta, és sajátkezűleg szolgálta ki a szerzetesi közösséget, élén a Buddhával. Miután a Magasztos befejezte az étkezést és letette a szilkéjét, Szaccsaka hozott egy alacsonyabb ülőalkalmatosságot, és oldalt leült mellé, majd ezt mondta a Magasztosnak:

– Gótama úr, az adományból származó minden erény és elfogadójának nagyszerűsége is legyen az adakozók boldogságára!

– Az adakozóké annyi lesz, ami egy magadfajta, vagyis a szenvedélyektől, utálattól és zavarodottságtól még nem mentes személy megajándékozásából származik. A tiéd pedig annyi, ami egy magamfajta, vagyis a szenvedélyektől, utálattól és zavarodottságtól mentes személy megajándékozásából származik.


  1. A szutta az irányzathoz tartozók elnevezésére a nigaṇṭha-putta (szanszkrit: nirgrantha – kötelékek nélküli; szanszkrit – putra fia, ill. követője) kifejezést használja. A niganthák vezetője volt Nátaputta, a kötelékektől megszabadult „Nigantha“, aki valószínűleg a Dzsina, akinek a nevéből a közismert dzsaina elnevezés számazik (dzsainák, dzsaina vallás, dzsainizmus). A Buddha kortársa volt. 

  2. Ez a bhasszappavádaka szótár szerinti értelme. Lehet azonban, hogy azt jelenti: a kommentárok magyarázója. 

  3. ‘Lovat nyerő’. Az Ötök Csoportjának szerzetesei közül az egyik szerzetes. 

  4. Aggivesszana a dzsaina Szaccsaka nemzetségneve. A szuttában ettől fogva ezt használják megszólításként. 

  5. Szó szerint ‘nem átman’ vagy ‘átman nélküli’; lásd a 14. lábjegyzetet. 

  6. A páli szöveg megértését nehezíti, hogy az ‘összetett [dolog]’ páliul ugyanúgy szankhárá, mint egy mondattal korábban a ‘meghatározottságok’. – A másutt például ‘sajátság’-nak vagy ‘minőség’-nek fordított dhamma jelentését itt jobban visszaadja a ‘jelenség’. 

  7. A kínai fordítás úgy értelmezi a valóban homályos páli kifejezést, hogy ‘Asszadzsi úr, biztosan rosszul hallottad!’ 

  8. Ez a mondat az előző átfogalmazásának látszik. Valószínűleg tehát eredetileg kommentár volt, ami becsúszott az alapszövegbe. Azért lehetett rá szükség, mert már az ókorban sem értették, hogy mit csinál a „rostamunkás“. Talán olyasmit, mint az aranymosók? 

  9. A megfogalmazás ismét kommentár-beszúrásra utal; lehet, hogy eredetileg nem játékról volt szó, hanem elefántot használtak az áztatott kender megtörésére? 

  10. Minden bizonnyal sétáló meditációról van szó. 

  11. Szó szerint ‘a nappal eltöltése’, valószínűleg ülő meditációt jelent. 

  12. Attā: szó szerint önmaga; a buddhizmusban a személyek, illetve a tárgyak megmaradó lényegét, szubsztanciáját, mibenlétét fejezi ki. Ennek a lényegnek a létét a buddhizmus természetesen tagadja. 

  13. Itt és a továbbiakban is a páli szövegben nem csak a test, hanem a másik négy törzsök (szkandha) is szerepel. Ez tartalmilag annyira indokolatlannak látszik, hogy véleményünk szerint átgondolatlan utólagos dogmatikus korrekció. (Pl.: Szaccsaka érve, hogy, mint a földre, úgy támaszkodik az ember a testére, nyilván értelmezhetetlen a többi szkandhával.) 

  14. Talán arra vonatkozik a ‘közös’ jelző, hogy a privát dharmára, pl. egy-egy vallási irányzat saját szabályaira vonatkozó kérdésre nem kell feltétlenül válaszolni. 

  15. A ‘jaksa’-t gyakran fordítják tündérnek; emberszerű, csodás lények. A ‘Vadzsirapáni’ név jelentése: kezében vadzsrát tartó. A vadzsra pedig eredetileg Indra isten fegyvere, a ménkő; később isteni fegyver. A tantrikus buddhizmusban alapvető szimbólum, két végén csúcsos bronztárgy. 

  16. Ami szenvedéssel jár, ti. a test. 

  17. A páli szöveg bizonytalan és értelmetlennek tűnik: ‘nem könyöknyi fajta’, avagy ‘nem tyúktól származó’. 

  18. Mert a banán „fa“ igazából nagyra nőtt fűféle, a törzs belsejét csak laza, szivacsos anyag tölti ki. 

  19. A páliban szereplő szöveg (‘nem tud már úgy bemenni a tóba’) legalábbis nem teljesen világos, de inkább egy kicsit romlottnak tűnik. 

  20. Innentől fogva dramaturgiailag és tartalmilag is indokolatlan dogmatikus ál-beszélgetés következik; szinte biztosan utólagos betoldás. 

  21. Királyi többes, azaz a niganthák (dzsáinák) tanaira utal. 

Így készült:

Fordítota: A páli fordító csoport

Forrás: MN 35, páli

Szerzői jogok: A páli fordító csoport, 2013

Felhasználás feltételei: cc-by-nc-sa

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.