Angulimāla Sutta

Így hallottam.

Egy alkalommal a Magasztos Szávatthi mellett, a Dzsétavana-ligetben, Anáthapindika kertjében tartózkodott. Ugyanebben az időben Paszénadi király birodalmában egy Angulimála nevű bandita időzött, aki egy véreskezű, kegyetlen, könyörtelen gyilkos volt, aki nem kegyelmezett semmilyen élőlénynek. Falvakat, városokat, vidékeket rombolt porig s tett lakatlanná. S a meggyilkolt emberek levágott ujjaiból készített füzért viselt a nyakában.

Egyik reggelen a Magasztos felöltözött, magára öltötte felső csuháját, fogta alamizsnás szilkéjét és elindult Szávatthiba alamizsnáért. Miután bejárta Szávatthit alamizsnáért, az étel elfogyasztása után visszaindult alamizsnakörútjáról azon az úton, melyen Angulimála portyázott. A gulyások, a pásztorok és a földművesek, akik látták a Magasztost Angulimála területe felé közeledni mondták neki, hogy ne menjen arra, mert arra portyázik Angulimála, a véreskezű, kegyetlen és könyörtelen gyilkos, aki nem kegyelmez semmilyen élőlénynek, aki falvakat és városokat rombol porig és tesz lakatlanná. És aki a megölt emberek ujjaiból készült füzért visel a nyakában. Az emberek hiába mentek ezen az úton, tízesével, húszasával, harmincasával, sőt negyvenesével, mégis Angulimála kezére kerültek. Mikor a Magasztos ezt meghallgatta, csak csendben, magányosan tovább folytatta útját.

Másodszor… harmadszor is elmondták a gulyások, pásztorok és földművesek a Magasztosnak, hogy ne menjen arra, de Ő csendesen csak továbbment.

Angulimála, a bandita meglátta, hogy a Magasztos az ő területén halad át. Mikor meglátta, ez a gondolata támadt: ‘Ez pompás, ez hihetetlen! Az emberek hiába járnak ezen az úton tízesével, húszasával, harmincasával, negyvenesével, de mégis a kezeim közé kerülnek. És most ez a remete egyedül jön, kísérők nélkül, mintha üldözné a végzete. Miért ne venném el a remete életét?’ Ezzel Angulimála felcsatolta kardját, páncélját, nyilát és a Magasztos nyomába eredt.

Ekkor a Magasztos olyan, a természet törvényeit meghazudtoló erővel robbant ki, hogy Angulimála a bandita ugyan futott, ahogy csak bírt, mégsem tudta utolérni a Magasztost, aki normális iramban lépkedett. Ekkor Angulimála bandita azt gondolta magában: ‘Futok ahogy bírok, s mégsem tudom utolérni a Magasztost, aki normális iramban lépked.’

Ekkor Angulimálának ez a gondolata támadt: ‘Ez hihetetlen, ez egy csoda. Korábban utolértem és elfogtam egy sebes elefántot, egy sebes lovat vagy képes voltam akár egy harci szekeret utolérni és befogni. S most nem tudom utolérni ezt a remetét, aki normális léptekkel halad.’

Erre ő megállt és odakiáltott a Magasztosnak:

– Állj meg remete, állj meg!

– Én megálltam, Angulimála. Állj meg Te is!

Ekkor Angulimálának ez a gondolata támadt: Ezek a szákja¹ remeték a valóságról prédikálnak, az igazság szószólói, de akkor hogyan gondolhatta ez a remete, miközbe ő sétál azt, hogy „én állok Angulimála, Te állj meg.“

Ezek után Angulimála ezt a verset mondta Magasztosnak:

Miközben te sétáltál, remete,
azt mondtad nekem, hogy megálltál.
De most, amikor én megálltam,
te azt mondod, hogy nem állok.
Akkor én most kérdezem, ó, remete,
mit jelent ez, hogyan lehetséges,
hogy te megálltál én pedig nem?

A Buddha:

Angulimála, én megálltam,
egyszer s mindörökre.
Tartózkodom az erőszaktól, az élet kioltásától,
de te nem tartózkodsz az élet kioltásától.
Ez az amiért én megálltam és te nem.

Angulimála:

Ó, végre valahára ez a remete, egy nagyra becsült bölcs
eljött a kedvemért ebbe a hatalmas erdőbe.
Hallottam tanításodról, világosítsd meg előttem a Tant
és én megtagadom a gonoszt mindörökre.

Ezt mondván a bandita kardját és fegyvereit átdobta a sziklán, bele egy mély, tátongó szakadékba. A bandita a nagyra becsült Magasztos lábai előtt áhítattal meghajolt, s oltalomért folyamodott hozzá.

A Felébredett, a Könyörületes nagy Bölcs, a világ összes Istenének tanítója ezeket a szavakat mondta neki: „Jöjj, szerzetes!“.² Így történt, hogy Angulimála kolduló remetévé vált.

Ekkor a Magasztos továbbindult Szávatthiba Angulimála, a remete kíséretében. Miután véget ért útjuk Szávatthiba, visszatértek a Dzsétavana-ligetbe, Anáthapindika kertjébe.

Ettől aztán emberek tömege háborodott fel és gyűlt össze Paszénadi király palotájának kapujában és így siránkoztak: „Itt egy bandita a birodalmadban, Uram, Angulimála a neve, aki egy kegyetlen, véreskezű gyilkos és nem kímél semmilyen élőlényt. Ő az, aki a földdel tett egyenlővé sok várost és falvat, s kihalttá tette őket. S a meggyilkolt emberek levágott ujjaiból készített füzért visel a nyakában! A királynak el kell őt tiporni!“

Erre Paszénadi király kivezényelt Szávatthiba 500 páncélos katonát, és nekivágtak a nagy erdőnek. Vezette a katonákat harci szekereken, amíg csak lehetséges volt, aztán gyalog folytatták tovább útjukat a Magasztoshoz. Odaérve Paszénadi király üdvözölte a Magasztost és leült elé. A Magasztos így szólt hozzá:

– Megtámadott Szénija Bimbiszára, Magadha királya vagy a vészálíbeli liccshavik királya vagy más ellenséges király?

– Uram, nem támadott meg sem Magadha királya, Szénija Bimbiszára, sem a vészálibeli liccshavik királya, sem más ellenséges király. De van egy bandita a birodalmamban, Angulimála, aki egy kegyetlen, véreskezű gyilkos és nem kímél semmilyen élőlényt. Ő az, aki a földdel tett egyenlővé sok várost és falvat, s kihalttá tette őket. A meggyilkolt emberek levágott ujjaiból készített füzért visel a nyakában. Soha nem leszek képes elpusztítani őt.

– Nagy király! Tegyük fel, hogy meglátod Angulimálát, haját és szakállát lenyíratva, sárga csuhát öltve, otthonból az otthontalanságba távozva, tartózkodva az élet kioltásától, annak elvételétől amit nem adtak, a nemi élettől, a hazugságtól, aki csak a helyes időben étkezik, s erényes, önmegtartóztató életet él. Ha így látnád őt, hogyan bánnál vele?

– Uram, mi tisztelettel üdvözölnénk, hellyel kínálnánk, köntöst kínálnánk fel neki, alamizsnát, pihenőhelyet, orvosságot, ha szükséges, törvényes kíséretet és védelmet. De, Uram, ő egy erkölcstelen ember, egy gonosz lélek. Hogyan lehetne ő ilyen tiszta és önmegtartóztató?

Nos, éppen ekkor a tiszteletreméltó Angulimála ott ült végig nem messze a Magasztostól. És ekkor a Magasztos kinyújtotta a jobb karját és így szólt Paszénadihoz, Kószala királyához:

– Nagy király, ő itt Angulimála.

Ekkor Paszénadi király, megrémült, s rettegés ült az arcára. Látván ezt, a Magasztost ezt mondta:

– Ne félj nagy király, ne félj! Nincs semmi, amiért félned kellene tőle.

Ekkor a király félelme, ijedtsége, rettegése lecsillapodott. Oda ment Angulimálához, s a Magasztoshoz fordulva kérdezte:

– Tiszteletreméltó uram, ez a nemes lelkű úr³ valóban Angulimála?

– Igen, nagy király.

– Tiszteletreméltó uram, milyen családból született a nemes lelkű úrnak édesapja? És milyen családból az anyja?

– Nagy király, az apám a Gagga családból való, az anyám a Mantáni családból.

– Nos, akkor hadd éljen a nemes lelkű Gagga, Mantáni fia nyugalomban, elvonultságban. Én biztosítok neki pihenőhelyet, alamizsnát, köntöst, orvosságot, ha szükséges.

Ebben az időben Angulimála egy erdőlakó volt, egy alamizsnát fogyasztó, levetett rongyokat viselő remete volt, s rongyaiból is csak három volt. Ő ezt válaszolta:

– Elég, nagy király, az én három csuhám tökéletesen megfelel.

Paszénadi király ezután visszafordult a Magasztoshoz, meghajolt, leült előtte, s így szólt:

– Ez pompás, tiszteletreméltó uram, ez csodálatos, ahogy a Magasztos megszelídítette a vadat, békét hozott a békétlennek, és elvezette a Nirvánához azokat, akik nem érhették volna el azt. Tiszteletreméltó uram, mi nem voltunk képesek megszelídíteni őt, hadsereggel, vagy fegyverekkel, míg a Magasztos hadsereg és fegyverek nélkül képes volt erre. És most tiszteletreméltó uram, mi távozunk, sok még a teendőnk.

– Itt az ideje, nagy király, hogy úgy tégy ahogyan jónak látod.

Paszénadi, Kószala királya felállt ültéből, jobb kéz felől megkerülte a Magasztost, elköszönt tőle, és távozott.

Másnap reggel a tiszteletreméltó Angulimála felöltözött, magára öltötte felső csuháját, fogta alamizsnagyűjtő szilkéjét, és elindult Szávatthiba alamizsnáért. Ahogyan járt házról házra alamizsnáért meglátott egy szülés közben szenvedő nőt, akinek a gyereke farral előre született. Miközben látta ezt, ez a gondolata támadt: „Mennyi szenvedés forrása a létezés, valóban, mennyi szenvedés forrása a létezés.“ Miután bejárta Szávatthit alamizsnáért, majd alamizsnagyűjtő útjáról visszatérve, elfogyasztotta az élelmet, odament a Magasztoshoz. Odaérve meghajolt és leült előtte. Amint ott ült azt mondta a Magasztosnak.

– Nem rég, uram, korán reggel, felöltöttem felső csuhámat, fogtam alamizsnagyűjtő szilkémet és elindultam alamizsnáért Szávatthiba. Ahogyan házról házra jártam alamizsnáért megláttam egy szülés közben szenvedő nőt, akinek a gyereke farral előre született. Nézve őt arra gondoltam, hogy mennyi szenvedés forrása a létezés! Valóban mennyi szenvedés forrása a létezés. Hogyan tudnék enyhíteni fájdalmán?

– Ebben az esetben, Angulimála, menj el a nőhöz és odaérve mondd ezt neki: „Születésem óta, nem emlékszem, hogy szándékosan megfosztottam volna egy élőlényt is az élettől. Ez az igazság hozzon neked enyhülést szenvedésedre és enyhüljön szenvedése gyermekednek.“

– De, tiszteletreméltó uram, szándékosan hazudnom kéne neki, én szándékosan sok élőlényt megfosztottam az életüktől.

– Akkor, Angulimála, menj vissza Szávatthiba és mondd az a nőnek: „Lányom, nemes lelkű születésem óta⁴, nem emlékszem, hogy szándékosan megfosztottam volna egy élőlényt is az élettől. Ez az igazság hozzon neked enyhülést szenvedésedre és enyhüljön szenvedése gyermekednek.“

– Igen, tiszteletreméltó uram.

A tiszteletreméltó Angulimála megismételte és elindult Szávatthiba ahol azt mondta a nőnek:

– Lányom, nemes lelkű születésem óta, nem emlékszem, hogy szándékosan megfosztottam volna egy élőlényt is az élettől. Ez az igazság hozzon neked enyhülést szenvedésedre és enyhüljön szenvedése gyermekednek.

Ekkor a nőnek és a gyermekének enyhült szenvedése.

Nem sokkal ez után, Angulimála elvonultan, magányban, buzgón, ernyedetlenül, eltökélten élve életét, hamarosan magától felismerte, átélte, elérte már ebben az életben az önmegtartóztatás legfőbb célját, amelynek kedvéért tisztes családok sarjai otthonukból az otthontalanságba távoznak. Megértette: legyőzte a születést, megvalósította a megtartóztatást, befejezte cselekvését, többé nem kell e világra születnie. Így a tiszteletreméltó Angulimála is a szentek sorába került.

Egy reggelen a tiszteletreméltó Angulimála felöltözött, magára öltötte felső csuháját, fogta alamizsnagyűjtő szilkéjét, és elindult Szávatthiba alamizsnáért. Ekkor valaki megdobta egy földdarabbal, és ütötte a tiszteletreméltó testét, más bottal megdobta és ütötte az ő testét, míg másvalaki törött cseréppel dobálta és ütötte Angulimálát.

Ezután Angulimála – fején felszakadt, vérző sebbel, összetörött alamizsnás szilkével és megtépázott csuhában – odament a Magasztoshoz. A Magasztos látta ahogyan közeledik felé, s ezt mondta:

– Viseld el, bráhmana⁵! Viseld el, bráhmana! Itt és most megtapasztalod a tetteid gyümölcsét, mely meg kellett volna kínozzon a pokolban sok éven át, sok száz, sok ezer éven át.

Miközben Angulimála egyedül volt, csendes magányában átélte a megszabadulás boldogságát, ezt a felkiáltást tette:

Ki restségbe merült régen, de restségét lerázta már,
a földre fényt áraszt, mint a Hold, ha kibúvik felhők mögül.
Aki régebbi rossztettét újabb jótettel elfedi,
a földre fényt áraszt, mint Hold, ha kibúvik felhők mögül.
Ha Buddha tanát hirdeti a szerzetes, bár ifjú még,
a világra fényt áraszt, mint felhőtlen égboltról a Hold.

Hagyd, hogy az ellenségeim hallják a Tant,
Hagyd, hogy elragadják őket a Buddha tanai,
Hagyd, hogy kövessék azokat a jó embereket,
akik elvezettek másokat is a Tan megértéséhez.

Hagyd az ellenségeim, s engedd, hogy legyen fülük arra,
Hogy meghallják a Tant, azoktól, akik önmegtartóztatást tanítanak,
Azoktól, akik dicsőítik a Tant.
Hagyd őket, s lehet követni fogják azt.

S biztos lehetsz, hogy nem fognak ártani nekem,
sem más élőlénynek nem akarnak ártani.
Óvják majd a gyengét, s erőset
Hagyd, hogy elérjék a legvégső békét.

A csatornát alakítja építész;
a nyilat alakítja fegyverkovács;
a fát alakítja az asztalos;
saját magát alakítja a bölcs.

Egyesek megfékezhetők fenyítéssel,
Mások ösztönzéssel, vagy korbáccsal,
De engem a Buddha szavai fékeztek meg!
Akinek nem volt szüksége ehhez botra vagy más fegyverre.

„Ártalom nélküli“ a nevem⁶,
De korábban én okoztam az ártalmat.
De ma már igaz rám a nevem,
Nem okozok szenvedést semmilyen élőlénynek.

Régen banditaként éltem,
S a nevem Ujjfüzéres volt
De azt az Ujjfüzérest elsöpörte egy ár,
Mikor a Buddhához járultam menekültként.

Régen véreskezű voltam,
Hűen nevemhez,
De megtaláltam az oltalmat,
S a létezés kötelékeit elvágtam.

Hosszú ideig vétket vétekre halmoztam,
S míg egyszerre beérett gyümölcse
S tetteim keserű gyümölcsét
kénytelen vagyok elfogyasztani.

Elmerülnek a restségben a balgatagok, ostobák.
Az okos kitart a törekvés mellett, mintha drága kincs lenne.
Ne merülj el a restségben, ne csábítson a vágy, a kéj.
Az igaz öröm kárpótolja a kitartó elmélyülőt.

Légy üdvözölve, választásom,
Maradj így, hisz helyesnek bizonyultál.
Megszereztem a hármas tudást,
És tettem ezt a Buddha tanítása szerint.

Légy üdvözölve, választásom,
Maradj így, hisz helyesnek bizonyultál.
Az összes Tan közül, amit az ember megismerhet,
A legeslegjobbhoz érkeztem meg.